Sziasztok!
Különleges karácsonyi meglepetéssel kedveskedtek nekünk a Henri's Secret moderátorai.
Utazzunk vissza az időbe, amikor Lyla és Henri még nem ismerték egymást. Éljük át a meglepetésekben gazdag napot és egy... találkozót.
*Bármikor válthatsz a Spin-offról a rendes játékra
Spin-off Karácsony
1. jelenet
A nappaliban (2016)
Lyla: Milyen gyönyörű nap... Ma este van Karácsony! Alig várom, hogy kibonthassam az ajándékaimat... és már előre látom, ahogy a családom felfedezi, amiket én adtam nekik. Mindig nagy gonddal választok ajándékot azoknak, akiket szeretek. Szeretném, ha eredetiek lennének, ha lenne történetük, vagy valamilyen konkrét kapcsolatban állnának. Szeretem, ha boldoggá teszi őket, jó látni a meglepetést az arcukon, az érzelmeket. Imádom ezeket a pillanatokat, amik a nevetés pillanatai is egyben. Rengeteg jó és vicces emlékem van az általam adott ajándékokról. Emlékszem anya minden sikertelen kíséretére is...
Alex: "Mi ez a mosoly az arcodon?"
Lyla: "Hahaha! Csak eszembe jutott néhány jó pillanat..."
Alex: "Gyerünk, nevettess meg!"
Lyla: "Emlékszel, amikor anya azokat a szörnyű zoknikat adta!?"
Alex: "Hahaha! Naná! Még mindig csodálkozom, hogy tudta megvenni azokat a dolgokat..."
Lyla: "Én sem tudom! Tipikus anya...!
Alex: "Igen... Kaptál karkötőket mosolygó fejekkel...
Lyla: "Haaah! Ne is mondd!!!"
Alex: "Nem lehetett volna rosszabb!"
Lyla: "Jót nevettünk Jasmine-nel és Clementtel, amikor megmutattam nekik a karkötőt! Jasmine próbálta elmondani, hogy nem szép dolog kinevetni az olyan ajándékokat. amiket a szeretteinktől kapunk. De annyira nevetett, hogy nem volt hiteles!"
Alex: "Hahaha!!! Szerencsére apa itt volt, hogy kicsit feljebb osztályozza a dolgokat..."
Caroline: "Hogyan?"
Lyla: Emlegetett szamár... Itt van anya.
Alex: "Rólad beszélgettünk és a te nagyszerű... 'tehetségedről', amivel minden évben a legbénább ajándékokat választod ki!
Caroline: "Hahaha! Drága gyerekeim... Sajnálom! Nem lehetünk jók mindenben!"
Lyla: Mind nevetésben törtünk ki. Anya ránk kacsintott. Tudjuk, hogy nem sértettük meg ezzel. Épp ellenkezőleg, valójában ez a mi saját kis viccünk. Anya minden évben megteszi a tőle telhetőt, és úgy gondolja, hogy ezúttal jó lesz. De minden évben, amikor kibontjuk az ajándékokat ugyan az a kontrollálhatatlan nevetés tör elő. "Semmiért a világon nem akarnám, hogy megváltoztasd a karácsonyunkat. Túl értékesek azok a pillanatok." Felálltam, hogy arcon csókoljam anyut. Az én gyönyörű anyukám...
Alex: "Arra is emlékszem, hogy tavaly közel álltam hozzá, hogy egyetlen ajándékot se kapjak..."
Lyla: "Istenem... Emlékszem! Az a csomag, ami nem ékezett meg, micsoda egy macera!"
Alex: "Hahaha! Mondtam neked, hogy tudok várni, de neked a magad módján kellett cselekedned!"
Lyla: "Hát persze! Azt szerettem volna, ha karácsony napján bontod ki az ajándékodat!!! Egyébként nem ugyanolyan!"
Alex: "Mondtam neked, hogy nem érdekel..."
Lyla: "Engem igen!"
Alex: "Minden rendben! Jól van, találkoznom kell Maelle-lel ma délután! Fogom a cuccom és lépek! Szia este!"
Lyla: A bátyám eltűnt a szobájában és én magamra maradtam a nappaliban az emlékeimmel. Ledőltem a kanapéra... Múlt év volt... Pontosan egy évvel ezelőtt... a mai napig...
A szobámban (Visszaemlékezés 2015. december 24...)
Lyla: Nem, ez nem lehet! Ez nem lehet!!! Az e-mailt olvasom a gépemen az eladótól .Azt írja a csomagom késni fog és a jövő hétnél előbb nem fog megérkezni. December 24-e van és a bátyám nem fogja időben megkapni a nagyszerű ajándékát. Ami azt illeti... Semmilyen ajándékot nem kap... Rosszul vagyok ettől! Olyan büszke vagyok az ötletemre!!! Sikerült megtalálnom használtan a legelső videojátékunkat. Amivel olyan sok órát töltöttünk. Nagyszerű pillanatok! Olyan kicsi voltam... Alex sokáig elhitette velem, hogy én játszom, amikor a joystick még a konzolhoz sem volt csatlakoztatva. 5 éves voltam és tanácstalan. Amikor ezt a játékot játszottuk, sosem veszekedtünk. Mindig jól kijöttünk. Mindig ugyan azt a doboz csokis kekszet nyitotta ki és megtömtük magunkat rózsaszín és kék zselés cukrokkal. A kedvencünk. Már nem eszünk többé olyan cukorkát, de a visszatérő emlékekre gondolok. A nosztalgia illatai keverednek, jólét, az édes gyermekkor érzései... Az utóbbi időben rengeteget beszélgettünk erről a játékról. És emiatt támadt ez az ötletem. Sikerült megtalálnom az interneten a "Sorcerer's adventures"-t elfogadható áron. Mert mindenhol máshol, csak felháborító összegért láttam. Bosszantó, hogy a bátyám ma este nem kapja meg ezt a játékot. Még kora délután van... Elmehetnék a városba és kereshetnék neki valami apróságot, legalább valamit, amit a fa alá tehetek és tőlem van. Felhívom Jasmine-t...
Jasmine: "Halló?"
Lyla: "Barátnőm!!! Mit csinálsz délután?
Jasmine: "Ehh...Karácsonyi előkészületek a szüleimmel, miért?"
Lyla: "Be kell mennem a városba! Nem akarsz velem jönni?"
Jasmine: "Mi? Nem Lyla... Főzök és...
Lyla: "Ó... oké... Megértem..."
Jasmine: "Bocsi... Próbáld Clementet!"
Lyla: "Igen!" Letettem és hívtam Clementet.
Clement: "Igen Lyla! Mizu?"
Lyla: "Clement! El akarsz jönni velem a városba ma délután?"
Clement: "... Nincs... Nincs meg minden ajándékod..."
Lyla: "... ... ez szívás... A személy, aki a bátyám ajándékát küldte volna, késni fog... Muszáj találnom valamit..."
Clement: "Csak viccelsz Lyla! Nem megyek be a városba december 24-én! Hahaha!"
Lyla: "Ez nem vicces..."
Clement: "És ezenkívül, apánál vagyok... úton kifelé a városból."
Lyla: "Igen..."
Clement: "Egyedül vagy."
Lyla: "Ez elég egyértelmű volt..."
Clement: "Sok sikert!"
Lyla: "Aha... Köszi..." Letettük.
A stúdióban
Antoine: "Gyerünk fiam, már majdnem vége...!
Jay: "Igen... Fáradt vagyok!
Antoine: "Jó munkát végeztél ma! A dalod nagyszerű!"
Jay: "Igen..."
Antoine: "Gyerünk... ne aggódj!!! Tudom, hogy az élő fellépések a közösségi hálón nagy nyomást gyakorolnak rád, de minden szuper lesz!
Jay: "Ne aggódj. Azt hiszem felkészültem a feladatra." Próbálom győzködni magam, de ez lagymatag. Apámnak az a briliáns ötlete támadt, hogy készítsünk ehhez a híres karácsonyi dalhoz egy változatot és adjam elő élőben a közösségi hálón. Szerinte ez egy jó módja annak, hogy átadjuk az ünnepi üdvözletünket minden követőmnek. Ez elég kedves... De nekem mindig egy kis nehézséget okoz. És... Az utóbbi időben nehezen veszem rá magam, még karácsonykor is.
Antoine: "Kaptam egy üzenetet anyádtól. Megérkezett a városba. A nagyanyádnál van."
Jay: "Nagyszerű." Karácsonykor úgy tűnik, mintha a dolgok semmit sem változtak volna, mintha a szüleim még mindig együtt lennének... De nem ez a helyzet. Szerencsére ez nem kamu. Jól kijönnek egymással. Legalább ez. Örülök, hogy láthatom anyát este. És a nagyit is. Nem voltak túlzottan boldogok, amiért otthagytam a sulit idén. Hogy turnézhassak. Tényleg fel kell áldoznom a főiskolai diplomámat?
2. jelenet
Alex szobájában
Alex: "Igen?"
Lyla: "Hé, mész még Sebastianhoz?"
Alex: "Aha, összeszedtem a cuccom. Miért? Te is jönni akarsz?"
Lyla: Ferdén rám mosolygott. Tudom, hogy a múltban Sebastian szemet vetett rám. Akár csak a bátyám legtöbb haverja. "Csak azt akarom, hogy tegyél ki a városban..."
Alex: "A városban? De... mit akarsz ott? Neked komolyan randid van Karácsony előtt...!?"
Lyla: "Természetesen nem!"
Alex: "Rendben... Ethant akarod látni!"
Lyla: "Grrrr! Bosszantó vagy! Hagyj békén!"
Alex: "Ismerlek... Látom ahogy a lábadnál nyüszít... És te, az együttérzéseddel... Újra össze kéne jönnötök végre!"
Lyla: "Hé... Miért nem törődsz a saját dolgoddal?"
Alex: "Aha... ..."
Lyla: "..."
Alex: "Nem bírom a srácot. Ez van."
Lyla: "Alex!" A bátyám egyik pasimat sem kedvelte soha. Ethan, aki szintén nem volt kivétel, mindig kényelmetlenül érezte magát Alex-szel... aki ujjongott. Ez még erősebbé tette. Úgy gondolom jelenleg arra vár, hogy találjak magamnak egy olyan pasit, aki ki mer állni vele... de sosem fogja elismerni. "Szóval elviszel?"
Alex: "Oké. De mozogj, mert én most indulok!"
Lyla: "Kész vagyok!"
Alex: "Így jössz?"
Lyla: "Ehh... igen... miért?"
Alex: "Esni fog!"
Lyla: Korábban nem láttam felhők árnyékát. "Mindig le van húzva a redőnyöd, honnan tudod milyen az idő?"
Alex: "Láttam az időjárás csatornán, drága... Aha! Nem csak az ablakhoz mentem és kitettem az ujjam, hogy érezzem a szelet! Hahaha!"
Lyla: "Oké oké, vettem... Megyek és hozok egy kabátot."
Alex: "Csinálj amit akarsz!"
A kocsiban
Alex: "Apropó, láttad, hogy a Misteria új albuma nyáron fog megjelenni?!"
Lyla: "Mi??? Honnan tudod?"
Alex: "Megvannak a forrásaim..."
Lyla: "..."
Alex: "Vicceltem, kint van az oldalukon! Van internet kapcsolatod!"
Lyla: "Nia nia nia!"
Alex: "... Szóval miért mész a városba december 24-én?"
Lyla: "Sosem adod fel, igaz?"
Alex: "Te beszélsz!"
Lyla: "Mondjuk úgy, hogy ha szöget üt valami a fejemben... tudom, hogy mennyire kíváncsi tudok lenni."
Alex: "Biztos vagy benne, hogy nem Ethanhöz mész?"
Lyla: "Alex!!! Elég!!! Ez idegesítő, tudod? Mi bajod vele?"
Alex: "... Az a sunyi nézése... Mindig rémültnek tűnt, amikor a közelében voltam. Nagyon idegesítő!"
Lyla: "És még... Mindig mindent megtettél, hogy lehord, akkor is, ha nem ártott neked semmit."
Alex: "Aha... ... És akkor... mit akarsz tenni?"
Lyla: "Ahhh! Még nem érkezett meg a karácsonyi ajándékod, szóval körbenézek, hátha találok valamit. Tessék! Boldog vagy?"
Alex: "Mi? Ez minden?"
Lyla: "..."
Alex: "Nem érdekel borsónyit sem, ha az ajándékom később érkezik! Nem kell bemenned a városba csak miattam!"
Lyla: "Nos, engem érdekel. És karácsony van..."
Alex: "Nagyon jól tudod, hogy nem az ajándékok a fontosak..."
Lyla: Zavarodottan néztem rá.
Alex: "Ez a család szeretetének újjáélesztése, és az összes ilyen békés érzés és öröm pillanatainak a megosztása."
Lyla: "Pffff! Te viccelsz velem!"
Alex: "Hahaha! Nem, komolyan húgi, ne aggódj!"
Lyla: "Tudom... de akarom."
Alex: "Értettem... Én nem ragaszkodom hozzá."
Lyla: "Köszi." Megérkeztünk. Amikor Alex kitett láttam a sötét felhőket.
A téren
Lyla: Majdnem egy órája járom az utcákat, de még mindig nincs ötletem. Tulajdonképpen van... De az botrányosan drága és a költségvetésemet figyelmen kívül hagyva, már vettem neki egy ajándékot. Grrr... A francba! Ha időben megkaptam volna a csomagot. Ahogy mondta... Hallom Jasmine hangját a fejemben: "Előbb kellett volna nekiállnod ajándékot keresni...". Csörög a telefonom. Emlegetett szamár... Jasmine az. "Szia barinőm?"
Jasmine: "Lyla? A városban vagy?"
Lyla: "Igen."
Jasmine: "Megtaláltad amit kerestél...?"
Lyla: "Nem... ötletem sincs..."
Jasmine: "Nem mondod, hogy anélkül mentél el vásárolni, hogy tudnád mit akarsz...?
Lyla: "..."
Jasmine: "Lyla!"
Lyla: "Grrrr! Igen tudom!!! Emiatt elvesztettem az egyensúlyomat!
Jasmine: "Azt látom... Miért nem veszel neki egy Jay albumot..."
Lyla: Mindketten nevetni kezdtünk. "Annyira utálja, hogy nem találná viccesnek."
Jasmine: "Egyébként mi a baja Jay-jel?"
Lyla: "Nem igazán tudom... Azt mondja, idézem: 'Szar a zenéje...'. A bátyám nagyon tárgyilagos."
Jasmine: "Azt látom! Valószínűleg ezért jön ki olyan jól Clementtel."
Lyla: "Hahaha!"
Jasmine: "Hagylak tovább keresgélni... És kérlek légy óvatos! Nagy vihart jelentettek délutánra!"
Lyla: "Ne aggódj!" Letettem és szinte azonnal éreztem az esőcseppeket a kezemen. Tényleg esni kezdett! El kéne mennem innen... Feltettem a kapucnit és futni kezdtem.
3. jelenet
A stúdióban
Jay: A dal utolsó akkordját játszom, amit próbáltam... De még mindig elégedetlen vagyok... Minél többet koncentrálok, nem tudom kizárni az apámat.
Antoine: "Valami baj van?"
Jay: "Ummm... Azt mondtam magamnak, hogy hiányzik valami ebből a dalból..."
Antoine: "És mi lenne az?"
Jay: "Ez az, amit nem tudok kitalálni!"
Antoine: "Én tökéletesnek találom. Az utóbbi időben túl szórakozott vagy..."
Jay: Apa jelentőségteljes pillantást vetettem rám. Tudom miről beszél. Mélyet sóhajtottam. Nem mondhatni, hogy nem érzem elveszettnek magam. Ébren élem meg az álmaimat, amióta Jay-en keresztül szabadon kifejezhetem magam. De a tanulmányaim is fontosak nekem... Ez a turné veszélyezteti a BA évemet. Túl nagy kérés, hogy több álmom legyen? Énekelni... és íróvá válni.
Antoine: "Fiam..."
Jay: Mellém ült és a kezét a vállamra tette.
Antoine: "Tudom, hogy már sokszor volt szó erről, de annyit beszélhetünk róla, amennyire szükséged van. Sosem lesz túl sok."
Jay: Szánakozva néztem rá. "Tudom..."
Antoine: "Lélegezz. Tudom, hogy ez az egész nagyon gyorsan történik veled és csak még gyorsabb lesz. És mindennek a tetejében, már reggel 8 óta itt ülünk a stúdióban karácsony előtt... "
Jay: "Be kell fejeznünk és..."
Antoine: "Ez az amit mondok! Vegyél egy mély levegőt... Sosem állsz le. Szünetre van szükséged."
Jay: "..." Talán igaza van... Még van két óránk, mielőtt haza mennénk. Hirtelen felálltam és megragadtam a sapkámat.
Antoine: "Hova mész?"
Jay: "Nem te mondtad, hogy tartsak szünetet?"
Antoine: "Ehh... de..."
Jay: "Szívok egy kis friss levegőt. Sétálok kicsit a városban, jót fog tenni."
Antoine: "Így akarsz menni?"
Jay: "Ne aggódj, nem viselek sminket... A kapucnival és a kabátommal... Rendben leszek."
Antoine: "Biztos vagy benne ,hogy ez jó ötlet?"
Jay: "Rendben leszek... Tudod, hogy nem kockáztatnám azt, hogy felismerjenek. Nem megyek messzire és majdnem sötét van. Nem fognak látni."
Antoine: "Marcus!"
Jay: A testőröm belépett a szobába. Sóhajtottam.
Marcus: "Igen, uram."
Antoine: "Rajta tartanád a szemed a fiamon, kérlek? Ki akar menni a városba... 'levegőzni'."
Jay: "Apu..."
Antoine: "Henri... Talán úgy gondolod, hogy így kimenni nem kockázatos. Tőled függ. De Marcus veled megy."
Jay: Visszautasítottam volna, de a 'védelmezőm' mosolyogva állt előttem.
Marcus: "Ne aggódjon uram. Távol maradok és diszkrét leszek. Tarthat szünetet anélkül, hogy megzavarnám önt a jelenlétemmel, ami gyanakvást keltene. Csak akkor fogok beavatkozni, ha szükséges."
Jay: "Jól van... Viszlát később apu! Nem leszek sokáig." Marcus kinyitotta az ajtót.
Marcus: "Csak ön után, uram. Hadd biztosítsam a legbiztonságosabb kilépést."
Jay: "Köszi Marcus." Tényleg majdnem sötét van! Ijesztő az ég... Mélyeket lélegeztem séta közben. A friss decemberi levegő kellemes érzés az arcomon. Nos... legalábbis ami maradt belőle. Arra számítottam, hogy a belváros élénkebb lesz, de az emberek kezdenek haza menni és készülni a karácsony estére. Nyilván köze van hozzá a közelgő viharnak és az erős szélnek is. Zsebre dugott kézzel sétáltam és merengtem. Mindig ugyan azok a gondolatok. Jól döntöttem? Tisztában vagyok azzal, hogy sem anya, sem apa nem kényszerített rá, hogy meghozzam ezt a döntést. Én hozom meg a döntéseimet. Talán túl sok... Reméltem, hogy legalább valamilyen módon bátorítanak... Nem, de... pfff... Ez ostobaság... Olyan szerencsés vagyok, hogy magam dönthetek... A kezembe temettem az arcomat... Teljesen elvesztem. Apa úgy gondolja, hogy túl sokat vállalok. Anya nem igazán örült, hogy otthagyom a középsulit... de úgy gondolja, hogy meg kell hoznom azt a döntést, ami nekem a legjobb. Néhány hónap múlva nagykorú leszek, és ideje lenne úgy is viselkednem. Az esőcseppek kizökkentettek a gondolataimból. Basszus... Esik. Épp amikor úgy gondoltam, hogy néhány csepp nem a világ vége, elkezd ömleni. Hát... azt hiszem hónapok óta nem láttam ilyet, ha nem évek óta. Örülten rohanni kezdtem, hogy menedéket találjak a kihalt belvárosban.
Antoine: "Valami baj van?"
Jay: "Ummm... Azt mondtam magamnak, hogy hiányzik valami ebből a dalból..."
Antoine: "És mi lenne az?"
Jay: "Ez az, amit nem tudok kitalálni!"
Antoine: "Én tökéletesnek találom. Az utóbbi időben túl szórakozott vagy..."
Jay: Apa jelentőségteljes pillantást vetettem rám. Tudom miről beszél. Mélyet sóhajtottam. Nem mondhatni, hogy nem érzem elveszettnek magam. Ébren élem meg az álmaimat, amióta Jay-en keresztül szabadon kifejezhetem magam. De a tanulmányaim is fontosak nekem... Ez a turné veszélyezteti a BA évemet. Túl nagy kérés, hogy több álmom legyen? Énekelni... és íróvá válni.
Antoine: "Fiam..."
Jay: Mellém ült és a kezét a vállamra tette.
Antoine: "Tudom, hogy már sokszor volt szó erről, de annyit beszélhetünk róla, amennyire szükséged van. Sosem lesz túl sok."
Jay: Szánakozva néztem rá. "Tudom..."
Antoine: "Lélegezz. Tudom, hogy ez az egész nagyon gyorsan történik veled és csak még gyorsabb lesz. És mindennek a tetejében, már reggel 8 óta itt ülünk a stúdióban karácsony előtt... "
Jay: "Be kell fejeznünk és..."
Antoine: "Ez az amit mondok! Vegyél egy mély levegőt... Sosem állsz le. Szünetre van szükséged."
Jay: "..." Talán igaza van... Még van két óránk, mielőtt haza mennénk. Hirtelen felálltam és megragadtam a sapkámat.
Antoine: "Hova mész?"
Jay: "Nem te mondtad, hogy tartsak szünetet?"
Antoine: "Ehh... de..."
Jay: "Szívok egy kis friss levegőt. Sétálok kicsit a városban, jót fog tenni."
Antoine: "Így akarsz menni?"
Jay: "Ne aggódj, nem viselek sminket... A kapucnival és a kabátommal... Rendben leszek."
Antoine: "Biztos vagy benne ,hogy ez jó ötlet?"
Jay: "Rendben leszek... Tudod, hogy nem kockáztatnám azt, hogy felismerjenek. Nem megyek messzire és majdnem sötét van. Nem fognak látni."
Antoine: "Marcus!"
Jay: A testőröm belépett a szobába. Sóhajtottam.
Marcus: "Igen, uram."
Antoine: "Rajta tartanád a szemed a fiamon, kérlek? Ki akar menni a városba... 'levegőzni'."
Jay: "Apu..."
Antoine: "Henri... Talán úgy gondolod, hogy így kimenni nem kockázatos. Tőled függ. De Marcus veled megy."
Jay: Visszautasítottam volna, de a 'védelmezőm' mosolyogva állt előttem.
Marcus: "Ne aggódjon uram. Távol maradok és diszkrét leszek. Tarthat szünetet anélkül, hogy megzavarnám önt a jelenlétemmel, ami gyanakvást keltene. Csak akkor fogok beavatkozni, ha szükséges."
Jay: "Jól van... Viszlát később apu! Nem leszek sokáig." Marcus kinyitotta az ajtót.
Marcus: "Csak ön után, uram. Hadd biztosítsam a legbiztonságosabb kilépést."
Jay: "Köszi Marcus." Tényleg majdnem sötét van! Ijesztő az ég... Mélyeket lélegeztem séta közben. A friss decemberi levegő kellemes érzés az arcomon. Nos... legalábbis ami maradt belőle. Arra számítottam, hogy a belváros élénkebb lesz, de az emberek kezdenek haza menni és készülni a karácsony estére. Nyilván köze van hozzá a közelgő viharnak és az erős szélnek is. Zsebre dugott kézzel sétáltam és merengtem. Mindig ugyan azok a gondolatok. Jól döntöttem? Tisztában vagyok azzal, hogy sem anya, sem apa nem kényszerített rá, hogy meghozzam ezt a döntést. Én hozom meg a döntéseimet. Talán túl sok... Reméltem, hogy legalább valamilyen módon bátorítanak... Nem, de... pfff... Ez ostobaság... Olyan szerencsés vagyok, hogy magam dönthetek... A kezembe temettem az arcomat... Teljesen elvesztem. Apa úgy gondolja, hogy túl sokat vállalok. Anya nem igazán örült, hogy otthagyom a középsulit... de úgy gondolja, hogy meg kell hoznom azt a döntést, ami nekem a legjobb. Néhány hónap múlva nagykorú leszek, és ideje lenne úgy is viselkednem. Az esőcseppek kizökkentettek a gondolataimból. Basszus... Esik. Épp amikor úgy gondoltam, hogy néhány csepp nem a világ vége, elkezd ömleni. Hát... azt hiszem hónapok óta nem láttam ilyet, ha nem évek óta. Örülten rohanni kezdtem, hogy menedéket találjak a kihalt belvárosban.
4. jelenet
Jay: A legközelebbi hely, amit találtam ez a terasz. Ha az ablak elé húzódom, védve maradok az esőtől. Kíváncsi vagyok, hol van Marcus. Nem látom sehol... De tudom, hogy itt van valahol, figyeli minden mozdulatomat. Az eső egyre erősebb és mindennek a tetejében a szél is fúj. Levelek repkednek mindenhol. Egy lány fut felém, valószínűleg menedéket keres. Látom, ahogy a törékeny alakja küzd az elemekkel. Úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban elrepülhetne. Egyenes mellém érkezett meg és a kávézó a ablakához húzódott.
Lány a kapucnival: "Haaaa!!! Biztosan viccelsz velem!!! Micsoda balszerencse!!! Átáztam!"
Jay: Alig látom az arcát, mert a kapucni teljesen eltakarta. Egyetlen szó nélkül hallgattam a panaszkodását.
Lány a kapucnival: "Ez olyan gáz!"
Jay: Próbálok nem nevetni. Nagyon vicces... Rengeteget gesztikulál, tényleg vicces. Ez volt az a pont, amikor az eső jégesővé változott. Ez az utolsó dolog, amire szükségünk volt.
Lány a kapucnival: "MI VAN?"
Jay: Forgatta a szemeit és felemelte a kezét, mintha az égnek beszélne vagy ilyesmi.
Lány a kapucnival: "Most csak viccelsz velem!?"
Jay: Aztán felém fordult, mintha a jóváhagyásomra várna.
Lány a kapucnival: "Ha? Nem vesztegetik az időt!?"
Jay: "Errr..." Mintha még rosszabbra fordulnának a dolgok, a közeli napernyő veszélyesen szakadni kezd és úgy néz ki arra a lányra fog esni, aki észre sem veszi a fenyegetést. Hevesen hozzám húzódott, éppen egy másodperccel azelőtt, hogy a napernyő eltalálta volna. "Vigyázz!"
Lány a kapucnival: "Haaaa! De... mi..."
Jay: A szemembe nézett, ami azonnal összezavart. Nem láttam jól a vonásait, de biztos vagyok benne, hogy csinos...
Lány a kapucnival: "Megmentetted az életem!"
Jay: "... Én nem pont így mondanám..."
Lány a kapucnival: "Ó én igen! Majdnem megölt az a szörnyű napernyő!"
Jay: Mosolygok, nem nevetek hangosan, de nagyon nehéz. A szemei rám mosolyogtak. Nagyon hálás. ... Megbabonázott. Ez elég nyugtalanító. Ki kell vernem ezt a fejemből. Ez nem ésszerű... Melanie-val járok...
Lány a kapucnival: "Oké, azt hiszem egy időre itt ragadtunk..."
Jay: Valóban, a vihar szó szerint itt zajlik.
Kávézó tulaja: "Hé fiatalok! Gyertek be és húzódjatok menedékbe! Remélem nem sérültetek meg...?"
Jay: Ó... a napernyőről beszél.
Lány a kapucnival: "Nem! Úgy tűnik van egy őrangyalom!"
Jay: Villámlott. Aztán a lány akkorát sikított, hogy még a szomszéd városban is hallhatták.
Lány a kapucnival: "Vagy nem..."
A kávézóban
Kávézó tulaja: "Ez tényleg nem a ti szerencse napotok... Tegyétek rendbe magatokat... és maradjatok szárazak. Megnézem mit tehetek az árammal..."
Lyla: Majdnem sötétben vagyunk... Legalább nem vagyunk odakint az esőben kitéve a napernyők támadásának. A titokzatos megmentőmre pillantottam, aki már leült egy asztalhoz, néhány méterre tőlem. Ebben a napszakban a bár üres. Szóval itt vagyok a sötétben, átázva, egyedül... egy teljesen idegennel. Szép volt Lyla... Ha van egyéb hasonló terved, most vagy soha...Na és most? Úgy állok, mint egy idióta, nem igazán tudom mit tehetnék... Anélkül, hogy kontrollálni tudtam volna őket, a lábaim a fiú felé vittek. Ha Clement itt lenne, biztosan kifigurázna. Hallom ahogy mondja: 'Ahhh... Lyla! Egy falnak kéne beszélned! Csak hagyd az embereket békén!' Talán igaza van... De tudom, hogy mikor gyötrődöm. Úgy döntöttem odamegyek... Meglátjuk. "Hé... Nos... szia újra..."
Idegen: "Igen..."
Lyla: "Köszi újra a korábbiért."
Idegen: "Nagyon szívesen."
Lyla: "Leülhetek ide... Csak mert... nem túl kellemes egyedül a sötétben... És félek a vihartól..." Nem láthatom az arcát, de azt hiszem mosolyog!
Idegen: "Oda ülsz, ahova csak szeretnél."
Lyla: Oké... hát még mindig nem tudom, hogy zavarom e őt, vagy ez élete legjobb napja. Leültem az asztalához. Természetesen magamon tartottam a kabátomat... Megfagyok.
Kávézó tulaja: "Hé szerelmesek... Sajnálom, de úgy tűnik az áramkimaradás az egész környéket érinti!"
Lyla: "Ó...! De... mi nem vagyunk együtt!"
5. jelenet
Lyla: A bár tuajdonosa azt hitte együtt vagyunk...
Kávézó tulaja: "Ó, igazán? Akkor sajnálom..."
Idegen: "Nem gond... Csak mindketten ugyanakkor találtunk menedéket a kávézója előtt."
Lyla: "Ez az!"
Kávézó tulaja: "Nos ebben az esetben... mit kerestetek itt karácsony este?"
Lyla: Az arcomat a karomba tettem az asztalon. "Last minute ajándék a bátyámnak..."
Kávézó tulaja: "Hahaha! Nincs egy kicsi túl késő ahhoz?"
Lyla: "Iiiigeeeen! Tudom... Arrrr... Ez akkora szívás!"
Kávézó tulaja: "És mi a helyzet veled, fiatalember?"
Lyla: A fiú meglepetten ugrott és a sapkáját az arcába húzta, mintha még egy kicsit jobban el akart volna rejtőzni.
Idegen: "... Megvilágosodást kerestem."
Lyla: Köpte a szavakat, kifelé nézett az űrbe bámulva.
Majdnem melodrámai. A tulajdonos rám nézett, úgy tűnik pont olyan zavarban van, mint én és nem kérdez részleteket.
Kávézó tulaja: "Akkor oké! Nem tudom mennyi ideig fog tartani ez a zuhogó eső... De itt maradhattok... Végül is karácsony van! Maradhattok amíg eljön értetek valaki."
Lyla: "Köszönjük szépen uram!!!"
Kávézó tulaja: "Nem gond, kis hölgy."
Lyla: Elment és egyedül hagyott minket, a fiút és engem. Kivéve, hogy úgy tűnt jobban érdekli mi történik az üvegajtók mögött, mint az én jelenlétem. "Nagyon kedves tőle, hogy megengedte, hogy maradjunk..." Annyira szeretek magammal beszélgetni... De minden esély ellenére, a fiatalember kilépett a gondolkodásból és válaszolt nekem.
Idegen: "Igen. Egyetértek."
Lyla: Csörög a telefonom. Alex az. Felkeltem egy bocsánatkéréssel és felvettem. "Alex!"
Alex: "Lyla, a mindenit! Láttad a vihart!?"
Lyla: "Naná! Világvége van itt!"
Alex: "Hol vagy?"
Lyla: "Biztonságban, a kávézóban... Hatalmas áramkimaradás van a környéken! Sötétben vagyunk! Gondolod, hogy el tudsz jönni értem...?"
Alex: "Igen! Úton vagyok!"
Lyla: "Óóóóó! Aggódtál miattam?!"
Alex: "Pffff... Felejtsd el!"
Lyla: "Az én drága nagy tesóm!"
Alex: "Ne túlozz... Alig érkeztem meg Sebhez, amikor láttam, hogy rosszra fordult odakint... Szóval visszafordultam. Észben tartva, hogy egy kis zűrzavar van itt... Szívás a forgalom, biztosan valami gond van az úton... "
Lyla: "Mi? Mi történt?"
Alex: "Ki tudja! Ki tudja mikor érek oda..."
Lyla: "... Ne aggódj... Jól vagyok és biztonságos helyen."
Alex: "Aha hát... ne mozdulj onnan."
Lyla: "Köszi nagy tesó!"
Alex: "Rrrrr!"
Lyla: Letette. Alex... Olyan édes, amikor aggódik értem. Visszamentem az asztalhoz az idegenhez, aki nyilvánvalóan a telefonját bámulta. "Van valaki, aki el tud jönni érted?"
Idegen: "Remélem."
Lyla: "Nos... a bátyám el tud dobni. Eljön értem." Felhúzta a szemöldökét. Hát legalábbis... azt hiszem, mert nem láttam a sötétben.
Idegen: "A bátyád belemenne, hogy hazavigyen egy idegent?"
Lyla: "Gondolom... Mindaddig, amíg nem Jay vagy! Hahaha!"
Idegen: "..."
Lyla: Azt hittem nevetni fog, de sikertelen volt. "Igen... Azért mondtam, mert a bátyám utálja Jayt...Nem tudom miért mondtam ezt neked... Tudod... A tinik kedvenc szupersztárja..." Félbeszakított.
Idegen: "Igen, igen, tudom kiről beszélsz."
Lyla: "Oké, azt hiszem a viccem béna volt. Bocsánatot kérek...Rendben akkor." Hallom Clement hangját a fejemben: 'Jó!'
Idegen: "Nem... bocsi, nem reagáltam, de... nem volt rossz..."
Lyla: "Egy icipicit... nem?"
Idegen: "Hahaha!"
Lyla: Ó! Egy nevetés!
Idegen: "Egy icipicit, igen... Az elmém máshol jár jelenleg. Nem igazán érzékelem, amit mondanak..."
Lyla: Mélyet sóhajtott.
Idegen: "Minden esetre köszönöm az ajánlatot, de vissza kell utasítanom. Valaki jönni fog és elvisz."
Lyla: A telefonja vibrálni kezdett. Egy gesztussal jelezte, hogy fel kell vennie, felállt és távolabb ment az asztaltól, hogy beszélhessen.
6. jelenet
Jay: "Marcus?"
Marcus: "Igen uram, megkaptam az üzenetet. Elmentem a kocsiért, hogy felvehessem önt, de az történt, hogy elakadtam. Baleset van az eső miatt."
Jay: "Ne aggódj... Ahogy mondtam, itt ülök a kávézóban, látni fogsz, ha jössz, biztonságban vagyok."
Marcus: "Jól tette uram. Értesítettem az édesapját a helyzetről, uram."
Jay: "... Tényleg szükséges volt?"
Marcus: "Aggódtam, uram..."
Jay: Megint sóhajtottam... "Biztosan dühös..."
Marcus: "Nem örült, hogy a vihar miatt ott ragadt..."
Jay: "Efelől nem volt kétségem..."
Marcus: "Viszlát később, uram. Ne mozduljon."
Jay: "Oké. Köszönöm." Letettem és visszamentem a lányhoz. Át van ázva, akár csak én, de úgy tűnik ő csontig át van fagyva. "Fázol...?"
Lány a kapucnival: "Te nem?"
Jay: "... Egy kicsit... Odaadnám a kabátomat, de azt hiszem a ruháim pont olyan nedvesek, mint a tieid."
Lány a kapucnival: "Hahaha! Igen, úgy tűnik... ... Minden RENDBEN veled...?"
Jay: "Megbocsáss?"
Lány a kapucnival: "Igen... El tud vinni valaki?"
Jay: "Ó! Hát... Igen.. De aki jön, elakadt... Úgy tűnik baleset volt..."
Lány a kapucnival: "A bátyám is! Tovább kell várnunk, mint terveztük."
Jay: Felemelte az állát.
Lány a kapucnival: "Remélem évezed a társaságom, mert nem fogok egyedül ülni!"
Jay: "Hahaha! Egyáltalán nem bánom. Nagyon örülök, hogy itt vagy." Még mindig nem látom őt a sötétség miatt, de úgy érzem ragyognak a szemei. Megint nyugtalan vagyok. Ó ember... És mégis, hozzászoktam ahhoz, hogy a lányok megbámulnak. De ez... Vagy ez a komikus helyzet az, ami miatt nem tudok különbséget tenni?
Lány a kapucnival: "Ezt örömmel hallom."
Jay: Tombol a vihar odakint. Minden mennydörgésre ugrik egyet. "Félsz a vihartól?"
Lány a kapucnival: "Ha tudnád! Mindig félek a villámcsapástól!"
Jay: "Hahaha!"
Lány a kapucnival: "..."
Jay: "... Komolyan?"
Lány a kapucnival: "Ahhh! Igen, tudom! Ez nevetséges... De rettegésben tart!!! Amikor kicsi voltam, a szomszédunk házába belecsapott a villám... És azóta... Nagyon félek!"
Jay: "Így már jobban értem."
Lány a kapucnival: "Micsoda egy furcsa nap..."
Jay: Egyik témából a másikba ugrik. "Mondjuk, hogy láttam már átlagosabb... karácsony estét."
Lány a kapucnival: "Hahaha! Ne is mondd! És rólam azt hitték azért vagyok itt, hogy ajándékot vegyek a bátyámnak az utolsó pillanatban..."
Jay: "Miért nem gondoltál rá korábban?"
Lány a kapucnival: "Gondoltam! De a srác, aki a tökéletes ajándékot küldte volna, kézbesítési problémákkal küzd... és végül nem kapom meg a csomagot december 24-én."
Jay: "Ummm... Értem...Van ötleted a pótajándékra?"
Lány a kapucnival: "Egyáltalán nem!"
Jay: "Hahaha! Nem valami túl szervezett...!"
Lány a kapucnival: "Rrrr! Ne kezdd te is! Pont mint a legjobb barátom! Ha nem Jayről beszél, folyton azt ecseteli hogy lehetnék szervezettebb! Hahaha!"
Jay: Megfagyott a vérem. Mint mindig, amikor rólam beszél. Úgy érzem nem hallottam még senkit annyit beszélni Jayről, mint ezt a lányt. És mégis... Nem úgy tűnik, mintha felismert volna. A sálam, a sapkám és a dzsekim alatt... Nem hiszem, hogy rám ismerne. A sötét az én javamra játszik. Csak a hangom árulhat el, de nagyon óvatos vagyok és Henri hangját használom, ami kevésbé mély és vonzó, mint Jayé. Témát váltok. "Szóval mi volt az a nagyszerű ajándék amit vettél és nem érkezett meg időben?"
Lány a kapucnival: "... 'Sorcerer's adventures'."
Jay: "Az nem egy régi játék?"
Lány a kapucnival: "Ismered?"
Jay: "Igen. Kiskoromban játszottam vele..."
Lány a kapucnival: "Pont ezért túrtam át az összes helyet, hogy megtaláljam. Gyakran játszottuk a bátyámmal... Ez volt az első videojátékunk. Nagyon értékesek az emlékeim ezekről a pillanatokról."
Jay: "... Úgy tűnik nagyon szereted a bátyádat."
Lány a kapucnival: "Hát persze! Imádom őt! Még akkor is, amikor civakodunk és mindig beleüti az orrát a dolgomba..."
Jay: "Értem... Csak védelmez."
Lány a kapucnival: "Ez az! Régebben mindig hozott csokis kekszet, meg azokat a rózsaszín és kék cukorkákat... A játék valamennyi pillanatképe ezekre a cukorkákra emlékeztet. Az illat, az íz, mind eszembe jutnak."
Jay: "Már nem eszel olyat többé?"
Lány a kapucnival: "Nem. Már évek óta...
Jay: "Miért nem?"
Lány a kapucnival: "Nem tudom... Feltételezem más dolgokat kezdtünk el szeretni."
Jay: "Miért nem veszel neki ilyen kekszet és cukrot? Ha neked ilyen sokat jelentenek, biztosan a bátyádnak is fontosak. Ez ideális pótlék lehet, igaz?" Hirtelen felugrott a székéből és következetesen, én is.
Lány a kapucnival: "Te egy zseni vagy!"
Jay: "Tessék?" Megragadta a kezem és felém fordult. Az ujjai jéghidegek, de azonnal égetett ahol megérintett.
Lány a kapucnival: "Az ötleted fantasztikus!"
Jay: "Ehhh. Örülök, hogy tetszik..."
Lány a kapucnival: "Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Csak remélni tudom, hogy a vihar csillapodik és el tudok rohanni a közeli élelmiszerboltba!"
Marcus: "Igen uram, megkaptam az üzenetet. Elmentem a kocsiért, hogy felvehessem önt, de az történt, hogy elakadtam. Baleset van az eső miatt."
Jay: "Ne aggódj... Ahogy mondtam, itt ülök a kávézóban, látni fogsz, ha jössz, biztonságban vagyok."
Marcus: "Jól tette uram. Értesítettem az édesapját a helyzetről, uram."
Jay: "... Tényleg szükséges volt?"
Marcus: "Aggódtam, uram..."
Jay: Megint sóhajtottam... "Biztosan dühös..."
Marcus: "Nem örült, hogy a vihar miatt ott ragadt..."
Jay: "Efelől nem volt kétségem..."
Marcus: "Viszlát később, uram. Ne mozduljon."
Jay: "Oké. Köszönöm." Letettem és visszamentem a lányhoz. Át van ázva, akár csak én, de úgy tűnik ő csontig át van fagyva. "Fázol...?"
Lány a kapucnival: "Te nem?"
Jay: "... Egy kicsit... Odaadnám a kabátomat, de azt hiszem a ruháim pont olyan nedvesek, mint a tieid."
Lány a kapucnival: "Hahaha! Igen, úgy tűnik... ... Minden RENDBEN veled...?"
Jay: "Megbocsáss?"
Lány a kapucnival: "Igen... El tud vinni valaki?"
Jay: "Ó! Hát... Igen.. De aki jön, elakadt... Úgy tűnik baleset volt..."
Lány a kapucnival: "A bátyám is! Tovább kell várnunk, mint terveztük."
Jay: Felemelte az állát.
Lány a kapucnival: "Remélem évezed a társaságom, mert nem fogok egyedül ülni!"
Jay: "Hahaha! Egyáltalán nem bánom. Nagyon örülök, hogy itt vagy." Még mindig nem látom őt a sötétség miatt, de úgy érzem ragyognak a szemei. Megint nyugtalan vagyok. Ó ember... És mégis, hozzászoktam ahhoz, hogy a lányok megbámulnak. De ez... Vagy ez a komikus helyzet az, ami miatt nem tudok különbséget tenni?
Lány a kapucnival: "Ezt örömmel hallom."
Jay: Tombol a vihar odakint. Minden mennydörgésre ugrik egyet. "Félsz a vihartól?"
Lány a kapucnival: "Ha tudnád! Mindig félek a villámcsapástól!"
Jay: "Hahaha!"
Lány a kapucnival: "..."
Jay: "... Komolyan?"
Lány a kapucnival: "Ahhh! Igen, tudom! Ez nevetséges... De rettegésben tart!!! Amikor kicsi voltam, a szomszédunk házába belecsapott a villám... És azóta... Nagyon félek!"
Jay: "Így már jobban értem."
Lány a kapucnival: "Micsoda egy furcsa nap..."
Jay: Egyik témából a másikba ugrik. "Mondjuk, hogy láttam már átlagosabb... karácsony estét."
Lány a kapucnival: "Hahaha! Ne is mondd! És rólam azt hitték azért vagyok itt, hogy ajándékot vegyek a bátyámnak az utolsó pillanatban..."
Jay: "Miért nem gondoltál rá korábban?"
Lány a kapucnival: "Gondoltam! De a srác, aki a tökéletes ajándékot küldte volna, kézbesítési problémákkal küzd... és végül nem kapom meg a csomagot december 24-én."
Jay: "Ummm... Értem...Van ötleted a pótajándékra?"
Lány a kapucnival: "Egyáltalán nem!"
Jay: "Hahaha! Nem valami túl szervezett...!"
Lány a kapucnival: "Rrrr! Ne kezdd te is! Pont mint a legjobb barátom! Ha nem Jayről beszél, folyton azt ecseteli hogy lehetnék szervezettebb! Hahaha!"
Jay: Megfagyott a vérem. Mint mindig, amikor rólam beszél. Úgy érzem nem hallottam még senkit annyit beszélni Jayről, mint ezt a lányt. És mégis... Nem úgy tűnik, mintha felismert volna. A sálam, a sapkám és a dzsekim alatt... Nem hiszem, hogy rám ismerne. A sötét az én javamra játszik. Csak a hangom árulhat el, de nagyon óvatos vagyok és Henri hangját használom, ami kevésbé mély és vonzó, mint Jayé. Témát váltok. "Szóval mi volt az a nagyszerű ajándék amit vettél és nem érkezett meg időben?"
Lány a kapucnival: "... 'Sorcerer's adventures'."
Jay: "Az nem egy régi játék?"
Lány a kapucnival: "Ismered?"
Jay: "Igen. Kiskoromban játszottam vele..."
Lány a kapucnival: "Pont ezért túrtam át az összes helyet, hogy megtaláljam. Gyakran játszottuk a bátyámmal... Ez volt az első videojátékunk. Nagyon értékesek az emlékeim ezekről a pillanatokról."
Jay: "... Úgy tűnik nagyon szereted a bátyádat."
Lány a kapucnival: "Hát persze! Imádom őt! Még akkor is, amikor civakodunk és mindig beleüti az orrát a dolgomba..."
Jay: "Értem... Csak védelmez."
Lány a kapucnival: "Ez az! Régebben mindig hozott csokis kekszet, meg azokat a rózsaszín és kék cukorkákat... A játék valamennyi pillanatképe ezekre a cukorkákra emlékeztet. Az illat, az íz, mind eszembe jutnak."
Jay: "Már nem eszel olyat többé?"
Lány a kapucnival: "Nem. Már évek óta...
Jay: "Miért nem?"
Lány a kapucnival: "Nem tudom... Feltételezem más dolgokat kezdtünk el szeretni."
Jay: "Miért nem veszel neki ilyen kekszet és cukrot? Ha neked ilyen sokat jelentenek, biztosan a bátyádnak is fontosak. Ez ideális pótlék lehet, igaz?" Hirtelen felugrott a székéből és következetesen, én is.
Lány a kapucnival: "Te egy zseni vagy!"
Jay: "Tessék?" Megragadta a kezem és felém fordult. Az ujjai jéghidegek, de azonnal égetett ahol megérintett.
Lány a kapucnival: "Az ötleted fantasztikus!"
Jay: "Ehhh. Örülök, hogy tetszik..."
Lány a kapucnival: "Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Csak remélni tudom, hogy a vihar csillapodik és el tudok rohanni a közeli élelmiszerboltba!"
7. jelenet
Lyla: Hirtelen rájöttem, hogy még mindig az idegen ujjait fogom. Elengedtem, csendesen visszaültem és visszanyertem a higgadtságom. Amikor elárasztanak az érzelmeim, hajlamos vagyok olyan dolgokat mondani és tenni, amiket az agyam nem hagy jóvá. Csendben maradt. Biztos sokkolta a túlzott örömmámorom. De ugyanakkor kitalálta a legjobb ötletet a csere ajándékomra és a hab a tortán, hogy olcsó is. Kicsit csendben maradtunk... Majdnem kínos... de anélkül, hogy tudnám az okát...tulajdonképpen nem az. Szavak nélkül is érzem, hogy figyel. Szerintem azt hiszi dilis vagyok, de nem fogok meghátrálni. Nem láthatom a szemeit, de nem fordulok el. Itt van ez a kis valami a levegőben. Az ujjait nézi, amiket néhány másodperce fogtam. Ő... furcsa... "Hé... Jól vagy?" Hirtelen felnézett, mintha átlátszó lettem volna, aztán hirtelen láthatóvá váltam volna előtte.
Idegen: "Ah... Igen... Bocsánat. Elvesztem a gondolataimban."
Lyla: Ne is mondd... Teljesen elveszettnek tűnik. Az ablak felé néz. A villámok odakint néha megvilágítják az arcát. Helyesnek tűnik... a ruhák rétegei alatt. " 'Az élet nagy kérdésein'... gondolkodsz...?" Az idegen meglepetten fordult felém. Fején találtam a szöget.
Idegen: "... Bevallom felkeltetted a kíváncsiságomat..."
Lyla: "Ez az egész nagyon titokzatos..." Mosolyogva sóhajtott...
Idegen: "Igaz... Ez nem egy átlagos helyzet."
Lyla: "Nem hiszek a sorsban. Oka van, hogy itt ragadtunk. Talán azért vagyok itt, hogy segítsek választ találni az 'Élet nagy kérdéseire'!" Zavarodottan nézett rám, aztán nevetett.
Idegen: "Hahaha! ...Szeretnéd hallani a történetem."
Lyla: "Rrrrr... Átlátsz rajtam! Valóban... Izgatott vagyok. Manapság, aki azt mondja, hogy 'a válaszokat keresi az élet nagy kérdéseire', a távolba mered, a haját fújja a szél..."
Idegen: "Hahaha! Nincs szél a bárban..."
Lyla: "Nincs képzelőerőd!" Az asztalra könyököltem, az államat a kezemre tettem. "Hallgatlak, alázatos idegen. A bölcsességhez vezetlek!"
Idegen: "... Hahaha... Te nagyon furcsa lány vagy..."
Lyla: "Mindegy! Úgysem találkozunk többet a vihar után! Nem akarsz bízni egy idegenben? Mégis, ez vicces... Tudod, mint a filmekben!"
Idegen: "Ummmm... De mi nem egy filmben vagyunk."
Lyla: "Ez valóban igaz. Egy kis kaland nem fog ártani!"
Idegen: "Feladod valaha is, ha van egy ötleted...?"
Lyla: "Soha!"
Idegen: "Hahaha!"
Lyla: Újra komoly lett és a kinti viharra koncentrált. A levelek őrülten repkedtek mindenütt.
Idegen: "Lehet, hogy abba kell hagynom a tanulmányaimat, mert van egy néhány hónapra szóló külföldi állásajánlatom."
Lyla: Ó! Végre... A beszédem úgy tűnik elérte a célját. Rengeteget gondolkodhat... "Nem ez az amit akarsz?"
Idegen: "Önmagában, de."
Lyla: "Mi a gond? A szüleid ellenzik az ötletet?"
Idegen: "Nem, szerencsére. Támogatnak bárhogy is döntök, amit a legjobbnak ítélek magamnak. Azt akarják, hogy felnőtt döntést hozzak."
Lyla: "Wow... Ez kedves."
Idegen: "Úgy gondolod?"
Lyla: "Te nem?"
Idegen: "De... Talán szerettem volna, ha egy kicsit jobban irányítanak..."
Lyla: "Értem... A felnőtté válás senkinek sem egyszerű. De te szerencsés vagy, a szüleid arra biztatnak, hogy azt tedd, amitől boldog leszel. A felnőtté válás itt kezdődik."
Idegen: "Azt látom."
Lyla: "Olyan szüleid is lehetnének, akik rád erőltetnék a választásaikat és akik úgy gondolják, hogy tudják mi a legjobb a te stb. stb... Anélkül, hogy figyelembe vennék a kívánságaidat."
Idegen: "Igen... Ezzel tisztában vagyok."
Lyla: "Tekints ezt egy gyönyörű ajándéknak."
Idegen: "... A te szüleid is ilyenek?"
Lyla: "Az ég szerelmére! Dehogy! Ugyanakkor... Nem igazán tudom mihez akarok kezdeni a jövőben... Ez egy kicsit aggasztó nekem és nekik is."
Idegen: "Tényleg nincs ötleted? Nincs álmod?"
Lyla: "... Ez a probléma... Rengeteg dolog van amit szeretek... De csak felszínesen... Semmi, ami igazán megmozgatna..."
Idegen: "Értem.
Lyla: "Mi van veled? Azt mondtad külföldre akarsz menni... Megkérdezhetem miért? Miféle munka?"
Idegen: "Van egy közös családi szenvedélyünk. Ha elmennénk, csodálatos dolgokat oszthatnánk és valósíthatnánk meg együtt."
Lyla: Arra a következtetésre jutottam, hogy nem kapok további információt, így nem is ragaszkodtam hozzá. Nem ismerek magamra! Normális esetben látom, ha túl messzire megyek... "Értem..." Látom, hogy hálás, amiért nem faggatom több információért erről a 'családi szenvedélyről'. "Ez csodálatos! Gyönyörű élményt fogsz megtapasztalni." Szemérmesen elmosolyodott.
8. jelenet
Jay: Tudom, hogy "Gyönyörű élményt" fogok átélni, ha Jay nemzetközi turnéjára megyek az apámmal... de... de... Sóhajtottam. A lányra néztem. Úgy tűnik nagyon érdekli, amit mondok neki. Tényleg lehetünk ilyen kíváncsiak? Ő annyira "más". Még mindig bámul. Egyre inkább összezavarodom. Hogy tudtam befejezni egy felvételt így, egy vadidegennel, egy áram nélküli bárban karácsony előtt...? Határozottan egy kicsit (túl) állhatatos, de nem kényszerít arra, hogy megtegyem. Igazából fogalmam sincs miért mondtam el neki mindezt... Van benne valami elbűvölő. Ösztönösen érzem, hogy ez ijesztő.
Lány a kapucnival: "Nem tűnsz meggyőzöttnek..."
Jay: Megint sóhajtottam. "De, az vagyok. Csak a tanulmányaim befejezése megijeszt."
Lány a kapucnival: "Végleg abbahagyod?"
Jay: "Nem! Csak halasztok. Jövőre folytatnom kell. De... elvesztek egy évet."
Lány a kapucnival: "Úgy gondolod, ez nagy dolog...?"
Jay: "Nem..."
Lány a kapucnival: "Nem bírlak követni... Azt mondtad nekem, ez a családi élmény elképesztő lenne, hogy kihagyni egy évet a tanulmányaidból nem nagy dolog... szóval mi a gond?"
Jay: "Hát, van egy másik álmom... és ahhoz szükségem lenne a tanulmányaim elvégzésére." Cinikusan néz rám. Ez tetszik.
Lány a kapucnival: "Értem... Mr túl sok álmom van..."
Jay: "Talán ez a gond!" Együtt nevettünk. Ez őrület... Csak egy pár perccel azután, hogy vele beszélgettem, nagyon könnyedén veszem ezt. Újra komoly arcot vágtam, amit egyből észrevett. "Talán csak attól félek, hogy kihagyok valamit... Tényleg ebbe az irányba kell tartanom... és hagynom a másik oldalt?"
Lány a kapucnival: "Igen, de... bármikor visszatérhetsz a tanulmányaidhoz. Úgy tűnik meg van a kulcsod mindenhez. Mitől tartasz? "
Jay: "Nem tudom... Azt hiszem ezt túl sokszor kérdem magamtól én is."
Lány a kapucnival: "Azt látom! ..."
Jay: Felegyenesedett a székén, mintha magabiztossá vált volna.
Lány a kapucnival: "Ez a "szenvedély", amiről beszéltél, boldoggá tesz?"
Jay: Bólogattam. "Persze."
Lány a kapucnival: "Honnan tudod?"
Jay: Rámosolyogtam. "Mert jó érzéssel tölt el. Szabadnak érzem magam."
Lány a kapucnival: "Akkor ez azt jelenti, hogy a helyes ösvényen haladsz."
Jay: "?" Kissé oldalra dőlt. Megesküdnék rá, hogy csillogott a szeme. Ez a lány sugárzik a kedvességtől.
Lány a kapucnival: "Csak a szíved ismeri az utat."
Jay: "Ez egy szép mondat. Akár egy dalszöveg."
Lány a kapucnival: "Hahaha! Nem... Komolyan... Apu mondja ezt gyakran. Akkor mondja, amikor az élet választás elé állít minket, a szívünkre kell hallgatnunk, hogy megtudjuk a helyes úton járunk e, vagy sem. Ha boldogok vagyunk... igazán boldogok... az azt jelenti, hogy a helyes ösvényen járunk. Ennyire egyszerű!"
Jay: "Ebben az esetben... ez valóban nagyon egyszerűnek hangzik."
Lány a kapucnival: "Nem önmagában a választástól tartasz. Csak félsz dönteni."
Jay: Felegyenesedtem. Mintha az igazság képen vágott volna.
Lány a kapucnival: "Ami azt illeti, már meghoztad a döntést... És csak a tisztánlátás kedvéért, ez egy elég egyszerű döntés volt, nem pedig egy fájdalmas. Úgy érzem, attól is félsz mit tartogathat számodra ez a tapasztalat."
Jay: Szélesen rámosolyogtam. "Ez igaz. Félek attól mit tartogat ez az utazás. Rettegek, hogy kudarcot vallok..."
Lány a kapucnival: "Mindannyiunknak jogában áll hibákat elkövetni. Megbotlunk... Így tanulunk. Ha elbuksz, de a kudarc képessé tesz arra, hogy valami még nagyobbat tanulj... akkor meg fogsz bukni. De ettől még erősebbé válsz. Ez az oka, hogy bármi legyen is az általad választott út... az lesz a helyes. Hajrá!!!"
Jay: "Hahaha! Minden olyan egyszerűnek hangzik, ha téged hallgatlak."
Lány a kapucnival: "Talán! Talán... mert egyszerű is."
Jay: "Igazad van..."
Lány a kapucnival: "Mindig igazam van!"
Jay: Nevetésben törtünk ki. Vele beszélgetni jót tesz nekem...
Lány a kapucnival: "Van barátnőd?"
Jay: "Tessék?" Váratlanul ért a kérdés.
Lány a kapucnival: "Mert... talán nem akarnál elszakadni ettől a személytől!"
Jay: "Ó! Nem... Tudom, hogy később bármikor elérhetem őt." Valójában nem Melanie a kérdés. Biztosan hiányozna... de túl elfoglalt lennék ahhoz, hogy ezen gondolkodjam.
Lány a kapucnival: "Következésképpen nem tart vissza semmi!"
Jay: "Attól tartok!" Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nincs mitől félnem... A tanulmányaim, a turné, a kudarctól való félelem... Folyton megkérdőjelezem magam, amikor minden egyszerű is lehetne... Még akkor is, ha apu állandóan ezt mondja nekem, annyira más egy idegentől hallani. Ez a lány csak rámutatott a nyilvánvalóra... A telefonom rezegni kezdett. Marcus az. "Ezt fel kell vennem."
Lány a kapucnival: "Persze! Nem gond!"
Jay: Felálltam és távolabb mentem az asztaltól. "Halló?"
Marcus: "Uram, most fordultam be a sarkon. Ki tudna jönni a sétálóútról, hogy felvehessem?"
Jay: "Igen. Indulok."
Marcus: "Köszönöm, uram."
Jay: Visszamentem az asztalhoz egy enyhe szúró fájdalommal a szívemben.
Lány a kapucnival: "A bátyám most küldött üzenetet! Bármelyik percben itt lehet! Mennem kell!"
Jay: "Ó! Hát engem is most hívott a fuvarom."
Lány a kapucnival: "Azt hiszem ugyanabba az irányba megyünk!"
Jay: "Gyerünk...!"
Lány a kapucnival: "Nem tűnsz meggyőzöttnek..."
Jay: Megint sóhajtottam. "De, az vagyok. Csak a tanulmányaim befejezése megijeszt."
Lány a kapucnival: "Végleg abbahagyod?"
Jay: "Nem! Csak halasztok. Jövőre folytatnom kell. De... elvesztek egy évet."
Lány a kapucnival: "Úgy gondolod, ez nagy dolog...?"
Jay: "Nem..."
Lány a kapucnival: "Nem bírlak követni... Azt mondtad nekem, ez a családi élmény elképesztő lenne, hogy kihagyni egy évet a tanulmányaidból nem nagy dolog... szóval mi a gond?"
Jay: "Hát, van egy másik álmom... és ahhoz szükségem lenne a tanulmányaim elvégzésére." Cinikusan néz rám. Ez tetszik.
Lány a kapucnival: "Értem... Mr túl sok álmom van..."
Jay: "Talán ez a gond!" Együtt nevettünk. Ez őrület... Csak egy pár perccel azután, hogy vele beszélgettem, nagyon könnyedén veszem ezt. Újra komoly arcot vágtam, amit egyből észrevett. "Talán csak attól félek, hogy kihagyok valamit... Tényleg ebbe az irányba kell tartanom... és hagynom a másik oldalt?"
Lány a kapucnival: "Igen, de... bármikor visszatérhetsz a tanulmányaidhoz. Úgy tűnik meg van a kulcsod mindenhez. Mitől tartasz? "
Jay: "Nem tudom... Azt hiszem ezt túl sokszor kérdem magamtól én is."
Lány a kapucnival: "Azt látom! ..."
Jay: Felegyenesedett a székén, mintha magabiztossá vált volna.
Lány a kapucnival: "Ez a "szenvedély", amiről beszéltél, boldoggá tesz?"
Jay: Bólogattam. "Persze."
Lány a kapucnival: "Honnan tudod?"
Jay: Rámosolyogtam. "Mert jó érzéssel tölt el. Szabadnak érzem magam."
Lány a kapucnival: "Akkor ez azt jelenti, hogy a helyes ösvényen haladsz."
Jay: "?" Kissé oldalra dőlt. Megesküdnék rá, hogy csillogott a szeme. Ez a lány sugárzik a kedvességtől.
Lány a kapucnival: "Csak a szíved ismeri az utat."
Jay: "Ez egy szép mondat. Akár egy dalszöveg."
Lány a kapucnival: "Hahaha! Nem... Komolyan... Apu mondja ezt gyakran. Akkor mondja, amikor az élet választás elé állít minket, a szívünkre kell hallgatnunk, hogy megtudjuk a helyes úton járunk e, vagy sem. Ha boldogok vagyunk... igazán boldogok... az azt jelenti, hogy a helyes ösvényen járunk. Ennyire egyszerű!"
Jay: "Ebben az esetben... ez valóban nagyon egyszerűnek hangzik."
Lány a kapucnival: "Nem önmagában a választástól tartasz. Csak félsz dönteni."
Jay: Felegyenesedtem. Mintha az igazság képen vágott volna.
Lány a kapucnival: "Ami azt illeti, már meghoztad a döntést... És csak a tisztánlátás kedvéért, ez egy elég egyszerű döntés volt, nem pedig egy fájdalmas. Úgy érzem, attól is félsz mit tartogathat számodra ez a tapasztalat."
Jay: Szélesen rámosolyogtam. "Ez igaz. Félek attól mit tartogat ez az utazás. Rettegek, hogy kudarcot vallok..."
Lány a kapucnival: "Mindannyiunknak jogában áll hibákat elkövetni. Megbotlunk... Így tanulunk. Ha elbuksz, de a kudarc képessé tesz arra, hogy valami még nagyobbat tanulj... akkor meg fogsz bukni. De ettől még erősebbé válsz. Ez az oka, hogy bármi legyen is az általad választott út... az lesz a helyes. Hajrá!!!"
Jay: "Hahaha! Minden olyan egyszerűnek hangzik, ha téged hallgatlak."
Lány a kapucnival: "Talán! Talán... mert egyszerű is."
Jay: "Igazad van..."
Lány a kapucnival: "Mindig igazam van!"
Jay: Nevetésben törtünk ki. Vele beszélgetni jót tesz nekem...
Lány a kapucnival: "Van barátnőd?"
Jay: "Tessék?" Váratlanul ért a kérdés.
Lány a kapucnival: "Mert... talán nem akarnál elszakadni ettől a személytől!"
Jay: "Ó! Nem... Tudom, hogy később bármikor elérhetem őt." Valójában nem Melanie a kérdés. Biztosan hiányozna... de túl elfoglalt lennék ahhoz, hogy ezen gondolkodjam.
Lány a kapucnival: "Következésképpen nem tart vissza semmi!"
Jay: "Attól tartok!" Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nincs mitől félnem... A tanulmányaim, a turné, a kudarctól való félelem... Folyton megkérdőjelezem magam, amikor minden egyszerű is lehetne... Még akkor is, ha apu állandóan ezt mondja nekem, annyira más egy idegentől hallani. Ez a lány csak rámutatott a nyilvánvalóra... A telefonom rezegni kezdett. Marcus az. "Ezt fel kell vennem."
Lány a kapucnival: "Persze! Nem gond!"
Jay: Felálltam és távolabb mentem az asztaltól. "Halló?"
Marcus: "Uram, most fordultam be a sarkon. Ki tudna jönni a sétálóútról, hogy felvehessem?"
Jay: "Igen. Indulok."
Marcus: "Köszönöm, uram."
Jay: Visszamentem az asztalhoz egy enyhe szúró fájdalommal a szívemben.
Lány a kapucnival: "A bátyám most küldött üzenetet! Bármelyik percben itt lehet! Mennem kell!"
Jay: "Ó! Hát engem is most hívott a fuvarom."
Lány a kapucnival: "Azt hiszem ugyanabba az irányba megyünk!"
Jay: "Gyerünk...!"
9. jelenet
A kávézó előtt
Lyla: Miután megköszöntünk a kávézó tulajdonosának mindent, elindultunk.
Lyla: Miután megköszöntünk a kávézó tulajdonosának mindent, elindultunk.
Idegen: "Még mindig vihar van."
Lyla: "Ahh... milyen szörnyű... Elég biztos vagyok benne, hogy az eső 10 másodperc alatt csontig eláztat minket!"
Idegen: "Valóban... Hol vesz fel a bátyád?"
Lyla: A sétálóút végére mutattam. "Azt mondta hamarosan ott lesz."
Idegen: "Igen. Pont, mint nálam."
Lyla: "Oké, akkor talán el kellene hagynunk a menedéket és az autóinkhoz menni..."
Idegen: "Nem igazán vagyok lelkes a gondolattól."
Lyla: "..." Felé fordultam... próbáltam kiolvasni valamit ebből az arcból, még mindig nem láttam rendesen. Ezt vajon az eső miatt mondta... vagy mert kedvel engem? Nem Lyla... Hagyd abba a szappanoperát... El kell ismernem, azt képzelni, hogy ez a megkínzott idegen élvezi a társaságomat, jó érzéssel tölt el. De valószínűleg sosem látom őt újra.
Idegen: "... Köszönöm."
Lyla: "? Mit?"
Idegen: "Hogy meghallgattál."
Lyla: "Viccelsz... Kiválasztottam az agyad, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat!"
Idegen: "Hahaha! Erre gondoltam!"
Lyla: "Hahaha!"
Idegen: "Köszi, hogy meghallgattál és adtál néhány tanácsot."
Lyla: "Ó! Azt mondod, hogy amit neked mondtam... tényleg "segített"...?"
Idegen: "Azt hiszem mondhatjuk, igen."
Lyla: "Wow! Fantasztikus!"
Idegen: "Hahaha!"
Lyla: "Öröm volt ezt a kínos pillanatot a te társaságodban tölteni. Az eszemben foglak vésni, mint az idegent a sötét bárból! "
Idegen: "Hahaha! Ez nagyon úgy hangzig, mint egy novellának a címe!"
Lyla: "Aha! Igazán büszke vagyok rá!"
Idegen: "Hahaha! Én is nagyon örültem."
Lyla: "..." Hirtelen kényelmetlenül éreztem magam. Soha többé nem láthatom őt?
Idegen: "Jól vagy?"
Lyla: "Láthatlak valaha újra?" Meglepetten ugrott. Az őszinteségem váratlanul érte. Zavarban van... "Én... nem... úgy értem... Nem úgy gondoltam... Csak annyi, hogy..." Már azt sem tudom mit akartam mondani. Hallottam egy autódudát és láttam Alex kocsiját néhány méterre.
Idegen: "Ez a bátyád?"
Lyla: "Igen... Mennem kell."
Idegen: "Oké..."
Lyla: A bátyám megint dudált. "Hát... talán látlak még..."
Idegen: "Igen... Kellemes Karácsonyt!"
Lyla: Alex újra megnyomta a dudát. Rámosolyogtam az idegenemre és elindultam. De valami visszatartott.
Lenéztem és láttam, hogy megragadta a karomat. A tekintetemet a szemeire emeltem, amit a bátyám autójának fényszóróinak hála láthattam most. Éles fekete szemek tekintettek rám. Lágyan rám mosolygott.
Idegen: "Ha az élet úgy dönt, hogy az útjainknak ismét keresztezniük kell egymást...úgy lesz. Azt hiszem látni fogjuk még egymást."
Lyla: Visszamosolyogtam... Anélkül, hogy gondolkodtam volna, közelebb mentem hozzá és lopva arcon csókoltam. "Akkor hamarosan találkozunk!" Aztán a kocsihoz rohantam anélkül, hogy hátrapillantottam volna.
Alex kocsijában
Lyla: Megközelítettem az autót. Alex eltette a telefonját.
Alex: "Mi tartott eddig?!"
Lyla: Semmit nem látott? Jobb is... Így nem kell válaszolnom a további kérdéseire... Ha rajta kapott volna, hogy megcsókolok egy teljesen idegent az utcán, évekig húzott volna. A heves eső mindent meg tett azért, hogy még ezt a rövid távot is megnehezítse. Nem tudom levenni a tekintetem róla... amíg hirtelen futni kezd egy hozzánk közel parkoló autó felé. Ennyi... sosem látom újra. De anélkül, hogy tudnám miért, ez a gondolat nem hangzik jól és a szívem könnyűvé válik.
Alex: "Na helló?"
Lyla: "Mi?"
Alex: "Azt kérdeztem mit csináltál ennyi ideig..."
Lyla: "Semmit... Csak eljöttem a bárból..."
Alex: "Jól van... Megtaláltad amit kerestél?"
Lyla: "... Nem... nem igazán..."
Alex: "Hahaha! Mindezt ezért!"
Lyla: "Nem mondtam, hogy feladtam!"
Alex: "Viccelsz velem, húgi!"
Lyla: "A legkevésbé sem! Csak el kell vinned egy élelmiszerboltba!"
Alex: "Mi van?"
Lyla: "Neeeee mááááááár! Kéééééééérlek!
Alex: "Pfff..."
Alex kocsijában
Lyla: Megközelítettem az autót. Alex eltette a telefonját.
Alex: "Mi tartott eddig?!"
Lyla: Semmit nem látott? Jobb is... Így nem kell válaszolnom a további kérdéseire... Ha rajta kapott volna, hogy megcsókolok egy teljesen idegent az utcán, évekig húzott volna. A heves eső mindent meg tett azért, hogy még ezt a rövid távot is megnehezítse. Nem tudom levenni a tekintetem róla... amíg hirtelen futni kezd egy hozzánk közel parkoló autó felé. Ennyi... sosem látom újra. De anélkül, hogy tudnám miért, ez a gondolat nem hangzik jól és a szívem könnyűvé válik.
Alex: "Na helló?"
Lyla: "Mi?"
Alex: "Azt kérdeztem mit csináltál ennyi ideig..."
Lyla: "Semmit... Csak eljöttem a bárból..."
Alex: "Jól van... Megtaláltad amit kerestél?"
Lyla: "... Nem... nem igazán..."
Alex: "Hahaha! Mindezt ezért!"
Lyla: "Nem mondtam, hogy feladtam!"
Alex: "Viccelsz velem, húgi!"
Lyla: "A legkevésbé sem! Csak el kell vinned egy élelmiszerboltba!"
Alex: "Mi van?"
Lyla: "Neeeee mááááááár! Kéééééééérlek!
Alex: "Pfff..."
10. jelenet
A stúdióban
Jay: "Köszi újra Marcus."
Marcus: "Szívesen uram."
Jay: Ezekkel a szavakkal a testőröm távozott. Sosem túl messzire, mint általában.
Antoine: "Remélem ez a nedves séta jót tett neked! Hahaha!"
Jay: "Hahaha... Igen... elkapott az eső..."
Antoine: "Micsoda egy vihar!"
Jay: "Igen..." Gondolkodás nélkül megdörzsöltem az arcom. Micsoda egy találkozás... Tudom, hogy a helyzet talán segített intenzitást és drámát létrehozni... de mégis... Teljesen el vagyok... bűvölve. Nem... Nem Henri... Melanie-val jársz... Miért fészkelte be magát ez a lány a fejembe! ... Ez nagyon nem ésszerű. És ezen kívül jól meg vagyok Melanie-val. Meg aztán semmit nem tudok erről a másik lányról... Alig ismerem. Teljesen olyan, mint egy szalmaláng.
Antoine: "Jól vagy Henri?"
Jay: "Hm?"
Antoine: "Még elveszettebbnek tűnsz, mint mielőtt elmentél..."
Jay: Mindig apa volt az a személy, aki a leginkább megértett. Anyu ugyanolyan, mint én. A távolság ellenére is mindig tudja, hogy ha valami rossz. Nem tudom hogy csinálja... Ez egy "anyuka" trükk feltételezem. Apu aggódva néz rám. De most az egyszer, nem akarom rábízni mi történt. Nem akarom elmagyarázni, hogy jobban érdekel egy másik lány, mint Melanie. Nem vagyok túl büszke erre... de ezt megtartom magamnak.
Antoine: "Még mindig az iskola befejezése zavar...? Nagyon jól tudod, hogy nem kell ezt tenned..."
Jay: A legmegnyugtatóbb mosolyommal néztem rá. "Ne aggódj emiatt apa... Tényleg nem tesz boldoggá, hogy ott hagyom a sulit... de azt is tudom, hogy ez csak egy szünet. Csak egy keresztúthoz értem az életemben és minden nagyon gyorsan történik. A gondolataim kicsit kuszák. De hála neked és anyunak, a jó úton haladok. " Apa őszintén mosolygott.
Antoine: "Örülök fiam. Az éneklés mindig is a szenvedélyed volt. Akár csak a novella olvasás..."Itt és most meg van a lehetőséged, hogy megvalósítsd a szenvedélyed. Ki tudja lesz e még ilyen alkalom?"
Jay: "Igen... Ezt jól tudom."
Antoine: "Tudom, hogy félsz, hogy a turné esetleg nem sikerül, de...
Jay: Félbeszakítottam."Ha hibának tűnik, legyen az... De ezt meg kell tennem, hogy később ne bánjam."
Antoine: "Wow! Mi volt abban az esőben...?"
Jay: "Hahaha" Eszembe jut én idegenem aurája és sóvárogva mosolyogtam. Apa leült és sóhajtott, a távolságba bámulva.
Antoine: "Emlékszem, amikor még tíz éves sem voltál... amikor anyukáddal énekeltetek. Olyan boldog voltál, olyan virágzó... abban a pillanatban tudtam, hogy van valami különleges benned. Erre teremtettél. Azt hiszem ez az egyik legjobb emlékem."
Jay: "Még mindig énekelek anyával."
Antoine: "És én még mindig imádom! Még akkor is, ha most már más."
Jay: "Tudom."
Antoine: "De mindig szívesen gyűlünk össze néhány kedves alkalomra!"
Jay: Apura mosolyogtam. Hálás vagyok az összetartó családomért, még ha a szüleim el is váltak. Ami bizonyítja, hogy... minden lehetséges. Az órájára nézett.
Antoine: "Ez a te köröd lesz! Menj készülődni!"
Jay: "Igen!"
Az öltözőben
Morgane: "Jó estét Jay!"
Jay: "Szia Morgane!"
Morgane: "Kérlek, ülj le."
Jay: Így tettem. Morgane, a sminkmesterem dolgozni kezdett. Nincs szükségem hatalmas átalakításra, mert ez csak egy gyors élő videó lesz a közösségi hálók számára. Kevés alapozó és fekete vonal a szemeim köré. Pár perccel később már kész is vagyok. Megköszöntem a munkáját és ő elhagyta az öltözőmet bocsánatot kérve, hogy telefonálnia kell. Egyedül vagyok a tükörrel szemben. A gondolataim automatikusan a lányra terelődnek az esőből. Újra. ... Legalább a nevét megkérdezhettem volna... És aztán... mire mennék vele? Egyébként is haszontalan lett volna... ... Rádöbbentem, hogy újra látni akarom őt. Vele beszélgetni annyira természetes és felszabadító volt. Nem emlékszem, hogy Melanie-val valaha is így beszélgettünk volna, még ha ő egy okos és művelt lány is. Nem vagyok képes úgy megbízni a barátnőmben, mint egy teljesen idegenben. Egy idegenben, aki tudta hogyan oldódjak fel és nyíljak meg. Észre sem vettem, hogy mindig megérintem az arcomat, ami azóta ég, hogy megcsókolt. Ó! Melanie hív... Szomorúnak érzem magam... "Halló?"
Melanie: "Henri! Szia!"
Jay: Nem tudok mosolyogni. "Szia..."
Melanie: "Hallani akartam a hangodat mielőtt elkezdünk ünnepelni a családommal... Hogy vagy? Végeztetek azzal a sürgős munkával az apukáddal?"
Jay: "Majdnem."
Melanie: "Örülök! Alig várom, hogy odaadhassam az ajándékodat. Biztos vagyok benne, hogy imádni fogod!"
Jay: "Ez kedves tőled. Én is alig várom, hogy odaadhassam a tiédet. ..."
Melanie: "Jól vagy Henri...? Nem úgy hangzol... mint általában..."
Jay: Lélegezz Henri... Nem tettél semmi rosszat! Csak összefutottál egy lánnyal, akit nem látsz többé! "Igen igen! Bocsi... Másra koncentráltam." De akkor... miért érzem bűnösnek magam...?
Melanie: "Akkor hagylak dolgozni! Kellemes Karácsonyt!"
Jay: "Kellemes Karácsonyt neked is." Letettük.
Antoine: "Jól vagy Henri?"
Jay: "Hm?"
Antoine: "Még elveszettebbnek tűnsz, mint mielőtt elmentél..."
Jay: Mindig apa volt az a személy, aki a leginkább megértett. Anyu ugyanolyan, mint én. A távolság ellenére is mindig tudja, hogy ha valami rossz. Nem tudom hogy csinálja... Ez egy "anyuka" trükk feltételezem. Apu aggódva néz rám. De most az egyszer, nem akarom rábízni mi történt. Nem akarom elmagyarázni, hogy jobban érdekel egy másik lány, mint Melanie. Nem vagyok túl büszke erre... de ezt megtartom magamnak.
Antoine: "Még mindig az iskola befejezése zavar...? Nagyon jól tudod, hogy nem kell ezt tenned..."
Jay: A legmegnyugtatóbb mosolyommal néztem rá. "Ne aggódj emiatt apa... Tényleg nem tesz boldoggá, hogy ott hagyom a sulit... de azt is tudom, hogy ez csak egy szünet. Csak egy keresztúthoz értem az életemben és minden nagyon gyorsan történik. A gondolataim kicsit kuszák. De hála neked és anyunak, a jó úton haladok. " Apa őszintén mosolygott.
Antoine: "Örülök fiam. Az éneklés mindig is a szenvedélyed volt. Akár csak a novella olvasás..."Itt és most meg van a lehetőséged, hogy megvalósítsd a szenvedélyed. Ki tudja lesz e még ilyen alkalom?"
Jay: "Igen... Ezt jól tudom."
Antoine: "Tudom, hogy félsz, hogy a turné esetleg nem sikerül, de...
Jay: Félbeszakítottam."Ha hibának tűnik, legyen az... De ezt meg kell tennem, hogy később ne bánjam."
Antoine: "Wow! Mi volt abban az esőben...?"
Jay: "Hahaha" Eszembe jut én idegenem aurája és sóvárogva mosolyogtam. Apa leült és sóhajtott, a távolságba bámulva.
Antoine: "Emlékszem, amikor még tíz éves sem voltál... amikor anyukáddal énekeltetek. Olyan boldog voltál, olyan virágzó... abban a pillanatban tudtam, hogy van valami különleges benned. Erre teremtettél. Azt hiszem ez az egyik legjobb emlékem."
Jay: "Még mindig énekelek anyával."
Antoine: "És én még mindig imádom! Még akkor is, ha most már más."
Jay: "Tudom."
Antoine: "De mindig szívesen gyűlünk össze néhány kedves alkalomra!"
Jay: Apura mosolyogtam. Hálás vagyok az összetartó családomért, még ha a szüleim el is váltak. Ami bizonyítja, hogy... minden lehetséges. Az órájára nézett.
Antoine: "Ez a te köröd lesz! Menj készülődni!"
Jay: "Igen!"
Az öltözőben
Morgane: "Jó estét Jay!"
Jay: "Szia Morgane!"
Morgane: "Kérlek, ülj le."
Jay: Így tettem. Morgane, a sminkmesterem dolgozni kezdett. Nincs szükségem hatalmas átalakításra, mert ez csak egy gyors élő videó lesz a közösségi hálók számára. Kevés alapozó és fekete vonal a szemeim köré. Pár perccel később már kész is vagyok. Megköszöntem a munkáját és ő elhagyta az öltözőmet bocsánatot kérve, hogy telefonálnia kell. Egyedül vagyok a tükörrel szemben. A gondolataim automatikusan a lányra terelődnek az esőből. Újra. ... Legalább a nevét megkérdezhettem volna... És aztán... mire mennék vele? Egyébként is haszontalan lett volna... ... Rádöbbentem, hogy újra látni akarom őt. Vele beszélgetni annyira természetes és felszabadító volt. Nem emlékszem, hogy Melanie-val valaha is így beszélgettünk volna, még ha ő egy okos és művelt lány is. Nem vagyok képes úgy megbízni a barátnőmben, mint egy teljesen idegenben. Egy idegenben, aki tudta hogyan oldódjak fel és nyíljak meg. Észre sem vettem, hogy mindig megérintem az arcomat, ami azóta ég, hogy megcsókolt. Ó! Melanie hív... Szomorúnak érzem magam... "Halló?"
Melanie: "Henri! Szia!"
Jay: Nem tudok mosolyogni. "Szia..."
Melanie: "Hallani akartam a hangodat mielőtt elkezdünk ünnepelni a családommal... Hogy vagy? Végeztetek azzal a sürgős munkával az apukáddal?"
Jay: "Majdnem."
Melanie: "Örülök! Alig várom, hogy odaadhassam az ajándékodat. Biztos vagyok benne, hogy imádni fogod!"
Jay: "Ez kedves tőled. Én is alig várom, hogy odaadhassam a tiédet. ..."
Melanie: "Jól vagy Henri...? Nem úgy hangzol... mint általában..."
Jay: Lélegezz Henri... Nem tettél semmi rosszat! Csak összefutottál egy lánnyal, akit nem látsz többé! "Igen igen! Bocsi... Másra koncentráltam." De akkor... miért érzem bűnösnek magam...?
Melanie: "Akkor hagylak dolgozni! Kellemes Karácsonyt!"
Jay: "Kellemes Karácsonyt neked is." Letettük.
11. jelenet
Alex kocsijában
Lyla: "Ez az!!!!!!"
Alex: "Te teljesen őrült vagy..."
Lyla: "Mi van!!!? Megtaláltam az ajándékodat!!! Nos... a csereajándékodat tulajdonképpen!"
Alex: "Nem tudom mit találhattál egy élelmiszer boltban, de wow... ez gyilkos! Mintha magát a Mikulást láttad volna! Mintha magas sebességgel ütköztél volna neki!"
Lyla: "Pffff...."
Alex: "Vagy... az eső volt... Talán nekem is bőrig kellene áznom... Nyilván mágikus eső volt..."
Lyla: "Hülyeségeket beszélsz! Csak boldog vagyok, mert Karácsony van! És... És..."
Alex: "És.....?"
Lyla: ... 'és' mi? Az ismeretlen napernyő-mentőm sötét alakja bukkan fel az elmémben. Nyugi agy! Ne izgulj! Sóhajtottam. "És meg van az ajáááááándékod! Ennyi!" Megkértem Alexet, hogy álljon meg egy élelmiszer boltnál. És néhány másodperc alatt megtaláltam a kekszet, meg a kék és pink cukorkákat. Mindenem meg van, amire szükségem volt. Vagyis... "majdnem". Hazaértünk, miközben próbáltuk kitalálni mik lesznek azok az "eredeti" ajándékokat, amiket anyutól kapunk.
A nappaliban
Caroline: "Lyla! Aggódtunk!"
Lyla: "Ne aggódj! Túléltem! A nagy tesóm örömmel jött megmenteni a vihartól!"
Alex: "Pfff!"
Caroline: "Igen tudom... Azonnal felhívott, amikor látta, hogy változik az idő, hogy elmondja, elmegy érted."
Lyla: A bátyám felé fordultam. "Mindenre gondoltál! Ez olyan éééééédes!"
Alex: "Grrrr! Tök mindegy! Megyek a szobámba!"
Lyla: Hihihi! Erősnek mutatja magát, de azt hiszem aggódott. Mialatt én... ... Én is a szobámba mentem. Leültem az ágyamra és kitettem a bátyám ajándékát. Be kell csomagolnom mindent... A kekszet és a cukrot nézem, anélkül, hogy látnám őket. A gondolataim az idegen sötét tekintetére terelődtek, a fényszórótól félig megvilágított arcára. Sóhajtottam. A szívem sajog az ötlettől, hogy sosem látom őt viszont. Hol volt a bátorságod Lyla? Meg kellett volna kérdezned a nevét... Akkor is... ha van barátnője...? Érzem, hogy történt valami. Milyen furcsa érzés. Ez nem csak egy jelentéktelen találkozás volt. A vihar... kettesben a bárban végződött... és a sötétben... Az teljesen normális, hogy az agyam megpróbálja megteremteni azt a romantikus történetet, amit szeretek. Remélem azért, hogy ez a fiú nem kínozza magát tovább egy olyan kis dolgokkal. Tényleg szomorúnak tűnt. Gondolatban felpofoztam magam. Lyla állj!!! Ne gondolj többé erre a srácra, úgysem fogod látni többé! Ó! Jasmine hív! "Helló Jasmine!"
Jasmine: "Lyla! Jól vagy??!!!
Lyla: Majdnem pánikba esett. "Emm... Igen... Miért...?
Jasmine: "Láttam a hírekben, hogy hatalmas vihar van a városban! Balesetek történtek!!!
Lyla: "Ahhh! Igen... Ez igaz..." Inkább a fiúra koncentráltam... ! "Tényleg elég apokaliptikus volt... De Alex hamar hazahozott!"
Jasmine: "Ó jó!"
Lyla: Nem merek beszélni neki az idegenemről... Szeretném inkább titokban tartani.
Jasmine: "Megkönnyebbültem. Nagyon aggódtam."
Lyla: "Ne aggódj. Kettőnkön kívűl senki nem volt kint."
Jasmine: "Öhm... 'Kettőnkön'... Kiről beszélsz?"
Lyla: Baromira megtartottam a titkom. "Hát... Csak az történt, hogy a kávézóban találtam menedéket és ott volt ez a srác is, akinek ugyan ez az ötlete támadt."
Jasmine: "Ó! Aranyos... volt?"
Lyla: "Nem tudom! Nem láttam jól." Pfff... Lyla... pontosan tudod, hogy milyen dögös. Az ösztöneid nem tévednek ilyen dologban!
Jasmine: "Hogy érted?"
Lyla: "Sötétben voltunk! Elment az áram... Mondanom sem kell, hogy alig láttam őt. És sapkában volt."
Jasmine: "Kedves volt?"
Lyla: "Kedvesnek tűnt... De tudod, nem töltöttünk olyan sok időt együtt!" Kevesebbet, mint mondhatnánk... De elég volt ahhoz, hogy az agyam forgatókönyvet készítsen... és nekem, hogy arcon csókoljam. Mi történik velem...
Jasmine: "Értem, értem..."
Lyla: "Ne legyél túl izgatott. Még a nevét sem tudom, és úgysem látom többet!"
Jasmine: "Ó..."
Lyla: Hallom a csalódottságát. És én is az vagyok. Azóta nem hagy nyugodni, hogy eljöttünk Alex-szel. Vajon láthatom őt újra? Miért forog ez a kérdés a fejemben?
Jasmine: "Mindegy, mennem kell, randim van Jay-jel!"
Lyla: "Hogy mi?"
Jasmine: "Hahaha! Élőben jelentkezik az weboldaláról! Remélem énekelni fog valamit nekünk! Aaaahh!"
Lyla: És tessék... A barátnőm lelépett... A karácsony korán érkezik neki. Letettük. Keresek csomagolópapírt Alex édességeinek.
A sútdióban
Jay: Utoljára elpróbáltam a karácsonyi dalt és apával átvettük azt, amit a rajongóknak fogok mondani. Semmi extra, csak a szokásos üdvözlőbeszéd.
Antoine: "Na kész vagy?"
Jay: Apám gúnyosan nézett rám. Már napok óta készen állok, de tudja, hogy a maximalizmuson akkor is túlárad, ha nem szükséges. Azt hiszem túl sok... Nem úgy tűnt, hogy a lánynak lennének ilyen gondjai. Megráztam a fejem. Henri... ne gondolj arra a lányra!
Antoine: "Mi? Ne mondd, hogy nem vagy kész!"
Jay: "Ha? Ó! Én... igen! Igen! Kész vagyok apa!" Apa már előkészítette a kamerát: mindent beállított, hogy élőben jelentkezhessek az oldalamról. Megfogtam a gitáromat és a kanapéra ültem a hangszekrény elé.
Antoine: "Jay, te következel!"
Jay: Apa elkezdte a visszaszámlálást miközben a kamera mögül integetett. Hajrá. "Helló mindenki! Remélem mind készen álltok arra, hogy élvezzétek a karácsonyi ünnepeket a szeretteitekkel!" Az ujjaimat egyszer a gitárra csúsztattam, hogy megmutassam készen állok és hamarosan játszani fogok. A hangszerem édes dallamot adott ki. Folytattam a beszédemet. "A karácsony varázslatos és elbűvölő... És szeretnék részt venni a magam módján, hogy megosszam ezt a varázslatot veletek! Mit szólnátok, ha énekelnék egy karácsonyi dalt...?" A szemközti táblára pillantottam. Kezdtek megjelenni az első kommentek. Százával. Odahajoltam, hogy felolvassak néhányat. "Ó! Hahaha! Úgy látom nagyon is benne vagytok! Köszönöm az édes megjegyzéseket! Próbálom elolvasni őket... de rengetegen vagytok ma este! A karácsonyi dalok engem mindig arra emlékeztetnek, amit a családommal megoszthatok ebben az időszakban. Szóval megosztok egy apró titkot veletek... Imádom a "Jingle Bells"-t énekelni! Aha! Ez volt a kedvenc dalom kiskoromban... és igazából... még most is az! Mit gondoltok?" Apára néztem. Intett, hogy minden remekül megy. Ő is elolvasta az összes rajongói üzenetet. Mindenki benne van és válaszolnak a kérdéseimre. Újra a táblára néztem, hogy elolvassam a megjegyzéseket, egyre több és több érkezik. "Úgy látom ti is rajongtok ezekért a klasszikus dalokért... Kevésbé érzem magam magányosnak! Hahaha!" Még egyszer újra az ujjaim az akkordokra csúsztak. "Teljes felelősséget vállalok ezért az átdolgozásért. Minden szeretetemmel készült!" Kényelembe helyeztem magam és elkezdtem az első dallamokat játszani.
A gitáromra összpontosítottam, elfelejtve mi történik körülöttem és énekelni kezdtem. Eltűnt apa... A kamera, a stúdió... Egyedül voltam a rajongóimmal. Nekik énekelek és ezt a legjobb energiákkal teszem. Egy pillanat alatt az első turnémon leszek. Hatalmas helyszínen fogok előadni ezeknek az embereknek. Remélem nem okozok majd csalódást nekik... Nekik köszönhetem azt, hogy itt lehetek. Tényleg szeretem a Jingle Bellst énekelni... ez volt az első dal, amit anyu tanított nekem. Együtt énekeltünk... egy zongoránál. Apa a nagyival nézte. Ennek a kis karácsonynak... kivételes aromája volt. Behunytam a szemem éneklés közben és mélyebbre merültem a kisfiú kori emlékeimben. Látom, ahogy minden izgalommal apa a házat díszíti. Anya gratulál neki... Ő sosem volt igazán jó a dekorálásban. Nem úgy, mint apa. Este mind a négyen kocsiba ültünk, hogy megnézzük az utcában a feldíszített házakat. Pizsiben voltam, becsomagolva egy takaróba, nagyi mellettem ült a hátsó ülésen. A tekintete és a mosolya pont olyan meleg volt, mint manapság. Énekelek a visszaemlékezés közben... mosolygok... és remélem a rajongókat megérinti ez a nagyon személyes előadása a dalnak. Sokan hallgatnak engem most? ... ő hallgat? Nem tudom kiverni a fejemből és egyre tisztábban és tisztábban látom az alakját. Hagyom magam visszatérni ehhez az édességhez, erre a közös pillanatra a tökéletes idegennel. Egy személy tele pozitív energiával és aki inspirált engem minden jóakarattal. Egy pillanatra neki játszom. Ennek az idegennek. Sosem gondoltam volna, hogy az a séta ennyire kedvező lesz nekem. Szóval... köszönöm. Köszönöm neked! Most jól érzem magam és nem gondolok semmi másra. Befejeztem a dalt és lassan visszatértem a valóságba. Kezdve apával, aki rám kacsintott feltartott hüvelykujjal. "Remélem ti is annyira élveztétek ezt a pillanatot, mint én. Mindannyitoknak nagyon Boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok!" Apa jelezte, hogy a kamera kikapcsolt.
Antoine: "Ez elképesztő volt fiam!"
Jay: "Köszi apa!" Gyorsan a kommentekre pillantottam, ahogy özönlöttek. Mindenki, vagy majdnem mindenki izgatott az előadásom miatt és üdvözletüket küldik.
Antoine: Ez jobb volt, mint a próbák alatt!"
Jay: "Hahaha! Köszi..."
Antoine: "Gyerünk... menjünk! Anyád és a nagyi várnak minket!"
Jay: "Akkor menjünk!"
Lyla: Baromira megtartottam a titkom. "Hát... Csak az történt, hogy a kávézóban találtam menedéket és ott volt ez a srác is, akinek ugyan ez az ötlete támadt."
Jasmine: "Ó! Aranyos... volt?"
Lyla: "Nem tudom! Nem láttam jól." Pfff... Lyla... pontosan tudod, hogy milyen dögös. Az ösztöneid nem tévednek ilyen dologban!
Jasmine: "Hogy érted?"
Lyla: "Sötétben voltunk! Elment az áram... Mondanom sem kell, hogy alig láttam őt. És sapkában volt."
Jasmine: "Kedves volt?"
Lyla: "Kedvesnek tűnt... De tudod, nem töltöttünk olyan sok időt együtt!" Kevesebbet, mint mondhatnánk... De elég volt ahhoz, hogy az agyam forgatókönyvet készítsen... és nekem, hogy arcon csókoljam. Mi történik velem...
Jasmine: "Értem, értem..."
Lyla: "Ne legyél túl izgatott. Még a nevét sem tudom, és úgysem látom többet!"
Jasmine: "Ó..."
Lyla: Hallom a csalódottságát. És én is az vagyok. Azóta nem hagy nyugodni, hogy eljöttünk Alex-szel. Vajon láthatom őt újra? Miért forog ez a kérdés a fejemben?
Jasmine: "Mindegy, mennem kell, randim van Jay-jel!"
Lyla: "Hogy mi?"
Jasmine: "Hahaha! Élőben jelentkezik az weboldaláról! Remélem énekelni fog valamit nekünk! Aaaahh!"
Lyla: És tessék... A barátnőm lelépett... A karácsony korán érkezik neki. Letettük. Keresek csomagolópapírt Alex édességeinek.
A sútdióban
Jay: Utoljára elpróbáltam a karácsonyi dalt és apával átvettük azt, amit a rajongóknak fogok mondani. Semmi extra, csak a szokásos üdvözlőbeszéd.
Antoine: "Na kész vagy?"
Jay: Apám gúnyosan nézett rám. Már napok óta készen állok, de tudja, hogy a maximalizmuson akkor is túlárad, ha nem szükséges. Azt hiszem túl sok... Nem úgy tűnt, hogy a lánynak lennének ilyen gondjai. Megráztam a fejem. Henri... ne gondolj arra a lányra!
Antoine: "Mi? Ne mondd, hogy nem vagy kész!"
Jay: "Ha? Ó! Én... igen! Igen! Kész vagyok apa!" Apa már előkészítette a kamerát: mindent beállított, hogy élőben jelentkezhessek az oldalamról. Megfogtam a gitáromat és a kanapéra ültem a hangszekrény elé.
Antoine: "Jay, te következel!"
Jay: Apa elkezdte a visszaszámlálást miközben a kamera mögül integetett. Hajrá. "Helló mindenki! Remélem mind készen álltok arra, hogy élvezzétek a karácsonyi ünnepeket a szeretteitekkel!" Az ujjaimat egyszer a gitárra csúsztattam, hogy megmutassam készen állok és hamarosan játszani fogok. A hangszerem édes dallamot adott ki. Folytattam a beszédemet. "A karácsony varázslatos és elbűvölő... És szeretnék részt venni a magam módján, hogy megosszam ezt a varázslatot veletek! Mit szólnátok, ha énekelnék egy karácsonyi dalt...?" A szemközti táblára pillantottam. Kezdtek megjelenni az első kommentek. Százával. Odahajoltam, hogy felolvassak néhányat. "Ó! Hahaha! Úgy látom nagyon is benne vagytok! Köszönöm az édes megjegyzéseket! Próbálom elolvasni őket... de rengetegen vagytok ma este! A karácsonyi dalok engem mindig arra emlékeztetnek, amit a családommal megoszthatok ebben az időszakban. Szóval megosztok egy apró titkot veletek... Imádom a "Jingle Bells"-t énekelni! Aha! Ez volt a kedvenc dalom kiskoromban... és igazából... még most is az! Mit gondoltok?" Apára néztem. Intett, hogy minden remekül megy. Ő is elolvasta az összes rajongói üzenetet. Mindenki benne van és válaszolnak a kérdéseimre. Újra a táblára néztem, hogy elolvassam a megjegyzéseket, egyre több és több érkezik. "Úgy látom ti is rajongtok ezekért a klasszikus dalokért... Kevésbé érzem magam magányosnak! Hahaha!" Még egyszer újra az ujjaim az akkordokra csúsztak. "Teljes felelősséget vállalok ezért az átdolgozásért. Minden szeretetemmel készült!" Kényelembe helyeztem magam és elkezdtem az első dallamokat játszani.
A gitáromra összpontosítottam, elfelejtve mi történik körülöttem és énekelni kezdtem. Eltűnt apa... A kamera, a stúdió... Egyedül voltam a rajongóimmal. Nekik énekelek és ezt a legjobb energiákkal teszem. Egy pillanat alatt az első turnémon leszek. Hatalmas helyszínen fogok előadni ezeknek az embereknek. Remélem nem okozok majd csalódást nekik... Nekik köszönhetem azt, hogy itt lehetek. Tényleg szeretem a Jingle Bellst énekelni... ez volt az első dal, amit anyu tanított nekem. Együtt énekeltünk... egy zongoránál. Apa a nagyival nézte. Ennek a kis karácsonynak... kivételes aromája volt. Behunytam a szemem éneklés közben és mélyebbre merültem a kisfiú kori emlékeimben. Látom, ahogy minden izgalommal apa a házat díszíti. Anya gratulál neki... Ő sosem volt igazán jó a dekorálásban. Nem úgy, mint apa. Este mind a négyen kocsiba ültünk, hogy megnézzük az utcában a feldíszített házakat. Pizsiben voltam, becsomagolva egy takaróba, nagyi mellettem ült a hátsó ülésen. A tekintete és a mosolya pont olyan meleg volt, mint manapság. Énekelek a visszaemlékezés közben... mosolygok... és remélem a rajongókat megérinti ez a nagyon személyes előadása a dalnak. Sokan hallgatnak engem most? ... ő hallgat? Nem tudom kiverni a fejemből és egyre tisztábban és tisztábban látom az alakját. Hagyom magam visszatérni ehhez az édességhez, erre a közös pillanatra a tökéletes idegennel. Egy személy tele pozitív energiával és aki inspirált engem minden jóakarattal. Egy pillanatra neki játszom. Ennek az idegennek. Sosem gondoltam volna, hogy az a séta ennyire kedvező lesz nekem. Szóval... köszönöm. Köszönöm neked! Most jól érzem magam és nem gondolok semmi másra. Befejeztem a dalt és lassan visszatértem a valóságba. Kezdve apával, aki rám kacsintott feltartott hüvelykujjal. "Remélem ti is annyira élveztétek ezt a pillanatot, mint én. Mindannyitoknak nagyon Boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok!" Apa jelezte, hogy a kamera kikapcsolt.
Antoine: "Ez elképesztő volt fiam!"
Jay: "Köszi apa!" Gyorsan a kommentekre pillantottam, ahogy özönlöttek. Mindenki, vagy majdnem mindenki izgatott az előadásom miatt és üdvözletüket küldik.
Antoine: Ez jobb volt, mint a próbák alatt!"
Jay: "Hahaha! Köszi..."
Antoine: "Gyerünk... menjünk! Anyád és a nagyi várnak minket!"
Jay: "Akkor menjünk!"
12. jelenet
A szobámban
Alex: "Mit csinálsz?!"
Lyla: Felugrottam kihúzva a fülhallgatót a fülemből. "Alex!" A bátyám a szobámban van, az ajtóval szemben. Nem hallottam bejönni.
Alex: "Igen! Én vagyok!"
Lyla: "Mi történt?"
Alex: "Semmi... Ezer évig kopogtam az ajtódon és nem reagáltál... "
Lyla: "Igen... bocsi... néztem... ... valamit." Mielőtt bármit tehettem volna a bátyám mögém állt a képernyőmet nézve.
Alex: "Szívás! Jay oldalán vagy!"
Lyla: "Ahh! Fejezd be! Bírom őt!"
Alex: "Pfff! Jasmine agy mosott téged!"
Lyla: "Hülye vagy! Mintha Clementet hallanám."
Alex: "Aha hát nem tudom hogy tud megbirkózni vele... Biztos nagyon szerelmes Jasminbe!"
Lyla: "Hahaha! Igen, ez nem hír. De biztosíthatlak, hogy nem csendben teszi... Rengeteget panaszkodik miatta."
Alex: "Hála istennek! Legalább ő megőrzi a hidegvérét!
Lyla: "Mindegy! Alex! Mit akarsz?"
Alex: "Akarsz játszani? Az unokatesók egy órán belül megjelennek..."
Lyla: "Oké! Jövök."
Alex: "Király. Hagylak, hogy befejezhesd a szemetedet."
Lyla: A szemeimet forgattam. Mielőtt kilépett az ajtón, megállt.
Alex: "De csak hogy tudd, hiányzik a jó ízlésed!"
Lyla: "Rrrr! Tűnj a szobámból!" Nevetve csapta be az ajtót. Visszamentem a gépemhez... Kíváncsiságból felmentem Jay oldalára, hogy belenézzek kicsit az élő adásba, ami annyira felizgatta a barátnőmet. És anélkül, hogy észrevettem volna belemerültem a videóba, amíg a bátyám be nem viharzott. Majdnem befejeztem, amikor megzavartak. Be kell ismernem az ő verziója elég jó. Imádom a karácsonyi dalokat természetesen, mivel imádok mindent, ami összefügg a karácsonnyal. Szeretem az ajándékokat, a légkört, a családi találkozót. Imádok mindent, amit megemlít. De valami nagyon... zavart engem. Nem tudnám megmondani pontosan mi... Volt egy "deja vu"... érzésem... mintha személyesen ismerném a szárt...Hahaha! Mindegy... Azt hiszem Jasmine beszélte tele a fejem Jay-jel. Minden egyes alkalommal, amikor új képet szerez róla, megmutatja. Már álmodtam is róla. Többször. És elég élvezetes álmokat is... Ma elvesztem. Olyan érzésem volt Jay videójának nézése közben, mint amikor találkoztam az idegenemmel. Ez túl sok szegény fejemnek. Kikapcsoltam a gépem és a bátyám szobájába mentem.
A nappaliban
Unokatesó: "Hé! Lyla! Még mindig álmodozol!
Lyla: "Mi?" Az asztalnál ültem a családommal a tányéromat bámulva. Az elmém a belvárosi utamra kalandozott. Egyetlen egyszer sem nyertem az "Extreme Combat"-ban a bátyám ellen... Pedig általában jó vagyok ezekben a játékokban.
Unokatesó: "Azt mondtam a Misteria új albuma nyáron fog megjelenni és nem reagáltál..."
Alex: "Aha... ilyen mióta elkapta a vihar!"
Unokatesó: "Mi? Kint voltál ma délután?"
Lyla: A bátyám röviden elmesélte mi történt, amikor az ajándékáért mentem.
Unokatesó: "Hahaha! Annyira te vagy, hogy az utolsó pillanatra hagytad!"
Lyla: "Nia nia nia!" Folytattuk a nevetést, viccelődést és az evést. Imádom a családom. Éjfélt ütött az óra és mind Kellemes Karácsonyt kívántunk egymásnak. Akaratom ellenére, visszaidéztem Jay szavait. Miért? Fogalmam sincs. Aztán az idegenemre gondoltam. Nagyon remélem, hogy újra belé futok. Nem tudom miért, de nagyon remélem, hogy megtörténik. Nem mondanám, hogy nagyon bőbeszédű volt, de... Mintha valaminek a kezdte lett volna, ami túlmutat rajtam. Kiderül az előérzetem helyes e vagy sem. Még akkor is, ha végül összefutunk egymással, csak kicsi az esély rá, hogy tényleg fel fogjuk ismerni egymást. Micsoda egy történet! Úgy érzem valaki a karomat húzza.
Alex: "Kellemes Karácsonyt húgi!"
Lyla: A bátyám a vállamnál fogva magához ölelt, közben a hajamat simogatta. "Alex!!!"
Alex: "Hahaha!"
Lyla: "Hahaha!" Gyengéden nézett rám. Ezek ritka pillanatok. De érzem, hogy működik a karácsonyi varázs, még valaki olyanon is, mint Alex. Ránéztem. Az én drága nagytesóm...
Szorosan átöleltem, ami kimozdította az egyensúlyából, de hagyta. Kihasználtam ezt a pillanatot, hogy a fülébe súgjak néhány szót. "Szeretlek..." Azt hiszem hallotta és ügyetlenül megütögette a vállamat. Normális esetben valami olyasmit mondana, hogy: "ne ess túlzásba húgi". De ezúttal nem mondott semmit. Talán azért, mert kényelmetlenül érezte magát. Még jobban élveztem a szeretet közös pillanatát.
13. jelenet
A nappaliban
Henri: Anyára néztem. Boldog, hogy velünk lehet. A zongoránál ül, befejezte a darabját. Mindig ott van az különös érzés, amikor anyával énekelek miközben ő zongorázik. Igazán gyönyörű hangja van. Apa mindig azon van, hogy meggyőzze őt, hogy közönség előtt énekeljen. De ő sosem akarta... Más karrier iránt kötelezte el magát, mint üzletasszony. És nagyon jól áll neki. A nagyi és apa megtapsoltak.
Nagyi: "Bravó mindkettőtöknek! Bámulatos volt! Fiam... a nagyi nagyon büszke rád!"
Henri: "Köszi nagyi."
Antoine: "Mindig jó hallani ha együtt énekeltek."
Helene: "Kösz Antoine. Boldog vagyok, hogy együtt tölthetjük ezeket az értékes pillanatokat."
Henri: A szüleim egymásra pillantottak, egyértelmű, hogy közel állnak egymáshoz. A mai napig nem értem miért váltak el... Próbálták elmagyarázni, hogy már nem szerelmesek egymásba... Nem hiszem, hogy valaha is megértem. Mind a kanapéhoz mentünk és én lezuhantam rá. Túl sokat ettem. Mint általában, apa különlegessé tette az estét. Mindig a nagyi desszertjét esszük. Éppen felkelt és megkérte apát, hogy segítsen neki az utolsó simításokkal az ajándékainál. Egyedül maradtam anyával. A szemeiben látom, hogy feltűnt neki, az este kezdete óta más vagyok, mint általában.
Helene: "Akkor mondd... Hallgatlak."
Henri: "Anya..."
Helene: "Látom, hogy valami zavar. És ne mondd, hogy a középiskolai dolog... Látom, hogy valami más. "
Henri: "..."
Helene: "Minden rendben Melanie-val?"
Henri: "Igen."
Helene: "Igen... de...?"
Henri: "Nem mondtam semmi "de"-t.
Helene: "Tudom. Én azonban hallottam."
Henri: "..." Semmit nem tudok elrejteni anya elől. "Ma volt egy némileg... 'különleges'... találkozóm.
Helene: "Ó...! Egy lány...?"
Henri: Bólintottam.
Helene: "És tetszett?"
Henri: "Nem igazán tudom... Mondjuk úgy... összezavart..."
Helene: "Milyen?"
Henri: "Nem igazán tudom megmondani! Az igazat megvallva... sötétben voltunk." Elmondtam anyának mindent, ami délután történt. És mint mindig, anya ítélkezés nélkül hallgatott végig. Ezt szeretem benne. Apa hajlamos túlreagálni. Imádom a lelkesedését... de ez... az utolsó dolog, amire szükségem van.
Helene: "Ez az, ami a lefoglalja a figyelmedet?"
Henri: "Attól tartok. Tudom, biztosan el fogom felejteni. De eközben... egész este... arra a pillanatra gondolok, amit együtt töltöttünk."
Helene: "Hát ez valóban egy kedves találkozás volt. Megismétlem magam, édesem... Túl sokat gondolkodsz!"
Henri: "Nagyon hasonlítunk ebben a tekintetben, igaz?"
Helene: "Hahaha! Igen...Bűnösnek vallom magam. A fa sosem esik messze a fájától, ahogy mondják."
Henri: Megölelt.
Helene: "Ne érezd bűnösnek magad valami miatt, amit nem követtél el. De ha valami történt ezzel a lánnyal, újra össze fogsz futni vele. Biztos lehetsz benne!"
Henri: Anya majdnem ugyan azt mondja szóról szóra, amit én mondtam a lánynak korábban. És mégis úgy érzem, hogy sokkal jobban hangzik anyától. Hálásan rámosolyogtam, miközben az arcom még finoman égett... Pontosan ott, ahol ez a lány megcsókolt, mielőtt elment.
Antoine: "Kész a desszert!!!"
Nagyi: "Mondjátok milyen! Ez egy új recept!"
Henri: Anya és én felkeltünk és az asztalhoz mentünk, hogy kényeztessük magunkat a kulináris csodával. A desszert tényleg elképesztő, világos, kifinomult. Egy tökéletes befejezése egy gyönyörű étkezésnek. Még egyszer a zongorához ültünk és énekelni kezdünk apának és a nagyinak. Nincs hatalmas családom és mégis minden karácsonykor úgy tűnik... De szeretem ezeket a karácsonyi estéket... mert az enyémek. Apa végül elővette az egyik gitárját és játszani kezdett néhány ütemes dalt.
Az estét a kanapén fejeztük be néhány régi fotó nézegetésével a gyerekkoromból. Anya nyomtatta ki őket. Ez volt az ajándéka apának és nekem. Jól tette: olyan fényképeket talált, amiket örültem volna ha nem... Sok nevetést és jó emlékeket váltott ki. Tudom, hogy a helyzet ellenére, a családunk összetartóbb, mint valaha. Az emberek olyan sok módon szerethetik egymást... Ez az amire emlékezni akarok Karácsonykor. A nagyi megfogta a kezemet és a szemében láttam, hogy ő is ugyanezt gondolja. Egymásra mosolyogtunk, miközben az albumot nézegettük és felelevenítettük az emlékeinket. Ez egy gyönyörű karácsony.
Nagyi: "Bravó mindkettőtöknek! Bámulatos volt! Fiam... a nagyi nagyon büszke rád!"
Henri: "Köszi nagyi."
Antoine: "Mindig jó hallani ha együtt énekeltek."
Helene: "Kösz Antoine. Boldog vagyok, hogy együtt tölthetjük ezeket az értékes pillanatokat."
Henri: A szüleim egymásra pillantottak, egyértelmű, hogy közel állnak egymáshoz. A mai napig nem értem miért váltak el... Próbálták elmagyarázni, hogy már nem szerelmesek egymásba... Nem hiszem, hogy valaha is megértem. Mind a kanapéhoz mentünk és én lezuhantam rá. Túl sokat ettem. Mint általában, apa különlegessé tette az estét. Mindig a nagyi desszertjét esszük. Éppen felkelt és megkérte apát, hogy segítsen neki az utolsó simításokkal az ajándékainál. Egyedül maradtam anyával. A szemeiben látom, hogy feltűnt neki, az este kezdete óta más vagyok, mint általában.
Helene: "Akkor mondd... Hallgatlak."
Henri: "Anya..."
Helene: "Látom, hogy valami zavar. És ne mondd, hogy a középiskolai dolog... Látom, hogy valami más. "
Henri: "..."
Helene: "Minden rendben Melanie-val?"
Henri: "Igen."
Helene: "Igen... de...?"
Henri: "Nem mondtam semmi "de"-t.
Helene: "Tudom. Én azonban hallottam."
Henri: "..." Semmit nem tudok elrejteni anya elől. "Ma volt egy némileg... 'különleges'... találkozóm.
Helene: "Ó...! Egy lány...?"
Henri: Bólintottam.
Helene: "És tetszett?"
Henri: "Nem igazán tudom... Mondjuk úgy... összezavart..."
Helene: "Milyen?"
Henri: "Nem igazán tudom megmondani! Az igazat megvallva... sötétben voltunk." Elmondtam anyának mindent, ami délután történt. És mint mindig, anya ítélkezés nélkül hallgatott végig. Ezt szeretem benne. Apa hajlamos túlreagálni. Imádom a lelkesedését... de ez... az utolsó dolog, amire szükségem van.
Helene: "Ez az, ami a lefoglalja a figyelmedet?"
Henri: "Attól tartok. Tudom, biztosan el fogom felejteni. De eközben... egész este... arra a pillanatra gondolok, amit együtt töltöttünk."
Helene: "Hát ez valóban egy kedves találkozás volt. Megismétlem magam, édesem... Túl sokat gondolkodsz!"
Henri: "Nagyon hasonlítunk ebben a tekintetben, igaz?"
Helene: "Hahaha! Igen...Bűnösnek vallom magam. A fa sosem esik messze a fájától, ahogy mondják."
Henri: Megölelt.
Helene: "Ne érezd bűnösnek magad valami miatt, amit nem követtél el. De ha valami történt ezzel a lánnyal, újra össze fogsz futni vele. Biztos lehetsz benne!"
Henri: Anya majdnem ugyan azt mondja szóról szóra, amit én mondtam a lánynak korábban. És mégis úgy érzem, hogy sokkal jobban hangzik anyától. Hálásan rámosolyogtam, miközben az arcom még finoman égett... Pontosan ott, ahol ez a lány megcsókolt, mielőtt elment.
Antoine: "Kész a desszert!!!"
Nagyi: "Mondjátok milyen! Ez egy új recept!"
Henri: Anya és én felkeltünk és az asztalhoz mentünk, hogy kényeztessük magunkat a kulináris csodával. A desszert tényleg elképesztő, világos, kifinomult. Egy tökéletes befejezése egy gyönyörű étkezésnek. Még egyszer a zongorához ültünk és énekelni kezdünk apának és a nagyinak. Nincs hatalmas családom és mégis minden karácsonykor úgy tűnik... De szeretem ezeket a karácsonyi estéket... mert az enyémek. Apa végül elővette az egyik gitárját és játszani kezdett néhány ütemes dalt.
Az estét a kanapén fejeztük be néhány régi fotó nézegetésével a gyerekkoromból. Anya nyomtatta ki őket. Ez volt az ajándéka apának és nekem. Jól tette: olyan fényképeket talált, amiket örültem volna ha nem... Sok nevetést és jó emlékeket váltott ki. Tudom, hogy a helyzet ellenére, a családunk összetartóbb, mint valaha. Az emberek olyan sok módon szerethetik egymást... Ez az amire emlékezni akarok Karácsonykor. A nagyi megfogta a kezemet és a szemében láttam, hogy ő is ugyanezt gondolja. Egymásra mosolyogtunk, miközben az albumot nézegettük és felelevenítettük az emlékeinket. Ez egy gyönyörű karácsony.
