HS2 - 2. fejezet

2. fejezet

Vissza a suliba

Lyla szobája

Alex: - "Mit csinálsz?"

Lyla: - "Jöövööök! A cipőmet keresem!"

Alex: - "Mindig elhagysz valamit..."

Lyla: Déjà vu-m van... Alex idén nem velem kezdi a sulit, de elvisz az első napon 'jótékonyságból', ahogy ő fogalmaz. Nem panaszkodom... pont ellenkezőleg. Tényleg szereznem kell saját jogsit. Hallom a bátyámat kiáltani, amikor végre megtalálom a cipőmet. Még egyszer megnézem magam a tükörben. Ideje visszamenni az iskolába.

Alex kocsija

Alex: - "Na... felkészültél az első napodra?" 

Lyla: Nagyon komolyan teszi fel a kérdést. 

- "Igeeen!"

- "Nem tudom..."

Alex tud a kétségeimről és hogy aggódok a jövőm miatt. 

Alex: - "Ne aggódj, hugi... Minden rendben lesz. Tudom, hogy találni fogsz valamit, amit szívesen csinálsz."

Lyla: - "Igen! Remélem..."

Mint mindig, amikor a kocsiban vagyunk, Alex elindítja a zenelistáját. Feltekeri a hangerőt az egyik új dalnál. 

Alex: - "Ezt meg kell hallgatnod..."

Lyla: - "Mi ez? Nem ismerem..."

Alex: - "Ez Sheran! Éget!"

Lyla: Meg vagyok lepve! Általában a bátyám a férfias hangzást... Észre se vettem, hogy ennyit változott a zenei ízlése. Tetsik! Sheran hangja olyan, mint...

- "Hogy találtad?"

Alex: - "Seb! Néhány hónapja rajongó... Folyton erről a csajszól beszélt nekem..."

Lyla: Ha belegondolok, azt hiszem hallottam már a nevét és a dalát valahol. 

Alex: - "És nemrég úgy döntöttem, hogy megnézem magamnak... Imádom! És dögös!"

Lyla: - "Hmm... Szóval azért szereted annyira a zenéjét, mert 'dögös'?"

Alex: - "Pfff! Mit képzelsz ki vagyok?! Meg tudom mondani a különbséget tehetség és szépség közt!"

Lyla: - "Aha..."

Remélem, hogy én is tudok különbséget tenni.

Alex: - "Nagyon gyorsan híres lett. A története lenyűgöző!"

Lyla:

- "Misteria jobb, ha vigyázol...!"

- "Hát... Szinte úgy tűnik mint szerelmes lennél belé!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

Alex: - "Hogy érted?"

Lyla: - "Úgy tűnik elhagyod Tommyt Sheran miatt!!! És látva a reakciódat... olyan, mint belezúgtál volna!" 

Alex: - "Ahh! Hülyeségeket beszélsz! Nagyon jól tudod, hogy én nem ilyen vagyok."

Lyla: Végre lehúzódtunk a suli előtt.

- "Köszönöm nagy tesóm, akit imádok!!!"

Alex: - "Pff! Nem tesz semmit! Habár egyedül mész be!"

Lyla: - "Igen, igen!"

Bátorítóan rám mosolyog. Imádnivaló... 

A suliban

Lyla: Az emberek a bejáratnál tömörülnek. Nem tudom, hogy fogok eljutni az osztályok listájáig.  

Amelie: - "Lyla!"

Lyla: Megfordultam, hogy megtaláljam Amelie-t.

- "Amelie!!! Szia!"

Úgy örülök, hogy ismerős arcot látok. 

Amelie: - "Egy osztályban vagyunk!"

Lyla: - "Tényleg?"

Amelie: "Igeeen!"

Lyla: - "Ez annyira szuper!!!"

Jessica: - "Remélem, ugyanolyan boldog leszel, ha megtudod, hogy én is az osztályodba leszek!"

Lyla: - "... Szia Jessica..."

Jessica: - "Tudva, hogy még egy évig el kell viselnem téged... Habár... szerencsére a kis fan klubod nem követi már minden mozdulatodat..."

Lyla: 

- "Uh hát... látom nem sikerült megtanulnod nyáron, hogy legyél civilizálst."

- "Ugyan ezt mondhatnám neked! Szóról szóra!" 

Jessica: - "Nem igazán érdekel... ha csak ezt meg tudnád érteni!"

Lyla: Ezekkel a szavakkal távozott. 

Amelie: - "Már tavaly sem hiányzott, amikor még nem az én osztályomba járt..."

Lyla: - "Meglátod... sokkal... 'élénkebb', amikor körülötted van!"

Nevettünk. 

Az osztályban

Lyla: Amelie mellé ülök és körülnézek kivel leszek egy osztályba. Jó néhány embert ismerek. És vannak néhányan, akiket egyáltalán nem. Például a lányt, aki előttem ül. Nem tűnik túl barátságosnak, szinte bezárul, de elég nyugodtnak tűnik. Találkozik a tekintetünk és rá mosolygok. Ő visszamosolyog.  A tanár belép a terembe. Még sosem láttam korábban. Talán új az iskolában. 

Monsieur Trumer: "Helló, mindenki. A nevem Trumer úr. Én leszek a kommunikáció tanárotok." 

Lyla: Elmagyarázza nekünk, hogy ez a vadonatúj tantárgy mit tartalmaz. Trumer úr azt is elmagyarázza, hogy mit kell teljesítenünk egy vállalkozással egy több héten át tartó szakmai gyakorlat után során. Érdekesnek tűnik, habár nem tűnik elsöprőnek izgalmasnak sem. Amelie gondos jegyzeteket készít és issza tanár minden szavát. Nagyon hiányzik Novarra úr. De végül az óra hamar eltelt, akár csak az egész reggel. Az előttem lévő lány gyorsan feláll. Jessica hangosan kineveti az új barátaival. A tanár a dolgait rendezgeti. A többiek felkelnek és beszélgetve hagyják el a termet. Ez furcsa... miután az egész nyár tervezégetés nélkül telt el... újra itt vagyunk a suliban. Üdv újra a való világban, Lyla! Amelie-vel mi is elhagyjuk a termet.

A suliban

Amelie: - "Nagyszerű ütemtervünk van! Elég könnyű..."

Lyla: - "Aha... az igaz..."

Amelie: - "Van már bármi ötleted melyik vállakozásnál akarod megcsinálni a szakmai gyakorlatodat?"

Lyla: - "Uhh... Fogalmam sincs!"

Enzo: - "Hé! Bébi... hiányoztam?!"

Lyla: Ugrottam egyet, amikor Enzo a derekamra tette a kezét. Hirtelen fordultam hátra. 

Enzo: - "Úgy tűnik, mintha neked..."

Lyla:

- "Engedj el, Enzo!"

- "Menj, zaklass valaki mást, Enzo..."

Még akkor is, amikor megpróbálok elhúzódni, az arcomat harag és rémület torzítja el, nem hallgat rám.  

Enzo: - "A másik vesztes nincs itt többé... ugye...?"

Lyla: - "Mit képzelsz, ki..."

Nem sikerül befejeznem a mondatomat, mielőtt Enzo mosolya eltűnik. Kicsavarodik fájdalmában. 

Malicia: - "Nem hiszem, hogy, azt mondta volna, hogy hozzáérhetsz, te sétáló pancser!"

Lyla: Egy kart látok Enzo nyaka köré csúszni. Mellette az én karom úgy néz ki, mintha egy gyereké lenne. Végre meglátom a személyt Enzo mögött. Ez az a lány, aki előttem ült az osztályban. Durván odébb löki, olyan távol tőlünk, amennyire csak lehetséges, olyan erővel, amely mindannyiunkat meglep. Főleg Enzot. 

Malicia: - "Húzz el innen, vagy esküszöm feltűzlek mielőtt kimondhatnád, hogy 'Mami'."

Enzo: - "Te... te..."

Malicia: - "Nem hallottad mit mondtam? Már eléggé megaláztad magad, szóval lépj le azzal, ami a méltóságából megmaradt."

Enzo: - "Ribanc..."

Lyla: Elvörösödve zavarában, a csuklóját dörzsölve ment el Enzo. 

- "Ah hát..."

Amelie: - "Lenyűgöző..."

Malicia: - "Bocs, de utálom a hozzá hasonló barmokat. Malicia vagyok. És ti?"

Lyla: - "Én Lyla. Köszöne érte, Malicia."

Amelie: - "És én Amelie vagyok. Nagyon erősnek tűnsz... Nem gondolod, hogy egy kicsit kemény voltál vele...?" 

Malicia: - "Hahaha..." Nem, ne aggódj. Nem bántottam. Nem szeretem az erőszakot. Csak mozgásképtelenné tettem. ... Egy ideje önvédelmi órákra járok..."

Lyla: - "Ez megmagyarázza." 

Malicia: - "Ismeritek ezt a srácot?"

Lyla: Sóhajtok. 

- "Hát...

- "Nem valami okos..."

- "Tavaly az osztálytársam volt..."

Ki kell emelnem 'barátunk' intelligencia szintjét is

- "És láthatod... az intelligencia csecsemő korában elkerülte a bölcsőjét..."

Amelie: - "Nem... Nem fogja fel, hogy Lyla sosem akarja őt, még ha ő lenne az egyetlen férfi is a Földön."

Malicia: - "Hahaha! Szóval nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen álhatatos veled...?"

Lyla: - "Nem. Sőt úgy tűnik, hogy a nyár még több rossz ötletet adott neki."

Amelie: - "Azt hiszem, mindennél jobban örül annak, hogy már nem lát téged Henrivel..."

Malicia: - "Henri?"

Lyla: Elmosolyodom a szeretett férfi neve hallatán. 

- "Igen. Ő a barátom. Henri és Enzo nem igazán kedvelik egymást..."

Malicia: - "Értem... Na hölgyek... Nagyon örülök, hogy megismertelek titeket. Később találkozunk!"

Lyla: Malicia szélszebesen, kecsesen távozott. 

- "Nagyszerűnek tűnik!"

Amelie: - "Igen!"

A suli előtt

Lyla: Integettem Amelie-nek, aki az ellenkező irányba ment, én pedig elindultam a busz megálló felé. Lefagytam, amikor megláttam Jasmine-t és Clementet a látóteremben. Clement új kocsijának támaszkodnak rám mosolyogva. Úgy néznek ki, mint a szülők, akik a gyerekükre várnak a sulinál. Hatalmas mosollyal sétálok feléjük. 

- "Anyaaaa! Apaaa!

- "Mit csináltok itt?!" 

Clement: - "A láááányom! Milyen volt az eslő napod a suliban, drágám?"

Lyla: - "Nagyszerű, apuci!!!"

Összeborzolja a hajamat. 

- "Hahaha! Ez kínos!"

Clement: - "Komolyan! Hahaha!"

Jasmine: - "Nem volt jobb dolgunk, ezért úgy gondoltuk, hogy jó ötlet lenne eljönni és adni neked némi erkölcsi támogatást."

Lyla: - "Ez imádnivaló!"

Clement: - "Menjünk, igyunk valamit?"

Lyla: - "Ó igen!"

Az étterem teraszán

Clement: - "Az a srác egy igazi seggfej."

Lyla: Elmeséltem nekik a napomat, beleértve a találkozást Enzoval.

Clement: - "Mit mondtál, hogy hívják a lányt?"

Lyla: - "Malicia!"

Clement: - "Úgy tűnik versenytársad akadt!"

Lyla: - "?"

Clement: - "Na igen, egyszer egy olyan lány lép közbe, aki nem te vagy!"

Lyla: - "Tulajdonképpen tetszik! Jó látni valakit, aki törődik más emberekkel."

Clement: - "Aha... Amikor a barátom vállalja a kockázatot, kevésbé élvezem ezeket a történeteket..."

Jasmine: - "Ó... még mindig aggódsz Lyla miatt... ez imádnivaló..."

Clement: - "Ahh! Ne kezdd!"

Lyla: Jasmine-nel nevetünk.

Jasmine: - "Hallottál bármit Henri felől?"

Lyla: - "Nem igazán... Még mindig az anyjával van."

Olyan érzésem van, mintha zavarná valami.

- "Mi a baj?"

- Nem mondok semmit... Nem szeretek rossz híreket hallani.

Jasmine: - "Uhh hát... Az a magazin... a 'Voili Voilou'..."

Lyla: Aszívem megáll azzal a rossz érzéssel, amit egész idő alatt éreztem.

Jasmine: - "Azt hiszem túlságosan ragaszkodnak Jay-hez..."

Lyla: - "Hogy érted?"

Félni kezdek. 

Jasmine: - "Ó! Ne aggódj, Lyla. Nem történt semmi. Nincs semmijük... De..."

Lyla: - "De... mi?"

Jasmine: - "Úgy tűnik próbálnak olyan mélyre ásni, amennyire csak tudnak, hogy találjanak valamit. Írtak egy cikket azzal a címmel, hogy 'Ki Jay? Honnan jött? Egy rejtély... amit a Voili Voilou meg akar oldani!'..."

Lyla: Elsápadok.

Clement: - "Lyla... ez nem jelent semmit..."

Lyla: - "Tudom... de... de mégis... Úgy tűnik, komolyan bele akarják ártani magukat az életébe..."

Jasmine: - "Attól tartok..."

Clement: - "Bíznotok kellene Henriben."

Lyla: - "Aha..."

Henriék nappalija

Henri: - "Viccelsz velem, apa?"

Apa sóhajt. Tudja, hogy nem örülök ennek a hírnek...

- "Most jöttünk vissza Párizsból!"

Antoine: - "Figyelj, Henri... Ki kell használnunk ezt a hónapot az iskola megkezdése előtt, fontos megbeszélésekre és..."

Henri: - "Igen... igen... tudom... Nem kell elmagyaráznod..."

A kanapéra rogyog. 

- "Csak az... hogy... csalódott vagyok..." 

Anya együttérzően mellém ül. 

Helene: - "Tudom, szivem..."

Henri: 

- "Nevetséges vagyok, bocsánat."

- "Dühös vagyok..."

(Ha a másik lehetőséget választod)

Helene: - "Perspektívába kell helyezned a haragod..."

Henri: - "Szánalmas vagyok... igazad van. Kérlek, ne haragudj..."

Helene: - "De ne, Henri! Nem kell!"

Henri: - "... Egyetlen szabadnap sincs, apa?"

Megrázza a fejét, tudtában annak, hogy felzaklat. Hogy fogom elmondni Lyla-nak? Holnap ismét el kell utaznom néhány napra Párizsba. Az egész hetet anyával töltöttem és nem is láttam Lylat. Alig várom, hogy láthassam és tudom, hogy ő is ugyanígy érez. Néhány hete vagyunk együtt, és úgy érzem, alig láttuk egymást... Elsorvadok. Összekapom magam. Profinak kell maradnom, jobban, mint eddig bármikor. Várnom kell néhány napot... nincs más választásom. 

Helene: - "Figyelj, szivem... menj, találkozz Lyla-val ma este. Ráadásul te mondtad nekem, hogy ma kezdte az iskolát. Mi eleget voltunk együtt a héten. És emellett még van néhány részletem az utazásodról, amelyet át kell beszélnünk apáddal."

Henri: Anyára néztem. 

Antoine: - "Anyádnak igaza van. Menj. Mindaddig amíg nem érsz haza túl későn, mivel tudod, hogy nagyon korán kell indulnunk reggel."

Henri: - "Igen... Köszönöm!"

A szobámba mentem. 

Henri szobája

Henri: Azonnal előveszem a telefonomat és hívom Lylat. Két csengés után felveszi. 

Lyla: - "Henri!!!"

Henri: - "Szia, Lyla..."

Lyla: - "... Mi a baj?"

Henri: Hallja a hangomon, hogy mondani akarok neki valamit, amit nem fog értékelni...

- "Otthon vagy?"

Lyla: - "Igen!"

Henri: 

- "Átmehetek? Szeretnék egy kis időt veled tölteni"

- "Beszélnem kell veled."

Lyla: - "Henri...? Mi bánt...?"

Henri: - "... El... el kell mennem holnap nagyon korán reggel néhány napra Párizsba. Megint."

Lyla: - "... Értem."

Henri: Hallom a sóhaját, de nem mond semmit. 

Lyla: - "A végén még apáca leszek..."

Henri: - "Hahaha! Sajnálom, szépség..."

Lyla: - "Ne aggódj... tudom, hogy legyek türelmes... Én vagyok a megtestesült türelem!"

Henri: - "Tudom... Most rögtön indulok!"

Lyla: - "Nemsokára találkozunk."

Henri: Leteszem és teljes sebességre kapcsolok. 

Lyla-ék nappalija

Albert: - "Gyere be, fiam."

Henri: - "Jó estét, Albert."

Albert: - "Lyla vár téged, mindjárt itt lesz."

Lyla: - "Itt vagyoook!"

Henri: Látom Lylat jönni, egy lábon ugrálva, a másik cipője a kezében. Az apjára néz és mindketten mosolyognak. Azt hiszem most volt egy nagy beszélgetésük.

Lyla: - "Köszönöm, drága apa!"

Henri: Megöleli az apját. Albert ügyetlenül megveregeti Lyla vállát. 

Albert: - "Szívesen, édesem. Ne aggódj. És ne feledd... 'Csak a szíved tudja az utat'..."

Henri:

- Az apja mindig tudja mit mondjon.

- Összerezzenek. 

Furcsa módon ... ezek a szavak különösen rezonálnak velem... 

Lyla: - "Igen tudom. Köszönöm. Később beszélünk!"

Henri: Ez a mondat úgy ébred fel bennem, mint egy régi emlék...

Henri kocsijában

Henri: Beszállunk a kocsiba. 

- "Minden rendben?"

Arra a beszélgetésre utalok, amelyet biztosan folytatott az apjával.

Lyla: - "Ó... tudod... semmi szokatlan... Csak kérdéses, hogy mit tartogat a jövő számomra... Az újbóli iskolakezdés felkavarta a dolgokat ... csak remélem, hogy önreflexióval teli évem lesz, de megtalálom az irányadó válaszokat is. Apa próbált megnyugtatni."

Henri: - "Mit mondott?"

Lyla: - "Hogy szabad rossz utat választanom. Ahányszor csak akarom, vagy szükségem van rá."

Henri: - "Ó!"

Lyla: - "És hogy a megfelelő időben rá fogok jönni, mi az igazi utam."

Henri: - "Ez nagyon bölcs..."

Lyla: - "Igen. Szeretek apával beszélgetni. Azt is mondta, hogy ő kétszer változtatta meg a tanulmányait, mielőtt rájött volna, mit akar csinálni. Számára ez nem volt hiba. Mindez az 'út' része volt. Szóval ezért nem helyezett ránk nyomást soha, hogy válasszunk tanulmányt, sem rám, sem a bátyámra. Amíg szorgalmasak és tiszteletudóak vagyunk... ez minden, ami számít neki."

Henri: - "Értem..."

Lyla: - "Na! Hova viszel?!"

Henri: - "Hmm... Valójában nem igazán tudom! Csak néhány óránk van... Éhes vagy?"

Lyla: - "Igeeen!"

A városban

Henri: A városban sétálunk, egy kis éttermet keresünk, ahol csendben ehetünk. Az első napjáról beszél nekem. 

- Tudom, hogy Lyla tud vigyázni magára, ha Enzo beléköt.

- Máris bűnösnek érzem magam amiatt, hogy nem lehetek Lylával, amikor Enzo elég szemtelen hozzá, hogy rá tegye a piszkos kezét...

Elhaladunk egy újság és magazin bódé mellett, és meglátom az arcom, nos ... Jay arcát, közelről. Lyla megáll. Látom az arcán, hogy aggódik. 

Lyla: - "... Jasmine megint beszélt nekem erről a magazinról..."

Henri: Megközelítem a kérdéses magazint. 'Voili Voilou'. Nyílvánvalóan... Úgy tűnik nagyon tudni akarnak rólam mindent. Marcus figyelmeztetett bennünket, hogy legyünk különösen éberek.

- "Ne aggódj. Semmit sem fognak megtudni. Nagyon diszkrétek vagyunk..."

Nem tűnik meggyőzöttnek. 

- "Lyla... kérlek. Ne agyalj ezen többet. Hadd intézze apa és a testőröm. Ez a dolguk."

Lyla: - "Igen..."

Az étteremben

Lyla: Henrivel majdnem egy órája vagyunk az étteremben, de... ... a gondolataim teljesen a 'Voili Voilou' fotoján járnak. Próbál elmondni mindent, amit az apja tervezett nekik Párizsban... De nehezen koncentrálok és nyugtalannak érzem magam. 

Henri: - "Lyla..."

Lyla: Sóhajt.

Henri: - "Nem hallgatsz rám, igaz...?"

Lyla: - "Micsoda? Igen... nem... nem tudom..."

Henri: - "Amiatt a magazin miatt aggódsz, ugye?"

Lyla: Bólintok.

- "Tudom... Azt mondtad ne aggódjak... de nem igazán tetszik ez az egész..."

- "De nem aggódok! Jól vagyok!" 

Henri: - "Tudom. De jelen esetben semmit sem tehetünk."

Lyla: - "Azt is érzem, hogy kockázatos számodra Párizsban tartózkodni..."

Henri: - "Épp ellenkezőleg, mivel azt hiszik Párizsban élek. El se tudnák képzelni, hogy itt élek..."

Lyla: - "..."

Henri: - "Sajnálom, hogy az életem miatt így kell aggódnod... Tisztában vagyok vele, hogy ez nem könnyű... Megértem, ha nem tudod elfogadni..."

Lyla: - "Ezt sosem mondtam, Henri... ne mondd ezt. Képes vagyok melletted állni, érted... értem... ... 'érte'..."

Jay-ről beszélek, de óvatos vagyok, amikor nyilvános helyen vagyunk. Bátortalanul, megnyugtatóan mosolyog rám. A kezébe fogja a kezem és az ajkaihoz emeli. Finoman megcsókolja az ujjaimat. 

Henri: - "Nagyon sokat jelentesz nekem... Nem akarok további fájdalmat okozni neked..."

Lyla: Megragadom az alkalmat, hogy megsimogassam az arcát. 

- "Amíg együtt vagyunk, minden rendben lesz. Bízom benned."

Ez a beszélgetés segít megnyugodni, főleg, ha így néz rám. 

Malicia: - "Lyla?"

Lyla: Ugrottam egyet. 

- "Ó! Malicia?!"

Malicia: - "Sosem gondoltam volna, hogy itt talállak!"

Lyla: Malicia egy másik lánnyal van, akit nem ismerek. Henri felé fordul. 

Malicia: - "Te biztosan Henri vagy..."

Henri: - "Így van."

Lyla: - "Milyen jó memória!"

Malicia: - "Malicia vagyok, Lyla egyik új osztálytársa."

Lyla: Bemutat minket a barátjának, miközben érzem, hogy Henrit bámulja. 

Henri: - "Valami baj van?" 

Lyla: Malicia kipattan a gondolataiból, mielőtt izgatottan mondja: 

Malicia: - "Mondta már neked valaki, hogy tök úgy nézel ki, mint Jay?"

Lyla:

- Idegesen nevetek.

- Összeszorul a torkom.

Henri felvonja az egyik szemöldökét mielőtt nevetésben tör ki.

Henri: - "Hahaha! Azt hiszem, ezt bóknak kellene tekintenem?"

Malicia: - "Umm... igen! Határozottan! Nagyon jól néz ki a sok smink alatt." 

Lyla: Nem úgy tűnik, mintha Henrit zavarná a megjegyzése. 

Malicia: - "Na... mi kettesben hagyunk titeket. Szép estét!"

Lylaék háza előtt

Lyla: - "Nem tölthettünk túl sok időt együtt, de köszönöm..."

A karjaiba zár. 

Henri: - "Sajnálom... Megteszem, amit tudok. Apámnak igaza van abban, hogy ki kell használnom ezt a hónapot, hogy kitöltsem az menetrendet, még mielőtt elindulna az iskola."

Lyla: Sóhajtok. 

- "Ettől csak még jobb lesz, amikor újra találkozunk!"

Henri: - "Remélem!"

Lyla: A kezébe fogta az arcomat és finoman megcsókolt. 

Henri: - "Szeretlek..."

Lyla: - "Siess haza..."

Henri: - "Ígérem."

Lyla: És már el is ment. 

A suliban

Amelie: - "Szia, Lyla! Készen állsz a mai napra?!"

Lyla: - "Tudod te!"

Amelie: - "Hahaha! Gyerünk... ne aggódj... Én nem Jasmine, vagy Clement vagyok, de biztosíthatlak, hogy kiváló társaság tudok lenni."

Lyla: - "Micsoda..."

Amelie-re nézek, aki kedvesen figyel. Tényleg egy gyöngysem. 

- "Ebben nem kételkedem, Amelie... Nagyon örülök, hogy egy osztályba járunk... Örülök, hogy tudom, hogy még inkább megerősíthetjük barátságunkat."

- "Az igaz, hogy Jasmine és Clement pótolhatatlan, ők a legjobb barátaim!"

- "Nem Jasmine és Clement helyettest keresek. Őszintén értékellek azért, aki vagy."

- "És tudom, hogy remek ember vagy."

Elpirul. 

Amelie: - "Hát... Nem számítottam ekkora bókra..." 

Lyla: - "Bocsánat, ha úgy tűnik mintha fent lennék a felhők között..."

Malicia: - "Sziasztok, csajok!"

Lyla: Malicia elöttünk áll meg. 

Malicia: - "Valójában senkit nem ismerek és ti kedvesnek tűntök."

Lyla: - "Hahaha!"

Malicia: - "Ha nektek is rendben van, szívesen lógnék egy kicsit veletek. Lefogadom, hogy jól ki fogunk jönni."

Amelie: - "Hmmmm... csábító..."

Lyla: Amelie úgy tesz, mintha mérlegelné, miközben mosolyogva rám néz. Számomra egyértelmű, hogy Amelie ugyanúgy kedveli Maliciát, mint én.

- "Ráadásul extra védelmet nyújt Enzo ellen!"

Amelie: - "Persze! Győztes! Viszünk!"

Malicia: - "Hahaha! Köszi, csajok! Soha nem egyszerű barátkozni egy új helyen..."

Lyla: - "Megértem... Azt hiszem, jó emberekbe botlottál."

Malicia: - "Óriási! Nem kételkedem benne!"

Az étkezőben

Malicia: - "Micsoda! Te is nagy rajongója vagy a Misterianak?!"

Lyla: 

- "Teljesen!"

- "Jay-t jobban szeretem!"

Malicia: - "Most ezt... állati király hallani! Úgy nézel ki, mint aki Jay-ért rajong! Ráadásul a pasid teljesen a hasonmása..."

Amelie: - "Ki? Henri? Hahaha!"

Malicia: - "Hát, igen! Sosem vetted észre?! Ez volt az első, amit megláttam..."

Amelie: - "Ugyanarról a Henriről beszélünk?"

Lyla: Nem igazán tetszik a beszélgetés iránya. 

- "Nem tartozom a csódálói közé..."

Amelie: - "Ah! Azért... Jasmine-nel kell találkoznod!"  

Malicia: - "Kivel?"

Amelie: - "Lyla barátnője." (Fogalmam sincs mi volt az eredeti válasz, véletlenül enyomtam...)

Malica: - "Ó... értem... Általában a Misteria rajongók nem igazán bírják azt a srácot..."

Lyla: - "Ez rád is igaz?"

Malicia: - "Meh... Nem igazán érdekel..."

Lyla: - "Malicia, voltál már Misteria koncerten?"

Malicia: - "Naná!!! Tommy az isten!"

Lyla: Hosszú szóáradatba kezd Tommy és a banda minden nagyszerű dolgáról. Fú... Nagyon féltem, hogy túl sokat fog beszélni 'Jay'-ről. Hogyan zsonglőrködik Henri mindezzel...? A tanév nagy részét azzal töltötte, hogy minket hallgatott a kettős életéről beszélni, anélkül, hogy tudtuk volna, hogy róla beszélünk... Hogyan foglalkozott azzal, hogy egyrészt Jasmine kétpercenként nyáladzott utána, másrészt Clement hányta a megvetését, amint Jasmine felhozta a nevét... 

A folyosón

Lyla: Amelie-vel és Maliciaval elindulunk az osztály felé. Elég jól működik a mi kis triónk és úgy örülök. 

Jessica: - "Nocsak, nocsak... Mit látok itt..."

Lyla: Uhh...

Jessica: - "A mi Lyla anyánk mindig készen áll arra, hogy összeszedje a kis újoncokat, és összebarátkozzon velük..."

Lyla: Eléggé megvetéssel köpi ki a 'barát' szót...

Jessica: - "Nem kéne megsajnálnod az összes szerencsétlent, Lyla..."

Lyla:

- Hátat fordítok neki.

- Készen állok a megtorlásra.

Malicia: - "Te egy idióta vagy, ugye?"

Lyla: Hűha. Mindent megér, hogy lássam Jessica arcát ebben a pillanatban.

Jessica: - "Mi a...?"

Lyla: Malicia nem az a fajta, aki meghátrál... Nem köntörfalaz.

Malicia: - "Nincs időnk olyan emberekre, mint te. Vagy legközelebb talán beszélhetnél velünk tisztelettel. Csak akkor tudunk felnőttként beszélgetni. Addig is mássz ki a képemből."

Lyla: Malicia nem hagyott időt Jessicának a visszavágásra mielőtt elsétált. Amelie-vel követtük. 

Malicia: - "Mindenki idióta ebben a suliban? Hát... rajtatok kívül természetesen."

Amelie: - "Hahaha! Nem... a legrosszabbakkal találkoztál."

Lyla: - "Ja... Enzo és a Jessica nem éppen sziporkáznak, és mindig is ellenszenvesek voltak ... nagyjából mindenkivel szemben."

Malicia: - "Ez szomorú..."De én ezt nem tűröm. A középsuliban az ilyenek célpontja voltam. És megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem hagyom, hogy az emberek így bánjanak velem."

Lyla:

- "Mesélnél még erről nekünk?"

- "Értem..."

(Ha a másik lehetőséget választod.)

Malicia: - "Talán máskor..."

Lyla: Valószínűleg még túl korai elkezdeni kérdéseket feltenni a fájdalmas múltjáról. Jobban megértem a kissé impulzív viselkedését.

Lyla szobája

Lyla: Nem sokat hallottam Henriről. Biztosan megállás nélkül dolgozik. Csak néhány üzenetet váltottunk. Múlt este láttam a tévében egy interjúban. A napok elég gyorsan telnek, de mind egyforma. Az élet a suliban elég nyugodt. Malicia elég hamar megalapozta magát és nincs több gondunk Enzoval, vagy Jessicaval. Tudja, hogyan hagyjon nyomot a szavaival és a testi erejével. Mintha a testőrünk lenne. Azon kívül, hogy édes és nagyon kedves. Mégha teljesen különbözünk is, méltányolom a társaságát, akárcsak Amelie-ét. Valaki kopog az ajtómon. 

- "Igen?"

Caroline: - "Édesem?"

Lyla: Anya bejön és leül az ágyamra. 

Caroline: - "Apád és én nem leszünk itthon a hétvégén. Péntek este indulunk és vasárnap este érkezünk. 

Lyla: - Ó... oké."

Caroline: - "Munkaügy. Habár a bátyád sem lesz itthon szombaton és vasárnap."

Lyla: - "Ó tényleg? Mit fog csinálni?"

Caroline: - "Azt mondta a barátaival megy valahova, de nem tudom hova... Akárhogy is, egyedül leszel. Remélem nem bánod...?"

Lyla: 

- "Nagylány vagyok!"

- "Ne aggódj, anya... megszoktam..."

(Ha a másik lehetőséget választod.)

Caroline: - "Nem azért, édesem..."  

Lyla: - "Tudom... tudom... Ne aggódj, anya!"

Rákacsintok.

Caroline: - "Tudom... de nem igazán örülök annak, hogy egyedül leszel éjszaka..."

Lyla: - "Azt hiszem minden rendben lesz!"

Caroline: - "Hahaha!"

Lyla: Anya kiment a szobámból.

- "Ó! Ez Henri!"

Gyorsan felveszem.

- "Henri!!!!" 

Henri: - "Végre! Van egy kis időm, hogy felhívjalak!"

Lyla: - "Ennyire elfoglalt vagy?"

Henri: - "Ne is beszéljünk róla... Egy percem sincs magamra, állandóan szükségem van rám."

Lyla: - "Értem... Egy sztár élete!"

Henri: - "Hahaha! Igen... Fárasztóbb, mint bármi más. De nem bánom... Üdítő."

Lyla: Mosolygok... 

Henri: - "Szombat éjjel érkezem..."

Lyla: - "Ó!!!"

- "Jó alkalom lesz, hogy kipihend magad."

- "Akkor eljöhetnél!"

Henri: - "Lyla... elég későn lesz... aludni fogsz, ahogy az egész családod is..."

Lyla: - "Ami azt illeti... hívd szerencsének, ha akarod, de anya épp az előbb mondta, hogy nem lesz itthon senki szombat este.

Henri: - "Még a bátyád se...?"

Lyla: - "Senki! Csak én..."

Henri: - "Ez mindent megváltoztat..."

Lyla: - "Igen..."

Henri: - "Csak a miénk lesz a házatok?"

Lyla: - "Úgy tűnik..."

Henri: - "Hmm... Erről álmodom... Ez azt jelenti, hogy bármit tehetek veled, amit csak szeretnék? Ha kapok rá engedélyt..."

Lyla: 

- "Amit csak szeretnél, Henri..."

- "Örülök, hogy kérdezed..."

A hangunk lágyabb lesz... a szívem hevesen kezd verni...

- "Már olyan rég volt, Henri... hogy a testemen éreztem a kezeidet..."

Henri: - "Ó igen... én is annyira akarlak..."

Lyla: - "Henri..."

Henri: - "Érinteni... csókolni az egész tested... Gyengéd lenni veled... a karomban tartani... a meztelen bőröd az enyémen..."

Lyla: Ó hű, elolvadok. Az ágyamra fekszem és hallgatom a szexi hangját, ahogy elmondja mi mindent szeretne tenni velem... Ebben a meghitt pillanatban szerelmemmel a testem felpörög a vágytól, és az egyik párnámat a szívemre szorítom. Az utána való sóvárgás elcsavarja a fejem. 

Henri: - "Soha nem fáradok bele, hogy nézhesselek... Ezeket a pillanatok... dédelgetem... minden... egyes darabot..."

Lyla: - "Henri..."

Henri: - "Annyira szeretlek... Szeretlek..."

Lyla: 

- Lehunyom a szemem és iszom a szavait.

- Egy sóhajjal válaszolok neki. 

- Én is szeretlek, Henri... ó igen... én is annyira szeretlek... Már alig várom a szombat éjszakát..."

Henri: - "Én is... El kell engedjelek... Találkozunk szombaton, gyönyörű...."

Lyla: - "Szia szombatig..."

Letettük és én még mindig a mennyekben vagyok. A hangja... a hanglejtése... Minden gyönyörű dolog, amit nekem suttogott... Hű... a szívem fel fog robbanni. Nagyon nehéz lesz kivárni a szombat estét! Basszus! Annyira hiányzik! Henri olyan szenvedélyes, amikor együtt vagyunk. Imádom. Teljesen elengedem magam vele, gyönyörködve a saját örömömben és mindenemben, amit miatta érzek. Az iránta érzett szerelmemnek nincs határa. Annyira boldog vagyok vele... Lépésről lépésre érzem, hogy elálmosodom.

Az étkezőben

Malicia: - "Szia! Lyla! Térj vissza a Földre!" 

Lyla: - "Hmm?"

Malicia: - "Úgy tűnik, mintha valahol máshol lennél..."

Lyla: - "Ó... Bocsánat..."

Megint teljesen elmerültem az álmodozásba, hallottam Henri hangját visszhangzani a gondolataimban. Elpirulok.

Amelie: - "Nahát..."

Lyla: Csak néhány napja találkoztunk Maliciával, de olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást. Olyan természetes körülötte lenni... Ha belegondolok, hogy Henrivel hónapokba telt míg barátok lettünk. Dema már minden más... Ő a szerelmem... Amelie rámnéz, a szája sarkában mosoly bújkál.

Amelie: - "Milyen régóta nem láttad Henrit?"

Lyla: Bele a közepébe. 

- "Elég régóta..."

- "Már nem számolom a napokat..."

- Nem is emlékszem mennyi idő telt el azóta, hogy láttuk egymást... Inkább nem is gondolok rá."

Sóhajtok. 

Amelie: - "Gondoltam..."

Malicia: - "Fogtok találkozni hamarosan?"

Lyla: - "Igen... holnap látjuk egymást!"

Az arcom teljes dicsőségében sugározza a boldogságot.

Malicia: - "Hahaha! Úgy érzem ez inkább egy... pikáns találkozás lesz!"

Lyla: Még jobban elpirulok. 

Tiffany: - "Szia Lyla!"

Lyla: - "Ó! Szia Tiffany!!! Hogy vagy?!"

Félénken elmosolyodik, kissé kényelmetlenül. 

Malicia: - "Ó! Te! Jay rajongó vagy!"

Lyla: Tiffany felnéz. 

Tiffany: - "Igen! Honnan tudod?"

Malicia: - "Hmm... Megérzés..."

Tiffany: - "Ah..."

Malicia: - "Hahaha! Csak viccelek! Felismerem a pólód és a nyakláncod!"

Lyla: - "Hahaha! Tiffany, ő itt Malicia. Az osztályunkba jár, ő az új barátunk."

Tiffany: - "Örülök, hogy megismerhetlek, Malicia. Tiffany vagyok."

Malicia: - "Gondoltam..."

Lyla: Tiffanyra kacsint. Aztán látom, hogy fészkelődik. 

- "Van valami, amit szeretnél elmondani nekünk?"

- "Valami baj van?"

Tiffany: - "Hát... nem igazán tudom..."

Lyla: - "Hogy érted?"

Tiffany: - "Gabriel..."

Lyla: - "MICSODA? Megint a dolgaidat lopkodja??? Utánad mászkál? Hol van?!"

Megmerevedek, amikor pánikszerűen felemeli a kezét.

Tiffany: - "Nem! Nem... nem erről van szó..."

Lyla: - "?"

Tiffany: - "Ő... Furcsán viselkedik velem..."

Lyla: - "Nem értem..."

Tiffany: - "Nem tudom szórakozik e velem... de furcsán kedvesen viselkedik..."

Lyla: - "Ó... Emiatt aggódsz?"

Tiffany: - "Nem tudom..."

Lyla: Megszólal a csengő és félbeszakítja a beszélgetésünket. 

- Hát később még beszélünk erről."

Tiffany bólogat. 

Jay autójában

Jay: Lyla háza felé vezetek. Korán visszaértünk Párizsból, de az örömöm rövid életű volt, mivel apám megragadta az alkalmat és becsúsztatott egy meglepetéses megbeszélést Davisszel. Szóval már majdnem éjfél van... Nem szívesen jövök ilyen későn hozzá, de hát... A vágyam, hogy lássam, túlságosan erős. Még időm sem volt visszaváltozni Henrivé, de nem hiszem, hogy ellenezné. Hallom, hogy a rádióban Sheran dala következik. David sokat beszélt róla. Az igaz, hogy bámulatos hangja van és nagyon teszenek a dalai. Különösen ez az egy. És a forrásaim szerint mindehol robban. Még a végén közel kerülök a trónfosztáshoz. 

- Hát... még messze van attól, hogy elvegye az első helyemet!

- Akárhogy is, előbb utóóbb le kell mondanom az első helyről.

Szerintem Sheran ugyanannyira megérdemli, mint én. David azt is mondta, hogy találkozott vele és  Sheran nagy rajongója a munkámnak. Ki tudja? Talán egyszer találkozni fogok vele. Visszaterelem a figyelmem az útra. Az a pár mérföld, ami még visszavan, hosszúnak és végtelennek tűnik. Végre újra látni fogom az én imádnivaló barátnőmet és vele tölthetem az éjszakát. Régóta várok erre a pillanatra. Megérkezem hozzá és leparkolok. 

Akárcsak néhány hónappal korábban, fogom a táskám és a kapuhoz sétálok, a kertjében találom magam koromsötétben. Az ablakához érek. Előveszem a telefonomat és küldök neki egy üzenetet, ugyanakkor finoman megérintem a zsalut. 

- "Kop kop?"

Hallom, hogy sietve kinyitja az ablakot, aztán a zsalut. 

Lyla: - "Henri!!!"

Jay: Az ablakpárkányára támaszkodom, és a legelbűvölőbb módon tekintek rá. 

 - "Jó estét... szépséges fiatal hölgy..."

- "Úgy tűnik, mintha egyedül lennél ma este..."

- "Pompásan festesz ebben a ruhában..."

Huncutul mosolyog, és ő is kihajol, szemben velem, csodálatos tekintetét az enyémbe mélyesztve. Belement a kis játékba, amire kihívtam.

Lyla: - "Hmm... A barátom cserbenhagyott... A magány súlya nehezedik rám!"

Jay: - "Ó... Milyen borzalmas ember! Hogy tud valaki egy olyan lányt, mint te... egyedül hagyni... ebben a nagy házban..."

Lyla: - "Én is ugyanezt kérdezem..." 

Jay: - "Szerencsédre, figyelmen kívül hagytam ... és meghallottam a hívásodat..." 

Lyla: - "Milyen hívásról beszélsz?"

Jay: - "A tested hívásáról, ami az enyémet akarja."

Kuncog. Borzasztó színészek vagyunk, de nagyon vicces. Én is mosolygok. 

Lyla: - "Éles hallásod van..."

Jay: - "Csak azért, mert nem vagyok akárki... Jay vagyok..."

Lyla: - "Ó! Szóval te egy óriási híresség vagy!" 

Jay: - "Semmit sem rejthetek el maga előtt, kisasszony..."

Lyla: - "Ez az..."

Jay: Szégyenlősnek tetteti magát.

- "Mondjon el nekem mindent, gyönyörű, fiatal hölgy..."

Önelégülten mosolyog és közelebb hajol. Érzem a leheletét az ajkamon. Hű...

Lyla: - "Ez az... Mindig is arról álmodoztam, hogy szerelmes leszek egy hatalmas sztárba..."

Jay: - "Ezért vagyok itt, a férfi a munkára..."

Megragadja a kabátom nyakát, maga felé húz, az ajkamra szorítja az ajkát és hevesen megcsókol. Viszonzom a csókját, amint bemászom az ablakán. 

Lyla szobája

Jay: A karomba zárom és minden elérhető helyen megérintem. Imádom ezt a pizsamát. Lyla szenvedélyesen tovább csókol, miközben próbálja levenni a kabátomat.

- Segítek neki és a szoba sarkába dobom.

- Hagyom őt, nem akarom félbeszakítani. 

Sietősen leveszem a pólóját, aztán újra a karomba zárom, újra és újra megcsókolom. Az ágyra fektetem. 

A testem az övébe olvad, a lábaink összefonódtak. A kezei a hajamban... Imádom, amikor így cirógat... Kilélegzem, és beletúrom a kezem a párnákra omló hosszú hajába. Mohón csókolom a nyakát, a vállát, az arcát, a mellkasát, a hasát... Hallom a ziháló légzését miközben a nevemet mondja.

Lyla: - "Henri... Henri..."

Jay: Visszatérek az ajkaihoz, miközben a kezeimet a csupasz combjához nyomom. A puha bőre az ujjaim alatt őrülten beindít, mialatt a gyengédsége miatt elvesztem az eszemet... Bátorítom, hogy tegye a lábait a csípőmre. Egyik kezemmel a hátamhoz nyomom a lábát, a másikkal megérintem az arcát és folytatom az élvezetes felfedezést az ajkain amit viszonoz. 

- "Lyla... olyan gyönyörű vagy..."

A keze lesiklik a hátamon, próbálja levenni a pólómat. Felülünk, hogy megtehesse. Ezúttal nem sieti el és én hagyom. A térdemen ül és hozzám nyomul. Minden pillanatát élvezzük, hogy a csupasz bőrünk összeér. A mellkasán nyugtatom a fejem és finoman simogatom a hátát. Újra a hajamba túr, érzem, hogy a fejét, a fejemen nyugtatja. Kihasználom ezt a helyzetet, hogy a nyakát csókolgassam, amitől megborzong. Felül és a kicsi kezeibe fogja az arcomat, bíztat, hogy ránézzek. A tekintete mély, lenyűgöző, átható. A szemei az enyémbe mélyednek, egyetlen szó nélkül, jellegzetes gyengédségével megsimogatja az arcomat.

Lyla: - "Szeretlek, Henri..."

Jay: A szívembe ebben a pillanatban leírhatatlan boldogság áramlik , mintha az idő megállt volna, megfagyva, hogy lehorgonyozhassa magát az univerzumban.Vajon ő is ezt érzi?

- Én is szeretlek... Szeretlek, Lyla..."

A pillantása változik, és érzékien megcsókolja az ajkaimat. Könnyedén hátra nyom, és hagyom miközben a karjaimban tartom.

- Lehunyom a szemem és elengedem.

- Nem engedek a szorításon, mozgásképtelenné teszem. 

A kezeit és a csókjait érzem az egész testemen. Élvezek minden gyönyört, amit nekem nyújt, nem tartom vissza. Hallom, hogy kicsatolja az övemet. Kinyitom a szemem és látom, hogy kigombolja a nadrágom. A mozdulataira koncentrál, hatradől és próbálja levenni a ruháimat. Megemelkedem kicsit, hogy könnyebbé tegyem, a boxeremig. Néhány pillanatra elkapom a tekintetét és mosolyog, elbűvöl. Hátrahajtom a fejem a párnára, becsukom a szemem és felé nyújtom a kezem. A keze a kezembe siklik, az ujjai puha, érzéki érintéssel kapcsolódnak az enyémhez. Lyla finoman megcsókol és én élvezem ezt a mennyei érzést. A kezei a törzsemre csúsznak, libabőrös leszek, ahogy folytatja a felfedezést. Megérintem az ujjhegyeimmel, finoman... nagyon lassan... a még mindig köztünk álló vékony szöveten keresztül. Szorosabban kapaszkodik a hátamba.

Lyla: - "Folytasd..."

Jay: Szinte könyörgésnek hangzanak a szavai.

- "Igen..."

Folytatom a simogatást és a teste vonaglig az enyém alatt. Csak a vágyunkban és az egymás iránt érzett szerelmünkben létezünk. Hogy lehetséges valakit ennyire intenzíven szeretni? Az éjszaka nagy részében ezt a túlfűtött kényeztetést folytattuk.

Lyla: Nagyon lassan ébredek fel. Még mindig Henri mellkasához bújok. A múlt éjszaka emlékei őrült pontossággal térnek vissza. Henri gyengéden megsimogatja a hajamat. Már egy ideje ébren van. 

- Megragadom az alkalmat, hogy mélyebben a karjaiba bújjak.

- A szemem még csúkva és alvást tettetek. 

- "Jó reggelt..."

Henri: - "Jó reggelt... Jól aludtál?"

Lyla: - "Ó igen... ha tudnád..."

Szorosabban ölel. 

Henri: - "Hmmm... Olyan érzés, mintha ez lenne az első nap, hogy tudok egy kicsit pihenni."

Lyla: - "Biztosan kimerült vagy..."

Henri: - "Valójában... Apa adott egy szabadnapot mielőtt visszamegyünk..."

Lyla: - "Visszamentek Párizsba?"

Henri: - "Nem. Az nem érné meg."

Lyla: - "Ma mit fogsz csinálni?"

Henri: - "Veled szeretném tölteni... ha akarod..."

Lyla: Homlokon csókolt.

Henri: - "Kicsit tovább szeretnélek élvezni..."

Lyla: - "Én is."

Még egy kicsit így maradtunk, összefonódva egymás karjában. Henri felkel és kinyújtja a kezét. Teljesen pucéran áll előttem és beletelik néhány pillanatba mire az agyam képes reagálni a kinyújtott kezére. 

Henri: - "Gyere velem."

Lyla fürdőszobája

Lyla: Henri a fürdőbe vezet, ahol megengedi a vizet. A kád szélére ül és a karjaiba von. 

Henri: - "Szeretnél velem fürdeni?"

Lyla: Nézem, ahogy a víz lassacskán emelkedik. 

- "Van választásom?"

- "Azt tervezted, hogy egyedül vesz egyet?"

(Ha a másik lehetőséget választod)

Pajkosan rám mosolyog. Nyilvánvalóan nem ez volt a szándéka, és ennek örülök. Mosolyog és a meztelen mellkasomon nyugtatja a fejét. A kád hamar megtelik, miközben csókolózunk. Segít belecsúszni a forró vízbe, és én letelepedek szemben vele. Van olyan hely a Földön, ahol szívesebben lennék? Sokféle módon élveztük a közös fürdőt... a végső gyönyörünket. 

Lylaék nappalija

Lyla: - "Helló, anya?"

A szobámban készülődök, amikor látom, hogy anya hív. Szóval gyorsan magamra kapom a ruháim és a nappaliba rohanok a telefonommal. Anya bűntudatot érez, hogy 'egyedül' hagyott múlt éjjel. Elmagyarázom neki, hogy Henrivel voltam, ami természetesen megnyugtatja, és aztán a jól sikerült útjáról beszélünk. Leteszem. 

Henri: - "Anyukád volt?"

Lyla: Felnézek rá. Henri a nappaliba jön, felismerem azt a régi pólót.

- "Igen. Aggódott, amiért egyedül hagyott tegnap éjjel. Rég nem láttam ezt a pólót..."

Henri: - "Hiányoltad?"

Lyla: - "Igen!"

Henri: - "Hahaha! Be kell vallanom, hogy nekem is."

Lyla:

- "Jobban tetszik az új stílusod."

- "Tetszett a régi stílusod..."

Henri: - "Én sem bánom. Csak segített abban, hogy jobban beolvadjak, és ne hívjam fel magamra a figyelmet"

Lyla: - "Az igaz, hogy ahogy most öltözködsz... nem olvadsz éppen be."

Henri: - "?"

Lyla: - "Ó... Ne mondd nekem, hogy nem vetted észre, hogy a lányok megfordulnak utánad bárhol jársz is?"

Henri: - "Hahaha! Nem igazán... Hát... igen... egy kicsit... néha..."

Lyla: - "Nem félsz attól, hogy valaki fel fog ismerni így?"

Henri: - "Mindig ettől félek. De... megtanultam belenyugodni. Ha valaki felismer... ez van. Már nem akarok színlelni. Úgy értem... Őszintén szólva, azon kívül, hogy néhányan megjegyzik, hogy hasoníltok valami hírességre ... senki sem fogja összekapcsolni. Túl sok ahhoz, hogy az emberek valóban elhigyjék, egy híres énekes úgy élne közöttük, mint egy egyszerű halandó."

Lyla: - "Értem..."

- "Nem gondolod, hogy ezt az egészet kissé túl könnyedén veszed?"

- "Úgy tűnik, hogy kétségkívül nyugodtabb vagy az egész miatt."

Henri: - "Igyekszem. Sok másik előadóval beszéltem erről. Még ha nem is élnek kettős életet, mint én, nem ismerik fel őket olyan gyakran és képesek egészen nyugodt életet élni."

Lyla: - "Ó, tényleg?"

Ez meglep.

Henri: - "Igen."

Lyla: Remélem igaza van. A reggel további részét ebéd készítésével töltjük. Többnyire én irányítottam a folyamatokat. Henri csak jött és 'megzavart' az ölelésével és a csókjaival, miközben én megpróbáltam nekünk kaját főzni. Megtette, amit tudott, feldarabolta a zöldségeket, tisztán tartotta a konyhát, valamint elmosta az összes edényt, amit használtam. Időm sem volt otthagyni semmit, mert ő már tisztította meg, hogy visszategye a helyére. A kis furcsaságai mosolygásra késztetnek. Figyeltem, ahogy végzi a dolgát, hallottam, hogy dúdol, mosollyal az arcán.

Henri: - "Ezen a héten vizsgázol jogsiból?"

Lyla: A nappaliban ülünk az asztalnál, befejeztük a nagy étkezést, aminek a készítésével a reggelt töltöttük.

- "Igen! Holnapután... Alig várom, hogy vége legyen."

Henri: - "Nem vagy ideges miatta?"

Lyla: - "Furcsa... de nem... Magabiztosnak érzem magam. Az oktatóm azt mondta, hogy nagyon valószínű, hogy sikeresen teljesítem elsőre, és hogy jól vezetek."

Nyugodtan megvonom a vállam.

- "Nem igazán gondolkodom rajta."

Henri: - "Lesz saját autód?"

Lyla: - "Hahaha!"

- "Mintha lenne rá pénzem!"

- "Nem vagyok sztár, mint te!"

Henri: - "A bátyádnak is van egy..."

Lyla: - "Igen, de ő minden pénzét félre tette, amit nyári munkával keresett! Emellett... arra gondoltam szerezhetnék munkát... el akarok kezdeni spórolni... "

Henri: - "Ó! Van valami ötleted?"

Lyla: - "Aha... Szeretném megnézni, hogy tudok e dolgozni a kévázóban, ahova járni szoktunk..."

Henri nem tűnik izgatottnak ... de nem kommentálja.

Henri: - "Lyla, nagy híreim vannak, amiket el kell mondanom neked."

Lyla: - "Ó!"

Az arckifejezése arra utal, hogy valami komoly dologról lehet szó és hogy a hír fájni fog. 

Henri: - "Jövőre két hónapos turnéra megyek az Egyesült Államokba."

Lyla: - "Micsodaaaa!!!! Ez fantasztikus!!!"

Meglepettnek tűnik...

- Mi az? Mi a baj?"

Megvakarja a fejét és félre néz. 

- "Te nem örülsz annak, hogy mész?" 

Henri: - "De! Persze... De féltem, hogy nem leszel túl boldog miatta..."

Lyla: - "Ó tényleg? De ez nagyszerű hír! Hát... az igaz, hogy... a távolléted okozta szomorúságomat belefojtom minden utamba kerülő forró csokiba, de ez, ez csak egy kis részlet! Tényleg állati szuper, hogy megcsinálod ezt a turnét!"

Henri: - "Azt hittem, hogy egy kicsit kevesebb lelkesedéssel fogodadod ezt a hírt."

Lyla:

- "Igen hát, abba kéne hagynod hogy más emberekre gondolsz, drága szerelmem!"

- "Úgy tűnik nagyon biztos vagy magadban!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

Henri: - "Hát akkor nem ez a helyzet...? Tévedek?"

Lyla: - "Csak azt akartam mondani, hogy abba kéne hagynod hogy más emberekre gondolsz!"

Henri: - "Hahaha! Az nehéz lehet..."

Lyla: - "Tudom!"

Megnyugszik végre. Tényleg tartott tőle, hogy nem fogadom túl jól, hogy távol kell lennünk egymástól. Tudom, hogy egy kicsit kemény lesz, de két hónapot könnyű lenyelni. Már kellett külön teltenünk az időt, és ezúttal ... ez egy hatalmas turnéra szól! Rengeteget beszélgettünk erről az utazásról, hogy már aktívan elkezde tervezni az apjával. Szuper izgatott és beszédes. 

A kávézó előtt

Jasmine: - "Be kell mutatnod ennek a Maliciának!" 

Lyla: - "Hahaha! Igen! Főleg, mert Amelie és én egy csomót beszéltünk rólad!"

Elmeséltem a napomat Jasmine-nek egy teljesen átlagos nap Amelie-vel és Maliciaval. Enzo ismét megpróbált közeledni felém... de Malicia három másodperc alatt gondoskodott róla. Még ha jól is érzem magam az új barátaimmal, hiányzik Jasmine. 

Michael: - "Helló, hölgyek!"

Lyla: - "Helló, Michael!"

A 'Matthias helyzet' óta jobban megismertem ezt a felszolgálót. Egyike volt azoknak, akik figyelmeztettek Mathias gyanús viselkedésére. Mindig hálás leszek neki. 

- "Michael? Kérdezhetek valamit?"

Michael: - "Persze! Csupa fül vagyok!"

Lyla: 

- "Egy szívességet szeretnék kérni..."

- "Nem tudod véletlenül, hogy a főnöködnek szüksége van-e részmunkaidős pincérre?"

Michael: - "Ó! Nálunk szeretnél dolgozni?!" 

Lyla: Bólintok. 

- "Igen... Nagyon szeretnék. Gyűjtenem kéne egy kis pénzt..."

Megfordul. 

Miachael: - "Hé, főnök!"

Tulajdonos: - "Igen, Micka?!"

Lyla: Csak a hangját hallottam, nem láttam. Mi? Máris? Nem vagyok felkészülve! Michael látja a meglepetést az arcomon. Nem király így elkapni valakit... Rám kacsint. 

Michael: - "Ne aggódj, Lyla!"

Lyla: Most a főnökéhez beszél. 

Michael: - "Az egyik legjobb, legkedvesebb vendégünk itt van és szeretne kérdezni tőled valamit!"

Tulajdonos: - "Mondd meg neki, hogy jöjjön be."

Michael: - "Gyerünk."

Jasmine: - "Menj!"

Lyla: Beszívtam a levegőt, összeszedtem minden bátorságomat és bementem a kávézóba a főnök felé. 

Az étteremben

Lyla: Egy férfi felé sétálok, akit felismerek. Bár nem kommunikáltam vele sokat, ő ennek a kávézónak a fő alakja. Első benyomásra parancsolónak tűnik, de tudom, hogy kedves.

Tulajdonos: - "Nos, kisasszony... hallgatom."

Lyla: Sóhajtok miközben rámosolygok.

- "Az, hogy... Michael egy kissé felkészületlenül ért."

- "Egyáltalán nem voltam kész erre..."

Kiegyenesedem és a kezemet nyújtom. 

- "A nevem Lyla, tizennyolc éves vagyokés imádom ezt a helyet. Azt szerettem volna tudni, hogy van e munkája a számomra, mint részmunkaidős felszolgáló a gyönyörű kávézójában. Szerettem volna jobban felkészülni erre az interjúra... de világos... hogy most már túl késő!"

Tulajdonos: - "Hahaha! Van éttermi tapasztalatod, fiatal hölgy?"

Lyla: Szélesebben mosolygok. 

- "Uhh..."

- "A legkevésbé sem..."

Tulajdonos: - "Hahaha! Nem úgy tűnik, hogy ez megijeszt..."

Lyla: - "Ijedtnek tűnök?"

Hangosabban nevet. 

Tuljdonos: - "Mi történik, ha a tapasztalatlanságod miatt kiöntöd az összes italt?"

Lyla: A pultnak dőlök. 

- "Ugyanígy fogok mosolyogni önre, elnézést kérek ... egyszer kétszer még kiöntöm az italokat, legyünk őszinték... de meg fogja látni, nem vagyok ügyetlen és gyorsan tanulok."

Nem pislogok. 

- "Megérti, hogy ez egy olyan javaslat, amit nem lehet elutasítani."

Tulajdonos: - "Hahaha! Neked... neked nincs önbizalomhiányod!"

Lyla: - "Mindent, vagy semmit! Ami azt illeti ... Inkább azonnal megmutatom ki vagyok, így mindketten időt spórolunk. Ha nem tetszik, aki vagyok, nem bánom."

Mosolyogva az állát dörzsöli. Úgy tesz, mintha gondolkodna, de a mosolya elárulja, hogy nyertem. 

Tulajdonos: - "Rendben. Kapsz egy lehetőséget."

Lyla: - "Ó!!! Ez fantasztikus!!! Köszönöm, uram!"

Tulajdonos: - "Hívj Robertnek."

Lyla:

- "Nem fogja megbánni, Robert!" 

- "Biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni, Robert!"

Robert: - "Remélem!"

Lyla: Beszéltünk az órarendemről és hogy hogyan fog illeszkedni a kávézó óráihoz. Nem lesz túl sok órám, de kezdetnek jó. És azt hiszem most szereztem meg az első állásomat...

A városban

Jasmine: - "Gratulálok!"

Lyla: - "Hehehe! Köszi! Simaliba!"

Jasmine: - "Azt hiszem még sosem láttam ilyen gyors interjút... Mindig lenyűgözől barátném!"

Lyla: - "Hahaha! Most már csak a jogsi vizsgát kell letennem... és szabad vagyok!"

Jasmine: - "Igeeen!"

Lyla: - "Hallotál bármit a fiúkról?"

Jasmine: - "Hmm... Nem... Semmit. Clement nem az a típus, aki a telefonján lóg, tudod milyen..."

Lyla: - "Én sem hallotam Henri felől. Biztosan jól el vannak."

Jasmine: - "Azt hiszem igazad van!"

Lyla: Clement és Henri ma délután elmentek ebbe a hatalmas könyvesboltba, hogy megszerezzék a "The Sleeping Dead' új aláírt kötetét.

- "Másrészt... bármi amit megosztanál... a 'khm khm' - ről?"

- "Amúgy is szerettem volna egy kis üzenetet tőlük..."

Jasmine: - "Lyla!"

Lyla: - "Mi van?"

Azt hiszem megváltoztatni a témát a abrátnőm szexuális életére, bármilyen átmenet nélkül, kissé váratlan lehet számára... Sóhajt, miközben dühösen mosolyog. 

- "Csak remélem, hogy a dolgok jobban mennek köztetek. Főleg neked."

Jasmine: - "Tudom... Sokat segített, hogy beszélgettünk a múltkor. Kevésbé érzek bűntudatot amiatt, hogy várni akarok."

Lyla: - "Teljesen igazad van!"

Jasmine: - "De egyszer szeretnék róla többet beszélni... amikor kicsit jobban fel vagyok készülve!"

Lyla: - "Oksi!"

Visszagondolok a szombat éjszakára, amikor Henri eljött és bemászott az ablakomon... Jay-nek öltözve. ... Izgalmas volt. Elpirulok az emlékre. Amit a barátnőm észrevesz. Nincs titok előtte.

Jasmine: - "Hmm... te... másrészről... úgy tűnsz, mint aki több tapasztalatot szerzett."

Lyla: - "Hmm... mondhatjuk, hogy... ez igaz..."

Nevetünk.

- "Alig várom, hogy te is felfedezd az ilyen pillanatok élvezetét... Annyira intenzív..."

Jasmine: - "Nem kételkedem benne... Ha csak elképzelem magam Clement karjaiban... teljesen pucéran... Hú..."

Lyla: Elpirul és eltakarja a szemeit a kezeivel.

- "Tudom, hogy kényes tud lenni..."

- "Az olyan nagyszerű volt benne!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

Jasmine: - "Tényleg ennyire kínos?"

Lyla: - "Ha nem vagy kész, igen! Másrészt... mennyei!"

Jasmine: - "Nagyon szeretném, ha az első alkalom a lehető legjobb körülmények között zajlana."

Lyla: - "Értem... Az teljesen normális... Beszéltetek róla?"

Jasmine: - "Igen. Mindent elmondtam Clementnek. Nem tehetek róla. Bízom benne. Nagyon türelmes és jó tanácsot ad. Mondjuk úgy, hogy közben más módon is megismerem. Azt hiszem jobb így."

Lyla: - "Az igaz, hogy ti ketten most szerelmesként ismerkedtek ... és már nem csak barátként."

Jasmine: - "Pontosan. Nem mindig könnyű."

Lyla: - "Igazad van, ha a saját tempódban haladsz. És aztán... az első alkalom... valami olyasmi lesz, amit sosem fogsz elfelejteni!"

Az udvaron

Lyla: - "Ti mit gondoltok az új óráinkról?"

Amelie: - "Imádom őket!"

Malicia: - "Rendben vannak... Személy szerint azt kell mondanom, hogy ez a középiskola tetszik a legjobban. Ez állati!"

Lyla: - "Az igaz, hogy szép..."

Malicia: - "Hé... az ott nem a barátod?"

Lyla: Tiffanyra mutatott, aki egyedül ül egy padon. A szemei csukva és látom, hogy zenét hallgat, nagyon boldognak tűnik, még ha egyedül van is.

- Talán azért tűnik boldognak, mert jó híreket kapott!

- Azt hiszem tudom mitől ilyen boldog... biztosan Jay hangja szól a fülében.

Néhány méterre tőle felismerem Gabrielt. Tiffanyt figyeli, olyan arckifejezéssel, amiből bajt olvasok ki. Úgy tűnik sokat változott tavaly óta. Sokkal... barátságosabbnak tűnik. Nehéz elmagyarázni mit érzek. 

Tiffany nem veszi észre, hogy így figyeli őt, de néhány pillanat múlva végül kinyitja a szemét, felül és keres valamit a táskájában. A barátaim mozdulata kizökkenti Gabrielt a gondolataiból, mintha egy álomból ébredne fel. Képzelődöm, vagy egy kis hang azt suttogja, hogy ez a fiatalember szerelmes Tiffanyba? Hirtelen megfordul, attól félve, hogy rajtakapják a lány bámulásán, és zavartan elpirul. A barátai hívják és ő megfordul egy pillanat alatt, olyan feltűnésmentesen amennyire csak lehetséges, még egyszer felé pillantva. Hű... ha valaki ezt mondta volna nekem... 

Amelie: - "Mindig így egyedül van?"

Lyla: Bólintok. 

- Azt hiszem igen... Nem zavarja, hogy egyedül van. Nincs túl sok barátja..."

Alex szobája

Alex: - "Szóval, hugi?! Mondd!!! Mondd, hogy meg lett a jogsid!"

Lyla:

- Szélesebben mosolygok rá és felmutatom a hüvelykujjam.

- Csalódottan duzzogok, csak hogy egy kicsit becsapjam.

- "Hibátlanul haladtam az autóval, minden kérdésre jól válaszoltam, és a manővereim tökéletesek voltak."

Alex: - "Hűűűűhaaa!!! Reméltem, hogy sikerül! Így már nem kell többé a taxidnak lennem!" 

Lyla: - "Remélem is! Holnapután kell megkapnom a levelet, hogy megtudjam az eredményeket! Ahhh! És arra gondolni, hogy lehet, hogy van jogosítványom!!!"

Alex: - "Habár jobb, ha kétszer is meggondolod kölcsön kéred e a kocsimat."

Lyla:  A szememet forgatom. 

- "Igen... tudom! Már említetted, nem is tudom hányszor!"

Megragadja a fejemet, maga felé fordítja és összeborzolja a hajamat.  

Alex: - "Megfelelően megünnepeljük, amikor eljön az ideje!"

Lyla: - "Számíthatsz rám!"

Alex: - "Veszek neked fagyit!"

Lyla: - "Hahaha! Számon fogom kérni!"

Az osztályban

Monsieur Trumer: - "Amint azt mindannyian tudjátok, tavasszal két hónapos gyakorlatot kell teljesítenetek egy vállalkozásnál. Ezért azt tanácsolom, hogy már most kezdjétek el keresni ezeket."

Lyla: Ahh... Fogalmam sincs... Nem igazán tetszenek ezek a hírek... Tudom, hogy mindent megteszek, de csak akkor, ha van egy olyan téma, ami igazán érdekel. Ez most nem olyan... Habár, az óra végül érdekes volt. Sokkal érdekesebb, mint az előtte lévő angol. Annak ellenére, hogy be kell vallanom, azóta sokat fejlődtem angolból, amióta Henrivel randizom. Sok időt fektetett abba, hogy fejlődjek. 

Robert: - "Na. Ez az első napod. Ma nincsenek sokan. Hagylak egy kicsit, hogy lássam, hogyan boldogulsz, fiatal hölgy!"

Lyla: Miután Robert elmagyarázta, hogy tartsam a tálcát és hogy írjam le az italok nevét, hagyott kibontakozni. Ez izgalmas. Egy vendég most ült le. Michael rám néz és bíztat, hogy segítsek nekik.

- Elindulok a tálcámmal, ezer és egy óvintézkedést betartva.

- Természetesen indulok el a tálcámmal, mintha egész életemben ezt csináltam volna.

Fent kell tartanom a látszatot. 

- "Jó napot, uram! Mit hozhatok önnek?!"

Kedves vendég: - "Egy erős kávét kérek!"

Lyla: - "És egy erős kávé lesz az úrnak!"

Elindultam a pult mögé. 

- "Oké, szóval, nos..."

Hogy is működik ez az izé...? Eltekerek néhány gombot és teljesen elcseszem az első kávémat. Érzem, hogy Michael közelről figyel, várja, hogy kérek e segítséget. De magamtól akarom kitalálmi. Legaláb... próbálkozom. Végre sikerül elkészítenem a kávémat. Próbálok semmit nem elfelejteni, amit Robert magyarázott nekem. És gyerünk! A következő néhány órában kávét, koktélokat és mindenféle alkoholt szolgáltam fel. Csoda, de nem öntöttem ki semmit és csak egy megrendelést rontottam el. Gyorsan rájöttem a hibámra, amit alig vettem észre. 

Michael: - "Nos, nagyon ügyes voltál ma!"

Lyla: - "Látod?!"

- "Remélem legközelebb is ilyen jól megy!"

- "Nem én vagyok a legjobb pincér az egész univerzumban?!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

Michael: - "Esélytelen, hogy ne!"

Lyla: - "Nélkülem nem lennél képes rá! Én vagyok a legjobb!"

Kitört belőle a nevetés, ami visszhangzott. 

Robert: - "Be kell vallanom, Lyla, tényleg lenyűgöztél az első napodon!"

Lyla: - "Ó! Robert, nem is láttalak!"

Robert: - "Ez azért van, mert mindenhol ott vagyok...!!!"

Lyla: - "Hahaha! Vigyáznom kell azzal mit mondok!"

Robert: - "Jól van, kis hölgy, ideje hazamenni."

Lyla: - "Köszönöm mindkettőtöknek. Nagyszerű első nap volt."

Michael: - "Neked is köszi!"

Étterem előtt

Lyla: Miután összeszedtem a dolgaimat és elhagytam a kávézót, kint már sötét volt.

Henri: - "Jó estét én gyönyörű fiatal hölgyem..."

Lyla: - "Henri!"

Henri a kávézó ablakának támaszkodva áll, valószínűleg rám vár. A karjaiba vetem magam. 

- "Mit csinálsz itt?!"

Henri: - "Meg akartalak lepni és elkísérni az első napodon."

Lyla: - "Ez olyan édes tőled."

Gyengéden megcsókol.

Henri: - "Hogy ment?"

Lyla: - "Nagyon jól!! Szerintem a főnök elégedett velem."

Henri: - "Hogy is ne lenne? Te vagy a legjobb." 

Lyla: Rám kacsint miközben ezt mondja. 

- "Én is pont ezt mondtam!"

- "Köszönöm a bókot. 

Henri: - "Hahaha! Nem fognak unatkozni melletted."

Lyla: - "Remélem nem..."

Henri: - "Nagyon féltékeny vagyok rájuk..."

Lyla: Megfogta a kezem és gyalog indultunk el. 

A városban

Lyla: -"Hova viszel?"

Henri: - "Nos kezdetnek, hogy éreznéd magad, ha velem töltenéd az estét?"

Lyla: - "Ó igeeen! Csak tudatnom kell anyával."

Henri: - "Készítettem néhány szendvicset, arra gondoltam, megehetnénk a parton, miközben a tengert és a csillagokat nézzük."

Lyla: - "Azta! Ez olyan romantikus!" 

Henri: - "Azt gondoltam tetszeni fog a hangja."

Lyla: 

- "Ennyire kiszámítható vagyok?"

- "Imádom!"

Megöleltem, a kezem a kezébe csúsztatom. Élvezem a boldogságomat... Ahogy így sétálunk, hallom dúdolni... Észrevettem, hogy voltaképpen elég sokszor hallom énekelni. Amikor együtt sétálunk, amikor vezet, amikor tusol, amikor főz... mindig. Most már értem, hogy értette, amikor azt mondta, hogy az éneklés és a zene a része. Sosem zavarom az ilyen pillanatokban, imádom őt hallgatni, még ha nem is egy valódi dal, a fő rész biztosan a fejében játszik. Felém fordul, tudatában annak, hogy figyelem őt. Rám mosolyog és megcsókolja a fejem tetejét. 

Henri: - "Örülök, hogy veled tölthetem ezt az estét..."

Lyla: - "Én is..." 

A tengerparton

Lyla: Megérkeztünk a partra. Csak a hold fénye világítja meg. Káprázatos. Vannak néhányan, de jobbára üres. Majdnem vége a nyárnak és az esti hűvösség kezd beférkőzni. Imádom az óceán illatát... Henri végigvezet a homokon, és találunk egy helyet, amely elég magányos. Nézem, ahogy elővesz egy hatalmas plédet és a lábunk elé teríti. Majd hív, hogy feküdjek le. 

Henri: - "Tessék... ha fáznál."

Lyla: Hozott egy kisebb takarót. Mielőtt válaszolhattam volna, ránk terítette. 

Henri: - "Így sokkal jobb."

Lyla: A karjaiba von és én tökéletesen boldognak érzem magam. Hallgatom a hullámokat, ami elnyomja bárki más hangját a tengerparton. A csillagokat bámuljuk... 

Henri: - "Gyönyörű..."

Lyla: 

- "Te sokkal szebb vagy..."

- "Igen... Fenséges! Olyan romantikus..." 

Henri: - "Hahaha! Meg tudnám mutatni neked a legnagyobb csillagképeket is, elmondanám a nevüket, a történetüket... hogy lenyűgözzelek..."

Lyla: - "De...? Semmit nem tudsz a csillagtanról?"

Kitört belőle a nevetés. 

Henri: - "Sajnos... nem tudok semmit a... 'csillagtanról'."

Lyla: Egy kis ideig csendben maradtunk, csak élveztük a pillanatot, a csillagos eget szemlélve. Dúdolni kezdett. Libabőrös lettem. 

- "Hmm... imádlak hallgatni..."

A karjaiba bújtam. Mióta megtudtam Henri titkát, minden sokkal természetesebb köztünk. A tanév során jobban megismertem, többet tudtam meg róla... Mindig új oldaláról ismerhettem meg. Amikor megtudtam, hogy ő Jay, eljutottam oda, hogy ki is ő valójában. Végre teljesen önmaga lehet, amikor velem van. És énekelni hallani felfedi a lelke egyik legszebb részét. Annyira szeret énekelni... hogy átsugárzik rajta és ragyog az ilyen pillanatokban. Szóval... amikor ezt a Henrit látom, mindig túláradnak az érzelmeim. Felül és keres valamit a táskájában. Elővesz egy fülhallgatót, ami egy kettős elágazású audio csatlakozót kötnek össze. Mindent a telefonjáról irányít. 

Henri: - "Ezt tedd a füledbe."

Lyla:

- Teszem, amit mond, engedelmesen, és ő lefekszik mellém.

- "Mi ez?"

Henri: - "Ez nem én vagyok. De szeretném, ha hallanál néhány zenét, amit szeretek."

Lyla: - "Ó!"

Henri: - "Azt hiszem a megfelelő helyen vagyunk hozzá, hogy meghallgasd őket."

Lyla: Nem mondott mást, csak elindította a lejátszási listát. Arra számítottam, hogy hallok egy dalt, amit többé-kevésbé jól ismerek. De ez egyáltalán nem olyan... A refrén kivételével, végig hangszeres, főleg zongora, csellő... Azt mondanám, hogy ez többnyire klasszikus zenének hangzik. De nagyon intenzív. A pillanat tényleg tökéletes, mert  teljesen a hangzásra koncentrálok, a hangszerekre... arra, hogy milyen érzéssel tölt el ez a dal. A zene egyre jobban emelkedik, a refrén magával ragad. Nagyszerű... Könnyes a szemem. Henri szorosabban ölel magához, megmutatva, hogy ő is értékeli.

A következő dal akkor kezdődik, amikor néhány centire eltávolodik tőlem. Még mindketten fekszünk, de már egymással szemben. Megsimogatja az arcomat, olyan intenzitással a tekintetében, amit annyira szeretek. Figyeli az arcomat, aztán néhány pillanatra lehunyja a szemét, mély levegőt vesz ragyogó mosollyal. 

- A szája felé nyúlok és finoman megérintem az ajkait...

- Most van időm megvizsgálni az arcát. 

Megcsókolja az ujjhegyeimet. Kinyitja a szemét, ég a tekintete, tele van az irántam érzett szerelemmel. Lehetséges annyira szeretni valakit, ahogy mi tesszük? Várakozás nélkül a karjaiba húz. Henri megfogja az arcomat, miközben fölém helyezi magát és érzékien megcsókol. Először az ajkamra teszi az ajkát, majd a nyelve finoman behatol a számba, mintha simogatna... Érzem, ahogy elmosolyodik, amikor alatta vonaglom, a vágy szorításában, amely kezd elhatalmasodni rajtam. Továbbra is így ingerel, míg a csókjai mélyebbé, tüzesebbé válnak. A kezei felfedezőútra indulnak a takaró alatt és én úgy érzem elvesztem az irányítást. A hasamat simogatja és a keze apránként felfelé halad. Többé nem tudom hol vagyok, teljesen elvesztettem az időérzékem... Csak az érzékeimnek engedelmeskedem, amelyek túlhajszoltak. Így maradtunk, a parton csókolózva, simogatva egymást... anélkül, hogy figyeltük volna, a percek, vagy órák múlását. 

Lylaék nappalija

Alex: - "Na! Nyisd ki! Azt hittem nem idegeskedsz miatta... Hazug..."

Lyla: 

- Nem hallgatok a bátyámra, aki gúnyolódik velem, és pislogás nélkül bámulom a borítékot.

- Mérgesen hátat fordítok neki.   

Bent vannak a vezetői engedély tesztem eredményei. 

Alex: - "Helló!"

Lyla: Feltépem a borítékot és kiveszem a levelet. Nem ér meglepetésként, hogy átmentem a teszten. 

Alex: - "Na? Na?!"

Lyla: Kikapta a papírt a kezemből. Idegesebb, mint én. Végre fellélegzik, mintha visszatartotta volna a levegőt. 

Alex: - "Hűha! Meg van a jogsid, hugi! Ez mennyire király! Többé nem vagyok a sofőröd!!!"

Lyla: A szememet forgatom. Küldök egy üzit Henrinek. 

💬 - "Hé! Átmehetek ma délután, hogy láthassalak?! XOXO..."

Mindig olyan gyorsan válaszol. 

Henri💬: - "Igen! Gyere, amikor csak akarsz ;)"

Lyla: Nagyszerű!

Caroline kocsijában

Lyla: Na, anya kocsijában vagyok... minden jól megy. Kicsit ideges vagyok az első utamon Henrihez teljesen egyedül. Nincs annyira messze és tudom, hogy az út sem 'bonyolult'. Elvégzem az összes szükséges ellenőrzést, ráadom a gyújtást és elindulok... Többnyire nyugodt vagyok és az idegesség eltűnt. Utat enged a szabadságnak és a nagyszerű ízelítőnek. Először vezetek teljesen egyedül. 

Henriék nappaliija

Jay: - "Gyere be!"

Lyla: - "Uhh... Megzavartam valamit...?"

Lopva megcsókolom, úgy tűnik rohan, de rám mosolyog.

Jay: - "Egy kicsit... Apának és nekem lesz egy videó hívásunk Davis-szel. Elég fontos. 

Lyla:

- "Visszajövök később..."

- "Szívesen látnám az egyik ilyen videohívást a híres Davis-szel!"

Jay: - "Nem...Maradhatsz és foglald el magad amíg végzünk."

Lyla: Megcsókolja a fejem bubját és megfordul, bemegy a kis hangstúdióba a nagy házukban. Hallom Antoine-t angolul beszélni és egy másik hangot, aki gyanítom David. Nyílvánvalóan nem a legjobbkor vagyok itt, de Henri azt mondta várhatok. Elhelyezkedem a kanapén és előveszem a telefonomat, hogy egy új kört kezdjek a kedvenc játékomban. Tegnap Alex csökkentette a pontjaimat... szóval vissza kell építenem. A beszélgetés a másik szobában élénknek hangzik. Időnként zenét hallok.  Hirtelen egy telefon vibrálását hallom. Mellettem Antoine különleges okostelefonja felvillan egy bejövőt hívást mutatva. 'Richard Guinion - BM Vállalati Elnök' neve jelenik meg a képernyőn. Fontos hívásnak tűnik. Azonnal felállok, megragadom a telefont és elindulok a szoba nyitott ajtaja felé, ahol vannak. Az ajtónyílásból jelzek Antoine-nak, aki azonnal megérti, hogy van valami sürgős dologról van szó. Látom a dilemmát az arcán. Nem hagyhatja ott a beszélgetést Henrivel és Davis-szel, főleg, hogy egyre élénkebb és élénkebb. Komolyan nézek Antoine-ra, aki nem engedi el a tekintetemet, és minden nagyon gyorsan történik. 

- Elindulok hozzá, a telefont kinyújtva felé.

- Csendben megkérdezem, hogy válaszol e a hívásra. 

Megérti a kérdést a gesztusaimból és nem rejti el a meglepetését. A telefon továbbra is vibrál a kezemben... Aggódva néz rám. A tekintetét megerősítésnek tekintem, és azonnal felveszem, miközben eltávolódom a szobájukban tomboló vitától.

- "Halló! Itt Lyla beszél, Antoine asszisztense."

Igen, hát legalább nem azt mondtam, hogy 'Hé, itt Henri barátnője beszél, Antoine fia, aki most nem tud a telefonhoz jönni.' Mindegy, nem volt időm gondolkodni és ez jutott először az eszembe. Guinion úr titkárnője van a vonal másik végén. Közli velem, hogy a holnapi találkozót el kell tolni, és javasol egy újabb időpontot. Megkérem, hogy tartsa és úgy döntök ránézek Antoine naptárára a telefonján. A múltban Antoine arra kért, hogy írjak le néhány dolgot, mert tele volt a keze, és eszébe jutott valami fontos. Szóval nem okoz gondot, hogy keresgéljek a telefonjában és lejegyezzek dolgokat... Nincs semmi tervezett a javasolt napon... Szóval bejegyzem a naptárába. Tartom a vonalat, bár talán kicsi túl sokáig. Lehetséges, hogy Antoine-nak már van megbeszélése abban az időben, egy órán belül visszahívlak, hogy megerősítsem, ha ez önnek is megfelel. 

Titkárnő: - "Ez egyáltalán nem gond, Lyla kisasszony."

Lyla: Megköszönte és letettük. Sóhajtok... Remélem Antoine nem haragszik rám... de szerintem jól csináltam. Visszafordulok az iroda felé és jelzem Antoine-nak, hogy minden rendben, még ha most nem is tudom elmagyarázni neki, hogy elfogadtam egy megbeszélést anélkül, hogy egyeztettem volna vele. A telefon újra rezegni kezd. Antoine újra rám néz, dühös, jelzi, hogy felvehetem. 

- Válaszolok, a közelben maradok, így elérhető távolságban vagyok.

- Keresek egy csendesebb helyet. 

- "Halló? Itt Lyla beszél, Antoine asszisztense." 

Ezúttal valaki olyan hívott, aki befejezte Jay kabátját. Charlotte-nak állítólag két órája kellett volna elmennie érte.  Nem tudom ki az a Charlotte...

- "Ó... Az érdekes."

Beszélő: - "Nem hallottam semmit és Charlotte nem válaszol, szóval úgy döntöttem fel kellene hívnom Antoine-t..." 

Lyla: - "Jól tette."

Beszélő: - "A probléma az, hogy valamivel kevesebb, mint egy óra múlva zárunk..."

Lyla: Elmagyarázza, hogy ez egy sürgős megrendelés volt, mert közbejött egy kis 'kellemetlenség', és mindent rekordidő alatt tettek meg.

- "Ne tegye le."

Újra megnézem Antoine naptárát és látom, hogy holnap Jaynek színpadi fellépése lesz... Elképzelem, hogy Henri holnap ezt a dzsekit viseli... ezért sürgős.

- "Azonnal ott vagyok."

A városban

Lyla: Miután gyorsan megnéztem hol van a bolt, beugrottam anya kocsijába. Könnyen megtaláltam. Nem volt olyan messze és gyorsan átvettem Jay kabátját. Nem mertem magammal hozni Antoine telefonját, de attól tartok, hogy elhúzódik a hívásuk Davissel, és hogy elmulaszt további telefonhívásokat... Gyorsan visszasétálok az autóhoz, így olyan hamar visszamehetek Henriékhez, amilyen gyorsan csak tudok. Hogy tudja Antoine ezt az egészet egyedül kézben tartani?

- Biztos szuper szervezett.

- Azt hittem van segítsége...

(Ha a másik lehetőséget választod)

Belegondolva ... nekem egyértelműen lehetetlennek tűnik, hacsak nem sikerül megdupláznia magát... Ezt az egészet egyedül nem tudja megtenni.

Henriék nappalija

Lyla: Amint besétálok, rohanok Antoine telefonja felé, miközben csekkolom, hogy egyikőjük sem mozdult egy centit sem. Még mindig videó chatelnek Davis-szel. Ránézek a telefonra és látom, hogy három nem fogadott hívása van. Megint rezeg és feltűnik, hogy a hírhedt Charlotte hívja. Anélkül, hogy kikérném Antoine engedélyét, felveszem. 

- "Halló. Itt Lyla, Antoine asszisztense."

Charlotte: - "Ha... micsoda?"

Lyla: Charlotte hangja gyengének tűnik...

- "Mit tehetek önért?"

Charlotte: - "Uhh... én vagyok Antoine asszisztense... és .... nem értem..."

Lyla: - "Ó!!! Te vagy az!"

Szóval mégis van valaki, aki segít neki. Sietősen megnyugtatom és gyorsan elmagyarázom neki a helyzetet, hogy a... család egy barátja vagyok. Úgy tűnik megérti. 

Charlotte: - "Ó... borzasztóan sajnálom... elájultam és nem tudtam szólni senkinek... bocsánat..."

Lyla: Charlotte teljesen pánikba esett, és úgy érzem, nem tudja mi tévő legyen.

- "Charlotte, ne aggódj..."

- "Charlotte, kézben tartom a helyzetet!"

- Megteszem, amit tudok és várom, hogy Antoine végezzen a meetinggel, és lássa, ha... bármit elbaromoltam."

Elmondom neki az összes saját felesősségemre meghozott döntésemet. Legendás szervezetlenségem tudatában... Nem bízok magamban. Habár rájöttem, hogy minden nehézség nélkül sikeresen kezeltem Antoine ütemtervének egy részét. Még azt is merem állítani, hogy minden természetesen történt. Érzékelem Henri pozitív hatását mindezek tekintetében. Charlotte azt mondja, hogy jól tettem, és hogy jó reflexeim vannak, még akkor is, ha ez elég kockázatos volt... Megértem... 

Charlotte: - "Mennem kell... az orvosok csak néhány hívást engedélyeztek, de most már itt vannak. Ki kell kapcsolnom a telefonomat... Mondd meg Antoine-nak, hogy sajnálom és hogy jelentkezem, amint tudok. Kösz újra, Lyla!"

Lyla: - "Vigyázz magadra, Charlotte!"

Letettük. Szegényke... Nagyon nagyon fáradtnak hangzott. Biztosan nehéz volt neki telefonálnia. Úgy tűnik, rengeteget fektet be a munkájába.

Jay: - "Mintha örökké tartott volna...

Apa és én most jöttünk ki az irodából. 

Antoine: - "Nekem mondod... Nem gondoltam volna, hogy ennyi meglepetés lesz. Szerencsére itt van nekünk Davis! Hol van Lyla? Azt hiszem értem, hogy lemaradtam egy vagy két fontos telefonhívásról..."

Jay: - "Hmm..."

Hallom, hogy Lyla beszél valakivel, komolynak tűnik. Visszajön a konyhába és felismerem apa telefonját a fülénél. Apának is feétűnik ez a részlet és meglepetten néz rám. Fura? Kivel beszél?

Lyla: - "Hahaha! Ne aggódj, Bryan! Tudomásul vettem... azonnal visszahívlak, hogy megerősítsem a megbeszélést! ... Persze! Nekem is nagyon kellemes volt!... Köszönöm!... Igen! Hamarosan beszélünk, Bryan!"

Jay: Bryannel beszél?!!! Végre leteszi és kimerülten lerogy a kanapéra. Apa elindul felé. 

Antoine: - "Te... Bryannel beszéltél...?"

Lyla: - "Attól tartok... igen..."

Jay: Lyla az ujjait nézi, amiket a telefon körül forgat, amit még mindig tart. Aztán felül és pislogás nélkül néz apára. 

Lyla: - "Antoine, engedélyeztem magamnak, hogy belenézzek a naptáradba."

Antoine: - "Ó..."

Lyla: - "Valójában ... Bryan a te javaslatod alapján hozta meg a döntését, és erről beszélni szeretne veled az irodádban. Szóval szeptember 17-re írtam be, mivel láttam, hogy van egy kis szabadidőd, és aznap az összes többi találkozód is az irodában van. Ezért nem kell utaznod 17-én, csütörtökön."

Jay: Apára nézek, úgy tűnik lenyűgözte, hogy Lyla ilyen javaslatokat tett. 

Lyla: - "Habár vissza kell hívnom, hogy megerősítsem a megbeszélést. Tisztában vagyok vele, hogy bizonyos szabadságjogokat vállaltam, ezért hagytam magamnak hibalehetőséget, ha már terveztél valamit, vagy ha nem értesz egyet a döntéseimmel."

Jay: Apának adja a telefont és apa megnézi a naptárat. 

Antoine: - "Hát... Úgy tűnik jól megoldottad..."

Lyla: - "Ami azt illeti... szükségem lenne még a jóváhagyásodra további öt megbeszélésnél..."

Antoine: - "Micsoda? Öt?!"

Jay: Lyla bólogat.

Antoine: - "De... általában... ezek a hívások... az asszisztensem az, aki..."

Lyla: - "Charlotte hívott. Elájult ma. Úgy tűnik nincs valami jól... Ezért próbált ma mindenki elérni téged. Szabad?"

Jay: Int apának, hogy megkérdezze, megkaphatja-e újra a telefonját. Lyla tájékoztatást ad neki az általa beírt találkozókról és arról, hogy hogy ment neki. A megbeszélések dátumát és helyszínét aszerint választotta, hogy apámnak a lehető legkevesebbet kelljen utaznia. Apa nem jut szóhoz. Ahogy én sem. Minden alkalommal eszébe jutott, hogy meg kell erősítenie az apámnak minden egyes megbeszélést. Notesszel a kezében egy csomó dolgot feljegyzett. Tökéletesen helyettesíti Charloette-ot. Kezdeményezett, óvatosan, hogy megőrizze a döntéseinek megszüntetésének lehetőségét, mint egy biztonsági háló. Az a benyomásom, hogy a szervezõi képességei akkor törnek felszínre, ha segíteni akar valakinek...

Lyla: - "Charlotte nagyon sajnálja, de nem igazán érzi jól magát..."

Antoine: - "Igen... Értem... !!!"

Jay: Apa hirtelen felém fordult, az órájára néz. 

- "Mi az? Mi van?!"

Antoine: - "Basszus! A dzsekid holnapra...! Charlotte megígérte, hogy elmegy érte hat előtt..."

Jay: - "Mi? De...!!!"

Lyla: - "Erről a kabátról beszéltek?"

Jay: A holnapi fellépő ruhám egy zsákban pihen a kanapén.

Lyla: - "Kaptál egy hívást róla, és gondoltam, hogy fontos lehet. Amikor megnéztem a naptáradat és láttam, hogy Henrinek holnap fellépése lesz, arra gondoltam, hogy a két dolog valószínűleg összefügg. Úgyhogy úgy döntöttem, elmegyek érte..."

Jay: Apa végigfuttatja a kezét a haján. 

Antoine: - "Hát... nem tudom mit mondjak... Köszönöm, Lyla!" 

Lyla: - "Le kell mondanom bármelyik találkozót?"

Antoine: - "Nem... mindaz szerint, amit mondtál nekem, rendben lesznek. A munkád hibátlan!"

Lyla: - "Állati!"

Jay: Lyla végre fellélegzik, örül, hogy nem követett el hibát, tekintettel az összes meghozott döntésére.

Lyla: - "Milyen egy őrült délután! És azt hittem, hogy csak azért jöttem, hogy elmondjam Henrinek, hogy megkaptam a vezetői engedélyemet..."

Jay: - "Tényleg?!!! Gratulálok!"

- Megveregetem a hátát, hogy megmutassam gratulációmat.

- Leülök mellé és átölelem. 

Antoine: - "Szeretnéd velünk tölteni az estét? Rendelek nekünk legalább egy tonna sushit! Tudom, hogy szereted és azt hiszem teljesen megérdemled!"

Lyla: - "Szerintem ez egy olyan ajánlat, amelyet nem utasíthatok el!"

A stúdióban

Antoine: Újra megnézem a naptáramat és a és a tervezett új találkozók sokaságát. Lyla megszervezett mindent, miközben tegnap videó hívást folytattunk Henrivel és Davis-szel. Komolyan le vagyok nyűgözve a kezdeményezésétől, megmutatta a professzionalizmusát és a szervezettségét. Szinte félek beismerni, hogy hatékonyabb, mint Charlotte, aki egyébként kiváló munkát végez. Nézem a fiamat, aki gitárszólót rögzít a hangstúdióban. Nyilvánvalóan sokkal boldogabb, mióta Lylával van, és főleg, mióta tudja az igazságot. Néha nem tehetek róla, de hibáztatom magam, amiért irányítottam őt ezen a pályán ... amikor látom, mennyi szenvedést okozott. De azt mondom magamnak, hogy ez az érem másik oldala, mert a többi abszolút álom neki, és nekem is. Mindig tudtam, hogy erre született... a félénksége ellenére. Emlékszem Henrire gyerekként...

- Emlékezz

- Ne gondolj rá.

Nem volt valami társaságkedvelő kiskorában, de még tiniként sem, amikor színpadra nem állt egy mikrofonnal. Mintha végre kifejezhetne mindent, amit a normális életében nem tudott elmondani. Kifejezhette önmagának egy olyan részét, amelyet valamilyen ismeretlen okból elhallgatott. Valaki más lesz ... Legalábbis nekem úgy tűnik. Ápoltam a zenei kreativitását, és ma a művészete csúcsán van. Lyla megjelenése az életében is hozzájárult ehhez... Legalábbis ez a benyomáson. Ő egy rendkívöli fiatal nő, aki nagyon jót tesz neki. Tudja, hogyan kell megérinteni azt, ami fáj, és átalakítani valami pozitívvá. Henrire nézek és látom a fiamat, aki minden oldalról sugárzik. 

Helene: - "Úgy tűnik elmélyedtél a gondolataidban..."

Antoine: A volt feleségemre mosolygok.

- "Csak arra gondoltam milyen elképsztően büszke vagyok a fiunkra és hogy Lyla is mennyivel hozzájárult a boldogságához. 

Helene: - "Igen, nagyra becsülöm azt a fiatal hölgyet."

Antoine: Felé pillant, akár csak én. 

Helene: - "Remélem, hogy vele fogja tölteni az életét!"

Antoine: - "Hahaha! Nem korai még egy kicsit ezen gondolkodni?"

Vállat von. 

Helene: - "Nem igazán... Mi is húsz évesek voltunk, amikor találkoztunk!"

Antoine: - "De mi elváltunk... ha elfelejtetted volna!"

Helene: - "Hahaha! Kösz, hogy emlékeztetsz! Ez igaz, de... még mindig meg van az egymás iránt érzett szeretet. Ez egy plátói szerelem természetesen... de itt van..."

Antoine: - "A mi helyzetünk eléggé abnormális!"

Helene: - "Én eléggé büszke vagyok rá!"

Antoine: A minket egyesítő kötelék elpusztíthatatlan. Nagyon kedves a szívűnknek. 

- "Tudtad, hogy Lyla tegnap megszervezte a menetrendemet? Minden hívásomra válaszolt délután... Nézd."

Döbbenten hajol a telefonom felé, hogy felfedezze fiunk barátnőjének meglepő munkáját. Elolvassa az összes apró megjegyzést a találkozók helyszínéről, egyes emberek elvárásairól, a véleményét másokról... 

- "Mindent olyan lenyűgöző pontossággal végez, ami természetesnek tűnik a számára."

Helene: - "Ezt tényleg Lyla...?"

Antoine: - "Igen..."

Helene: - "Nem tudom mit mondjak... Minél jobban megismerem,  annál nélkülözhetetlenebb lesz az életünkben!"

Antoine: - "Hahaha! És még inkább ... nem vagy mindig a közelben, így nem láthatod, mennyit tesz hozzá napi szinten."

Helene: - "Én azt látom, hogy a fiam teljesen megváltozott."

Antoine: - "Milyen módon?"

Helene: - "Te talán nem veszed észre, mert minde nap látod... de Henri rengeteget változott egy év alatt."

Antoine: - "Igen... azt észrevettem..."

Helene: - "Nekem úgy tűnik sokkal nyugodtabb... Korábban mindig sokat kellett gondolkodnia, mielőtt a legkisebb döntést is meghozta. Az a benyomásom, hogy Lyla derüsebbé csiszolta."

Antoine: - "Hmm... Antidepresszánsként gondolok rá. Mindig örömmel látom, ahogy megváltozik az arca, amikor meglátja Lylat. Mind így nézünk ki, amikor szerelmesek vagyunk?"

Helene: - "Hahaha! Nem tudom... de nagyon imádnivaló."

Antoine: - "Igen... Bár nem reagálhat így, amikor Jay-ként látja őt ... Gyorsabban rájönnek ki ő, mielőtt meg tudná magyarázni!"

Helene: - "Csak annyit kell tennünk, hogy imádkozzunk, hogy ne jöjjön el túl hamar ez a pillanat ... Szeretem őt így, gondtalanul látni."

Antoine: A szemünk a fiunkra szegeződik. 

- "Remélem, nem töri össze a szívét... A nyár eleje nagyon nehéz volt..."

Helene: - "Az élet teszi a dolgát Antoine ... Ragaszkodom ehhez a fiatal hölgyhöz, de ha mennie kell, akkor legyen. És a fiunk túl lesz rajta."

Antoine: Sóhajtok.

- "Olyan nehéz volt a büszke és erős fiamat abban a siralmas állapotban látni két hónapja. Nem tudtam, hogyan vigasztalhatnám meg."

Helen a vállamra teszi a kezét. 

Helene: - "Hagyd abba a rágódást ezen a fájdalmas múlton. Nekem is nehéz volt, főleg, hogy nem voltam a közelben... haszontalannak éreztem magam..."

Antoine: - "De nem! Tényleg segítettél neki... Szerintem ott voltunk neki mindketten, a lehető legjobban. És csak ez számít."

Helene: - "Más kihívásokkal kell szembenéznie az életben, mint nekünk." 

Antoine: - "Addig is élvezem ezt a büszke boldogságtudatot!"

Henri megvadul a gitárral, mint egy szuper rocksztár. Megnyomom a gombot, hogy aktiváljam a mikrofont. 

- "Hé! Kölyök! Nem gondolod, hogy egy kicsit elvesztetted az irányítást?"

Helene: - "Hahaha! Nem hiszem, hogy hallana téged!"

Antoine: - "Ó, hallja! Persze, hogy hall engem!"

Teljesen figyelmen kívül hagy. Már majdnem a földön hempereg, előre-hátra dobálja a haját, az ajkába harap.

- "Ez a gyerek bármire képes, ha sminket visel..."

Helene: - "Ez a te ötleted volt, emlékeztetlek!"

Antoine: - "Igen, de te voltál az, aki elvégezte a sminktesztet!"

Nevetésben törtünk ki az emlékre. Henri viszont még mindig meg van őrülve a gitárjával, boldog, mint egy kakas.

Jasmine szobájában

Lyla: - "Csupa fül vagyok! Mi az izgalmas hír?!"

A nap folyamán több üzenetet is kaptam Jasmine-től amíg a kávézóban dolgoztam. Erősen ragaszkodott hozzá, hogy találkozzak vele náluk a műszakom után. Körbeugrál. Egyértelműen örül. 

Jasmine: - "Saját lakásom lesz!!!"

Lyla: - "Micsoda?"

Jasmine: - "Igeeeen!"

Lyla: - "De... Hogy?"

Jasmine: - "A szüleim régóta befektetnek egy lakásba, a nyugdíjas éveikre. Időközben kibérelték. És a bérlők nemrég kiköltöztek! A lakás közvetlenül a divatiskolám mellett van. Mivel a suli kissé messze van itthonról... Megkérdezték a szüleim be akarok e költözni!"

Lyla: - "Hűha!"

- Tizennyolc évesen függetlenné válni... kicsit korainak tűnik...

- Milyen szerencsés!

(Ha a másik lehetőséget választod)

Még ha legbelül úgy is gondolom, egy kicsit korai egyedül élnie... Habár ... sok diák kiköltözik a szülői házból ... szóval annyira nem megdöbbentő.

Jasmine: - "Bár az a feltétel, hogy én fizetem az összes rezsit. Van értelme. Ha függetlenséget akarok, felelősséget kell vállalnom érte."

Lyla: Úgy hangzik, mint a szülei. Mindig mindent megtettek annak érdekében, hogy felelősségteljes személy legyen belőle.

Jasmine: - "Szóval nekem is munkát kell keresnem, de azt mondták addig kisegítenek, amíg találok valamit."

Lyla: - "A szüleid a legjobbak!"

Ez valóban fantasztikus lehetőség, és nagyon izgatott miatta.

Jasmine: - "Kicsit stresszes voltam, amikor arra gondoltam, hogy minden reggel egy órát kell ingáznom, hogy iskolába menjek ... de most, hogy ott van a szüleim lakása, már nem kell idegeskednem!"

Lyla: - "Ez állati!!! És belegondolni, hogy lesz egy saját kis helyed! Felfogod?!"

Jasmine: - "Hű... Szerintem nem!"

Lyla: Nevetünk. 

- "Kettesben lehettek Clemettel..."

Jasmine: - "Igen... az igaz..."

Lyla:

- "Egyedül fogsz élni?

- "Megkérdezted Clementet összeköltözne e veled?"

(Ha a másik lehetőséget választod.)

Jasmine: - "Valójában..."

Lyla: Már van valami a fejében.

- "Micsoda?! Már beszéltél is Clemettel erről?!"

Jasmine: - "Nem... nem vele..."

Lyla: - "Hogy érted?"

Jasmine: - "Hát... kicsit korai lenne összeköltözni a pasimmal, nem? Hahaha! Ráadásul még nem vagyunk az intimitás azon szintjén. Tudod, hogy sok időt kell szánnom a dologokra az életemben. Inkább egyedül élnék meg bizonyos dolgokat, mielőtt a barátommal átélném őket."

Lyla: Teljesen egyetértek. 

Jasmine: - "Habár..."

Lyla: - "Igen?"

Jasmine: - "Hát... ez egy két szobás lakás. A szobák is elég távol vannak egymástól."

Lyla: - "Ó! Azt akarod mondani, hogy lakótársakat szeretnél?"

Bólint. 

Jasmine: - "Igen. Valójában... azt szeretném, ha te lennél a lakótársam, Lyla." 

Lyla: - "MICSODA?"

Jasmine: - "A lakbér tényleg nagyon olcsó lesz. Egy nagy lakás, nem szuper fancy, de tudom, hogy mindketten imádnánk. Sokkal közelebb van a gimihez is, mint a ti házatok... Amikor azt mondom közelebb, úgy értem tíz perc sétára sincs."

Lyla: - "De... de..."

- "Nem terveztem, hogy ilyen hamar elköltözöm a szüleimtől..."

- "Én inkább úgy képzeltem, hogy Henrivel élek, ha elköltözöm a szüleim házából..."

Jasmine: - "Tudom! De figyelj... A bátyád már nem tud elvinni a suliba. Minden nap busszal kéne menned. Talán már van jogosítványod, de autód nincs! És emlékeztetni szeretnélek, hogy végre keresel pénzt a kávézóban! Mindig próbálhatsz velem élni... Ha tényleg nem tetszik... ha hiányoznak a szüleid... vissza tudsz költözni hozzájuk."

Lyla: Habozásra késztet. Nagyon jó érveket hoz fel! 

Jasmine: - "Nem akarlak rákényszeríteni semmire. Hagyom, hogy gondolkodj rajta. Ezen a héten fogok költözni. Clement segít. Szóval eljöhetsz megnézni az új kis fészkemet... Biztos vagyok benne, hogy meg fogod gondolni magad."

Lyla: - "Ahh... Jasmine..."

Jasmine: - "Hé! Hé! Meglátod..."

Lyla: Sóhajtok. Meglátjuk...

A buszmegállóban

Lyla: A mai nap nagyon gyorsan eltelt a suliban. Nem megy ki a fejemből Jasmine ajánlata. A buszomra várok és olyan, mintha örökké tartana. Tényleg örökké... Igaz, hogy hozzászoktam ahhoz, hogy a bátyám fuvarozzon. Spórolhatnék, hogy vegyek magamnak saját kocsit... De... másrészt... Egy olyan helyen élni, ami az enyém... a 'miénk' Jasmine-nel... Szerintem nagyon különleges tapasztalat lenne.  

- Egy tapasztalat, ami egy vonzóbb és vonzóbb.

- De még mindig nem vagyok biztos benne... 

Elmagyarázta a lakás felépítését és az ideális. Mindkettőnknek meglenne a saját magánszféránk... A halószobák tágasak és egy szép fürdőszoba választka el őket egymástól. Ahh!... Valójában nem vele fogok élni...!

Lyla szobája

Lyla: Valaki kopog az ajtómon.

- "Igen?"

Caroline: - "Helló Édesem... hogy vagy? A vacsoránál úgy tűnt valahol máshol jársz... Valami baj  van? Tudod, hogy mindent elmondhatsz..."

Lyla: Sóhajtok...

- "Ne aggódj... Semmi komoly... Csak Jasmine javasolt valamit korábban... valami váratlant."

Caroline: - "Miféle javaslat?" 

Lyla: - "Jasmine megkérdezte lenne egy kedvem összeköltözni vele. A szüleinek van egy lakása nem messze a gimitől és az ő sulijától... Nagyon olcsó bérleti díjat kellene fizetnem..."

Caroline: - "Ó... hát... az igaz... hogy ez elég váratlan... Bevallom, nem gondoltam volna, hogy kiskacsám ilyen hamar elhagyja a fészket!"

Lyla: - "Hé! Nem mondtam, hogy beleegyeztem! ..."

- "Többé már nem vagyok kiskacsa..."

- "Mit gondolsz róla?"

Caroline: - "Nem tudom... Azt mondanám, hogy meglehetősen pozitív élmény lehet..."

Lyla: - "Jasmine is ugyanezt mondta."

Caroline: - "Henri mit gondol?"

Lyla: - "Vele még nem beszéltem erről."

Tudom, hogy milyen elfoglalt most... és nem tudom van e elég bátorságom elmondani neki. Még mindig nem fogtam fel a barátnőm javaslatát.

Caroline: - "Az igaz, hogy kicsit ijesztő számomra, hogy ilyen hamar elmennél... Szerettem volna téged és a bátyádat örökre a magam mellett tartani, az én kis buborékomban...

Lyla: Maga köré fonja a karját, lehunyja a szemét. 

Lyla: - "Anya..."

Caroline: - "Az élet nem így működik... Mindkettőtöknek ki kell repülnie egyszer, járni a saját útját... amikor úgy gondolod, hogy ez a megfelelő alkalom a számodra. Nem azt mondom, hogy nem leszek szomorú, de közben boldog és büszke is, kicsim. Neked kell eldöntened mit akarsz. Tudod, hogy nem számít mi történik, apád és én mindig itt leszünk neked és ez mindig az otthonod marad."

Lyla: Az én drága anyukám...

- "Köszönöm, anya..."

Megpuszilt és elment. Talán el kellene fogadnom a barátnőm ajánlatát... Ezek után nem kockáztatok sokat és ha arra gondolok, hogy együtt lakhatok a legjobb barátnőmmel... a szívem örömmel telik meg.