11. fejezet - Epilógus
156. jelenet
Az öltözőben
Lyla: Henri elengedett végre és összeszedte a cuccait, így elindulhattunk. Mindent egy táskába pakolt, hogy hazavigye és elővette a szemüveg tokot, amit olyan jól ismerek. Feltette, rám vigyorgott. Istenem, ő kivételes...
Henri: "Lois Lane kisasszony, készen áll, hogy teljes diszkrécióban hagyja el az épületet?"
Lyla: "Több, mint készen Clark Kent úr!" A kezem a kezében, miután megbizonyosodott róla, hogy üres a folyosó, kinyitotta az ajtót. Olyan diszkrétek voltunk, amennyire csak lehetett. Senki nem látott minket kijönni az öltözőből. Nem lehet kapcsolat Jay és egy másik középiskolás tanuló közt. A kijáratnál találkoztunk néhány emberrel, de nem ismerték fel Henrit. A Clark Kent szemüveg tényleg jól működik, hogy elrejtse a szupersztár külsőt.
A kocsiban
Lyla: Beszálltunk a kocsiba. A koncert előtt Henri a közelben parkolt, akár egy átlag ember. Megdöbbentő. Mondhatni, hogy meglepődtem.
Henri: "Ez a legjobb módja, hogy észrevétlenek legyünk... Legalább biztos lehetek abban, hogy senki nem követ."
Lyla: "Nagyon okos." Beindította a kocsit és elindultunk. Henri még mindig a szemüvegében, egy pillantást vetett felém. Nem hagyta abba a mosolygást, amióta beszéltünk. Megfogta a kezem, hogy megcsókolja. Az ujjaink összefonódtak, de a szemét nem vette le az útról. Úgy érzem örökké boldog lennék, ha az arcát csodálhatnám... Ez hiányzott!! "Annyira dögös vagy, Henri." Mosolygott, anélkül, hogy elfordult volna.
Henri: "Nagyon féltem, hogy így nem fogok tetszeni neked... ...Hogy túl nagy lesz a különbség."
Lyla: "Nem a ruháidba vagyok szerelmes, vagy a hajadba. Még akkor sem, ha be kell vallanom nagyon szexi vagy így..."
Henri: "Hahaha! Köszi... Talán végre úgy nézhetek ki, ahogy megérdemlem, ha veled látnak..."
Lyla: "Hogy érted?"
Henri: "Kicsit normálisabbnak nézek ki, ha ilyen ruhákat hordok. Remélem kevesebb 'EZ a srác meg mit csinál Lylaval' megjegyzést kapok?! Nem olyan könnyű a suli legszebb csajával járni..."
Lyla: "N.... Nem én vagyok a legszebb lány a suliban..." Szerénynek tettetem magam, de belül fel le ugráltam.
Henri: "Ez az igazság. Nincs kétség... te vagy a legszebb nő, akivel valaha találkoztam."
Lyla: Teljesen elárasztottak a bókok.
Henri: "Mondd, mit gondolsz a koncertről!?"
Lyla: "Ha!!! A legkevésbé sem erre számítottam! Fantasztikus vagy!! Nem tudtam, hogy zongorán is játszol!"
Henri: "Ó nem igazán vagyok jó zongorista. Anyától tanultam meg az alapokat."
Lyla: "Hát nekem nagyon tetszett az 'alapod'..." Arról az egy dalról beszélek, amit zongorán játszott. "Nagyon megindító volt..."
Henri: "Az volt az utolsó esélyem. Amint akadt egy kis szabadidőm, a koncertek és a próbák közt, folyton ezen dolgoztam. Úgy írtam meg azt a dalt, hogy teljes szívemmel reméltem, hogy segít megérteni az érzéseimet."
Lyla: "Úgy éreztem magam, mint egy filmben!"
Henri: "Ez volt a terv!"
Lyla: "Nem tudtam azt sem, hogy ilyen jó táncos vagy!"
Henri: "Néhány évvel ezelőtt meg kellett tanulnom. Ez segít érdekesebbé tenni a zenét a rajongóknak..."
Lyla: "Rengeteg energiára lehet szükséged mindehhez... Biztos kimerült vagy... Folyamatosan koncerteken játszani..."
Henri: "Igen, elég fáradt vagyok. De nem terveztem korán ágyba bújni ma este..."
Lyla: Rám nézett egy fél pillanatra ferde mosollyal. Borzasztóan elpirultam.
Henri: "Mindenesetre nagyon örülök, hogy beszélgethetek veled a koncertjeimről. Valaki mással is, aki nem Marcus vagy a szüleim... Nagyon büszke vagyok minden munkára, amit Jayként teszek.. És az, hogy megoszthatom az életemnek ezt a részét valakivel, akit szeretek, tényleg jó."
Lyla: "Megtiszteltetés. ... Marcus? ... Az a férfi, aki segített, amikor Enzo megtámadott?"
Henri: "Jó a memóriád! Igen, ő volt az. Tulajdonképpen ő a testőröm."
Lyla: "Mi... MICSODA? Henri! Neked van testőröd?"
Henri: "Attól tartok... Sosem gondoltam volna, hogy szükségem lesz Marcusra Jayként, de aznap, amikor apám beszélt vele, rájöttem, hogy mégis. Rajtam tartja a szemét, akkor is, amikor suliban vagyok. Természetesen általában az iskolán kívül marad, de mindig készen áll arra, hogy beavatkozzon. Az ő dolga az is, hogy értesítse apámat, ha a paparazzók túl közel kerülnek."
Lyla: "Értem..." Testőre van... Nem gondoltam volna... Megálltunk a házuk előtti feljárón.
Henriék nappalijában
Lyla: Bementünk a házba. A szívem száguldott! Úgy érzem el fogok ájulni. Mi tényleg... Együtt fogjuk tölteni az éjszakát? Bezárta az ajtót mögöttem és letette a táskáját egy székre a nappaliban. Aztán odajött hozzám, és a legközelebbi falhoz nyomott. Őrült módjára kezdett csókolni. Azonnal viszonoztam. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire hiányozhat valaki. Teljesen elvesztettem az eszem. A válasz az "Együtt fogjuk tölteni az egész éjszakát" kérdésre hozzám préselődöt. Megfogta az arcomat és mélyen a szemembe nézett. Még sosem láttam ilyen komolynak. Újra birtokba vette az ajkaimat. Aztán a nyakamat kezdte el csókolni. Érzem a leheletét a forró bőrömön. Az ujjaimat a hajába fúrtam. A zselé nélkül annyira puha most. Közelebb nyomakodtam hozzá. A mozdulatai és a simogatása egyre intenzívebb, egyre sürgetőbb lett. Végre levette az ingét, aztán újra a karjaimba vetette magát. Teljesen mozdulatlan vagyok, hozzányomva a falhoz és a teste súlyához. Hirtelen felemelt és a combomra tette a kezeit. A lábaimat a csípője köré fontam, továbbra is hevesen csókolt.
Henri: "Lyla... Lyla..."
Lyla: Megállt egy pillanatra, hogy rám nézzen, teljesen kifulladva. Kinyitottam a szemem.
Henri: "Lyla... Szeretlek... Istenem... Annyira akarlak... Nem tudok tovább várni..."
Lyla: Mosolyogtam és az ajkamba haraptam: Hogy tudnék ennek ellenállni? "Hát, akkor ne várj tovább..." Ezúttal én csókoltam meg őt, a szám a szájára éhezett. A lábaim még mindig körülfogták, elindult a lépcső felé és könnyedén felsétált, mintha pihekönnyű volnék. A szobájába mentünk.
157. jelenet
Ez annyira cuki, hogy muszáj kitennem. ^.^
Henri szobájában
Lyla: Az agyam nem gondolkodott tovább. Csak az iránta érzett vágyam parancsolt a cselekedeteimnek. A legcsekélyebb érintésre is érzékeny voltam. Lefejtette a lábaimat és letett a földre. Az ajkai még mindig az enyémre tapadtak. Éreztem a kezét a trikóm felett csusszanni. Nagyon magabiztosan, de lassan mozgott, elkezdte lehúzni, láttatni engedve a bordáimat, a mellkasomat és végül mindent. A kezeim követték a mozdulatot. Levettem a pólóját.
Én kevésbé vagyok magabiztos. A kezeim remegnek és olyan magas, egy kissé nehezen boldogulok. De végre sikerült levennem. Előttem állt egy elképesztően kidolgozott test. Egy másodpercre szünetet tartottam, haboztam, mielőtt megengedtem volna az ujjaimnak, hogy megérintsék a bőrét. Türelmesen várt, annyi idő adva nekem, amennyire szükségem van, hogy felfedezzem a testét. Végül megsimogattam a bőrét. Éreztem, ahogy az izmai megfeszültek az első érintésre, miközben csókokkal borítottam a mellkasát.
Henri: "Ah.. Lyla..."
Lyla: A feje hátra billent és kilélegzett, az ujjait végigfuttatta a hajamon, aztán a meztelen hátamon. Így lenni vele... A boldogság definíciója. Érzem a mozdulatain, hogy próbálja visszafogni magát. Minden egyes pillanatát ki akarja élvezni ennek a tapasztalatnak. A kezei megálltak a melltartóm kapcsánál, amit gyorsan elengedett. Pislogás nélkül nézett rám, hogy kitalálja mit gondolok. Fél tovább mozdulni abban az esetben, ha ez kényelmetlen lenne a számomra. De sosem álltam még ennyire készen. Egyenként lecsúsztatta a melltartóm pántjait és a szoba egyik sarkába dobta.
Henri: "Gyönyörű... vagy..."
Lyla: Habozás nélkül átkaroltam a nyakát, hevesen megcsókoltam és a mellkasához préseltem magam. A meztelen bőröm az övén felébresztette a legélénkebb vágyat, amit valaha éreztem. Ez mindkettőnket meglepett. Magával szemben tartott és gyengéden az ágy felé tolt. Még mindig a karjaiban a hideg ágyneműre fektetett. Euforikus csókokkal árasztott el. A kezei a hasamat simogatták, ívben meghajlott a hátam alatta, csendben kértem, hogy folytassa a felfedezést. Azonnal megértette és elfogadta a kérésemet. Nem kérdezett. Megvadulok a simogatásai és a csókjai alatt. Istenem, úgy érzem a teljes eksztázis határán állok. Jobban akarom őt, mint bármit vagy bárkit eddig. Abba hagyta és az ágy mellé állt. Én is felültem őt nézve. Néhány másodpercig csak állt és engem nézett. A tekintete intenzitása izgalommal égetett. Anélkül, hogy levette volna a tekintetét rólam, lehajolt és levette a cipőjét, aztán kigombolta a nadrágját, levette a bokszerével együtt. Aztán visszaugrott az ágyba hozzám. Henri meztelen velem szemben. A gyomrom görcsbe rándult a vágytól, miközben levette a nadrágomat. Meztelen vagyok.
Izgatott vagyok a vágytól. Teljesen elvesztem a szemeiben. Megsimogattam az arcát, ő rám mosolygott. Aztán megfogta a kezem és megcsókolta a tenyeremet.
Henri: "Szeretlek..."
Lyla: "Én is szeretlek... Henri, ha tudnád mennyire szeretlek... Mennyire hiányoztál... Mennyit gondoltam erre a pillanatra..." Őszinte mosollyal nézett rám, aztán közelebb jött. Minden okot hátrahagytunk. Minden, ami maradt a szenvedély láza. Ez emésztett fel minket az éjszaka hátralevő részében. A testünk és a lelkünk végre szenvedélyesen egyesült. Felfal minket az egymás iránti szükség. A határtalan szerelmünké.
Kinyitottam a szemem és Henri békésen aludt mellettem. A szívem annyira tele van boldogsággal, hogy amikor rá nézek, folyamatosan mosolygok. Elégedettebb vagyok, mint valaha. Az utolsó pár nap nyomorúságát életem legjobb pillanata váltotta fel. Végre mellette vagyok. Varázslatos éjszakánk volt. Nem gondoltam, hogy ez lehetséges, de még jobban szeretem őt.
Olyan jól néz ki, amikor alszik... A haja rendetlen, felfedi a rövidre nyírt "Jay" hajat oldalt. A takaró csak részben fedi el, hagyva, hogy csodálhassam a fantasztikus testét. Kísértést érzek, hogy megérintsem. ... de az talán felkeltené. Visszatartom. Csak nézem. Felébredt, a szemei találkoztak az enyémmel. Rám mosolygott.
Henri: "Hé... Szia..."
Lyla: "Hé jóképű szőke..." A kezemet közelebb vittem hozzá, hogy megsimogathassam az arcát és a haját. Lehunyta a szemét, élvezte az érintésemet, miközben végigfuttattam az ujjaimat a haja rövidre vágott részén. A hátára fordult és a karjaiba vett, így odasimulhattam a mellkasához. Az ujjaim láthatatlan rajzokat vázoltak a mellkasán.
Henri: "Nem hiszem, hogy valaha is ilyen jól aludtam volna."
Lyla: Felültem és ránéztem. "Én úgy érzem hónapokat aludtam egyetlen éjszaka alatt." Gyengéden végigsiklott a keze hátulja a vállamon és le a karomon. Ugyan ezt tette az ajkaival. Az egész testem libabőrös lett és visszatért az esténk emléke. Megpróbáltam nem kísértésbe esni. A koncert és az éjszakám után Henrivel, borzasztóan szükségem lenne egy zuhanyra. Felkeltem egy szó nélkül, anélkül, hogy felvettem volna a ruháimat. Nem vettük le a szemünket egymásról, ahogy körbejártam az ágyát. Eltűntem a fürdőben, még egy utolsó kacér pillantást vetve rá. Visszafeküdt a párnájával szemben és egyetlen pillanatát sem szalasztotta el a bemutatómnak. Miközben élveztem a szükségszerű zuhanyt, Henri meglepett azzal, hogy csatlakozott hozzám a forró víz alatt...Szeretetteljes pillantással gyengéden megcsókolt. Aztán a csókunk egyre szenvedélyesebbé vált... és elindultunk a menny felé.
Az ágyán ülve törölközőbe csavarva kezdtem visszatérni a földre.
Henri: "Éhes vagy?"
Lyla: A lábam a talajt érintette. "Igen... egy kicsit..."
Henri: "Csinálok valamit nekünk... Akarsz csatlakozni?"
Lyla: Miközben beszélt, néztem, ahogy felöltözött. Olyan, mintha már évek óta együtt élnénk. Felvett egy futó nadrágot, lófarokba fogta a haját és egy pólóval a kezében kiment a szobából. Én is felkeltem és kinyitottam a szekrényét. Nincs más ruhám, mint amit múlt éjjel viseltem, nem gondoltam, hogy az éjszakát itt fogom tölteni... Megpillantottam az egyik szuper hősös pólóját. Ez jó lesz. Megragadtam, egy bokszerrel együtt a fiókból. A szekrénye annyira rendezett... Felöltöztem, felvettem a tegnap esti farmerem és megcsináltam a hajam olyan szépen, amennyire lehetőségem volt. Lementem, hogy megkeressem a szerelmemet.
158. jelenet
Henriék nappalijában
Lyla: Feltett egy kis jazzt és hallottam, ahogy a konyhában zajongott. Ez az első alkalom, hogy énekelni hallom, amikor épp nem "Jay". "Jó illata van!"
Henri: "Éhen halok! Az ilyen koncertek után mindig éhezem! Tulajdonképpen a koncert, folytatva a szenvedélyes éjszakánkkal, aztán a forró zuhany miatt, kicsit még éhesebb vagyok!"
Lyla: Odamentem hozzá és megfogta a kezem. Elé csusszantam, miközben ő folytatta a tojás sütést.
Henri: "Imádom a pólód."
Lyla: "Én is imádom."
Henri: "Hahaha! Az az érzésem rajtad jobban néz ki, mint rajtam!"
Lyla: "Úgy gondolod? Annyira hozzászoktam, hogy viseled. Ne érts félre, imádom a 'valódi Henri' külsőt, de nagyon tetszenek a másik gyűjteményedből származó cuccaid is. Nem akarom látni, hogy ez eltűnik..."
Henri: "Ne aggódj. Én is szeretem. Sosem fogok megszabadulni tőle."
Lyla: Henri telefonja rezgett. Továbbra is átkarolva engem felvette.
Henri: "Helló? Anya?"
Lyla: Most, hogy ilyen közel vagyok, hallom a teljes beszélgetést.
Helene: "Szia édesem! Felébresztettelek?"
Henri: "Nem, tudod, hogy sosem alszom sokáig..."
Helene: "Igen, de a koncert után... Néha nem ártana! El akartam mondani, hogy nagyszerű dolgokat hallottam! Csak azt akartam mondani, hogy szép munka volt! Nagyon büszke vagyok rád!"
Henri: "Köszi anya."
Helene: "Beszéltem ma apáddal telefonon és elmondta, hogy Londonban volt aláírni néhány új szerződést. Ez nagyszerű!"
Henri: "Apa nagyon jól tárgyal..."
Helene: "Azt is elmondta, hogy már Lylaval is minden rendben! Végre! ... Nem akarlak többé úgy látni..."
Lyla: Éreztem, hogy Henri megfeszült... Tudta, hogy hallom az egészet, de nem tolt el.
Helene: "Most ott van?"
Henri: "Igen."
Helene: "Óóóó... ... Remélem óvatosak voltatok!"
Lyla: Nagyon kényelmetlenül érzi magát, de ez vicces!
Henri: "Ahhh!! Anya!!!!"
Helene: "Ne 'anyázz' nekem! Tudod mennyire fontos..."
Lyla: Félbeszakította.
Henri: "Igen, anya, természetesen... óvatosak... voltunk!"
Helene: "Jól van. Mindenesetre nagyon izgatott vagyok, hogy találkozzak ezzel a fiatal hölggyel! Legutóbb alig engedted, hogy beszéljek vele."
Henri: "Amikor akarod."
Helene: "Na szívem, békén hagylak titeket, szerelmeseket. Szeretlek! Nemsokára beszélünk!"
Henri: "Én is szeretlek, anya. Nemsokára találkozunk."
Lyla: Letette. "Ez aranyos volt. Aggódik érted."
Henri: "Igen... Ezek a beszélgetések mindig egy kicsit kínosak anyával... De apával egyáltalán nem zavar."
Lyla: "Megértem. Velem ugyan ez van, csak fordítva!"
Henri: "Nagyon izgatott, hogy újra láthat. Nagyon jó benyomást tettél rá első alkalommal."
Lyla: "Tényleg? Alig láttam, gondoltam..."
Henri: "Tudom, de azt hiszem az elég volt, hogy látta, boldog lehetek egy másik lány mellett..."
Lyla: A tojás kész. Kitette őket két tényárra.
Henri: "Nem tudom, kérsz e... de abban az esetben, ha mégsem..."
Lyla: Normális esetben nem szoktam reggelire tojást enni, de olyan szeretettel készítette...
Henri: "Van forró csoki is, vajas pirítós és lekvár. Tudom, hogy ezeket szereted."
Lyla: "Túl cuki vagy! Köszönöm!" Megcsókoltam, hogy megköszönjem és leültünk, hogy elfogyasszuk a mi kis bajnok reggelinket. Miközben reggeliztünk, Henri kapott néhány üzenetet, amik megnevettették. "Mi olyan vicces...?"
Henri: "Clement az..."
Lyla: "???"
Henri: "Tudni akarja hogy vagyok és hogy minden jól ment e. Megírtam neki, hogy velem voltál. Azt hiszem összerakta a dolgokat."
Lyla: Odaadta a telefont és elolvastam Clement válaszát.
Clement: "Miiiiiii?!!! Ne mondd, hogy együtt töltöttétek az éjszakát? Megtettétek végre?!!!! Wow ember!! Nem vesztegetted az időt!! Hahaha!!! Gratulálok, öreg!!"
Lyla: Henri nem bírta abba hagyni a nevetést miközben a tojást ette. Ránéztem. "Arg!! Milyen figyelmes, amikor az akar lenni! Nos, el kell ismerned, hogy segítettél neki elérni ezt!"
Henri: "Hahaha!"
Lyla: "Tulajdonképpen minden pasi egyforma!" Maga felé húzott és megpuszilta a fejem.
Henri: "Most előveszed a mogorva arcodat?! Ez csak Clement... A barátunk... Csak örül, hogy végre megint együtt vagyunk. Elfoglalt volt a közvetítő szereppel az utóbbi napokban. Informált arról hogy vagy..."
Lyla: Ezt nem tudtam...
Henri: "Hálásan mindig naprakészen tartott. Még ha nem is tudott sokat. Mindezt egy kicsit könnyebb volt így kezelni. Folyton azt mondtam magamnak, hogy még van remény a számunkra."
Lyla: "Henri..." Megfogta az arcomat és komolyan nézett rám.
Henri: "Soha többé, Lyla..."
Lyla: "Mindaddig, amíg nincs több titok..."
Henri: "Igen."
Lyla: "A név, az egyetlené, akit szeretek.." Rám mosolygott.
Henri: "Én is szeretlek. Annyira..."
Henriék nappalijában
Lyla: Megettük a bőséges reggelit, miközben mindenről beszélgettünk. Egy egyszerű mégis jelentőségteljes pillanat volt. Utána a kanapéra ültünk és a karjaiba bújtam, a teljes gyengédség pillanatában. Aztán megfogta a közelünkben lévő gitárt és énekelni kezdett. Ez az egyik előnye, ha a pasid egy énekes.
Henri: "Most egy szuper magán Jay koncertet kapsz! Hahaha!"
Lyla: "Nem! Valami sokkal jobbat kapok..."
Henri: "Ó tényleg?"
Lyla: "Egy szuper magán Henri koncertet kapok!!"
Henri: "Igen..."
Lyla: A karjaiban tartott, miközben a gitárját pengette, a szerelmes dalokat egyből a fülembe énekelte. "Mondta már neked valaki milyen elképesztő hangod van...?"
Henri: "Hmmmm..."
Lyla: Játékosan hozzádörzsölte az orrát a vállamhoz és a nyakamhoz.
Henri: "Azt hiszem hallottam már egyszer vagy kétszer korábban, igen..."
Lyla: "Gondoltam... ... Ó istenem... Ha arra gondolok, hogy te hallottál engem énekelni..."
Henri: "Hahaha!"
Lyla: "Ez nem vicces... Szerettem volna jó hanggal születni! Imádok énekelni..."
Henri: "Azt gondoltam imádni való! Vicces, de imádni való! Annyira sosem szerettem hallani, hogy valaki hamisan énekel!"
Lyla: "Te most szórakozol velem!!!"
Henri: "Hahaha!"
Lyla: "Mennyire szereted?"
Henri: "Mármint? Hallani ahogy énekelsz?"
Lyla: "Nem, te idióta. Mennyire szeretsz énekelni?"
Henri: "Hát... Majdnem olyan, mint levegőt venni. Imádom. Már nagyon hosszú ideje. Anyától örököltem. Nagyszerű hangja van. Folyton együtt énekeltünk és zongoráztunk. Még manapság is, amikor találkozunk, így teszünk. Mindig énekelek, mindenhol. Felszabadító. Nem tudod milyen boldoggá tesz az, hogy egyszerre énekelhetek és tarthatlak a karjaimban...*"
Lyla: Még szorosabban bújtam hozzá, megérintettek a szavai.
Henri: "Amikor Jay vagyok teljesen felszabadultnak érzem magam mindentől. A karakter, amit alkottam lehetővé teszi, hogy teljesen elengedjem magam. Nem tart vissza semmi. Kevésbé félek attól, hogy túl hamar megítélnek."
Lyla: "Értem..."
Henri: "De ez egyfajta nehéz teher. Már értheted miért."
Lyla: Felé fordultam, hátranyomtam, így ránézhettem.
Henri: "Tulajdonképpen van egy dal, amit el akarok énekelni neked. Visszahozhat néhány emléket..."
Lyla: Henri elkezdett egy dallamot játszani a gitáron. Nagyon komoly hozzáállással nézett rám és énekelni kezdett. Aha, egyértelműen felismertem a dalt: ez az, amit Amelie buliján fordított, amikor táncoltunk. Ha volt is kétségem afelől, hogy ezt a dalt nekem írta, végleg elszállt. Ugyanazzal a komoly előadásmóddal énekelt, mint aznap este. A tökéletes hangjával közli minden érzését, szeretetét, fájdalmát. Teljesen megbabonázott. Elárasztottak az érzelmek. Eltakartam a számat a kezeimmel. Annyira intenzív. A szemeimet könnyek homályosították el, ahogy próbáltam nem sírni. Nem akartam tönkre tenni a pillanatot. Sosem énekel rossz hangot. Annyira jó... Befejezte az éneklést. Kifulladtam, mintha mindvégig visszatartottam volna a lélegzetem.
Henri: "Jól vagy?"
Lyla: Henri az arcomra tette a kezét. Aggódónak tűnt. "Cs... Csak akkor nem értettem..."
Henri: "Nem érthetted volna... Teljesen elárasztott az irántad érzett szerelem, kicsinált, hogy el kellett löknöm magamtól, hogy nem tudtam mindent elmondani, hogy hazudnom kellett..."
Lyla: "Henri..." Úgy tűnik, mintha épp arra gondolna, milyen szomorú volt.
Henri: "Megírni ezt a dalt neked felszabadító volt. És végre tudtam, hogy ilyen módon minden teher lekerül a mellkasomról. Azt mondtam magamnak, egy kis szerencsével hallani fogod."
Lyla: Mosolyogtam. "Emlékszem az első alkalomra, amikor hallottam. Úgy gondoltam ez... más. És imádtam."
Henri: "Örülök, hogy ezt hallom. Amikor felkértél lassúzni Amelie buliján, úgy éreztem a saját csapdámba estem. Végre a karjaimban voltál. Szükségem volt rá, hogy halld és megértsd a szavakat."
Lyla: "Hízelgő tudni. hogy van egy személy ezen a földön, aki csak nekem írt egy dalt."
Henri: "Engedd meg, hogy emlékeztesselek, hogy ez a személy két dalt írt neked!"
Lyla: "Ó!!! Igen! Igazad van! Én vagyok a legszerencsésebb lány a világon!"
Henri: "Hahaha! Akarsz énekelni velem?"
Lyla: Pajkos tekintettel nézett rám és elkezdett egy nagyon vidám dalt játszani a gitáron, próbálva megénekeltetni. "Nagyon jól tudod, hogy nem tudok énekelni..."
Henri: "És? Csak a móka kedvéért!! Mit akarsz énekelni?!"
Lyla: "Hmmmm... Egy szerelmes dalt!!"
Henri: "Hahaha!!! Miért is kérdeztem..."
Lyla: "A 'This turquoise dream'-et akarom énekelni!"
Henri: "A képregényből?"
Lyla: "Ismered?"
Henri: "Kívülről!"
Lyla: Elkezdte az első néhány akkordot játszani és bólintott, amikor énekelni kezdtem. Elkezdtem, tök boldog voltam, hogy énekelhettem és az a férfi kísért gitáron, akit szeretek.
Henri: "Pffff... HAHAHA!"
Lyla: "Ah te szemét!! Látod!! Kigúnyolsz!!! És még azt mondtad "biztos jó móka lesz!" A hasát fogta annyira nevetett.
Henri: "Annyira hamisan énekelsz...!!!"
Lyla: De mielőtt elutasíthattam volna, letette a gitárját és megragadott, még mindig nevetve. Hogy tudnék haragudni rá...?
Henri: "De nagyon szeretném végighallgatni!"
Lyla: "Ja... csak hogy megint kigúnyolhass!"
Henri: "Talán egy kicsikét... De hát annyira annyira aranyos..."
Lyla: Újra megfogta a gitárt és az első akkordokat kezdte játszani. Egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Dacosan megpróbáltam a legszebb hangomon énekelni, de továbbra is tele volt fals hangokkal. Még mindig mosolygott, de ezúttal nem űzött gúnyt belőlem. Inkább bátorított, hogy többet énekeljek. Amikor ő jött, elénekelte a részét. Az ellentét az ő hangja és az enyém közt nevetséges, de jól éreztem magam. Eljött a pillanat, ahol együtt énekeltük a refrént. Teljes kényelemben vagyok és jól érzem magam. A szeme csillogásából ítélve, azt hiszem ő is annyira jól szórakozik mint én. Ezután még több dalt énekeltünk.
Henri: "Éhen halok! Az ilyen koncertek után mindig éhezem! Tulajdonképpen a koncert, folytatva a szenvedélyes éjszakánkkal, aztán a forró zuhany miatt, kicsit még éhesebb vagyok!"
Lyla: Odamentem hozzá és megfogta a kezem. Elé csusszantam, miközben ő folytatta a tojás sütést.
Henri: "Imádom a pólód."
Lyla: "Én is imádom."
Henri: "Hahaha! Az az érzésem rajtad jobban néz ki, mint rajtam!"
Lyla: "Úgy gondolod? Annyira hozzászoktam, hogy viseled. Ne érts félre, imádom a 'valódi Henri' külsőt, de nagyon tetszenek a másik gyűjteményedből származó cuccaid is. Nem akarom látni, hogy ez eltűnik..."
Henri: "Ne aggódj. Én is szeretem. Sosem fogok megszabadulni tőle."
Lyla: Henri telefonja rezgett. Továbbra is átkarolva engem felvette.
Henri: "Helló? Anya?"
Lyla: Most, hogy ilyen közel vagyok, hallom a teljes beszélgetést.
Helene: "Szia édesem! Felébresztettelek?"
Henri: "Nem, tudod, hogy sosem alszom sokáig..."
Helene: "Igen, de a koncert után... Néha nem ártana! El akartam mondani, hogy nagyszerű dolgokat hallottam! Csak azt akartam mondani, hogy szép munka volt! Nagyon büszke vagyok rád!"
Henri: "Köszi anya."
Helene: "Beszéltem ma apáddal telefonon és elmondta, hogy Londonban volt aláírni néhány új szerződést. Ez nagyszerű!"
Henri: "Apa nagyon jól tárgyal..."
Helene: "Azt is elmondta, hogy már Lylaval is minden rendben! Végre! ... Nem akarlak többé úgy látni..."
Lyla: Éreztem, hogy Henri megfeszült... Tudta, hogy hallom az egészet, de nem tolt el.
Helene: "Most ott van?"
Henri: "Igen."
Helene: "Óóóó... ... Remélem óvatosak voltatok!"
Lyla: Nagyon kényelmetlenül érzi magát, de ez vicces!
Henri: "Ahhh!! Anya!!!!"
Helene: "Ne 'anyázz' nekem! Tudod mennyire fontos..."
Lyla: Félbeszakította.
Henri: "Igen, anya, természetesen... óvatosak... voltunk!"
Helene: "Jól van. Mindenesetre nagyon izgatott vagyok, hogy találkozzak ezzel a fiatal hölggyel! Legutóbb alig engedted, hogy beszéljek vele."
Henri: "Amikor akarod."
Helene: "Na szívem, békén hagylak titeket, szerelmeseket. Szeretlek! Nemsokára beszélünk!"
Henri: "Én is szeretlek, anya. Nemsokára találkozunk."
Lyla: Letette. "Ez aranyos volt. Aggódik érted."
Henri: "Igen... Ezek a beszélgetések mindig egy kicsit kínosak anyával... De apával egyáltalán nem zavar."
Lyla: "Megértem. Velem ugyan ez van, csak fordítva!"
Henri: "Nagyon izgatott, hogy újra láthat. Nagyon jó benyomást tettél rá első alkalommal."
Lyla: "Tényleg? Alig láttam, gondoltam..."
Henri: "Tudom, de azt hiszem az elég volt, hogy látta, boldog lehetek egy másik lány mellett..."
Lyla: A tojás kész. Kitette őket két tényárra.
Henri: "Nem tudom, kérsz e... de abban az esetben, ha mégsem..."
Lyla: Normális esetben nem szoktam reggelire tojást enni, de olyan szeretettel készítette...
Henri: "Van forró csoki is, vajas pirítós és lekvár. Tudom, hogy ezeket szereted."
Lyla: "Túl cuki vagy! Köszönöm!" Megcsókoltam, hogy megköszönjem és leültünk, hogy elfogyasszuk a mi kis bajnok reggelinket. Miközben reggeliztünk, Henri kapott néhány üzenetet, amik megnevettették. "Mi olyan vicces...?"
Henri: "Clement az..."
Lyla: "???"
Henri: "Tudni akarja hogy vagyok és hogy minden jól ment e. Megírtam neki, hogy velem voltál. Azt hiszem összerakta a dolgokat."
Lyla: Odaadta a telefont és elolvastam Clement válaszát.
Clement: "Miiiiiii?!!! Ne mondd, hogy együtt töltöttétek az éjszakát? Megtettétek végre?!!!! Wow ember!! Nem vesztegetted az időt!! Hahaha!!! Gratulálok, öreg!!"
Lyla: Henri nem bírta abba hagyni a nevetést miközben a tojást ette. Ránéztem. "Arg!! Milyen figyelmes, amikor az akar lenni! Nos, el kell ismerned, hogy segítettél neki elérni ezt!"
Henri: "Hahaha!"
Lyla: "Tulajdonképpen minden pasi egyforma!" Maga felé húzott és megpuszilta a fejem.
Henri: "Most előveszed a mogorva arcodat?! Ez csak Clement... A barátunk... Csak örül, hogy végre megint együtt vagyunk. Elfoglalt volt a közvetítő szereppel az utóbbi napokban. Informált arról hogy vagy..."
Lyla: Ezt nem tudtam...
Henri: "Hálásan mindig naprakészen tartott. Még ha nem is tudott sokat. Mindezt egy kicsit könnyebb volt így kezelni. Folyton azt mondtam magamnak, hogy még van remény a számunkra."
Lyla: "Henri..." Megfogta az arcomat és komolyan nézett rám.
Henri: "Soha többé, Lyla..."
Lyla: "Mindaddig, amíg nincs több titok..."
Henri: "Igen."
Lyla: "A név, az egyetlené, akit szeretek.." Rám mosolygott.
Henri: "Én is szeretlek. Annyira..."
159. jelenet
Henriék nappalijában
Lyla: Megettük a bőséges reggelit, miközben mindenről beszélgettünk. Egy egyszerű mégis jelentőségteljes pillanat volt. Utána a kanapéra ültünk és a karjaiba bújtam, a teljes gyengédség pillanatában. Aztán megfogta a közelünkben lévő gitárt és énekelni kezdett. Ez az egyik előnye, ha a pasid egy énekes.
Henri: "Most egy szuper magán Jay koncertet kapsz! Hahaha!"
Lyla: "Nem! Valami sokkal jobbat kapok..."
Henri: "Ó tényleg?"
Lyla: "Egy szuper magán Henri koncertet kapok!!"
Henri: "Igen..."
Lyla: A karjaiban tartott, miközben a gitárját pengette, a szerelmes dalokat egyből a fülembe énekelte. "Mondta már neked valaki milyen elképesztő hangod van...?"
Henri: "Hmmmm..."
Lyla: Játékosan hozzádörzsölte az orrát a vállamhoz és a nyakamhoz.
Henri: "Azt hiszem hallottam már egyszer vagy kétszer korábban, igen..."
Lyla: "Gondoltam... ... Ó istenem... Ha arra gondolok, hogy te hallottál engem énekelni..."
Henri: "Hahaha!"
Lyla: "Ez nem vicces... Szerettem volna jó hanggal születni! Imádok énekelni..."
Henri: "Azt gondoltam imádni való! Vicces, de imádni való! Annyira sosem szerettem hallani, hogy valaki hamisan énekel!"
Lyla: "Te most szórakozol velem!!!"
Henri: "Hahaha!"
Lyla: "Mennyire szereted?"
Henri: "Mármint? Hallani ahogy énekelsz?"
Lyla: "Nem, te idióta. Mennyire szeretsz énekelni?"
Henri: "Hát... Majdnem olyan, mint levegőt venni. Imádom. Már nagyon hosszú ideje. Anyától örököltem. Nagyszerű hangja van. Folyton együtt énekeltünk és zongoráztunk. Még manapság is, amikor találkozunk, így teszünk. Mindig énekelek, mindenhol. Felszabadító. Nem tudod milyen boldoggá tesz az, hogy egyszerre énekelhetek és tarthatlak a karjaimban...*"
Lyla: Még szorosabban bújtam hozzá, megérintettek a szavai.
Henri: "Amikor Jay vagyok teljesen felszabadultnak érzem magam mindentől. A karakter, amit alkottam lehetővé teszi, hogy teljesen elengedjem magam. Nem tart vissza semmi. Kevésbé félek attól, hogy túl hamar megítélnek."
Lyla: "Értem..."
Henri: "De ez egyfajta nehéz teher. Már értheted miért."
Lyla: Felé fordultam, hátranyomtam, így ránézhettem.
Henri: "Tulajdonképpen van egy dal, amit el akarok énekelni neked. Visszahozhat néhány emléket..."
Lyla: Henri elkezdett egy dallamot játszani a gitáron. Nagyon komoly hozzáállással nézett rám és énekelni kezdett. Aha, egyértelműen felismertem a dalt: ez az, amit Amelie buliján fordított, amikor táncoltunk. Ha volt is kétségem afelől, hogy ezt a dalt nekem írta, végleg elszállt. Ugyanazzal a komoly előadásmóddal énekelt, mint aznap este. A tökéletes hangjával közli minden érzését, szeretetét, fájdalmát. Teljesen megbabonázott. Elárasztottak az érzelmek. Eltakartam a számat a kezeimmel. Annyira intenzív. A szemeimet könnyek homályosították el, ahogy próbáltam nem sírni. Nem akartam tönkre tenni a pillanatot. Sosem énekel rossz hangot. Annyira jó... Befejezte az éneklést. Kifulladtam, mintha mindvégig visszatartottam volna a lélegzetem.
Henri: "Jól vagy?"
Lyla: Henri az arcomra tette a kezét. Aggódónak tűnt. "Cs... Csak akkor nem értettem..."
Henri: "Nem érthetted volna... Teljesen elárasztott az irántad érzett szerelem, kicsinált, hogy el kellett löknöm magamtól, hogy nem tudtam mindent elmondani, hogy hazudnom kellett..."
Lyla: "Henri..." Úgy tűnik, mintha épp arra gondolna, milyen szomorú volt.
Henri: "Megírni ezt a dalt neked felszabadító volt. És végre tudtam, hogy ilyen módon minden teher lekerül a mellkasomról. Azt mondtam magamnak, egy kis szerencsével hallani fogod."
Lyla: Mosolyogtam. "Emlékszem az első alkalomra, amikor hallottam. Úgy gondoltam ez... más. És imádtam."
Henri: "Örülök, hogy ezt hallom. Amikor felkértél lassúzni Amelie buliján, úgy éreztem a saját csapdámba estem. Végre a karjaimban voltál. Szükségem volt rá, hogy halld és megértsd a szavakat."
Lyla: "Hízelgő tudni. hogy van egy személy ezen a földön, aki csak nekem írt egy dalt."
Henri: "Engedd meg, hogy emlékeztesselek, hogy ez a személy két dalt írt neked!"
Lyla: "Ó!!! Igen! Igazad van! Én vagyok a legszerencsésebb lány a világon!"
Henri: "Hahaha! Akarsz énekelni velem?"
Lyla: Pajkos tekintettel nézett rám és elkezdett egy nagyon vidám dalt játszani a gitáron, próbálva megénekeltetni. "Nagyon jól tudod, hogy nem tudok énekelni..."
Henri: "És? Csak a móka kedvéért!! Mit akarsz énekelni?!"
Lyla: "Hmmmm... Egy szerelmes dalt!!"
Henri: "Hahaha!!! Miért is kérdeztem..."
Lyla: "A 'This turquoise dream'-et akarom énekelni!"
Henri: "A képregényből?"
Lyla: "Ismered?"
Henri: "Kívülről!"
Lyla: Elkezdte az első néhány akkordot játszani és bólintott, amikor énekelni kezdtem. Elkezdtem, tök boldog voltam, hogy énekelhettem és az a férfi kísért gitáron, akit szeretek.
Henri: "Pffff... HAHAHA!"
Lyla: "Ah te szemét!! Látod!! Kigúnyolsz!!! És még azt mondtad "biztos jó móka lesz!" A hasát fogta annyira nevetett.
Henri: "Annyira hamisan énekelsz...!!!"
Lyla: De mielőtt elutasíthattam volna, letette a gitárját és megragadott, még mindig nevetve. Hogy tudnék haragudni rá...?
Henri: "De nagyon szeretném végighallgatni!"
Lyla: "Ja... csak hogy megint kigúnyolhass!"
Henri: "Talán egy kicsikét... De hát annyira annyira aranyos..."
Lyla: Újra megfogta a gitárt és az első akkordokat kezdte játszani. Egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Dacosan megpróbáltam a legszebb hangomon énekelni, de továbbra is tele volt fals hangokkal. Még mindig mosolygott, de ezúttal nem űzött gúnyt belőlem. Inkább bátorított, hogy többet énekeljek. Amikor ő jött, elénekelte a részét. Az ellentét az ő hangja és az enyém közt nevetséges, de jól éreztem magam. Eljött a pillanat, ahol együtt énekeltük a refrént. Teljes kényelemben vagyok és jól érzem magam. A szeme csillogásából ítélve, azt hiszem ő is annyira jól szórakozik mint én. Ezután még több dalt énekeltünk.
160. jelenet
A házunk előtt
Lyla: Annyira szomorú, hogy ez a nap végéhez közeledett. "Azt kívánom bár sose érne véget ez a nap..." Henri közelebb jött hozzám és átölelt. A fejemet a vállára hajtottam és próbáltam kiélvezni az utolsó pillanatokat...
Henri: "Én is... De holnap este látjuk egymást... Jasmine-nél... És együtt tölthetjük az éjszakát..."
Lyla: "Igen..." Alapvetően a szüleim azt hitték, hogy a barátnőmnél alszom, nem Henrinél... Nem tudnak arról, hogy a terveim megváltoztak. El kell mondanom anyának valamikor. Nem igazán szeretek ilyesmit eltitkolni előle, mivel az pont olyan, mintha hazudnék neki. "Ha veled tölthetném a holnapot...!
Henri: "Tudod, hogy nem lehet... Az egész családod a városban lesz..."
Lyla: "Tudom..." Felnéztem rá. "Csak nem akarom, hogy elmenj..." Édesen nézett rám.
Henri: "Én sem igazán akarok menni... Hahaha! Úgy beszélünk, mintha sosem látnánk többé egymást!"
Lyla: "Nem tévedsz! 24 óra egy örökkévalóság!"
Henri: "Szerintem is..."
Lyla: Mosolyogva lehajolt és megcsókolt. Lábujjhegyen állva viszonoztam a csókot és hozzásimultam. Éreztem a kezeit a hátamon és a hajamban. Beindít.
Henri: "Köszönöm... A tegnap este óta én vagyok a világ legboldogabb férfija."
Lyla: "Henri..."
Henri: "Szeretlek... Szeretlek..."
Lyla: Azt ismételgette, hogy szeret gyengéden a hajamhoz dörzsölve az arcát. Azt vettem észre, hogy én is ugyanazt ismételgetem. "Én is szeretlek..."
Henri: "Haza kellene menned..."
Lyla: "Tudom... Csak nem akarok menni."
Henri: "Az gond lehet."
Lyla: Tudom, hogy nincs választásom, de... Csak maradjunk nálatok és szeretkezzünk egész éjjel..."
Henri: "Ne kísérts..."
Lyla: Mosolygott, majd megcsókolta a homlokom.
Henri: "Gyerünk... menj!"
Lyla: Visszalépett és maga elé állított. Egy részem meghalt tudva, hogy haza kell mennem.
A nappaliban
Lyla: Pillangókkal a gyomromban és hatalmas mosollyal az arcomon mentem haza.
Alex: "Te... Te NEM Jasmine-nel voltál...!!!"
Lyla: Bűnös...
Albert: "Mi? Lyla? Nem a barátnődnél voltál???"
Lyla: Elpirultam. "Um... hát én... Henri és én végre megbeszéltük a dolgokat... Így ő hozott haza..." Sóhajtottam. Egy részem még mindig vele van. Még mindig a mozgalmas napra gondolok, amit együtt töltöttünk.
Alex: "Akkor mondhatjuk, hogy nem hallunk többet a szobádban pityeregni?"
Lyla: "Nagyjából..." Ezzel a szobámba mentem.
A szobámban
Lyla: Az ágyamra rogytam. Legutóbb, amikor itt voltam tele voltam kétségekkel és kérdésekkel. Ma minden annyira más. Szeret engem. Végre kimondta, bizonyította, megénekelte... Tucatszor. Nem is lehetnék most boldogabb.
Caroline: "Lyla?"
Lyla: "Gyere be, anya." Felültem miközben anya bejött és leült mellém. Abból a ravasz kis mosolyból tudtam, hogy ki fog faggatni.
Caroline: "Van valami, amit szeretnél elmondani nekem?"
Lyla: Ez a taktikája, hogy esélyt adjon, hogy elmondjam az igazat. Ránéztem készen állva, hogy vallomást tegyek. "Henrivel töltöttem a napot... ...És az éjszakát is."
Caroline: "Ó..."
Lyla: A teljes boldogságom szétáradt az arcomon. Lehetetlen elrejteni. "Nem hiszem, hogy ki kellene fejtenem mindent, ami történt. Nem úgy tűnik, mintha aggódnál, én..." Anya félbe szakított egy nagy öleléssel és egy komoly tekintettel.
Caroline: "Nem igazán aggódom amiatt, ami tegnap este történt. Tudom, hogy nagyon meggondolt és felelősségteljes vagy. Tudom, hogy őszintén szeretitek egymást és kivártad a megfelelő pillanatot a megfelelő személlyel. Bízom benned."
Lyla: Nekem van a legjobb anyukám az egész világon. Mindig olyan megértő, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ne okozzak csalódást neki. Történjen bármi.
Caroline: "Annyira örülök, hogy újra mosolyogsz és tudom, hogy minden megoldódott."
Lyla: "A világ tetején vagyok. Boldoggá tesz. Nagyon boldoggá. Tudom, hogy apa még haragszik, de nincs oka rá. Az csak egy vita volt, amit egy hatalmas félreértés okozott. Sosem tett semmit, amivel megbántott volna, esküszöm."
Caroline: "Ne aggódj apád miatt!"
Lyla: Felkelt és elhagyta a szobát.
Henri: "Máris hiányzol. A ház annyira üresnek tűnik, most hogy nem vagy itt."
Lyla: "Te is hiányzol. Nagyon hosszú idő fog eltelni mostantól holnap estig."
Henri: "7 körül felveszlek. Az jó?"
Lyla: "Tökéletes..."
Henri: "Szép estét, gyönyörű... és édes álmokat."
Lyla: "Neked is!"
Henri: "Szeretlek. Viszlát holnap."
Lyla: Mámorosan magamhoz öleltem a telefonomat. Tudom, hogy nevetséges, de jó isten, annyira élőnek érzem magam. "Én is szeretlek."
A nappaliban
Nagybácsi: "Hé Lyla! Úgy tűnik a gondolataid máshol járnak..."
Alex: "Tudom, teljesen megbocsáthatatlan. Azóta ilyen, mióta kibékült Négyszeművel!"
Nagybácsi: "Kivel?"
Alex: "A pasijával."
Lyla: "Azt hiszem úgy érti, Henri..."
Nagybácsi: "A barátod neve, Henri?"
Alex: "Igen, senkit nem neveztek el így legalább kétszáz éve!"
Lyla: Nem reagáltam. Szerintem a Henri a világ egyik legszebb keresztneve. De nem vagyok benne biztos, hogy teljesen objektív vagyok e...
Nagybácsi: "Bárhogy is, boldognak tűnsz!"
Alex: "Nem tudom... Nekem gyanúsnak tűnik. Valami történt..."
Lyla: Gonosz mosollyal nézett rám, mint aki tud "valamit". Elpirultam. Persze, hogy történt "valami"... "Köszi bácsikám! Igen, nagyon boldog vagyok! Ő egy nagyszerű srác. Kedves, okos és nagyon helyes...
Alex: "Hahaha! Ugyanarról a srácról beszélünk?"
Caroline: "Alex, elég... Szerintem egy elbűvölő fiatal ember."
Nagynéni: "Hogy ment a B.A.C.? Jövő héten kapjátok meg az eredményeket, igaz?"
Lyla: Ó! Annyi minden történt, hogy azt teljesen el is felejtettem... "Igen, jövő héten kapjuk ki. Remélem nem kell újra megírnom a teszteket! Nagyon keményen tanultunk."
Nagynéni: "Nagyon szorítok neked."
Unokatesó: "Ki akar még barbecuet?"
Lyla: Annak ellenére is, hogy borzasztóan hiányzott Henri és folyamatosan rá gondoltam, jól éreztem magam a családommal. Imádom, amikor összegyűlünk nálunk egy jó étkezésre...
Unokatesó: "Van képed a barátodról?"
Lyla: "Um..." Tegnap csináltunk pér képet... De nem hiszem, hogy azokat megmutathatom. A lófarokba fogott hajával túlságosan emlékeztet Jay-re...
Caroline: "Lyla, miért nem kéred meg Henrit, hogy jöjjön át és desszertezzen velünk."
Alex: "Mi van?"
Lyla: Kiugrottam a székemből. "Komolyan gondolod? Tényleg elhívhatom?!"
Alex: "Komolyan? Együtt kell lógnunk vele, még akkor is, amikor együtt a család?!"
Lyla: Anya figyelmen kívül hagyta a bátyámat.
Caroline: "Természetesen, édesem."
Lyla: Messzebb mentem az asztalról és felhívtam az emberem.
Henri: "Helló?"
Lyla: Annyira szexi a hangja a telefonban... Nem hiszem, hogy valaha meg tudnám unni. "Henri! Remélem nem zavarlak..."
Henri: "Dehogy. Most fejeztem be az evést. Minden rendben?"
Lyla: "Igen! Anya meg akart hívni téged, hogy velünk desszertezz! Kérlek mondj igent!!!"
Henri: "Hahaha!! Igen, azonnal indulok."
Lyla: "Csak, hogy tudd, a bátyám kivételes formában van..."
Henri: "Ne aggódj emiatt. Kezdek hozzászokni. Viszlát hamarosan!"
Lyla: Letettem és a családom felé fordultam.
Alex: "Komolyan, neki van a legnagyobb szemüvege, amit valaha láttam! És ahogy a haját viseli, annnnnnyira idétlen. Az egész kinézete azt üvölti 'Én vagyok az osztályelső..."
Unokatesó: "Hahaha! alig várom, hogy lássam ezt a srácot!!"
Alex: "Nem értem a húgom ízlését... Ez nekem magas."
Lyla: Ahogy gondoltam, Alex kivételes formában van. Ő aztán nagyon tudja hogy feketítsen be valakit. "Óvatosan, még azt gondolják féltékeny vagy." Visszaköpte a korty üdítőjét a poharába.
Alex: "Miről beszélsz? Nekem NEM tetszik a saját húgom! Én NEM akarok járni veled!"
Lyla: A szememet forgattam. "Csak az őrületbe kerget, hogy valaki, akit ennyire nem kedvelsz velem jár!"
Alex: "Ez igaz! Ez a srác bűzlik a ténytől, hogy a tanár kiskedvence!!! Nem értem mit látsz benne!"
Lyla: "Nem ismered olyan jól, mint én."
Alex: "Nincs kétségem..."
Lyla: Addig civakodtunk, míg Henri nem csengetett. "Ő az!" Az ajtóhoz futottam.
A házunk előtt
Lyla: Az ajtóval szemben támaszkodott, jóképűen és szexin. Az én Henrim. A karjaiba vetettem magam és szorosan hozzábújtam. "Henri!!!" Gyorsan megcsókoltam és újra megöleltem.
Henri: "Helló gyönyörű..."
Lyla: "Készen állsz, hogy találkozz a családommal és szembenézz a bátyámmal?"
Henri: "A legkevésbé sem félek!"
Lyla: Megfogta a kezem és a házba vezetett a családtagjaim felé, akik mind az asztalnál ültek. Magabiztosan ment, emelt fővel.
A nappaliban
Lyla: Alex nem látott bejönni minket. A hátát a közönsége felé mutatva, teljesen elmerült abban, amit mondott.
Alex: "Úgy értem a kinézete... Hánynom kell tőle... Lylanak néha nagyon furcsa..."
Henri: "Szia Alex. Én is örülök, hogy láthatlak."
Lyla: Alex frusztráltan fordult meg, amiért Henri félbeszakította, de készen arra, hogy megjegyzést tegyen.
Caroline: "Ó!"
Henri: "Helló mindenki. Henri vagyok. Köszönöm a meghívást Caroline. Boldog vagyok, hogy veletek lehetek."
Alex: "M... MI?"
Lyla: A bátyámra néztem, ízlelgetve a győzelmet.
Unokatesó: "Nem pont úgy néz ki, ahogy leírtad, Alex... Annál sokkal vonzóbb!!! Bravó, Lyla!!!"
Henri: "Lehet, hogy Alex túlzott egy kicsikét... Szereti ezt tenni."
Lyla: A bátyám és Henri egymásra pillantottak.
Alex: "Hé ember, mi történt veled? Plasztikai műtéted volt, vagy valami?"
Henri: "Hahaha! Nem... Ha észrevetted, csak nem viselek szemüveget..."
Alex: "Gúnyolódsz velem? Mi van a ruháiddal?! Lyla? Mit tettél vele?!"
Lyla: "Nem tettem semmit!"
Henri: "Na Alex... Van valami gond? Jobban szereted a sulis kinézetem?"
Unokatesó: "Hahaha!"
Lyla: A bátyám forrong. Nyilvánvalóan nem arra számított, hogy a valódi Henrit fogja látni.
Alex: "Mintha korábban álruhában lettél volna!"
Lyla: Henri Alex felé fordult, vállon veregette és leült mellém.
Henri: "Alex... Csak nem igazán próbálom megcsinálni a hajam, amikor suliba megyek.*
Lyla: Hatalmas mosollyal fordult a család többi tagja felé.
Henri: "Ne legyetek dühösek rá! Amikor nem viselem a szemüvegem, teljesen el van veszve... Olyan, mintha nem emlékezne a nevemre, hiszen inkább 'négyszeműnek' hív. És a szemüvegem nélkül... ez a becenév és kicsit lapos."
Alex: "Tök mindegy! Ez nem változtat semmin, Négyszemű!"
Lyla: Így beszélgettek egymással... Furcsán... valami másnak tűnik. Azt hittem Alex dühösebb lesz rá, mint amilyen... De végül is, a szokásos civakodást leszámítva, vidámnak tűnnek a helyzettől. A nap további része elég hasonlóan telt. Minden adandó alkalommal, amikor esélye volt rá, Alex valami megjegyzést tett Henrire, aki viszont mosolygott és mindig készen állt reagálni. A családom egy millió kérdést feltett neki. Azt hiszem mindenkit elbűvölt, milyen udvarias és ez még büszkébbé tette a barátnőjét... Már ha ez lehetséges.
A szobámban
Henri: "Ma este elmondjuk Clementnek..."
Lyla: "Mi? Ma este?" Henri leült az ágyamra. Kissé elveszettnek tűnt, miközben elpakoltam estére a táskám.
Henri: "Igen... Azt hiszem ez a lényege ennek a karaoke estének. Megígértem Jasmine-nek, hogy úgy beszélek Clementnek a kettős személyiségemről, hogy ő is jelen van. És azt is megígértem, hogy nem tagadom meg többé az éneklést a karaoke estéken."
Lyla: "Tehát... Azt hiszem nincs választásod az ügyben."
Henri: "Hát igen és nem hagyhatom többé a barátainkat sötétben tapogatózni."
Lyla: Leültem mellé és a kezére tettem a kezem. "Úgy tűnik kicsit aggódsz emiatt... Tartasz tőle mit fog mondani...?"
Henri: "Ez egy kicsit trükkös. Jasmine nagyon jól kezelte. És végül te is, de nem voltak következmények... Mit gondolsz, hogy fog reagálni? Emlékeztetlek, hogy UTÁLJA Jay-t?"
Lyla: "Igen, de TÉGED szeret." Szomorú mosollyal nézett fel rám.
Henri: "Nincs választásom. Nem rejthetem el többé előle ezt a részét az életemnek."
Lyla: Felálltam, szemben vele, aztán átkaroltam. A mellkasomra tette a fejét és átölelt.
Henri: "Amíg velem vagy, minden rendben lesz..."
Lyla: Beletúrtam a hajába. Ő a pólóm alá csúsztatta a kezét és a hátamat simogatta. Az érintése beindított és közelebb húzott magához. Felemelte a fejét és rám bámult az elképesztő kék szemeivel. Lehajoltam, hogy megcsókoljam. Az ajkai felfalták az enyémet, tovább húzott az ágyra. Lovagló ülésben az ölébe ültem. A csókjai elmondták, hogy akar engem.
Henri: "Hmmm... Imádom, amikor így csókolsz meg..."
Lyla: "Te kezdted..." Megcsókolt, több tucatszor, fel és le a nyakamat.
Henri: "Hogy tudnék ellenállni."
Lyla: "De óvatosnak kell lennünk... Mindenki itt van... Valaki besétálhat..." A szívem elárult... száguldott. Érzem a bőrömön, ahogy mosolyog .
Henri: "Máris hiányoztál, a tested, a simogatásaink..."
Lyla: "Henri..."
Alex: "Lyla!"
Lyla: Anélkül, hogy hagyott volna időt nekünk reagálni, Alex kopogás nélkül bejött a szobámba.
Alex: "Neked volt..."
Lyla: Henri és én egy pillanat alatt felültünk. Szörnyen elpirultam.
Alex: "Istenem..."
Lyla: Kiment a szobából és hallottam az ajtóm előtt káromkodni. Henrire néztem, az arcomon látszik mennyire megdöbbentem. De ő vidámnak tűnt. "Ez nem vicces!"
Henri: "Úgy értem... Hahaha! Megérdemelte!!!"
Lyla: "De..." Megsimogatta az arcomat.
Henri: "Lyla, csak csókolóztunk... Ez minden..."
Lyla: Felkeltem, hogy megállítsam Alexet, mielőtt túl messzire megy.
A nappaliban
Alex: "Istenem! Kiégett a szemem!!!"
Albert: "Mi történt?"
Alex: "Csak besétáltam, amint ők... miközben ők..."
Lyla: Nézd ezt a szörnyű színészt! Olyan drámai!
Albert: "Lyla?!!!"
Lyla: Henri is kijött, az arca teljesen nyugodtnak tűnt, miközben apa újra és újra célba vette.
Henri: "Egyértelműen egy kis félreértés történt... Alex besétált, amikor csókolóztunk."
Albert: "És...?"
Henri: "Be kell vallanom, mivel reménytelenül szerelmes vagyok a lányába, nem tehetek róla, de lopok egy vagy két csókot, amikor kettesben vagyunk. Ahogy most is tettem. Azt hittem Alex tudja, hogy mennek ezek a dolgok... Nem tudtam, hogy ennyire oltalmazott..."
Alex: "Minek nézel, ha?"
Lyla: Henri sajnálatot színlelt és rámosolygott.
Henri: "Bocsi, hogy sokkoltunk. Tényleg nem gondoltam..."
Unokatesó: "Gyerünk Alex, nyugalom. Csak 'csókolóztak'! Hahaha!"
Lyla: Annyira eltúlozta a dolgot, hogy most szégyelli magát.
Unokatesó: "Igen, látva az arcodat azt hihetted egy komplett szex jelenetbe sétáltál be! Hahaha!"
Alex:"Pfff..."
Lyla: Henri felém fordult, figyelmem kívül hagyva Alexet.
Henri: "Bepakoltál? Jasmine vár..."
Lyla: A szobámba futottam a cuccomért és elmentünk.
Henri kocsijában
Henri: "Hát, nagyon... érdekes volt... ez a délután."
Lyla: "Mire gondolsz?!"
Henri: "A családod nagyon kedves. Szerencsés vagy. Van néhány nagybácsim, nagynénim, unokatesóm, de mindenütt elszórtan. Ritkán látom őket és nem állunk túl közel egymáshoz..."
Lyla: "Kár... A családom hatalmas része az életemnek... Mindig jól szórakozunk együtt!" Az ujjaival kezdett dobolni a kormánykeréken a zene ütemére, ami a hangszórókból jött. "Énekelhetsz, ha akarsz." Felém fordult, és nevetésben tört ki.
Henri: "Hahaha! Igaz... Megtanultam visszafogni..."
Lyla: Tovább dobolt, aztán olyan hangosan énekelt, ahogy csak tudott. Olyan jó nézni, ahogy énekel. Szörnyű lehetett, hogy vissza kellett tartania az éneklésre való késztetést, csak azért, hogy elrejtse a tényt, hogy ő Jay... De most, hogy nem kell többé titkolnia, boldoggá teszi, hogy a kocsiban énekelhet, miközben ott vagyok. Három dalt énekelt végig mielőtt Jasmine-ékhez értünk!
Henri: "Én is... De holnap este látjuk egymást... Jasmine-nél... És együtt tölthetjük az éjszakát..."
Lyla: "Igen..." Alapvetően a szüleim azt hitték, hogy a barátnőmnél alszom, nem Henrinél... Nem tudnak arról, hogy a terveim megváltoztak. El kell mondanom anyának valamikor. Nem igazán szeretek ilyesmit eltitkolni előle, mivel az pont olyan, mintha hazudnék neki. "Ha veled tölthetném a holnapot...!
Henri: "Tudod, hogy nem lehet... Az egész családod a városban lesz..."
Lyla: "Tudom..." Felnéztem rá. "Csak nem akarom, hogy elmenj..." Édesen nézett rám.
Henri: "Én sem igazán akarok menni... Hahaha! Úgy beszélünk, mintha sosem látnánk többé egymást!"
Lyla: "Nem tévedsz! 24 óra egy örökkévalóság!"
Henri: "Szerintem is..."
Lyla: Mosolyogva lehajolt és megcsókolt. Lábujjhegyen állva viszonoztam a csókot és hozzásimultam. Éreztem a kezeit a hátamon és a hajamban. Beindít.
Henri: "Köszönöm... A tegnap este óta én vagyok a világ legboldogabb férfija."
Lyla: "Henri..."
Henri: "Szeretlek... Szeretlek..."
Lyla: Azt ismételgette, hogy szeret gyengéden a hajamhoz dörzsölve az arcát. Azt vettem észre, hogy én is ugyanazt ismételgetem. "Én is szeretlek..."
Henri: "Haza kellene menned..."
Lyla: "Tudom... Csak nem akarok menni."
Henri: "Az gond lehet."
Lyla: Tudom, hogy nincs választásom, de... Csak maradjunk nálatok és szeretkezzünk egész éjjel..."
Henri: "Ne kísérts..."
Lyla: Mosolygott, majd megcsókolta a homlokom.
Henri: "Gyerünk... menj!"
Lyla: Visszalépett és maga elé állított. Egy részem meghalt tudva, hogy haza kell mennem.
A nappaliban
Lyla: Pillangókkal a gyomromban és hatalmas mosollyal az arcomon mentem haza.
Alex: "Te... Te NEM Jasmine-nel voltál...!!!"
Lyla: Bűnös...
Albert: "Mi? Lyla? Nem a barátnődnél voltál???"
Lyla: Elpirultam. "Um... hát én... Henri és én végre megbeszéltük a dolgokat... Így ő hozott haza..." Sóhajtottam. Egy részem még mindig vele van. Még mindig a mozgalmas napra gondolok, amit együtt töltöttünk.
Alex: "Akkor mondhatjuk, hogy nem hallunk többet a szobádban pityeregni?"
Lyla: "Nagyjából..." Ezzel a szobámba mentem.
A szobámban
Lyla: Az ágyamra rogytam. Legutóbb, amikor itt voltam tele voltam kétségekkel és kérdésekkel. Ma minden annyira más. Szeret engem. Végre kimondta, bizonyította, megénekelte... Tucatszor. Nem is lehetnék most boldogabb.
Caroline: "Lyla?"
Lyla: "Gyere be, anya." Felültem miközben anya bejött és leült mellém. Abból a ravasz kis mosolyból tudtam, hogy ki fog faggatni.
Caroline: "Van valami, amit szeretnél elmondani nekem?"
Lyla: Ez a taktikája, hogy esélyt adjon, hogy elmondjam az igazat. Ránéztem készen állva, hogy vallomást tegyek. "Henrivel töltöttem a napot... ...És az éjszakát is."
Caroline: "Ó..."
Lyla: A teljes boldogságom szétáradt az arcomon. Lehetetlen elrejteni. "Nem hiszem, hogy ki kellene fejtenem mindent, ami történt. Nem úgy tűnik, mintha aggódnál, én..." Anya félbe szakított egy nagy öleléssel és egy komoly tekintettel.
Caroline: "Nem igazán aggódom amiatt, ami tegnap este történt. Tudom, hogy nagyon meggondolt és felelősségteljes vagy. Tudom, hogy őszintén szeretitek egymást és kivártad a megfelelő pillanatot a megfelelő személlyel. Bízom benned."
Lyla: Nekem van a legjobb anyukám az egész világon. Mindig olyan megértő, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ne okozzak csalódást neki. Történjen bármi.
Caroline: "Annyira örülök, hogy újra mosolyogsz és tudom, hogy minden megoldódott."
Lyla: "A világ tetején vagyok. Boldoggá tesz. Nagyon boldoggá. Tudom, hogy apa még haragszik, de nincs oka rá. Az csak egy vita volt, amit egy hatalmas félreértés okozott. Sosem tett semmit, amivel megbántott volna, esküszöm."
Caroline: "Ne aggódj apád miatt!"
Lyla: Felkelt és elhagyta a szobát.
Henri: "Máris hiányzol. A ház annyira üresnek tűnik, most hogy nem vagy itt."
Lyla: "Te is hiányzol. Nagyon hosszú idő fog eltelni mostantól holnap estig."
Henri: "7 körül felveszlek. Az jó?"
Lyla: "Tökéletes..."
Henri: "Szép estét, gyönyörű... és édes álmokat."
Lyla: "Neked is!"
Henri: "Szeretlek. Viszlát holnap."
Lyla: Mámorosan magamhoz öleltem a telefonomat. Tudom, hogy nevetséges, de jó isten, annyira élőnek érzem magam. "Én is szeretlek."
161. jelenet
Nagybácsi: "Hé Lyla! Úgy tűnik a gondolataid máshol járnak..."
Alex: "Tudom, teljesen megbocsáthatatlan. Azóta ilyen, mióta kibékült Négyszeművel!"
Nagybácsi: "Kivel?"
Alex: "A pasijával."
Lyla: "Azt hiszem úgy érti, Henri..."
Nagybácsi: "A barátod neve, Henri?"
Alex: "Igen, senkit nem neveztek el így legalább kétszáz éve!"
Lyla: Nem reagáltam. Szerintem a Henri a világ egyik legszebb keresztneve. De nem vagyok benne biztos, hogy teljesen objektív vagyok e...
Nagybácsi: "Bárhogy is, boldognak tűnsz!"
Alex: "Nem tudom... Nekem gyanúsnak tűnik. Valami történt..."
Lyla: Gonosz mosollyal nézett rám, mint aki tud "valamit". Elpirultam. Persze, hogy történt "valami"... "Köszi bácsikám! Igen, nagyon boldog vagyok! Ő egy nagyszerű srác. Kedves, okos és nagyon helyes...
Alex: "Hahaha! Ugyanarról a srácról beszélünk?"
Caroline: "Alex, elég... Szerintem egy elbűvölő fiatal ember."
Nagynéni: "Hogy ment a B.A.C.? Jövő héten kapjátok meg az eredményeket, igaz?"
Lyla: Ó! Annyi minden történt, hogy azt teljesen el is felejtettem... "Igen, jövő héten kapjuk ki. Remélem nem kell újra megírnom a teszteket! Nagyon keményen tanultunk."
Nagynéni: "Nagyon szorítok neked."
Unokatesó: "Ki akar még barbecuet?"
Lyla: Annak ellenére is, hogy borzasztóan hiányzott Henri és folyamatosan rá gondoltam, jól éreztem magam a családommal. Imádom, amikor összegyűlünk nálunk egy jó étkezésre...
Unokatesó: "Van képed a barátodról?"
Lyla: "Um..." Tegnap csináltunk pér képet... De nem hiszem, hogy azokat megmutathatom. A lófarokba fogott hajával túlságosan emlékeztet Jay-re...
Caroline: "Lyla, miért nem kéred meg Henrit, hogy jöjjön át és desszertezzen velünk."
Alex: "Mi van?"
Lyla: Kiugrottam a székemből. "Komolyan gondolod? Tényleg elhívhatom?!"
Alex: "Komolyan? Együtt kell lógnunk vele, még akkor is, amikor együtt a család?!"
Lyla: Anya figyelmen kívül hagyta a bátyámat.
Caroline: "Természetesen, édesem."
Lyla: Messzebb mentem az asztalról és felhívtam az emberem.
Henri: "Helló?"
Lyla: Annyira szexi a hangja a telefonban... Nem hiszem, hogy valaha meg tudnám unni. "Henri! Remélem nem zavarlak..."
Henri: "Dehogy. Most fejeztem be az evést. Minden rendben?"
Lyla: "Igen! Anya meg akart hívni téged, hogy velünk desszertezz! Kérlek mondj igent!!!"
Henri: "Hahaha!! Igen, azonnal indulok."
Lyla: "Csak, hogy tudd, a bátyám kivételes formában van..."
Henri: "Ne aggódj emiatt. Kezdek hozzászokni. Viszlát hamarosan!"
Lyla: Letettem és a családom felé fordultam.
Alex: "Komolyan, neki van a legnagyobb szemüvege, amit valaha láttam! És ahogy a haját viseli, annnnnnyira idétlen. Az egész kinézete azt üvölti 'Én vagyok az osztályelső..."
Unokatesó: "Hahaha! alig várom, hogy lássam ezt a srácot!!"
Alex: "Nem értem a húgom ízlését... Ez nekem magas."
Lyla: Ahogy gondoltam, Alex kivételes formában van. Ő aztán nagyon tudja hogy feketítsen be valakit. "Óvatosan, még azt gondolják féltékeny vagy." Visszaköpte a korty üdítőjét a poharába.
Alex: "Miről beszélsz? Nekem NEM tetszik a saját húgom! Én NEM akarok járni veled!"
Lyla: A szememet forgattam. "Csak az őrületbe kerget, hogy valaki, akit ennyire nem kedvelsz velem jár!"
Alex: "Ez igaz! Ez a srác bűzlik a ténytől, hogy a tanár kiskedvence!!! Nem értem mit látsz benne!"
Lyla: "Nem ismered olyan jól, mint én."
Alex: "Nincs kétségem..."
Lyla: Addig civakodtunk, míg Henri nem csengetett. "Ő az!" Az ajtóhoz futottam.
A házunk előtt
Lyla: Az ajtóval szemben támaszkodott, jóképűen és szexin. Az én Henrim. A karjaiba vetettem magam és szorosan hozzábújtam. "Henri!!!" Gyorsan megcsókoltam és újra megöleltem.
Henri: "Helló gyönyörű..."
Lyla: "Készen állsz, hogy találkozz a családommal és szembenézz a bátyámmal?"
Henri: "A legkevésbé sem félek!"
Lyla: Megfogta a kezem és a házba vezetett a családtagjaim felé, akik mind az asztalnál ültek. Magabiztosan ment, emelt fővel.
A nappaliban
Lyla: Alex nem látott bejönni minket. A hátát a közönsége felé mutatva, teljesen elmerült abban, amit mondott.
Alex: "Úgy értem a kinézete... Hánynom kell tőle... Lylanak néha nagyon furcsa..."
Henri: "Szia Alex. Én is örülök, hogy láthatlak."
Lyla: Alex frusztráltan fordult meg, amiért Henri félbeszakította, de készen arra, hogy megjegyzést tegyen.
Caroline: "Ó!"
Henri: "Helló mindenki. Henri vagyok. Köszönöm a meghívást Caroline. Boldog vagyok, hogy veletek lehetek."
Alex: "M... MI?"
Lyla: A bátyámra néztem, ízlelgetve a győzelmet.
Unokatesó: "Nem pont úgy néz ki, ahogy leírtad, Alex... Annál sokkal vonzóbb!!! Bravó, Lyla!!!"
Henri: "Lehet, hogy Alex túlzott egy kicsikét... Szereti ezt tenni."
Lyla: A bátyám és Henri egymásra pillantottak.
Alex: "Hé ember, mi történt veled? Plasztikai műtéted volt, vagy valami?"
Henri: "Hahaha! Nem... Ha észrevetted, csak nem viselek szemüveget..."
Alex: "Gúnyolódsz velem? Mi van a ruháiddal?! Lyla? Mit tettél vele?!"
Lyla: "Nem tettem semmit!"
Henri: "Na Alex... Van valami gond? Jobban szereted a sulis kinézetem?"
Unokatesó: "Hahaha!"
Lyla: A bátyám forrong. Nyilvánvalóan nem arra számított, hogy a valódi Henrit fogja látni.
Alex: "Mintha korábban álruhában lettél volna!"
Lyla: Henri Alex felé fordult, vállon veregette és leült mellém.
Henri: "Alex... Csak nem igazán próbálom megcsinálni a hajam, amikor suliba megyek.*
Lyla: Hatalmas mosollyal fordult a család többi tagja felé.
Henri: "Ne legyetek dühösek rá! Amikor nem viselem a szemüvegem, teljesen el van veszve... Olyan, mintha nem emlékezne a nevemre, hiszen inkább 'négyszeműnek' hív. És a szemüvegem nélkül... ez a becenév és kicsit lapos."
Alex: "Tök mindegy! Ez nem változtat semmin, Négyszemű!"
Lyla: Így beszélgettek egymással... Furcsán... valami másnak tűnik. Azt hittem Alex dühösebb lesz rá, mint amilyen... De végül is, a szokásos civakodást leszámítva, vidámnak tűnnek a helyzettől. A nap további része elég hasonlóan telt. Minden adandó alkalommal, amikor esélye volt rá, Alex valami megjegyzést tett Henrire, aki viszont mosolygott és mindig készen állt reagálni. A családom egy millió kérdést feltett neki. Azt hiszem mindenkit elbűvölt, milyen udvarias és ez még büszkébbé tette a barátnőjét... Már ha ez lehetséges.
162. jelenet
Henri: "Ma este elmondjuk Clementnek..."
Lyla: "Mi? Ma este?" Henri leült az ágyamra. Kissé elveszettnek tűnt, miközben elpakoltam estére a táskám.
Henri: "Igen... Azt hiszem ez a lényege ennek a karaoke estének. Megígértem Jasmine-nek, hogy úgy beszélek Clementnek a kettős személyiségemről, hogy ő is jelen van. És azt is megígértem, hogy nem tagadom meg többé az éneklést a karaoke estéken."
Lyla: "Tehát... Azt hiszem nincs választásod az ügyben."
Henri: "Hát igen és nem hagyhatom többé a barátainkat sötétben tapogatózni."
Lyla: Leültem mellé és a kezére tettem a kezem. "Úgy tűnik kicsit aggódsz emiatt... Tartasz tőle mit fog mondani...?"
Henri: "Ez egy kicsit trükkös. Jasmine nagyon jól kezelte. És végül te is, de nem voltak következmények... Mit gondolsz, hogy fog reagálni? Emlékeztetlek, hogy UTÁLJA Jay-t?"
Lyla: "Igen, de TÉGED szeret." Szomorú mosollyal nézett fel rám.
Henri: "Nincs választásom. Nem rejthetem el többé előle ezt a részét az életemnek."
Lyla: Felálltam, szemben vele, aztán átkaroltam. A mellkasomra tette a fejét és átölelt.
Henri: "Amíg velem vagy, minden rendben lesz..."
Lyla: Beletúrtam a hajába. Ő a pólóm alá csúsztatta a kezét és a hátamat simogatta. Az érintése beindított és közelebb húzott magához. Felemelte a fejét és rám bámult az elképesztő kék szemeivel. Lehajoltam, hogy megcsókoljam. Az ajkai felfalták az enyémet, tovább húzott az ágyra. Lovagló ülésben az ölébe ültem. A csókjai elmondták, hogy akar engem.
Henri: "Hmmm... Imádom, amikor így csókolsz meg..."
Lyla: "Te kezdted..." Megcsókolt, több tucatszor, fel és le a nyakamat.
Henri: "Hogy tudnék ellenállni."
Lyla: "De óvatosnak kell lennünk... Mindenki itt van... Valaki besétálhat..." A szívem elárult... száguldott. Érzem a bőrömön, ahogy mosolyog .
Henri: "Máris hiányoztál, a tested, a simogatásaink..."
Lyla: "Henri..."
Alex: "Lyla!"
Lyla: Anélkül, hogy hagyott volna időt nekünk reagálni, Alex kopogás nélkül bejött a szobámba.
Alex: "Neked volt..."
Lyla: Henri és én egy pillanat alatt felültünk. Szörnyen elpirultam.
Alex: "Istenem..."
Lyla: Kiment a szobából és hallottam az ajtóm előtt káromkodni. Henrire néztem, az arcomon látszik mennyire megdöbbentem. De ő vidámnak tűnt. "Ez nem vicces!"
Henri: "Úgy értem... Hahaha! Megérdemelte!!!"
Lyla: "De..." Megsimogatta az arcomat.
Henri: "Lyla, csak csókolóztunk... Ez minden..."
Lyla: Felkeltem, hogy megállítsam Alexet, mielőtt túl messzire megy.
A nappaliban
Alex: "Istenem! Kiégett a szemem!!!"
Albert: "Mi történt?"
Alex: "Csak besétáltam, amint ők... miközben ők..."
Lyla: Nézd ezt a szörnyű színészt! Olyan drámai!
Albert: "Lyla?!!!"
Lyla: Henri is kijött, az arca teljesen nyugodtnak tűnt, miközben apa újra és újra célba vette.
Henri: "Egyértelműen egy kis félreértés történt... Alex besétált, amikor csókolóztunk."
Albert: "És...?"
Henri: "Be kell vallanom, mivel reménytelenül szerelmes vagyok a lányába, nem tehetek róla, de lopok egy vagy két csókot, amikor kettesben vagyunk. Ahogy most is tettem. Azt hittem Alex tudja, hogy mennek ezek a dolgok... Nem tudtam, hogy ennyire oltalmazott..."
Alex: "Minek nézel, ha?"
Lyla: Henri sajnálatot színlelt és rámosolygott.
Henri: "Bocsi, hogy sokkoltunk. Tényleg nem gondoltam..."
Unokatesó: "Gyerünk Alex, nyugalom. Csak 'csókolóztak'! Hahaha!"
Lyla: Annyira eltúlozta a dolgot, hogy most szégyelli magát.
Unokatesó: "Igen, látva az arcodat azt hihetted egy komplett szex jelenetbe sétáltál be! Hahaha!"
Alex:"Pfff..."
Lyla: Henri felém fordult, figyelmem kívül hagyva Alexet.
Henri: "Bepakoltál? Jasmine vár..."
Lyla: A szobámba futottam a cuccomért és elmentünk.
Henri kocsijában
Henri: "Hát, nagyon... érdekes volt... ez a délután."
Lyla: "Mire gondolsz?!"
Henri: "A családod nagyon kedves. Szerencsés vagy. Van néhány nagybácsim, nagynénim, unokatesóm, de mindenütt elszórtan. Ritkán látom őket és nem állunk túl közel egymáshoz..."
Lyla: "Kár... A családom hatalmas része az életemnek... Mindig jól szórakozunk együtt!" Az ujjaival kezdett dobolni a kormánykeréken a zene ütemére, ami a hangszórókból jött. "Énekelhetsz, ha akarsz." Felém fordult, és nevetésben tört ki.
Henri: "Hahaha! Igaz... Megtanultam visszafogni..."
Lyla: Tovább dobolt, aztán olyan hangosan énekelt, ahogy csak tudott. Olyan jó nézni, ahogy énekel. Szörnyű lehetett, hogy vissza kellett tartania az éneklésre való késztetést, csak azért, hogy elrejtse a tényt, hogy ő Jay... De most, hogy nem kell többé titkolnia, boldoggá teszi, hogy a kocsiban énekelhet, miközben ott vagyok. Három dalt énekelt végig mielőtt Jasmine-ékhez értünk!
163. jelenet
Jasmine-ék nappalijában
Henri: Jasmine ajtót nyitott nekünk.
Jasmine: "Ez NAGYON JÓ MÓKA lesz!"
Lyla: "Hahaha! Igen!"
Jasmine: "Csináltam egy csomó harapnivalót!! Imádni fogjátok!"
Henri: Teljesen a fellegekben jár.
Jasmine: "Csináltál valamit, Henri? Nagyszerűen nézel ki!!!"
Henri: "Köszönöm a bókot... Úgy döntöttem, hogy most már kissé... jobban magamat adom..." Henri mosolyogva jött felém.
Clement: "Hé ember!... Wow!! Teljesen máshogy nézel ki a szemüveged nélkül és ezzel a hajjal! Örülök, hogy visszatértél és, hogy együtt vagytok. Egyértelműen jobb így!"
Henri: "Igen... Köszi megint mindenért."
Clement: "Nem gond, ember."
Henri: Lylat Jasmine-nel hagytam és én elmentem Clementtel.
Clement: "Nem tudom mi van Jasmine-nel az elmúlt az egy órában, de olyan, mint egy energianyuszi!"
Henri: "Ha ha..." Azt hiszem sejtem miért..
Clement: "Szóval végre minden király Lylaval?!"
Henri: "Azt mondanám, igen..."
Clement: "És ti végre... tudod??!!"
Henri: "Hahaha! Igen, Clement."
Clement: "Jól van! Azt hiszem nem vesztegetted az időt kárpótlással!! Hahah! Annyira örülök nektek!! Betegre aggódtam magam miattatok!"
Henri: "Tudom... Még egyszer... Nagyon sajnálom."
Clement: "Hé! Jól vagy...? Feszültnek tűnsz!"
Henri: "Ha? Ó... um... nem... semmiség... Hát... Egy kicsit feszült vagyok azt hiszem..."
Clement: "Semmi komoly?"
Henri: "Remélem nem. Tulajdonképpen tőled függ..."
Clement: "Tőlem? Miért?"
Henri: "Hamarosan megtudod."
Clement: "Miről beszélsz?"
Jasmine: "Isztok valamit?"
Henri: A lányok visszajöttek minden étellel, amit Jasmine csinált.
Clement: "Kell segítség?"
Jasmine: "Igen!! Szükségünk lenne pár szalvétára. A konyhában van! És poharak is kellenek az italokhoz."
Henri: Clement felkelt. Én is ugyan erre készültem, de Jasmine megragadta a karomat.
Jasmine: "Remélem semmit nem mondtál?!"
Henri: Kezd megijeszteni... "Nem, nem mondtam semmit..." Csatlakoztam Clementhez a konyhában és néhány üdítővel meg gyümölcslével tértünk vissza.
Jasmine: "Egészség! Hogy túl vagyunk a vizsgákon!"
Henri: Mint általában, Jasmine gondoskodott róla, hogy minden tökéletes legyen. Pompás volt a vacsora. Tényleg nagyszerű szakács. A legtöbbet a vizsgákról beszélgettünk és hogy mit fogunk csinálni nyáron. A Jay téma egyszer sem jött elő. Befejeztük az evést és a nappaliba mentünk.
Jasmine: "Karaoke?!!"
Clement: "Mi? Máris? Jasmine... Henrivel kihagyjuk..."
Henri: Nem mondtam semmit.
Jasmine: "Hát tulajdonképpen Henri fog kezdeni!"
Henri: Clement meglepettnek tűnt. Jasmine tekintete élesen villant. Nem adott választási lehetőséget.
Clement: "Hahaha! Nagyon jól tudod, hogy Henri sosem én..."
Henri: "OKÉ." Clement meglepetten fordult felém.
Clement: "Micsoda???? Normális esetben szerinted inkább kínzás ez a hülye karaoke!"
Henri: Felkeltem a kanapéról és találkoztam Lyla aggódó arckifejezésével. Próbáltam mosolyogni, de nem volt túl meggyőző. Jasmine átgörgetett jó néhány dalt a képernyőn. Végre kiválasztott egyet. Ezúttal sem hagyott választást. Nem meglepő módon az egyik legnépszerűbb dalomat ismertem fel.
Clement: "Bocs barátom... Ha Jasminre hagyod, mindig egy dal lesz attól a béna sminkelt- popsztár halomtól!"
Henri: Ahogy sejtettem, nem könnyíti meg.
Jasmine: "Gyerünk Henri! Adj bele mindent! Kéz és lábtörést! Azt karom, hogy megértse a fájdalmad... Látni akarom a szégyent az arcán, miután rájött minden szörnyű dologra, amit neked mondott!"
Clement: "Hé! Te rólam beszélsz? Most mit tettem?"
Henri: Jasmine tényleg kifej ebből mindent, amit érdemes. Furcsa módon a félelem, amit okozott bátrabbá tett. Ezen a ponton nincs visszaút. Lyla felé indultam és megkérdeztem van e hajgumija. Nem ült messze a kanapétól, gyorsan keresgélni kezdett a táskájában és talált egyet. Jasmine elindította a zenét és én hátrafogtam a hajam, megpróbálva reprodukálni Jay haját, a tőlem telhető legjobb módon zselé nélkül. Tisztán látta, hogy a hajam egy rész le van borotválva, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezt egész évben eltakartam. Az agyam automata pilótába kapcsolt és az alteregóm bőrébe bújtam. Ahogy a hangomat használtam, a hozzáállásomat, a gesztusaimat... minden megváltozott egy pillanat alatt. Jay-jé változtam... hát, amennyire tudtam a smink, a kontaktlencse, a piercingek és minden nélkül. "Készen állsz? Le foglak nyűgözni!!! Igen!!!"
Jasmine: "Iiigeen!!!"
Clement: "Mi... mi a..."
Henri: Énekelni kezdtem és mindent beleadtam. Lyla engem figyelt. Több bátorságot érzek, amikor látom őt mosolyogni. Nyilvánvalóan nagyon keményen próbálkoztam, hogy biztos lehessen benne, a dal nem lett előre felvéve... Tényleg én énekelek. Clement elsápadt, miközben Jasmine transzban volt. Kitalálta? Folytattam a műsort, a félelmem izgalomra váltott. A barátaimmal vagyok körülvéve és nekik énekelek. Nem rejtőzöm többé. Clement tágra nyílt szemmel kelt fel. Jasmine vállon csapta.
Clement: "Ezt miért kellett...?"
164. jelenet
Jasmine-ék nappalijában
Henri: Befejeztem a dalt és a lányok tapsoltak. Nem törtem meg a szemkontaktust Clementtel. Egyetlen szó nélkül, próbáltam bocsánatot kérni. Teljesen elveszettnek tűnt.
Jasmine: "Ha! Na! Megmutattuk neked Mindig-viccet-csinálok-Jay-ből úr!!! Tessék itt van, te idióta! Ha valamit hozzátennél, jobb ha most teszed! Azt hiszem még mindig van néhány megjegyzésed a sminkjéről...?"
Henri: Mindkét kezével felém mutatott, mintha felkínálna megjegyzésre.
Jasmine: "Csupa fül."
Henri: "Jasmine... ez egy kicsit sok... Gyerünk... Már mondtam, hogy légy kíméletes vele. Nem tudta..."
Jasmine: "De nem! Éveken át meg kellett küzdenem a rosszindulatú megjegyzéseivel, de most itt vagy nekem te! Látnod kellett volna az arcát abban a pillanatban, amikor rájött, hogy te vagy Jay."
Clement: "MICSODA???"
Henri: "Ne haragudj Clement... Nem viselhetek kevesebb festéket... Az a jelmez része..." Clement Lyla felé fordult.
Clement: "Te... Te már tudtad...? Lyla? Ti szórakoztok velem? ... Mit tesztek velem?! A legkevésbé sem találom viccesnek!"
Henri: Odamentem hozzá és egyenesen ránéztem, a szemem komoly volt. "Clement. Én vagyok Jay. Lyla a vitánk óta tudja... Emiatt volt szomorú. És Jasmine az utolsó koncertem óta tudja. Csak te maradtál, akinek el kellett mondanom. Jasmine megígértette velem, hogy csak úgy mondhatom el neked, ha ő is a szobában van, szóval így tettem."
Clement: "Te... Te tényleg Jay vagy? De... Hogy???"
Henri: "Nem akartam egy sztár mindennapjait élni. Szóval Jay csak egy karakter, ami lehetővé teszi, hogy követhessem az álmaimat zenészként. Ez minden. Tudom, hogy nem kedveled túlzottan és ez egyáltalán nem nagy dolog. Csak azt akartam, hogy tudd az igazat. ... Jól vagy...?"
Clement: "Igen... azt hiszem..."
Henri: "Dühös vagy...?"
Clement: "Ha? Miért lennék dühös?"
Henri: "Hát... Mert eltitkoltam az igazat előled."
Clement: "Azt hiszem ÉN vagyok az, akinek ezt kellene kérdeznie TŐLED. Az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy kifiguráztalak! Vagyis... Jay-t..."
Clement: "Azt hiszem ÉN vagyok az, akinek ezt kellene kérdeznie TŐLED. Az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy kifiguráztalak! Vagyis... Jay-t..."
Henri: "Igen. Tudom. De ahogy mondtam, ez sosem zavart."
Jasmine: "Na! Lépjünk tovább! Clement, ne legyél olyan drámai!"
Clement: "Hahaha! Természetesen nem, ne aggódj!"
Henri: Clement próbált úgy tenni, mintha túl lenne rajta, de láttam, hogy zavarja valami. Az este folytatódott és mindenki énekelt. De Clement máshogy viselkedett... Van egy olyan érzésem, hogy szemmel tartja Jasmine-t és figyeli, hogy néz rám. Kezdem úgy érezni, hogy kényelmetlenül érzi magát mióta megtudta. Ez az érzés csak rosszabbodott, ahogy az este folytatódott.
Clement: "Tartsunk szünetet! Muszáj levegőznöm..."
Henri: További szó nélkül kiment...
Jasmine: "Mi baja van ma este..."
Henri: Lylara néztem és azonnal megértettük egymást. "Én is kimegyek levegőzni!"
Lyla: "Jasmine! Nem énekelünk el egy dalt, csak mi ketten?"
Jasmine: "De!!!"
Henri: Kimentem Jasmine-ék kertjébe.
Jasmine-ék kertjében
Henri: Sötét van. Alig vettem észre Clementet, aki a kert sarkában ült a teljes sötétségben. Melléültem. "Ez nem változtat meg semmit, tudod..."
Clement: "Igen... Igen..."
Henri: Nem tűnik meggyőzöttnek. "Jasmine-ről beszélek." Nem fordult meg, de tudtam, hogy beletrafáltam.
Clement: "Hogy... kezelte? Az imádott bálványáról kiderült, hogy a barátja és a legjobb barátnője pasija!"
Henri: "Igen... Egy kicsit furcsa azt hiszem. De ő sem tűnik úgy, mintha túlságosan zavarná."
Clement: "Most még, de mennyi ideig fog ez tartani, Henri?"
Henri: Teljesen kétségbeesettnek tűnik és pontosan tudom mire gondol. "Clement. Nem én vagyok az, akivel Jasmine együtt akar lenni. Neki csak te vagy. Mindig így volt és mindig így lesz." Elfordult. "Esküszöm, én is ettől féltem először... Hogy megváltoznak az érzései irántam, de nem ez a helyzet."
Clement: "Hogy lehetsz biztos benne?"
Henri: "Ezt neked kell kitalálnod. Vedd a kezedbe az irányítást és beszélj vele. Évek óta szerelmesek vagytok egymásba. Mármint... Lyla szerint. Gyönyörű és okos lány... Nem fog örökké várni."
Clement: "Könnyű mondani..."
Henri: "Azt hiszed Lylaval könnyű volt? Te voltál az első, aki megértette milyen nehéz volt kettőnk közt... Egy ideje már láttad a jeleket... Hagyd abba a kifogásokat, hogy Jasmine miért nem érzi ugyanazt irántad, amit te iránta." Felkeltem. "Nem akarok egy lenni a kifogások közül. Mármint, én vagyok Jay... De ez nem ok arra, hogy feladd. Hagyd abba, hogy kitalált ürügyek mögé rejtőzöl." Nem reagált... Visszamentem a házba.
Jasmine-ék nappalijában
Jasmine: "Duzzog?"
Henri: Nem mondtam semmit.
Lyla: "Jasmine... Beszélned kéne vele."
Jasmine: "Mi??? Miért én..."
Lyla: "Nagyon jól tudod miért... Clement teljesen összezavarodott!! Mit gondolsz mit érez, most hogy kiderült, a szeretett lány a bálványával barátkozik?"
Henri: Lyla őszinte szavai késként hatoltak Jasmine-be. "Lylanak igaza van. Menj." Lenyelte a büszkeségét és kezdte észrevenni, hogy ez az egész megrázta Clementet.
Jasmine: "És ez rossz? Nem gondoltam... Azt hittem, hogy... Azt mondtam magamnak, hogy vicces és nevetséges lesz..."
Lyla: "Jasmine... Láthatod, hogy ez ennél több."
Henri: Sóhajtott, legyőzetett. Jasmine is kiment. Láttuk kimenni ajtón és elindulni Clement felé. Beszélgetni kezdtek.
Lyla: "Szerinted rendben lesz...?
Henri: "Remélem." Éreztem a kezét az enyémbe csusszanni.
Lyla: "És te? Hogy vagy? Nem gondoltam, hogy ez fog történni..."
Henri: "Jól vagyok. Nem hinném, hogy Jasmine szerelmes lenne vagy szerelmes lesz belém. De Clementnek el kell mondania mit érez iránta."
Lyla: "Azt hiszem egy darabig kint lesznek..."
Henri: "..."
Lyla: "Akarsz énekelni velem?"
Henri: "Megtiszteltetés lenne!" Ahogy sejtettük Clement és Jasmine egy jó fél órát kint maradt. Elfeküdtem a kanapén, a fejem Lyla ölében volt, miközben ő a hajammal játszott. Azt énekeltem a mikrofonba, ami épp eszembe jutott.
Lyla: "Nézd..."
Henri: Kinéztem. "Győzelem!!" Úgy látom Jasmine a kezeibe vette az irányítást. Állt, de lehajolt, hogy megcsókolja Clementet, aki még mindig a füvön ült.
Lyla: "Végre!!!! Már olyan régóta vártam erre!!!"
Henri: "Nem hiszem, hogy készen állnának bejönni!!"
Lyla: "Hahaha! Engem nem zavar! Jól el vagyok itt veled..."
Henri: A szemei csillogtak... Van valami ellenállhatatlan benne, ami teljesen megőrjít. Felültem és hátradőltem a kanapén. Aztán magamhoz húztam és az ölembe ültettem őt. Letettem a mikrofont, de tovább énekeltem. Néhány intenzív és szexi dalt választottam és közel énekeltem az ajkaihoz, meg az arcához, de nem érintettem meg. A szemét félig lecsukta, éreztem, hogy a légzése felgyorsul, kezdett felhevülni.
Lyla: "Henri..."
Henri: Megállás nélkül próbáltam elcsábítani. Hallani akartam, hogy akar engem.
Lyla: "... Csókolj meg, mielőtt spontán elégek..."
Henri: A nyakába mosolyogtam, nem kellett kétszer mondania.
Clement: "Hogy... kezelte? Az imádott bálványáról kiderült, hogy a barátja és a legjobb barátnője pasija!"
Henri: "Igen... Egy kicsit furcsa azt hiszem. De ő sem tűnik úgy, mintha túlságosan zavarná."
Clement: "Most még, de mennyi ideig fog ez tartani, Henri?"
Henri: Teljesen kétségbeesettnek tűnik és pontosan tudom mire gondol. "Clement. Nem én vagyok az, akivel Jasmine együtt akar lenni. Neki csak te vagy. Mindig így volt és mindig így lesz." Elfordult. "Esküszöm, én is ettől féltem először... Hogy megváltoznak az érzései irántam, de nem ez a helyzet."
Clement: "Hogy lehetsz biztos benne?"
Henri: "Ezt neked kell kitalálnod. Vedd a kezedbe az irányítást és beszélj vele. Évek óta szerelmesek vagytok egymásba. Mármint... Lyla szerint. Gyönyörű és okos lány... Nem fog örökké várni."
Clement: "Könnyű mondani..."
Henri: "Azt hiszed Lylaval könnyű volt? Te voltál az első, aki megértette milyen nehéz volt kettőnk közt... Egy ideje már láttad a jeleket... Hagyd abba a kifogásokat, hogy Jasmine miért nem érzi ugyanazt irántad, amit te iránta." Felkeltem. "Nem akarok egy lenni a kifogások közül. Mármint, én vagyok Jay... De ez nem ok arra, hogy feladd. Hagyd abba, hogy kitalált ürügyek mögé rejtőzöl." Nem reagált... Visszamentem a házba.
Jasmine-ék nappalijában
Jasmine: "Duzzog?"
Henri: Nem mondtam semmit.
Lyla: "Jasmine... Beszélned kéne vele."
Jasmine: "Mi??? Miért én..."
Lyla: "Nagyon jól tudod miért... Clement teljesen összezavarodott!! Mit gondolsz mit érez, most hogy kiderült, a szeretett lány a bálványával barátkozik?"
Henri: Lyla őszinte szavai késként hatoltak Jasmine-be. "Lylanak igaza van. Menj." Lenyelte a büszkeségét és kezdte észrevenni, hogy ez az egész megrázta Clementet.
Jasmine: "És ez rossz? Nem gondoltam... Azt hittem, hogy... Azt mondtam magamnak, hogy vicces és nevetséges lesz..."
Lyla: "Jasmine... Láthatod, hogy ez ennél több."
Henri: Sóhajtott, legyőzetett. Jasmine is kiment. Láttuk kimenni ajtón és elindulni Clement felé. Beszélgetni kezdtek.
Lyla: "Szerinted rendben lesz...?
Henri: "Remélem." Éreztem a kezét az enyémbe csusszanni.
Lyla: "És te? Hogy vagy? Nem gondoltam, hogy ez fog történni..."
Henri: "Jól vagyok. Nem hinném, hogy Jasmine szerelmes lenne vagy szerelmes lesz belém. De Clementnek el kell mondania mit érez iránta."
Lyla: "Azt hiszem egy darabig kint lesznek..."
Henri: "..."
Lyla: "Akarsz énekelni velem?"
Henri: "Megtiszteltetés lenne!" Ahogy sejtettük Clement és Jasmine egy jó fél órát kint maradt. Elfeküdtem a kanapén, a fejem Lyla ölében volt, miközben ő a hajammal játszott. Azt énekeltem a mikrofonba, ami épp eszembe jutott.
Lyla: "Nézd..."
Henri: Kinéztem. "Győzelem!!" Úgy látom Jasmine a kezeibe vette az irányítást. Állt, de lehajolt, hogy megcsókolja Clementet, aki még mindig a füvön ült.
Lyla: "Végre!!!! Már olyan régóta vártam erre!!!"
Henri: "Nem hiszem, hogy készen állnának bejönni!!"
Lyla: "Hahaha! Engem nem zavar! Jól el vagyok itt veled..."
Henri: A szemei csillogtak... Van valami ellenállhatatlan benne, ami teljesen megőrjít. Felültem és hátradőltem a kanapén. Aztán magamhoz húztam és az ölembe ültettem őt. Letettem a mikrofont, de tovább énekeltem. Néhány intenzív és szexi dalt választottam és közel énekeltem az ajkaihoz, meg az arcához, de nem érintettem meg. A szemét félig lecsukta, éreztem, hogy a légzése felgyorsul, kezdett felhevülni.
Lyla: "Henri..."
Henri: Megállás nélkül próbáltam elcsábítani. Hallani akartam, hogy akar engem.
Lyla: "... Csókolj meg, mielőtt spontán elégek..."
Henri: A nyakába mosolyogtam, nem kellett kétszer mondania.
*****
Különleges jelenet
Visszatekintés
Néhány perccel korábban...
Clement: Megdöbbentem Henri prédikációja után, és nézem, ahogy bemegy a lányokhoz. Mit csinálok? A fenébe... nem tudom... A kezembe fogom a fejem, hogy megpróbáljam összenyomni az agyam, különben felrobbanhat. Még ha Henrinek igaza is van... Nem tudom, mit tegyek, vagy hogyan kezdjek hozzá. Már korábban is elvesztem, de most... Igazi káosz vagyok!!! Ő JAY! HENRI JAY!!! Henri az a fickó, akit Jasmine úgy imád, mint egy ISTEN. A legjobb barátom barátja az a srác az összes képen, amely Jasmine szobájának falait borítja. A legjobb barátom az a srác, aki félmeztelenül szerepel azon a nevetséges naptáron, amelyet Jasmine-nak adtam... Ez az egész kicsit túl sok nekem... Hallom, hogy nílik az ajtó és Jasmine jön felém.
Jasmine: - "Hogy fogadod a hírt...?"
Clement:
- Őszintén válaszolok.
- Nem tudom, hogy válaszoljak neki.
- "Ó? Most agódsz? Vagy csak kárörvendeni jöttél...?"
Meghatottan sóhajt.
Jasmine: - "Én..."
Clement: - "Nem... nem számít. Bocs. Ez nem volt helyénvaló."
Jasmine: - "Nem! Én sajnálom... Kérlek bocsáss meg... Nem vettem észre, hogy ez ennyire hatással lehet rád. Csak azt hittem, hogy vicces."
Clement: - "... Tényleg nem..."
Jasmine: - "Egy kicsit... későn vettem észre."
Clement: - "Rendben lesz. Csak meg kell emésztenem a hírt. Nekem ez sok."
Jasmine: - "Igen... Én jól fogadtam... Szóval... naivan azt hittem, hogy ez mindenkinél így van."
Clement: - "... Nem értem, hogy ez hogy nincs hatással rád... Úgy értem, ő Jay! JAY!"
Jasmine: - "..."
Clement: - "Megőrülsz érte, emlékeztetlek!"
Jasmine: - "Rajongó vagyok. Az más..."
Clement: - "Nagyon jól tudod, hogy értem!"
Jasmine: - "Nem. Mondd el világosan, mire gondolsz, mert nem bírom követni!"
Clement: - "Óóóó!"
Ott áll előttem, karba tett kézzel. Mit akar tőlem?
Jasmine: - "Clement, Henri a barátok! A barátom! Ez semmin nem változtat..."
Clement: - "Hogy mondhatod ezt? Ez mindent megváltoztat!"
Jasmine: - "Mi mindent...?"
Clement: - "Biztos vagy benne, hogy nem vagy egy kicsit szerelmes belé? Nem mintha elérhető lenne?"
Jasmine: - "Ez baromság, Clement!"
Clement: Ezúttal... én bosszantottam fel és ez érthető. Mindezt azért, mert kerülöm, hogy a lényegre térjek. De nem tudom, hogyan fejezzem ki magam. Lehet, hogy kinevettem Henrit, aki Lylával küszködött, de őszintén, én sem csinálom jobban. Jasmine végig néz rajtam, és várom, hogy megint megszidjon. Túlságosan ideges, túl zavart és túl elveszett vagyok ahhoz, hogy bármilyen sorrendbe rendezzem a gondolataimat, vagy azt, amit mondanom kellene, vagy amit nem... Nem tudom... Basszus... Összeomlok, a fejem a kezeim között van.
Jasmine: - "Clement..."
Clement: - "Én... sajnálom. Nem tudom mit mondjak..."
Ránézni sem merek.
Jasmine: - "Nem arról van szó, hogy beszélned kell..."
Clement: - "Én... képtelen vagyok harcolni... Ő... Ő Jay... Mielőtt... azelőtt csak délibáb volt... valami nem valóságos... Most... itt van... Én... Egyszerűen nincs esélyem..."
Dadogok. A szavaim szinte elvesztek, ahogy motyogok... Nem is tudom, mit mondok...
Jasmine: - "Hogy érted...? 'Nincs esélyed'...? Ó... Clement..."
Clement: - "Megértem, ha... jobban kedveled Jay-t, mint engem..."
Kábultan csak félig értem, amit mondtam.
- "Úgy értem... nem... Nem ezt akartam mondani, de..."
Ahogy végre felemeltem a fejem, hogy megpróbáljak kilábalni abból, hogy gyerekesen összehasonlítottam Jayt és magamat... Henrit és engem... érzem Jázmin kezeit az arcomon. Erősen fogja az arcomat, mintha meg akarna akadályozni, hogy elmeneküljek, és megcsókol. A meglepetéstől megdermedve érzem, ahogy a szája az enyémre tapad. Erőteljesen az enyémre szorítja ajkait, és meg sem mozdul... amíg a testem és az elmém úgy dönt, hogy ellazul, és fel nem ismeri, mi történik. Így az ajkai puhábbak lesznek...
- "Jasmine..."
Jasmine: - "Nem szeretem, ha hülyeségeket beszélsz... Amikor lekicsinyeled magad másokhoz képest... még ha Jay-ről vagy bárki másról beszélünk is... Ami engem illet... az egyetlen t..."
Clement: De nem hagyom, hogy befejezze. Egyszer teljesen tiszták a gondolataim. Egy lépést mert tenni felém, és adott nekem erőt és bátorságot, hogy ugyanezt tegyem... felé. Felkelek és ezúttal én csókolom meg, átkarolom a vállát. Jasmine hagyja magát vezetni a csóktól, aztán hagyom magam elragadni a gyengédségétől. Hosszú perceket töltünk azzal, hogy megcsókoljuk egymást anélkül, hogy el tudnánk szakadni egymástól... Mintha bepótolnánk annyi évet, amiért kerestük és szerettük egymást anélkül, hogy ezt beismernénk. Annyira boldog vagyok, hogy végre megfoghatom, érezhetem magamon, a kezeimmel a hajába túrhatok, simogathatom a karját, a hátát, az arcát... a nyakát...
Egy idő után végre elszakadunk egymástól, én pedig az övéhez nyomom a homlokomat és lehunyom a szemem.
- "Én... Sajnálom az őrületet, aminek tanúja voltál..."
Jasmine: - "Sajnálom, hogy nem vettem komolyabban, mit jelentettek számodra ezek a felvetések, hogy olyasmit is megérinthet, amit elképzelni sem tudtam..."
Clement: - "Tényleg elvesztettem a hidegvéremet..."
Jasmine: - "Ez érthető... Most már jobban értem."
Clement: - "Aha... Hát... még mindig nem vagyok túl büszke arra, hogy eljátszhattam a féltékeny barátot. Ez nem király Henrinek..."
Jasmine: - "Nem hiszem, hogy felróná neked. És én sem fogom."
Clement: - "Azt hiszem, a visszahatás elmúlt. Bevallom, tudod, hogyan enyhítsd ezt a fajta sokkot."
Mosolyog és megcsókol.
Jasmine: - "Reagálnom kellett, láttam, hogy bolyongsz!"
Clement: Nevetünk.
- "Be akarsz menni?"
Hozzám bújt, és hagyta, hogy az arca a nyakam zugába simuljon.
Jasmine: - "Nem azonnal..."
*****
164. jelenet
Jasmine-ék nappalijában
Lyla: Hallottam nyitódni és csukni az ajtót. Hirtelen felkeltem.
Clement: "Ilyen sokáig elvoltunk? Ti ketten tényleg nem tudjátok, hogy fogjátok vissza magatokat... Hahaha!"
Lyla: Henri is felült.
Henri: "... Mennyi az idő?"
Jasmine: "Éjjel kettő..."
Lyla: Elaludtunk a kanapén. Betakarva a pasim karjaival.
Henri: "Több, mint három órán át kint voltatok..."
Lyla: Ravasz mosolyt villantott feléjük, de nem mondtunk semmit, úgy tettünk, mintha nem láttuk volna őket csókolózni. Jasmine és Clement úgy tett, mintha minden a normális lenne, de mi átláttunk rajtuk. A kis pillantásaik és a mosolyok megerősítették, amit gondoltunk.
Jasmine: "Azt hiszem mindenki fáradt..."
Lyla: Nyújtóztam és ásítottam. 'Igen... Kimerült vagyok!"
Jasmine: "Lyla, a szobám nincs igazán kész... Legutóbb a nappaliban aludtatok Henrivel, azt gondoltam ezúttal is itt akartok."
Lyla: "Ha ha... igen..." Jó éjszakát kívántunk egymásnak, aztán Clement és Jasmine külön mentek fel a lépcsőn, külön szobákba. Segítettem Henrinek a kanapéággyal és a fürdőbe mentem a jól megérdemelt zuhanyért. Felvettem a pizsamám.
Henri: "Mmmm... Imádom ezt a kis pizsamát..."
Lyla: Természetesen célzottan választottam ezt. Nem tudtam volna rövidebbet vagy átlátszóbbat felvenni. A karjaiba vett.
Henri: "Habár, talán egy kicsit túl sok nekem..."
Lyla: Henri homlokon csókolt. Aztán ő is elment lezuhanyozni. Elhelyezkedtem a kanapén, megpróbálva felvenni a legszexibb pózt mire visszajön. Miután kipróbáltam pár szexi, de nevetséges pózt, ami nem annyira "én" voltam, végre úgy döntöttem, hogy a hasamra fekszem és átlapoztam a közelemben lévő divatlapot. Végre kijött a fürdőből bokszerben. Szavakkal leírni nem lehet mennyire szexi... a teste egy istené.
Henri: "Mit olvasol?"
Lyla: "Én... Ez... Tulajdonképpen... Én voltam... Úgy értem... ha?"
Henri: "Hahaha!"
Lyla: Teljesen elvesztettem a beszédképességem. Szerinte ez naaagyoon vicces. Leült mellém és én felültem, a szemeim a hasizmára tapadtak.
Henri: "Lyla?"
Lyla: Azonnal felnéztem, mintha valami szörnyű dolgot tettem volna. "Igen?"
Henri: "Engem stírölsz?"
Lyla: Hatalmas mosollyal az ajkain várta a válaszomat. "Te vagy az, aki majdnem pucéran sétált ki...!!!"
Henri: "Hahaha! Hát csak sosem alszom pizsamában..."
Lyla: "Naaaagyon érdekes..." Az ujjaim az izmos testén vándoroltak. Nem hiszem, hogy valaha is megunnám ezt. Felemelte az államat és a szemeit mélyen az enyémbe fúrta. Fél másodperc alatt beindultam.
Henri: "Úgy érzem, mintha egy örökkévalóság telt volna el, mióta utoljára együtt töltöttük az éjszakát,,, Hiányoztál."
Lyla: "Ugyanezt érzem... Olyan nehéz volt." Megcsókolt és szó szerint a karjaiba olvadtam. Visszanyomott az ágyra, tovább csókolt. A kanapéágy nyikorgott és nyöszörgött minden mozdulatunkra. Legutóbb nem vettem észre, de ma éjjel felébresztjük az egész házat. Próbáltam nem erre gondolni és Henrire koncentrálni, de nehéz volt...
Henri: "Hahaha!"
Lyla: Mindketten nevetésben törtünk ki.
Henri: "Azt hiszem elég nehéz bármit is csinálni ezen az ágyon!"
Lyla: Csalódott vagyok, a szemeimmel könyörögtem. "Gyerünk..."
Henri: "Ennyire akarsz?"
Lyla: "Ha tudnád..." Próbáltam elfordulni miközben elpirultam.
Henri: "Lyla?"
Lyla: Sikerült szemkontaktust teremtenie velem. Majdnem, mintha hipnotizált volna. Láttam ő mennyire akar engem. Nyikorgó ágy ide vagy oda, úgy döntött, még nem hagyja hogy aludjak. "Olyan melegem van..."
Henri: "Igen..."
Lyla: Mintha csak parancsot adtam volna neki, levette a felsőmet és a vállamat csókolgatta.
Henri: "... Így jobb?"
Lyla: Csak az apró rövidnadrágom maradt. "Azt hiszem egy kicsit még mindig melegem van..."
Henri: "Gondoskodom róla..."
Lyla: Kínzóan lassú mozdulatokkal siklott a keze lefelé a testemen, hogy elérjen a sortomig. Tökéletesen nyugodt, nem úgy, mint én, aki alig kapok levegőt és folyamatosan elmerülök a csodálatos kék szemeiben. Végre levette a rövidnadrágot, gondosan fennhagyva a bugyimat. Egy provokatív mosoly villant az arcán, ahogy csókolni kezdte a nyakamat. Ez kínzás.
Henri: "És most?"
Lyla: "Ezt nem értem... Még mindig annyira melegem van..."
Henri: "Jól van jól van, kisasszony, ön kétségkívül igényes..."
Lyla: Megint tesztelte a tűrőképességem, lassan csúsztatta a kezét a testemen mielőtt lehúzta a bugyimat a lábamon. Teljesen pucér vagyok Jasmine-ék nappalijának a közepén, végiggördülve egy kanapén, ami jobban nyikorog, mint amit bárki el tudna képzelni. Felült és levette a bokszerét.
Henri: "Igen, azt hiszem az a pizsama tényleg túl sok volt... Sokkal gyönyörűbb vagy így."
Lyla: Egymásba olvadtunk, az éjszaka nagy részében gyűrtük a lepedőt.
Henri: "Úgy érzem, mintha egy örökkévalóság telt volna el, mióta utoljára együtt töltöttük az éjszakát,,, Hiányoztál."
Lyla: "Ugyanezt érzem... Olyan nehéz volt." Megcsókolt és szó szerint a karjaiba olvadtam. Visszanyomott az ágyra, tovább csókolt. A kanapéágy nyikorgott és nyöszörgött minden mozdulatunkra. Legutóbb nem vettem észre, de ma éjjel felébresztjük az egész házat. Próbáltam nem erre gondolni és Henrire koncentrálni, de nehéz volt...
Henri: "Hahaha!"
Lyla: Mindketten nevetésben törtünk ki.
Henri: "Azt hiszem elég nehéz bármit is csinálni ezen az ágyon!"
Lyla: Csalódott vagyok, a szemeimmel könyörögtem. "Gyerünk..."
Henri: "Ennyire akarsz?"
Lyla: "Ha tudnád..." Próbáltam elfordulni miközben elpirultam.
Henri: "Lyla?"
Lyla: Sikerült szemkontaktust teremtenie velem. Majdnem, mintha hipnotizált volna. Láttam ő mennyire akar engem. Nyikorgó ágy ide vagy oda, úgy döntött, még nem hagyja hogy aludjak. "Olyan melegem van..."
Henri: "Igen..."
Lyla: Mintha csak parancsot adtam volna neki, levette a felsőmet és a vállamat csókolgatta.
Henri: "... Így jobb?"
Lyla: Csak az apró rövidnadrágom maradt. "Azt hiszem egy kicsit még mindig melegem van..."
Henri: "Gondoskodom róla..."
Lyla: Kínzóan lassú mozdulatokkal siklott a keze lefelé a testemen, hogy elérjen a sortomig. Tökéletesen nyugodt, nem úgy, mint én, aki alig kapok levegőt és folyamatosan elmerülök a csodálatos kék szemeiben. Végre levette a rövidnadrágot, gondosan fennhagyva a bugyimat. Egy provokatív mosoly villant az arcán, ahogy csókolni kezdte a nyakamat. Ez kínzás.
Henri: "És most?"
Lyla: "Ezt nem értem... Még mindig annyira melegem van..."
Henri: "Jól van jól van, kisasszony, ön kétségkívül igényes..."
Lyla: Megint tesztelte a tűrőképességem, lassan csúsztatta a kezét a testemen mielőtt lehúzta a bugyimat a lábamon. Teljesen pucér vagyok Jasmine-ék nappalijának a közepén, végiggördülve egy kanapén, ami jobban nyikorog, mint amit bárki el tudna képzelni. Felült és levette a bokszerét.
Henri: "Igen, azt hiszem az a pizsama tényleg túl sok volt... Sokkal gyönyörűbb vagy így."
Lyla: Egymásba olvadtunk, az éjszaka nagy részében gyűrtük a lepedőt.
165. jelenet
Jasmine-ék nappalijában
Lyla: Pont, mint múltkor madárcsicsergésre ébredtem Jasmine-ék nappalijába. Kinyitottam a szemem és találkoztam Henriével.
Henri: "Helló gyönyörű."
Lyla: Édesen mosolygott rám. "Helló Henri... Régóta fent vagy?"
Henri: "Nagyjából negyed órája."
Lyla: "Ne mondd, hogy azzal töltöttél negyed órát, hogy engem néztél alvás közben... Ez annyira romantikus!"
Henri: "Hahaha! Valójában... Nem tudtam ellenállni!"
Lyla: "Awwww!" Megöleltem és ő magához szorított. Hirtelen valami eszembe jutott és felültem. "Hé... Gondolod, hogy múlt éjjel kicsit túl nagy zajt csaptunk?"
Henri: "Úgy értem... Hahaha! Egy kicsit???"
Lyla: Rájöttem, hogy az "egy kicsit", elég enyhe kifejezés. Henri rám nézett és nevetésben törtünk ki.
Henri: "Talán fel kéne kelnünk és öltöznünk! Ha a barátaink lejönnek és itt találnak minket pucéran, életünk végéig hallgathatjuk..."
Lyla: "Ó!" Felkeltem és összeszedtem a ruháimat mielőtt beszaladtam a fürdőbe felfrissülni. Ő is ugyanezt tette. Aztán levettük a takarókat és visszahajtottuk a kanapéágyat. Leült a kanapéra, megfogta a könyvét és kinyújtotta a kezét nekem. Lefeküdtem, a fejemet az ölébe tettem. A karját a hasamra fektette. Így maradtunk egy ideig, ő olvasott, én pedig a telefonom játszottam. Vártuk, hogy a többiek felébredjenek. Jasmine jött le először.
Jasmine: "Már fent vagytok? Lefogadom, hogy éheztek?!"
Lyla: A konyhába ment és összegyűjtött néhány dolgot reggelire.
Jasmine: "Teszek fel vizet forrni teának!"
Lyla: "Jól hangzik!" Clement is lejött néhány perccel később. Érzékeltem, hogy a barátom máshogy viselkedik... Henri rám nézett. Ő is észrevette. Együtt töltötték az éjszakát...?
Clement: "ÉHEZEM!"
Lyla: A srácok leültek, amíg Jasmine behozta a teát.
Jasmine: "Azt hiszem ez minden!"
Lyla: A barátaim váltottak néhány pillantást és mosolyogtak. Tudom, hogy titkolnak valamit, de Henri a közepébe csapott
Henri: "Na? Hogy vagytok?"
Lyla: Jasmine úgy tett, mintha nem értené és Clement elpirult, miközben másfelé fordult. Henri bekajálta az egészet. Azt hiszem a titkaival is ezt tette.
Henri: "Oké... nem teszünk fel kérdéseket... De lehetnétek egy kicsit diszkrétebbek..."
Clement: "Ó tényleg?"
Lyla: Clement csillogó szemmel fordult felénk.
Clement: "Tényleg a 'diszkrécióról' akarsz beszélgetni?!!"
Lyla: Hupsz...
Clement: "Beszéljünk arról, hogy gyilkoltátok a dobhártyánkat egész éjjel azzal a nyikorgó kanapéval! Komolyan... Sosem fáradsz el???"
Lyla: Borzasztóan elpirultam. Henri szokás szerint nagyon jól szórakozott. Csak vigyorgott. A teáját itta. Úgy tűnt büszke az éjszakai hőstettére. A szememet forgattam. Nyert. Mind nevetésben törtünk ki.
Clement: "Legközelebb találjatok egy jobb megoldást... Egy szemhunyásnyit sem aludtunk!"
Henri: "..."
Lyla: A pasim mosolya fülig ér.
Henri: "Unk...? Hmmm..."
Jasmine: "... Clement!"
Henri: "Hahaha!!"
Clement: "Pffff..."
Lyla: Clement a kezébe temette az arcát. Véletlenül kikotyogta, hogy ő és Jasmine együtt aludtak.
Jasmine: "De... Nem történt semmi!"
Henri: "Jasmine, nem kell védekezned! Nem kell tudnunk, hogy aludtatok e... vagy sem!"
Jasmine: "Ó la la... Ez olyan kínos!"
Lyla: "Ha ettől jobban érzitek magatokat, láttunk titeket csókolózni a kertben múlt éjjel..."
Clement: "Nem tudom ettől jobban érezzük e magunkat..."
Lyla: Gyengéden nézett Jasmine-re.
Clement: "Semmit nem akarunk eltitkolni előletek... Csak sok ez így egyszerre... Közeli barátokból intim kapcsolatba lépni... Egy kicsit furcsa. Ennek ellenére én vagyok a legboldogabb élő ember!"
Lyla: A barátom zavartan mosolygott, de nagyon izgatott. Akár csak Jasmine.
Henri: "Ó! Bocsánat... Ezt fel kell vennem..."
Lyla: Henri felkelt, hogy felvegye.
Lyla: Lenyűgöző hallani őt ilyen gyorsan beszélni spanyolul...
Clement: "Lenyűgöző hallani őt ilyen gyorsan beszélni spanyolul..."
Jasmine: "Igen..."
Lyla: Henri visszajött az asztalhoz, láthatóan ideges. "Minden rendben...?"
Henri: "Igen... Semmi szörnyű... Csak elfelejtettem, hogy a következő hétvégén Párizsba kell mennem. Hat napra."
Lyla: "MI? Hat napra?"
Henri: "N... Ne haragudj, Lyla... Teljesen elfelejtettem... Davis hívott, hogy megerősítsem a találkozót vele. Nem érte el apát, ezért engem hívott."
Lyla: Nem láthatom hat napig. Hogy fogom túlélni? De mosolygott, amikor Jasmine-re nézett.
Henri: "Felvesszük az új albumot."
Lyla: Aztán felém fordult.
Henri: "Remélem neked is tetszeni fog..."
Jasmine: "Óó!!! Ez hihetetlen!!! Ha... És ha belegondolok, most már erről az információról is tudok!! Most nem kell rendszereznem minden olyan valódi és kamu hírt, amit hallok rólad az interneten... Most nekem van a legjobb forrásom!"
Henri: "Hahaha! Meghallgattatom veled, amint elkezdjük rögzíteni. Azt hiszem az olyan rajongók véleménye, mint te, nagyon értékesek!"
Lyla: Jasmine teljesen izgalomba jött a megtiszteltetéstől. Örülök neki. Henri megsimogatta a kezem.
Henri: "Alig várom, hogy halld az albumot... A legtöbb dalt te inspiráltad."
Lyla: "Ó..."
Henri: "És van egy, amit négyünkről írtam!"
Clement: "Komolyan beszélsz, ember?"
Henri: "Hahaha! Természetesen!"
Clement: "Az király! A sminkelt barátom írt egy dalt nekem!"
Jasmine: "Clement!"
Clement: "Mi van???"
Jasmine: "Tisztelhetnéd egy kicsit jobban is Henrit!"
Clement: "Ne már... Jól van!! Hé ember! Te mindig a sminkelt barát leszel!"
Henri: "Hahaha! Igen, Clement. Tudom!"
Lyla: Beletörődött és nevetett.
Clement: "Ha ez boldoggá tesz, adni fogok egy esélyt a dalaidnak."
Henri: "Megtiszteltetés lenne!"
Clement: "Jó hogy!"
Lyla: Megettük a reggelit és elmentünk Jasmine-éktől. Holnap megkapjuk a vizsgaeredményeket.
Henri kocsijában
Henri: "Velem lógsz ma?"
Lyla: "Természetesen! Kivéve, ha nem akarod!"
Henri: "Van egy kis elintéznivalóm ma... De nem akarok nélküled lenni. Így is velem akarsz lenni...?"
Lyla: "Igen, szeretnék körülötted lenni. Mit kell csinálnod?"
Henri: "Be kell fejeznem egy dalt, amit ezen a héten rögzítünk Párizsban és fel kell vennünk egy kis demót is."
Lyla: "Ezt mind ma fogod megcsinálni?"
Henri: "Remélem! A dalom majdnem kész! És mivel pillanatnyilag nagyon ihletettnek érzem magam, nem fog sokáig tartani!"
Lyla: "Nem tudtam, hogy egy új albumon dolgozol..."
Henri: "Messze vagyok attól, hogy befejezzem. Ez még csak a kezdet, de a legtöbb dalt már megírtam. Mindaz, ami velünk történt igazán inspiráló volt, hogy felfedezzek néhány új területet, még úgy is, hogy a téma többnyire még mindig a szerelem."
Lyla: "Alig várom, hogy hallhassam!" Végre megérkeztünk hozzájuk.
Henriék nappalijában
Henri: "Apa?"
Lyla: Antoine kijött a konyhából.
Antoine: "Szia fiam! Szia Lyla! Nagyon örülök, hogy látlak! Nagyszerűen néztek ki!"
Lyla: "Köszönjük!"
Henri: "Davis most hívott. Szüksége volt néhány részletre a jövő hévégével kapcsolatban."
Antoine: "Igen, hagyott üzenetet. Elfelejtetted Párizst, igaz..."
Henri: "Nincs titkom előtted! Úgy terveztem ma befejezem azt a dalt és felvesszük a demót."
Antoine: "Nagyszerű. Az irodámban leszek! Viszlát este!"
Lyla: Antoine összeszedte a dolgait és kettesben hagyott minket.
Henri: "Na... Ideje munkához látni..."
Lyla: Gyorsan a szobájába ment és egy jegyzetfüzettel jött vissza, ami elég ismerős volt. A szemüvegét is feltette. Istenem annyira jól néz ki... A kanapéra csusszant, én pedig a másik végébe ültem. Megértettem, hogy nem kéne zavarnom őt, még ha a kísértés erősebb is nálam. Kinyújtottam a lábam, majdnem hozzáértem. Elkényelmesedtem. A telefonomon játszottam: a bátyám mutatott egy játékot, ami elég időrabló és megpróbáltam megdönteni a rekordját. Amíg én ezzel foglalatoskodtam, Henri koncentrált a jegyzetfüzetébe írogatva. Néhányszor rám pillantott. Azokban a pillanatokban, amikor nem írt, csak gondolkodott, tudat alatt a lábamat és a bokámat simogatta. Néhány perccel később kinyújtotta a karját a gitárért és elkezdett néhány akkordot játszani. Kipróbált néhány különböző dolgot és leírta a füzetbe. Szóval így ír meg Jay egy dalt. Az idő haladt. Nagyon koncentrált.
Henri: "Kikérhetem a véleményed?"
Lyla: Meglepetten emeltem fel a fejem. "Persze... Miről?"
Henri: "Mindenről! Szeretném tudni tetszik e az új dalom."
Lyla: Hízelgőn rámosolyogtam. A véleményemet akarja... "Természetesen..." Felült és megköszörülte a torkát. Egy kicsit ideges? A gondolat megmosolyogtatott. Sóhajtott.
Henri: "Oké... lesz, ami lesz...!"
Lyla: Megpengette a gitárt. Nem tudok sokat a zenéről, de a dallam elég jó. Anélkül, hogy elvette volna a tekintetét az enyémről, énekelni kezdte a dalt. Annyira szexi, amikor énekel... Annyira boldog vagyok, hogy az egész világ csak Jayként ismeri őt. Még ha Jay a világnak énekel is, Henri csakis nekem. Én vagyok az egyetlen, aki láthatja az igazi arcát, amikor énekel. Nem igazán tudom miről szól a dala, de egy dolog biztos, lenyűgöző. Feláll a szőr a karomon. Libabőrös lettem. Nagyon nehéz jónak lenni ma és hagyni őt dolgozni, főleg, amikor ilyeneket tesz velem. Teljesen elolvadtam.
Henri: "Na...? Tetszett?"
Lyla: Totál boldogan sóhajtottam. "Henri... Ez annyira szép volt!"
Henri: "Tényleg?"
Lyla: "Igen! Úgy értem... Nem hiszem, hogy túlságosan objektív lehetek... Még ha a dalszöveg egy kacsáról szólt is volna, akkor is imádtam volna!"
Henri: "Hahaha!"
Lyla: "Aaaaaaaaaanyira jól nézel ki, amikor énekelsz..." Letette a gitárját és felém mozdult, hogy magához húzzon. Egy pillanat alatt a karjaiban voltam.
Henri: "Feltételezem nem értetted a dalszöveget?"
Lyla: "Bocsánat... Azt hiszem szükségem lenne még néhány spanyol leckére, mielőtt megértem!"
Henri: "Azt megtehetjük!"
Lyla: Megmutatta a jegyzetfüzetét.
Henri: "Itt van a teljes dal."
Lyla: Az egyik oldalon minden át volt húzva, a másikon pedig minden szép és olvasható volt.
Henri: "Le tudod fordítani?"
Lyla: "Azt hiszem tudom kezelni." Olvasni kezdtem. Igen... Nem viccelt azzal, hogy spanyolul írt. A legtöbb mondat elég bonyolult. Nem igazán tudom lefordítani. "Tulajdonképpen... Azt hiszem szükségem lenne egy kis segítségre." Mosolygott és elkezdte fordítani a dalt. Ahogy mondta, ez egy szerelmes dal. Egy érzéki dal a boldogságról, amit a szeretett nő iránt érez és hogy ezek az érzések napról napra növekednek iránta. "Henri..."
Henri: "Tetszik?"
Lyla: "Olyan jó író vagy!"
Henri: "Köszönöm... Ez egy nagyon személyes dal, de így tudom kifejezni magam. Amit irántad érzek nagyon intenzív..."
Lyla: "Úgy érted, amit írtál, tényleg az, amit érzel?"
Henri: "Hogy lehetne bármi más? Mondtam, hogy rengeteg dalt inspiráltál."
Lyla: Egy sereg pillangó volt a hasamban és a szívem száguldott. "Henri..."
Henri: "Igen?"
Lyla: Felegyenesedtem, hogy megtudjam csókolni. Oldalra dobtam a jegyzetfüzetét, így szenvedélyesen csókolózhattunk. "Szeretlek... Szeretlek..."
Henri: "Ummmm... Mondd megint..."
Lyla: Hozzádörzsölte az állát az arcomhoz és éreztem, hogy mosolyog. "Szeretlek, Henri... De..." Hirtelen felült.
Henri: "De... mi?"
Lyla: "Minden amit tettél, a szerelmed minden bizonyítéka, ezek a dalok, azok a szavak... Hogy tudok valaha is a közelébe érni, hogy ugyanígy tegyek? Úgy érzem sosem leszek képes felvenni a versenyt..."
Henri: "Ó... Ne mondd ezt... Ez nem egy verseny! Semmi mást nem akarok, csak melletted lenni. Nincs semmi, ami boldogabbá tehetne. Csak te. Annyi mindent tettél már értem... Hála neked, nem kell többé rejtőznöm. Érdeklődtél a láthatatlan srác iránt a suliban, 'Henri' iránt. Annyira szeretlek, Lyla. Fogalmad sincs..."
Lyla: Megint megcsókolt. Annyira boldog vagyok.
Henri: "Lyla... Nyugalom... Még dolgoznom kell."
Lyla: Megsimogatta az arcomat, hogy egy kicsit lenyugtasson, és hogy magát is. Felkelt és megfogta a kezem.
Henri: "Velem jössz? Elviszlek az én kis felvevő stúdiómba. Demót fogunk csinálni!"
Lyla: "Ó!!!" A ház egy olyan részébe vitt, amit még nem láttam. A délután további részét ebben a kicsi szobában töltöttük a teljes felszereléssel. Hallgattam, ahogy énekelt és megcsinálta a saját átdolgozását a komputerével. Különböző hangszereket használt. Az idő nagyon gyorsan eltelt... Máris haza kell mennem!
A házunk előtt
Henri: "Eljöjjek érted holnap délelőtt 9-kor?"
Lyla: "Igen..." Kezdtem ideges lenni.
Henri: "Hé! Minden rendben lesz! Meglátod!"
Lyla: "Remélem!" Még egyszer megcsókolt, aztán elment.
A suli előtt
Lyla: Henri és én kéz a kézben közelítettük meg az iskola ajtaját. A szívem mindjárt felrobban. Megszorította az ujjaimat emlékeztetve, hogy itt van, bizalmat adott. Clement és Jasmine már itt voltak és úgy tűnt Jasmine próbálja lenyugtatni Clementet. Azt hiszem ugyanolyan állapotban van, mint én.
Henri: "Hé ti ketten!"
Clement: "Hé ember..."
Henri: "Hé! Minden rendben lesz..."
Clement: "Ti mind át fogtok menni és csak én maradok, az idióta, aki hátra marad..."
Jasmine: "Ne mondd ezt..."
Lyla: Jasmine felém fordult.
Jasmine: "Tegnap óta ilyen... Azután kezdődött, miután elmentetek."
Henri: "Gyerünk. Csak essünk túl rajta."
A suliban
Lyla: Egy rakat ember volt az eredménytábla előtt. A síró és ünneplő emberek közt lehetetlenség meglátni a listát.
Jasmine: "Azt hiszem várnunk kell egy percet."
Henri: "Francba! A kocsiban felejtettem a tárcámat. Mindjárt jövök."
Lyla: Igaz is, meg kell mutatnunk a személyinket hogy átvehessük az eredményt. Henri elment. Türelmesen vártuk, hogy ritkuljon a tömeg. Clement az idegösszeomlás határán állt. Mellette én is elsápadtam a stressztől.
Enzo: "Na, nézd kik azok! A kocka banda!"
Clement: "Mit akarsz, Enzo? Komolyan nincs semmi jobb dolgod?"
Enzo: "Elhagytátok négyszeműt! Máris meguntad, Lyla?"
Lyla: "Enzo... Istenem... Fogalmam sincs mit mondhatnék neked... Megérint, hogy az életem ennyire érdekel, de ha nem bánod, a magánéletemet inkább megtartanám magamnak."
Enzo: "Pont leszarom az életed!"
Henri: "Gond van?"
Lyla: Henri Enzo mögött tűnt fel, aki nem vette észre, hogy bejött. Megfordult és szemben találta magát vele.
Enzo: "Te vagy a probl... Mi...?"
Lyla: "Henri!" Teljesen figyelmen kívül hagytuk Enzot, aki most az egyszer nem jutott szóhoz. Elfelejtettem Henri új megjelenésének emberekre gyakorolt hatását, amivel a bátyám nem értett egyet.
Jessica: "Óóóóó! Lylanak máris új pasija van!"
Lyla: Remek! Most Jessica van itt.
Enzo: "!!!"
Lyla: Fogalma sincs, hogy ő Henri... De a tekintet az arcán megváltozott. Szégyenérzet nélkül tetőtől talpig végigmérte, aztán veszélyesen közel jött hozzá.
Jessica: "Hé szexi... Vele vagy? Tudod, vannak ám jobb halak is a tengerben..."
Henri: "Már megmondtam neked, hogy tartsd távol magad tőlem."
Lyla: Kihívó tekintettel nézett rá pislogás nélkül. Jessica szeme elkerekedett.
Enzo: "Felejtsd el, Jess, ez Henri. Nem ismerted fel?!"
Jessica: "Ha?"
Enzo: "Leléptem."
Lyla: Jessica meglepetten nézett Henrire és kezdett elpirulni zavarában. Aztán sértődötten elment.
Jasmine: "Hát... Úgy tűnik ez a kettő a végsőkig zaklatni fog minket."
Lyla: "Azt hiszem itt az ideje megnézni a vizsgáinkat!!" A tábla az eredményekkel láthatóvá vált. Mind a négyen egymásra néztünk. Aztán a tábla felé indultunk. Kikerestem a nevem.
Jasmine: "Ó! Átmentem!"
Lyla: Éreztem, hogy visszafogja magát. Nem akar túl izgatott lenni abban az esetben, ha esetleg egyikünk nem járt volna sikerrel.
Henri: "Én is átmentem."
Lyla: Nem tudok összpontosítani. Lélegezz Lyla. Végre megláttam a nevem. Átmentem!! Elsőre. "Én is!!!" Henri felé fordultam és mosolyogtam. Nyilvánvalóan ő már előbb látta, hogy átmentem, mint én.
Clement: "Istenem! ISTENEM!! Átmentem!!!!! Elsőre!!!!"
Lyla: A karjaiba kapta Jasmine-t, felemelte és mindenki előtt megcsókolta.
Clement: "Nem gondoltam, hogy megcsinálom!!!"
Lyla: Henrire néztem, aki adott egy hatalmas ölelést.
Henri: "Gratulálok, szépségem!"
Lyla: "Gratuláció neked is!!!!"
Clement: "Hé ember! Nézd! Dicsérettel mentél át!!"
Lyla: "Mi? Henri?!"
Henri: "Hahaha! Igen, úgy tűnik dicsérettel mentem át."
Lyla: Átkaroltam a nyakát. "Ez fantasztikus!!! Hát egyértelmű, hogy te vagy a legjobb!!!!"
Clement: "Gyerünk, ünnepeljünk!!!"
A kávézó előtt
Lyla: Megünnepeltük az eredményünket és nagyszerű reggelünk volt. Clement és Jasmine egymáshoz tapadtak. Annyira örülök nekik. Dylan és Amelie arra jöttek és csatlakoztak. Amelie átment, de Dylan-nek pótvizsgáznia kell. Nem úgy tűnik, mintha nagyon érdekelné. Nem rontott sokat és Amelie biztosított, hogy tanulni fog. A barátaimra néztem, mindenki mosolygott. Sosem képzeltem, hogy így megkönnyebbülünk. Érzem, hogy Henri engem néz. Ő is olyan boldog és megkönnyebbült, mint én. Megfogta és diszkréten megcsókolta a kezem. A délelőtt hátralevő részét a kávézó teraszán töltöttük, felelevenítve mi történt egész évben. Dylan még azt is elmondta mi történt a folyosón év elején, hogy nem volt túl kedves Henrivel, és hogy elég... fizikálisan avatkozott be. Nagyot nevettünk. Azóta már rengeteg víz lefolyt a híd alatt... A köztünk lévő barátság nagyon őszinte és megígértük egymást, hogy annyit találkozunk, amennyit csak tudunk. Végül a többi pár elment. Henri és én egyedül találtuk magukat, közvetlenül mellette ültem. Néztem, ahogy a barátaim elmennek. Néztem őket, integettem míg el nem tűntek a látóteremből. Henri átkarolt, ahogy a hátamnak dőlt. A fülembe suttogott.
Henri: "Az a név, az egyetlené, akit szeretek."
Lyla: Megfordultam és mosolyogtam. Lábujjhegyre álltam, hogy szájon csókoljam. "Én is szeretlek..." Átkaroltam a nyakát és elvesztem a gyönyörű szemeiben. "Ha tudnád mennyire szeretlek!!!!" Rám nézett, a szemei csillogtak az irántam érzett szerelemtől.
Henri: "Menjünk."
Lyla: Henri kézen fogott és elhagytuk a kávézó teraszát. A profilját néztem. Nem tudtam levenni róla a szemem miközben sétáltunk. A kezem a kezében, keresztülvezetett a város utcáin. Boldogabb vagyok, mint valaha. Szeretem. A pasim... a szerelmem... az én Henrim.
Lyla: Jasmine teljesen izgalomba jött a megtiszteltetéstől. Örülök neki. Henri megsimogatta a kezem.
Henri: "Alig várom, hogy halld az albumot... A legtöbb dalt te inspiráltad."
Lyla: "Ó..."
Henri: "És van egy, amit négyünkről írtam!"
Clement: "Komolyan beszélsz, ember?"
Henri: "Hahaha! Természetesen!"
Clement: "Az király! A sminkelt barátom írt egy dalt nekem!"
Jasmine: "Clement!"
Clement: "Mi van???"
Jasmine: "Tisztelhetnéd egy kicsit jobban is Henrit!"
Clement: "Ne már... Jól van!! Hé ember! Te mindig a sminkelt barát leszel!"
Henri: "Hahaha! Igen, Clement. Tudom!"
Lyla: Beletörődött és nevetett.
Clement: "Ha ez boldoggá tesz, adni fogok egy esélyt a dalaidnak."
Henri: "Megtiszteltetés lenne!"
Clement: "Jó hogy!"
Lyla: Megettük a reggelit és elmentünk Jasmine-éktől. Holnap megkapjuk a vizsgaeredményeket.
166. jelenet
Henri kocsijában
Henri: "Velem lógsz ma?"
Lyla: "Természetesen! Kivéve, ha nem akarod!"
Henri: "Van egy kis elintéznivalóm ma... De nem akarok nélküled lenni. Így is velem akarsz lenni...?"
Lyla: "Igen, szeretnék körülötted lenni. Mit kell csinálnod?"
Henri: "Be kell fejeznem egy dalt, amit ezen a héten rögzítünk Párizsban és fel kell vennünk egy kis demót is."
Lyla: "Ezt mind ma fogod megcsinálni?"
Henri: "Remélem! A dalom majdnem kész! És mivel pillanatnyilag nagyon ihletettnek érzem magam, nem fog sokáig tartani!"
Lyla: "Nem tudtam, hogy egy új albumon dolgozol..."
Henri: "Messze vagyok attól, hogy befejezzem. Ez még csak a kezdet, de a legtöbb dalt már megírtam. Mindaz, ami velünk történt igazán inspiráló volt, hogy felfedezzek néhány új területet, még úgy is, hogy a téma többnyire még mindig a szerelem."
Lyla: "Alig várom, hogy hallhassam!" Végre megérkeztünk hozzájuk.
Henriék nappalijában
Henri: "Apa?"
Lyla: Antoine kijött a konyhából.
Antoine: "Szia fiam! Szia Lyla! Nagyon örülök, hogy látlak! Nagyszerűen néztek ki!"
Lyla: "Köszönjük!"
Henri: "Davis most hívott. Szüksége volt néhány részletre a jövő hévégével kapcsolatban."
Antoine: "Igen, hagyott üzenetet. Elfelejtetted Párizst, igaz..."
Henri: "Nincs titkom előtted! Úgy terveztem ma befejezem azt a dalt és felvesszük a demót."
Antoine: "Nagyszerű. Az irodámban leszek! Viszlát este!"
Lyla: Antoine összeszedte a dolgait és kettesben hagyott minket.
Henri: "Na... Ideje munkához látni..."
Lyla: Gyorsan a szobájába ment és egy jegyzetfüzettel jött vissza, ami elég ismerős volt. A szemüvegét is feltette. Istenem annyira jól néz ki... A kanapéra csusszant, én pedig a másik végébe ültem. Megértettem, hogy nem kéne zavarnom őt, még ha a kísértés erősebb is nálam. Kinyújtottam a lábam, majdnem hozzáértem. Elkényelmesedtem. A telefonomon játszottam: a bátyám mutatott egy játékot, ami elég időrabló és megpróbáltam megdönteni a rekordját. Amíg én ezzel foglalatoskodtam, Henri koncentrált a jegyzetfüzetébe írogatva. Néhányszor rám pillantott. Azokban a pillanatokban, amikor nem írt, csak gondolkodott, tudat alatt a lábamat és a bokámat simogatta. Néhány perccel később kinyújtotta a karját a gitárért és elkezdett néhány akkordot játszani. Kipróbált néhány különböző dolgot és leírta a füzetbe. Szóval így ír meg Jay egy dalt. Az idő haladt. Nagyon koncentrált.
Henri: "Kikérhetem a véleményed?"
Lyla: Meglepetten emeltem fel a fejem. "Persze... Miről?"
Henri: "Mindenről! Szeretném tudni tetszik e az új dalom."
Lyla: Hízelgőn rámosolyogtam. A véleményemet akarja... "Természetesen..." Felült és megköszörülte a torkát. Egy kicsit ideges? A gondolat megmosolyogtatott. Sóhajtott.
Henri: "Oké... lesz, ami lesz...!"
Lyla: Megpengette a gitárt. Nem tudok sokat a zenéről, de a dallam elég jó. Anélkül, hogy elvette volna a tekintetét az enyémről, énekelni kezdte a dalt. Annyira szexi, amikor énekel... Annyira boldog vagyok, hogy az egész világ csak Jayként ismeri őt. Még ha Jay a világnak énekel is, Henri csakis nekem. Én vagyok az egyetlen, aki láthatja az igazi arcát, amikor énekel. Nem igazán tudom miről szól a dala, de egy dolog biztos, lenyűgöző. Feláll a szőr a karomon. Libabőrös lettem. Nagyon nehéz jónak lenni ma és hagyni őt dolgozni, főleg, amikor ilyeneket tesz velem. Teljesen elolvadtam.
Henri: "Na...? Tetszett?"
Lyla: Totál boldogan sóhajtottam. "Henri... Ez annyira szép volt!"
Henri: "Tényleg?"
Lyla: "Igen! Úgy értem... Nem hiszem, hogy túlságosan objektív lehetek... Még ha a dalszöveg egy kacsáról szólt is volna, akkor is imádtam volna!"
Henri: "Hahaha!"
Lyla: "Aaaaaaaaaanyira jól nézel ki, amikor énekelsz..." Letette a gitárját és felém mozdult, hogy magához húzzon. Egy pillanat alatt a karjaiban voltam.
Henri: "Feltételezem nem értetted a dalszöveget?"
Lyla: "Bocsánat... Azt hiszem szükségem lenne még néhány spanyol leckére, mielőtt megértem!"
Henri: "Azt megtehetjük!"
Lyla: Megmutatta a jegyzetfüzetét.
Henri: "Itt van a teljes dal."
Lyla: Az egyik oldalon minden át volt húzva, a másikon pedig minden szép és olvasható volt.
Henri: "Le tudod fordítani?"
Lyla: "Azt hiszem tudom kezelni." Olvasni kezdtem. Igen... Nem viccelt azzal, hogy spanyolul írt. A legtöbb mondat elég bonyolult. Nem igazán tudom lefordítani. "Tulajdonképpen... Azt hiszem szükségem lenne egy kis segítségre." Mosolygott és elkezdte fordítani a dalt. Ahogy mondta, ez egy szerelmes dal. Egy érzéki dal a boldogságról, amit a szeretett nő iránt érez és hogy ezek az érzések napról napra növekednek iránta. "Henri..."
Henri: "Tetszik?"
Lyla: "Olyan jó író vagy!"
Henri: "Köszönöm... Ez egy nagyon személyes dal, de így tudom kifejezni magam. Amit irántad érzek nagyon intenzív..."
Lyla: "Úgy érted, amit írtál, tényleg az, amit érzel?"
Henri: "Hogy lehetne bármi más? Mondtam, hogy rengeteg dalt inspiráltál."
Lyla: Egy sereg pillangó volt a hasamban és a szívem száguldott. "Henri..."
Henri: "Igen?"
Lyla: Felegyenesedtem, hogy megtudjam csókolni. Oldalra dobtam a jegyzetfüzetét, így szenvedélyesen csókolózhattunk. "Szeretlek... Szeretlek..."
Henri: "Ummmm... Mondd megint..."
Lyla: Hozzádörzsölte az állát az arcomhoz és éreztem, hogy mosolyog. "Szeretlek, Henri... De..." Hirtelen felült.
Henri: "De... mi?"
Lyla: "Minden amit tettél, a szerelmed minden bizonyítéka, ezek a dalok, azok a szavak... Hogy tudok valaha is a közelébe érni, hogy ugyanígy tegyek? Úgy érzem sosem leszek képes felvenni a versenyt..."
Henri: "Ó... Ne mondd ezt... Ez nem egy verseny! Semmi mást nem akarok, csak melletted lenni. Nincs semmi, ami boldogabbá tehetne. Csak te. Annyi mindent tettél már értem... Hála neked, nem kell többé rejtőznöm. Érdeklődtél a láthatatlan srác iránt a suliban, 'Henri' iránt. Annyira szeretlek, Lyla. Fogalmad sincs..."
Lyla: Megint megcsókolt. Annyira boldog vagyok.
Henri: "Lyla... Nyugalom... Még dolgoznom kell."
Lyla: Megsimogatta az arcomat, hogy egy kicsit lenyugtasson, és hogy magát is. Felkelt és megfogta a kezem.
Henri: "Velem jössz? Elviszlek az én kis felvevő stúdiómba. Demót fogunk csinálni!"
Lyla: "Ó!!!" A ház egy olyan részébe vitt, amit még nem láttam. A délután további részét ebben a kicsi szobában töltöttük a teljes felszereléssel. Hallgattam, ahogy énekelt és megcsinálta a saját átdolgozását a komputerével. Különböző hangszereket használt. Az idő nagyon gyorsan eltelt... Máris haza kell mennem!
167. jelenet
A házunk előtt
Henri: "Eljöjjek érted holnap délelőtt 9-kor?"
Lyla: "Igen..." Kezdtem ideges lenni.
Henri: "Hé! Minden rendben lesz! Meglátod!"
Lyla: "Remélem!" Még egyszer megcsókolt, aztán elment.
A suli előtt
Lyla: Henri és én kéz a kézben közelítettük meg az iskola ajtaját. A szívem mindjárt felrobban. Megszorította az ujjaimat emlékeztetve, hogy itt van, bizalmat adott. Clement és Jasmine már itt voltak és úgy tűnt Jasmine próbálja lenyugtatni Clementet. Azt hiszem ugyanolyan állapotban van, mint én.
Henri: "Hé ti ketten!"
Clement: "Hé ember..."
Henri: "Hé! Minden rendben lesz..."
Clement: "Ti mind át fogtok menni és csak én maradok, az idióta, aki hátra marad..."
Jasmine: "Ne mondd ezt..."
Lyla: Jasmine felém fordult.
Jasmine: "Tegnap óta ilyen... Azután kezdődött, miután elmentetek."
Henri: "Gyerünk. Csak essünk túl rajta."
A suliban
Lyla: Egy rakat ember volt az eredménytábla előtt. A síró és ünneplő emberek közt lehetetlenség meglátni a listát.
Jasmine: "Azt hiszem várnunk kell egy percet."
Henri: "Francba! A kocsiban felejtettem a tárcámat. Mindjárt jövök."
Lyla: Igaz is, meg kell mutatnunk a személyinket hogy átvehessük az eredményt. Henri elment. Türelmesen vártuk, hogy ritkuljon a tömeg. Clement az idegösszeomlás határán állt. Mellette én is elsápadtam a stressztől.
Enzo: "Na, nézd kik azok! A kocka banda!"
Clement: "Mit akarsz, Enzo? Komolyan nincs semmi jobb dolgod?"
Enzo: "Elhagytátok négyszeműt! Máris meguntad, Lyla?"
Lyla: "Enzo... Istenem... Fogalmam sincs mit mondhatnék neked... Megérint, hogy az életem ennyire érdekel, de ha nem bánod, a magánéletemet inkább megtartanám magamnak."
Enzo: "Pont leszarom az életed!"
Henri: "Gond van?"
Lyla: Henri Enzo mögött tűnt fel, aki nem vette észre, hogy bejött. Megfordult és szemben találta magát vele.
Enzo: "Te vagy a probl... Mi...?"
Lyla: "Henri!" Teljesen figyelmen kívül hagytuk Enzot, aki most az egyszer nem jutott szóhoz. Elfelejtettem Henri új megjelenésének emberekre gyakorolt hatását, amivel a bátyám nem értett egyet.
Jessica: "Óóóóó! Lylanak máris új pasija van!"
Lyla: Remek! Most Jessica van itt.
Enzo: "!!!"
Lyla: Fogalma sincs, hogy ő Henri... De a tekintet az arcán megváltozott. Szégyenérzet nélkül tetőtől talpig végigmérte, aztán veszélyesen közel jött hozzá.
Jessica: "Hé szexi... Vele vagy? Tudod, vannak ám jobb halak is a tengerben..."
Henri: "Már megmondtam neked, hogy tartsd távol magad tőlem."
Lyla: Kihívó tekintettel nézett rá pislogás nélkül. Jessica szeme elkerekedett.
Enzo: "Felejtsd el, Jess, ez Henri. Nem ismerted fel?!"
Jessica: "Ha?"
Enzo: "Leléptem."
Lyla: Jessica meglepetten nézett Henrire és kezdett elpirulni zavarában. Aztán sértődötten elment.
Jasmine: "Hát... Úgy tűnik ez a kettő a végsőkig zaklatni fog minket."
Lyla: "Azt hiszem itt az ideje megnézni a vizsgáinkat!!" A tábla az eredményekkel láthatóvá vált. Mind a négyen egymásra néztünk. Aztán a tábla felé indultunk. Kikerestem a nevem.
Jasmine: "Ó! Átmentem!"
Lyla: Éreztem, hogy visszafogja magát. Nem akar túl izgatott lenni abban az esetben, ha esetleg egyikünk nem járt volna sikerrel.
Henri: "Én is átmentem."
Lyla: Nem tudok összpontosítani. Lélegezz Lyla. Végre megláttam a nevem. Átmentem!! Elsőre. "Én is!!!" Henri felé fordultam és mosolyogtam. Nyilvánvalóan ő már előbb látta, hogy átmentem, mint én.
Clement: "Istenem! ISTENEM!! Átmentem!!!!! Elsőre!!!!"
Lyla: A karjaiba kapta Jasmine-t, felemelte és mindenki előtt megcsókolta.
Clement: "Nem gondoltam, hogy megcsinálom!!!"
Lyla: Henrire néztem, aki adott egy hatalmas ölelést.
Henri: "Gratulálok, szépségem!"
Lyla: "Gratuláció neked is!!!!"
Clement: "Hé ember! Nézd! Dicsérettel mentél át!!"
Lyla: "Mi? Henri?!"
Henri: "Hahaha! Igen, úgy tűnik dicsérettel mentem át."
Lyla: Átkaroltam a nyakát. "Ez fantasztikus!!! Hát egyértelmű, hogy te vagy a legjobb!!!!"
Clement: "Gyerünk, ünnepeljünk!!!"
A kávézó előtt
Lyla: Megünnepeltük az eredményünket és nagyszerű reggelünk volt. Clement és Jasmine egymáshoz tapadtak. Annyira örülök nekik. Dylan és Amelie arra jöttek és csatlakoztak. Amelie átment, de Dylan-nek pótvizsgáznia kell. Nem úgy tűnik, mintha nagyon érdekelné. Nem rontott sokat és Amelie biztosított, hogy tanulni fog. A barátaimra néztem, mindenki mosolygott. Sosem képzeltem, hogy így megkönnyebbülünk. Érzem, hogy Henri engem néz. Ő is olyan boldog és megkönnyebbült, mint én. Megfogta és diszkréten megcsókolta a kezem. A délelőtt hátralevő részét a kávézó teraszán töltöttük, felelevenítve mi történt egész évben. Dylan még azt is elmondta mi történt a folyosón év elején, hogy nem volt túl kedves Henrivel, és hogy elég... fizikálisan avatkozott be. Nagyot nevettünk. Azóta már rengeteg víz lefolyt a híd alatt... A köztünk lévő barátság nagyon őszinte és megígértük egymást, hogy annyit találkozunk, amennyit csak tudunk. Végül a többi pár elment. Henri és én egyedül találtuk magukat, közvetlenül mellette ültem. Néztem, ahogy a barátaim elmennek. Néztem őket, integettem míg el nem tűntek a látóteremből. Henri átkarolt, ahogy a hátamnak dőlt. A fülembe suttogott.
Henri: "Az a név, az egyetlené, akit szeretek."
Lyla: Megfordultam és mosolyogtam. Lábujjhegyre álltam, hogy szájon csókoljam. "Én is szeretlek..." Átkaroltam a nyakát és elvesztem a gyönyörű szemeiben. "Ha tudnád mennyire szeretlek!!!!" Rám nézett, a szemei csillogtak az irántam érzett szerelemtől.
Henri: "Menjünk."
Lyla: Henri kézen fogott és elhagytuk a kávézó teraszát. A profilját néztem. Nem tudtam levenni róla a szemem miközben sétáltunk. A kezem a kezében, keresztülvezetett a város utcáin. Boldogabb vagyok, mint valaha. Szeretem. A pasim... a szerelmem... az én Henrim.
Az igazán nehéz részek fordításában barátnőm és lelki társam volt a segítségemre. ^.^
*****
Különleges fejezet
Karácsonyi visszapillantás
Végre kezdődik a nyári vakáció, Lyla pedig visszamerül az emlékeibe. Emlékszik egy bizonyos karácsonyra, amikor egy meglehetősen... emlékezetes találkozásban volt része. És ha már a sors eltervezte az egészet?
Lylaék nappalija
Lyla: A nappaliban a kanapén fekve, a kezemben a telefonom, nézem az összes tanévben készült képet, amitől egy kicsit nosztalgikus hangulatba kerülök... Ha valaki egy éve azt mondta volna, hogy az életem ilyen fordulatot vesz, sosem hittem volna el. De a tények itt vannak... ma, szerelmes vagyok... Jay-be. Gyakran meg kell ismételnem magamnak, hogy Henri, akit szeretek, az Jay. Azt hiszem, néha elfelejtem. Nézek egy pillanatra egy szilveszterkor készült szelfit. Clement, Jasmine, Henri és én vagyok a képen. Azon az éjszakán kellett először hozzábújnom. Az, hogy mindenkit be kellett illeszteni a képbe, remek ürügy volt, hogy ilyen közel legyünk egymáshoz! Éppen azután történt, hogy kicseréltük az első ajándékainkat. Egy gyönyörű figurát kaptam tőle, ami még mindig a szobámban van, én pedig egy nyakláncot adtam neki, amit soha nem vesz le. Mindig nagy gonddal választok ajándékot minden kedves személynek. Azt akarom, hogy eredetiek legyenek, legyen önálló történetük, vagy valami konkréthoz kapcsolódjanak. Szeretem, ha ez boldoggá teszi őket, szeretem látni a meglepett arckifejezést, az érzelmeiket. Imádom ezeket a pillanatokat, amelyek a nevetés igazi pillanatai is lehetnek! Nagyon jó és szórakoztató emlékeim vannak az ajándékokról, amelyeket adtam. Emlékszem anya sok sikertelen próbálkozására is...
Alex: - "Mi ez a mosoly az arcodon?"
Lyla: - "Hahaha! Csak eszembe jutott néhány jó emlék..."
Alex: - "Rajta, nevettess meg!"
Lyla: - "Emlékszel, amikor anya azokat a borzalmas zoknikat adta neked?"
Alex: - "Hahaha! Teljesen! Még mindig azon tűnődöm, hogyan mehetett ezekért a dolgokért..."
Lyla: - "Én sem tudom! Anya valami nagyon...!"
Alex: - "Aha... Te smiley-s karkötőt kaptál..."
Lyla:
- "Nem emlékszem erre! A zoknid, az volt a legrosszabb!"
- Banyeeeek! Ne is hozd fel!!!"
Alex: - "Nem is lehetett volna rosszabb!"
Lyla: - "Olyan jót nevettünk Jasmine-nel és Clement-tel, amikor megmutattam nekik a karkötőt! Jasmine azt próbálta elmondani nekünk, hogy tényleg nem volt szép gúnyolódni azokon az ajándékokon, amelyeket olyan emberektől kaptunk, akiket szerettünk. De annyira nevetett, hogy nem volt hiteles!"
Alex: - "Hahaha!!! Szerencsére apa itt volt, hogy egy kicsit felmérje a dolgokat..."
Caroline: - "Mi az?"
Lyla: Emlegetett szamár... Itt van anya.
Alex: - "Rólad beszéltünk és a te nagyszerű... 'tehetségedről', hogy minden évben a legbénább ajándékokat szedd össze!"
Caroline: - "Hahaha! Drága kölykeim... Sajnálom! Nem lehetünk jók mindenben!"
Lyla: Mind nevetésben törtünk ki. Ránk kacsint. Tudjuk, hogy nem sértődik meg ezen. Éppen ellenkezőleg, ez a mi kis privát viccünkké vált. Anya minden évben minden tőle telhetőt megtesz, és arra gondol, hogy talán ezúttal sikerül neki. De minden évben, minden ajándék kibontásánál, ugyan az az irányíthatalan nevetés a jellemző.
- "Nem szeretném, ha megváltoztatnád a módját, hogy elkényeztess minket karácsonykor vagy a születésnapunkon, a világon semmiért. Ezek a pillanatok túl értékesek."
Felálltam, hogy arcon csókoljam anyát. Az én gyönyörű anyukám...
Alex: - "Arra is emlékszem, hogy másfél éve közel kerültem ahhoz, hogy egyáltalán ne legyen ajándékom..."
Lyla: - "Istenem... Erre emlékszem! A csomag nem érkezett meg, micsoda egy zűrzavar!"
Alex: - "Hahaha! Folyton azt mondogattam neked, hogy tudok várni, de te a saját módodon akartad megoldani!"
Lyla: - "Persze, hogy így tettem! Azt akartam, hogy bonthass ajándékot karácsony estéjént!!! Különben nem ugyanolyan!"
Alex: - "Mondtam, hogy engem nem érdekel..."
Lyla:
- "Hallgatnom kell volna rád!"
- "Hát érdekel!"
Alex: - "Megkaptam mindent rendben! Jól van, Maelle-lel találkozom délután! Fogom a cuccaim és itt se vagyok! Majd este!"
Lyla: A bátyám a szobájába ment és újra egyedül maradtam az emlékeimmel a nappaliban. Másfél évvel ezelőtt volt... karácsony előtt egy nappal. És akkoriban, amikor még nem ismertem Henrit.
Másfél évvel korábban december 24.
Lyla szobája
A visszaigazoló emailt nézem a gépemen. Azt írja a csomag késni fog és nem fog megérkezni a jövő hétig. December 24-e van és a bátyám nem kapja meg a nagyszerű ajándékát. Ami azt illeti... Semmilyen ajándékot nem fog kapni... Rosszul vagyok tőle! Annyira büszke vagyok az ötletemre!!! Használtan sikerült megtalálnom a legelső videojátékunkat. Azt, amivel annyi órát töltöttünk. Milyen jó pillanatok! Olyan kicsi voltam... Alex sokáig elhitette velem, hogy én is játszok vele, amikor a joystick még csak csatlakoztatva sem volt a konzolhoz. Még csak öt éves voltam és tudatlan. Amikor ezzel játszottunk, sosem vitatkoztunk. Mindig jól kijöttünk egymással. Mindig ugyanazt a doboz csokis kekszet nyitotta ki, és a rózsaszín és kék zselés babokat tömtünk magunkba. Az a kedvencünk. Már nem eszünk ilyen édességeket, de ha csak rágondolok, minden emlékem visszaköszön. Illatok, jó közérzet, édes gyerekkori érzések nosztalgikus keveréke... Az utóbbi időben sokat beszélünk erről a játékról. És ezért jutott eszembe, hogy megtaláljam. Sikerült előásnom a "Sorcerer's Adventures"-t az interneten, elfogadható áron. Mert mindenhol máshol csak kirívó áron találtam. Az a tény, hogy a bátyám ma este nem kapja meg a játékát. Még mindig kora délután van... Még elmehetek sétálni a városba, és megpróbálok találni neki valamit, hogy legalább legyen valami a fa alatt, amit tőlem kap. Hívom Jasmine-t...
Jasmine: - "Halló?"
Lyla: - "Barátnőm!!! Mit csinálsz ma délután?"
Jasmine: - "Ehh... A szüleim ajándékait készítem elő. Miért?"
Lyla: - "Be kell mennem a városba! Van kedved velem jönni?"
Jasmine: - "Micsoda? Lyla, nem... Főzök és..."
Lyla:
- "Ó... Erőltesd meg magad!"
- "Ó... oké... megértem..."
Jasmine: - "Bocsi... Próbáld meg Clementet!"
Lyla: - "Igen!"
Leteszem és hívom Clementet.
Clement: - "Aha Lyla! Mizu?"
Lyla: - "Clement! Eljössz velem a városba délután?"
Clement: - "... Neked... Neked nincs még meg minden ajándékod..."
Lyla: - "... Ez szívás... Akinek el kellett volna küldenie a bátyám ajándékát, késik... Találnom kell valamit..."
Clement: - "Csak szórakozol, Lyla! Nem megyek be a városba december 24-én! Hahaha!"
Lyla: - "Ez nem vicces..."
Clement: - "És emellett, apánál vagyok... Messze van a várostól."
Lyla: - "Igen..."
Clement: - "Magadra maradtál."
Lyla: - "Ez elég nyilvánvaló..."
Clement: - "Sok szerencsét!"
Lyla: - "Aha... Köszi..."
Letettük.
A stúdióban
Antoine: - "Gyerünk, fiam, majdnem vége...!"
Jay: - "Igen... Fáradt vagyok!"
Antoine: - "Jó munkát végeztél ma! A dalod nagyszerű!"
Jay: - "Igen..."
Antoine: - "Gyerünk... ne aggódj!!! Tudom, hogy az ilyen típusú élő fellépések a közösségi hálózatokon nyomást gyakorolnak rád, de király lesz!"
Jay: - "Ne aggódj. Úgy gondolom, megfelel a feladatának."
Próbálom meggyőzni magam, de félszívvel. Apámnak az a zseniális ötlete támadt, hogy elkészítsem ennek a híres karácsonyi dalnak a feldolgozását, és élőben énekeljem el a közösségi hálózatokon. Szerinte jó módja annak, hogy az ünnepi köszöntésemet kívánjam minden követőmnek. Ez elég kedves... De számomra mindig nehéz egy kicsit. És... Az utóbbi időben nem igazán tudom rávenni magam, karácsonykor sem.
Antoine: - "Kaptam egy üzenetet anyádtól. Most érkezett meg. A nagyinál van."
Jay:
- "Nagyszerű."
- "Máris?!"
Karácsonykor mintha a dolgok nem is változtak volna, mintha a szüleim még mindig együtt lennének... De nem ez a helyzet. Szerencsére ez nem kamu. Nagyon jól kijönnek egymással. Ez már valami. Örülök, hogy láthatom ma este anyát. És a nagyit is. Nem voltak túl boldogok, amiárt kihagytam ezt az évet a gimiben. Hogy megcsináljam ezt a nagy turnét. Tényleg fel kell áldoznom az érettségim?
Alex szobája
Alex: - "Igen?"
Lyla: - "Hé, még mindig úgy van, hogy mész Sebastianhöz?"
Alex: - "Aha, el kell mennem valamiért. Miért? Te is jönni akarsz?"
Lyla: Ferdén mosolyog rám. Tudom, hogy Sebastian régebben szemet vetett rám. Akárcsak a bátyám legtöbb haverja.
- "Csak azt szeretném, hogy tegyél ki a városban..."
Alex: - "A városba??? De... mit akarsz csinálni? Komolyan randid van szenteste...?!"
Lyla: - "Természetesen nem!"
Alex: - "Jól van... Ethan-nel találkozol!"
Lyla: - "Ahh! Bosszantó vagy! Hagyj békén!"
Alex: - "Ismerlek... Látom, ahogy pitizik a lábad előtt... És te, az empátiáddal... A végén újra összejöttök!"
Lyla: - "Hé... Miért nem foglalkozol a saját dolgoddal?"
Alex: - "Aha... ..."
Lyla: - "..."
Alex: - "Nem bírom a csávót. Ez van."
Lyla: - "Alex!"
A bátyám eddig egyetlen barátomat sem kedvelte. Ethan, aki nem volt kivétel, mindig kényelmetlenül érezte magát Alexszel... aki ujjongott. Ettől még erősebbnek érezte magát. Azt hiszem arra vár, hogy olyan pasit találjak, aki kiáll vele... de nem fogja bevallani.
- "Szóval veled mehetek?"
- "Talán megkérem Ethan-t hogy vigyen el... Ő legalább jobb hangulatban lesz!"
Alex: - "Oké. De mozogj, mert indulni szeretnék!"
Lyla: - "Kész vagyok!"
Alex: - "Így jössz?"
Lyla: - "Ehh... igen... miért?"
Alex: - "Esni fog!"
Lyla: Korábban nem láttam felhő árnyékát.
- "Mindig zárva van a redőnyöd, honnan tudhatod, milyen az időjárás?"
Alex: - "Láttam az időjárás csatornát, drágám... Aha! Nem csak odamentem az ablakhoz kidugni az ujjamat, hogy érezzem a szelet. Hahaha!"
Lyla: - "Oké, oké, vettem... Megyek és veszek fel egy pulcsit!"
Alex: - "Csinálj, amit akarsz!"
Alex kocsijában
Alex: - "Ó, mellesleg, láttad, hogy a Misteria új albuma nyáron jelenik meg?!"
Lyla: - "Mi??? Ezt honnan tudod?"
Alex: - "Meg vannak a forrásaim..."
Lyla: - "..."
Alex: - "Csak viccelek, a honlapukon van! Csatlakoznod kell az internetre!"
Lyla: - "Nia nia nia!"
Alex: - "... Szóval? Mit csinálsz december 24-én a városban?"
Lyla: - "Sosem adod fel, ugye?"
Alex: - "Te beszélsz!"
Lyla: Mondjuk, ha egyszer megakad egy ötlet a fejemben... Tudom, mennyire magával tud ragadni a kíváncsiságom.
Alex: - "Tutira nem Ethannel találkozol?"
Lyla: - "Alex!!! Hagyd már!!! Ez bosszantó, tudod? Mi bajod van vele?!"
Alex: - "... Az a sunyi tekintete... Mindig ijedtnek tűnt, amikor a közelben voltam! Olyan idegesítő!"
Lyla: - "És akkor... mindig mindent megtettél, hogy lebuktasd, amikor soha nem tett semmi olyat, amivel megbántott volna."
Alex: - "Aha... ... És akkor... mit fogsz csinálni?"
Lyla: - "Ajjj! Még nem érkezett meg a karácsonyi ajándékot, szóval meglátom mit találok."
- "Remélem sikerülni fog!"
- "Tessék! Most boldog vagy?"
Alex: - "Mi? Mindez emiatt?"
Lyla: - "..."
Alex: - "Kicsit sem érdekel, ha késik az ajándékom! Csak miattam ne menj be a városba!"
Lyla: - "Hát engem érdekel. És karácsony van..."
Alex: - "Te is nagyon jól tudod, hogy nem az ajándék a fontos..."
Alex: - "Te is nagyon jól tudod, hogy nem az ajándék a fontos..."
Lyla: Bizonytalanul nézek rá...
Alex: - "Ez a család újraegyesítésének szeretete, és mindezek a békés érzések és a közös öröm pillanatai!"
Lyla: - "Pfff! Te szórakozol velem!"
Alex: - "Hahaha! Nem, komolyan, hugi, ne zavarjon!"
Lyla: - "Tudom... De akarom."
Alex: - "Értettem... Nem ragaszkodom hozzá."
Lyla: - "Köszi."
Megérkeztünk. Alex éppen akkor tesz ki, amikor látom, hogy az ég elsötétül...
A belvárosban
Lyla: Majdnem egy órája mászkálok az utcákon, és még mindig fogalmam sincs. Ami azt illet van... De felháborítóan drága és már nincs meg a költségvetésem, tekintve, hogy már vettem neki ajándékot. Ajjj... Szar ügy. Bárcsak időben megkaptam volna a csomagot. Ez említve... Hallom a fejemben Jázmin hangját, ami azt mondja: 'Ha korábban elkezdtél volna ajándékot keresni...' Csörög a telefonom. Emlegetett szamár... Jasmine az.
- Szia barátnőm?"
Jasmine: - "Lyla? A városban vagy?"
Lyla: - "Igen!"
Jasmine: - "Megtaláltad, amit keresnél...?"
Lyla: - "Nem... Nincs ötletem..."
Jasmine: - "Ne mondd, hogy úgy mentél el, hogy azt se tudtad mit akarsz venni...?"
Lyla: - "..."
Jasmine: - "Lyla!"
Lyla: - "Ajjj! Igen tudom!!!"
- "Nem vagyok túl szervezett..."
- "Ez a dolog váratlanul ért!"
Jasmine: - "Azt látom... Miért nem veszel neki egy Jay albumot..."
Lyla: Mindketten nevetni kezdtünk.
- "Annyira gyűlöli, hogy talán nem értené a tréfát."
Jasmine: - "Egyébként mi a baja Jay-jel?"
Lyla: - "Nem igazán tudom... Folyton azt mondja és most idézem: 'szar a zenéje...' A bátyám nagyon elfogult."
Jasmine: - "Azt látom! Valószínűleg ezért jön ki olyan jól Clementtel!"
Lyla: - "Hahaha!"
Jasmine: - "Hagylak a küldetéseddel... És kérlek légy olvatós! Hatalmas vihart jelentettek ma délután!"
Lyla: - "Ne aggódj!"
Leteszem a telefont, és szinte azonnal esőt érzek a kezemen. Tényleg elkezd esni! Ezzel tovább kellene lépnem... Felteszem a kapucnimat és rohanni kezdek.
A stúdióban
Jay: Lejátszom annak a dalnak az utolsó akkordját, amit próbálok... de még mindig elégedetlen vagyok... Még jobban koncentrálok, ami apám figyelmét sem kerüli el.
Antoine: - "Valami baj van?"
Jay: - "Umm... Úgy érzem hiányzik valami ebből a dalból..."
Antoine: - "És mi az?"
Jay: - "Ez az, amire nem tudok rájönni!"
Antoine: - "És tökéletesnek találom úgy, ahogy van. Túlságosan elfoglalt vagy mostanában..."
Jay: Apa jelentőségteljes tekintettel néz rám. Tudom miről beszél. Mélyet sóhajtok. Nem mondhatnám, hogy nem vagyok elveszve. Ébren álmodom, amióta Jayen keresztül szabadon kifejezhetem magam. De atanulmányaim ugyanolyan fontosak... Veszélyeztetem a végzős évem ezen a turnén. Túl sok lenne azt kérni, hogy egynél több álmod legyen? Énekelj... és író legyél?
Antoine: - "Fiam..."
Jay: Mellém ül, keze a vállamon.
Antoine: - "Tudom, hogy sokszor beszéltünk erről, de addig beszélhetünk róla, ameddig csak kell. Soha nem lesz túl sok."
Jay: Könyörültetesen néz rán.
- "Én mindig azt gondolom, hogy 'túl sok'."
- "Tudom..."
Antoine: - "Lélegezz. Tudom, hogy ez az egész nagyon gyors most neked, és még gyorsabb lesz. És mindennek a tetejébe, már reggel 8 óra óta ebben a stúdióban ülünk, amikor ma van szenteste..."
Jay: - "Be kellett fejeznünk és..."
Antoine: - "Éppen ezt mondom! Vegyél levegőt... Sose állsz le. Szünetre van szükséged."
Jay: - "..."
Talán igaza van... Még van két óránk, mielőtt hazamegyünk. Hirtelen felállok és megragadom a sapkám.
Antoine: - "Hova mész?"
Jay: - "Nem te mondtad, hogy tartsak szünetet?"
Antoine: - "Errr... de..."
Jay: - "Megyek levegőzök egyet. Egy kis séta a városban jót fog tenni."
Antoine: - "És így mész?"
Jay: - "Ne aggódj, még sminket sem viselek... A kapucnival és a kabátommal... Rendben lesz."
Antoine: - "Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?"
Jay: - "Rendben leszek... Nagyon jól tudod, hogy nem kockáztatnám meg, hogy felismerjenek. Nem megyek nagyon messze és már majdnem sötét van. Nem leszek látható."
Antoine: - "Marcus!"
Jay: A testőröm belép a szobába. Sóhajtok.
Marcus: - "Igen, uram."
Antoine: - "Szemmel tudnád tartani a fiamat? Bemegy a városba... 'levegőzni'."
Jay: - "Apa..."
Antoine: - "Henri... Azt gondolhatnád, hogy nem kockázatos így járni. Tőled függ. De Marcus veled jön."
Jay: Válaszolni akartam, de a 'védőőrizetem' mosolyogva megelőzött.
Marcus: - "Ne aggódjon, uram. Tartom a távolságot, és diszkrét maradok. Így 'levegőzhet' anélkül, hogy zavarnám, vagy a jelenlétem gyanakvást ébresztene. Csak szükség esetén lépek közbe."
Jay:
- "És nem is lesz rá szükség."
- "Jól van..."
- "Akkor később, apa! Nem leszek sokáig."
Marcus kinyitja az ajtót.
Marcus: - "Hadd vigyem el a legbiztonságosabb kijárathoz."
Jay: - "Kösz, Marcus."
A belvárosban
Jay: Tényleg majdnem sötét van! Az ég fenyegető... Mélyet lélegzem séta közben. A friss decemberi levegő kellemes az arcomon. Hát... legalábbis azon, ami még fedetlenül maradt belőle. Arra számítottam, hogy a belváros élénkebb lesz ennél, de az emberek kezdenek hazamenni, hogy készüljenek a szentestére. Valószínűleg a feltámadt széllel járó viharnak is köze van ehhez. Zsebre tett kézzel sétálok és elidőzök. Mindig ugyanazok a gondolatok. Jó döntést hoztam? Tökéletesen tudom, hogy sem anya, sem apa nem kényszerítenek arra, hogy olyan döntést hozzak, amit ők hoztak volna helyettem... Szabadon döntök. Talán túl szabadon... Reméltem volna, hogy így vagy úgy biztatnak... Nem, de... pfff... Ez nonszensz... Olyan szerencsés vagyok, hogy önállóan hozhatom meg a döntéseimet... A kezembe temetem az arcomat... Teljesen el vagyok veszve. Apa szerint túl nagy ügyet csinálok ebből. Anyát nem nagyon izgatja, hogy kihagyom a középiskolát... de ő is úgy gondolja, hogy azt a döntést kell meghoznom, amelyet a legjobbnak tartok. Néhány hónap múlva nagykorú leszek, és itt az ideje, hogy felnőttként viselkedjek. Az esőcseppek kirángatnak a gondolataimból. Basszus... Esik. Amikor eldöntöm, hogy megbirkózok néhány esőcseppel, elkezd ömleni. Hát... Azt hiszem, ilyesmit hónapok, ha nem évek óta nem láttam. Elkezdek rohanni, mint az őrült egy elhagyatott belvárosban, hogy menedéket találjak.
A kávézó előtt
Jay: A legközelebbi hely, amit találtam, ennek a kávézónak a terasza.
- Bent menedéket találhatok.
- Ha az első ablakhoz húzódom, sikerül kikerülnöm az esőt.
Kíváncsi vagyok Marcus hol van. Sehol nem látom... De tudom, hogy itt van valahol, figyelve minden mozdulatomat. Az eső egyre intenzívebb, és a tetejébe most fúj a szél. Levelek szállnak mindenütt. Egy lány rohan felém, valószínűleg szintén menedéket keres. Látom törékeny alakját, ahogy küzd az elemekkel. Úgy néz ki, mint aki bármelyik pillanatban elrepül. Végül odajön hozzám egész közel, és a kávézó ablakához préseli magát.
Lány a kapucniban: - "Haaaa!!! Te most viccelsz velem!!! Micsoda balszerencse!!! Eláztam!"
Jay: Alig látom az arcát a kapucnijától, amit az arca köré húz. Szó nélkül hallgatom panaszkodását.
Lány a kapucniban: - "Ez akkora baromság!"
Jay: Próbálok nem nevetni. Vicces... Sokat gesztikulál, ez nagyon vicces. Ekkor az eső jégesővé változik. Ez az utolsó dolog, amire szükségünk van.
Lány a kapucniban: - "MI VAN?"
Jay: A szemét forgatja és felteszi a kezét, mintha az égnek beszélne, vagy ilyesmi.
Lány a kapucniban: - "Te most viccelsz velem!?"
Jay: Aztán felém fordul, mintha a jóváhagyásomat keresné.
Lány a kapucniban: - "Ha? Nem veszítek odafent!"
Jay: - "Err..."
Mintha rontaná a helyzetet, a közelben lévő napernyő veszélyesen csapkodni kezd, és ráesik a lányra, aki úgy tűnik, nem veszi észre a fenyegetést. Hevesen magamhoz húzom, csak egy másodperccel azelőtt, hogy a napernyő eltalálja.
- "Vigyázz!"
Lány a kapucniban: - "Haaa! De... mi..."
Jay: A szemembe néz, ami azonnal zavarba ejt. Nem látom jól a vonásait, de egészen biztos vagyok benne, hogy csinos...
Lány a kapucniban: - "Megmentetted az életem!"
Jay: - "..."
- "Ezt azért nem mondanám..."
- "Lehet, hogy csak egy jó puklid lett volna."
Lány a kapucniban: - "Ó dehogynem! Majdnem megölt egy megbízhatatlan napernyő!"
Jay: Mosolygok, hogy ne nevessek hangosan, de ez nehéz. A szemei mosolyognak. Nagyon hálás. ... El vagyok... bűvölve. Ez elég nyugtalanító. Kiverem a fejemből ezt a gondolatot. Ez nem ésszerű... Melanie-vel vagyok...
Lány a kapucniban: - "Rendben, azt hiszem, itt fogunk ragadni egy darabig..."
Jay: Valóban, szó szerint vihar dúl itt.
Kávézó tulajdonos: - "Hé fiatalok! Gyertek be és vonuljatok fedezékbe! Remélem nem sérültetek meg...?"
Jay: Ó... A napernyőről beszél.
Lány a kapucniban: - "Nem! Úgy tűnik van egy őrangyalom!"
Jay: Villámcsapások. Aztán egy fülsiketítő zaj a lányt sikoltásra készteti, amikor a környéken elmegy az áram.
Lány a kapucniban: - "Vagy nincs..."
A kávézóban
Kávézó tulajdonos: - "Ez tényleg nem a szerencsenapotok... Foglaljatok helyet, gyerekek... és maradjatok szárazak. Megnézem, mit tehetek az árammal..."
Lyla: Majdnem sötétben vagyunk... Legalább nem kint vagyunk az esőben napernyők támadásának kitéve. A titokzatok megmentőmre pillantok, aki már leült egy asztalhoz, néhány méterre tőlem. A nap ezen pontján a kávézó üres. Szóval itt vagyok a sötétben, elázva, egyedül... egy teljesen idegennel. Szép munka, Lyla... Ha egyéb hasonló terveid vannak, akkor most vagy soha... És most mi van? Úgy állok, mint egy idióta, nem igazán tudom mit csináljak... Anélkül, hogy irányítani tudnám, a lábaim a fiú felé indulnak el. Ha Clement itt lenne, biztosan kigúnyolna. Szinte hallom, ahogy mondja: 'Rahh... Lyla! Beszélgess a fallal! Csak az embereket hagyd békén! Talán igaza van... De tudom, mikor vagyok kellemetlen. A többire ráérek... Meglátjuk.
- "Hé... Hát... helló újra..."
Idegen: - "Igen..."
Lyla: - "Kösz mégegyszer a korábbit."
Idegen: - "Nagyon szívesen."
Lyla:
- "Ideülhetek...?"
- "Hát... Csak találni szeretnék egy szabad helyet..."
- "Csak arról van szó, hogy nem érzem jól magam egyedül a sötétben... Félek a viharoktól..."
Nem látom az arcát, de szerintem mosolyog!
Idegen: - "Ülj csak, ahova szeretnél."
Lyla: Oké... szóval még mindig nem vagyok biztos bennem, hogy zavarom e őt, vagy ez élete legjobb napja. Leülök az asztalához. Természetesen magamon tartom a kabátom... megfagyok.
Kávézó tulajdonos: - "Hé szerelmesek... Sajnálom, de úgy tűnik, az áramszünet az egész környéket érintette!"
Lyla: - "Ó...! De... mi nem vagyunk együtt!"
A tulaj azt hitte együtt vagyunk...
Kávézó tulajdonos: - "Ó, így van? Akkor bocsánat..."
Idegen: - "Ne aggódjon... Éppen egy időben jöttünk menedéket keresni a kávézója előtt."
Lyla: - "Így van!"
Kávézó tulajdonos: - "Hát ebben az esetben... mit kerestetek karácsony előtt?"
Lyla: Arcomat az asztalon heverő karjaimba temetem.
- "Egy utolsó pillanatos ajándék a bátyámnak..."
Kávézó tulajdonos: - "Hahaha! Ahhoz egy kicsit késő, nem?"
Lyla: - "Igeeeen! Tudom... Rahhh... Ez akkora baromság!"
Kávézó tulajdonos: - "És mi a helyzet veled, fiatal emebr?"
Lyla: A fiú meglepetten felugrott, és az arcára húzta a sapkáját, mintha még egy kicsit jobban el akarna bújni.
Idegen: - "... Megvilágosodást kerestem."
Lyla: Csak úgy kitörnek belőle ezek a szavak, kifelé néz, a semmibe bámul.
Lyla: Ez majdnem melodrámai. A kávézó talujdonosa engem néz, de olyan zavartnak tűnik, mint én, és nem kér részletet.
Kávézó tulajdonos: - "Akkor oké! Nem tudom meddig fog tartani ez a szakadó eső... De itt maradhattok... Elvégre Karácsony van! Maradhattok, amíg értetek jön valaki."
Lyla: - "Nagyon szépen köszönjük, uram!!!"
Kávézó tulajdonos: - "Nem gond kisasszony."
Lyla: Elmegy és egyedül maradunk, a fiú és én. Kivéve, hogy úgy tűnik, sokkal jobban elnyeli az, ami ezek mögött az üvegajtók mögött történik, mint a jelenlétem.
- "Nagyon édes volt tőle, hogy megengedte, hogy itt maradjunk..."
- "Hűha... micsoda vihar! Ez nem túl megnyugtató!"
Annyira szeretek magamban beszélni... De minden ellentmondás ellenére a fiatalember kilép elmélkedéséből, és válaszol nekem.
Idegen: - "Igen. Egyetértek."
Lyla: Csörög a telefonom. Alex az. Egy bocsánatkéréssel felállok és felveszem.
- "Alex!"
Alex: - "Lyla, basszus! Láttad ezt a vihart?!"
Lyla: - "Abszolút! Itt van a világvége!"
Alex: - "Hol vagy?"
Lyla: - "Biztonságban vagyok a kávézóban... Óriási áramszünet van a környéken! Sötétben vagyunk! Gondolod, hogy el tudnál jönni értem...?"
Alex: - "Igen! Úton vagyok!"
Lyla: - "Óóóóóó! Aggódtál miattam?!"
Alex: - "Pff... Felejtsd el!"
Lyla: - "Az én drága nagytesóm!"
Alex: - "Ne vidd túlzásba... Alig érkeztem Sebékhez, és láttam, hogy elég rosszul néz ki az időjárás... Szóval azonnal visszafordultam. Ne feledje, itt egy kis káosz van... Elakadtam a forgalomban, biztos valami probléma van az úton..."
Lyla: - "Micsoda? Mi történt?"
Alex: - "Ki tudja! Ki tudja mikor fogok odaérni..."
Lyla: - "... Ne aggódj... Jól vagyok és biztonságos helyen."
Alex: - "Igen hát... akkor ne mozdulj."
Lyla: - "Köszi, bátyus!"
Alex: - "Rahhh!"
Lyla: Letette. Alex... Aranyos, amikor aggódik értem. Visszamegyek az asztalhoz az idegennel, aki nyilvánvalóan a telefonját bámulja.
- "Van valaki, aki eljön érted?"
Idegen: - "Remélem."
Lyla: - "Hát... a bátyám el tud vinni valahova. Ő jön értem."
Felvonja a szemöldökét. Hát legalábbis... azt hiszem, mert nem igazán látom őt sötétben.
Idegen: - "A bátyád elfogadná, hogy elvigyen egy idegent?"
Lyla:
- "Az biztos, hogy jobban örülne egy csinos lánynak..."
- "Azt hiszem... Egészen addig, amig nem te vagy Jay!"
- "Hahaha!"
Idegen: - "..."
Lyla: Azt hitten nevetni fog, de kudarc volt.
- "Igen... Azért mondom ezt, mert a bátyám utálja Jayt... Nem is tudom miért mondtam ezt neked... Tudod... Jay... A szupersztár a túlizgatott rajongókkal..."
Félbeszakít.
Idegen: - "Igen, igen. Tudom kiről beszélsz."
Lyla: - "Oké, azt hiszem a viccem béna volt. Bocsánat... Akkor oké."
Hallom Clement hangját a fejemben: 'Jól van!'
Idegen: - "Nem... bocsi, nem reagáltam, de... nem volt olyan rossz..."
Lyla: - "Egy icipicit... sem?"
Idegen: - "Hahaha!"
Lyla: Ó! Egy nevetés!
Idegen: - "Egy icipicit igen... Az eszem máshol jár pillanatnyilag. Nem vagyok túl fogékony, mondhatni..."
Lyla: Mélyet sóhajt.
Idegen: - "Mindegy, köszönöm az ajánlatot, de visszautasítom. Valaki jönni fog és elvisz."
Lyla: Rezegni kezd a telefonja. Egy mozdulattal, jelezve, hogy válaszolnia kell, feláll, és elsétált az asztaltól, hogy elkezdje a beszélgetést.
Jay: - "Marcus?"
Marcus: - "Igen, uram, megkaptam az üzenetét. Elmentem az autóért, hogy önért menjek, de az történt, hogy éppen elakadtam. Baleset történt az eső miatt."
Jay: - "Ne aggódj... Ahogy mondtam, a kávézóban ülök, ahova láttál bejönni, biztonságban vagyok."
Marcus: - "Jól tette, uram. Értesítettem az édesapját a fejleményekről, uram."
Jay: - "..."
- "Nem kellett volna."
- "Ez tényleg szükséges volt?"
Marcus: - "Attól tartok, uram..."
Jay: Újra sóhajtok...
- "Biztos dühös..."
Marcus: - "Nem volt elragadtatva a tudattól, hogy elakadt a vihar miatt..."
Jay: - "Efelől nem kételkedem..."
Marcus: - "Akkor később, uram. Ne mozduljon."
Jay: - "Oké. Kösz."
Leteszem és visszamegyek leülni a lányhoz. El van ázva, akárcsak én, de ráadásul csontig kihűltnek tűnik.
- "Fázol...?"
Lány a kapucniban: - "Te nem?"
Jay: - "... Én... egy kicsit... Odaadnám a kabátomat, de azt hiszem az én ruháim is olyan nedvesek, mint a tieid."
Lány a kapucniban: - "Hahaha! Igen, úgy tűnik... ... Minden rendben veled?"
Jay: - "Elnézést?"
Lány a kapucniban: - "Igen... el tud vinni valaki?"
Jay: - "Ó! Hát... Igen... De a személy elakadt... Úgy tűnik baleset történt..."
Lány a kapucniban: - "A bátyám is! Tovább kell itt várnunk, mint képzeltem."
Jay: Felemelte az állát.
Lány a kapucniban: - "Remélem élvezed a társaságomat, mert nem fogok magamban üldögélni!"
Jay: - "Hahaha! Egyáltalán nem bánom. Örülök, hogy itt vagy."
Még mindig nem látom jól a sötétben, de érzem, ahogy a szemei ragyognak. Újra bajban érzem magam. Megint zaklatottnak érzem magam. Ó ember... És mégis megszoktam, hogy a lányok engem bámulnak. De ez... Vagy ez a komikus helyzet, ami miatt nincs józan ítélőképesség?
Lány a kapucniban: - "Ezt örömmel hallom."
Jay: Kint tombol a vihar. Minden mennydörgésre ugrik.
- "Ez csak egy vihar..."
- "Ennyire félsz a vihartól?"
Lány a kapucniba: - "Ha tudnád! Mindig attól félek, hogy belém csap a villám!"
Jay: - "Hahaha!"
Lány a kapucniban: - "..."
Jay: - "... Komolyan?"
Lány a kapucniban: - "Ahhh! Igen, tudom! Nevetséges... De megrémít!!! Amikor kicsi voltam, a szomszédom házába villám csapott... És azóta is... Nagyon félek!"
Jay: - "Már jobban értem."
Lány a kapucniban: - "Milyen furcsa egy nap..."
Jay: Egyik témáról a másikra ugrál.
- "Mondjuk, láttam már hagyományosabbat is... karácsony estére.
Lány a kapucniban: - "Hahaha! Mesélj róla! És én azért jöttem ide, hogy az utolsó pillanatban ajándékot vegyek a bátyámnak..."
Jay: - "Miért nem szerezted be korábban?"
Lány a kapucniban: - "Ezt tettem! De annak a srácnak, akinek a tökéletes ajándékot kellett volna küldenie, kézbesítési problémái voltak... én pedig nem kaptam ajándékot december 24-én."
Jay: - "Öm... értem... Volt valami ötleted a helyettesítő ajándékra?"
Lány a kapucniban: - "Egyáltalán nem!"
Jay: - "Hahaha! Tényleg nem vagy szervezett...!"
Lány a kapucniban: - "Raaaah! Te sem! Úgy beszélsz, mint a legjobb barátnőm! Amikor nem Jay-ről beszél, csak azért beszél, hogy elmondja, mennyire szervezetlen vagyok! Hahaha!"
Jay: Megfagyott a vérem. Mint minden alkalommal, amikor rólam beszél, lemerevedek. Úgy érzem, soha senkit nem hallottam ennyit beszélni Jayről , mint ezt a lányt. És mégis... Nem tűnik úgy, mintha felismert volna. A sálam, a sapkám és a nagy kabátom alatt... Nem hiszem, hogy fel tudna ismerni. És a sötétség a javamra válik. Csak a hangom árulhat el, de elég óvatos vagyok és a Henri hangomat használom, ami kevésbé mély és kevésbé csábító, mint Jay-é.
- Úgy döntök, hogy abbahagyom a beszélgetést.
- Gyorsan témát váltok.
- "Szóval mi volt ez a csodálatos ajándék, amit vásároltál, és ami nem érkezik meg időben?"
Lány a kapucniban: - "... 'Sorcerer's Adventures'."
Jay: - "Az nem az a régi játék?"
Lány a kapucniban: - "Ismered?"
Jay: - "Igen. Szoktam játszani vele, amikor kicsi voltam..."
Lány a kapucniban: - "Pontosan ezért mozgattam meg eget-földet, hogy megtaláljam. Gyakran játszottunk ezzel a bátyámmal... Ez volt az első videójátékunk. Az emlékeim ebből az időből nagyon értékesek."
Jay: - "... Úgy tűnik nagyon szereted a bátyádat."
Lány a kapucniban: - "Természetesen! Töretlenül szeretem! Még akkor is, ha sokat veszekedünk, és mindig beleszól a dolgaimba..."
Jay: - "Értem... Védelmező."
Lány a kapucniban: - "Így van! Azelőtt ezeket a csokis kekszeket és rózsaszín és kék cukorkákat hozta... A játékról készült képernyőképek ezekre a cukorkákra emlékeztetnek. Az illata, az íze, minden az eszembe jut."
Jay: - "Már nem eszel ilyesmit?"
Lány a kapucniban: - "Nem. Már évek óta nem..."
Jay: - "Miért nem?"
Lány a kapucniban: - "Nem tudom... Más dolgokat kezdtünk el szeretni gondolom."
Jay: - "Miért nem veszel neki ezekből a kekszekből és cukrokból? Ha neked ilyen sokat jelent, biztosan a bátyádnak is fontos. Ez ideális helyettesítő lehet, nem?"
Hirtelen felpattan a székről, és emiatt én is.
Lány a kapucniban: - "Te zseni vagy!"
Jay: - "Elnézést?"
Megragadja a karomat és felém hajol. Az ujjai jéghidegek, de azonnal égetni kezd, ahol megérint.
Lány a kapucniban: - "Az ötleted óriási!"
Jay: - "Errr."
- "A cukorról beszélünk, ugye?"
- "Örülök, hogy tetszik..."
Lány a kapucniban: - "Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Csak remélhetem, hogy a vihar csillapodik, így el tudok szaladni a helyi élelmiszerboltba!"
Lyla: Hirtelen eszembe jut, hogy még mindig az idegen ujjait tartom. Elengedem és gyorsan visszaülök és visszanyerem az önuralmat. Amikor az érzelmeim eluralkodnak, hajlamos vagyok olyan dolgokat mondani és megtenni, amit az agyam nem hagy jóvá. Továbbra is csendben marad. Valószínűleg sokkolta a túlzott eufóriám. De ugyanakkor megtalálta a valaha volt legjobb ötletet a helyettesítő ajándékomhoz, és – a hab a tortán – hogy olcsó is. Csendben maradunk egy darabig... Szinte kínos... de anélkül, hogy tudnám miért... valójában nem az. Érzem, hogy szó nélkül figyel engem. Azt hiszem, azt hiszi, hogy bolond vagyok, de nem riadok vissza. Nem látom a szemeit, de nem fordulok el. Van valami kis dolog a levegőben. A fiú lenéz az ujjaira, azokra, amiket néhány perce fogtam. Ő... fura...
- "Hé... jól vagy?"
Hirtelen felnéz, mintha átlátszó lettem volna, majd hirtelen megjelentem volna előtte.
Idegen: - "Ah... Igen... Bocsánat. Elvesztem a gondolataimban."
Lyla: Mesélj róla... Úgy tűnik, teljesen elveszett az űrben. Az ablak irányába néz. A kinti világosság időnként megvilágítja az arcát. Helyesnek tűnik... a ruharétegei alatt.
- "'Életed kérdéseinek válaszán' gondolkodsz...?"
Az idegen meglepetten fordul felém. Szöget ütött a fejembe.
Idegen: - "..."
Lyla:
- "Bevallom, felkeltetted a kíváncsiságomat..."
- "Nem kell beszélned róla velem."
- "Ez az egész nagyon titokzatos..."
Mosolyogva sóhajt.
Idegen: - "Igaz... nem egy hétköznapi helyzet."
Lyla: - "Nem hiszem, hogy a dolgok véletlenül történnek. Ha itt ragadtunk, annak egy bizonyos oka van. Talán azért vagyok itt, hogy segítsek megtalálni a 'válaszokat az életedre'!"
Zavartan néz rám, aztán nevet.
Idegen: - "Hahaha! Te... hallani akarod a történetem."
Lyla: - "Rahh... Átlátsz rajtam! Valóban... kíváncsi vagyok. Manapság ki mondja, hogy 'azért jöttem, hogy választ keressek az életemre', a távolba bámulva, szélben lobogó hajjal..."
Idegen: - "Hahaha! A kávézóban nincs szél..."
Lyla: - "Hiányzik a képzelőerőd!"
A könyökömre támaszkodom az asztalon és a tenyerembe támasztom az állam.
- "Hallgatlak, alázatos idegen. Elvezetlek a bölcsességhez!"
Idegen: - "... Hahaha... Te egy nagyon fura lány vagy..."
Lyla: - "Tök mindegy! Ezután a vihar után úgysem látjuk egymást többet! Nem akarsz megbízni egy idegenben? Vicces... Tudod, pont mint a filmekben!"
Idegen: - "Öhm... De mi nem egy filmben vagyunk."
Lyla: - "Megértettem az álláspontodat. Egy kis kalandba nem halsz bele!"
Idegen: - "Feladod valaha is, ha van egy ötleted...?"
Lyla: - "Soha!"
Idegen: - "Hahaha!"
Lyla: Újra elkomolyodik, és ismét a kint tomboló viharra koncentrál. A levelek őrült módon repkednek.
Idegen: - "Lehet, hogy abba kell hagynom a tanulmányaimat, mert néhány hónapra van egy külföldi munkalehetőségem."
Lyla: Ó! Végre... úgy tűnik, a beszédem célba ért. Biztos sok minden jár a fejében...
- "Ez nagyszerű!"
- "Nem ezt akarod?"
Idegen: - "Önmagában igen."
Lyla: - "Mi a gond? A szüleid ellene vannak?"
Idegen: - "Sajnos nem. Bármilyen döntésemben támogatnak, amit a számomra legjobbnak tartok. Azt szeretnék, ha felnőttként döntenék."
Lyla: - "Azta... Ez kedves."
Idegen: - "Azt gondolod?"
Lyla: - "Te nem?"
Idegen: - "De... Talán egy kicsit jobban szerettem volna ha irányítanak..."
Lyla: - "Értem... A felnőtté válás senkinek nem egyszerű. De te szerencsés vagy, hogy olyan szüleid vannak, akik bátorítanak, hogy azt csináld, ami boldoggá tesz. A felnőtté válás ott kezdődik."
Idegen: - "Azt látom."
Lyla: - "Lehetnének olyan szüleid is, akik saját döntést hoznak, és úgy gondolják, hogy csak ők tudhatják, mi a legjobb neked stb. stb... Anélkül, hogy figyelembe vennék a kívánságaid."
Idegen: - "Igen... ezzel tisztában vagyok."
Lyla: - "Tekintsd ezt egy gyönyörű ajándéknak."
Idegen: - "... A te szüleid ilyenek?"
Lyla: - "Az ég szerelmére! Nem! De ugyanakkor... Nem igazán tudom mit akarok csinálni a jövőben... Kicsit elbátortalanító számomra és számukra is."
Idegen: - "Tényleg semmi ötleted sincs? Semmi álmod?"
Lyla: - "... Ez a baj... Sok mindent szeretek... de csak felületesen... Semmi, ami igazán megmozgat..."
Idegen: - "Értem."
Lyla: - "Mi a helyzet veled? Azt mondtad, külföldre mész..."
- "Mindent elterveztek az utazáshoz?"
- "Megkérdezhetem, hogy mit fogsz csinálni? Milyen munkát?"
Idegen: - "A családban közös szenvedélyünk van. Ha elmegyünk, megoszthatjuk egymással, és csodálatos dolgokat valósíthatunk meg együtt."
Lyla: Arra a következtetésre jutottam, hogy ezúttal nem kapok több információt, ezért nem ragaszkodom hozzá. Nem ismerek magamra! Általában látom, ha túl messzire megyek...
- "Értem..."
Látom, hogy hálás, hogy nem kérek több információt erről a 'családi szenvedélyről'.
- "Ez csodálatos! Gyönyörű élményben lesz részed."
Szégyenlősen mosolyog.
Jay: Tisztában vagyok vele, hogy 'gyönyörű élményben' lesz részem, ha apámmal Jay nemzetközi turnéjára megyek... de... de... Sóhajtok. A lányra nézek. Úgy tűnik tényleg érdekli, amit neki mondok. Lehet valaki tényleg ennyire kíváncsi? Ő tényleg 'más'. Még mindig engem bámul. Egyre jobban össze vagyok zavarodva. Hogyan nyíltam meg ennyire, egy tökéletes idegennek, egy kávézóban, ahol nincs áram, szentestén...? Biztosan egy kicsit (túl) erőszakos volt, de nem ez késztetett erre. Igazából nem is tudom, miért mondtam el neki mindezt... Van valami lenyűgöző benne. Ösztönösen érzem, hogy ez ijesztő.
Lány a kapucniban: - "Nem tűnsz magabiztosnak..."
Jay: Újra sóhajtok.
- "De. Az vagyok. De... abbahagyni a tanulmányaimat ijesztő."
Lány a kapucniban: - "Végleg abbahagyod?"
Jay: - "Nem! Csak felfüggesztem őket. Jövőre újra kellene indítanom őket. De... elvesztek egy évet."
Lány a kapucniban: - "És azt gondolod, hogy ez nagy dolog...?"
Jay:
- "De hát mégiscsak egy év!"
- "Nem..."
Lány a kapucniban: - "Nem tudlak követni... Azt mondod, hogy ez az élmény a családoddal csodálatos lesz, hogy egy év tanulmányi kihagyás nem nagy baj... mi a probléma?"
Jay: - "Nos, van még egy álmom... és folytatnom kell a tanulmányaimat, hogy elérjem."
Cinikus pillantást vet rám. Ez tetszik.
Lány a kapucniban: - "Értem... Uram, önnek túl sok álma van..."
Jay: - "Ez lehet a probléma!"
Mindketten nevetünk. Ez őrület... Ezt nagyon lazán veszem néhány percnyi beszélgetés után. Ismét komoly arcot vágok, amit azonnal észrevesz.
- "Talán csak attól félek, hogy lemaradok valamiről... Tényleg ebbe az irányba menjek... a másikat pedig tegyem félre?"
Lány a kapucniban: - "Igen, de... utána mindig visszatérhetsz a tanulmányaidhoz. Úgy tűnik, már minden kulcsod megvan. Mitől félsz?"
Jay: - "Nem tudom... Azt hiszem, túl sokszor kérdőjelezem meg magam."
Lány a kapucniban: - "Azt látom! ..."
Jay: Kiegyenesedik a széken, mintha meg akarna nyugodni.
Lány a kapucniban: - "Boldoggá tesz ez a 'szenvedély', amiről beszélsz?"
Jay: Bólintok.
- "Természetesen."
Lány a kapucniban: - "Ezt honnan tudod?"
Jay: Rámosolygok.
- "Mert jó érzéssel tölt el. Szabadnak érzem magam."
Lány a kapucniban: - "Akkor ez azt jelenti, hogy a jó ösvényen haladsz."
Jay: - "?"
Kicsit oldalra dől. Esküdni mernék rá, hogy csillog a szeme, Ez a lány kedvességet sugároz.
Lány a kapucniban: - "Csak a szíved tudja az utat."
Jay:
- "Ez egy szép mondat."
- "Honnan van az idézet?"
- "Olyan, mint egy dalszöveg."
Lány a kapucniban: - "Hahaha! Nem... Komolyan beszélek... Apa mondja ezt gyakran. Azt mondja, hogy amikor életünk döntéseivel szembesülünk, a szívünkre kell hallgatnunk, hogy tudjuk, jó úton járunk-e vagy sem. Amikor boldogok vagyunk... mélyen boldogok... ez azt jelenti, hogy jó úton járunk. Ennyire egyszerű!"
Jay: - "Így fogalmazva... valóban nagyon egyszerűen hangzik."
Lány a kapucniban: - "Önmagában nem a választástól félsz. Csak attól, hogy neked kell meghoznod a döntést."
Jay: Felegyenesedek. Mintha az igazság hirtelen arcul csapott volna.
Lány a kapucniban: - "Ami azt illeti, már döntöttél... És amennyire én megértem, elég könnyű döntés volt, nem fájdalmas. Úgy érzem, te is félsz attól, hogy mit tartogathat számodra ez a kísértés."
Jay: Mosolygok.
- "Ez igaz. Félek attól, hogy mit hoz ez az utazás. Félek a bukástól..."
Lány a kapucniban: - "Mindannyiunknak joga van hibázni. Utazni... Így tanulunk. Ha kudarcot vallasz, de a kudarc lehetővé teszi, hogy valami még nagyobbat tanulj... akkor kudarcot kell vallanod! De te erősebben fogsz kijönni ebből. Éppen ezért, bármi legyen is az az út, amelyet választasz... az lesz a megfelelő. Hajrá!!!"
Jay: - "Hahaha! Minden olyan könnyűnek hangzik, amikor téged hallgatlak."
Lány a kapucniban: - "Talán! Talán az is... mert könnyű."
Jay: - "Biztos igazad van..."
Lány a kapucniban: - "Mindig igazam van!"
Jay: Nevetésben törtünk ki. A vele való beszélgetés jót tesz nekem...
Lány a kapucniban: - "Van barátnőd?"
Jay:
- "Elég egyenes vagy!
- "Elnézést?"
A kérdés váratlanul ér.
Lány a kapucniban: - "Hát mert... Talán csak nem akarsz elszakadni ettől a személytől!"
Jay: - "Ó! Nem... Tudom, hogy később mindig utolérhetem őt."
Valójában nem Melanie-vel van a gond. Biztosan hiányozni fog... de túlságosan elfoglalt leszek ahhoz, hogy rágondoljak.
Lány a kapucniban: - "Akkor semmi sem tart vissza."
Jay: - "Attól tartok!"
Tökéletesen tudom, hogy nincs mitől félni... A tanulmányaim, a turné, félelem a bukástól... Állandóan megkérdőjelezem magam, amikor minden olyan egyszerű lehetne... Még ha apa folyton ezt mondja is, annyira más egy idegentől hallani. Csak rávilágított a nyilvánvaló dolgokra... A telefonom rezegni kezd. Marcus az.
- "Ezt fel kell vennem."
Lány a kapucniban: - "Természetesen! Nem gond!"
Jay: Felállok és elsétálok az asztaltól.
- "Halló?"
Marcus: - "Uram, a sarkon vagyok. Ki tudna menni a sétálóutcából, hogy fel tudjam venni?"
Jay: - "Igen. Jövök."
Marcus: - "Köszönöm, uram."
Jay: Apró szívfájdalommal visszamegyek az asztalhoz.
Lány a kapucniban: - "A bátyám most üzent! Bármelyik percben itt lehet! Mennem kell!"
Jay: - "Ó! Az én fuvarom is pont most hívott."
Lány a kapucniban: - "Azt hiszem ugyanarra megyünk!"
Jay: - "Gyerünk...!"
A kávézó előtt
Lyla: Miután megköszöntük a kávézó tulajdonosának, kimentünk.
Idegen: - "A vihar továbbra is erős."
Lyla: - "Raahh... Micsoda fájdalom... Biztos vagyok benne, hogy 10 másodperc ebben az esőben csontig áztat minket!"
Idegen: - "Valóban... Hol vesz fel a bátyád?"
Lyla: A sétálóutca végére mutatok.
- "Azt mondta, hamarosan ott lesz."
Idegen: - "Igen. Az enyém is."
Lyla: - "Rendben, akkor el kell hagynunk a menedékhelyünket, és az autóinkhoz kell mennünk..."
Idegen: - "Nem nagyon motivál a gondolat."
Lyla: - "..."
Felé fordulok... hogy megpróbáljak kivenni valamit ebből az arcból, amit még mindig nem láttam rendesen. Az eső miatt mondja ezt... vagy azért, mert szeret velem lenni? Nem Lyla... Állj le a szappanoperával... Be kell vallanom, hogy ha azt képzelem, hogy ez a megkínzott idegen élvezi a társaságomat, jó érzéssel tölt el. De valószínűleg sosem fogom újra látni.
Idegen: - "... Köszönöm."
Lyla: - "?"
- "Mit?"
- "Ó! Szívesen!"
Idegen: - "Hogy meghallgattál."
Lyla: - "Csak viccelsz... Ki kellett piszkálnom az agyadat, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat!"
Idegen: - "Hahaha! Azt gondoltam!"
Lyla: - "Hahaha!"
Idegen: - "Köszönöm, hogy meghallgattál és tanácsot adtál."
Lyla: - "Ó! Azt akarod mondani, hogy amit mondtam... valójában 'segített'...?"
Idegen: - "Azt hiszem, mondhatjuk, hogy igen."
Lyla: - "Hűha! Állati!"
Idegen: - "Hahaha!"
Lyla: - "Öröm volt a társaságodban tölteni ezt a kínos pillanatot. A sötét kávézó idegeneként maradsz az elmémben!"
Idegen: - "Hahaha! Ez úgy hangzik, mint egy regény címe!"
Lyla: - "Igen! Erre elég büszke vagyok!"
Idegen: - "Hahaha! Nekem is öröm volt."
Lyla: - "..."
Hirtelen kényelmetlenül éreztem magam. Sosem látom újra?
Idegen: - "Jól vagy?"
Lyla: - "Látlak még valaha?"
Meglepetten összerezzent. Az őszinteségem váratlanul érte... Zavarban van...
- "Én... nem... úgy értem... Nem arra gondoltam... Csak hogy... "
Nem is tudom, mit akartam mondani. Egy autó dudálását hallottam, és megláttam Alex autóját néhány méterrel arrébb.
Idegen: - "Az a bátyád?"
Lyla:
- "Igen, természeténél fogva türelmetlen!"
- "Igen... mennem kell."
Idegen: - "Oké..."
Lyla: A bátyám újra megnyomja a dudát.
- "Hát... talán látlak még a környéken..."
Idegen: - "Igen... Kellemes Karácsonyt!"
Lyla: Alex újra a dudát nyomja. Az idegenemre mosolygok és elsétálok. De valami visszatart. Lenézek és látom, hogy a karomat fogja.
A szemére emelem a tekintetem, amit most látok is, köszönhetően a bátyám autójának fényszóróinak. Éles fekete szemek merednek rám. Lágyan rám mosolyog.
Idegen: - "Ha az élet úgy dönt, hogy útjainknak újra találkozniuk kell... akkor fognak. Szerintem még látjuk egymást."
Lyla: Visszamosolygok... Az agyam beleegyezése nélkül közelebb lépek hozzá, és lopva arcon csókolom.
- "Hát akkor viszlát hamarosan!"
Aztán az autóhoz sietek anélkül, hogy hátra tekintenék.
Alex kocsijában
Lyla: Gyorsan beszállok. Alex elteszi a telefonját.
Alex: - "Mi tartott ilyen sokáig?!"
Lyla: Nem látott semmit? Jobb is... Így nem kell válaszolnom egyetlen kérdésére sem... Ha rajtakap a bátyám, hogy megcsókolok egy totál idegent az utcán, az kiérdemelte volna az évekig tartó szekálásomat. Kinézek, és alig látom idegenem mozdulatlan alakját. A heves esőzés miatt még kis távolságon is nehéz megkülönböztetni mindent. Nem tudom levenni róla a szemem... amíg hirtelen el nem kezd egy autóhoz futni, nem túl messze a miénktől. Ennyi... Soha többé nem látom. De anélkül, hogy tudnám, miért, ez a gondolat nem hangzik jól, és a szívemet gyengének érzem.
Alex: - "Na helló?"
Lyla: - "Mi?"
Alex: - "Azt kérdeztem mi tartott eddig..."
Lyla:
- "Kijöttem a vízi areobik órámról."
- "Semmi... Épp kiléptem a kávézóból..."
Alex: - "Jól van... Megtaláltad, amit kerestél?"
Lyla: - "... Nem... azért sem..."
Alex: - "Hahaha! Mindezt ezért!"
Lyla: - "Nem mondtam, hogy feladtam!"
Alex: - "Szórakozol, hugi?"
Lyla: - "Egyáltalán nem! Csak ki kellene tenned az élelmiszerboltnál!"
Alex: - "Mi va?"
Lyla: - "Naaaaa! Kérleeeek!"
Alex: - "Pfff..."
A studióban
Jay: - "Kösz mégegyszer, Marcus."
Marcus: - "Szívesen. uram."
Jay: Ezzel a testőröm elment. Nem túl messzire, mint általában.
Antoine: - "Remélem jót tett neked ez a vizes séta! Hahaha!"
Jay: - "Hahaha... Igen... Elkapott az eső..."
Antoine: - "Micsoda vihar!"
Jay: - "Igen..."
Gondolkodás nélkül megdörzsölöm az államat. Micsoda találkozás... Tudom, hogy a helyzet segíthetett az alkotásban és a drámában... de mégis... Igazán... elbűvölt. Nem... Nem Henri... Melanie-val vagy... Miért talál utat ez a lány a fejembe! ... Ez tényleg nem ésszerű. Ráadásul jól el vagyok Melanie-val. Míg erről a másik lányról nem tudok semmit... alig ismerem. Nagyon könnyen lehet, hogy ez egy fellángolás volt.
Antoine: - "Jól vagy, Henri?"
Jay: - "Hm?"
Antoine: - "Elveszettebbnek tűnsz, mint mielőtt elmentél..."
Jay: Apám volt mindig is az, aki a legjobban megfogott. Anya is könnyen egy oldalra áll velem. A távolság ellenére mindig tudja, ha valami nincs rendben. Nem is tudom, hogyan csinálja... Azt hiszem, ez egy 'anya' trükk. Apa aggódó arccal figyel. De most az egyszer nem akarom elárulni, mi történt. Nem akarom elmagyarázni, hogy elbűvölt egy másik lány, aki nem Melanie. Nem vagyok túl büszke erre... de ezt szeretném megtartani magamnak.
Antoine: - "Még mindig zavar ez a középiskolai üzletmenet leállítása...? Nagyon jól tudod, hogy ennek semmi köze..."
Jay: A lehető legvigasztalóbb mosolyt adom apámnak.
- "Beszélhetünk másról, ha akarod."
- "Ne aggódj emiatt, apa..."
- "Valóban, a középiskola elhagyása nem tesz boldoggá... de tudom, hogy ez csak egy szünet. Életem válaszútjához érkeztem, és minden olyan gyorsan történik. Kicsit zavarosak az elképzeléseim. De neked és anyának köszönhetően a jó irányba tartok."
Apa őszintén mosolyog.
Antoine: - "Örülök, fiam. Az éneklés mindig is a szenvedélyed volt. Akárcsak regényeket olvasni... Itt és most megvan a lehetőséged, hogy kövesd a szenvedélyeidet. Ki tudja, adódik-e még ilyen lehetőség?"
Jay: - "Igen... Nagyon is tisztában vagyok ezzel."
Antoine: - "Tudom, félsz, hogy a turné nem fog sikerülni, de..."
Jay: Félbeszakítom.
- "Ha ez tévedésnek bizonyul, akkor legyen... De ezt meg kell tennem, hogy később ne bánjam meg."
Antoine: - "Hűha! Mi volt abban az esőben...?"
Jay: - "Hahaha!"
Idegenem aurája jut eszembe, és sóvárgó mosolyt kölcsönöz rám. Apa leül és sóhajt, a távolba bámul.
Antoine: - "Emlékszem, amikor még tíz éves se voltál... amikor anyukáddal énekeltél. Olyan boldog voltál, olyan kivirult... Abban a pillanatban tudtam, hogy van valami különleges benned. Erre lettél teremtve. Azt hiszem, ez az egyik legszebb emlékem."
Jay: - "Még mindig énekelek anyával."
Antoine: - "És én még mindig imádom! Még ha most más is."
Jay: - "Tudom."
Antoine: - "De mindig élvezzük, hogy újra találkozhatunk néhány szép alkalomra!"
Jay: Apára mosolygok. Hálás vagyok az összetartó családomért, még akkor is, ha a szüleim elváltak.
- Ami azt mutatja... minden lehetséges.
- Valójában egy kicsit furcsa.
Az órájára pillant.
Antoine: - "Te jössz! Menj, készülj!"
Jay: - "Igenis!"
Az öltözőben
Morgane: - "Jó estét, Jay!"
Jay: - "Szia Morgane!"
Morgane: - "Kérlek, ülj le."
Jay: Engedelmeskedem. Morgane, a sminkesem dolgozni kezd. Nincs szükségem hatalmas átalakításra, mert ez csak egy gyors élő videó a közösségi hálózatokhoz. Egy kis alapozó, és ami még fontosabb, egy fekete ceruza a szemem körül. Néhány perccel később kész vagyok. Megköszönöm neki a munkáját, és kimegy az öltözőmből, hogy egy bocsánatkéréssel elintézzen egy hívást. Egyedül vagyok a tükörrel szemben. A gondolataim automatikusan az eső lányára terelődnek. Megint. ... Legalább a nevét meg kellett volna kérdeznem... És mégis... mit csináltam volna vele? Amúgy hiábavaló lett volna... ... Rájöttem, hogy valójában újra látni akarom őt. Vele beszélgetni annyira természetes és felszabadító volt. Nem emlékszem, hogy valaha is beszélgettem volna Melanie-val, még akkor sem, ha ő egy okos és művelt lány. Nem tudok úgy megbízni a barátnőmben, mint egy teljesen idegenben. Egy idegen, akinek sikerült, ki tudja hogyan, elengedtem a vonakodást és megnyíltam. Észre sem vettem, hogy még mindig megérintettem az arcomat, ami azóta is ég, hogy megcsókolta. Ó! Melanie hív... Nehéz a szívem...
- "Halló?"
Melanie: - "Henri! Szia!"
Jay: Nem tehetek róla, de mosolygok.
- "Szia..."
Melanie: - "Szerettem volna hallani a hangodat mielőtt ünnepelni mész a családoddal... Hogy vagy? Befejezted apáddal azt a sürgős munkát?"
Jay: - "Majdnem."
Melanie: - "Örülök! Alig várom, hogy odaadjam az ajándékodat. Biztos vagyok benne, hogy imádni fogod!"
Jay: - "Ez kedves tőled. Én is alig várom, hogy odaadhassam neked. ..."
Melanie: - "Jól vagy, Henri...? Nem úgy hangzol... mint általában..."
Jay: Lélegezz Henri... Nem tettél semmi rosszat! Csak belefutottál egy lányba, akit nem fogsz látni többet!
- "Igen, igen! Bocs... Valami másra összpontosítottam."
- "Igen, igen! Bocs... Dolgoztam."
Ebben az esetben... miért érzem ennyire bűnösnek magam...?
Melanie: - "Akkor hagylak dolgozni! Kellemes karácsonyt!"
Jay: - "Kellemes karácsonyt neked is."
Letettük.
Alex kocsijában
Lyla: - "Ez az!!!!"
Alex: - "Te teljesen őrült vagy..."
Lyla: - "Mi????! Megtaláltam az ajándékodat!!!! Hát... valójában a csereajándékodat!"
Alex: - "Nem tudom mit találtál az élelmiszerboltban, de azta... ez gyilkos! Mintha magát a Mikulást láttad volna! Magas fokozaton pörögsz!"
Lyla: - "Pff..."
Alex: - "Vagy... az eső... Talán nekem is el kellett volna áznom... Nyilvánvalóan mágikus eső volt..."
Lyla: - "Baromságokat beszélsz! Csak boldog vagyok, mert karácsony van! És... És..."
Alex: - "És...?"
Lyla: ... "és" mi? Ismeretlen napernyő-megmentőm sötét arckifejezése jut eszembe. Higgadj le agy! Ne izgasd fel magad! Sóhajtok.
- "És meg van az ajándéééééékod! Így van!"
Megkértem Alexet, hogy álljon meg az első élelmiszerboltnál, ami nyitva van. És néhány másodperc alatt megtaláltam a kekszeimet és a rózsaszín és kék cukorkákat. Mindenem meg van, ami kell. Hát... "majdnem". Befejeztük az utat, miközben találgattuk, milyen "eredeti" ajándékkal fog megjelenni anya.
A nappaliban
Caroline: - "Lyla! Aggódtunk!"
Lyla: - "Ne aggódj! Túléltem!"
- "Még akkor is, ha órákat kellett várnom az esőben, hogy Alex eljöjjön értem..."
- "A nagytesóm szeretettel jött, hogy megmentsen a vihartól!"
Alex: - "Pfff!"
Caroline: - "Igen, tudom... Azonnal felhívott, amikor látta, hogy megváltozik az időjárás, hogy elmegy érted."
Lyla: A bátyám felé fordulok.
- "Mindenre gondoltál! Ez túl cuuuuuki!"
Alex: - "Raahhh! Tök mindegy! A szobámba megyek!"
Lyla: Hihihi! Erősnek tetteti magát, de szerintem tényleg aggódott. Ami engem illet... ... Én is a szobámba megyek.
Lyla szobája
Lyla: Leülök az ágyamra és kiterítem a "bátyám ajándékait". Ezt mind be kell csomagolnom... A kekszre és a cukorkára nézek, anélkül, hogy látnám őket. A gondolataim a sötét tekintetű idegen felé terelődnek, arcát félig megvilágította a villámlás. Sóhajtok. A szívem összeszorul a gondolattól, hogy soha többé nem fogom látni. Hova tűnt a bátorságod, Lyla? Meg kellett volna kérdezned a nevét... Még ha... barátnője van is...? Érzem, hogy történt valami. Milyen fura érzés. Ez nem csak egy jelentéktelen találkozás volt. A vihar... egyedül végződik abban a kávézóban... és a sötétben. Teljesen normális, hogy az agyam arra késztet, hogy úgy alkossam meg ezt a romantikus történetet, ahogy én szeretem. Remélem azonban, hogy ez a fiú abbahagyja az önkínzást egy ilyen apróság miatt. Tényleg úgy tűnt, hogy zaklatott. Gondolatban felpofozom magam. Lyla elég!!! Ne gondolj arra a srácra, sosem fogod újra látni! Ó! Jasmine hív!
- "Halló, Jasmine?"
Jasmine: - "Lyla! Jól vagy?!!"
Lyla: Majdnem pánikba esett.
- "Errr... Igen... Miért?"
Jasmine: - "Most láttam a hírekben, hogy hatalmas vihar van a városban! Voltak balesetek!!!"
Lyla: - "Ahh!"
- "Már el is felejtettem!"
- "Igen... Ez igaz..."
Sokkal inkább a fiúra fókuszáltam...
- "Valóban kicsit apokaliptikus volt... De Alex gyorsan jött értem!"
Jasmine: Ó, jól van!"
Lyla: Nem merek neki mesélni az idegenemről... Szeretném megtartani őt titoknak.
Jasmine: - "Megkönnyebbültem. Nagyon féltem."
Lyla: - "Ne aggódj. Rajtunk kívül nem volt senki."
Jasmine: - "Err... 'Rajtunk'... Kiről beszélsz?"
Lyla: Ennyit a titokról. Ennyit arról, hogy megőriztem a titkom.
- "Hát... Az történt, hogy elmentem menedéket keresni egy kávézóba, és ennek a srácnak pontosan ugyanez volt az ötlete."
Jasmine: - "Ó! Cuki... volt?"
Lyla: - "Nem tudom! Nem igazán láttam őt rendesen!"
Pff... Lyla... Nagyon jól tudod, hogy dögösnek tűnt. Az ösztöneid soha nem csaltak meg ebben a kérdésben!
Jasmine: - "Hogy érted?"
Lyla: - "Úgy, hogy sötétben voltunk! Kiment az áram... Mondanom sem kell, hogy alig láttam őt. És sapkában volt."
Jasmine: - "Kedves volt?"
Lyla: - "Kedvesnek tűnt... De tudod, nem töltöttünk annyi időt együtt!"
Ez volt a legkevesebb, amit mondhattunk... De elég ahhoz, hogy az agyam kitaláljon egy teljes forgatókönyvet... és hogy arcon csókoljam. Mi jött rám...
Jasmine: - "Értem, értem..."
Lyla:
- "Semmit nem értesz!"
- "Ne légy túl izgatott. Még a nevét sem tudom és nem látom többé!"
Jasmine: - "Ó..."
Lyla: Hallom a csalódottságát. Én is az vagyok. A dolog nem hagy békén, mióta eljöttem Alexszel. Látom még valaha? Miért ez a kérdés forog a fejemben?
Jasmine: - "Mindegy, mennem kell, randim van Jay-jel!"
Lyla: - "Micsoda?"
Jasmine: - "Hahaha! Élőben lesz a honlapján! Remélem énekelni fog nekünk valamit! Aaahhh!"
Lyla: És tessék... a barátnőm lelép... Neki korábban van karácsony. Letettük. Hozok csomagolópapírt, hogy becsomagoljam Alex édességeit.
A stúdióban
Jay: Utoljára elpróbálom a karácsonyi dalt, és apával átbeszéljük, mit fogok mondani a követőimnek. Semmi extra, csak a szokásos üdvözlőbeszéd.
Antoine: - "Na készen állsz?"
Jay: Apa gúnyosan néz rám. Már napok óta készen állok, de tudja, hogy a perfekcionizmusom még akkor is túltesz a dolgokon, ha szükségtelen. Túl sokat gondolkodom... Úgy tűnt, hogy a lánynak nem volt ilyen problémája. Megrázom a fejemet. Henri... ne gondolj arra a lányra!
Antoine: - "Mi az? Ne mondd, hogy nem állsz készen!"
Jay: - "Ha? Ó! Én... igen! Igen! Kész vagyok, apa!"
Apa már előkészítette a kamerát: minden be volt állítva ahhoz, hogy megjelenjek a weboldalamon. Megragadom a gitáromat és a kanapéra ülök, szembe a keverőpulttal.
Antoine: - "Jay, idő van!"
Jay: Apám elkezdi a visszaszámlálást, és integet nekem a kamera mögött. Hajrá!
- "Helló mindenki! Remélem mind készen álltok, hogy élvezzétek a a karácsonyi ünnepeket a szeretteitekkel!"
Hagytam, hogy az ujjaim egyszer elcsúszhassanak a gitáron, mintha felkészíteném magam, és jelezném, hogy hamarosan játszani fogok. A hangszerem édes dallamot enged ki. Folytatom a kis beszédemet.
- "A karácsony mágikus és varázslatos... És szeretnék a magam módján részt venni a varázslat megosztásában! Mit szólnátok hozzá, ha énekelnék egy karácsonyi dalt...?"
Az előttem lévő tabletre pillantok. Megjelennek az első kommentek. Több száz. Lehajolok, hogy elolvassak néhányat.
- "Ó! Hahaha! Látom teljesen készen álltok rá! Köszönöm az édes hozzászólásokat! Próbálok elolvasni őket... de olyan sokan vagytok ma este! Karácsonyi dalokat énekelni engem mindig a családommal töltött időszakra emlékeztet. A karácsonyi dalok éneklése mindig eszembe juttatja, mit osztok meg a családommal ebben az időszakban. Szóval megosztok egy kis titkot veletek... Imádom a 'Jingle Bells'-t énekelni! Biza! Ez volt a kedvenc dalom gyerekként... És valójában... még mindig az! Mit gondoltok?"
Apára nézek. Int, hogy minden jól megy. Ő is olvassa a rajongók üzeneteit. Mindenki benne van és válaszol a kérdésemre. Megint a tablet felé hajolok, hogy elolvassam a folyamatosan érkező kommenteket.
- "Úgy látom ti is rajongtok ezekért a régi dalokért... Kevésbé érzem egyedül magam! Hahaha!"
Még egyszer az akkordokra csúsznak az ujjaim.
- "Teljes mértékben vállalom a felelősséget ezért a remixért. Teljes szeretetemmel készítettem!"
Kényelembe helyezem magam és játszani kezdem az első hangjegyeket.
A gitáromra koncentrálok, tudomást sem véve, mi történik körülöttem, és énekelni kezdek.Apám eltűnik... A kamera, a stúdió... Egyedül vagyok a rajongóimmal. Nekik énekelek és a legjobb energiákkal csinálom. Hamarosan ott leszek az első turnén. Hatalmas helyszíneken fogok fellépni ezekkel az emberekkel. Remélem nem okozok csalódást nekik... Az, hogy most itt lehetek, nekik köszönhetem. Tényleg nagyon szeretem a Jingle Bells-t énekelni... ez volt az első dal, amit anya megtanított nekem. Együtt énekeltünk... a zongoránál. Apa a nagyival nézte. Ezeknek a kis karácsonyi pillanatoknak... van egy páratlan aromája. Lehunyom a szemem miközben énekelek és mélyre merülök a gyerekkori emlékekben. Látom, ahogy apa feldíszíti a házat, mindenki izgatott. Anya gratulál neki... Ő sosem volt valami jó a dekorálásban. Nem úgy, mint apa. Este négyesben kocsiba ülünk és megnézzük a díszítést az utcában. Pizsiben voltam, a nagyi mellettem ült a hátsó ülésen, mindketten paplanba voltunk tekerve. A tekintete és a mosolya pont olyan meleg volt, mint manapság. Énekelek, miközben erre emlékezek... mosolygok... és remélem, a rajongóimat megérinti ennek a dalnak ez a nagyon személyes értelmezése. Sokan hallgatnak? ... ... ő hallgat? Nem tudom kiverni a fejemből és egyre tisztábban látom az alakját. Visszaengedtem magam ehhez az édességhez, ehhez a közös pillanathoz egy tökéletes idegennel. Egy személy tele pozitív energiával és aki ezzel a sok jóindulattal lelkesített. Egy pillanatig neki játszom. Ennek az idegennek. Soha nem gondoltam volna, hogy a sétám ennyire pozitív lesz számomra. Szóval... Köszönöm. Köszönöm neked! Most jól érzem magam és nem gondolok semmi másra. Befejezem a dalt és lassan visszatérek a valóságba. Kezdve az apámmal, feltartott hüvelykujjával kacsint rám.
- "Remélem annyira élveztétek ezt a pillanatot, mint én. Nagyon boldog karácsony és kellemes ünnepeket kivánok mindannyiótoknak!"
Apám jelzi, hogy a kamera ki van kapcsolva.
Antoine: - "Ez fantasztikus volt, fiam!"
Jay: - "Kösz, apa!"
Gyorsan megnézem a folyamatosan érkező megjegyzéseket. Mindenkit, vagy majdnem mindenkit izgalommal tölt el az előadásom, és üdvözletüket küldik.
Antoine: - "Ez még a főpróbánál is jobb volt!"
Jay: - "Hahaha! Köszi..."
Antoine: - "Gyerünk... nyomás! Anyád és a nagyi már vár minket!"
Jay: - "Akkor menjünk!"
Lyla szobájában
Alex: - "Mit csinálsz?!"
Lyla: Felugrálok, leveszem a fülemről a fejhallgatót.
- "Alex!"
A bátyám a szobámban van, az ajtó előtt. Nem hallottam bejönni.
Alex: - "Aha! Én vagyok!"
Lyla: - "Mi történt?"
Alex: - "Semmi... Évek óta kopogtam az ajtódon és nem reagáltál..."
Lyla: - "Igen... bocs... Én csak néztem... ...
- "... valamit."
- "... valamit, ami téged nem érint!"
Mielőtt bármit is hozzátehettem volna, a bátyám mögöttem állt, és a képernyőmet nézte.
Alex: - "Szivatsz! Jay oldalán vagy!"
Lyla: - "Ahjj! Elég! Kedvelem!"
Alex: - "Pfff! Jasmine agymosott téged!"
Lyla: - "Ostoba vagy. Úgy hangzol, mint Clement."
Alex: - "Igen, nem tudom, hogy bírja ezt...! Nagyon szerelmesnek kell lennie!"
Lyla: - "Hahaha! Igen, ez nem hír. De biztosíthatlak, hogy nem 'bírkózik' meg csendben ezzel... Sokat panaszkodik emiatt."
Alex: - "Hát hála istennek! Legalább megőrzi a méltóság látszatát!"
Lyla: - "Mindegy! Alex! Mit akarsz?"
Alex: - "Akarsz játszani? Az unokatestvérek egy óra múlva megjelennek..."
Lyla: - "OKÉ! Jövök."
Alex: - "Király. Hagyom, hogy befejezd a... szarod nézését."
Lyla: A szememet forgatom. Mielőtt kimenne az ajtón, megáll.
Alex: - "De csak tudd, hogy bizonyos dolgokban nagyon hiányzik az ízlésed!"
Lyla: - "Ajjj! Tünés a szobámból!"
Nevetve csapja be az ajtót. Visszatérek a gépemhez... Kíváncsiságból felkerestem Jay oldalát, hogy megnézzem egy kicsit azt az élőt, ami úgy tűnt, nagyon felizgatta a legjobb barátnőmet. És anélkül, hogy észrevettem volna, egészen addig megragadt a videó, amíg a bátyám be nem viharzott. Éppen befejeztem a nézését, amikor megzavartak. Bevallom, egész jónak találom a feldolgozását. Természetesen szeretem a karácsonyi énekeket, mert szeretek mindent, ami a karácsonyhoz kapcsolódik. Szerertem az ajándékokat, a légkört, a családdal lenni. Mindent szeretek, amit említett. De valami nagyon... megzavart. Nem tudom megfogalmazni... Van egy... 'déjà vu' érzésem... mintha személyesen ismerném a sztárt... Hahaha! Mindegy... Azt hiszem, Jasmine magával ragad minden Jay-ről szóló beszédével. Minden alkalommal, amikor egy új fotót kap róla, az nekem szól. Még álmodtam is vele! Többször. És nagyon kellemes álmokat is... Ma elvesztem. Ez az érzés, amikor Jay videóját néztem, az a találkozás az idegenemmel. Ez már túl sok szegény fejemnek! Kikapcsolom a számítógépem és bemegyek a bátyám szobájába.
A nappaliban
Unokatesó: - "Szia! Lyla! Még mindig álmodozol!"
Lyla: - "Micsoda?"
Az asztalnál ülök a családommal, és intenzíven nézem a tányéromat. A belvárosi utazásom óta jár a fejem. Még egyetlen 'Extreme Combat' meccset sem tudtam megnyerni a bátyám ellen... Amikor általában elég jó vagyok ebben a játékban.
Unokatesó: - "Azt mondtam, hogy a Misteria új albuma idén nyáron fog megjelenni és még csak nem is reagáltál..."
Alex: - "Aha... azóta ilyen, amióta elkapta a vihar!"
Unokatesó: - "Micsoda? Kint voltál délután?"
Lyla: A bátyám röviden elmondta nekik, mi történt, amikor elmentem, hogy ajándékot vegyek neki.
Unokatesó: - "Hahaha! Annyira te vagy, hogy az utolsó pillanatra hagyod!"
Lyla:
- "Nia nia nia!"
- "Ennyire legendás a szervezettségem?"
Továbbra is nevetünk, viccelünk és eszünk. Szeretem a családom. Elérkezik az éjfél, és mindannyian boldog karácsonyt kívánunk egymásnak. Valami oknál fogva emlékszem Jay szavaira. Miért? Ötletem sincs. Aztán az idegenemre gondolok. Nagyon remélem, hogy újra összefutok vele. Nem tudom miért, de tényleg remélem, hogy megtörténik. Nem mondhatnám, hogy nagyon ékesszóló volt, de... Mintha valaminek a kezdete lett volna, ami túl mutat rajtam. Meglátjuk, helyes-e a sejtésem vagy sem. Még ha újra összefutunk is, csak kicsi az esélye annak, hogy valóban felismerjük egymást. Micsoda történet! Érzem, hogy valaki meghúzza a karomat.
Alex: - "Kellemes karácsonyt, hugi!!!"
Lyla: A bátyám a vállamnál fogva megölel, miközben a összekócolja a hajamat.
- "Alex!!!"
Alex: - "Hahaha!"
Lyla: - "Hahaha!"
Gyengéden néz rám. Ezek a pillanatok ritkák. De érzem, hogy a karácsony kifejti varázslatát, még olyan emberen is, mint Alex. Ránézek. Az én drága nagytesóm...
Szorosan megölelem, ami meglepi, de hagyja, hogy szorosan tartsam. Kihasználom ezt a pillanatot, hogy a fülébe súgjak néhány szót.
- "Szeretlek..."
Szerintem ez keményen megérintette, és esetlenül megkopogtatja a vállam. Normális esetben, mivel kényelmetlenül érezte magát, valami ilyesmit mondott volna: ne vidd túlzásba, hugi. De ezúttal nem szólt semmit. Még jobban élvezem a közös szeretetnek ezt a pillanatát.
Henriék nappalija
Henri: Anyámra nézek. Örül, hogy velünk lehet. A zongoránál ülve befejezi a darabját. Mindig volt ez a különleges érzés, amikor anyámmal énekelek, miközben ő zongorázik. Tényleg gyönyörű hangja van... Apa mindig megpróbálta rávenni, hogy énekeljen a tömeg előtt. De ő sosem akart... Egy másik karriernek szentelte magát, üzletasszonyként. És jól áll neki. A nagyi és apa megtapsolják.
Nagyi: - "Bravo! Ez pompás volt! Fiam... A nagyi nagyon büszke rád!"
Henri: - "Kösz, nagyi!"
Antoine: - "Mindig öröm hallani titeket együtt énekelni."
Helene: - "Kösz, Antoine. Én is örülök, hogy veletek tölthetem ezeket a becses pillanatokat."
Henri: Anya és apa egymásra pillantanak, nyilvánvalóan közel állnak egymáshoz. A mai napig nem értem, miért váltak el egymástól... Próbálták elmagyarázni nekem, hogy már nem szeretik egymást úgy... Azt hiszem, semmit sem értek ebből. Mindannyian a kanapéhoz megyünk, és lerogyok rá. Túl sokat ettem! Mint mindig, Apa nagyon különlegessé tette ezt az estét. Még megvan a nagymama desszertje. Sőt, feláll, és apám segítségét kéri, hogy hozzá tudja adni az utolsó simítást az előadásához. Kettesben maradok anyával. A szemében látom, hogy észreveszi, hogy az este eleje óta nem vagyok a megszokott.
Helene: - "Szóval mesélj... hallgatlak."
Henri: - "Anya..."
Helene: - "Érzem, hogy valami bosszant. És ne mondd, hogy a középiskolai dolgok... Látom, hogy valami más."
Henri: - "..."
Helene: - "Minden rendben Melanie-val?"
Henri: - "Igen."
Helene: - "Igen... de...?"
Henri: - "Nem mondtam, hogy 'de'."
Helene: - "Tudom. De ennek ellenére hallottam."
Henri: - "..."
Soha nem titkolhatok el semmit anyám elől.
- "Ma volt... egy kissé... 'különös' találkozásom."
Helene: - "Ó...! Egy lány...!"
Henri: Bólintok.
Helene: - "És kedveled?"
Henri:
- "Nem igazán tudom..."
- "Úgy néz ki..."
- "Mondjuk úgy... hogy összezavar..."
Helene: - "Milyen volt?"
Henri: - "Nem igazán tudom elmondani! Az igazat megvallva... sötétben voltunk."
Elmondtam anyának mindent, ami ma délután történt. És szokás szerint anyám ítélet nélkül hallgat végig. Ezt szeretem benne. Apám hajlamos túlreagálni. Imádom a lelkesedését... de ez az utolsó dolog, amire szükségem van.
Helene: - "És ez foglalkoztatja az elmédet?"
Henri: - "Attól tartok. Tudom, hogy biztosan elfelejtem őt. De addig is... ma este... arra a pillanatra gondolok, amit együtt töltöttünk."
Helene: - "Hát, ez tényleg egy szép találkozás volt. Csak magamat ismétlem, édesem... Túl sokat gondolkodsz!"
Henri:
- "Ebben a tekintetben nagyon hasonlítunk, nem?"
- "Hogyan tehetek másként?!"
Helene: - "Hahaha! Igen... Bűnösnek vallom magam. Az alma soha nem esik messze a fájától, ahogy mondani szokás."
Henri: Megölel.
Helene: - "Ne érezd bűnösnek magad valami miatt, amit nem követtél el. De, ha valaminek történnie kell ezzel a lánnyal, újra össze fogtok futni. Ebben biztos lehetsz!"
Henri: Anyám szinte szóról szóra elmondta, amit én mondtam ennek a lánynak korábban. És mégis, valahogy sokkal jobban hangzik ha anya mondja. Hálásan mosolygok rá, miközben még mindig szépen ég az arcom... ... pontosan azon a helyen, ahol ez a lány megcsókolt indulás előtt.
Antoine: - "Kész a desszert!!!"
Nagyi: - "Meglátjátok! Ez egy új recept! Mondjátok el mit gondoltok!"
Henri: Anya és én felállunk és az asztalhoz megyünk, hogy átadjuk magunkat ennek a kulináris csodának. És valóban, a desszert csodálatos, könnyű, kifinomult. Tökéletes befejezése egy gyönyörű étkezésnek. Ismét a zongora felé vándoroltunk, és újra énekeltünk apámnak és nagymamámnak. Nincs nagy családom, és minden karácsonyeste egyformán néz ki... De szeretem ezeket a karácsony estéket... mert az enyémek. Apám a végül előveszi az egyik gitárját, és elkezd néhány ritmikusabb dalt játszani. Az éjszakát a kanapén fejezzük be, és nézegetünk néhány régi gyerekkori fotót rólam. Anya kinyomtatta őket. Ez volt a karácsonyi ajándéka apának és nekem.
Jól csinálta: olyan fotókat talált, amiket jobban szerettem volna, ha nem... És jó nevetéseket és jó emlékeket váltott ki. Tudom, hogy a családom a helyzet ellenére egységesebb, mint valaha. Az emberek nagyon sokféleképpen szerethetik egymást... Erre szeretnék emlékezni karácsonyból. A nagymama megfogja a kezem, és látom a szemén, hogy most pontosan ugyanerre gondol. Egymásra mosolygunk, miközben ezt az albumot nézzük, és minden emlékünket felidézzük. Ez egy szép karácsony.
Flashback vége
Vissza a jelenbe
Helene lakása
Helene: - "Henri! Drágám!"
Henri: Anyám a karjába vesz, láthatóan megkönnyebbül. Néhány órát vezettem, hogy meglátogassam, és elkapott egy felhőszakadás.
- "Szia, anya!"
Visszahúzódik az öleléséből, hogy rám nézzen.
Helene: - "Hát... Úgy tűnik, ez a fiatal hölgy nagy hatással volt rád!"
Henri: - "Tudod, Lyla sosem kérte, hogy öltözzek így, vagy így csináljam meg a hajam..."
Helene: - "Efelől nem kételkedek!"
Henri: Végigfuttatja az ujjait a hajamban, mint mikor kicsi voltam.
Helene: - "Tudom, hogy nem kért semmit, és nem utalt az öltözködési stílusodra. Fogadok, hogy mindez semmit sem változtat a szemében..."
Henri: - "Igazad van..."
Helene: - "De azt hiszem, ledöntött néhány gátat benned... Sokkal nyugodtabb vagy... Kevésbé látszol aggódónak."
Henri: Szokás szerint mindent megért anélkül, hogy magyarázkodnom kellene.
- "Igaz, hogy mióta Lyla az életemben van, olyan, mintha ejtőernyővel ugrottam volna ki egy repülőből... mintha nagyot ugrottam volna a hitben!"
Helene: - "Igen, drága... Ismerem az érzést. Sokáig aggódhatsz, mielőtt megtennéd ezt a híres ugrást, rengeteg feltételezést teszel, félsz... De amint ugrasz, rájössz, mennyire haszontalanok voltak az aggodalmaid, mivel a boldogság sugárzik benned!"
Henri: - "Nem akarok elbújni, mint korábban... még ha mindent megteszek, hogy megőrizzem Jayt és a titkunkat. Ma önmagam akarok lenni, elegáns akarok lenni, ha az a kívánságom. És... főleg önmagam legjobb verziója akarok lenni, magamnak és azok szemében, akiket szeretek."
Helene: - "Ez imádnivaló... Mindenesetre jobban szeretem a természetes hajad! Biztosan megrongáltad azzal a sok géllel...!"
Henri: - "Hahaha!"
Leraktam a cuccaimat, és leülünk a kanapéjára egy csésze tea mellett, amikor odakint hevesen felrobbant a mennydörgés.
Helene: - "HAAAA!"
Henri: Anya felugrott és sikított, szinte feldönti a bögrénket a forró teával. Sötétben vagyunk, egy kis díszgyertya mellett.
- "Hahaha! Wow! Nem tudtam, hogy ennyire... bátor vagy!"
Helene: - "Meglepett a vihar!"
Henri: Ez úgy mondja, hogy a mellkasán van a keze.
Helene: - "Megnézem mi történt az árammal."
Henri: Anya feláll. Egyedül érzem magam egy 'déjà vu' érzéssel.
- Visszamerülök az emlékeimbe.
- Nem gondolok erre többé.
Egy vihar, mennydörgés, sötétben lenni, egy személy, aki megrémül az égzengéstől... Úristen, az egyetlen ember, aki eszembe jut, és aki rémülten reagált minderre, az nem más, mint... A lány a kapucniban!!! Az a lány, akivel több mint egy éve találkoztam, és aki nyugtalanított... Teljesen elfelejtettem! Tisztában vagyok vele, hogy az első tanítási nap óta, tehát amikor találkoztam Lylával, eltitkoltam az elmém elől a 'csuklyás lányt'.
Helene: - "Hát... Szerintem az egész környéken elment az áram. Egy ideig sötétben kell maradnunk."
Henri: - "..."
Helene: - "Valami baj van, drágám?"
Henri: - "Hmm? Uh... persze! Igen! Minden rendben!"
Helene: - "Úgy tűnik elvesztél a gondolataidban!"
Henri: - "Hát csak... ez a helyzet előhozott néhány régi emléket!"
Helene: - "Ó! A fiatal lányról beszélsz, akivel tavaly karácsony előtt találkoztál?"
Henri: - "Így van."
Nem lep meg, hogy még emlékszik rá, és azt sem, hogy egy pillanat alatt megérti, hogy erre a helyzetre gondoltam.
Helene: - "Még mindig érdekel?"
Henri: - "Nem igazán tudom... Igen... és nem... Korábban, amikor Melanie-val voltam, bevallom, többször visszatértem a kávézóba, és arra gondoltam, hogy talán ott lesz... Azonban... soha nem volt ott. Aztán a szakítás fájdalma elűzte ezt a gondolatot, amikor szóba került. Tényleg nem akartam egy újabb szentimentális kapcsolaton kalandozni... Túl közel repültem a naphoz. Egyedül kellett lennem és megemészteni a kudarcot. Az a baj, hogy ennek a lánynak az emléke rendszeresen eszembe jutott..."
Helene: - "Hmm és most félsz amiatt, hogy érzel Lyla iránt?"
Henri: - "Egyáltalán nem. Nem is álmodtam róla. Csak azon lepődtem meg, hogy most jutott eszembe ez a pillanat, amikor már majdnem egy éve nem gondoltam rá."
Helene: - "Értem."
Henri: - "Ez mindig egy szép pillanat marad az emlékezetemben. Ez minden."
Helene: - "Addig is nagyon várom, hogy találkozzam a te Lyláddal!"
Henri: - "Én is alig várom, hogy találkozzatok!"
Henri szobája
Henri: Valaki kopog a szobám ajtaján.
- "Igen?"
Kinyílik az ajtó és Lyla szalad be és a karjaimba veti magát.
Lyla: - "Henriii!"
Henri: - "Hahaha! Micsoda belépő!"
Lyla: - "Nagyon hiányoztál!!!"
Henri: - "Ó... Csak két napot töltöttem anyánál!"
Lyla: - "Igen! De akkor is!"
Henri: - "Biztos, hogy 'hiányoztam'?"
Lyla: - "Hahaha! Természetesen! Egész idő alatt az ágyamon feküdtem, miközben az összes Jay-dalt belém csepegtették egy infúziós vezetéken, hogy teljessé tegyem azt az űrt, amit a lééétezésemben hagytál!"
Henri: Hagyja magát hanyatt esni, a kezét a homlokára teszi, és tökéletesen tudatában van annak, hogy elkapnám.
- "Hahaha!"
Nevetésben tör ki és a nyakam köré fonja a karját miközben megcsókolom. Az igaz, hogy két nap semmiség, de bevallom, hogy gyakrabban szeretném látni.
Antoine: - "Mentem! Viszlát este!!!"
Henri: - "Akkor este!"
Lekiabálok apámnak a szobámból, majd hallom az ajtó becsukódását: végre egyedül vagyunk. Lyla-ra nézek. Csillogó szeme csupa huncutság. Véget vet az ölelésünknek, és széttárt karral az ágyamra veti magát.
Lyla: - "Igeeeen!"
Henri: Meghatódva és szórakozva nézem a jelenetet. Felül, és fel-le néz, tekintélyesen rám mutat.
Lyla: - "Jól van Énekes úr! Vetkőzzön! És gyorsan!"
Henri: - "Milyen kifinomult romantika..."
Lyla: - "Tudod, én még a romantika allegóriája is vagyok!"
Henri: - "Pont erre gondoltam... Hmm...? Muszáj énekelnem, miközben levetkőzöm, asszonyom...?"
Lyla: - "Naná! Gyerünk!"
Henri: Elkezdem énekelni egy dal refrénjét, amit tudom, hogy utál.
Lyla: - "Ahhhh!"
Henri: Rám ugrik, hogy a kis kezeit a szám elé tegye, én pedig harcolok, hogy folytassam az énekmészárlást. Mindketten nevetünk, ahogy lezuhanunk az ágyra, ő pedig rám helyezi magát. Lovagló ülésben.
Llya: - "Ez nem kedves!"
Henri: - "Hahaha! Nagyon vicces volt!"
Hanyatt fekve nézem, ahogy duzzogást tettet, keresztbe fonta a karját, és az ablak felé fordítja a fejét. Finoman, a kézfejemmel simogatom a csípőmet körülölelő combjainak bőrét. Lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt... és mosolygok. Imádok vele lenni... Lyla jelenléte nagyon sok életet és frissességet hoz számomra. Azt hiszem, még soha nem nevettem ennyit valakivel, mint vele. Továbbra is érintem a bőrét, és élvezem minden pillanatát. Érzem, ahogy az ajkai hozzáérnek az enyémhez. Vége a játékidőnek... Testét az enyémhez szorítja, és lázasan csókol, miközben elengedem magam. Úgy dönt, hogy minden kezdeményezést megtesz, én pedig ki vagyok szolgáltatva... a legnagyobb örömömre.
Henriék nappalija
Lyla: - "Hát... általában... nem lehet olyan rossz..."
Henri: - "Egyelőre jó illata van!"
Miután az ágyban töltöttük a délutánunkat, Lyla egy 'meglepetés' ételt akart készíteni ma estére, teljesen egyedül. Én elfoglaltam magam a számítógépemen. Éppen ma reggel voltam anyámnál, és sokat beszélgettünk arról a pillanatról, amikor találkoztam azzal a 'kapucnis lánnyal'. Nem tudom, miért kísért ez az emlék, de azt hiszem, nem véletlenül.
Megnyitom a fájljaimat, és megtalálom a 'regényemet'. Benne van egy szöveges dokumentum, amelyen hónapokat és hónapokat töltöttem azzal, hogy ötleteket és egyéb történeteket írtam anélkül, hogy belevágtam volna. Akkoriban az a lány azt mondta nekem, hogy 'csak a szívem ismeri az utat', Találkozásunk után nagyon inspirált az írás, az életem előrehaladása, ma pedig minden remekül megy. Mintha ezek a szavak oda vezettek volna, ahol ma vagyok... és közel ahhoz, akit szeretek. A szívemre hallgatva, az erős ellenállás ellenére Lyla beléphetett az életembe. Tökéletesen boldog vagyok. Tudom hol vagyok és ki vagyok. Újra kinyitom a szöveges dokumentumot: itt az ideje, hogy címet adjak ennek a regénynek. Félkövér betűvel írom: 'Az idegen a sötét kávézóban'!
A stúdióban
Sheran: Jay nagyon tehetséges! Szeretném letaszítani a trónjáról. Még ha az utolsó dalom igazi sláger is, akkor is ő a legjobb! Remek jelenléte van a színpadon... És az a hang... És... Ahhh... Istenem, milyen aranyos! A menedzserem arra biztat, hogy csináljak egy duettet egy másik előadóval. Szóval persze... csak őt akarom! Biztos vagyok benne, hogy a rajongóink imádni fogják! ...és én is!
Wiiii, szuper gyors vagy mint mindig. :D Megesz a kíváncsiság.
VálaszTörlésKöszönöm!
Engem is, már alig vártam. Borzasztó, hogy a munka miatt mindig félbe kell szakítanom. :D
TörlésAlig várom, hogy az egész le legyen fordítva! 😊
VálaszTörlésIgyekszem, már folytatom is. Holnapra lesz egy újabb adag. ^.^
TörlésAhh annyira jó hogy ide találtam :) annyira jó a story bárcsak lenne róla egy könyv vagy egy film :)
VálaszTörlés