HS2 - 12. fejezet

 

12. fejezet

Távolság

A hotelszobában

Lyla: A telefont még mindig a fülem és a vállam közé szorítva, végre eljutok a Voili Voilou weboldalára. Megáll a szívem, amikor meglátom az elég rossz minőségű, hatalmas fotót az első oldalon, amint Jay karjában vagyok. Több kép is van. Jay azonnal felismerhető, de szerencsére én mindig háttal állok a kamerának. De, ahogy a bátyám mondjam az emberek, akik jól ismernek, könnyen rájönnek, hogy én vagyok az. 

- "Jaj ne..."

Alex: - "Aha... Most jelent meg, fel akartalak hívni, amikor rájöttem, hogy anyuval telefonálsz. Beállítottam az értesítést a Voili Voilou honlapján... hátha mondanak valamit Jayről."

Lyla: - "Mi... mit tettél?"

Alex: - "Utánanéztem, hátha egyszer valami ilyesmi történne."

Lyla: - "El kell mondanom Henrinek..."

A képekre nézek. Látjuk, ahogy Jay keze az arcomon van... Megölel, megcsókol... Micsoda szívás. Minden tökéletes volt az egész túrné alatt, csak egyetlen másodperc figyelmetlenség... és tessék! Hirtelen kivágódik a szobám ajtaja és itt van Henri telefonnal a kezében teljes pánikban. 

Jay: - "Lyla..."

Lyla: - "Alex... mennem kell... Henri most jött meg, azt hiszem látta a képeket..."

Leteszem. 

Jay: - "Lyla... te is láttad...?"

Bólintok. Leül az ágyamra, a kezébe temeti a fejét. 

Lyla: - "Henri... annyira sajnálom!!!"

- "Nem tudom, hogy történhetett!"

- "Az egész az én hibám."

- "Ha... ha nem megyek ki 'levegőzni'... soha nem buktunk volna le!"

Jay: - "Ne! Ne mondd ezt... Az én hibám... Minden, amitől féltem..."

Lyla: Valaki kopog az ajtómon. Sóhajtok. 

Jay: - "Azt hiszem ez apa..."

Lyla: Kinyitom az ajtót Antoine-nak, dühös. Bejön és az ágyon ülve találja a fiát, aki még mindig a fejét tartja. 

Antoine: - "Jézusom... mi járt a fejedben?!"

Jay: - "Tudom... tudom... Bolond vagyok..."

Antoine: - "Ez a szó nem elég kifejező!!! A sajtókapcsolati osztály már foglalkozik az üggyel... Szerencsére Lyla nem felismerhető... leglábbis... egyelőre!"

Lyla: - "..."

Lyla: Felém fordul. 

Antoine: - "Sajnálom, Lyla, csak idő kérdése, hogy a paparazzik mikor teremtenek kapcsolatot közted és a helyzet között. Nem hiszem, hogy az egész csapat ostoba, de mindannyian titoktartási szerződésben állnak. Az első embernek, aki ezzel tréfálkozik, vagy azt sugallja, hogy ketten együtt vagytok, azonnal pokollá változik az élete."

Lyla: - "..."

Ijesztő. Henri azóta se mozdult meg. 

- "Én... borzasztóan sajnálom, Antoine..."

Antoine: - "Ne aggódj, Lyla... Vigyázunk rád. Tudom, hogy nem a te hibád volt. Tisztán látszik, hogy ő tart téged a karjában... Még abban is biztos vagyok, hogy azt mondtad neki, hogy abba kell hagynia, a biztonság kedvéért... és hogy óvatosnak kell lenned."  

Lyla: - "..."

Igaza van, de nem fogom megerősíteni a sejtését.

Antoine: - "Gondoltam."

Lyla: Ismét hallom, hogy valaki kopogtat az ajtómon, és Antoine kinyitja a szobám ajtaját, úgy tűnik, tudja, kit fog ott találni. Marcus áll a bejáratban és belép a szobába. 

Marcus: - "Uram, körbevettéka hotelt a paparazzik." 

Antoine: - "Meglepett volna, ha nem."

Jay: - "Marcus... sajnálom..."

Antoine: - "Ha követted volna a protokollt és szóltál volna Marcusnak, hogy kimész, most nem lennénk ebben a helyzetben."

Jay: - "Tudom..."

Lyla: Összeszorul a mellkasom. 

- "Antoine... Nem Henri a hibás... én voltam, aki..."

- "De... Nem gondoltuk, hogy kockázatos lehet..."

Antoine: - "Ne fáraszd magad, drágám. El tudom képzelni, hogy vitatkoztatok és levegőre volt szükséged... 

Lyla: Nyílvánvalóan túlságosan átlátszó vagyok. 

- "Ne legyél már ilyen kemény Henrivel... Kérlek..."

A szememet a szerelmemen nyugtatom, fakó az arca. Olyan rossz érzés... 

- "Kérlek... Ugyanolyan felelős vagyok..."

Növekvő szorongásaim megállítják Antoine-t a fia elleni intelmeiben. Sóhajt... 

Antoine: - "Sajnálom... Nagyon dühös vagyok... és megpróbálok gondoskodni arról, hogy egyikőtök biztonsága se sérüljön. Dühös vagyok, mert nem tudom, hányszor mondtam neki, hogy vigyáznia kell... Mindig óvatos volt... Egyedül voltunk, sötét volt... Sosem gondoltuk volna, hogy..."

Jay: - "Apának igaza van..."

Antoine: - "Életbe kell léptetnünk a B tervet."

Lyla: - "Az mit jelent?"

Antoine: - "Lyla, a turné számodra most véget ér. Foglaltam neked repjegyet, még ma visszamész Franciaországba." 

Lyla: ??? Kihagyott a szívverésem, de bólintok. Nem kellene megkérdőjeleznem a főnököm parancsait. Ismerem Antoine kedvességét. A döntése, még ha gyors is volt, sem nem büntetés, sem meggondolatlan cselekedet. Szóval visszafogom magam... 

- "Hát..."

Antoine: - "A munkád kivételes volt. Azt hiszem, ezt az utolsó fellépést nélküled is kibírjuk. De ha valaki a csapaton kívül lát téged, akkor felismer. Szóval menj haza és megbeszéljük mi lesz, ha visszatértünk."

Lyla: - "Oké."

Antoine: - "Marcus kivisz a reptérre. Egy órád van összepakolni a bőröndödet..."

Lyla: - "Olyan hamar...?!"

Antoine: - "Igen, a helyzetet figyelembe véve nem akarunk kockáztatni."

Lyla:

- "Megértem."

- "Ez nem igazság..."

Antoine: - "Viszlát később."

Lyla: Ezekkel a szavakkal hagyta el a szobát Marcusszal együtt. Újra kettesben maradok Henrivel. A világ legszomorúbb mosolyával néz fel rám és kinyújtja a kezét. Odasétálok hozzá, ujjaimat az övébe csúsztatom, majd hozzá dőlök. A karjában tart, megához szorít. 

Jay: - "Bocsánat... Bocsánat..."

Lyla: - "Nem lesz gond... Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz..."

Jay: - "..."

Lyla: Velem maradt és segített bepakolni. Még arra sincs időm, hogy mindenkitől elköszönjek... Ez keserű ízt hagy a számba és visszafojtom a könnyeimet. Nem akarom, hogy sírni lásson, mert attól csak még rosszabbul érezné magát. Csak pár percünk marad. 

- "Hát... tessék... minden kész. Mindjárt indulok."

Jay: - "Szívás, hogy így végződik..."

Lyla: - "Tudom... De nemsokára találkozunk... Vasárnap hazajössz, emlékszel."

Jay: - "..."

Lyla: A hallgatása nem sok jót ígér, de nem fogom erőltetni. Inkább maradok a tagadásban. Megöleljük egymást, mintha egy szívfacsavó búcsú lenne és sosem látnánk újra egymást. Egy könnycsepp kiszabadul. Áruló... Mindkét kezébe fogja az arcom és lágyan megcsókol.

Jay: - "Szeretlek... Ez volt életem legcsodásabb turnéja... Az, hogy mellettem tudhattalak, a világ minden aranyát megérte."

Lyla: Szomorúan rámosolygok. 

- "Köszönöm... Köszönöm, hogy megosztottad velem ezeket a pillanatokat..."

Újra megcsókol és ez szívet tépő. 

Jay: - "Küldj egy üzenetet, amikor hazaértél... oké? Kedves a bátyádtól, hogy szabadnapot vett ki érted."

Lyla: - "Igen..."

El fogom veszíteni.

Samya: - "Hé..."

Hassen: - "Remélem nem azt tervezted, hogy egyetlen szó nélkül lépsz le...?!"

Lyla: Potyognak a könnyeim. A csapat nagy része a folyosón áll az ajtó előtt. A barátaim szomorú mosollyal néznek rám. 

Jeff: - "Mindenki látta a képeket..."

Lyla:

- "Tényleg...?"

- "Annyit sejtettem..."

Jay mögém lép, nem rejtegeti magát. 

Jay: - "Sajnálom... Tudom, hogy megfosztalak titeket Lylától az elmúlt néhány napban... és... én..."

Mike: - "Ne aggódj, haver, nem ítélkezni jöttünk..."

Jeff: - "Tudjuk, hogy te vagy az, aki a leginkább szenved. Csak rád kell nézni..."

Hassen: - "A sminkes később pokolian fog szenvedni veled!"

Lyla: Mindenki nevet. 

Samya: - "Azért jöttünk, hogy elköszönjünk, Lyla."

Lyla: Samya megölel és megsimogatja a hátam. 

Samya: - "Hiányozni fogsz."

Lyla: Mindenki csatlakozik az öleléshez és egy óriási emberi szeretgolyóvá válunk. Mindenkinek van egy bátorító üzenete a barátságról és az együttérzésről számomra. Henri oldalt marad... amíg Hassen és Jeff ki nem nyújtja felé a kezét. Rájuk mosolyog és csatlakozik hozzánk a végső ölelésre.

Hassen: - "Gondolunk rád a színpadon! Tényleg gondolunk rád, hogy olyan legyen, mintha velünk lennél!"

Lyla: - "Köszönöm... Mindenkinek... Bocsánat egyébként mindenért..."

Mike: - "Mire gondolsz? Ahhh! Arra a helyzetre gondol, amikor Jaynek végre sikerült elcsábítania San Francisco söööötét utcáin?" 

Samya: - "Mike... Egy kicsit túl nyers vagy..."

Lyla: Néhányan ennek ellenére nevetnek... többé már nem titok. 

Jeff: - "Wooo Samya, nyugi... Csak próbáltam könnyíteni a dolgokon..."

Samya: - "Aha..."

Jeff: - "Csak szegény Henrire gondolunk, akit ma pokolian meglepett, amikor megnyitotta Voili Voilou-t!"

Lyla: Egy negyed másodpercig megmerevedtem. 

Mike: - "Henrinek Jaynek kellett volna lennie, az jobb lett volna mindenk... te jó ég!"

Jeff: - "Ó... te... jó... ég..."

Lyla: Mike felemelte a kezét, mintha ártatlan lenne. 

Mike: - "Nem mondtam semmit, oké!!! Semmit nem hallottatok!!! Jól van! Jól van! Jól van! Felejtsétek el!!! Hahaha..."

Lyla: Az ezt követő nehéz csend tele van sejtésekkel. Azzal, hogy abszurd tréfát akart csinálni, az igazságra úgy jött rá, mintha magától értetődő lenne. Egy gyerekjáték, ami mindenkinek azonnal leesett. De senki meg se pisszen, mindenki fél, hogy Antoine haragja lecsap rájuk. 

Jay: - "Khm... khm! Nos, Lylanak mennie kell!"

Mike: - "Igen! Lyla! Biztonságos utat!"

Jeff: - "Így igaz!!! Utazz biztonságban, Lyla!" 

Lyla: Zavarodott a hangjuk. Nem érzik jól magukat, hogy rájöttek az igazságra egy olyan titok mögött, amelyet határozottan nem nekik szántak. Mindenki elmegy, integetnek és Marcus jelenik meg helyettük. 

Marcus: - "Kisasszony, sikerült bepakolni?"

Lyla: - "Ó... igen!"

Marcus: - "Szabad...?"

Lyla: A bőröndöm felé int, és elmegy, hogy megragadja, miután igent bólintok. 

- "Köszönöm, Marcus."

Marcus: - "Az északi kijáratnál várom. Ne hagyja el nélkülem az épületet."

Lyla: - "Rendben."

Végre kettesben vagyunk Henrivel... 

Jay: - "Hát... um.. azt hiszem ez a titok kezd egy órisi vicc lenni..."

Lyla: - "Sajnálom..."

Jay: - "Ne aggódj..."

Lyla: Belebújok a karjába, a szívem rettenetesen nehéz, és néhány könnycsepp végigcsordul az arcomon, ahogy a hajamat simogatja. Megcsókolja a fejem bubját. 

Jay: - "Hiányozni fogsz..."

Lyla:

- "Annyi dolgod van, észre sem veszed a hiányomat!"

- "Remélem el leszel nélkülem is."

Jay: - "Nem tudom... Szerintem nehéz lesz..." 

Lyla: Megfogja a kezem és a hotel északi kapujához vezet, miközben a szívem összeroppan minden lépésnél, ami elválaszt tőle.

Alex kocsijában

Lyla: - "Kösz megint, hogy felvettél..."

Alex: - "Ne aggódj..."

Lyla: Sóhajt. 

Alex: - "Hogy vagy...?"

Lyla: - "Meh... Aggódom mi lesz ezután... főleg Henrivel és az apjával."

Alex: - "Mindenki azt kérdi ki az a lány képen."

Lyla: - "Uhh..."

Alex: - "Hogy viseli Henri az egészet...?"

Lyla: - "Nem túl jól, amikor megtörtént... Antoine nagyon ki volt bukva rá... Folyton emlékeztette, hogy legyen óvatos, de mindenki rájött, hogy Jay szerelmes belém. És akkor a sok pletyka mellett... ezek a fotók... Ó basszus..."

A kezembe rejtem az arcom, próbálom nem elsírni magam. 

- "Anya és apa mit mond...?"

Alex: - "Jelenleg eléggé aggódnak... Attól félnek, hogy a fotósok megmutatják a házukat, ha minden kiderül."

Lyla: - " Mi..."

Alex: - "Hát igen, tudod apa, már a legrosszabb forgatókönyvre is gondolt."

Lyla: - "Elvinnél hozzájuk?"

Alex: - "Aha. Jó ötlet."

Lyla: Most a szüleimmel szeretnék lenni... és meg kell nyugtatnom őket, hogy minden rendben lesz.

Alex: - "Gyerünk húgi... ne izgulj túl sokat. El kell fogadnod, hogy lesznek kihívások a jövőben, és fel a fejjel! Fel kell készítened magad. Nem vagy egyedül! Ott van Henri, az apja, a családod... a barátaid..." 

Lyla: - "Igen... Köszönöm."

Jasmine-t is figyelmeztetnem kell. 

Lylaék háza

Caroline: - "Drágám!"

Lyla: Anya lecsap rám egy öleléssel. 

Caroline: - "Apáddal nagyon aggódunk!" 

Lyla:

- "Ne aggódj... nem volt nagy a kockázat a gép és az ideút között..."

- "Mindig a semmi miatt aggódtok!"

Albert: - "Hát egyelőre..."

Alex: - "Ne aggódj... Lyla jó kezekben van. Van egy csapat profi, akik kezelik ezt a helyzetet. Bár erősnek és egységesnek kell lennünk ebben a megpróbáltatásban."

Lyla: Apa Alex vállára teszi a kezét. 

Albert: - "Fiam... igazad van."

Lyla: - "Ne bárorítsd túlzottan, még elhiszi és a fejébe száll!"

Mind együtt nevetünk. 

Caroline: - "Kimerült lehetsz..."

Lyla: - "Igen... de ma este aludni fogok." 

Caroline: - "Velünk eszel? Most ültünk le."

Lyla: Velük töltöttem az estét és fantasztikusan jó érzés volt megint a családommal lenni, még ha egy részem ott is maradt a színpadon Jay-jel és a többiekkel. 

Jasmine és Lyla lakása

Jasmine: - "Lyla!" 

Clement: - "Ah! Itt vagy!"

Lyla: Alig léptem be az ajtón, Jasmine rám vetette magát, és egy óriási ölelsét adott. 

Clement: - "Hogy vagy?!"

Lyla: - "Jól vagyok... jó érzés újra Franciaországban lenni... Mintha ez az egész vihar, ami velem jön, meg sem történt volna. Kihasználom ezt a néhány pillanatnyi felüdülést..." 

Jasmine: - "Tényleg azt hiszed, hogy... hogy ennyire borzasztó lesz?"

Lyla: - "Fogalmam sincs... A legrosszabra számítok. Henri nem tűnt túl nyugodtnak és Antoine dühös volt. 

Clement: - "Úgy érzem nem mondasz el mindent..."

Lyla: - "Azt hiszem... Szerintem Henrinek és nekem egy kis távolságot kell tartanunk... Amíg csillapodik ez az egész..."

Jasmine: - "Micsoda? De hisz az hónapokig is eltarthat!" 

Lyla: - "Pontosan ettől félek..."

Clement: - "Ki mondta neked, hogy nem talákozhattok ez idő alatt?"

Lyla: - "Henri nem válaszolt, amikor azt mondtam nemsokára találkozunk... amikor visszajön... Kényelmetlenül érezte magát... Nem erőltettem."

Jasmine: - "Értem... Számomra logikus, hogy távol akarnak tartani, már csak a biztonság kedvéért is."

Clement: - "Vasárnap jön haza... majd akkor kitaláljuk."

Lyla: - "Igen..."

Clement: - "Jól van... aludnod kellene! Úgy nézel ki, mint akinek szüksége van rá! Úgy festesz, mint aki a Walking Dead-ből jött!"

Lyla: - "Hahaha!" 

Lyla szobája

Lyla: Mélyen aludtam, mégis fáradt vagyok... Az időeltolódás kicsinál. És ott van a gombóc is a gyomromban, ami nem akar távozni. Küldtem egy rövid üzenetet Henrinek... Válaszolt, de ennyi volt. Holnap este lesz az utolsó fellépése és nem leszek vele. Megszorítom a párnám, mély szomorúság és magány fog el. Félreállítottnak érzem magam... Ez az érzés, hogy nem fejeztem be a munkámat a végéig, a vereség utóízét hagyja bennem, amit nehéz elviselni. Úgy érzem, én vagyok a hibás, de haszontalan, hogy olyan távol vagyok a csapatomtól. Jasmine lép a szobámba kopogás után. 

Jasmine: - "Fent vagy? Láttam a fényt az ajtó alatt... szóval..."

Lyla: - "Igen, gyere csak be, felkelek."

Jasmine: - "Kicsit jobban vagy, mint tegnap?"

Lyla:

- "Meh..."

- "Igen...!"

- "Clement itt van?"

Jasmine: - "Nem, elment múlt éjjel. Azt mondta jobb, ha te meg én együtt töltünk egy kis időt. Évek óta nem töltöttünk ennyi időt távol egymástól!"

Lyla: - "Ez igaz!"

Jasmine: - "Szóval mondd..."

Lyla: - "Jasmine... Szinte tudsz már mindent..."

Jasmine: - "Tudom! De biztos vagyok benne, hogy elfelejtettél valamit! Biztosan sok mesélnivaló van..."

Lyla: Örülök, hogy újra a barátnőmmel lehetek. Vágül az ágyamon töltöttük a délelőttöt, beszéltünk arról a csodálatos dologról, aminek a részese lehettem, miközben kifestette a körmeimet egy jó adag csillámmal. A szívem lassacskán lenyugszik. 

Jasmine: - "Bármi hír Henriről?"

Lyla: - "Nem igazán...Biztos vagyok benne, hogy az utolsó fellépése, a hiányom és a ez a fotós ügy között... biztos nagyon nehéz mindezzel megbirkózni a világ másik feléről."

A nappaliban

Lyla: A kanapén elterülve a telefonomon görgetem a netet. Egy nap alatt tonnányi cikk jelent meg erről a rejtett szerelmi kapcsolatról. Mert mindenki számára tiszta, hogy Jay titokban akarja tartani ezt a románcot. És jó okkal...Úgy érzem mindenkit két kategórába sorolhatok. Akik meg vannak győződve arról, hogy a fotón látható lány nem más, mint Sheeran, ami állítólag megerősíti őrült elméleteiket. A másik csoport pedig azon van, hogy kiderítse ennek a "rejtélyes személynek" a kilétét. Most, hogy rájuk nézek, ha Sherant szeretnéd látni ezeken a fotókon, akkor lehet, hogy ő volt az. A Sheeran-pártiak azzal érvelnek, hogy hipotéziseik a videókon alapultak, kivéve a San Francisco-i koncertet, ahol megcsókolta Jay-t, és az amerikai tévéinterjút. Természetesen mindez összerakva zavaró lehet. Egy kis szerencsével, lehet, hogy átcsusszanok a réseken, és senki sem fogja kitalálni, hogy én vagyok ez a titokzatos idegen. Szorítok. 

- "Ennek jó illata van!" 

Jasmine: - "Remélem szereted!"

Lyla:

- "Mindig szeretem!"

- "Segíthettem volna..."

Ha a másik lehetőséget választod

Jasmine: - "Kedves, hogy ezt mondod... de... sohasem tudhatjuk!" 

Lyla: - "Segíthettem volna előkészülni..."

Jasmine: - "Nem! Azt szeretném, hogy pihenj! Tök boldog vagyok, hogy főzhetek a legjobb barátnőmnek, akit imááááádokkk!"

Lyla: - "Ó te... Hiányoztál!" 

Jasmine: - "Annyira!!!"

Lyla: - "Köszi... Kösz, hogy gondoskodsz vrólam."

Felém jön egy fakanállal a kezében és arcon csókol. 

Jasmine: - "Örülök, hogy itthon vagy!" 

A városban

Lyla: Henri holnap jön haza és itt minden nyugodtnak tűnik. Nem hallottam róla, így türelmetlenül várom a visszatérését, hogy kiderüljön hogy állunk. Antoine teljes egészében átvette a munkámat. Úgy érzem, mintha kirúgtak volna... Még akkor is, ha továbbra is innen irányítom az ütemtervét. Mindent elvettek tőlem, ami érintkezik a külvilággal. 

Jasmine: - "Úgy tűnik elvesztél a gondolataidban, Lyla..."

Lyla: - "Egy kicsit..."

Jasmine: - "Nem szabad ezen töprengeni... Azt mondtuk, lesz egy csajos délutánunk, és azt hiszem, jót tesz neked. Vissza kell térned az életedbe..."

Lyla: - "Igazad van."

Távolról látjuk, hogy Malicia és Amelie integetnek nekünk, majd megérkezik Tiffany. 

Tiffany: - "Lyla! Annyira hiányoltunk!!!"

Lyla: - "Hehe! Ez azért van, mert pótolhatatlan vagyok..."

Malicia: - "Észrevettük... Próbáltalak helyettesíteni, amikor szórakozni mentünk, de nem jött össze... A kicsi csak rólad kérdezett!"

Lyla: Tiffany felé bök az állával.

- "Hahaha!" 

Tiffany: - " Héééé! Nem!!! Tök boldog voltam, hogy veletek mehettem! Még Lyla nélkül is!"

Amelie: - "Hahaha! Malicia csipkelődik veled, Tiffany...!"

Tiffany: - "Aha..."

Lyla: Figyelem a nevető barátaimat és olyan jó érzés újra velük lenni... otthon érzem magam. 

Az étteremnél

Michael: - "Lyla!!! Végre itthon, Miss America! Helló lányok!"

Lyla: Michael izgatott, hogy láthat, Robert is. Apránként a régi életem minden eleme újra összerakja magát. Leülünk és rendelünk. 

Malicia: - "Szóval mesélj nekünk egy kicsit hogyan telt a gyakorlatod ott! Mind izgatottak vagyunk, hogy hallhassuk."

Lyla: - "Fantasztikus volt! Henri apja nagyszerű! Annyi hely volt, gyönyörű városok... és a csapat szuper volt! Olyan volt, mint egy új, nagy család. Összetörte a szívem, amikor ott kellett hagynom mindenkit..." 

Malicia: - "Még mindig nem tudjuk milyen eseményen dolgoztál?"

Amelie: - "Azt mondtad, hogy bizalmas... de talán már nem."

Lyla: Nemet intek a fejemmel. 

- "Bocs lányok, szívesen mesélnék róla... de szerződésem van és..."

- "Ez nem változott! Szóval ne erőltessétek..."

Malicia: - "Ne aggódj... Csak totál kíváncsiak vagyunk!"

Lyla: - "És ti? Mi van veletek?!"

Malicia: - "Ahhh! Ne is kérdezd! A szakmai gyakorlat főnökön tök nyomi volt... Ezúttal nem volt szerencsém..."

Amelie: - "Ami engem illet, tuti volt!"

Lyla: A lányok mesélnek a különféle kalandjaikról.

Tiffany: - "És ami engem illet, semmi újdonság a suliban... Épp készülök az első érettségi vizsgáimra..."

Amelie: - "Nem vagy ideges miatta?"

Tiffany: - "Nem... nem igazán. Szinte jobban aggódom Jay új szeretője miatt!"

Lyla: Idegesen mosolygok. 

Amelie: - "Ó, igazán? Új barátnője van?"

Tiffany: - "Mi? Nem tudtad?"

Malicia: - "Nem mintha az évszazád híre lenne... Minket nem igazán érdekel ki kivel randizik..."

Lyla: Tiffany kidugja a nyelvét és Jasmine felé fordul, remélve, hogy talál szövetségest.

Tiffany: - "Láttad? Ugye?"

Jasmine: - "Igen, igen... Hát... nem igazán látni semmit, huh..."

Tiffany: - "Biztos vagyok benne, hogy Sheran az!"

Lyla: Úgy tűnik Tiffany nem ismert fel. Nyilvánvaló, hogy számára ez elképzelhetetlen, így meg sem fordul a fejében.

Malicia: - "Miféle fotó...?"

Lyla: - "Blah... Komolyan erről beszélünk...? Hahaha..."

Próbálok témát váltani, de ha Malicia valamit a fejébe vesz, semmi nem állítja meg. Tiffany a telefonjába merült, keresi a Voili Voilou honlapján a képet. Megáll a szívverésem, amikor Malicia felé tartja. Homlokráncolva néz a fotóra és... fagyosan mosolyog. A képről rám néz, rólam a fotóra és nem tehetek róla, fülig pirulok. 

Malicia: - "Aha..."

Lyla:

Nem pislogok.

Elfordulok...

Próbálok nem "bűnösnek" tűnni, de nem tehetek róla és végül lehajtom a fejem, és valami másra összpontosítom a tekintetem... Őrület, hogy ezek a székemből kilógó szálak mennyire elragadóak... Úgy teszek, mintha elmerülnék ezekben a jelentéktelen részletekben, hogy elkerüljem azt, ami a szemem előtt tárul fel. De megkockáztatok egy pillantást Maliciara. Nagy hiba!!! Tekintete rám szegeződik, miközben engem fürkész. Nem fordul el, amikor beszélni kezd. 

Malicia: - "Teljesen... Teljesen úgy néz ki, mint Sheran."

Tiffany: - "Tudtam! Malicia sosem téved! Éles szemed van az efféle dolgokhoz!"

Malicia: - "Aha... Éles szemem van az efféle dolgokhoz... ahogy mondtad..."

Lyla: Nyelek. Rám mosolyog, de ebben a mosolyban semmi szeretet és kedvesség nincsen. Ki fog vallatni, és az az érzésem, hogy nem örül, hogy el tudtam rejteni előle valami ekkora dolgot. Vagy hogy valami ilyen hatalmasat hagyott ki.

Tiffany: - "És te, Jasmine? Mit gondolsz? Te is úgy gondolod, hogy Sheran?"

Jasmine: - "Uhh... Nem igazán tudom... Én... inkább nem szeretnék tudni a magánélete minden részletéről... tudod..."

Tiffany: - "Igeeen! Tudom!!! Nagyon jól összefoglalta a blog, amit küldtél nekem! Gyakran beszélünk róla a csoportunkban!"

Lyla: Ó!!!

- "Milyen... blog?"

Tudom, hogy az én blogomról beszél, de hallani akarom, mit akar még mondani. 

Tiffany: - "Micsoda? Jasmine nem küldte el neked? Biztos vagyok benne, hogy imádnád! Egy lány, aki egy kicsit olyan, mint te... Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól kijönnél vele!"

Lyla: Tiffany összefoglalja a cikkeimet és szépen eladja őket. 

Tiffany: - "Biztos vagyok benne, hogy közel áll Jay-hez... Rengetek cikkben beszél róla..."

Malicia: - "Ó igeeeen? Látod..."

Lyla: Malicia lassan, színpadiasan felém fordul. Tiffany nem veszi észre a játékát. 

Jasmine: - "Talán nem... Leginkább a trendi dolgokról beszél, ami éppen sok figyelmet kap."

Tiffany: - "Ez igaz... igazad van..."

Lyla: Végre sikerül elterelnünk a beszélgetést Jay-ről, és pihenhetek, miközben belekortyolok az italomba. 

A városban

Tiffany: - "Sziasztok hölgyek! Hétfőn találkozunk!!!"

Lyla: Jasmine kicsivel korábban lépett le Clemence-szel. Vacsi randijuk lesz este. Tiffany és Amelie is elindulnak, de Malicia nem mozdul. 

Malicia: - "Én is erre megyek!"

Lyla: Akkor felém indulunk. Azt hiszem most jön a vallatás... Integet a lányoknak, míg el nem tűnnek szem elől. Anélkül, hogy megállna, óriási mosollyal szól hozzám... 

Malicia: - "Azt hiszem van néhány dolog, amiről beszélnünk kell... Nem igaz...?"

Lyla: Sóhajtok. Adok egy utolsó esélyt, és hülyének tettetem magam. Nem vagyok benne biztos, hogy értékeli, de hát...

- "Új pasid van?"

- "Miről?"

Malicia: - "Te vagy azon a képen Jay-jel."

Lyla: Hát... legalább... egyenes.

- "Micsoda??? Dehogy... láttad, hogy Sheran!"

Malicia: - "Képzelem, hogy köt egy kőből készült szerződés, de első pillantásra felismertelek. Ráadásul... így szoktatok Henrivel összebújni... ez látszik a képeken."

Lyla: - "..."

Malicia: - "Te jó ég, elvesztettem a kapcsolatomat! Rögtön rá kellett volna jönnöm..."

Lyla: Ugyanezt gondoltam, amikor rájöttem Henri titkára. 

Malicia: - "A védekezésemre azonban... azonnal láttam a hasonlóságot a két csávó között! De ez... az igazat kiáltja, kedvesem!"

Lyla: - "Malicia..."

Malicia: - " Cö cö cö! Ne mondj semmit! Tisztában vagyok vele, hogy nincs jogod beszélni velem erről, ezért ne beszélj róla."

Lyla: - "..."

Malicia: - "Láttam Jasmine arcán, hogy ő is tudja. Ami Tiffanyt illeti, ő kismillió fényévre van attól, hogy megforduljon a fejében..."

Lyla: - "..."

Malicia: - "... Most jöttem rá, hogy jelenleg biztosan aggódsz... és ez még csak a kezdet..."

Lyla: Malicia szavai felébresztik azt, amit próbáltam elfojtani, mióta hazaértem. A szemem könnyektől csillog, válaszul rámosolygok. 

Malicia: - "Ó... Ó szegénykém... bocsánat..."

Lyla: Teljesen lefegyverezve hihetetlenül szomorú arcom előtt a zokogás határán, a karjába vesz. Úgy érzem, ez alatt a rövid idő alatt mindenki megölelt a világon.

Malicia: - "Ha tehetek bármit... itt vagyok neked... tudod..."

Lyla:

- "Tudom..."

- "Senki sem segíthet..."

- "Köszi..."

Letörlök egy könnycseppet, aminek sikerült elszabadulnia, és visszatartom a többit. 

Malicia: - "Nem vagy egyedül... Mind itt vagyunk neked..."

Lyla: Bólintok. 

Malicia: - "Gyerünk... Gyere szépségem, hazaviszlek!"

Lyla szobája

Lyla: Nehéz szívvel, összegömbölyödve fekszem az ágyamon. Jasmine nincs itt és hiányzik a jelenléte. Már régóta tervezték a ma esti randijukat és erősen ragaszkodott ahhoz, hogy megtartsák a dátumot... ...bár haboztak egyedül hagyni, tudván, hogy a hangulatom leromlott. Folyamatosan pörög az agyam, minden feltételezés a bizonytalan jövőmről. Felfedeznek? Zaklatni fognak? A kapcsolatunk túléli ezt az egész megpróbáltatást? Ez érinti a családomat és a barátaimat? Valami megnyomja a csengőt és kíváncsi vagyok ki lehet itt ebben az órában... Ahhh! Tovább csengenek! Biztos vagyok benne, hogy a bátyám... csak ő csengetne ilyen sokszor. Kivonszolom magam az ágyból.

A nappaliban

 Lyla: Szórakozol velem? Biztosan ráragadt az ujja a gombra, fülsiketítő a csengő. Sietve kinyitom az ajtót és nem meglepő módon a nagytesómat találom ott. 

- "Végeztél?! Te tényleg gyerek vagy!"

Alex: - "Aha, pontosan!"

Lyla: Besétál, anélkül, hogy megkérdezné, követve...

- "Tommy?!"

Tommy: - "Szia szépség! Pokoli káoszban vagy!"

Lyla: - "Uhh... Gyerünk... gyere be... érezd magad otthon..."

A két srác leül a kanapéra. Ugyanabban a pózban. Tényleg egymásnak vannak teremtve... 

Tommy: - "Mi van ezzel a pillantással, amit ránk vetsz..."

Lyla: - "Én..."

Alex: - "Ne aggódj emiatt. Ennyit sejtettem. Azért van, mert magammal hoztam Tommyt!"

Tommy: - "Szóval ez lenne a hirhedt "depi szerkó?!"

Lyla: - "Alex?!"

Alex: - "Mi van?! Rendben van! Figyelmeztette az ijesztő kinézeted miatt... Ne feledd, tavaly randizni akart veled..."

Lyla:

- "Nagyon előkelő, bátyus..."

- "Alex! Nem muszáj mindent elmondanod neki!" 

Alex: - "Tudom..."

Tommy: - "Ne aggódj, Lyla, csak annyi, hogy a bátyád állatira aggódik érted... szóval segíteni hívott."

Alex: - "Aha..."

Tommy: - "Szerintem nagyon érzelgős... Azt hiszem írok is róla egy dalt..."

Alex: - "Ne viccelj az emberrel... ha ezt megteszed, velem kell üzletelned!"

Tommy: - "Hahaha!"

Lyla: Tommy felül és hirtelen komollyá válik. 

Tommy: - "Láttam a képeket aznap, amikor kikerültek."

Lyla: - "Aha..."

Tommy: - "Egy dolgot mondhatok neked, biztos lehetsz benne, hogy a riporterek ki fogják találni, hogy te vagy az. Én egyből felismertelek. Ezek a srácok mindent el fognak követni, hogy kiderítsék ki ez a lány. Még néhányan engem is felhívtak, mert megneszelték a Jay-hez fűződő barátságomat."

Lyla: - "... Micsoda katasztrófa..."

Tommy: - "Egy rakat kérdést feltettek, intejúkat ajánlottak fe és így tovább. Nem megijeszteni akarlak, csak figyelmeztetni, hogy fel tudj készülni."

Alex: - "Ezért vettem fel Tommyt... Tudja miről beszél. Emlékszel... számtalanszor volt a paparazzik célpontja."

Tommy: - "Aha. Vastag bőrt kell növesztened. Próbálom védeni Lucile-t, amennyire csak tudom, de megérti, hogy előbb, vagy utóbb ő is a célpontjuk lesz."

Lyla: - "Be kell vallanom, hogy "felkészültem" rá... csak nem képzeltem, hogy olyasmin fogok keresztül menni, mint most... Azt hittem több időm van... Nem tudom, készen állok e most erre az egészre..."

A kezembe rejtem az arcom. Ekkor éreztem, hogy kezek pihennek az enyémen. Tommy elvette a kezeimet az arcom elől és még sosem láttam ennyire komolynak.

Tommy: - "Igaz, hogy nehéz lesz, őszintén, ez igaz. Fárasztó, fájdalmas, kimerítő. Zaklatni fognak egy olyan információért, ami miatt a bulvárlapjaik eladhatóbbá válnak. Lefáraszthatnak. De még egyszer újra, nem vagy egyedül. Henri nem hagy magadra és mi sem." 

Lyla: Mindenki emlékeztet rá, hogy nem vagyok egyedül... Hálás vagyok a segítségükért. Bólintok. 

Tommy: - "Nem titkolom el előtted, hogy azok a csajok, akik ilyesmin mentek keresztül, szóba sem állnak velem... Hahaha..."

Alex: - "Haver... Nem hiszem, hogy ez éppen megnyugtató..."

Tommy: - "Aha... A különbség közted és ezek közt a lányok közt az, hogy nem volt meg ez a szerelem, ami benneteket összeköt... Addig, amig összetartotok, rendben lesztek."

Lyla: Idézőjelet mutat a kezével...

Tommy: - "Számíts rá, hogy Jay csapata megpróbál távol tartani titeket egymástól. Az ő biztonsága érdekében... és abban a reményben, hogy nem fogják felderíteni a személyazonosságát." 

Lyla:

- "Annyira sejtettem... Henri többé-kevésbé sejtette, hogy ez fog történni..."

- "Nem... Henri megmondta volna!"

Tommy: - "Sajnálom... De ez a remény csak illúzió... Csak idő kérdése szerintem."

Lyla: - "Ettől féltem..."

Tommy: - "Ezt az utolsó dolgot azonban vegye figyelembe, mert ez a legfontosabb."

Lyla: Alex és én bizonytalanul várunk. Elállt a lélegzetem. 

Tommy: - "A legfontosabb dolog az, hogy ez nem tart örökké. Sok lesz a zűrzavar, nagyon intenzív, nagyon fájdalmas, de csak egy ideig fog tartani. Alább fog hagyni, mint minden más. A legnehezebb a vihar átvészelése, úgyhogy tarts ki! Érted, Lyla? Nem tart örökké. Ne feledd, amikor az események közepén leszel."

Lyla: - "Értem... Kösz, Tommy... Teljes szívemmel."

Tommy: - "Szívesen... Tudod, hogy számíthatsz rám, bármi is legyen."

Lyla: - "Köszönöm..."

Tommy: - "A bátyád és a pasid fontos nekem. Így te is a barátom vagy..."

Lyla: Szomorúan mosolygok, a szemem érzelmektől csillog. 

- "Ez nagyon édes tőled... Köszönöm..."

Tommy: - "Na! Lehet itt enni valamit?"

Lyla: - "Hahaha! Mit szeretnél enni?"

Tommy: - "Pizzát!!!!!!"

Lyla: - "Hahaha!"

Szóval rendelek pizzát és hármasban töltjük a délutánt. A bátyám együttérzően rajtam tartotta a tekintetét. Azt hiszem, eltökélt szándéka, hogy megküzdjön a jövőbeli csatáimmal. Nagyon aggódik miattam... Elég későre jár, és a srácok úgy döntöttek, inkább maradnak éjszakára, és a kanapén alszanak. 

Későn ébredek, az elmém tele van az előző esti eseményekkel.

A nappaliba sétálok és egymás mellett alva találom a bátyámat és a kedvenc énekesemet a kihúzható kanapén. Ez a kép megmosolyogtat. 

Jasmine: - "Helllóó!"

Lyla: Csendben a barátnőmhöz lépek és suttogva beszél hozzám, így a két csipkerózsika nem ébred fel. A konyhába megyünk. 

Jasmine: - "Eléggé meglepődtem, amikor tegnap este hazajöttem és itt láttam őket."

Lyla: - "Hahaha!"

Jasmine: - "Annyira cukik..."

Lyla: - "Ez igaz..."

Jasmine: - "Hogy kerültek ide...?"

Lyla: - "Ah hát... a bátyám úgy gondolta, hogy Tommy tanácsa segíeni fog."

Jasmine: - "Aggódik miattad...?

Lyla: Szégyenlősen bólintok. 

Jasmine: Tudtam, hogy veled kellett volna maradnom múlt este!"

Lyla:

- "Nem vagy az anyám, tudod..."

- "Persze, hogy nem! Elég! Ráadásul látod, hogy átjött a bátyám..."

- "Nyilvánvalóan jól érezték magukat."

Jasmine: - "Úgy tűnik... Úgy tűnik, nagyon jól kijönnek egymással."

Lyla: - "Bizony. Tegnap este Tommy azt mondta, hogy jó barátjának tekinti Henrit, a bátyámat és még engem is. Nagyon meghatott..."

Jasmine: - "Azta... ezek a szupersztárok, akiket még mindig csodálunk, ugyanolyan emberek, mint mi..."

Lyla: - "Aha... Emberek, akik szerelmet, barátságot keresnek... Amikor Sherannal beszélek, még jobban megüt. Amikor nem az a művész, aki a színpadon tündököl, ismét csak egy szerelmes nő lesz, aki bármit megtesz, hogy azzal legyen, akire vágyik."

Jasmine: - "Biztosan nehéz az életük. Mindannyian irigykedünk az életükre, de az érem másik oldala biztosan sok poggyászsal jár. És arra gondolni, hogy belekóstolok ebbe az egészbe... "öröm"..."

Lyla: A barátnőm együttérzően mosolyog. 

Jasmine: - "Úgy tűnik Malicia rájött..."

Lyla: Sóhajtva bólintok. 

- "Igen... Azt mondta, hogy nem kell mondanom neki semmit, de ragaszkodott hozzá, hogy támogat és szívesen ad tanácsot."

Jasmine: - "Addig is nézd, hogyan gyűlik köréd mindenki, hogy megvédjen és segítsen."

Lyla: - "Nagyon hálás vagyok mindannyiótoknak."

Jasmine: - "Tudod mikor érkezik Henri?"

Lyla: - "Ma este fél nyolckor. Remélem láthatom... Nagyon hiányzik. Az elmúlt két hónap során megszoktam, hogy minden nap vele vagyok, és minden éjszakát mellette töltök."

Jasmine: - "Megértem... Szerintem neki is nehéz. Antoine-t ismerve... valószínűleg nem hagyta abba a dorgálást."

Lyla: - "Valószínűleg van belőle néhány."

Csendben tovább kortyolgatjuk a melegitalainkat, aztán felébrednek a srácok. 

Tommy: - "Woaaah! Úgy aludtam, mint egy kisbaba!"

Alex: - "Mindig ilyen hatással vagyok az emberekre..."

Lyla: Mindkettejükből kitört a nevetés. 

Tommy: - "Nos, elmegyek Lucile-hoz, és szépen lezuhanyozok!"

Lyla: 

- "Minden rendben vele?"

- "Ki?"

Tommy: - "Aha..."

Lyla: Zavarba jön. Nem igazán van hozzászokva ehhez. 

Tommy: - "Ő fantasztikus... Ráadásul, segít az új albumommal... Nem tudom, de brilliáns zeneszerző. Szóval megkérem, hogy ő járuljon hozzá..."

Jasmine: - "Ez állati!"

Tommy: - "Aha..."

Lyla: Tudom mit érez, bár úgy tűnik, hogy csodálatos élményben van része, ez az egész túl gyorsan történik.

- "Csak élj a jelen pillanatban, Tommy. Élvezd mindazt, amit kínálnak neked."

Felébred álmodozásaiból és rám mosolyog.

Tommy: - "Ne aggódj!" 

Lyla: Aztán elindul. A bátyám leül hozzánk és kitölti magának a reggeli kávéját, hogy felébredjen. 

Alex: - "Elég király, ha Tommy a haverod... Az A Tommy! Éppen egy éve azt mondtuk, hogy a legjobb dolog, ami valaha történt velünk, hogy koncerten láthatjuk őt... Most meg egy ágyban alszunk! Hahaha!"

Lyla: - "Ne mondd, hogy csak azért vagytok barátok, mert ő a Misteria énekese!"

Alex: - "Nem! Mit képzelsz rólam?"

Lyla: - "Sohasem tudhatjuk..."

Alex: - "Úgy teszek, mintha nem hallottam volna ezt a félszeg sértést. Nem... Ő egy nagyon tuti haver. Sebbel is jól kijön, szóval tökéletes. Amennyire tudom, nagyon szereti a „normális” pillanatokat velünk. Nem abba a típusba tartozunk, akik úgy lógnak a VIP eseményeken, mint ő szokott. Elmagyarázta, hogy végül elveszítette régi barátait... Nem sok maradt neki. A legtöbbjük akkor kezdett másként viselkedni, amikor híressé vált. És új barátokat szerezni ebben a szakmában... 'érdekes'."

Lyla: - "Figyelj, kivel beszélsz... Mi a különbség vele? Velünk? Még mindig rajongók vagyunk."

Alex: - "Igen, de mi vagyunk a legcsúcsabb emberek is a földön... Érthető, hogy szeret minket!"

Lyla: - "Hahaha! Ez igaz... igazad van..."

Jasmine: - "Titeket ugyanabból a fából faragtak..."  

Alex: - "Hogy komolyan válaszoljak, azt hiszem, mindig is reálisak voltunk vele, őszinték, és még ha teljesen lenyűgöztük is, mert ő Misteria énekese, soha nem titkolózottunk, és mindenről egyenesen beszéltünk. A többit pedig a sármom és a természetes karizmám hozta a trükköt."

Jasmine: - "Hahaha!"

Lyla: - "Jasmine... A bátyám totálisan komoly, amikor ilyen dolgokról beszél..."

Jasmine: - "..."

Alex: - "És így!"

Lyla:

- "Jasmine nincs hozzászokva!"

- "Hihetetlen vagy..."

Alex: - "Hát... Hazamegyek. Minden rendben lesz a Négyszeműddel?"

Lyla: - "Aha..."

Alex: - "Tudasd velem. Komolyan."

Lyla: - "Ígérem."

Henriék háza

Antoine: - "Végre itthon!"

Henri: - "Aha..."

Antoine: - "... Gyerünk... hívd fel Lylat."

Henri: - "Komolyan? Megkapom az engedélyed?"

Keserű vagyok és pimasz, az apám sóhajt. 

Antoine: - "Figyelj, fiam, már beszéltünk erről..."

Henri: - "Hogy mondjam ezt el neki...?"

Antoine: - "Tudom... Nem lesz egyszerű."

Henri: - "Ráadásul... közeleg a szülinapja... Már nagyon vártam!"

Antoine: - "Ahogy a tiéd, emlékszel?"

Henri: Dühös pillantást vetek rá.

- "Kösz az emlékeztetőt, apa..."

Mintha nem tudnám. 

- "Tényleg nem láthatom egyáltalán? Még a szülinapunkon sem?"

Antoine: - "Henri, tedd azt, amit jónak látsz. Csak te leszel az, aki viseli a következményeket. Amikor a paparazzik zaklatják... hát legyen. Elmagyarázhatod neki, hogy azért van, mert te akartad így, hogy mindenárod odaadhasd a szülinapi ajándékát." 

Henri: A hanghordozása rideg. 

Antoine: - "Henri, úgy viselkedsz, mint egy elkényeztetett gyerek."

Henri: - "Vele töltöttem minden nap, minden percét... és aztán hirtelen közölnöm kell vele, hogy nem találkozhatunk hónapokig!"

Antoine: - "Tudom, hogy bonyolult... de a biztonsága forog kockán."

Henri: A kanapéra ülök, a fejemet a kezembe támasztom. Tudom, hogy Lyla számított erre a döntésre, de mégis... bárcsak ne történt volna meg.

- "Annyira nehéz..."

Apa leül mellém és a vállamra teszi a kezét. 

Antoine: - "Tudom, fiam... tudom... Sajnálom, hogy szigorú vagyok... de ez... nincs más választásunk."

Henri: - "Tudom... Ettől lesz nehéz. Anya hív..."

Felveszem.

Helene: - "Halló, drágám?"

Henri: A hangja rémült kissé. Szinte észrevehetetlen, de ismerem az anyámat. 

- "Igen, anya..."

Helene: - "Hogy vagy... és Lyla... Ó... annyira sajnálom... Amikor láttam a képeket, apád elmagyarázta... Jó döntést hozott... Tudom, mekkora kényelmetlenséget fog okozni mindkettőtöknek."

Henri: - "Nem is tudjuk, meddig fog tartani ez az egész helyzet. Nem tudok egy dátumot meghatározni.

- "Tényleg borzasztó nehéz lesz! Ez annyira béna..."

- "Félek, hogy belekerül a zűrzavarba..."

Helene: - "Tudom... tudom... Bízz apádban. Tudja hogy kell kezelni az ilyen krízishelyzeteket." 

Henri: - "Aha... Még mindig úgy gondolom, hogy túlzás megakadályozni abban, hogy Henriként lássam őt."

Helene: - "Valóban az. De ezen a ponton az a legjobb, ha nem kockáztatunk. Semmit sem lehet a véletlenre bízni."

Henri: - "Tudom... Micsoda katyvasz..."

Helene: - "Drágám... Jövő héten meglátogatlak, ha szeretnéd..."

Henri: - "Igen... annak örülnék... Kösz, anya."

Helene: - "Ráadásul, néhány nap múlva lesz a szülinapod."

Henri: - "... Ahogy Lylaé is."

Helene: - "Micsoda? Úgy érted... ugyan azon a napon születtetek?"

Henri: - "Igen, egy év különbséggel."

Helene: - "Óóó... Sajnálom, hogy nem lehetsz vele..."

Henri: - "Tudom. Nem tartalak fel tovább, anya, fel kell hívnom Lylat..."

Helene: - "Szeretlek, Henri..."

Henri: Letesszük és  felmegyek a szobámba.

Henri szobája

Henri: A bőröndömet hanyagul a szobámba teszem, az idegeim tönkremennek. Végre bátorságot gyűjtök, hogy felhívjam Lylat. 

Lyla: - "Henri!!!"

Henri: - "Helló, szépségem..."

Lyla: - "A hangoda hallva nem hiszem, hogy jó hírekkel szolgálhatsz..."

Henri: - "Sajnálom..."

Lyla: - "... Meddig nem láthatjuk egymást...?"

Henri: Rögtön kitalálta.

- "Nem tudom... Apa szerint... legalább néhány hónap..."

Lyla: - "Áucs... Ez fájt..."

Henri: Hallom, ahogy hangosan kifújja a levegőt.

Lyla: - "Rendben lesz!"

Henri:

- "Hallottad, amit mondtam?"

- "Remélem..." 

Ha a másik lehetőséget választod

Henri: Úgy tűnik, nem egészen érti... 

Lyla: - "Ez egy kihívás, mint bármelyik másik, Henri! És mi erősebbek vagyunk ennél! Csak mert nem találkozunk néhány hónapig, még nem áll meg az élet... Éppen ellenkezőleg!"

Henri: - "Lyla..."

Sokkal bátrabb, mint én. 

Lyla: - "Ez időt ad nekünk a saját projektjeinkre és találkozni másokkal!!!"

Henri: - "Hahaha! Lyla... Nem mintha a kapcsolatunk megakadályozott volna minket abban, hogy mindezt már eleve megtegyük..." 

Lyla: - "Igen... tudom... Csak próbálom a jó oldalát nézni, ha engeded!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: - "Henri... amíg tudom, hogy a szerelmünk ott van... az minden, ami számít nekem. Ha fel kell áldoznunk néhány kis hónapot egymás nélkül... Az rendben van. Élünk, egészségesek vagyunk, hatalmas álmaink vannak és szerelmesek vagyunk... Mi egyebet kérhetünk?"

Henri: - "Igazad van..."

Lyla: - "Nem titkolom, hogy nem vagyok elragadtatva ettől a hírtől. Tudom, hogy aggódsz értem... És igaz, félek attól is, hogy mi lesz ezután, hogyan alakul a történetünk... De előre kell mennünk, még ha külön is vagyunk. Csak tudd, hogy mindig veled leszek..."

Henri: - "Szeretlek... Te vagy a legkülönlegesebb ember, akivel valaha találkoztam."

Lyla: - "Tudom!"

Henri: - "Hahaha! Csalódott vagyok, hogy nem ünnepelhetjük együtt a szülinapunkat."

Lyla: - "Tudom. Én is dühös vagyok... De úgyis megtaláljuk a módját, hogy csodálatos napunk legyen! Elküldöm az összes jó energiámat és minden szerető gondolatomat feléd!" 

Henri: - "Imádnivaló vagy..."

Lyla: - "Szeretlek, Henri..."

Henri: - "Én is téged, Lyla... Ha tudnád mennyire..."

Lyla: - "Na... mesélj egy kicsit az utolsó koncertről!"

Henri: Sokáig telefonáltunk. Meséltem neki az utolsó fellépésről, ami egyszerre volt mágikus és szomorú. Elmondtam neki azt is, hogy a csapat fele rájött, hogy én vagyok Henri. Jeff és Mike alig hitte el... Folyamatosan meséltek róla, mondogatták, hogy nem láttak semmi hasonlóságot, de ugyanakkor világos volt, mint a nap. Együtt nevettünk bizonyos pillanatokra gondolva... Őszintén sajnálták is a helyzetünket.

A stúdióban

Antoine: - "Annyira szerencsétlen!!!!" 

Jay: - "Honnan tudták, hogy ez a stúdiónk?"

Antoine: - "Fogalmam sincs és nem tetszik... Attól tartok rá fognak jönni, hogy ebben a városban élünk..."

Jay: - "..."

Amint elhagytuk a repteret tegnapelőtt, feldühödött paparazzi rajra bukkantunk. Nagyon nehéz volt lerázni őket... És meglepődve tapasztaltuk, hogy ugyanaz a tömeg vár ránk, amikor ma megérkeztünk a stúdióba. A szorongás kerít hatalmába, és nem tudok nem Lyla-ra gondolni. Ha engem megtaláltak itt... mi akadályozza meg őket abban, hogy más dolgokat is kitaláljanak, amíg meg nem találják őt? Apa engem figyel és kitalálja mire gondolok. 

Antoine: - "Ne törődj olyan dolgokkal, amelyek még nem történtek meg, és ne bocsátkozz fölösleges feltételezésekbe, amelyek nem tesznek jót, azon kívül, hogy még jobban szenvedsz."

Jay:

- "Könnyű mondani..."

- "Ez az őrületbe kerget!"

Antoine: - "Igen, de tudod, hogy igazam van."

Jay: - "Tudom... és bosszantó."

Antoine: - "Gyerünk, munkára."

Jay: A napot az új dal felvételével és egy csomó akkord tesztelésével töltöttük. Az este leszállt mielőtt észrevettük volna. Valaki kopog az ajtón... Apa meglepetten fordul felém. 

Antoine: - "Vársz valakit?"

Jay: - "Természetesen nem!"

Apa óvatosan kinyitja az ajtót. Akárhogy is, Marcus nem engedett volna be egy nem kívánt személyt. De... mindegy... résen vagyok. 

Antoine: - "Sheran?!"

Sheran: - "Jó estét, Antoine! Remélem nem zavarlak titeket?"

Antoine: - "Uhh... Most végeztünk..."

Sheran: - "Jay miatt jöttem... Beszélnem kell vele."

Antoine: - "Természetesen!"

Jay: Szomorúan néz rám, és kimegy a szobából, egyedül hagyva vele. Sheran rám néz és karba teszi a kezét. 

Sheran: - "Ez volt az a dolog, aminek nem volt értelme ti hármatokkal..."

Jay: - "Mi... miről beszélsz?"

Sheran: - "Mindig éreztem, hogy valami nincs rendben közted, Lyla meg e között a... 'Henri' között!"

Jay: - "..."

Sheran: - "Aztán láttam azokat a képeket rólatok a Voili Voilounál. Be kell vallanom, hogy eleinte egyáltalán nem lepődtem meg, amikor láttam, hogy Lylával csókolóztál."

Jay: - "..."

Sheran: - "De... Visszagondoltam, hogyan beszélt az ő 'Henri'-jéről... Úgy tűnt, őrülten szerelmes. A szeme ragyogott, tele csillagokkal, olyanokkal, mint a lányoknak, amikor szerelmesek. Soha nem engedett volna a sármodnak. Ha alaposan megnézed a képeket, láthatod, hogy egy hullámhosszon vagytok... hogy mélyen szeretitek egymást. Istenem, mennyire hülye voltam! A probléma nem az volt, hogy valami nem stimmel hármatokkal... Az a baj, hogy nem hárman vagytok, hanem ketten!!!"

Jay: A haját húzva járkálni kezd a szobában.

- "Ez téveszme! Hülyeségeket beszélsz!"

- "Sheran... Nem érted..."

Sheran: - "Ó elég ebből! Egy dolog elfordulni, de ne nézz bolondnak!"

Jay: - "..."

Sheran: - "Azt hiszem, jogom van tudni az igazat... 'Henri'!"

Jay: Sóhajtok. Furcsa hallani, hogy Sheran a valódi nevemen szólít. Nem tudom mit tegyek... A titkom többé már sok ember számára nem titok. De tartok Sherantól. Ő nem egy barát, vagy a csapatom egyik tagja, akit titoktartási szerződés köt. Ráadásul... Nem vagyok benne biztos, hogy jóindulatú szándékai vannak. Attól tartok, bántani akarja Lylát és engem, csak mert nem azt kapta, amit akart. Rám néz, újra keresztbe teszi a karját. 

- "Sheran... Sajnálom... Igaz, hogy nagyon vonzódom Lylához."

Sheran: - "És...? Ennyi? Gondolod, hogy ezzel az elavult információval elégedett leszek? Nem, nem, nem! Ez messze nem elég! Olyasmit mondasz nekem, amit én már tudok, amit már az egész világ tud!!!"

Jay: - "..."

Az igaz, hogy a tervem nem éppen jól átgondolt. Leroskad egy karosszékbe, és megdörzsöli a halántékát.

- "Sheran... mondd... miért jöttél ide? Miért olyan fontos ez az egész? Ezek az elméletek..."

Sheran: - "Nekem fontos. Időszak."

Jay: Apa feje megjelenik a félig nyitott ajtóban. 

Antoine: - "Szükségetek van valamire?"

Jay: Eljött, hogy megnézze, minden rendben van-e, részben sejtette, mi történik, és Sherant bosszúsnak találja. 

Sheran: - "Kérlek bocsáss meg..."

Jay: Hirtelen felnézek. 

Sheran: - "A dal, a Kérlek bocsáss meg... Az neki szól... Igaz?"

Antoine: - "Sheran... Meg kell kérnem téged, hogy írd itt alá."

Jay: Megdübbenve néz apára. 

Antoine: - "Ez egy titoktartási megállapodás."

Sheran: - "Nagyszerű... Most nem bíztok bennem?"

Antoine: - "Ha a fiamról van szó, nem bízom senkiben."

Sheran: - "Mi... Micsoda? A fiad?!"

Antoine: - "Védem a munkáját és a magánéletét is. Felismerem, hogy jó ember vagy, és legbelül bízom benned, ahogy ő is. De én a menedzsere is vagyok és ebből nem engedek. És még kevésbé vagyok szentimentális, ha a gyermekem védelméről van szó. Azt hiszem megértheted."

Jay: Bólint. 

Sheran: - "Jól van..."

Jay: Megragadja a tollat, amit apa nyújt felé és aláírja a papírokat. 

Antoine: - "Köszönöm."

Jay: Apa kimegy a súdiónól. 

Sheran: - "Szóval ő az apád... Nem tudtam..."

Jay:

- "Most tudod."

- "Senki sem tudja."

Még a saját csapatom se..."

Sheran: - "Gondolom, most már tudsz válaszolni a kérdésemre? Az a dal..."

Jay: - "Igen. Azt a dalt neki írtam."

Sheran: - "A dalszöveg annyira szomorú..."

Jay: - "Igen... ez volt az az idő, amikor nem tudtam kifejezni neki az érzéseimet."

Sheran: - "Most, hogy belegondolok, azt mondta, hogy "Henri"-vel való kapcsolatának kezdete nagyon nehéz volt."

Jay: - "Az volt... Ez igaz."

Az emléktől keserűen rá mosolygok. 

- "Még mindig azon tűnődöm, hogyan tudott túllépni a régi viselkedésemen."

Sheran: - "Csak sokkal többet látott, mint amit te mutathatsz neki. Amikor két szív egyesül... olyan átlátszóan látják egymást... ez nyilvánvaló." 

Jay: - "Amit mondtál, az gyönyörű."

Sheran: - "Ebben hiszek. A szüleim a szerelem gondolatával neveltek..."

Jay: - "Nagyon jól kijönnél Lylával..."

Sheran: - "Látom, nincs helyem a szívedben. Ő elfoglalta az összes helyet..."

Jay: - "Sajnálom.."

Sheran: - "Ne tedd... Azt hiszem, egy napon találok egy férfit, aki ugyanazokat a szavakat fogja mondani nekem, mint te Lylanak. Ez a dal széttépett engem annak idején. Még meg is siratott... Reméltem, hogy boldog véget ér ennek a két lénynek, akiknek gondja volt egymás szeretetével... Reméltem, hogy kiderül az igazság, és a lány mindent megbocsát. Ez hülyeség, tudom, végül is csak egy dal..."

Jay: - "Hahaha... Nagyjából ez történt."

Sheran: - "Tulajdonképpen... ahhoz, hogy esélyem legyen veled, bele kell szeretnem Henribe... nem?"

Jay: - "Igen... Lyla "talált" rám annak ellenére, hogy láthatatlan voltam, sőt mindenki lebecsült. Még el is löktem... Amikor én voltam az, aki belé estem.

- "Nem tudom, hogyan tartott ki..."

- "Ragaszkodott hozzá, hogy a legjobbat lássa bennem... és ezért még jobban szerettem."

Sheran: - "Még szerelmesebbnek tűnsz, mint azt el tudtam volna képzelni!"

Jay: - "Hahaha! Ez igaz... Sajnálom, hogy ezt az egészet felhoztam, tekintve, hogy érzel irántam."

Sheran: - "Nem gáz. Erősebb vagyok, mint amilyennek tűnök. Tudd, hogy nagyszerű barátra és szövetségesre találsz bennem."

Jay: - "Kösz, Sheran."

Sheran: - "Hát... oké... Ezekkel a szép szavakkal indulok haza, Párizsba. Sokkal jobban érzem magam, ha ismerem az igazságot... Henri!"

Jay: Elmosolyodik, és kinyújtja a kezét, amit megrázok. 

A suli előtt

Lyla: Két nap telt el azóta, hogy visszatértem az iskolába, és még mindig nagyon értelmetlennek érzem. Nem igazán sikerült visszatérnem az itteni életembe, és otthagynom az amerikai turnét Jay-jel és a többiekkel. Malicia nem szól nekem erről az egészről, Amelie és Tiffany pedig nem kapott el. Mindenesetre aggódom, mert... még ha nem is ismer fel mindenki, sokan rájöttek erre a titokra anélkül, hogy túl sokat gondolkodtak volna rajta. Henri elmagyarázta nekem, hogy tegnap este Sheran meglátogatta, és az igazságot kérdezte. Holnap van a szülinapom, ahogy Henrinek is... A szüleimnél ünneplek a barátaimmal... de nélküle. Összeszorul a szívem, ha rá gondolok. Minden jó és szuper, ha vannak olyan erős szavak, mint amilyeneket mondtam neki, amikor hazaért, de még mindig ki kell találnom, hogy éljek aszerint. Gyerünk, Lyla! Jó buliban lesz részed! Nos, együtt ünnepeljük a születésnapunkat, még akkor is, ha néhány hónapot késik! 

Jessica: - "Lyla?"

Lyla: - "Ó! Jessica... nem hallottam, hogy jössz."

Jessica: - "Aha... úgy tűnt valahol nagyon máshol jársz... Egyedül vagy?"

Lyla: - "Uhh... úgy tűnik..."

Jessica: - "Oké. Mondd... Nem tudom, láttad-e azokat a képeket, amelyeken Jay megcsókol egy lányt."

Lyla: Megmerevedek. Ne... Jessicát ne... Henri éveket töltött a rivaldafényben, pompás sminkkel, új külsővel és színes kontaktlencsékkel, hogy álruhában legyen, és aligha ismerte fel valaki. Én... látod a hátamat a sötétben, három elmosódott fotón, és ez mindenki számára világos a világon. Mi a baj a világgal?

Jessica: - "Úgy néz ki, mint te."

Lyla:

- Nem rejtem el a meglepettségem.

- Próbálok póferarcot vágni. 

- "Uhh..."

Jessica: - "Nemrég hallottam, hogy Monsieur Trumer és Monsieur Novarra beszél erről... Egyedül voltak egy osztályteremben, nem tudták, hogy az ajtó mögött vagyok. Igaz, hogy kicsit kémkedtem utánuk, amikor rájöttem, hogy rólad beszélnek... Trumer aggódott érted, azt mondta, hogy felismert a képeken, és kapcsolatot teremtett a nemzetközi sztárnál végzett gyakorlatod és a bizalmas tény között."

Lyla: - "..."

Jessica: - "Látta, hogy a dátumok egybeesnek... Szóval most, ha elnézem a képeket, elég nyilvánvaló... Nélküle nem tudtam volna 'kitalálni', de ha egyszer felhozta az egészet..."

Lyla: - "..."

Le vagyok sújtva... és igazi káoszban.

Jessica: - "Hahaha! Ha látnád az arcodat, szegénykém..."

Lyla: - "Mi..."

Jessica: - "Ezt ünnepelni kell!"

Lyla: - "Jessica... Ez nem az, amire gondolsz..."

Jessica: - "Ne aggódj! Nem vagyok akkora barom! Nem fogok mondani semmit! Nos... de igen... egy barom vagyok... ez igaz... De ez, ez egy teljesen másik szintje a gyökérségnek."

Lyla: - "..."

Nem tudom hogy reagáljak... Megkövültem a félelemtől. Még ha úgy tűnik, hogy nem is akar elárulni semmit, hogyan bízhatnék meg benne? Érzem, ahogy a hurok megfeszül körülöttem.

Jessica: - "Hát... sok sikert! Szia!"

Lyla: Majdnem nevetve sétál el. Előveszem a telefonomat, hogy azonnal felhívjam Henrit és észreveszem, hogy remeg a kezem. 

Lyla szobájában

Jasmine: - "Micsoda?! Jessica is tud mindent?!"  

Lyla: Bólintok. 

Jasmine: - "Kezdenek nagyon sokan lenni..."

Lyla:

- "Ez tényleg szívás!"

- "Nagyon féltem ettől..."

- "Nyilván még Monsieur Trauma és Monsieur Novara is tud róla... A tanárom azonban nem mondott semmit, és nem tett semmit, hogy elhiggyem, rájött erre a titkra."

Jasmine: - "Nem gondolta, hogy kémkednek utána. Szerinted Jessica tudni fogja, hogyan kell befogni a száját?"

Lyla: - "Fogalmam sincs... Rettegek... Híreket várok Henritől. Ő sem tűnik valami nyugodtnak. Egyelőre úgy kell élnünk az életünket, mintha semmi sem változott volna... Nem könnyű. Minden gondolatom erre az egészre összpontosul... Ahhhh!!!"

Jasmine: - "Mi?! Micsoda?! Mi történt?"

Lyla: - "Még csak meg sem kérdeztelek!"

Jasmine: - "Mi?"

Lyla: - "Nem is mondtad hogy reagáltak a tanáraid és a sulistársaid, amikor elmondtad nekik, hogy te készítetted Jay egyik ruháját!"

Jasmine: - "... Uh hát..."

Lyla: - "Bocs, hogy nem kérdeztem korábban... Túlságosan önző vagyok..."

Jasmine: - " De nem... nem voltál..."

Lyla: - "Szóval? Mesélj!"

Jasmine: - "Az van... hogy nem volt bátorságom elmondani nekik..."

Lyla: - "Hogy érted...?"

Jasmine: - "Nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmit mondok nekik... Ez csak az első évem. Még a professzoraimnak sincs ilyen kiváltsága... Tudod, mennyire félek a reflektorfényben lenni."

Lyla: - "Értem..."

Csalódott vagyok, de végül is nem lep meg, hogy Jasmine ezzel jön. 

- "Időre van szükséged..."

Jasmine: - "Talán... Jelenleg, nem érzem helyesnek. Így nyugiban élvezem az óráimat és a képzést."

Lyla:

- "Ha te mondod... de szerintem kár."

- "Megértem... Talán igazad van."

- "Mindenesetre megerősíthetem, hogy az öltözéked telitalálat volt, amikor a színpadon viselte."

Jasmine: - "Örülök, hogy ezt hallom... Köszi újra a képeket és a videókat... Őrületes a saját tervezésemet Jay-en látni... és a képek állatiak"

Lyla: - "Igen... A turné fotósa meglehetősen jó munkát végzett!"

Jasmine: - "Köszi... köszi!"

Lylaék háza

Caroline: - "Boldog szülinapot, drágám!!!"

Lyla: Mindenki csatlakozik anyához és együtt énekelnek. 

- "Köszönöööm!"

Elfújom a gyertyákat a fenséges tortámon és mindenki tapsol. Megragadtam az alkalmat, hogy kívánjak egyet... egy kívánságot a szerelemről...

Clement: - "Jól van, gyerünk! Vágj nekem egy darabot, meghalok egy szeletért!"

Malicia: - "Igen! Annyira jól néz ki!"

Amelie: - "Alig várom, hogy kinyitsd az ajándékaidat!"

Alex: - "Minket nem érdekelnek az ajándékok, én még mindig éhezem!"

Lyla: - "Hahaha!"

Jasmine: - "Segítek rajtad..."

Tiffany: - "Én is. Adjátok a tényérokat."

Albert: - "Gyerekek, álljatok közelebb egymáshoz, hogy tudjak készíteni egy képet!"

Lyla: - "Ó ne, apa! Te is kellesz a képre!"

Alex: - "Várj!!! Tudom mi kell nekünk!"

Lyla: A bátyám a szobájába szalad és egy tripoddal tér vissza. Ráaplikálja a telefonját, amin elindítja az időzítőt és készítünk egy képet, amin mindenki rajta van. Hát... "mindenki"... de a legfontosabb személy hiányzik. Henri... 

Amelie: - "Az ajándékok! Az ajándékok!!!"

Lyla: Amelie tapsol a kezével és mind elhelyezkedünk a kanapé és a dohányzóasztal körül a nappaliban. Anya mellém ül, megölel, majd elenged, hogy beszéljen apámmal. Malicia a másik oldalamra ül és gyengéden mosolyog. Mindenki aktívan leteszi az ajándékokat, nevet.

Malicia: - "Tudom, hogy hiányzik Henri, drágám... De ez egy igazán gyönyörű szülinapi buli."

Lyla: - "Kösz, Malicia..."

Malicia: - "Meglepett, hogy a szüleid itt lesznek! Hahaha! Úgy képzeltem, hogy csak mi fiatalok leszünk... és kíváncsi voltam, milyen lesz a buli a szülőkkel!"

Lyla: Kedvesen néz rájuk. 

Malicia: - "Annyira aranyosak... És nagyon jól érzem magam a társaságukban."

Lyla: - "Ó..."

Malicia: - "Volt időm csacsogni anyukáddal. Ő jött oda hozzám beszélgetni. Igazából meglepődtem... minden annyira természetes volt. Annyira szeret téged... Nagyon hasonlítasz a szüleidre, Lyla." 

Lyla:

- "Imádom a szüleimet..."

- "Sosem mondtál még ilyen kedves dolgokat nekem..."

- "Nagyon örülök, hogy láthatod az összes szeretetet!"

Malicia: - "Hé, nem panaszkodom mindig!"

Lyla: - "Hahaha!"

Újra a szüleimre nézek...

- "Igaz, hogy nagyon szeretem őket... El sem tudom képzelni, hogy nélkülük töltsek egy születésnapot, és remélem, ez soha nem is fog változni. Az összes barátom jól ismeri őket, kivéve ti hármatokat!"

A barátaim és a családom végre elhelyezkednek, én pedig a különféle formájú és méretű ajándékok hegye előtt ülök. 

Clement: - "Gyerünk Lyla! Válassz egyet!"

Lyla: - "Igeeenn!"

Izgatottan tapsikolok és Amelie csatlakozik hozzám. 

- "A tiéddel kezdem!"

Felveszem az ajándékot a kétes csomagolásban. Szinte több a ragasztószalag, mint a gyűrött csomagolópapír. 

Clement: - "Honnan tudtad, hogy az enyém?"

Lyla: Mosolygok. 

Jasmine: - "Mert az a legcsúnyább! Buta!"

Lyla: Mindenkiből kitör a nevetés. Minden ajándékot kinyitok és meg vagyok hatva, vagy majdnem.

- "Köszönöm mindenkinek! Mindannyian elkényeztettek!!!"

Őszintén érzelmes vagyok.

Alex: - "Várj! Van még!"

Lyla: Alex feláll és a szobájába mgey, aztán... egy gyönyörű vörös rózsacsokorral tér vissza.

- "Ó... Te jó ég!!! De..."

Alex: - "Boldog szülinapot, hugi! Azt hitted elfelejtett téged?!"

Lyla: Átveszem a káprázatos rózsákat és találok egy kártyát. Kinyitom és megtalálom Henri kicsi kézírását, bárhol felismerném. Kicsi, gyönyörű, de egyben imádnivaló. Diszkréten elolvasom. 

Henri: - "Boldog születésnapot, édes Lylam. Veled vagyok ezen a különleges napon. Te vagy az, akit szeretek, és aki a karjában tart. Mostantól a megbánások, a félelmek napjai, amelyeket elhagysz, távoli emlékek, mert közel vagyok hozzád, titkok nélkül, hogy úgy szeresselek, mint még soha. Teljes lelkemmel szeretlek. Henri."

Lyla: Visszatartom a könnyeimet és igyekszem kezelni azokat az érzelmeket, amelyek eluralkodnak rajtam. A levele csodaszép... Ez a két dal okos keveréke, amit nekem írt, de valami mással... reménytől táplálva. Malicia megsimogatja a hátamat, én pedig a vállára hajtom a fejem, miközben a szívemhez szorítom a szeretett férfi levelét.

Alex: - "Ez nem minden..."

Lyla: - "Hogy érted?"

Alig van időm kilábalni az érzelmeimből, amikor a bátyám a távirányítóval a kezében bekapcsolja a házimozi hangját a nappaliban. A zongora hangjai lágy dallamot kezdenek játszani. Egy dallam, amit nem ismerek, de azonnal megragadja a szívemet. ... Aztán hallom, ahogy Henri hangja visszhangzik az egész szobában, vagyis... Jay hangja. ... Egy új dal! Jasmine tágra nyílt szemekkel néz rám. Ez a dal angolul van, így egy szót sem értek, de a bátyám újabb levelet ad nekem és kibontom. És újra Henri kézírását látom a dal fordításával... Senki nem szólal meg. Hagyják, hogy hallgassam a dalt, aminek a címe "Világosságom" és olvassam a dalszöveget ugyanabban az időben. 

Jay♪: - "Olyan sokáig, annyi okból sodródtam... Eltévedtem, és próbáltam kiszabadulni ebből a káoszból. Ennyi kint töltött év rádöbbentett arra, hogy mennyire vak voltam. Most itt vagyok, és látom, hogy a köd felszállt, ott tartunk, ahol lennünk kellene. Mostantól megváltozott a világ, érezlek. Annyira féltem lapozni, most már... elmondhatom, milyen szép az életem, amikor felvillanyoz az, aki megvilágít, amikor felébresztem. Világosságom... A földön tartod a lábam, amikor kiszállok a tengerre. Most mellettem vagy. Én leszek a napsugár, a vezetőd, ha eltévedsz, ahol az árnyékok vetülnek. Mostantól hiedelmek és az ismeretlentől való félelem nélkül alkothatunk. Mostantól szabadon szerethetünk és kiállhatunk, szenvedés és elvárás nélkül. A köd eltűnt, ott tartunk, ahol lennünk kellene. Eljött az idő, és megjelenik a szivárvány. A fény mindannyiunkban lakozik, és most elmondhatjuk...Milyen csodálatos az élet, miközben felvidít az, aki megvilágít minket, amikor felébresztjük. Világosságom. Elmondani neked, hogy a boldogság békében lenni önmagaddal, békében lenni azokkal a kívánságokkal és vágyakkal, amelyek egykor megsirattak bennünket. Most eljött az idő, hogy kövessük a szívünket. Nincs mitől félni, tudod, hogy lennünk kell. Nincs kitöltendő űr, egyszerűen csak megosztjuk. Felemelkedünk a változásban, az esőben. Mutasd az utat... ... Világosságom."♪

Lyla: A könnyeim megduplázódtak.

Alex: - "Nagyon jól csinálja... nem tudunk versenyezni az ajándékaival!"

Amelie: - "Ó! Még le is fordította a dalt!"

Tiffany: - "De ez egy dal Jay-től!!! Egy új és nem is tudtam róla, hogy megjelent! Aztaaa! Ez király!!! Nem tudom, hogyan tudta meg mindenki előtt! Annyira rooomantikussss!"

Lyla: Tiffany és Amelie nem fogták fel, hogy Henri énekel, és ez a legjobb. Egyelőre azt hiszik, hogy csak egy szerelmes dalt osztott meg velem... Letörlöm a könnyeket az arcomról, és visszairányítom a figyelmemet a barátaimra, akik olyan édesen mosolyognak. Malicia, aki mellettem van, szeretettel néz rám. Annak ellenére, hogy régóta nem ismeri Henri titkát, nyilvánvalóan nagyon megérintették a történtek. 

Amelie: - "Nagy kár, hogy Henri ennyire beteg... de tökéletesen ki tudta tölteni a hiányát!"

Lyla: - "Igen..."

A bátyámra nézek. Örül nekem. És belegondolni, hogy ő volt az, aki segített Henrinek összeállítani ezt az egész kis műsort. Az idők valóban megváltoztak. Rám kacsint és külddök neki egy puszit. Szemeit forgatja gesztusom ostobaságán, de nem tud nem mosolyogni. Végül odajön hozzám és a fülembe suttog.

Alex: - "Henri azt mondta, hogy ez a dal csak és kizárólad neked készült... Soha nem játsszák a privát körödön kívül."

Lyla: A buli vidáman és mosolyogva folytatódott. Csodálatos születésnap volt.

Henriék háza

Helene: - "Boldog szülinapot, drágám!!!"

Henri: - "Kösz, anya!"

Apám és nagymamám sorra megölel. Az asztal tele van ételekkel, gondosan elkészítették őket, ketten, akik szeretnek együtt főzni, amikor együtt vannak.

Antoine: - "Tudom, hogy szívesen megünnepelnéd a születésnapodat a barátaiddal, de meg kell elégedned velünk!"

Henri: Erősen a vállamra teszi a kezét. 

- "Hahaha!"

- "Nincs más választásom..."

- "Tudod, hogy örülök, hogy itt lehetek veletek..."

Helene: - "Biztos vagyok benne, hogy Lyla gondol rád ma..."

Marie nagyi: - "De természetesen, drágám... Jó lesz."

Henri: A nagymamám megfogja a kezem, miközben rám mosolyog. 

Antoine: - "Az ajándékokkal, amiket küldtél neki... természetesen gondol majd rád! Ha a helyében lennék, ott helyben feleségül mentem volna hozzád!"

Henri: - "Hahaha! Kösz, apa!"

Helene: - "Nagyon édes volt tőled, hogy megírtad neki azt a dalt..." 

Antoine: - "Aha... Biztosan nagy siker lett volna..."

Henri: - "Apa... ezt már megbeszéltük..."

Antoine: - "Igen, igen! Ez személyes, csak neki szántad!!! Vettem!"

Marie nagyi: - "Hahaha! Ne légy olyan csalódott, Antoine... Más csodálatos dalokat is írni fog, most, hogy ilyen remek múzsája van!"

Henri: - "Pontosan! Köszönöm, nagyi!"

Lepacsizunk. 

Antoine: - "Hát úgy látom mindenki ellenem van...!"

Henri: Mind nevetünk és elmerülünk a lakomában, amely túlságosan bőséges négyünk számára. Végre eljött a torta ideje, gyönyörű tűzijáték gyertyákkal.

Marie nagyi: - "Kívánj valamit, drágám..."

Henri: Csakúgy, mint hét éves koromban, behunyom a szemem, és kívánok. A családom tapsára fújom el a gyertyákat, fáj a szívem, hogy nem lehetek együtt a szeretett nővel a születésnapján. De megígértük egymásnak, hogy jól fogjuk érezni magunkat, szóval betartom az ígéretemet. Belegondolva, hogy soha nem törődtem a születésnapokkal... Lyla megfertőzött az efféle események iránti izgatottságával. Apa egy új gitárt adott nekem. 

- "Apa... ez hihetetlen!!!"

Antoine: - "Nem minden nap leszünk húszévesek!"

Henri: - "Kösz.... Totálisan imádom!"

Antoine: - "Tudjuk, hogy egy gitárosnak sosem lehet elég gitárja!"

Henri: Nagymama adott egy szép csekket, anyám pedig néhány kulcsot.

- "Mi..."

Azonnal slusszkulcs gondoltam. De nem úgy néznek ki, mint az autókulcsok. 

Helene: - "Ezek a kulcsok egy gyönyörű lakáshoz, amelybe apáddal fektettünk, amikor megszülettél."

Henri: - "Micsoda?"

Helene: - "Tudom, hogy könnyen megengedhet magának valami tágasabbat, de ez fontos volt számunkra. Tegyél vele, amit jónak látsz... Add el, újitsd fel, élj ott, vagy ne... Akárhogy is, a tiéd! Azt csinálhatsz vele, amit akarsz."

Henri: Jasmine-re gondolok. A szüleinek mindig volt az a kis lakásuk, amelyben most Lylával él. Nagyjából ugyanaz az ötlet... Csak az a különbség, hogy nem adták neki a lakást. Gondolok az ellenállhatatlan vágyamra is, hogy Lylával éljek... ez lenne az ideális lehetőség... Anyám olvas a gondolataimban, és rám kacsint.

- "Apa... anya... Köszönöm..."

Antoine: - "Szorítunk, hogy 'igent' mondjon!"

Marie nagyi:  - "Persze, hogy 'igent' fog mondani! Senki sem tagadhatja meg az unokámat! Főleg az angyalarcával!"

Henri: - "Hahaha!"

- "Remélem... remélem..."

- "Hát... nem vagyok biztos benne..."

Tényleg csodálatos lenne. 

Antoine: - "Mellesleg... ha már erről az egészről beszélünk..."

Henri: Apám eltűnik, és visszajön egy kis csomaggal.

Antoine: - "Boldog szülinapot, fiam! A te drága szerelmedtől..."

Henri: - "Ó!!!"

Felragyog az arcom, amitől édesanyámat és nagymamámat, akik gyengéd, megértő pillantást váltanak, izgalomba jönnek. A kezembe adja a kis ajándékot. Kibontom a masnit a csomagoláson és kinyitom a dobozt. Van hozzá egy kis kártya és felismerem Lyla kézírását. Gyönyörű, könnyed, légies... hasonlít rá. Elolvasom. 

Lyla: - "Boldog születésnapot szépséges szőkém! Fogadd el ezt a szerény ajándékot (kicsit megerőltettem magam, csak hogy mindig a közeledben legyek, valamilyen módon^^)! Ez is egy ilyen! Szeretlek <3 <3 <3"

Henri: Kihúzom a papírt, és találok egy csodálatos gitárpengetőt... A kezdőbetűink rá vannak vésve... H és L... Rágravíroztatta a pengetőre a kezdőbetűinket! 

Antoine: - "Azta! Ez gyönyörű!!! Milyen figyelmes ajándék..."

Helene: - "Milyen édes..."

Henri: - "Ez tökéletesen passzol a te ajándékodhoz, apa!"

Antoine: - "Ez igaz! Szinkronban vagyunk! Nem véletlenül volt az asszisztensem...! Hehe!"

Marie nagyi: - "Szeretném hallani, hogyan szól ez az új gitár! Még abban sem vagyok biztos, hogy hallani fogom a különbséget a már meglévőktől! Hahaha!"

Henri: - "Jó ötlet!"

Előveszem az új hangszeremet, és még közelebbről megcsodálom, egy remek 'hét húros'. Bedugom az erősítőmbe, előveszem az új pengetőmet, és végigfuttatom a hírhedt húrokon. Az ujjaim fürgén mozognak, miközben megpróbálok néhány akkordot. Minden rugalmas és jól érzés a markolatban. Mennyire szeretek egy gitárt. Énekelni kezdek, anya csatlakozik, mint mindig és a nagyi a mennyekben van. Apa megragadja a gitárját és csatlakozik. Csodálatos estét töltök a családommal, még ha távol vagyok is a barátaimtól és Lylatól. Remélem tetszenek neki az a jándékaim... És főleg a dal, amit egyedül neki írtam. Tudom, hogy meg fogja hatni, de nem tudom, mennyire. Az este olyan légkörben ér véget, amelyet fejből ismerünk, de mindannyian nagyra értékeljük.

Henri szobája

Henri: Majdnem éjjel egy óra. 

- Küldj üzenetet Lylanak.

- Ne zavard őt.

Megkockáztatom, hogy üzenetet küldök Lylának, remélve, hogy ez nem zavarja. Aztán felhívom, és az első csengetésre felveszi. Már majdnem tíz napja, hogy nem láttuk egymást. 

- "Szia!"

Lyla: - "Henri!!!"

Henri: - "Nem alszol? Még mindig ott vannak a vendégek?"

Lyla: - "Most ment el mindneki, a régi szobámban vagyok... Boldog születéééésnaapoot!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: - "Igen, tudom, ma már többször is boldog születésnapot kívántunk egymásnak... de sosem elég!"

Henri: - "Főleg, hogy már nem is a születésnapunk... mindjárt hajnali egy óra jut eszembe!"

Lyla: - "Óóóóó! Erre nem gondoltam..."

Henri: - "..."

Lyla: - "... Akkor is boldog szüüüüliiiinaaapoooot!!!!!!"

Henri: - "HAHAHA! Istenem annyira hiányzol!"

Lyla: - "Te is nekem, Henri... De, ahogy ígértem, elképesztő bulim volt!"

Henri: - "Nekem is..."

Lyla: - "Főleg, mert egy csodálatos vörös rózsacsokor mellett ülök..."

Henri: - "Szóval akkor megkaptad őket? Azt mondtam magamnak, hogy a bátyáddal mindent vagy semmit... Úgy döntöttem, megbízom benne."

Lyla: - "Annyira édes volt... És még mindig szívemben zeng a kedves hangod, hála a dalodnak..."

Henri:

- "Neked szólt..."

- "Mindent beleadtam!"

- "A tét túl nagy volt számomra..."

Lyla: - "Henri... Olyan érzelmes vagyok! Hihetetlenül megindító volt..."

Henri: "Próbáltam megnyitni a szívem feléd egy új módon és nem visszatartani semmit..."

Tudom, hogy vannak romantikusabb módok is egy dal megírására, de... azt akartam kifejezni, hogy mennyire boldog vagyok, hogy ott lehetek, ahol vagyok, és hogy te vagy az én világosságom.

Lyla: - "Henri... Köszönöm... Az én ajándékom elhalványul a tiédhez képest..."

Henri: - "Ne mozd ezt... Imádtam, annyira figyelmes és annyira te vagy..."

Lyla: - "Igen..."

Henri: - "Mindig imádom az ajándékaidat."

Lyla: - "Tudom, hogy már rengeteg gitár pengetőd van, de... egy másikat akartam neked. Én terveztem meg."

Henri: - "Szeretlek, igazán. Azonnal kipróbáltam! Apám vett nekem egy új gitárt, szóval tökéletes!"

Lyla: - "Szép munka, Antoine! És anyukád? Mit kaptál tőle?"

Henri: - "Inkább személyesen mutatom meg, mintsem telefonon magyarázzam."

Lyla: - "Oké!"

Henri: És azon a napon meg fogom kérni, hogy éljen velem...

Lyla: - "Ó! Hallom a gitárodat! Ez az új?"

Henri: - "Ah igen, bocsi... A pengetőt kerestem... Nem tehettem róla, hogy végigfutattam az ujjaim az új gitáromon, miközben rád gondolok..."

Lyla: - "Alig várom, hogy személyesen láthassalak és halljam az éneked órákon át..."

Henri: - "Ott leszek..."

Lyla: - "Henri... énekelj nekem újra... csak egy kicsit..."

Henri: Boldogan mosolygok, mint minden alkalommal, amikor ezt kéri, majd lehunyom a szemem, és énekelni kezdek. 

♪- "Mondd, milyen csodálatos az élet, miközben felvidít az egyetlen. Aki megvilágít, ha felébresztem. Világosságom... "

Lyla: - "Henri..."

Henri: Hallom, hogy meghatott. 

Lyla: - "Ez csodálatos... köszönöm..."

Henri: - "Boldog születésnapot!"

Lyla: - "Hahaha!"

Henri: Én is nevetek. Több mint egy órát maradtunk így, történeteket osztottunk meg a bulijainkról, és megígértük egymásnak, hogy a következő születésnapunkon együtt leszünk. És legbelül azt kívánom, bárcsak a "házunkban" ünnepelnénk...

Henriék nappalija

Henri: Már több mint két hete, hogy nem láttam Lylát. Szinte mindennap beszélünk telefonon, és úgy tűnik, jól van. Úgy tűnik, ő jobban megbirkózik a távolsággal, mint én... Ugyanakkor „csak” két hét telt el, szóval tényleg nem volt olyan hosszú. De az a legnehezebb, hogy hogyan történt mindez. Véletlenül kétszer keresztezték egymást az útjaink, és úgy kellett tennünk, mintha alig ismernénk egymást. Ez teljesen nevetséges. Főleg, hogy megszakadt a szívem, amikor ilyen körülmények között láttam őt. Olyan közel, mégis olya távol... Azokban a pillanatokban a szeme határozottan ugyanolyan szomorú volt, mint az enyém. Az elmúlt pár hét elrepült... Hazajövök a turnéról, rekordidő alatt bepótolom az órákat a közelgő vizsgáimra, és a sajtó zaklat... minden olyan gyorsan halad. Alig várom, hogy ez az egész elüljön, mert hihetetlenül haszontalannak, üresnek és hibásnak érzem magam. Még csak nem is láthatom Tommyt, amikor Henri vagyok...

- Egyre kevésbé vonzó az ötlet, hogy így elbújjak.

- Úgy érzem, el fogok veszni!

Amikor el tudtam választani Jayt és Henrit, ez az egyensúly tökéletesen megfelelt nekem. ... Amíg nem találkoztam Melanie-val, aztán Lylával. A kis világom a feje tetejére állt és ez az elmúlt év nagyon megterhelő volt számomra, Lylával kapcsolatban, akit folyamatosan ellöktem magamtól. A két 'én' összeütközésbe került... Féltem összetörni a két világomat, mint Melanie-val. De ezt követően és a Lylával való kapcsolatomnak köszönhetően még tökéletesebb és kényelmesebb harmóniát találtam. Ma azonban úgy érzem, teljes káoszban vagyok. Akkor is el kell bújnom, amikor Henri vagyok. Ami elszakít a barátaimtól... Mindent el kell titkolni, ami vele kapcsolatos, és mivel a barátaim elsősorban az ő barátai...

Antoine: - "Szia fiam... fent voltál egy darabig?"

Henri: - "Nem igazán tudok aludni mostanában."

Antoine: - "Sajnálom... Amikor ma reggel felébredtem, kaptam egy e-mailt Sherantól. Van egy ajánlata."

Henri: - "? Mivel kapcsolatban?"

Antoine: - "Még nem tudom, mire gondol... De szerintem fel fog hívni."

Henri: - "Gondolja, hogy elfogadja az újságírók ajánlatait?"

Antoine: - "Fogalmam sincs... remélem nem... Főleg, hogy az ajánlataik több mint csábítóak, és ő éppen az albuma reklámozásának közepén van. Egyelőre az egész csapatod hallgat. Hassen mesélt az ajánlatokról, amelyeket kaptak... Biztosíthatom, hogy egy igazán csodálatos csapatod van."

Henri: Sóhajtok. Ugyanakkor szerintem senki sem akarja megkockáztatni, hogy apám beperelje. Meddig fog tartani ez a botrány?

- "Miért beszélnek az emberek még mindig erről? Miért olyan fontos nekik az életem?"

Kezdek bedühödni.

Antoine: - "Henri... Nyugalom..."

Henri:

- "Képtelen vagyok már! Nem vagyok elég erős!"

- "Igen... igazada van... Le kell nyugodnom..."

- "Nem tudom hányszor mondtuk nekik, hogy nem fogjuk kommentálni a fotókat. Soha! De nem hallgatnak semmire... Mindenhol keresnek... Mindenkit kérdeznek, aki Jay közelében járt, közel vagy távol. Nincs semmi fontosabb dolguk? Főleg, ha egyértelműen megtagadtuk, hogy bármit is közöljünk velük."

Antoine: - "Tudom... fiam, tudom..."

Henri: - "... Sajnálom, hogy így viselkedem... de nem tehetek róla."

Antoine: - "Megértem... Engem is bosszant."

Henri: - "Az lenne a legjobb, ha elindulnék az iskolába... A végén el fogok késni."

Henri kocsijában

Henri: Ma egy kicsit más dolgokon is gondolkodhattam. Az óráim megnyugtatóan hatnak rám, és sokkal nyugodtabb vagyok, mint ma reggel. Azt is gondolom, hogy nem alszom eleget, mert mostanában tényleg nem alszom jól. Az elmúlt két hónapban nagyon megszoktam, hogy Lylával feküdjek le... Nehezen térek vissza a régi rutinomhoz. Ez a pihenés hiánya egyre jobban rám tör, és pillanatnyilag a szélén vagyok. Nem hallottam semmit Sheranról... A kíváncsiság felemészt... Miről szól az ajánlata? Miről szólna... Remélem hamarosan megtudom. Addig is alig várom, hogy hazaérjek, és újra dolgozhassak az új dalomon. Valami mást akarok csinálni... Szeretném megosztani ezt az új dalt... Az agyam elkezd dallamötleteken gondolkodni, és a dalszövegek kezdenek összeállni a fejemben. Alig várom, hogy papírra vessem az egészet. Vezetés közben elhaladok a gimnázium mellett, és észreveszem, hogy Lyla kiszalad az eső miatt. Gyönyörű és tündöklő. Lelassulok... Meg akarok állni és beszélni vele... De nem szabad... Ellenállok a szirén hívásának. Egészen addig a pillanatig, amíg fel nem ismeri az autómat, és a tekintetünk találkozik. Megáll. Ragyogó mosolya eltűnik a meglepetésben... és a szomorúságban. Aztán a szomorúság szinte azonnal eltűnik, és csodálatos mosoly terül szét az arcán. Szívem megtelik örömmel a szeretet ezen váratlan megnyilvánulása láttán. Nyilvánvalóan a viselkedése kifejezi azt a hálát, amiért lát engem... Abban a pillanatban, amikor az autóm nem messze elhalad mellette, kinyitom az ablakot, és ki tudom mondani ezeket a szavakat anélkül, hogy hangosan kimondanám, de könnyen leolvasható az ajkaimról. SZERETLEK. Beharapja az ajkát, elvörösödve lehajtja a fejét, és még egy utolsó, mindentudó pillantást vet rám. Elvesztem a látómezőmből, de örülök, hogy újra láthattam. 

Henriék nappalija

Henri: Hazaérek, munkára készen, motiváltabban, mint valaha. Lyla és én megígértük egymásnak, hogy amennyire csak lehet, haladunk előre az életünkben, anélkül, hogy egy ilyen triviális nehézségen átmennénk. 

- "Apa? Itt vagy?"

Apám kijön az irodájából.

Antoine: - "Igen! Hogy vagy ma reggel óta?"

Henri: Időm sincs válaszolni mielőtt újra megszólal. 

Antoine: - "Nyilván sokkal jobban..."

Henri: - " Azért, mert láttam őt!"

Antoine: - "Henri! Te..."

Henri:

- "Ne izgulj!"

- "Nagyszerű volt!"

- "Csak a kocsimból láttam, miközben ő kijött a suliból. Csak boldoggá tett, hogy láthattam..."

Antoine: - "Tényleg nagyon hiányzik, szegény fiú."

Henri: A szememet forgatom. 

- "Apa..."

Antoine: - "Mi van? Ez az igazság!!! Teljesen függő vagy... És a legkisebb mikrodózis egyenesen a kozmoszba küld!"

Henri: - "És belegondolni, hogy te vagy az apám..."

Antoine: - "Tudod, hogy szerintem ez aranyos... szóval... Így tovább, fiú! Imádom látni, hogy boldog vagy! Még ha tudom is, hogy hiányzik és aggódsz érte, ne aggódj. Sokkal erősebb, mint gondolnád, és nekem úgy tűnik, hogy ezt minden nap megmutatja neked."

Henri: - "Igen... Igazad van..."

Antoine: - "Várj még néhány hetet, aztán visszakaphatod az életed."

Henri: - "Aha."

Lenézek a rezgő telefonomra és látom, hogy Sheran keres. Apa felé mutatom a képernyőt, aki jelzi, hogy vegyem fel. Kihangosítom a telefont és a dohányzó asztalra teszem. 

- "Helló, Sheran?"

Sheran: - "Jay! Szia! Kiderült, hogy van egy ötletem... de bíznod kell bennem!"

Henri: - "Miről beszélsz?"

Sheran: - "Napok óta gondolkodom, töprengek rajta..."

Henri: - "Sheran..."

A komoly hanghordozása megijeszt. 

Sheran: - "Tudom, hogy nagyon nehezen viseled a gondolatot, hogy ezek a fotók árthatnak az életednek, különösen Lyla-nak... Szóval van egy ajánlatom a számomra. Ha egyetértesz, természetesen."

Henri: - "Uhh..."

Sheran: - "Ha Antoine belehallgathat... hangosíts ki."

Henri: - "Ok."

Sheran: - "Rendben. Úgy döntöttem, készítek egy élő videót az oldalamon, hogy felfedjem a teljes igazságot!"