HS2 - 3. fejezet

 

3. fejezet

Szobatársak

Az udvaron

Malicia: - "Szóval összeköltözöl Jasmine-nel?"

Lyla: Bólintok. 

- "Nagyon szeretném..."

Amelie: - "Hű... Lakótársnak lenni a legjobb barátoddal... Ez annyira király lehet! És ilyen áron lényegében egy ajándék!"

Lyla: - "Jól tudom..."

Malicia: - "Én is szeretnék független lenni... de nagyon kicsi az esélye, hogy ilyen alacsony bérleti díj mellett találok szobatársi helyzetet..."

Amelie: - "Én pillanatnyilag nem sietek. Szeretek a szüleimmel élni..."

Malicia: - "Én nem vagyok ilyen szerencsés! A szüleim baromi bosszantóak..."

Lyla: - "Hogyhogy?"

Sóhajt. 

Malicia: - "Minden idejüket veszekedéssel töltik... Nem tudom miért vannak még együtt. Amint hazaérek... kikészít, hogy az állandóan veszekedni hallok őket... vagy haragszanak... Nem számít ott vagyok e, vagy sem. Nem rossz emberek... de... együtt... már nem jönnek ki... nem foglalkoznak egymással..."

Lyla: - "Ez szomorú..."

Malicia: - "Igen... tudom... Ezért, amint lehetőségem lesz rá, elköltözöm, hogy a barátaimmal élhessek. A szüleim folyton feszültek. Már nem is tudok velük úgy beszélgetni, mint régen..."

Amelie: - "Miért nem szakítanak...?"

Lyla: Megvonja a vállát. 

Malicia: - "Fogalmam sincs... sosem magyarázták meg. Szerintem, úgy érzik, hogy ha elfogadják a szakítást, az gyengeség... és egész életüket meg kellene változtatniuk, talán ez túl sok nekik... Egyikőtöknek sincs problémája a szüleivel?"

Lyla: 

- "Nekem nem, nincs. Imádnivalóak. És van egy bátyám is. Hát ő kevésbé imádnivaló... de szeretem őt!"

- "Tutira nem annyi, mint neked!"

Amelie: - "Az enyémek is szuperek."

Malicia: - "Hát remélem tudjátok mennyire szerencsések vagytok..."

Amelie: - "Igen..."

Lyla: Malicia nagyon zaklatottnak tűnik, hogy a családja szétmorzsolódik. Szinte megkérdőjelezi, hogy elhagyjam az enyémet... Azt hiszem, ez a gondolat látszik az arcomon is.

Malicia: - "Ne, Lyla. Nem habozz elmenni. Persze szerencsés vagy egy olyan szép családdal, mint amid van, de az is pont olyan nagyszerű, hogy a legjobb barátnőddel élhetsz, főleg, ha a szüleid is támogatnak. Hajrá! Élned kell az életed! Ráadásul te mondtad, hogy az anyukád bátorít! Semmi okod rá, hogy hezitálj."

Amelie: - "Már csak annyit kell tenned, hogy elmondod Henrinek!"

Lyla: - "Hahaha! Igen... Este találkozunk, a műszakom után."

Malicia: - "Amúgy milyen a munkád?"

Lyla: "Nagyszerű! Imádom! Michael és Robert imádnivalóak! Eddig még nem borítottam ki semmit!"

Nevetünk. 

A kávézó előtt

Lyla: Elég sokan vannak ma délután a kávézóba, és mindenhova rohangálok. Majdnem végeztem a műszakommal. Michael és Robert nagyon büszke rám és a munkámra. Az igaz, hogy szeretem a munkámat és mindig boldogan csinálom. Azt mondják a boldogságom ragadós. Hízelgő. Két srác ül az egyik asztalnál, segítenem kéne nekik. Látom, ahogy messziről rám mosolyognak... De a mosolyuk rosszindulatú. ... A két ember felé fordulok, akik a tekintetükkel, mintha tetőtől talpig megítélnének. Nem tetszik, ahogy rám néznek.

- "Helló! Mit hozhatok nektek?"

Srác1: - "Helló kisasszony..."

Lyla: Két sört rendelnek. Megyek és pár perc múlva visszatérek az italaikkal és a számlával. 

- Tessék."

Leteszem az első sört az asztalra. De miközben az asztalt nézem, érzem, hogy az egyik srác megfogja a karomat, amivel a tálcát tartom. Meglepetten felé fordulok. 

Srác1: - "Te új vagy itt... figyelj oda, nehogy kiboríts valamit...!"

Lyla: Mielőtt kinyithattam volna a számat, hogy megkérjem engedjen el, agresszíven megrázza a karomat, amíg ki nem ömlik rá minden, ami a tálcámon van.

- Felegyenesedek, képtelen vagyok bocsánatot kérni, amikor a szemébe nézek.

- Nem mozdulok, mintha minden rendben lenne.

Rám mosolyog, nagyon büszke magára és én lefagyok. 

Srác2: - "Na? Nem kérsz 'bocsánatot'?"Jobb lenne, ha megszárítanád! Ez a legkevesebb, amit megtehetsz."

Lyla: Mindketten nevetni kezdenek. A sör részben a pólójára folyt, de a legtöbb a nadrágján van... Felesleges elmagyaráznom a nadrág melyik részén van a sör nagy része. Széttárja a lábát, hogy megmuattasa hol kell 'megszrítanom'...

Srác1: - "Na? Várok, nem érünk rá egész nap."

Lyla: Arra késztet, hogy mindent rá okádjak. Szinte azt mondhatnánk, hogy megtámadtak... Mivel képtelen vagyok megszólalni, visszamegyek, felveszek egy tekercs papírtörlőt és leteszem az asztalra. 

- "Tessék, ennek segítenie kell. Legközelebb, uraim, ha nem akarnak kellemetlenséget, ne érintsék meg azt a személyt, aki kiszolgál."

Igyekszem a legjobb mosolyomat rájuk villantani, próbálok profi maradni, majd sarkon fordulva elmegyek. Nem igazán tudom, hogyan kellett volna ezt kezelnem, de megtettem, ami tőlem telt. Ahogy megfordultam, éreztem, hogy egyikük megragadja a kezemet.

Srác2: - "Hé! Még nem végeztünk veled! Bocsánatot kérhettél volna!"

Lyla: Döbbenten nézem a rosszindulatú vendég kezét az enyémen. Álmodom, vagy tényleg azt kéri, hogy kérjek bocsánatot valamiért, amit őt követett el...?

- "Őszintén sajnálom, uram. Olyan ügyetlen vagyok!"

- "Bocsánatot kérni, amikor szándékosan megrázta a karomat? Kizárt dolog, uram."

- "Most pedig arra kérem, hogy engedjen el."

Srác2: - "Mit képzelsz ki vagy?"

Lyla: Egyre szorosabban szorítja a csuklómat, és már kezd fájni. Most pislogás nélkül bámulok rá. A szemeim fenyegetőek. 

- "Nem ismétlem meg magam. Megkérlek... hogy...engedj el"

Gondosan megfogalmazok minden szót, a szükségesnél jobban.

Srác1: - "Azt hiszed megijesztesz minket?"

Lyla: Halkan beszél, hogy ne vonzza felénk a figyelmet. Én sem akarom felemelni a hangom, vagy vitát kiváltani. Itt dolgozom, nem akarok jelenetet rendezni, és megszivatni magam... Még akkor sem, ha tudom, hogy Robert megértené. Próbálom kihúzni a csuklómat a kezéből, de lehetetlen. Maga felé húz. 

Srác2: - "Na...? Várom a bocsánatkérésedet, csini lány..." 

Malicia: - "Fogd be a szád."

Lyla: Megugrottam. Ekkor látok, egy kezet a támadóm kezén, és nagyon pontos mozdulattal sikerül neki - nem igazán tudom, hogyan - megcsavarni az ujjait.

Srác2: - "Ov ov ov!"

Malicia: - "Tűnj innen! Soha senki nem tanította meg, hogy ne emelj kezet egy nőre?!"

Lyla: Malicia nyugodtan beszél vele, tudatában a kívánságomnak, hogy elkerüljem a jelenetet a főnököm kávézójában. A srác barátja közbe akart lépni, amikor Henri megjelent.

Henri: - "Ne szólj bele. Azt javaslom nektek, hogy fizessetek és tűnjetek innen."

Robert: - "Mi folyik itt?"

Lyla: Nagyszerű... pont ezt akartam elkerülni. Robert odaviharzik, és az agresszorok és közém áll.

Robert: - "Senki nem érhet a személyzetemhez. Menjetek el most rögtön, vagy hívom a rendőrséget."

Srác2: - "A 'személyzeted' nem tudja, hogyan kell vinni egy tálcát, és minden italát ránk öntötte. Nézze meg a haverom ruháját!" 

Lyla: Álmodom... az áldozatot játszák... Egy közeli vendég feláll.  

Kedves vendég: - "Elnézést, Robert... ez a személy szándékosan megrázta a felszolgálóját abban a pillanatban, amikor az italokat szolgálta fel."

Lyla: Robert felrobban. 

Robert: - "Ez már nem az első alkalom, hogy látlak titeket erre kóborolni zavarva a női felszolgálóimat! Szóval tünés!"

Lyla: Michael is odajön, és kezdünk egy nagy csoportot alkotni ellenük. És nem akartam felhívni a figyelmet... ennyit erről. Robert nagy mosollyal fordul felém. 

Robert: - "Nos, fiatal hölgy, úgy tűnik, tudod, hogy kell egyesíteni az embereket az ügyed érdekében."

Lyla: Ez igaz. Itt van Malicia, Henri, Amelie (aki hátra állt), Michael és a kedves vendég is mellettem áll. 

- "Sajnálom Robert... én... én..."

Azt akarom mondani, hogy egyedül akartam kezelni a helyzetet... de ugyanakkor... hálás vagyok a barátaimnak és a személynek, akit nem ismerek, hogy elég bátrak és kedvesek voltak idejönni segíteni nekem. 

Robert: - "Ne aggódj, Lyla. Sajnos újra bele fogsz futni olyan vendégekbe, akik szórakozni akarnak veled... nincs semmi köze hozzád."

Lyla: 

- Próbálok rámosolyogni.

- Megdöbbenek.

- "Köszönöm..."

Robert: - "Gyerünk... menj haza, Lyla, vége a műszakodnak. És keményen dolgoztál."

Lyla: Ezután Robert elment és Michael követte. 

Malicia: - "A főnököd olyan kedves!"

Amelie: - "Tutira! Szia Henri!" 

Henri: - "Szia Amelie... és Malicia, igaz?"

Malicia: - "Így van!"

Lyla: - "Köszönöm mindannyiótoknak."

Malicia: - "Ne aggódj... Erre sétáltunk, tudtuk, hogy dolgozol és be akartunk köszönni, amikor megláttuk, hogy azok az undorító fickók rád tették a kezüket. Sejtettem, hogy ideje közbelépni... Képtelen vagyok megállni és passzívnak lenni, amikor ilyen dolgokat látok történni. Óvatosan, Lyla, még hozzászoksz, hogy megmentelek téged ezektől a tolakodó udvarlóktól!"

Lyla: Henri nem mondd semmit, de tudom, hogy dühös. 

Malicia: - "Na... Kettesben hagyunk titeket, szerelemesek!"

Lyla: A barátaim leléptek és egyedül maradtam Henrivel. Úgy érzem, mintha mondani akarna valamit... anélkül, hogy ki tudná fejezni az undorát.

- Henri..."

Henri: - "Tudom..."

Lyla: Sóhajt.

Henri: - "Nagyon félek attól, hogy ilyen vendégekkel leszel esténként ebben a kávézóban."

Lyla: Itt is vagyunk. Éreztem, már amikor először elmondtam neki, hogy felvettek ide, hogy nem túl boldog.

Henri: - "Nem féltékenységi jelenetet akarok rendezni, vagy megmondani, mit csinálhatsz és mit nem."

Lyla: - "Tudom..."

- "De dühös leszel?"

- "Meg tudom érteni, hogy neked nem tetszik... De azt is tudom, hogy tiszteletban tartod a választásom..."

Henri: - "Mindig."

Lyla: - "Ígérem, hogy óvatos leszek."

Henri: - "Azt tudom, ne aggódj. Még akkor is, ha tisztában vagyok azzal a szokásoddal, hogy gondolkodás nélkül beleveted magát a csatába."

Lyla: - "Nos, amint azt te is megerősítheted, ezúttal nem csináltam semmi vakmerőt."

Henri: - "Igen... Akár azt is mondhatnánk, hogy egy őrangyal vigyáz rád. Ez a Malicia elég védelmezőnek tűnik."

Lyla: - "Hmm... Valóban... azt hiszem. Még ha jó barátnőm is lett, végül is csak két hete ismerem..."

Henri: - "Kedvelem. Végül is, mert látom, hogy rajtad tartja a szemét."

Lyla: - "Hé! Nincs szükségem testőrre!"

Henri: - "Hahaha! Tudom... ...Tudom..."

Lyla: Hirtelen nagyon aggódónak tűnik...

- "Henri?"

Henri: - "Hmm? Igen?"

Lyla: - "... Megyünk?"

Henri: - "Igen."

Lyla: Ha már a testőröknél tartunk, nem igazán tudom honnan és hogyan, de azt hiszem Marcus biztosan valahol a közelben van...

Henriék nappalija

Antoine: - "Hé! Jó estét, Lyla!"

Henri: Mint mindig, apa nagyon örül, hogy láthatja Lylat. Megölelte, miközben köszönt neki. 

Antoine: - "Kösz újra a múltkorit, megmentetted az életem... Nélküled egy csomó problémám lett volna... Charlotte már jobban van. Nem volt semmi komoly."

Lyla: - "Ó! Izgatottan hallom, hogy felépült."

Antoine: - "Igen.  Mondtam neki, hogy vegyen ki néhány napot, hogy pihenjen... Az egészségünkkel nem játszunk."

Henri:

- Élve fogják megenni, mindig túl kedves.

- Egy kedves főnök... Ez annyira ő. 

Antoine: - "Átszerveztem magam, hogy a következő napokban elvégezhessem a munkájának egy részét. Meg kell tudnom oldani."

Henri: Ebben a pillanatban a telefonja rezegni kezdett. Bosszúsan nézett ránk. Mintha az arca azt mondaná, hogy ez már a 593571. hívás a nap folyamán. Eltűnik az irodájában és nem hiszem, hogy egy hamar fogjuk még látni. Amióta Charlotte lábadozik, apa rohangál helyette és az asszisztense és a saját beosztásával zsonglőrködik. Így kézen fogom Lylat, és a kanapé felé vezetem, hogy kényelmesen leülhessünk. A karomba szorítom és próbálom megnyugtatni az idegeimet, amelyek a kávézóban történt incidens óta éberek. Megpróbálom fenntartani azt az illúziót, hogy minden rendben van, de a fejemben pánikba estem. Hány ilyen undorító csávó fogja megérinteni, zaklatni, lökdösni... Tudom, hogy Lyla "erős", de tény, hogy érzékeny... Az ilyen helyzetek megőrjítenek a dühtől. Mint tavaly, amikor majdnem megtámadták éjszaka, az esőben nem messze a buszmegállótól... Annyira dühös voltam, majdnem elvesztettem a fejem. Még soha nem éreztem ezt ilyen erőszakosan. Elképzelni akár egy pillanatra is, hogy valaki bánthatja őt, kibírhatatlan. Ebben a pillanatban megértettem, mennyire törődöm vele, sokkal többet, mint amennyit kész voltam beismerni. Tudom, hogy olyan érzéseket ébresztett bennem, amelyeket akkor még nem voltam kész enyhíteni, de be kellett vallanom ez után az esemény után, hogy a lénye és a lelke már beavatkozott az életembe...

Lyla: "Jól vagy? Jobban szorítasz, mint máskor... Úgy tűnik, mintha aggódnál..."

Henri: 

- "Semmiség... Csak átéltem néhány régi, nem túl kellemes emléket."

- "Csak képzelődsz..."

Lyla: - "A tavalyi támadásra gondoltál a buszmegállónál?"

Henri: Kiegyenesedtem.

- "Hogy...?"

Sóhajt. 

Lyla: - "Sokkal szomorúbbnak tűnsz, mint korábban... és most úgy érzem gondolatban valahol távol jársz és dühös vagy. 

Henri: - "..."

Lyla: - "Emlékszem milyen mérges voltál akkor... Szóval gondolom, ami ma történt azzal a két sráccal felidézte benned."

Henri: Nem tehetek róla, de elmosolyodom. 

- "Nagyon tehetség, felügyelő..."

Lyla: - "Mindig! Tudod jól!"

Henri: - "Hahaha! Igaz... Nem tehetek róla, de újra eszembe jutott."   

Lyla: - "Jól van! Na! Térjünk át valami másra!"

Henri: Felém fordult, hogy megcsókoljon miközben mosolygott. Felé fordítom az arcomat, hogy jobban hozzáférjek az ajkaihoz, amit távolodni érzek. 

Lyla: - "Mondanom kell valamit!"

Henri: - "Ó!"

Boldog és jó dolgokat szeretne megosztani velem. 

Lyla: - "Még nem teljesen eldöntött, de azt hiszem "igen"-t fogok mondani..."

Henri: - "Hallgatlak..."

Lyla: - "Jasmine megkért, hogy legyek a lakótársa!"

Henri: 

- "Állati...!"

- "Micsoda?"

Henri: Lezuhantam a felhők közül... Elmagyarázza az összes jóó érvet, amit Jasmine felhozott, a saját helyzetét, de az örömét is és hogy miért szeretné megtenni...

Lyla: - "... Te nem tűnsz túl boldognak..."

Henri: - "Öhm..."

Egyértelműen elég rossz vagyok az érzelmeim elrejtésében... Hogyan magyarázhatnám el neki hogy érzek... Félek nevetségesnek fogok tűnni, de mindenesetre hajrá.

- "Az hogy..."

Lyla: - "Igeeeen...?" 

Henri: - "Um hát... Sokkal inkább úgy képzeltem, hogy velem költözöl össze... Az igaz, hogy sosem gondoltam volna, hogy előtte lehet egy lakótársi helyzeted..."

Látom az arcán a meglepettséget. Tudtam... Ez nevetséges... 

Lyla: - "Te... ez egy kicsit korai, nem...? Még ha teljes szívből szeretlek is és nem kételkedem kettőnkben... sosem gondoltam, hogy ilyen hamar összeköltöznénk..."

Henri: - "Ó! Nem! Nem gondoltam, hogy most azonnal tegyük meg... De... nem is pár év múlva..."

Kuncog.  A kis kezeibe fogja az arcom és intenzíven rám néz. A hatalmas zöld szemei játékosak. 

Lyla: - "Ez imádnivaló, Henri..."

Henri: - "Aha..."

- "Te is imádnivaló vagy..."

- "De az a benyomásom, hogy neked nem ugyan az a látomásod, mint nekem."

Lyla: - "Igaz..."

Henri: Sóhajtok. Lyla, természetesen egy független nő... 

Lyla: - "Szeretnék egyedül élni egy ideig, vagy egy baráttal..."

Henri: Egy kicsit csalódott vagyok... Felemeli az arcomat, még mindig mosolyog és arra kényszerít, hogy a szemébe nézzek.

Lyla: - "Azért, mert szeretlek, mindent egyedül akarok megtapasztalni. Azt akarom, hogy hiányozz, élvezni akarom a diákéletet... Mert tudom, hogy egész életemet melletted fogom tölteni."

Henri: Most már mosolygok... a szívem felrobban az iránta érzett szerelemtől. 

Lyla: - "Te vagy az én Biztos Pontom..."

Henri: - "Lyla..."

Ez az egyik legszebb szerelmi kijelentés... Tudni, hogy mellettem képzeli el az életét, beteljesít... Nem állok ellen, és hozzá olvadok, az egész száját csókolom, kétségbeesetten magamhoz húzom. Hátradöntöm a kanapén és hevesen falom az ajkait. A vágya válaszol az enyémre és egy pillanat alatt lángra lobbanunk. Annyira akarom őt... de hát... ez nem az a pillanat. Apával a közelben és a rendkívüli ajándékával a...

Antoine: - "Hé hé! Ti, két kiéhezett teremtmény, akik a kanapémon imádjátok egymást! Menjetek folytassátok valahol máshol a gyanús dolgaitokat!"

Henri: - "Apa!!!"

Lyla: - "Antoine..."

Henri: Felálltunk, Lyla elpirult. 

- "Csak csókolóztunk... Azt hittem ennél tovább leszel az irodában."

Antoine: - "Annak, aki csak "csókolta" a barátnőjét, ez inkább olyan volt... hogy is mondjam..."

Henri:

- "Igen, ez elég, apa, vettük!"

- "Igen? Magyarázd el nekünk!"

- "Gyere, Lyla. Menjünk a szobámba."

Antoine: - "Hé! Nem akarom, hogy..."

Henri: - "Apa! Nem fogjuk megremegtetni a falakt... ne aggódj." 

Lyla élesen felém fordul, még vörösebb, mint korábban. 

Antoine: - "Hahaha! Meg vagyok döbbenve, fiam!"

Henri: - "Aha... Az arckifejezésedet figyelve nem hinném... Tök mindegy, nem ezt akartam mondani..."

Ajjjj!

- "Nem fogjuk azt csinálni, ha a közelben vagy, ha ez megnyugtat. Jól van, ne beszéljünk többet erről, mert az a benyomásom, hogy egyre mélyebbre ásom magam.."

Megfogtam Lyla kezét és a szobám felé vezettem.

Henri szobája

Henri: Hangosan lélegzem.

- "Bosszantó, amikor ilyen."

Lyla: - "Hahaha! Ugyanakkor... egy kicsit a mi hibánk..."

Henri: - "Igen... az igaz..."

Megsimogatom az arcát és látom, hogy lehunyja a szemét, mint minden alkalommal, amikor így érintem meg... 

- "Az ilyen helyzetek miatt is szeretnék veled élni... Nem lenne ilyen gondunk..."

Lyla: - "De ha Jasmine-nel élek, sokkal több magánéletünk lesz, mint most..."

Henri: - "Aha..."

Lyla: - "Nem úgy tűnik, mintha teljesen meg lennél győződve..."

Henri: - "Hát az még mindig egy lakás..."

Lyla: - "A szobák távol vannak egymástól. Persze... ha mindketten úgy visítunk, mint a malacok..."

Henri: - "Hahaha! Értem."

Lyla: - "Tudod... nagyon szeretnék Jasmine-nel élni..."

Henri:

- "Értem."

- "Biztos vagy a döntésedben?" 

- "Nincs rá okom, hogy visszatartsalak... Szóval hajrá. Ritkán vannak ilyen lehetőségeink az életünkben. Ráadásul a legjobb barátoddal."

Lyla: - "Pontosan ugyanezt gondolom."

Henri: - "Van kedved videojátékokkal játszani?"

Lyla: - 'Ó! Igeeen!"

Henri: Felragyog az arca. A tévé és a játék konzol felé fordulok, aztán leülünk a földre. Lyla természetesen a lábaim közt ül és érzem a lágy melegét magamon. Aztán a nap végén hazavittem.

Az apartmanban

Lyla: - "Azta! Ez olyan állati!!!"

Már minden tökéletesen össze van állítva...

- "Nem úgy tűnik, mintha csak ma költöztél volna ide!"

Clement: - "Nos, nem hagyott egy cseppnyi szünetet sem tartani... Őrült munkára késztetett!"

Jasmine: - "Befejezted a panaszkodást?!"

Lyla: A szemét forgatja. 

Jasmine: - "Túloz..."

Lyla: Henri és én összenézünk. A viselkedésük mosolygásra késztet mindkettőnket. A nappali szuper tágas... és nagyon kényelmes. 

Jasmine: - "Szeretnéd látni a jövendőbeli hálószobádat?!"

Lyla: Bólintok. Nem tudom miért,... de egy kicsit ideges vagyok. Mintha az első otthonodat látogatnád meg. Hát... végül is... kicsit olyan is...

Jasmine: - "Kövess, ott van."

Lyla új szobája

Lyla: Beléptünk a szobába, ami üres, de nagyon világos, annak ellenére, hogy a nap már kezd lemenni. Ez a legtávolabbi szoba a nappalitól. 

Jasmine: - "Mit gondolsz? Nagy, nem?"

Lyla: Körbenézek a szobában. 

- Már látom is magam itt...

- Elfér itt minden cuccom?

Az ágyamat itt... az íróasztalomat ott... 

- "Ez... tényleg nagy..."

Jasmine és az én szobám közt, egy hatalmas fürdőszoba van, fürdőkáddal. A fiúk elkezdtek egymással beszélgetni és kimentek a szobából. 

Jasmine: - "Nos, hölgyem? Érdekel a lakás? Várjuk a jelentkezését, ha..."

Lyla: - "Hahaha! Megveszem!"

Jasmine: - "Hahaha! Tudod, hogy akkor jössz, amikor akarsz... A szüleim azt mondták, hogy a szeptemberi lakbéred felét kell csak befizetned!" 

Lyla: - "Ez nagyon kedves tőlük!"

Jasmine: - "Aha!"

Lyla: - "Ha neked is oké... átköltöztethetem a cuccaimat... lássuk csak... ezen a hétvégén!"

Jasmine: - "Az elképesztő lenne!!! Be kell vallanom, hogy egyedül aludni itt nem a kedvenc részem... Még nem szoktam hozzá..."

Lyla:

- "Kérd meg Clementet, hogy maradjon."

- "Szeretnéd, hogy előbb költözzek?"

Rákacsintok. Kissé elvörösödik. 

Jasmine: - "Már megkértem..."

Lyla: - "Haha! Bravó!"

Jasmine: - "És belegondolni, hogy egyedül fogok itt aludni ma este...! Nem tűnik valóságosnak!"

Lyla: - "Ami engem illet, azt is meg kell szoknom, hogy néhány nap múlva ez lesz az otthonom."

Megfogja a kezem és fel-le ugrál. 

Jasmine: - "Vííííííí! Már alig várom a barátnőmet!"

Lyla: - "Én iiiiiss!"

Clement és Henri ebben a pillanatban lép a szobába. 

Clement: - "Vííí a barátnőm! Ez annyira király!! Fürödhetünk együtt pucéran és párnacsatázhatunk! Teljesen meztelenül!!!"

Lyla: - "Miért 'teljesen meztelenül'?"

Clement: - "Hmm... Sokkal 'izgalmasabb'...?"

Jasmine: - "Te tényleg azt hiszed, hogy ez történik, amikor lányok élnek együtt?"

Lyla: Clement Henri felé fordul. 

Clement: - "Nem? Nem ilyen? Csalódott vagyok..."

Henri: - "Hahaha! Azt hiszem túl sok tévét nézel, Clement!"

Clement: - "Kár... Bebuktam!"

Jasmine: - "Úgy mondjuk 'lebuktam', hülye! És tutira azért, mert túl sokat lógsz aneten, kétes oldalakon..."

Lyla: Henri és én nevetésben törtünk ki. 

Clement: - "Ez, ez nem király!"

Lyla: Mind nevettünk. A délután néhány pizzával ért véget. Már alig várom, hogy itt éljek. 

A suliban

Malicia: - "Szóval vasárnap költözöl?"

Lyla: - "Igen! Alig várom! Holnap a kávézóban dolgozom, szóval nem tudok előbb menni..."

Amelie: - "Mesélj megint a lakásról! Ez engem is arra késztet, hogy megtegyem! Egy saját kis lakást szerezni... Dylannel..."

Lyla: Amelie elmerül a fantáziájában. Szóval elmondom nekik újra mit gondoltam a helyről, hogyan éreztem magam ott... a környéken, a szobámban... ahogy megosztottam az örömömet Jasmine-nel. 

- "Mindkettőtöket meghívlak!"

- "Hihetetlenül szerencsés vagyok!"

- Így legalább, Malicia, te is végre találkozhatsz Jasmine-nel!!"

Malicia: - "Hé! Hé! Nagyon remélem!"

Amelie: - "Tutira mindenhol Jay-ről vannak fent képek!" 

Malicia: - "A horror! Hahaha!"

Lyla: Elcsuklok. 

- "Hahaha..." 

Lyla szobája

Alex: - "Hé hugi..."

Lyla: - "Hé Alex!"

A dolgaim elpakolásának a közepén vagyok, hiszen holnapután költözöm. A bátyám az ágyamon ül. 

Alex: - "Furcsa belegondolni, hogy elmész..."

Lyla: - "Nem megyek nagyon messze..."

Alex: - "Igen... de akkor is! Elhagyom a házat mielőtt én elköltöznék. Olyan bébának érzem..."

Lyla: - "Hahaha! Eze nem egy verseny! "

Alex: - "Jól van! Tudod, hogy értem!"

Lyla: - "Tudom, hogy hiányozni fogok neked..."

Ránézek egy kicsit ugratom. 

Alex: - "Pff! Ne hidd, hogy az álmaid valóra válnak!"

Lyla: - "..." 

Nem pislogok.

Alex: - "..."

Lyla: Sóhajt.

Alex: - "Aha... Talán egy kicsit..."

Lyla: - "Hahaha! Tudtam!!!"

- Odahajolok és megölelem a bátyám. 

- Arcon csókolom, meglepve őt.  

Alex: - "Nem kell túlzásba esned..."

Lyla: Azonban nem mozdul. Az igaz, hogy ő hiányozni fog. 

Alex: - "Hát, a közelben leszek, ha kellenék."

Lyla: - "Igen."

Kiment a szobámból és én ismét egyedül találtam magam a dobozaimmal. Újra elkezdtem pakolni és hirtelen nosztalgia kerít hatalmába. Belémhasít, hogy tényleg elmegyek otthonról... Összeszorul a szívem. Persze, baromira örülök, hogy elmegyek, de... De érzem, hogy erősödnek az érzelmeim. Egy új fejezet. A telefonom rezeg... Henri az! Felegyenesedek és próbálom visszanyerni a nyugalmamat.

- "Halló?"

Henri: - "... Jól vagy, Lyla?"

Lyla: - "... Igen..."

Henri: - "Ez egy kicsi 'igen'-nek hangzik nekem..."

Lyla: Sóhajtok...

- "Csak annyi, hogy... felfogtam... hogy..."

Remeg a hangom. 

Henri: - "Lyla..." 

Lyla: - "Rájöttem, hogy ez többé már nem az én otthonom... a szüleim és a bátyám már nem lesznek a mindennapjaim része..."

Henri: - "Megértem..."

Lyla: - "Tudom... nevetséges emiatt szomorkodni... amikor annyira király, hogy Jasmine-nel élhetek..."

Henri: - "De nem, nem vagy nevetséges..."

Lyla:

- "Talán még meggondolhatom magam..."

- "Gondolod, hogy még nem állok készen? Olyan érzésem van..."

Henri: - "Hahaha! Ez nem jelent semmit... Ez egy nagy lépés... Normális, hogy érzékeny vagy."

Lyla: - "Aha..."

Henri: - "Szóval hagyd megtörténni... engedd el... Oké?"

Lyla: - "Igen... Van valami külenleges oka, hogy hívtál...?"

Henri: - "Tudni akartam hogy vagy. Nem tudom... volt egyfajta megérzésem..."

Lyla: - "Köszönöm, Henri."

Henri: - "Ne aggódj. Legközelebb ne habozz... Tudod, hogy itt vagyok neked. Mindig itt leszek."

Lyla: - "Tudom..."

Henri: - "Szeretlek..."

Lyla: - "Én is szeretlek."

Letettük és máris jobban éreztem magam. Henri hangja, mint egy ajándék, azonnal hatással van rám. 

Az apartmanban

Clement: "És voila! Az utolsó doboz! Sokkal kevesebb cuccod van, mint Jasmine-nek!"

Lyla: - "Köszi, Clement!"

Clement letette az utolsó dobozt. Együtt mindent nagyon gyorsan átköltöztettünk. Ma itt alszom, most már ez az otthonom.

Henri: - "Szükséged van segítségre a kipakolásnál?"

Lyla:

- "Köszönöm! Igen, örülnék a segítségnek!"

- "Nem, megoldom, köszönöm. Megcsinálom egyedül."

Jasmine: - "Jól van! Hagyunk kipakolni a dolgaidat, míg mi gondoskodunk a vacsoráról."

Clement: - "Ahh... Nem akarsz rendelni valamit?"

Jasmine: - "Nem, uram! Spórolnunk kell! Szóval tűrd fel az ingujjadat és állj neki zöldséget aprítani! Panaszkodás nélkül!"

Lyla: Hagytam őket előkészíteni a vacsorát és a szobámba mentem, birtokba véve a helyet.

Lyla új szobája

Lyla: Nézem az új szobámat, tele mindenféle kartondobozzal és néhány bútorral, ami a szüleim házában volt. Csípőre tett kézzel állok, nem igazán tudom hol is kezdjem... de ráérek. Kibontom a dobozokat, megtalálva a dolgaimat... és elkezdek kicsomagolni és kitisztítani az elmém. A szoba elég gyorsan formát ölt, és sokkal gyorsabban haladok, mint képzeltem. Körülnézek, befogadom ezt az új teret, és hosszan felsóhajtok. A kicsomagolás kész! Csatlakozhatok a többiekhez. 

A nappaliban

Lyla: A másik szobába lépek és mindenki főz. A zene halkan szól a háttérben. Clement az asztalnál ül, hagymát szeletel és úgy tűnik a szemeivel küzd. Világos, hogy a harcot elvesztette, mert a szeme könnyekkel van tele. Henri a konyhapultnál áll Jasmine mellett. 

- "Tudok segíteni?"

Jasmine: - "Nem... azt hiszem majdnem kész vagyunk."

Lyla: - "Oké."

Leülök Clement mellé és a barátaimat nézem. Jól érzem magam ebben a pillanatban... A zene továbbra is szól és egy Jay dal következik. Jasmine észrevétlenül Henri felé fordul, mielőtt visszatér ahhoz, amit csinál. Henri mosolyog anélkül, hogy levenné a szemét a (túlzottan) óvatos zöldségvágásról. Aztán elkezdi csendesen énekelni a saját dalát. Szinte reflexből.

Jasmine: - "Annyira jó téged hallgatni... mint minden alkalommal..."

Henri: - "Köszi!"

Jasmine: - "Milyen érzés, amikor meghallod a dalodat a rádióban, vagy a tévében...?"

Henri: - "Hmm... Hát azt kell mondanom, hogy megszoktam! Hahaha! De be kell ismernem, ez határozottan vicces..."

Clement: - "Nem bosszantod magad?"

Henri: - "Hahaha! Nem, clement... Nem 'bosszantom magam'..."

Jasmine: - "Clement! Te tényleg elviselhetetlen tudsz lenni, amikor akarsz!"

Clement: - "Vóah! Ez egy kicsit erős! Nem voltam gonosz!!! Csak feltettem egy kérdést... Néha szeretek egy dalt és ha túl sokat hallgatom, bosszantani kezd! Azt gondoltam, talán néha előfordul a saját dalaiddal is!"

Henri: - "Értem mire gondolsz. Mondjuk úgy, hogy azt hiszem, teszek egy lépést hátrafelé, ha szükséges."

Lyla: Jasmine felé fordul.

Henri: - "Az igaz, hogy először zavarba ejtő volt. Nagyon büszke voltam... féltem az emberek reakciójától..."

Jasmine: - "Mindenesetre tényleg ez az egyik kedvenc dalom!"

Henri: - "Ó! ... Tulajdonképpen nem is tudom, melyiket szereted!"

Jasmine: - "Szeretem az "Into the Image Game'-et!"

Henri: - "Nagyszerű választás!"

Jasmine: - "Köszi!"

Henri: - "Aha, nem igazán volt időnk még erről beszélgetni... mióta tudjátok, hogy én vagyok Jay."

Clement: - "Ez azért van, mert más dolgok is foglalkoztatják..."

Lyla: Felkel, a szeme vörös és nedves a hagymától. Jasmine nyaka köré teszi a karját, magához húzza és megcsókolja a halántékát. 

Jasmine: - "Igazad van, hogy el vagyok foglalva, veled, ez egy teljes munkaidős állás!"

Lyla: Mind nevetésben törtünk ki. Jasmine felhangosítja a zenét. 

Jasmine: - "Ó... Kérlek Henri... Énekelj hangosabban! Kérlek! Kérlek! Kérlek! Clement nem panaszkodik már, mióta tudjuk a titkod!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: Clement felé fordul.

Henri: - "Hogyan tudsz bármit is megtagadni Jasmine-től?"

Clement: - "Pontosan ez a gond, barátom! Nem tagadok meg tőle semmit!"

Lyla: Újra nevetni kezdtünk. 

Lyla új szobája

Henri: - "Hogy érzel az első éjszakáddal kapcsolatban?"

Lyla: 

- "Fáradtan!"

- "Sokkal nyugodtabban."

- "Főleg, hogy itt vagy!"

Henri: - "Ezt nem akartam kihagyni!"

Lyla: Az ágyamra ül és felém nújtja a karját. 

Henri: - "Gyerünk... Be az ágyba."

Lyla: A kezébe csúsztatom a kezem ahogy maga felé húz és mindketten eldőlünk az ágyon. Csókolni és simogatni kezd...

Henri: - "Úgy érzem ez a lakás nagyon praktikus lesz... Nem hallunk semmilyen zajt Jasmine szobájából."

Lyla: Összegömbölyödöm az óriási karjaiban és az új hálószobám mennyezetét nézem.

- "Kicsit olyan, mint új életet kezdeni..."

Henri: - "Valahogy az is."

Lyla: - "Igen..."

Henri: - "Kevésbé érzed nosztalgikusnak?"

Lyla: - "Ne aggódj! Nem fogom elsírni magam a karjaidban!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: - "Pillanatnyilag az egyetlen dolog, ami miatt aggódom, hogy jól fogok e aludni!"

Henri: - "Énekelhetek neked egy kis altatódalt!"

Lyla: Felülök.

- "Ó igen! Tudod, hogy mit szertnék hallani!"

- "Megtennéd?"

(Ha a másik lehetőséget választottad.)

Elkezdem sorolni a dalokat, amiket altatónak énekelhet. De félbeszakít egy nevetéssel.  

Henri: - "Hahaha! Csak vicceltem..."

Lyla: - "Awww... Hittem neked..." 

Magához von és visszahelyezkedem az eretedi pozíciómba a karjaiban. Aztán énekelni kezd. Nem egy altatódalt... de az 'Into the Image Game'-et, lágyan... kicsit olyan, mint egy altatódal, a végén. A pucér mellkasába mosolyogtam, teljes mértékben értékelve ezt a pillanatot. Apró csókokat lehelek a bőrére, láthatatlan mintákat rajzolok. Henri a kezébe veszi a kezem, néhány pillanatig simogatja mielőtt az ajkához emeli és egyenként végigcsókolja az ujjaimat. Pozíciót vált és az ágyra szorít, az izmos teste alá. Kevesebb idő alatt, minthogy kimondhatnám, megszabadulok az apró pizsamámtól.

Henri: - "Imádom ezt a lakást..."

Lyla: - "Azt hiszem én is imádni fogok itt lenni..."

Lassan felébredek és felfogom, hogy nem 'otthon' vagyok, hanem a lakásban. Hát... igen... otthon vagyok... de tudom, hogy értem. Kinyitom a szemem és meglátom Henrit. És ez jobb bárminél. 

Henri: - "Jó reggelt, te... jól aludtál?"

Lyla: - "Ó igen!!!"

A karjaiba csúszok és szerelmesen ölelkezünk. 

- "Szeretném, ha minden reggel ilyen lenne."

Henri: - "Én is... nagyon szeretném."

Lyla:

- "De még van időnk ezen az egészen gondolkodni..."

- "Remélem gyakran átjössz."

Henri: - "Igen. Amennyiszer csak tudok. Még akkor is, ha tudod, hogy az időbeosztásom gyakran bonyolítja a dolgokat."

Lyla: - "Tudom. De ez több, mint elég nekem."

Felkeltünk az ágyból, aztán felöltöztünk és csatlakoztunk Jasmine-hez és Clementhez a nappaliban. Jasmine és Clement már az asztalnál ül. Szerelmesen néznek egymásra mielőtt felénk fordulnak, amikor meghallják, hogy belépünk.

Jasmine: - "Hé ti! Mindent elővettem reggelire!"

Clement: - "Energiára van szükséged a suliba, kicsikém!"

Lyla: - "Ahh!"

Jasmine: - "És ne késs!"

Lyla: - "Ahh!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: - "Az hittem elhagytam a szülői házat és újat találtam!"

A barátaim együtt nevettek. 

Clement: - "Vigyázunk a még iskolába járókra..."

Lyla: - "Annyira béna..."

És belegondolni, hogy egyiküknek sem kezdődött még el az iskola... Mind együtt reggeliztünk jó hangulatban tele örömmel. Egy reggel, akárcsak bármelyik. Aztán Henri és én elindulunk a suli felé. 

Az iskola előtt

Lyla: Még ha csak tíz perc az út gyalog is, Henri kocsival vitt az iskola elé, mielőtt ment dolgozni az apjával. Kiszálltam a kocsiból, körbesétáltam és a vezető oldali ablakhoz hajoltam.   

Henri: - "Legyen szép napod, gyönyörű..."

Lyla: Édesen megcsókoltam. 

- "További szép napot a munkában!"

Henri: - "Igen! Egyelőre haladok tovább. Apám boldog."

Lyla: - "Alig várom, hogy mindent halljak!"

Henri: - "Én is!"

Lyla: 

- "Az órák és a kávézó közt túlterhelt vagyok pillanatnyilag, de úgyis hamarosan találkozunk?"

- "Este találkozunk?"

Henri: - "Elég elfoglalt vagyok ma... és attól tartok estig fog tartani... De átjöhetsz, ha akarsz... Kezdesz hozzászokni ahhoz, hogy látsz dolgozni... Természetesen, ha ez nem zavar téged!!!"

Lyla: - "Imádnám!"

Henri: - "Utána hazaviszlek!"

Lyla: Kinyújtja a nyakát és megcsókol, kicsit elhúzza. Elmosolyodom az ajkain. 

Henri: - "Akkor este..."

A suliban

Lyla: Bemegyek a suliba, a szívem örömmel és szerelemmel van tele. Messziről kiszúrom a barátnőimet és odamegyek hozzájuk. 

Malicia: - "Hűha! Ma milyen korai vagy!" 

Lyla: - "Igeeen! Henri hozott el! Mivel ő az a típus, aki mindig időben érkezik..."

Amelie: - "Jól ment a költözés?"

Lyla: - "Abszolút! Szuper gyors volt. Tényleg imádom a lakásomat!"

Valentin: - "Lyla?"

Lyla: - "Ó! Valentin!" 

Valentin: - "Hé..."

Lyla: Kissé elpirult, de nem pislog és kidülleszti a mellkasát. 

Valentin: - "Remélem, most, hogy egy gimnáziumba járunk, több alkalmam lesz találkozni veled."

Lyla: - "Um... aha... talán!"

Valentin: - "Király... később!"

Lyla: Látom, ahogy a barátai felé sétál. 

Malicia: - "Ez meg mi volt? Elmagyaráznád nekünk?"

Amelie: - "Mindenesetre... a barátai eléggé le vannak nyűgözve, hogy idejött hozzád beszélgetni!"

Lyla: Sóhajtok. Tudtam, hogy el fog jönni ez a nap... Nem láttam őt, mióta elkezdődött az iskola, ami meglepett... 

- "Ő... Clement öccse."

- "Ő... csak egy kölyök, aki túl sokat beszél."

Amelie: - "Ó!!!"

Lyla: - "Aha..."

Malicia: - "Azt hiszem beléd van esve, barátnőm..."

Lyla: - "Kicsit olyasmi.."

Amelie: - "Nem tűnsz túl boldognak ettől."

Lyla: - "Egy kissé tapadós és öntelt."

Malicia: - "Azt kell mondanom, elég cuki a maga módján!"

Lyla: - "Malicia!!! Olyan, mintha az öcsém lenne!"

Malicia: - "Szerinte nyilvánvalóan nem!"

Henriék nappalija

Lyla: Henri ajtót nyit és én belépek. 

- "Nem zavarlak?"

Henri: - "Nem! Gyere be, kérlek."

Antoine: - "Lyla! Szép estét!"

Lyla: Rengeteg papír volt szétterítve a nappaliban az asztalon. Azt hiszem kották. Egy gitár fekszik a kanapén, ami azt mondja nekem, hogy új ötletek kigondolásán vagy egy új dal írásának a közepén vannak.

- "Biztosak vagytok benne, hogy nem zavarok be a kreatív hullámba?"

Antoine: - "Hahaha! Nem... ne aggódj. Azt hiszem eleget alkottunk mára."

Henri: - "Emellett... szeretnénk kikérni a véleményedet!"

Lyla: - "Ó!!! Igen! Igen! Igen!"

Antoine a zongorához ül, Henri megragadja a gitráját. Még sosem láttam őket együtt zenélni. 

Henri: - "Dalszöveg még nincs, szóval csak valami hülyeséget fogok kitalálni... Szóval remélem, tetszeni fog, annak ellenére, hogy ez csak egy durva vázlat."

Lyla: - "Megteszek minden tőlem telhetőt."

Antoine játszani kezd, Henri szinte azonnal követi a gitárral. A zene már most elég szép... Henri énekelni kezd egy olyan nyelven, ami nem létezik, de az illúzió majdnem tökéletes. 

- Az arcom felragyog és imádom, amit hallok.

- Remélem a végős verzió olyan jó lesz, mint ez, bár nem vagyok biztos benne.

És azt gondolni, hogy segítek az ilyen típusú alkotásban... Az, hogy tanúja lehetek egy ilyen műsornak, a leghihetetlenebb örömmel tölt el. Olyan izgalmas... Rajongók millió várják ezeket a dalokat és bármit megadnának, hogy lássák és hallják ezt. 

Antoine: - "Látva az arcodat, azt hiszem tetszik!"

Lyla: Tapsikolok, mint egy ötéves.

-  "Annyira, annyira, annyira állati volt!!!"

Henri: - "Hahaha!"

Antoine: - "Nahát! Micsoda lelkesedés! Remélem ugyanilyen reakciót kapunk a rajongóktól is!"

Lyla: - "Biztos vagyok benne, hogy imádni fogják!"

Antoine: - "Hát szorítunk! Maradsz vacsorára, Lyla? Rendeltem pizzát!"

Lyla: - "Nyammmi! Igen! Persze, hogy maradok!"

Antoine: - "Oké!"

Lyla: Antoine eltűnt az irodájában és kettesben maradtam Henrivel. A gitárja még mindig a térdén pihen. Közömbösen játszik, egy szép dallamot választ ki. 

Henri: - "Mit csinálsz csütörtök este?"

Lyla:

- "Határozottan foglalt vagyok."

- "Egyáltalán semmit. Miért?"

Henri: - "El szeretnélek vinni egy cselló koncertre."

Lyla: - "Óóó!"

Henri: - "De ez nem klasszikus zene! Két ember és a zenéjük rendkívüli! Apámnak köszönhetően két helyet tudott szerezni, szóval... Együtt akartam élvezni a barátnőmmel."

Lyla: - "Neked mindig brilliáns ötleteid vannak!"

Leteszi a gitárját oldalra és magához húz. 

Henri: - "Valójában... tovább haladtam a regényemmel."

Lyla: - "Hogy érted... hogy 'hladtál'?... Úgy mint... elolvashatom anélkül, hogy az egészet megtartanád magadnak?"

Henri: - "Hahaha! Így van!"

Lyla: - "Van címed?!"

Henri: - "Igen!"

Lyla: - "És...???"

Feláll és homlokon csókol. 

Henri: - "Meg fogod tudni, ha eljön az ideje..."

Lyla: Rámkacsint. 

- "Awww! Belehalok a kíváncsiságba!"

Henri: - "Hahaha! Tudom!"

Lyla: - "Legalább azt elárulnád, miről szól?"

Henri: - "Hmm... Annyit elárulhatok, hogy két ember találkozásával kezdődik... egy kávézóban."

Lyla: Úgy néz ki, mintha tesztelne. Próbálja kideríteni, hogy érdekelhet-e ez a csekély összegzés?

- "Ez... eredetinek tűnik!"

- "Fukar vagy az információkkal... tudtad?"

Henri: - "Hahaha!"

Lylaék nappalija

Caroline: - "Édesem!"

Lyla: Ahogy  beléptem a házunkba, anya egyből a karjaiba ragadott. 

Caroline: - "Hogy vagy? Szükséged van valamire? Jól alszol? Eleget eszel?"

Lyla: - "Anya... még csak három napja mentem el... és már mondtam... minden rendben!!!"

Arcon csókoltam az én drága anyukámat. 

Albert: - "Szép jó estét, édesem! Anyukád már alig várta, hogy itt legyél..."

Lyla: - "Azt látom!"

Albert: - "Jó estét, Henri! Annyira örülök, hogy te is velünk töltöd a ma estét."

Henri: - "Én is örülök, Albert. Ne aggódj, Caroline. A drága kislányoddal minden rendben van. A lakás Az apartman ideális iránnyal és elhelyezkedéssel rendelkezik. Tisztában vagyok az aggodalmaddal Lyla távozása miatt, de ne félj, én magam gondoskodtam arról, hogy minden tökéletes legyen a beköltözésnél."

Caroline: - "Köszönöm, Henri..."

Lyla: Pár pillanat alatt sikerül megnyugtatnia anyámat. A szerelmem mágikus.

Alex: - "Ah! Azt hittem XIV. Lajost hallom beszélni a nappaliban!"

Lyla: - "Mi van?"

Alex: - "Ah ne már, srácok, ne áltassuk magunkat, senki nem beszél így ebben a században."

Henri: - "Jó estét, Alex. Mint mindig, most is nagyon izgatott vagyok, hogy láthatlak. Hogy vagy?"

Lyla: A bátyám burzsoá akcentust vesz fel, miközben felegyenesedik, hogy válaszoljon neki.

Alex: - "Nagyon jól vagyok, kedves uram..."

Lyla: Henri a szemét forgatja. 

Caroline: - "Hagyd abba a húgod barátjának piszkálását!"

Lyla: Odamegy Henrihez. 

Alex: - "Hé haver! Játszunk egy kis játékot... Ismételd utánam, csak hogy lássam. Mondd 'Szar'!"

Henri: - "?"

Alex: - "Várj, várj, nem! Mondd... 'Szent fa..'"

Albert: - "Alex!"

Lyla: Nem volt ideje befejezni az idióta mondatát mielőtt apa komolyan leszidja.

Albert: - "Csak mert te vulgáris vagy, még nem jelenti azt, hogy mindenki másnak is annak kell lennie!"

Henri: - "Hahaha!" 

Lyla: Ez az este... eseménydúsnak ígérkezik!

A cselló koncerten

Lyla: - "Wow! Nagyszerű helyünk van!"

Henri: - "Természetesen! Amikor apám gondoskodik az ilyesmiről... nem teszi félgőzzel!"

Lyla: - "Ezt megerősíthetem... A végén még hozzászokom! Jasmine és közted még sose voltam hat méternél közelebb a színpadhoz!"

Henri: - "Most már csak az maradt, hogy remélem tetszeni fog a zene!"

Lyla:

- "Be kell vallanom, hogy nehezen értem, hogy ez hogy nem klasszikus zene, ha két csellista játszik..."

- "Nem számít milyen, biztos vagyok benne, hogy nagyszerű élmény lesz."

Henri: - "Pontosan."

Lyla: - "Régóta bírod ezt az együttest?"

Henri: - "Igen. Nagyon szeretem őket."

Lyla: - "Ennyire?"

Bólint. 

Henri: - "Régóta kértem már apától, hogy szerezzen jegyet erre a koncertre. Elég ritkán jönnek Franciaországba." 

Lyla: - "Nem franciák?"

Henri: - "Nem. Habár, évek óta követem őket. Volt alkalmam látni őket egyszer Londonban. Azóta még jobbak lettek, de nem volt alkalmam látni őke... Főleg 'tudodkivel', nincs túl sok időm utazgatni, vagy elhagyni a drága országunkat..."

Lyla: - "Megértem... Akkor maximálisan ki kell ezt élvezned!"

Henri: - "Pontosan!" 

Lyla: Annyira boldog. Ebben a pillanatban kialudtak a fények és elkezdődött a műsor. Látványos módon. Olyan erővel halljuk a csellókat, hogy eláll a szavam. A tempó eszeveszett, a közönség üvöltve reagál, mindenki hisztérikus. A két csellista megjelenik a színpadon a szuper modern hangszereikkel. Szinte nem is tűnnek csellónak. Őrületes energiájuk van!  Teljesen le vagyok nyűgözve! Henri vigyorogva néz rám. Tuti előre megjósolta a reakciómat.

- Őrülten mosolygok, hogy megmutassam neki, mennyire imádom.

- Túlzott izgalommal tapsolok. 

Majdnem olyan, mint egy igazi rock koncert! Ha hallanád ezt a zenét, sosem gondolnád, hogy csak csellók! A feldolgozott híres dalokat teljesen átalakították. Néhány klasszikust is játszanak a saját stílusukban, ami fantasztikus. Egyetlen pillanatig sem unatkoztam. Több, mint két óra múlva a koncert véget ért és az embereke felkeltek, hogy elinduljanak. 

- "Találkoztál már velük?"

Henri: - "Nem. De szeretnék... remélem, hogy Jay tud majd egyszer, de nem vagyok biztos benne..."

Lyla: - "Miért?"

Henri: - "Lefogadom, hogy még az enyémnél is zsúfoltabb az ütemtervük, és ne feledd, nem Franciaországban élnek. Szóval... Hacsak nem szervezünk egy tervezett találkozót... nekem ez nagyon bonyolultnak tűnik."

Lyla: - "De... ma este itt vagyunk. Miért nem használod ki?"

Henri: - "Hahaha! És hogy tegyem, Lyla kisasszony? Most csak Henri vagyok..."

Lyla: - "Ez már nem is rossz..."

Rákacsintok.

Henri: - "Haha! Ez valószínűleg nem elég."

Lyla: Visszakacsint rám. 

- "Henri? Nálad vannak a kontaktlencséid?"

Henri: - "Hmm... Igen, mindig... Mindig nálam van a kellék táskám. A biztonság kedvéért." 

Lyla: - "Tökéletes. Kövess."

Henri: - "Ha... Mi? Lyla?"

Lyla: - "Egy kis szerencsével... egy bizonyos személy talán emlékszik rám."

Henri: - "Ennek van értelme, hogy tudna bárki is elfelejteni téged?"

Lyla: - "Minden ezen múlik."

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: A terem komolyan kezd kiürülni, most, vagy soha. Kézen fogva húzom a barátomat a backstage bejárata felé, amit már kezdek jól ismerni.

Backstage

Lyla: - "Henri, menj oda, oldalra, és diszkréten tedd be a kontaktlencséidet és tedd fel a nyakláncaidat. Nem hiszem, hogy a fül piercingjeidet is fel kell tenned. Tűzd fel a hajad és vedd le a pólódat. Azt hiszem ez elég lesz. A többit majd én megoldom."

Úgy tesz, ahogy mondtam, extrém körültekintően. 

- "Menj egy kicsit hátrébb... nem akarunk zendülést okozni, ha valaki felismerne téged.."

Henri: - "Aha..."

Lyla: Most a biztonsági őrök felé tartok... szerencsére ugyanazok, akikkel két hónapja kellett megküzdenem, Jay koncertjére. Ugyanazok az emberek, akiknek könyörögtem, hogy láthassam Antoine-t. Remélem, hogy ez a történet így vagy úgy megragadta a fejükben... Szorítsunk. 

- "Jó estét, uraim!"

Biztonsági őr: - "Ó! Kit látnak szemeim?! 'Antoine'-t akarod látni?"

Lyla: - "Hahaha! Nem, ezúttal nem... Köszönöm megint a múltkorit... nagyon fontos volt."

Biztonsági őr: - "Semmiség. Csak tesszük a dolgunkat, neked volt engedélyed... ha nem lett volna, sosem engedünk be."

Lyla: - "Nem kételkedem! Hát... Kiderült... Hogy szeretnék visszamenni oda."

Vigyorogva néz rám. 

Biztonsági őr: - "És... ezúttal kit kellene hívnom?"

Lyla: - "Haha... nem tudom!"

Biztonsági őr: - "Hahaha! Szemtelen vagy, kisasszony!"

Lyla: - "Mindig!"

- "Pontosan tudod, hogy be fogok jutni...!"

- "Valójában, ez nem nekem való. Még ha imádtam is a koncertet."

(Ha a másik lehetőséget választottad)

Hatalmas mosollyal nézek rá, provokálom.   

Biztonsági őr: - "Hát azt majd meglátjuk..."

Lyla: Nem ártana egy kicsit pontosabb magyarázatot adnom neki, mint a kis viccem. 

- "Valaki olyannal vagyok, aki szívesen találkozna ezekkel a csellistákkal."

Biztonsági őr: - "Ne viccelj... Az angol királynővel vagy?"

Lyla: - "Nem. Jay-jel vagyok."

Biztonsági őr: - "Hogy mondod?"

Lyla: Mutatok a néhány méterre tőlem álló Henri -re, aki elég kényelmetlenül érzi magát mindezek miatt, egy oszlop mögé bújva, az árnyékban.

- "A probléma az, hogy ezt a találkozót nem terveztük előre, a menedzsere nincs itt... Én... én csak... a menedzser asszisztense vagyok..."

A biztonsági őr meglepettnek tűnik. 

Biztonsági őr: - "Elég fiatalnak tűnsz ahhoz, hogy menedzser asszisztens legyél..."

Lyla: - "Igeeen.... Hát... Inkább gyakornok vagyok, igaz, de... Antoine azt mondta, hogy nagyon jó vagyok abban, amit csinálok! Mindegy! Elkalandoztam! Jay nagyon szeretne találkozni az együttessel és szeretnénk tudni, hogy lehetséges-e az álmát valóra váltani."

Jelzek Henrinek, hogy jöjjön oda. Sóhajt. 

Jay: - "Jó estét, uram... Sajnálom, hogy ezzel a kéréssel fordulunk önhöz..."

Biztonsági őr: - "Ó! Jó estét, uram! Nem ismertem meg."

Jay: - "Igen... többé-kevésbé próbálok rejtőzni."

Lyla: Henri arrogánsan rámosolyog, amit csak Jay-ként használ. 

Jay: - "Lehetséges lenne, hogy mindketten kaphassunk engedélyt? Kérem?"

Biztonsági őr: - "Hmm... Ez nem igazán az én munkám..."

Lyla:

- "Biztos vagyok benne, hogy tud tenni valamit..."

- "Ah... Kár..."

- "Jay épp az imént mondta nekem, hogy soha nem lesz alkalma találkozni a kedvenc zenészeivel... Be akartam bizonyítani neki, hogy téved! Biztos vagyok benne, hogy Ön az a fajta ember, akinek több trükk is van a tarsolyában... És Jay sosem fogja elfelejteni, amit érte és az álmáért tett!"

Biztonsági őr: - "Sosem adod fel, igaz...?"

Lyla: - "Soha."

Ja-re néz. 

Biztonsági őr: - "Mindig ilyen?"

Jay: - "Ha tudná..."

A biztonsági őr sóhajt. 

Biztonsági őr: - "Megnézem mit tehetek... de nem ígérhetek semmit!"

Jay: - "Köszönöm."

Elmegy, de halljuk, ahogy beszél. Ránk néz, mintha megerősítené, ki vagyok. Egy pillanat múlva valaki előjött a függöny mögül. Egyből felismerem Simon urat, a koncert terem igazgatóját. 

Simon: - "Jó estét, Jay!"

Jay: - "Simon úr! Sajnálom, hogy ezzel zavarjuk... nem igazán volt megtervezve."

Simon: - "Ne aggódj emiatt. Azonnal megyek és beszélek a banda menedzserével. Gyere be, ne maradj itt."

Jay: Egy hívást intéz angolul, látszólag elégedett a válasszal.

Simon: - "Örülnének, ha találkoznának veled!"

Jay: Lylara nézek, győzedelmesen mosolyog rám. Követjük az igazgatót. 

Az öltözőben

Jay: Simon úr belép az öltözőbe, amit szinte fejből ismerek, hiszen már rengeteg órát töltöttem ott. Mi is belépünk mögötte. 

Simon: - "Itt vannak a vendégeitek! Jay és a barátja!"

Luke: - "Jay!"

Stephen: - "Igeeen!"

Jay: Nyílvánvalóan angolul kezdek beszélgetni velük. 

- "Hé!"

- "Ő itt Lyla, a barátom."

- "Ő itt Ly, az... asszisztensem."

Vigyázok, hogy ne mondjam el nekik, hogy ő a 'barátnőm', de nem hiszem, hogy becsapjhatom őket.

- "Lyla! Ők itt Luke és Stephen. Kösz, hogy fogadtatok minket srácok..."

Stephen: - "Sosem képzeltük volna, hogy egy olyan sztár, mint te el fog jönni az egyik koncertünkre!!!"

Luke: - "Tökre! Nem kellett volna haboznod, hogy begyere hozzánk! Hallottuk, hogy a backstage bejáratánál át kellett mennetek a biztonságiakon!"

Jay: - "Hahaha! Igen... Lylanak köszönhetően."

Lyla  felnéz, tisztában van vele, hogy róla beszélünk. Úgy tűnik, kissé túlterhelt az angol nyelvű beszélgetés miatt, de az igaz, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy megértse.

Stephen: - "Köszi, Lyla!"

Lyla: - "Köszönöm! Örülök, hogy találkoztunk! Imádtam a show-tokat! Ó... bocsánatot kérek a borzalmas francia akcentusom miatt. Nagyon rossz az angolom."

Luke: - "Hahaha! Ne tedd. Aranyos!"

Lyla: - "Köszönöm! Örülök, hogy nem nevetsz ki!"

Jay: Együtt nevetnek.

- "Sokkal jobbak lettetek! A hangszereitek nagyon szépek..."

Luke: - "Köszi! Ezekkel nem igazán nézünk ki rocksztároknak, úgy, mintha gitárunk lenne, de próbálkozunk!"

Jay: Nézem ezeket a csodákat, amelyek szüntelen meghökkentenek

- "Szabad?"

- Nem bírom levenni róluk a szemem.

Ujjaimmal a csellóik felé mutatok, hogy megkérdezzem, megérinthetem-e őket.

Luke: - "Persze! Rajta!"

Stephen: - "Kicsit kényelmetlenebb, mint a te hangszered!"

Jay: Mindketten nevetnek, miközben én közelebbről is megnézem a hangszereket. 

Stephen: - "Megfoghatod, ha akarod... Egészen addig, amíg óvatos vagy. Köztünk zenészek közt szólva, azt hiszem pontosan tudod, hogyan bánj óvatosan az ilyen dolgokkal."

Jay: Bólintok. Megyek és leülök a székre nem túl messze onnan, ahol eddig álltam. 

- "Szabad...?"

Luke és Stephen meglepetten néznek össze.

Luke: - "Öhm... Igen..."

Jay: Úgy helyezem el a hangszert, mintha játszanék rajta... A meglepetés győz felettem. Ez lenyűgöző... Ez egyáltalán nem ugyanaz az érzés... Nagyon bonyolultan kifinomult és finomított kialakítása miatt ez a cselló sokkal kevésbé impozáns, mint az enyém. A kezelése azonban nagyon kellemes. 

Stephen: - "Hű! De... Te tudod hogyan kell játszani egy csellón?"

Jay: Rájuk mosolygok. 

- "Jobban, mint gitáron."

Luke és Stephen: - "MICSODAAA?"

Jay: - "Hahaha!"

Ők is leülnek, Stephen felveszi a csellóját és Luke meg fog egy sokkal hagyományosabb hangszert. Luke rámutat a tokban heverő íjra mellettem. Aztán mosolyogva egymásra néznek. Luke kezd... és felismerem a legismertebb dalomat: 'Into the Image Game'. Stephen bekapcsolódik és egy pillanat alatt felzárkózik Luke dallamához... aztán mindketten rámnéznek és megértem a felhívásukat. 

- Megragadom az íjat és csatlakozom.

- Megrázom a fejem, jelezve nekik, hogy inkább hallgatom.

Felragyog az arcuk és megvadulnak. 

Az eufóriájuk ragályos, és követem a példájukat. Majd egy órán át játszunk így. Nem tudom, hogyan tartják ezt a ritmust egy egész koncerten! Olyan sok energia! Lylara nézek. Boldog és nem hagy ki egy ütemet sem. 

Luke: - "Hű! Jay!!!"

Stephen: - "Ez igazán állati volt!!! Annyira le vagyok nyűgözve!"

Luke: - "Nem tudtuk, hogy játszol csellón!"

Jay: - "Hahaha! Igen, így kezdem zenélni!"

Luke: - "Miért nem játszol a színpadon?! Még sosem láttunk a..."

Jay: - "... Nem tudom..."

Mint mindig, most sem szeretnék semmiféle kapcsolatot Henri és Jay közt...

Luke: - "Kellene!"

Jay: - "Meggondolom!"

Így ért véget az este. Lyla megfogta a kezem. Csodálatos új emlékeket hoztam létre. Annyira hálás vagyok neki...

Alex szobája

Lyla:  Alex ajtaján kopogok. 

Alex: - "Igen?"

Lyla: Bemegyek a bátyám szobájába. 

Alex: - "Hé!! Hugi! Mi szél hozott?"

Lyla: Örül, hogy lát. 

- "Elvesztem és követtem a fényt, ami ide vezetett..."

- "Azért jöttem, hogy elvigyem néhány dolgomat... ezért szerettem volna megragadni az alkalmat, hogy egy kicsit lássalak."

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "Amíg itt vagyok ... Úgy gondoltam, összeszedhetném néhány holmimat."

Alex: - "Jól tetted! Akarsz játszani?"

Lyla: Épp játszott, amikor beléptem.

- "Aha!"

Leülök mellé. Felismerem Sheran egyik új dalát. 

- "Jobban bírod ezt a Sherant, mint azt gondoltam!"

Alex: - "Tutira! Annyira dögös!"

Lyla: - "? A tehetségéért értékeled őt, vagy a kinézetéért?!"

Alex: - "Mindkettő! Hahaha!"

Lyla: Mindenesetre egyre többször hallok róla... Nem maradok túl sokáig, Jasmine vár rám, ez az első közös esténk csak kettesben. Mostanáig nem volt esélyünk egyedül maradni.  

Alex: A húgom elhagyta a szobámat és folytatom a játékot. Egyedül kicsit hülyén érzem magam... a tini szobámban... huszonegy évesen, miközben a húgom már megtalálta a függetlenségét. Szeretnék elköltözni, de ugyanakkor... annyira lusta vagyok. Most kezdtem egy új munkát és elég stresszes. Őszintén, csak nem akarok aggódni semmi mást miatt. Főleg, mert megtarthatom az összes pénzt, amit keresek! Nincs lakbér! Még ha... nos... be is segítek a szüleimnek az élelmiszerek vásárlásába... pénzügyileg még mindig előnyös maradni egy ideig, és kihasználni ezt. Csörög a telefonom. Ez Sofia. 

- Válaszolok

- Hagyom csörögni

Kihangosítom. Nem engedem el a kontrollert, egy játék közepén vagyok. 

- Halló!"

Sopia: - "Hé cuki!"

Alex: Ahh! Utálom, amikor így hív...

- "Aha! Szia Sofia.."

Sofia: - "Mikor találkozunk? Átmehetek?"

Alex: Azta, azta, azta! Kicsit gyorsan halad... Megfojt.

- "Öhm... Az van, hogy... elég elfoglalt vagyok mostanában... A munka és barátok közt... Hát... Érted!"

Sofia: - "Aha... És most? Mit csinálsz? Remélem nem egy másik lánnyal vagy!"

Alex: Fékevesztett, így vallat! 

- "Itthon vagyok, a szobámban, játszom. És sosem randiztam egyszerre két lánnyal, csak hogy tudd."

Azt sem tudom miért védekezem. 

Sofia: - "Aha... Nem tudom hihetek e neked!" 

Alex: - "Micsoda?!"

Sofia: - "Igen, hát... Mind tudjuk, hogy rengeteg barátnőd van és egyikkel sem maradsz együtt..."

Alex: - "És akkor? Hát, tudod mit, ma este ráérek, ha akarod."

Sofia: - "Oké! Nagyszerű! Akkor este talizunk nálam!"

Alex: - "Aha, jól van, akkor később."

Letettem. Mit csinálok? Beleegyeztem, hogy találkozom vele, bár nem akarok, csak hogy békén hagyjon, és ne tegyen fel hülye kérdéseket. Azt hiszem ennek a kapcsolatnak nemsokára vége lesz. Talán még ki is használhatom ezt az estét, hogy tisztázzak néhány dolgot. Nem tehetek róla, de a húgomra gondolok és négyszeműre. Igazából nehezen értem, hogy az emberek hogyan kötődhetnek ennyire más emberekhez. Főleg hozzá. Oké... a húgom dögös, ezt én is látom, szóval azt hiszem megvan, amire szüksége van négyszeműnek ahhoz, hogy boldog legyen vele. A szerelem tényleg nem nekem való. Egyszer voltam szerelmes, gyerekként és ő összetörte a szívemet. És ez nem vezetett sehova... Ráadásul nem találok senkit nagyszerűnek.  Úgy érzem nem vagyok elég jó az okos lányoknak... Talán velem van a baj... Hallom Lyla hangját a fejemben, amint azt mondja: 'Ez azt jelenti, hogy magadba kell nézni!' ... Igen... biztosan igaza van, de... Majd holnap. Igen, holnap foglalkozunk ezzel. A telefonom újra csörög. Nyilván nem fog békén hagyni. Válaszolok, miközben azt gondolom, hogy csendesre kell állítanom, és nem rezgőre, így nem fogok zavarni.

- "Igen?!"

Sebastien: - "Hé! Mizu? Mérges vagy, vagy mi?!"

Alex: - "Ó ember, Sofia nyaggatott!"

Sebastien: - "Ki?! Aaaah! Az új barátnőd!!!"

Alex: - "Aha... Hát... már nem sokáig."

Sebastien: - "Őrült vagy, ember, tudod...?"

Alex: - "Ja, tök mindegy."

Sebastien: - "Miközben a húgod lassan házasodni fog!"

Alex: - "Elég! Ezzel ne viccelj!"

Sebastien: - "Hahaha!"

Alex: Ez az idióta nevet, de totál el tudom képzelni, hogy a Négyszemű valamelyik nap megkéri... és Lyla természetesen igent mond. Gyerekeik lesznek... akik 'nagybácsinak' hívnak... Azta! Mire gondolok?!

Sebastien: - "Haver?! Ott vagy még?!"

Alex: - "Ha? Igen... igen..."

Sebastien: - "Találnod kellene egy barátnőt, aki igazán érdekel."

Alex: - "Mintha ez lenne az életcél! Megvagyok egyedül is! Nekem nagyon bejön!"

Sebastien: - "Nem mondtad el, hogy 'Sofiával' vagy...?"

Alex: - "Ah... ja... már meg is feledkeztem róla..."

Sebastien: - "Kezdd azzal, hogy egy kicsit tiszteletteljesebb leszel..."

Alex: - "Ahh! Te is kezded?! Olyan vagy, mint a húgom!"

Sebastien: - "Valld be, hogy nagyon szörnyű vagy, ha lányokról van szó!"

Alex: - "... Aha... ez igaz! Ugyanakkor ők hegyeket és csodákat ígérnek, aztán amikor elkapnak a hálójukba, teljesen mást mutatnak! Mindig kicsit becsapottnak érzem magam..."

Sebastien: - "Te sem erőlteted..."

Alex: - "Talán..."

Hallom, hogy sóhajt. 

Sebastien: - "Ez azért van, mert még nem találtad meg a megfelelő személyt..."

Alex: - "Aha... talán..."

Ez még mindig azt jelenti, hogy ennek a személynek léteznie kell.

- "Ha lehetne, magas, vékony, szőke, nagy cickókkal, az még jobb lenne..."

Sebastien: - "Tényleg hülye vagy, amikor az akarsz lenni! Tudod?!"

Alex: - "Hahaha! Ez azért van, mert tudom, hogy szerelmes vagy belém!"

Sebastien: - "Menj és nevess! Egy nap keményen bele fogsz esni egy nőbe, pont akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá!"

Alex: - "Pfff..."

Mindenkinek abba kéne hagynia, hogy ugyanazt ismételgeti újra és újra. Lyla pontosan ezt mondta... 

- "Nos, holnap még nem jelenik meg! És én nem sietek!"

Sebastien: - "Ja, nyugodj meg... én fogok nevetni, amikor nem tudod, mi ütött beléd! Olyan területen, ahol nem vagy kitűnő! És látni, ahogy elbuksz..."

Alex: - "Folyamatosan beszélsz!"

A lakásban

Jasmine: - "A pink határozottan jobban néz ki rajtad."

Lyla: Jasmine a körmeimet festi miközben mindenről és semmiről beszélgetünk, a zene szokás szerint szól a háttérben. És belegondolni, hogy mostantól ez az életünk. Olyan nyugodt, olyan pihentető... A vele való együttélés megnyugtat. 

- "Már csak egy hét és kezded a sulit?"

Jasmine: - "Igeen!"

Lyla: 

- "Téged ismerve, biztos nagyon ideges vagy!"

- "Nem aggódsz miatta?"

Jasmine: - "De igen! De várom is!"

Lyla: - "Ismerlek..."

Jasmine: - "Nagyon izgatott vagyok, hogy mindent megtanulhatok a témáról! Hogy saját kezűleg kezdhessek el készíteni ruhákat, a saját ötleteim alapján! Te leszel a hivatalos modellem!"

Lyla: - "Hahaha! Többet nem is kérhetek!"

Jasmine: - "Amúgy hogy tetszik az itteni életd egy hét után?"

Lyla: - "Nagyon szeretem... Még ha olyan gyorsan telik is az idő, mivel annyi dolgom van... de örülök, hogy csak pihenhetek és veled lóghatok ma este."

Jasmine: - "Én is, barátnőm!"

Lyla: Az estét egyszerűen így töltöttük... Meséltem neki a koncertről Henrivel és aztán Jay-jel és ő mesélt nekem az estékről Clementtel, megmutatta az új vázlatait... 

- "Mit gondolsz Sheranról?"

Jasmine: - "Nagyon tetszik, amit csinál! De én Jay-t preferálom, ha ettől jobban érzed magad!"

Lyla: - "Hahaha! A bátyám imádja őt!"

Jasmine: - "Ez nem lep meg. Nagyon könnyű kedvelni! Clementet leszámítva..."

Lyla:

- "Miért nem bírja?"

- "Ő is Jay-t preferálja?"

Jasmine: - "Ismered, nem az van, hgy nem kedveli... csak nem igazán érdekli... érted?"

Lyla: - "Teljesen!"

Jasmine: - "Tudod mit? Angol órákat tartok középiskolás gyerekeknek! Jó sok leckém van... Ha az iskolai órarendem megengedi, képes leszek jó tempót tartani, és fizethetem a számláimat a szüleim helyett!"

Lyla: - "Ó!! Ez állati!" 

Jasmine: - "Igen! Ez még egy lépés az önállóság felé!"

Lyla: - "Gratulálok!!!"

A suliban

Malicia: - "Az óra egy örökkévalóságig tartott..."

Lyla: - "Hű... Ez az első alkalom, hogy kritizálni hallottalak Trumer úr valamelyik óráját..."

Malicia: - "Mindent el kell kezdeni valahol."

Amelia: - "Igaz, hogy különösen hosszú volt..."

Lyla: Folytattuk az értekezést az óráról, amikor a telefonom rezegni kezdett. 

- "Halló?"

Antoine: - "Lyla! Kérlek mondd, hogy el tudsz jönni az iskolából!"

Lyla: - "Antoine?! Igen... Máris indulok..."

Antoine: - "Megtennél nekem egy szívességet, kérlek?"

Lyla: - "Persze!"

Antoine: - "Henri itt hagyta a telefonját és elment cselló órára és csak most vettem észre, nekem pedig el kell mennem egy fontos megbeszélésre. A gimi útba esik! Beugorhatok és otthagyhatnám neked, hogy az órája után odaadd neki? Szüksége lesz rá este..."

Lyla: - "Uh... Igen... de hol van az órája?"

Antoine: - "Közvetlenül a belvárosban, a színház közelében! Alig fél óra múlva végez... Ezért kérem ezt a szívességet... és azért is, mert így nem kell olyen messzire mennem az uticélomtól."

Lyla:

- "Ne aggódj!"

- "Csak hát... elég sok dolgom van..."

Antoine: - "Köszönöm! Két perc múlva a suli előtt leszek!"

Lyla: - "Várlak!"

A suli előtt

Malicia: - "Hű! Ez a csávód faterja? Dögös!"

Amelie: - "Egyetértek!"

Lyla: - "Lányok...!"

A szememet forgatom. Antoine a közelünkben parkol le és sietve jön hozzám, miközben én elindulok felé.

Antoine: - "Köszönöm, Lyla! Te vagy a legjobb! Tessék!"

Lyla: Megadja a címet, ahova el kell vinnem, és gyorsan távozik.

A cselló teremnél

Lyla: Éppen időben érek az amfiteátrumhoz. Látom, ahogy néhányan elmennek, miközben mások a dolgaikat szedik össze, vagy beszélgetnek. Végre meglátom Henrit... Clementine, az egyik hegedűs, akit Henri egyik cselló előadásán láttam, és úgy tűnik, hogy kedveli Henrit (kicsit túlságosan is), még csinosabb is, mint emlékszem. Sokkal érettebbnek tűnik, mint legutóbb. Néhány hónapja még úgy nézett ki, mint egy középiskolás tanuló. Nem igazán tetszik... Nekem ez egyáltalán nem tetszik... Vele nevet... a karjára teszi a kezét.... egy kicsit túl közel van. A szívem dübörög. De nem úgy tűnik, hogy Henrit zavarja, teljesen nyugodt. Nézem ezt a lányt, ahogy flörtöl a férfival, akit szeretek. Felfalja a szemeivel... Még ha értem is, nem tehetek róla, de dühös vagyok! Nem mondta el neki, hogy együtt van valakivel? Henri összeszedte a dolgait, hogy induljon és elkapta a tekintetem. Nehezemre esik elrejtenem a csalódottságomat. 

Henri: - "Lyla?!"

Lyla: Odajön hozzám és diszkréten megcsókol.

- Egy pillantást sem vetek Clementine-re.

- Clementinre bámulok.

(Ha a másik lehetőséget választod)

De ő nem néz engem. Nem tetszik, ahogy viselkedem és gyorsan másfelé nézek. 

Henri: - "Mizu? Mit csinálsz itt?"

Lyla: Próbálom visszanyerni a nyugalmamat, ő nyilván nem érzi magát kényelmetlenül... neki minden 'normális'. Általában nem vagyok féltékeny típus és határozottan nem akarok jelenetet rendezni. Egy ilyen apróság miatt. 

- "Apád odaadta a telefonodat, szóval elhoztam neked, otthon felejtetted!"

Henri: - "Ó! Igazad van!!! Arra gondoltam, hogy el fogok késni a találkozómról, ha haza kell mennem érte..."

Lyla: - "Hát, ahogy látod... időben leszel!"

Henri: - "Nagyszerű! Köszönöm, Lyla!"

Lyla: Újra megcsókol és találkozik a tekintetem Clementine-nel, aki bámulva sétál felénk. ...

Henri: - "Szeretnéd, hogy hazavigyelek?"

Lyla: - "Nem... el fogsz késni a megbeszélésről..."

Henri: - "Az igaz..."

Lyla: Elindultunk, ki ki a maga útján. 

A városban

Lyla: A belvárosba sétálgatok... az érzelmeim túlcsordultak. Nem kéne féltékenynek lennem... Semmi okom féltékenynek lenni... De... de... 

- Megérthetné, hogy Henri nem akar vele lenni, mert már tisztázta ezt vele! 

- Hű! Annyira ideges vagyok, hogy Clementine flörtölt vele!

(Ha a másik lehetőséget választod)

Vagy, talán úgy tesz, mintha nem értené. Csak ezt tudom elképzelni... mert hogy máshogy magyarázhatnám, hogy Henrit mennyire nem zavarta? Ez annyira bosszant! Előveszem a telefonomat.

Clement: - "Halló?"

Lyla: - "Clement..."

Clement: - "Ó... nem vagy jól..."

Lyla: - "Jól vagyok..."

Clement: - "..."

Lyla: - "Oké..."

Clement: - "Át akarsz jönni?"

Lyla: - "Igen..."

Clementék háza

Valentine: - "Lyla?!"

Lyla: Ahh! Az öccsével való találkozást nem terveztem be. 

Valentin: - "Jól vagy?"

Lyla: Biztos rosszul fest az arcom, látva a meglepődését. 

Valentin: - "A csávód bántott meg?! Tudtam!"

Clement: - "Hé! Ne kezdd!"

Lyla: Clement bejön és kipaterolja az öccsét, lélegzethez juttatva. Valentine morog, ahogy a szobájába megy. 

Clement: - "Bocs az öcsém miatt..."

Lyla: - "Hozzászoktam."

Clement: - "Aha... Nem neked kell vele élni... és mióta elkezdte a gimit és lát ott téged, még rosszabb. Azt hiszem, dicsekedik a haverjainak, és azt mondja nekik, hogy nagyon-nagyon közel álltok egymáshoz, stb..."

Lyla:

- "Nekem mindegy ... ezt te is tudod..."

- "Ez nem király..."

Clement: - "Aha... Na... gyere... ülj le... Csupa fül vagyok."

Lyla: Nagyot sóhajtok. 

- "Henriről van szó..."

Clement: - "Micsoda? Felfedeztél egy új titkot?"

Lyla: - "Hát, nem... hülye... Elmentem, hogy találkozzak vele a cselló óra után... és... és..."

Hangosan sóhajtok, érzem, hogy emelkednek az érzelmeim. 

Clement: - "Hé! Lyla! Mi történt?!"

Lyla: - "... Semmi..."

Clement: - "És a 'semmi' miatt kezdtél sírni...? Az nem egy jó ok..."

Lyla: Még én sem értem az eltúlzott rekciómat. Megsimogatja a vállamat, hogy megnyugtasson és elmondom neki Henri és Clement viselkedését.

Clement: - "És emiatt érzed így magad?"

Lyla: - "Tudom... hülyeség... Nem kéne idegeskednem emiatt. " 

Megrázza a fejét. 

Clement: - "Lyla... sírhatsz bármiért, amiért csak akarsz. Ha úgy érzed szükséged van rá, akkor ki kell engedned azt, ami ki akar jönni. Tök mindegy, hogy az ok fontos e, vagy sem."

Lyla: - "... Én... nem sírok..."

Clement: - "Mindig jobb, ha kiengeded."

Lyla: Sóhajtok. 

- "Tudod... Amikor látom a videóit... amikor ő... hát... tudod..."

Bólogat. 

- "És azok a lányok... akik rajta lógnak... és kiabálnak... akik meg akarják érinteni, megcsókolni, akik azt mondják, hogy szeretik őt... látni, hogy foglalkozik mindezzel... azt hiszem ez sokkal nehezebb nekem, mint gondoltam..."

Clement: - "Hmm... értem..."

Lyla: - "Szóval, amikor látom, hogy ugyanígy viselkedik Clementine-nal... Elég nehéz kezelni..."

- "Mintha... az univerzum össze nője sem lenne elég neki..."

- "Csak boldognak kellene lennie velem..."

Clement: - "Tudjuk, hogy ez nem ilyen..."

Lyla: - "Igen... tudom... Csak azt éreztem, hogy ellökhette volna... hát, finoman... Ugye?"

Clement: - Kivéve, hogy nem vagy az ő helyében... Nem kellene feltételezéseket tenned."

Lyla: - "Tudom..."

Clement: - "Tudod, nem kéne negatív következtetéseket levonnod... a végén még elhiszed őket! Világosan kell kifejezned magad az érintettekkel, hogy elkerüld az egészségtelen félreértéseket..."

Lyla: A padlón vagyok.

- "Sosem tudtam, hogy ilyen bölcs vagy..."

Clement: - "Nem viccelek! Anya egy csomószor mondta ezt... Imádja ezt az írót, elfelejtettem a nevét... ő írt ezekről az életelvekről. Egy idő után a fejembe ragadt."

Lyla: - "Értem..."

Clement: - "Mindegy... Ne legyél dühös Henrire valamiért, amit el sem követett..."

Lyla: - "De... nem vagyok dühös rá... nem haragszom senkire. Még Clementinre sem... Hát igen... talán magamra, a béna reakcióm miatt. Annyira szégyellem magam..."

Clement: - "Hahaha!"

Lyla: - "Ne gúnyolódj..."

Clement: - "Féltékeny vagy?"

Lyla: - "Nem tudom..."

- "Pillanatnyilag elborítanak ezek a negatív érzelmek, amelyeket érzek..."

- "Én... nem tetszik... Szerettem volna, ha ellöki."

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "A gyomrom csomóban van. Nem tehetek róla, de úgy gondolom, hogy véget vethetett volna a nyomulásának. Hogy megint elmagyarázhatta volna neki, hogy semmi sem fog történni közöttük, mert Clementine biztos fantáziál róla..."

Clement: - "Tudod, azt hiszem, már annyira hozzászokott, hogy a lányok így vonzódnak hozzá, hogy... valószínűleg nem is veszi észre, hogy ez történik..."

Lyla: - "Talán..."

Clement: - "Eközben te vagy az egyetlen, akit szeret. Azt hiszem ezt te is tudod és hogy sokféleképpen bebizonyította neked."

Lyla: - "Igen... tudom..."

Clement: - "Tényleg el kell fogadnod, hogy az emberedről rengeteg csaj fantáziál, kezdve a barátnőmmel... ... Azta... Tényleg ezt mondtam?"

Lyla: - "Hahaha! Jasmine már nem fantáziál róla, nem mióta tudja..."

Clement: - "Aha... Néha még gondolok rá mindenesetre..."

Lyla: - "Megértem... Nyilvánvaló, hogy egyikünknek sem könnyű mindez!"

Clement: - "Hahaha! Nos, azt hiszem, vannak rosszabb dolgok, mint az, ha a pasid vagy a legjobb barátod egy híresség!"

Lyla: Mindketten nevettünk. 

- "Köszi, Clement..."

Clement: - "Nem téma... Nem tettem valami sokat..."

Lyla: - "De tettél... mindig itt vagy nekem..."

Clement: - "Igen. Mindig."

Lyla:

- "És szerettem volna egy srác tanácsát!"

- "Szerettem volna beszélni veled... A tanácsodat kérni..."

Clement: - "Szolgálatodra! Akarsz filmezni?"

Lyla: - "Igeeen!"

Clement: - "Hé! Nyugodj le! Nem egy gagyit! Együtt választunk egyet!"

Lyla: A filmeket a streaming platformon böngésszük. Megegyeztünk egy kaland filmnél, de elaludtam a kanapén a vége előtt. 

Henri: - "Lyla? Lyla... Ébredj..."

Lyla: Érzek egy csókot az arcomon és egy kezet, ami a hajamat simogatja. 

- "Hmmm..."

Henri: - "Gyerünk szépségem... Hazaviszlek..."

Lyla: Kelletlenül kinyitom a szemem. Kezdek emlékezni. Még mindig Clementéknél vagyok és Henri előttem áll, szóval biztosan elaludtam a kanapén. 

- "Henri? Mit...?"

Henri: - "Clement mondta, hogy náluk vagy, szóval felajánlottam, hogy eljövök érted..."

Valentin: - "Mit csinál ő itt?"

Lyla: Henri felegyenesedik. 

Valentin: - "Nem zavar, hogy miattad szenved?"

Lyla: Valentin fenyegetően közeledik Henrihez. Henri meghökkent. Nem tudja, miről beszél Clement öccse, akit először lát.

Clement: - "Valentin! Miért vagy még ébren?"

Lyla: Henri felé fordul. 

Clement: - "Felejtsd el, haver, az öcsém bele van zúgva Lylaba mióta megszületett!"

Valentin: - "Igen! És elegem van belőle, mert nem érdemled meg őt!"

Henri: - "De... miről beszélsz?"

Valentin: - "Ez az, aha! Csak megcsalod, és úgysem értesz semmit!"

Henri: - "Mi...?"

Valentin: - "Különben is, hamarosan meg fog őrülni értem, most, hogy mindennap én vagyok a közelében, és nem te!"

Clement: - "Jól van, elég volt! Menj innen!"

Valentin: - "Aha! Mentem!"

Lyla: Valentin elment, becsapva a hálószobája ajtaját. 

- "...."

Clement: - "Bocsi, haver... Az öcsém mega béna..."

Henri: - "Ne aggódj miatta. Lyla, azért jöttem, hogy hazavigyelek... Velem akarsz jönni...?"

Lyla: Bólintok. Clementre nézek, aki rám mosolyog. Ki tudja mit mondott Henrinek... Henri kinyújtja a kezét, segít felkelni a kanapéról. A lábaim elzsibbadtak. Megköszöntem Clementnek és elmentünk. 

Henri kocsijában

Lyla: Nem szólva semmit, beszállok a kocsiba. Sóhajt. 

Henri: - "Jól vagy?"

Lyla: - "Aha..."

Henri: - "Clement elmondta, hogy valami baj van, és beszélnem kéne veled..."

Lyla: Szóval Clement nem mondott neki semmit... Jobban szeretné, ha én magyaráznám el neki, mi idegesít. Igaza van.

Henri: - "Clementine miatt van?"

Lyla:

- Kicsit zavarban vagyok, de bólintok.

- Eszeveszetten rázom a fejem.

Henri: - "Gondoltam... Az igaz, hogy elmondta nekem, hogy egy ideje vannak érzései irántam..."

Lyla: Meglepetten nézek rá. Sosem beszélt erről. 

Henri: - "Persze mondtam neki, hogy nem érdekel és megegyeztünk, hogy barátok maradunk. Ez kényes, mert látom, hogy neki nagyon különböző szándékai vannak... Tehát be kell vallanom, hogy már nem igazán figyelek arra, hogyan viselkedik körülöttem... Azt hiszem azonban, hogy egy kicsit nagyobb távolságot kellene tartanunk egymástól... Nem akarom kellemetlenné tenni, vagy félreértéseket okozni közte és köztem. És főleg nem közted és köztem. Sajnálom Lyla... hogy a viselkedésem megdöbbentő volt..."

Lyla: - "Nem... Henri... Ne kérj bocsánatot... Nem tettél semmi rosszat... Éppen ellenkezőleg... Kedves és megfontolt voltál vele. Én csak... hülyeség... Nem igazán szeretem látni, azokat a lányokat, akik rád vetik magukat. Nyílván nekem is még dolgoznom kell magamon... még ha tudod is, hogy bízom benned."

Megfogja a kezem és megcsókolja. 

Henri: - "Köszönöm..."

Henriék nappalija

Lyla: Amikor Henrinek túl sok dolga van, az apjával lógok náluk. Kihasználom legalább a szerelmem jelenlétét ... mivel nincs jobb választásom, különben alig látnánk egymást. A munkám a kávézóban, az otthoni munka és a barátaimmal, meg a családommal való lógás közt... Nem sok szabadidőm marad.

Antoine: - "Lyla, kösz megint, hogy elvitted Henrinek a telefonját a múltkor. Megmentetted az életem!"

Lyla:

- "Ó! Semmiség volt, Antoine... tényleg."

- "Szolgálatodra!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "Amúgy ingyen volt..."

Hát igen... ebből elég Lyla... nem kell túljátszani!

Antoine: - "Egyébként..."

Lyla: - "Igen...?"

Antoine: - "Beszéltem Henrivel... és egyetért. Jövő héten Párizsba kell mennünk... forgatni egy nagy show-t. Sok művész gyűlik össze, hogy adományokat gyűjtsön jótékony célokra. Kiderült, hogy Charlotte most nagyon-nagyon fáradt... Szóval arra gondoltam, eljöhetnél te helyette... a hétvégére..."

Lyla: - "Ó!"

Antoine: - "Ne lesz túl sok munkád, mindent előkészítünk, megtervezünk és megszervezünk a legapróbb részletekig. De mindenesetre megnyugtató lenne, ha ott lennél... Mit gondolsz? Amikor láttam milyen jól boldogulsz, amikor CHarlotte beteg volt..."

Lyla: - "Uhh... Hát... ez elég nagy felelősség..."

Hízelgő, de bizonytalan vagyok...

- "Ez egy elég ijesztő javaslat..."

Antoine: - "Tisztában vagyok vele ... De tudom, hogy megfelelsz a kihívásnak."

Henri: - "Egyetértek apával."

Lyla: Henrire nézek. Rám mosolyog... megnyugtató és magabiztos.

Antoine: - "Ezen a rendezvényen sok híresség lesz. Ez igazán szórakoztató lehet számodra!"

Lyla: - "Igen... de ez még nagyobb nyomást gyakorol!"

Antoine: - "Hahaha! Nem akarom erőltetni! Rajtad áll, hogy akarod-e vagy sem!"

Lyla: - "Hmm..."

- "Hát... azt hiszem ez egy igazán isteni tapasztalat lenne!"

- "Gondolkodnom kell rajta..."

- "Be kell vallanom, hogy igazán élveztem eljátszani az aszisztensedet!"

Antoine: - "Akkor megegyeztünk?!"

Lyla: Kinyújtja a kezét, megrázom.

- "Igen!"

Antoine: - "Nagyszerű!"

Lyla új szobája

Henri: - "Jól vagy? Biztos vagy benne, hogy apám ajánlata nem stresszel túlságosan? Mert még akkor is, ha hárman beszélgettünk erről egész este... Biztos akarok lenni abban, hogy úgy érzed, jól döntöttél..."

Lyla: - "Ahogy korábban mondtam nektek, nyilván stresszel... de mindketten magabiztosnak látszotok ebben. Ahogy mindketten elmagyaráztátok, nem lesz semmi őrültség, amire vigyáznom kell, mivel apád és az asszisztense már mindent eltervezett. Alapvetően abból, amit megértek... Többnyire extrának és elérhetőnek kell lennem, ha bármi felmerül."

Henri: - "Hmm ... ez egy kicsit reduktív, de elég jól összefoglaltad. Nagyon szeretném, ha jól éreznéd magad."

Párizsban

Antoine: - "Lenyűgöztél, Lyla."

Lyla: - "Azt kell mondanom, hogy én is nagyon büszke vagyok magamra."

Nagyon örülök, hogy részt vehetek ezen az eseményen, és ez egy nagyon gazdag élmény. Ahogy Antoine mondta, sok gyönyörű ember van itt, és továbbra is a feladataimra koncentrálok.

Antoine: - "Hol van Jay?"

Lyla: - "Éppen ott beszélget Oscar Liguy-jal. Leírom az összes embert, akivel beszél, ahogy mondtad."

Antoine: - "Lazíthatsz egy kicsit... a legfontosabb emberek már elmentek!"

Lyla: 

- "Oké! Nagyszerű!"

- "Én... inkább nem... túlságosan félek, hogy hibázok. Inkább éber és profi maradok!"

A karomat mutatom neki, mintha szuper izmos lennék. 

Antoine: - "Hahaha! Jól van... jól van!"

Lyla: A napomat és az estémet Antoine nyomdokaiban, valamint Jay minden mozdulatának követésével töltöm. Elég jól ment minden. Ez azonban kimerítő... Délután megérkeztünk a TV stúdióba, hogy mindenfélét előkészítsünk... Követtem, ahogy tudtam. Tényleg részt vettem a menedzser asszisztensi szerepembe, és Antoine örült. Láttam ezt a kettőt elemükben. Antoine meglehetősen parancsoló, nem hagyja, hogy a személyzet bármit is megússzon, de mindig kedves és barátságos. Ami Henrit illeti... Lenyűgözött. Tényleg tökéletes Jay-ként... sosem fárad el. Csak egy kicsit tudtunk beszélni, mindig nagyon semleges módon és nagyon szakszerűen. Nem kockáztattunk, senki sem tudhatja meg, hogy a barátnője vagyok. Szükségtelen mondani. Végül hasznossá tehettem magam az apró feladatokkal, így felmenthettem Antoine-t mindettől. Egy pillanatig sem unatkoztam. Még azt sem tudtam kihasználni, hogy minden hírességet áttam itt... tudva, hogy még a Misteria is itt van! Vagy akár Sheran... Ha a bátyám tudná... Messziről őt is láttam, mindig sok ember veszi körül. Sóhajtok. Az igaz, hogy végre fellélegezhetek. 

Antoine: - "Enned, vagy innod kéne valamit, jogod van hozzá!"

Lyla: - "Tényleg? Szabad?"

- "Észre sem vettem, de éhen halok."

- "Már korábban tartottam szünetet... Nem viszem túlzásba, de szerzek valami kaját..."

Antoine: - "Érezd jól magad."

Lyla: A helyiség tele volt mindenféle hírességgel és menedzserükkel. Sok énekes van, de néhány színészt és sportsztárt is felismerek. Azt sem tudom hova forduljak. És belegondolni, hogy ez Henri élete... ez az egész... Őrület... Minden lány fenséges, szuper jól öltözött, haj belőve, teljes smink... Csodálkozom mi tetszik Henrinek rajtam... Kíváncsi vagyok, mi vonzza Henrit hozzám... egészen addig, hogy belémszeressen. Amikor látom, mi van körülötte minden nap... Megrázom a fejem. Természetesen nem csak a külső számítt... Nem tehetek róla, de elpirulok, miközben visszagondolok hányféle módon bizonyította a szerelmét irántam. Felnézek, és találkozom a tekintetével, néhány méterre tőlem. Valaki beszél hozz, de ő csak rám figyel. Az egész testemben érzem, hipnotizál... Valaki elsétál közöttünk, és megszakítja a néma párbeszédet. Henri nincs többé a látómezőmön. Sóhajtok és elfordulok, hogy ne veszítsem szem elől a főnökömet. Valakibe teljes sebességgel belerohanok. 

Tommy: - "Hé! Figyelj oda!"

Lyla: - "Ó! Bocsánat... Én... Ó!"

Tommy a Misteriaból, a kedvenc énekesem áll előttem meglepett arckifejezéssel.

Tommy: - "Hé... de... de én ismerlek!"

Lyla: - "Öhm.."

Tommy: - "De igen!!! Sosem felejtek egy csinos lányt!"

Lyla: Megvakarja az arcát... koncentrál... 

Tommy: - "Hmmm... Várj.... Hmmm... Leila!"

Lyla: Nagyon büszke magára és várja, hogy megerősítsem a válaszát. 

- "Majdnem!"

- "Nem!" 

- Valójában 'Lyla'."

Tommy: - 'Ah! Igen! Ez az! Te jöttél a barátaiddal megnézni minket az öltözőbe a koncert után. Fantasztikus volt!!!"

Lyla: - "Igen! Azt még egyszer köszönöm!"

Tommy: - "A bátyáddal voltál! Szuper menő fickó! Egyébként a magas szőke nincs itt, hogy megvédjen..."

Lyla: Ebben a pillanatban valaki jelenlétét érzem magam mögött, és Tommy tekintete az arcomról a mögöttem álló személy arcára siklik. Nem kell különösebb erőfeszítéseket tenni vagy médiumnak lenni ahhoz, hogy kitaláljam, ez Henri.

Tommy: - "... ... Ó, ne már, komolyan... Azt hiszed, te vagy Superman, haver?! A kettős személyiségeddel?! Hahaha! Tavaly sosem ismertelek volna fel... de most..."

Lyla: Összerezzentem. Basszus... Felismerte Henrit két másodperc alatt. De nem érzékelek semmiféle reakciót magam mögül. 

Tommy: - "Hát... Feltételezem, hogy Lyla még mindig nem elérhető? Hahaha!"

Jay: - "Kitaláltad..."

Lyla: - "Uhh... Uhh..."

Teljesen elvesztem...

- "Öhm... Jay...?"

Semmit nem értek... Nem kéne, hogy mindez titok maradjon? Mi...? A kettős élet...? Henri olvas a gondolataimban és teljesen higgadtan válaszol. 

Jay: - "Ne aggódj, Lyla, szerintem Tommy tudja hogyan fogja be a száját."

Tommy: - "Igen... Azt hiszem, elkapom az őrült áramlatodat... Nem rossz! Mert őszintén szólva nem ismertelek volna fel! Azt hiszem, személyesen kell látni a két srácot, hogy rájöjj... Ha alaposan szemügyre veszed, láthatod, mi a közös bennük... Ma ez nyilvánvaló ... Lyla az, ami közös, és ez a szokásod, hogy védekező pozicíóba ugrasz... Azonnal elárulta, barátom..."

Jay: - "Hahaha! Legközelebb megpróbálok óvatosabb lenni!"

Tommy: - "Senki más nem fogta fel, hogy ő a...?"

Jay: - "Nem. Pórbálunk távol maradni egymástól."

Tommy: - "Hmm... Tehát érezted a veszélyt, amikor elhaladtál mellette?"

Lyla: Tommy provokatívan mosolyog rá. 

Jay: - "Hahaha! Ez az!"

Tommy: - "Hahaha!"

Lyla: Tisztelettel meghajol. 

Tommy: - "Megtiszteltetés, hogy el tudod képzelni, hogy méltó ellenfél lehetek veled szemben..."

Jay: - "Hát... az, hogy jobban szereti a te zenéidet, mint az enyémet... Mindig is érted rajongott, és nem igazán értem..."

Tommy: - "HAHAHA!"

Lyla: Tommy felém fordul, hatalmas, vad nevetéssel, a hasát fogva.

Tommy: - "Ha valaki mondta volna...! Ne aggódj, haver, nem tervezem lenyúlni a barátnődet... Nem vagyok olyan..."

Jay: - "Ebben biztos vagyok. De végül is, Lyla azt csinál, amit akar..."

Tommy: - "Igen nos... nem is vagy féltékeny...?"

Jay: - "Bosszankodnék, ha elhagyna miattad, de ez az ő döntése lenne..."

Tommy: - "Ez szép... egyszerűen szép..."

Lyla: - "Henr... Jay..."

???: - "Tommy! Gyere ide!"

Tommy: - "Valaki hív... Később ütközünk!"

Lyla: Tommy elindult a személy felé, aki szólította. Jay felé fordulok. Nyugodt. 

- "Nem... nem félsz? Néhány másodperc alatt kitalált mindent."

Megvonja a vállát.

Jay: - "Nem... szavatartó ember."

Lyla:

- "Nem lennék ennyire bizakodó."

- "Biztosnak látszol magadban..."

Jay: - "Nincs sok választásom. Itthagylak... Nem szabad többé gyanút keltenünk"

Lyla: - "Igen."

Elmegy, és azt villant rá és onnal megragadja valaki. Körbenézek Antoine után. Megtalálom. Két emberrel beszélget. Egyből felismerem Sherant. Hűha!!! Lassan közeledek hozzájuk.

Antoine: - "Lyla! Hadd mutassam be Sherant és George-ot, a menedzserét! Ő itt Lyla, a második asszisztensem." 

Lyla: - "Örvendek!"

Antoine: - "Lyla, láttad Jay-t? Szeretném bemutatni őket!"

Lyla: - "Néhány perce még itt volt... de biztos megint elcsípték..."

A szemem sarkából Sheranra nézek. Annyira szép... és... micsoda stílus! Ráadásul kedvesnek tűnik... Köszönetet mond és kedvesen mosolyog az összes kiszolgálóra, akik inni és enni kínálnak neki. Míg az emberek többsége úgy tesz, mintha nem is léteznének. A beszélgetésük újra felélénkül. Antoine mellett állok, de igyekszem a lehető legdiszkrétebbé tenni magam.. Néhány perc múlva Henri idejön. 

Antoine: - "Jay! Mind csak rád vártunk!"

Lyla: Henri nem mosolyog rám, sőt rám sem néz, én pedig vigyázok arra, hogy a lehető legláthatatlanabb legyek. Aztán látom, hogy Sheran szeme felragyog. 

Sheran: - "Örvendek, Jay! Totálisan imádom a zenédet!"

Jay: - "Hahaha! Köszönöm!"

Lyla: Elragadóan rámosolyog, Jay mosolyával... De ezúttal, érzem, hogy kicsit összeszorul a szívem. 

Jay: - "Én is nagyon bírom a zenédet."

Sheran: - "Nagyszerű!"

Lyla: Hatalmas mosoly villant rá és óriásit kacsint mellé... Sheran viselkedése megváltozik. Próbál flörtölni a férfival, akit szeretek, közvetlenül előttem.