2. Fejezet

2. fejezet - Henri

11. jelenet 

Alex kocsijában

Alex: - "Istenem! Nevetségesen zaklatottnak tűnsz!" 

Lyla: Nem válaszoltam. Túl dühös vagyok. A büszkeségem teljesen lehervadt. 

Alex: - "Megpróbált hozzádérni?" 

Lyla: - "Nem!"

Alex: - "Hát?"

Lyla: - "Nem igazán akarok beszélni róla."

Alex: - "Mit csinált veled?! Megmondom neki a magamét... meglátod!"

Lyla: - "Csak engedd el, Alex! Ő egy barom! Azt mondta, hogy fejezzem be a szánakozást iránta és ne lógjak folyton körülötte. Micsoda egy barom!"

Alex: - "Wow! Micsoda arconcsapás! Hahahaha!!! Ó ember... várj míg a barátaim megtudják!"

Lyla: - "És ez miért olyan fontos?"

Alex: - "Úgy értem, ők imádják látni, ahogy a Csodanőt játszod!"

Lyla: - "Ha...ha...ha... nagyon vicces..."

Alex: - "Mindegy, annak a négyszeműnek amúgy is kicsit nagy az arca! Még sosem láttalak ilyennek."

12. jelenet 

Nappali

Lyla: Az étvágyam is elment miatta. Pedig... ez a kedvencem! Gyömbéres csirke! Micsoda veszteség!

Caroline: - "Szóval... úgy tűnik kemény napod volt, édesem."

Lyla: - "Nem akarok beszélni róla."

Alex: - "Próbálta a szuperhőst játszani, de a bajba jutott "strébere" rendesen leszólta."

Lyla: - "Bele kell ütnöd az orrodat más emberek dolgába, ugye?"

Alex: - "Nem kell, de nézz tükörbe! Csak felejtsd el! Úgy teszel, mintha az életednek lenne vége! Őszintén, mit képzeltél? Hogy szobrot farag a tiszteletedre?"

Alex: - "Ebből elég, Alex! Oké? Hagyj békén!"

Albert: - "Hagyd aa húgodat! Nem látod, hogy zaklatott?"

Alex: - "Ugyanakkor, ha az emberiség megmentője akarsz lenni, meg kell tanulnod pókerarcot vágni."

Lyla: Végleg elment az étvágyam. Köszi, Alex! 

- "Azt hiszem lefekszem."

Caroline: - "Menj csak, édesem..."

Lyla: - "Köszi, anya."

Lyla szobája

Lyla: Nem volt a világ legnagyzerűbb ötlete korán ágbya feküdni. Nem tudok aludni. Ez még jobban felbosszant. Grrr! Olyan mérges vagyok! Mégis mit gondol, ki ő? Nem tudok tenni semmit anélkül, hogy ne sérülnék?

Ó ember... alig aludtam múlt éjjel...Miután kimásztam az ágyból, első dolgom volt, hogy megnézzem magam a tükörben. Ó ne, ez nem jó! Szörnyen nézek ki... A tükröm modani próbál valamit. Valami olyasmit, hogy: 'Egy hatalmas idióta vagy, akit teljesen megaláztak.' 

13. jelenet 

Az osztályban

Lyla: Ó ne! Elkéstem! Lekéstem a buszomat! Akkora hülye vagyok! Az óra már tutira elkezdődött! Bekopogok a spanyol terem ajtaján. 

Señora Casaniola: - "Igen? 

Lyla: - "Bocsánat! Nagyon elkéstem, tudom, de én...!"

Señora Casaniola: - "Ezegyszer rendben van. Menj ülj le. Van az asztalom előtt még egy szabad hely."

Lyla: - "Igenis." 

Mondd, hogy álmodom! Ez egy rémálom. Az egyetlen szabad hely... pont Henri mellett van! Clement a mennyországban van. Jasmine mellett ül. Úgy érzem a teljes univerzum ellenem van, hogy az egész napom rettenetes legyen. Egy szó nélkül leültem az ellenségem mellé. Még csak nem is tesz úgy, mintha észrevenné. Barom. 

az óra szörnyen lassan megy. Hogy telhet ennyire lassan?! Utálom a spanyolt... Olyan borzasztó vagyok belőle... Csak szerencsém van, azt hiszem. És itt mellettem... ő! A tökéletes kis akcentusával...! Nagyon idegesít! Olyan átlagosnak érzem magam mellette. 

Señora Casaniola: - "Itt van a házifeladatotok. Két hetetek van rá, hogy teljesen megoldjátok."

Lyla: A tanár kiosztotta a fénymásolatokat. 

Señora Casaniola: - "Nagyszerű dolgokat várok tőletek! Osztályozni fogom és a saját munkátoknak kell lenni!"

Lyla: Rásandítottam a szóban forgó lapokra. Uff... ez remek kezdek! Egy szót sem értek. És jónéhány oldal van!! Diszkréten Henrire pillantottam. Olyan erősen koncentrál a házira, hogy még csak nem is pislog. Nem tűnik zaklatottnak. Csak egy átlagos feladat a számára. Nem nézett rám és nem szólt hozzám egész óra alatt. Mintha láthatatlan lennék. Az összetűzésére gondolok Enzóval az étkezőben. Lehetetlennek tűnik elképzelni, hogy Henrinek valaha is osztályt kéne ismételnie. Olyan okos! De... ott volt az az üzenet Enzo telefonján 'Theo'-tól... Henri nem igazán tagadta és nem is jött zavarban miatta. Ami engem illet, vannak dolgok, amikben jó vagyok. De, mint mindenki, olyanok is, amikben borzalmas. Szóval a jegyeim, a legnagyobb erőfeszítésem ellenére sem tűnnek úgy, mintha javulnának. De ő... ő... fú! Istenem... annyira idegesítő! Hogy tud egy olyan valaki, mint ő osztályt ismételni? Mintha lenyelt volna egy rakat enciklopédiát! 

Végre megszólalt a csengő, véget vetve ennek a kibírhatatlan órának, amiben annyira rossz vagyok. 

14. jelenet

A folyosón

Clement: - "Jézus! Mi az ördög! Mi történt?"

Lyla: - "Henri..."

Clement: - "Mi van vele? Kimondott végre egy teljes mondatot?" 

Lyla: - "... Ó egynél többet is."

Jasmine: - "Ahha... Úgy hiszem nem vallott szerelmet neked."

Lyla: - "Tisztán és érthetően közölte, hogy ne kövessem őt tovább és hogy nincs szüksége a szánalmamra..."

Clement: - "Hahaha!"

Lyla: - "Ne rontsd tovább, kérlek..."

Clement: - "Úgy értem, én figyelmeztettelek, nem?!"

Jasmine: - "Tényleg ezt mondta?"

Lyla: Bólogattam, zavarba jöttem. (Nem kell az orrom alá dörgölni)

Jasmine: - "De... Mi történt? Biztos nem csak úgy mondta, ahogy elmentél mellette a folyosón..."

Lyla: - "..."

Clement: - "Ne... ne mondd, hogy újra megtetted?!"

Lyla: - "A melegítősök megint elkapták a folyosó végén. Nagyon úgy nézett ki, mint aki bajban van! Szóval igen, újra megtettem! Tessék! Örülsz?!"

Jasmine: - "És ahelyett, hogy megköszönte volna, neked esett..."

Clement: - "Figyelmeztettelek, Lyla!"

Lyla: - "Oké! Vágom! Megtanultam a leckét. Ne aggódj miatta. A spanyol óra nagyrészét mellette töltöttem az első sorban. Szemben a táblával."

Clement: - "Hahaha!"

Lyla: - "Ez nem vicces!"

Clement: - "Ó, de az!!! Ha tudnád mennyire vicces!"

Jasmine: - "Ha már a spanyolnál tartunk, ez a házifeladat borzasztónak néz ki..."

A párbeszéd folytatásához keresd meg Señora Casaniolat a kacsolatok közt.

Jasmine: - "Gondolod, hogy boldogulni fogsz a házival?"

Lyla: - "Nagyon jól tudod, hogy nem... Megpróbálok kitalálni, hogy mit kell csinálni, de nem értem... ismersz..."

Clement: - "Uff! Én se vágom..."

Jasmine: - "... Srácok, lenne kedvetek együtt csinálni? Talán ezen a héten vagy s következő héten?"

Lyla: - "Ó!!"

Clement: - "Te megcsinálnád?" 

Jasmine: - "Clement... nem azt mondtam, hogy megcsinálom helyetted. Csak azt mondtam, csinálatnánk együtt. Mindhárman."

Clement: - "Igen, igen!"

Jasmine: - "Mmmm... ooké... Mindenesetre, ha belekezdünk, csináljuk nálunk!"

Lyla: - "Köszi, Jasmine! Életmentő vagy! Szerencsére egyikünknek megy a spanyol!"

Fényképezd le a plakátot.

Lyla: Mint általában, most is egy rakat szórólap van ezen a táblán. Clement baseball csapata posztert készített a következő mérkőzésre. Még nem említette nekünk, de tudom, hogy nemsokára fogja... Szeretné, ha Jasmine és én szurkolnánk neki... Huh.. Úgy tűnik 'Theo' is a listán van? Kíváncsi vagyok, ez ugyan az a 'Theo'-e, aki azt az üzenetet küldte Enzonak Henri osztályismétléséről.

A terem elé értünk. Nem meglepő módon Henri már az ajtó előtt áll, orrát egy újabb könyvbe fúrva. Biztos nagyon izgalmas az élete. 

Lyla szobája

Lyla: Szörnyű napom volt. Még mindig ideges és fáradt vagyok. Nem ismerek magamra... Nem szeretem magam, amikor így érzek. Egy jó éjszakai alvás segíteni fog. Holnap új nap lesz. 

Furcsa, de nagyon jól laudtam. Sokkal tisztábban tudok gondolkodni most, hogy legnyugodtam.

Alex: - "Lyla?! Kész vagy már?!"

Lyla: - "Igen! Jövök! Csak a cípőmet keresem!"

Alex: - "Meglepődtem volna, ha nem így van! Lám lám! Jobb hangulatban vagy ma!"

Lyla: - "Igen! Úgy döntöttem, hogy nem hagyom, hogy ez az egész dolog zavarjon. Végül is semmi  borzasztó nem történt! Nagy feneket kerítettem a semminek!"

Alex: - "Mondtam!"

Lyla: - "Általában igazad van!" 

Alex: - "Biztos, hogy jól vagy? Nincs lázad, vagy valami?"

Lyla: - "Elég! Jól vagyok! Ne bánjam meg, hogy kedves vagyok veled!"

Az étkezőben

Lyla: - "Aaaah! Olyan fáradt vagyok! Milyen őrült egy reggel!"

Jasmine: - "Máris panaszkodzs?! Alig kezdtük el a hetet! Sosem fogod végigcsinálni az évet?

Nathan: - "Hé, ti hárman!"

Clement: - "Hé Nathan!"

Nathan: - "Leülhetek hozzátok egy percre?"

Clement: - "Persze, gyere."

Lyla: Clement ránk pillantott. Sajnálkozva nézett, mert tudja, mennyire szeretjük együtt tölteni az időt, 'csak mi hárman'. De egyikünket sem zavarta. Szóval, ez itt Nathan. Be kell vallanom, ismerősnek tűnik. Jasmine rám nézett. Egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. Egy mosoly, ami azt mondja. 'Nézd csak! Nathan nagyon cuki! Akár meg is bocsáthanád neki, hogy közvetítőt alkalmazott! Emelett szinte felfal a szemeivel! Megőrül érted! Tutira feleségül vesz! Aztán egy rakat gyereketek lesz és boldogan éltek örökké!' Többé kevésbé így értelmezem a pillántását. Úgy értem, Nathan tényleg egész helyes a maga módján. 

Nathan: - "Szia Lyla! Emlékszel rám? Clement kosárlabda csapatában vagyok!"

Lyla: - "Igen! Láttalak a legutóbbi meccsen!"

Nathan: - "Király végre beszélni veled! Igazán szép hangod van!"

Lyla: Wow...közvetlen! Tulajdonképpen tetszik. 

Nathan: - "Lenne kedved suli után eljönni velem kávézni? Van egy kávézó nem messze a sulitól..."

Lyla: - "Ummm... Persze... Jól hangzik."

Nathan: - "Nagyszerű! Akarsz találkozni 5-kor a suli előtt?! Neked megfelel?"

Lyla: Valamilyen oknál fogva Henri asztlára pillantottam. Mint mindig, egyedül eszik, mármint a könyvével, az egyetlen barátjával. 

- "Aha! Nekem megfelel! Akkor később!" 

Nathan felkelt. 

Nathan: - "Viszlát később, Lyla! Viszlát edzésen, Clement!"

Clement: - "Ott leszek!"

Jasmine: - "Hű! Ez komolyan ennyire gyorsan történt! És ő nagyszerű!"

Clement: - "És szuperkedves. Én hozzájárulok."

Lyla: A szememet forgattam. 

- "Hát, az nem fáj, ha megpróbálom, nem?"

15. jelenet

A kávézónál

Pincér: - "Jó napot! Mit hozhatok?"

Lyla: Nathan jelzi, hogy én rendeljek először. 

- "Gránátalma levet kérek!"

Nathan: - "És egy sima kólát nekem! Köszönjük!"

Lyla: A pincér gyorsan eltűnt. Itt vagyok, egyedül vele.

Nathan:  "Szeretnék tisztázni valamit." 

Lyla: - "Ó igen? Mit?"

Nathan: - "Nincs szükségem 'közvetítőre'. Soha. Tudom hogy viselkedjek felnőttként."

Lyla: Elpirultam. Clement! Eljárt a szád! Ki foglak nyírni! Biztos vagyok benne, hogy szándékos volt! Ezt nem felejtem el. 

-"Ó tényleg! Azt hiszem Clement elismételt valamit, amit nem kellett volna..."

Nathan: - "Úgy hiszem."

Lyla: - "Ha belegondolok, nem erőssége, hogy magában tartsa a dolgokat."

Nathan: - "Talán! De vannak más képességei is... fantasztikusan kosarazik!"

Lyla: - "Hmmm... Be kell vallanom nem sokat értek a kosárlabdához. Úgy értem, azt tudom, hogy a labdát be kell juttatni a kosárba. És azt hiszem ehhez stratégiák is kellenek... Ami engem illet, ugyanúgy lehet számítás is!" 

Rám mosolygott.

Nathan: - "Mindegy, örülök, hogy tisztáztuk!"

Lyla: - "Hát akkor oké!"

Nathan: - "A második dolog, amit mondani akartam... Úgy gondolom baromi gyönyörű vagy."

Lyla: Milyen eredeti!

Nathan: - "És szeretnélek jobban megismerni. Nagyon jól nézel ki. Mit gondolsz?"

Lyla: - "Um.." 

A pincér félbeszakított minket, hogy odaadja az italainkat. Nathan ragaszkodik ahhoz, hogy kifizesse az italokat. A pincér ismét otthagyott minket. 

- "Hát először is, köszi a bókot. Mindig jó hallani. Másodszor, persze... miért ne?! Megismerni valakit, sosem rossz ötlet!" 

Nathan szuper kedvesnek bizonyul. Legalább beszél. Kellemes változatosság Henri és az egyszótagos válaszai után... De megint itt vagyunk... rá gondolok. Isten bizony! Nézem, ahogy Nathan beszél. Túl sokat beszél! Benne van a kosárcsapatban és a Hip-Hop klubban... Végzős és jogra akar jelentkezni. Ügyvéd akar lenni. Lenyűgöző. Végül... csak fecseg és fecseg! Ő csak... magáról beszél! Nagyon úgy érzem, hogy szereti magát hallgatni. Unatkozom. Ez rémes. A monológja legalább egy órán át tartott mielőtt indultunk. Úgy tűnik mindent tud rólam, ami fontos, anélkül, hogy bármit is kérdezett volna. 

Lyla szobája

Jasmine: - "Na? Hogy ment a randi Nathannel? Milyen? Mindent tudni akarok!"

Lyla: A kíváncsi cica... 

- "Uff.. nem igazán találtam érdekesnek."

Jasmine: - "Ó tényleg? De Clement nekem azt mondta, hogy ő srác, aki tetszene neked... nagyon intelligens és beszédes!"

Lyla: - "Igen... talán kissé túl bőbeszédű. Csak magáról beszélt! Egy órát töltöttem azzal, hogy őt hallgattam magáról beszélni és aztán... továbbra is csak magáról beszélt!"

Jasmine: - "LOL"

Lyla: - "Ez nagyon rossz! Olyan cuki!"

Jasmine: - "Mindent tudok a nárcisztikusokról... nem a te eseted ;)"

Lyla: - ";)"

Nathan: >Hé Lyla! Király volt együtt lógni ma! Valamikor megismételhetnénk. ;) Viszlát holnap a suliban!<

Lyla: - "..." Mit kellene erre válaszolnom? Inkább nem mondok semmit. 

A folyosón

Clement: - "Na? Milyen volt a randi Nathannel?"

Lyla: - "Valójában nem valami jó!"

Clement: - "Az hogy lehet? Nem valami jól?"

Lyla: - "A barátod egy kicsit el van szállva magától, nem?" Clement az állát dörzsölte. 

Clement: - "Tudomásom szerint nem. Miért mondod ezt? Kellemetlen volt? Mit mondott?"

Lyla: - "Egy órán keresztül beszélt az életéről, mit csinál, mit szeret, milyen filmeket néz, hol élt, az aranyhaláról, a kedvenc cipőiről, az alma színéről, amit előző nap evett és a további roppant fontos dolgokról... anélkül, hogy egyetlen kérdést is feltett volna rólam."

Clement: - "Igen... nem király."

Lyla: Látom, hogy Henri néhány lépésre áll tőlünk. Ma nincs nála könyv. Próbálok nem ránézni. De sokkal nehezebb, mint gondoltam. 

Nathan: - "Hé ti! Sziasztok!" 

Lyla: Lám lám, csak nem 'Én-én-és-önmagam úr'! Nathan Clement felé sétált és két srác mellpacsizott. Uf... Szinte érzem a tesztoszteront!

Nathan: - "Hé Lyla..."

Lyla: Mondta ezt úgy, hogy közben a falra támasztotta a kezét mögöttem. Az arca túl közel volt az enyémhez. Ez kényelmetlen számomra. 

- "Umm... Hé Nathan."

Nathan: - "Mondj meg valamit... miért nem válaszoltál az üzenetemre tegnap?"

Lyla: - "Hmm? Nem gondoltam, hogy válaszolnom kell!" 

Nathan: - "Hogy érted?"

Lyla: Tettettem a hülyét... 

- "Úgy értem... nem tettél fel egyetlen kérdést sem." 

Csak képzeltem, vagy Henri tényleg visszatartotta a nevetését?

Nathan: - "Ó igen... azt hiszem... Oké! Öm... viszlát később!"

Lyla: Nathan otthagyott minket és a terme felé sétált.

Clement: - "Hé! Még ha ez roppant vicces volt is, nem volt túl kedves! Nem akarsz legalább egy esélyt adni neki?

Lyla: - "Nem kosarazom ki teljesen! Ha megmutatja egy másik oldalát, mint amit tegnap láttam, nem utasítom el."

Clement: - "Fogalmad sincs, mi? Ez a srác jól néz ki! A többi lány arról álmodozik, hogy a helyedben lehessen!"

Lyla: - "Mit akarsz mondani ezzel?"

Clement: - "Nem vagyok vak! Látom, hogy mindenki vihorászik, amint megjelenik, vagy mondd valamit. És minden csaj, aki eljön megnézni minket az edzésen megkérdezi mit csinál, vagy hogy szingli e, vagy bla bla bla... "

Lyla: Úgy tett, mint egy izgatott kamaszlány. Tényleg abba kéne hagynia az utánzást. 

- "És a te szempontod? Csak azért kellene randiznom vele, mert a többi a többi lány arról álmodozik, hogy hallhassa a szívből jövő monológját?"

Clement: - "Neeem! Ugh! Ne már! Nem ezt mondtam!"

Lyla: - "Akkor mit próbálsz mondani? Mert nem bírlak követni..." Henri figyelmen kívűl hagy, mint általában, de biztos vagyok benne, hogy hallja a beszélgetésünket. Úgy tűnik nagyon érdekli, de úgy tesz, mintha egy szót sem hallana...

Clement: - "Hát legalább helyes és okos."

Lyla: - "Talán. De a haverod kétségkívűl nem érdekel!"

Clement: - "És te, Jasmine? Nincs mit mondanod?"

Jasmine: - "Szerintem... ha Lylanak nem tetszik, nem látom be, mi a problémád vele..."

Clement: - "Nem hiszem, hogy valaha is meg foglak titeket érteni, csajok!"

16. jelenet 

Nappali

Lyla: Őrület, hogy Clement azt hiszi, hogy érdeklődnék egy olyan srác iránt, mint Nathan... Imádom a csini pofit... de nem akkor, ha egocentrikus! Még mindig nem tudom elfelejteni, azt, ami Henrivel történt... És azt hittem túl tettem magam rajta! Miért vettem annyira a szívemre? Azt hiszem megsértette az érzéseimet... Rendben... De mégis... Talán olyan ponton talált el, ami mélyebben érintett, mint gondoltam. 

Caroline: - "Jól vagy, édesem?"

Lyla: - "Persze! Miért kérdezed?"

Caroline: - "Úgy nézel ki, mint aki nagyon elveszett a gondolataiban." 

Anyu leült mellém a kanapéra. úgy tűnik aggódik. Ó ember... ennyire nyílvánvaló?

Caroline: - "Bántott valaki a suliban? Zaklattak?"

Lyla: - "Nem! Nem!"

Caroline: - "Egy fiú miatt van?"

Lyla: - "... Igen... Nem... Hát... Nem igazán..."

Caroline: - "Hogy érted?" 

Most kíváncsivá tettem. Tényleg aggódik miattam. 

Lyla: - "Itt van ez a srác... Henri."

Caroline: - "Ki az a Henri?"

Lyla: - "Ő az osztályelső. Az a fajta srác, aki mindent tud. Nagy szemüveg, szőke, oldalra fésült haj. Mint egy kétlábon járó 'zseni kölyök' klisé!"

Caroline: - "Ő az a fiú, akiről Alex beszélt múlt este vacsoránál? Akin segíteni próbáltál?"

Lyla: - "Igen."

Caroline: - "Szóval, javíts ki, ha tévedek, ő az, aki nem akarta, hogy segíts?"

Lyla: - "Igen és az egyetlen ok, amiért segíteni próbáltam, mert ez a rakás idióta zaklatta..."

Caroline: - "Mit értesz 'segítség' alatt?"

Lyla: - "... Egyiküket a falhoz szegeztem. A karjánál fogva."

Caroline: - "Lyla!"

Lyla: - "Mi az? Nem ezért jártam harművészetre?!"

Caroline: - "A taekwondo állítólag önkontrollra tanít, nem összeverni másokat! Erre nem emlékszel?"

Lyla: Úgy tűnik, hogy a Henrinek szánt segítségem nem nyűgözte le túlzottan, de próbálja kontrollálni a véleményét. Hallani akarja a történet végét. Nem ő az egyetlen. Apu hallotta a beszélgetésünket. Nem szereti, ha zaklatott vagyok. Ő is csatlakozott. 

 - "Alex abban a pillanatban jelent meg. Elküldte a csapatot, aztán ő is elment. Akkor Henri úgy döntött, hogy nekem esik és mondtam, hogy abba ezt az egészet... álljak le a sajnálkozással és a körülötte lógással... Szóval, mivel mondtam néhány dolgot, valószínűleg az lesz a legjobb, ha békén hagyom, ahogy kérte." 

Anya apára nézett. 

Caroline: - "És azóta megbántad, amit mondtál?"

Lyla: Valójában... Nem igazán gondolkodtam ezen... Annyira lefoglalta a gondolataimat, hogy milyen dühös vagyok, hogy eszembe sem jutott, azon agyalni én mit mondtam. 

- "Én... erre nem gondoltam. Napok óta zaklatott vagyok... Nem tudtam mit tegyek. Kényszerítettem magam, hogy figyelmen kívűl hagyjam őt. Annyira haragszom rá. Én csak kedves akartam lenni! Segíteni valakinek, aki gondban volt."

Caroline: - "Talán meg van az oka annak, hogy nem akarja a segítségedet."

Lyla: - "Igen... talán... biztos vagyok benne."

Albert: - "Nekem úgy tűnik, őt állítod be a rossz srácnak, mikor te is részben hibás vagy. El kéne ezen gondolkodnod, édesem."

Lyla: Ez a megjegyzés olyan volt, mint egy pofon. Felrázott... Azt hiszem igazuk van. A dolog, amit Henrinek mondtam, egyáltalán nem rám vall! Annnnyira nem én vagyok! Oké, szóval rosszul reagált, de nem volt okom úgy viselkedni. A büszkeségem még mindig fáj egy kicsit, de már kevésbé érzem dühösnek magam. A szüleim az arcomat látva megnyugodtak kissé, de még mindig bámulnak... 

- "Ez azt jelenti, hogy bocsánatot kell kérnem...?"

Albert: - "Hahaha! Igen! Azt hiszem!"

Lyla: - "De hát olyan rémes volt!" 

Albert: - "Talán! De az az ő gondja! Érted mire gondolok...?"

Lyla: Uff... Már nem akarok beszélni vele... mivel még három szót sem képes összerakni... ...Mindennek vége, ha bocsánatot kérek! Az egész történet nevetségesnek tűnik! Anya megölelt.

Caroline: - "Mindig is azon voltál, hogy helyesen cselekedj. És továbbra is helyesen kell cselekednek. Ez a fiatalember minden bizonnyal nem bánt elég jól veled. De kényelmetlenül érezte magát amiatt, amit tettél. Ezt próbáld megérteni."

Lyla: Nekem vannak a legkirályabb, legbölcsebb szüleim a világon. 

- "Köszi anyu... Köszi apu! Mindennek kicsit több értelme lett. Beszélnem kellett volna veletek már a legelején!"

Caroline: - "Igen! Persze! Miért nem tetted?"

Lyla: - "Eh... Tudod... Mindig nehéz ilyen dolgokról beszélni. Nem voltam rá büszke hogyan alakult az egész és hogy így bántak velem. Csak úgy tettem, mintha minden renben lenne. De aztán kiderült, hogy nem ez a helyzet. A gondolataim csak kavarognak körbe és körbe a fejemben!"

Caroline: - "Mégis mondd...Nem vagy egy kicsit belezúgva ebbe a srácba, ugye?"

Lyla: Anya mindig a lényegre tapint. 

- "Ummm..." 

Elpirultam. Egyáltalán miért? Micsoda kérdés ez! 

- "Nem! Ha látnád őt, értenéd miért!"

Albert: - "Miért? Valami baj van vele? Nem találod vonzónak? Ez a baj?"

Lyla: - "Ummm..." 

Elgondolkodtam azon, amit anya mondott. 

- "Umm... Valójában nem... Mondjuk úgy, hogy nem sokat tesz azért, hogy vonzóbbá tegye magát. Mintha azon lenne, hogy minél láthatatlanabbá tegye magát. Van ennek értelme? ... Nehezen tudnék beleszeretni valaki ilyenbe. Nem azt mondom, hogy ahhoz, hogy kedveljek valakit népszerűnek kell lennie!" 

Albert: - "Nos, akkor mit mondasz?"

Lyla: - "Öm nem tudom! Nem igazán tudja hogyan kell beszélgetni. És higyj nekem, én próbálkoztam!"

Caroline: - "Ne aggódj emiatt, édesem! Megértem! Nem igazán kedvelek... Rendben van!"

Albert: - "Drágám, úgy tűnik emlékeztetnem kell arra, hogy az elején te sem kedveltél engem túlságosan!"

Lyla: Anyu nagyon édesen mosolygott apura. 

Caroline: - "Igen, ez igaz! Pont az ellentéte voltál annak, amit gondoltam!"

Albert: - "Ráadásul már volt barátja, amikor találkoztunk!"

Lyla: - "Aaanyaaaa!"

Caroline: - "Hahaha! Uh...aha!"

Lyla: - "Mit tett, hogy meggyőzzőn?"

Caroline: - "Az apád naaaagyon türelmes volt... Megnevettetett. Más volt, mint a többiek. És amellett, hogy kedves volt, nagyon okos is. Hamar barátok lettünk. Aztán ott volt az a tény is, hogy úgy nézett rám, mintha én lennék a leggyönyörűbb dolog, ami valaha a földön járt. A barátságunk szerelemmé alakult. Hagytam a másik srácot és apád karjaiba vetettem magam!"

Albert: - "És azóta sem bánta meg!"

Lyla: - "Azt látom!" 

Annyira cukik. Felkeltem. 

- "Köszi még egyszer, hogy meghallgattatok." 

Mindkettejüket arcon csókoltam. 

- "Megyek lefekszem!"

Caroline: - "Jó éjt, édesem."

Albert: - "Aludj jól szivem!"

Lyla: - "Jó éjt!" 

16. jelenet

A suliban

Lyla: Ötletem sincs hogy közelítsem meg Henrit. Még ha tudom is, hogy tévedtem, egy kissé még mindig bosszús vagyok. Makacs tudok lenni, ha akarok... De mégis figyelem őt. Bingo! Megint a falnak támaszkodik. A szokásos könyv helyett ezúttal a telefonját nézi.

Clement: - "Engem keresel?"

Lyla: - "Hé! Megijesztettél!"

Clement: - "Kit nézel ennyire? Henrit?"

Lyla: Basszus, tényleg egy nyitott könyv vagyok. 

Jasmine: - "Az hiszem igen."

Lyla: - "Valójában bocsánatot kell kérnem tőle."

Clement: - "Mi? Csak viccelsz, Lyla! Most Teréz anyát fogsz játszani? Csak egy dolog nyugtat meg: tudod, hogy le fog rázni, ugye?"

Jasmine: - "Persze, hogy tudja! Ez nagyon kedves tőled, Lyla... Amíg tudod mibe keveredsz bele. Nem számít hogyan, nekem megfelel, bármi is szükséges ahhoz, hogy a régi Lylat visszakapjuk."

Lyla: Jasmine támogató mosolyt villantott rám. Clement rám néz, aztán rá, aztán újra rám, teljesen elveszett. A barátnőm nem nagyon hiányolt. Biztosan észrevette mennyire zaklatott voltam a napokban, annak ellenére, hogy próbáltam leplezni. 

Clement: - "Ami engem illet, feladom. Egyébként sem értem miről beszéltek."

Jasmine: - "Na és hogy tervezed megtenni?"

Clement: - "Óh igen! Az. Az érdekes... Szóval Lyla, mondd el nekünk, amit hallani akarunk!"

Lyla: - "Fogalmam sincs mit mondjak nektek! Az a helyzet, hogy még haragszom rá! De tényleg bocsánatot kell kérnem... Uff! Sosem leszek képes erre!" 

Jasmine a kezébe vette a kezem. 

Jasmine: - "Ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy időben kitalálod! Egyelőre ne gondolkodj rajta túl sokat. Csak emlékeztetlek, megpróbálhatsz mindent kitalálni, abban a csini kis fejedben, de a dolgok sosem úgy történnek meg, ahogy eképzelted."

Lyla: Jasmine szavai megnyugtatnak. Azt hiszem türelmesnek kell lennem. Igaza van. Ami Clementet illet, csalódottnak tűnik. Azt hiszem ő azt akarta látni, hogy megint hülyét csinálok magamból.

Clement: - "Nos témát váltva, péntek este játszom! Szeretnétek a pompomlányaim lenni, srácok? Tudjátok... drukkolni a legjobb haverotoknak?!"

Jasmine: - "Pompomlányok? Ki van zárva! De ott leszünk! Igaz, Lyla?"

Lyla: - "Igen... persze..." 

Henrit nézem. Váratlanul megszólal a telefonja. Mielőtt felvenné, körbenéz, mintha csak rosszkor hívnák. Kicsit távolabb lép, de még így is látom. Ez... furcsa. Sosem láttam így viselkedni! Úgy tűnik eléggé jól érzi magát... olyan más! Szóval azt hiszem vannak valódi barátai, nem csak könyvek. Igazi emberek! Akikkel beszélget! Úgy tűnik, mintha még teljes egész mondatokat is mondana! Te jó isten! Micsoda show! Az egész viselkedése megváltozott. Ha valaki azt mondta volna, hogy egy nap ilyennek látom, nem hittem volna el.

Clement: - "Lyla! Hallasz minket?!"

Lyla: He? Visszafordultam a barátaimhoz. 

- "Ó! Igen! Igen? Mi van?"

Jasmine: - "Clement és én arra gondoltunk, hogy fél 6-kor találkozunk a tornateremben meccs előtt! Ez neked is jó?

Lyla: - "Igen, igen! Nem gond!" 

Visszafordultam, hogy tovább figyeljem Henrit, de már elment. Basszus!

Clement: - "Ez a szezon első mérkőzése! Azzal a csapattal, ami idén van, izgalmas lesz! Még plakátot is csináltunk! Van egy srác a csapatban, aki szívesen foglalkozik ilyesmivel!

Lyla: - "Igen tudom! Láttuk!" 

Rámosolyogtam a barátomra. Imádom, ha ennyire izgatott valami miatt. Várj... Úgy rémlik láttam a 'Theo' nevet a poszteren! Teljesen el is felejtettem... talán Clement ismeri?

Kattints a poszter képére

Lyla: - "Hé Clement... ez a 'Theo' is a csapatban van... ismered őt egyáltalán?"

Clement: - "Um... miért? Tetszik?"

Lyla: Gonosz pillantást vetett rám. A szememet forgattam.

- "Dehogy! Csak kíváncsi vagyok! Ismered, vagy nem?!"

Clement: - "Úgy értem... ő új idén a suliban, akár csak a kosárlabda csapatban, még nem igazán beszélgettem vele. Kérdezd Nathant! Ő mindenkivel beszélget!"

Az osztályban

Lyla: Nem találtam időt arra, hogy próbálkozzak és beszéljek Henrivek ma reggel, vagy délután. Ilyen a szererncsém. Fogalmam sincs hogy oldom ezt meg. Mindegy, Henri úgy sincs itt délután. De ma reggel úgy tűnt jól alakultak a dolgai! A tanár őt szólítja.

Señora Casaniola: - "Henri?" 

Emma: - "Nincs itt!"

Señora Casaniola: - "Ó... igen. Igazad van. Mondták, hogy nem lesz itt." 

Lyla: Kíváncsi vagyok mi folyik itt. 

Señora Casaniola: - "Remélem mind keményen dolgoztok a házifeladatotokon! Emlékeztetni szeretnélek titeket, hogy nemsokára esedékes!"

Lyla: Az asztalukat bámuló emberekből arra következtetek, hogy nem sokan álltak még neki. Jasmine finoman belém könyököl, felhívva a figyelmemet egy kis üzenetre, amit a füzetébe írt. 

Jasmine: - "Akarsz ma este dolgozni rajta?"

Lyla: Írtam egy választ egyből az övé alá. 

- "Abszolút! <3"

17. jelenet

A kávézó előtt

Jasmine: - "Milyen hosszú egy nap!"

Clement: - "Uh, mesélj róla!"

Jasmine: -"Komolyan... csapdába ejtenek minket az osztályban, amikor ilyen csodálatos illatok vannak itt kint! Az ősz kétségtelenűl itt van! Még egy szódát sem tudunk meginni a teraszon!"

Lyla: Valóban, a levelek elkezdtek a megszokott zöldből átváltozni pirossá, sárgává, naranccsá... Szomorú látni, hogy vége a nyárnak. Nem vagyok oda az őszért. Úgy tűnik a hideg mindig túl hamar ér ide! De nagyon imádok a kanapéra kuporodni, egy bolyhos pléd alá, egy jó vígjátékkal és egy csésze forrócsokival. 

Jasmine: - "Szerencsére ott van Jay, hogy felvidítsa a délutánom!" 

Clement: - "Mit csinált ezúttal?! Megmutatta neked a fenekét vagy ilyesmi?"

Jasmine: - "Neked tényleg gondjaid vannak!"

Clement: - "Miért? Ismerd el, hogy a kedvenc énekesed imádja mutogatni magát!"

Jasmine: - "Fogalmam sincs miért is beszélek Jayről veled!"

Clement: - "Te kezdted."

Lyla: Mindig ezt csinálják... folyton ugratják egymást... 

- "Na? Mit csinált? Tudni akarom!" 

A barátnőm egy ragyogó mosolyt villantott. A táskájában kutatott és elővette a telefonját. Az önimádő legújabb Facebook fotóját nézi. 

Jasmine: - "Benne volt a tévében délután. Ő posztolta ezt a képet. Annyira cuki!"

Lyla: Clement úgy tesz, mintha az üditőjét kavargatná, nagyon koncentrál a benne lévő jégkockákra. Jasmine odaadja a telefonját. Jay két lánnyal van a képen, akik nem lehetnek többek 10 évesnél. Lehajol, így majdnem olyan magas mint ők. Nagyon boldognak tűnnek, hogy a kedvenc sztárjuk mellett állhatnak. Ami Jayt illeti, egyik karja körülöttük van, egy sármos mosoly terül szét az arcán. Ugyan az a mosoly, amit mindenki megkap, ugyan az, amit a kamera mindig rögzít. Csak annyira mosolyog, hogy még természetesnek hasson, nem annyira, hogy erőltetett legyen. Elsajátította a művészetet. Nem is kétség. Clement nem tehe tróla, de felém pillant, próbálja megnézni a képet.

Clement: - "Uff... Nem lehetnek több 10 évesnél! A rajongói mind gyerekek! Teljesen össze vagyok zavarodva...!"

Jasmine: - "Olyan gonosz vagy!" 

Clement: - "Hahaha!"

Jasmine szobája

Jasmine: - "Legalább ránéztetek a spanyol házira?"

Lyla: Clement és én egymásra néztünk. Az arca pont olyan, mint az enyém. Jasmine egyből tudja mi az ábra..

Jasmine: - "Oké... Nem tettetek semmit..."

Clement: - "Igen így volt! Ez nem fair... Ne értjük! Próbáltuk! Igaz, Lyla?"

Lyla: - "Um... Igen!" 

Akkor láttam utoljára ezt a bosszantó házifeladatot, amikor a tanár feladta... 

Jasmine: - "Én mondom nektek! Nem fogom megcsinálni helyettetek! Együtt fogjuk megoldani!"

Clement: - "Igenis Kapitány! Amit csak mondd, Kapitány!"

Lyla: Jasmine megnyugodott és visszatartott egy mosolyt. Leültünk a barátnőm ágyára. Clement a padlóra ült. Azt mondta, hogy túlságosan olyan lenne, mint egy ottalvós buli, ha velünk együtt ülne. Amennyire csak tud, újra megpróbál a férfiasság mintapéldánya lenni.

Legalább két órát töltöttünk a házival. Jasmine nem viccelt! Nem hagyja, hogy csak lemásoljuk az ő munkáját... De nagyon segítőkész. Elmagyaráz mindent és a fordítása nagyon segítőkész: neki hála, azt hiszem Clement és én meg tudjuk csinálni.

Jasmine: - "Íme! Jó munkát végeztünk!"

Lyla: Jasmine megnyugodott, elégedett a munkájával és velünk. Jó tanár!

Clement: - "Jasmine, fantasztikus vagy!"

Jasmine: - "Hehehe!"

Lyla: Letettem a tollamat és pihentem. A lábaim elmacskásodtak a hosszú ideig ugyanabban a pózban üléstől. Megakadt a szemem a körömlakkon Jasmine öltözőasztalán. 

"Óóóó! Ez új?!" 

A körömlakk felé fordítom a fejem.

Jasmine: - "Igen!!! Anyu vette őket egy butikban a városban! Látnod kell!"

Lyla: - "Ember! Már ki vannak festve a körmeim..."

Clement: - "Hé! Még mindig itt vagyok, tudjátok! Ugye most nem álltok neki körmöt festeni? Kérlek... Igérjétek meg..."

Jasmine: - "No, Clement... Tudjuk, hogy kényelmetlenül érzed magad: sosem csinálnánk akkor, amikor itt vagy..."

Clement: - "Hmmm... Nem vagyok biztos benne, hogy ez igaz..."

Lyla: De Jasmine ekkor már elővett öt üveg körömlakott, amit az ágya melletti szekrényén tart.  

Jasmine: - "Csak megmutatom a színeket. Szabad?"

Lyla: Megfogott egy kis papírdarabot, ahol a házimon dolgoztam. 

- "Persze! Rajta!" Jasmine színes vonalakat kezdett festeni arra a részre, ahova nem írtam semmit.  

Jasmine: - "Ezt nézd!"

Lyla: - "Wow!"

Clement: - "Igen... Na... Megyek csinálok pár fekvőtámaszt és felülést... Mindjárt itt vagyok..."

Jasmine: - "Jézus! Milyen morcos! Oké! Abbahagyjuk! Tessék! Ha folytatod a morgást, beteszek pár Jay dalt és szuper hangosra állítom!"

Clement: - "Nem mernéd!"

Jasmine: -"Akarsz fogadni?"

Fényképezd le mit alkotott.

Lyla: Jasmine minden vonal mellé odaírta az új lakkok nevét. Ez igaz, a színek nagyon fényesek! Imádom őket!

Majd kattints Clement nevére a kapcsolatok közt 

Jasmine: - "Örülök, hogy Clement legalább tett erőfeszítéseket. Tudom milyen nehéz neki a spanyol..."

Lyla: - "Hé! Nekem is nehéz!"

Jasmine: - "Igen! Tudom barátnőm! Tudom!"

Ezután keresd meg Señora Casaniolat a kapcsolatok közt 

Jasmine: - "Remélem, hogy jó jegyet kapunk ezért! Azt hiszem elég jól ment nektek, srácok!"

Lyla: - "Kösz mégegyszer, Jasmine! Tényleg te vagy a legjobb!"

18. jelenet 

Az osztályban

Lyla: Eltelt néhány nap, de még mindig nem gyűjtöttem elég bátorságot, hogy beszéljek Henrivel. Néhányszor majdnem megpróbáltam, de mindig megfutamodtam az utolsó pillanatban. De most itt van, néhány lépésre, könyvet olvasva. A francia órának vége és Señora Casaniolara várunk. Mint mindig, most is elég kaotikus. 

Jasmine: - "Nézd, Lyla, Jay most posztolt egy videót!"

Lyla: Odaadta a telefonját és hozzám préselte magát, hogy együtt nézhessük. Megnyomtam a lejátszást. Nyílvánvaló, hogy úgy döntött egy régi dalának az akkusztikus zongorás verzióját készíti el. Jasmine-nek hála, nagyon jól ismerem a dalt. Ezúttal azonban nem teljesen ugyanolyannak hangzik. 

Jasmine: - "Wow! Tényleg nagyon jól énekel!" 

Lyla: El kell ismernem, a srác tud énekelni. 

Jessica: - "Komolyan, egy Jay videót néztek?!"

Lyla: Undorodva nézett. 

Jessica: - "Ne mondd, hogy még mindig annak a kiskamaszok bálványának a megszállotja vagy?!"

Jasmine: - "Én... miért érdekel? És szeretném leszögezni, hogy nem csak tizenévesek a rajongói!"

Jessica: - "Nézd, próbál nyugodt maradni! Szegény kislány..."

Lyla: A barátai mögötte vihognak. Úgy tűnik ebben a suliban gonosznak kell lenned ahhoz, hogy vicces legyél.

Jessica: - "Mi nem hallgatjuk ezt a szart!" 

Lyla: Felálltam. 

- "Foglalkozz a saját dolgoddal, Jessica!"

Jessica: - "Mi van? Mit akarsz?! Nem gondolod, hogy a barátnőd meg tudja védeni magát? Mi közöd hozzá, ha a barátnődnek borzalmas a zenei ízlése?!" 

Lyla: - "Nekem is tetszik Jay zenéje! Nem annyira, mint neki, bevallom, de nem mondhatod, hogy szar a zenéje."

Jessica: - "Azt mondok, amit akarok! Szabad országban élek, ahol szabadon beszélhetek!" 

Lyla: Ezzel a beképzelt hozzáállással néz rám, büszke a válaszára. 

- "Tök mindegy, elfogadom."

Chloe: - "Elf-mi? Mit mondott?"

Jessica: - "Csak felejtsd el, Chloe!"

Lyla: - "Azt mondasz, amit akarsz! Ahogy én is, ami azt illeti. Sem én, sem a barátnőm nem toleráljuk a sértéseket, csak azért, mert véletlenül kedveljük azt a zenészt, aki téged nem érdekel. Meggyőződésem, hogy amúgy is jó ok nélkül köpködöd a mérgedet. Ez a srác azért olyan sikeres, mert kidolgozza a belét! Valódi tehetsége van! Tök mindegy, hogy kedveled e, vagy sem, ez nem változik. Ez a pasi korunkbeli és már bejárta a világot, olyan hihetetlen tapasztalatokat szerzett, amiről milliók csak álmodnak... mindezt azért, mert a zene a szenvedélye! Ha másért nem is, ezért elismerésem. Szóval csak hagyj minket békén, hogy nyugodtan folytathassuk a rajongást, anékül, hogy neked nehézséget okoznánk. Menj aggódj valami más miatt! Ez elég kimerítő lehet számodra... egész nap embereket kritizálni."

Jessica: - "Nem krizitálom egész nap az embereket! Csak felfújod a dolgokat!" 

Lyla: - "Valóban? Miért nem próbálod bebizonyítani, hogy tévedek! Kezdheted azzal, hogy lelépsz!" Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki rajta semmi. Teljes győzelem.

Megfordultam és Henrire néztem, már majdnem reflexé vált. Arra számítottam, hogy a hátát fogom látni, de ahogy megfordultam azt láttam, hogy minket néz. Az egészet hallotta! Találkozik a tekintetünk. Pont ebben a pillanatban érkezik meg Señora Casaniola. Henri megfordul. 

Señora Casaniola: - "¡Buenas tardes a todos! ¡Lo siento... Llego un poquito tarde!" (Jó napot mindenkinek! Sajnálom, hogy késtem!)

Clement: <Nekem sosem mondtad ezeket a dolgokat, amikor én vicceltem Jay-jel! :P>

Lyla: <Az nem ugyanaz! Te cuki vagy ;)>

Clement: <Én? Cuki? Miről beszélsz?!>

Lyla: <Aha! Látni milyen féltékeny vagy, amikor Jasmine túl sokat beszél róla... az túl cuki. :)>

Clement: <Pfff! Tök mindegy! Csak szeretem ugratni! Teljesen megszállott vele kapcsolatban.>

Jasmine: "Elképesztő voltál!"

Lyla: <Hehe! <3>

Jasmine: <Kétlem, hogy ezek után zavarni fog minket! Vagy legalábbis ezzel kapcsolatban! De fogadni mernék, hogy talál valami mást! :/>

Lyla: <Ne aggódj miatta! Rendben lesz!>

Jasmine: <Igen... igazad van. Csak meg akartam köszönni!>

Lyla: <;)>

Señora Casaniola: - "¿Señorita Lyla? Segíthetek?"

Lyla: Upsz! Gyorsan eltettem a telefonomat. 

- "¡Bocsánat Señora!"

Lyla szobája

Lyla: Az ősz tényleg itt van. Újabb esős nap... ez lehangoló!

Alex: - "Lyla?! Kész vagy?" 

Lyla: - "Igen... Jövök!"

Nappali

Alex: - "Nagyszerű... És nem kellett 15-ször hívni! Haladás!"

Lyla: - "Ki gondolta volna! Bármi megtörténhet! Ezzel az esővel odakint, nem vállalom a kockázatot, hogy a buszra várjak!" 

Alex: - "Ah... most már értem a motivációdat..."

Lyla: - "Lebuktam!"

Alex kocsijában

Alex: - "Szóval... Egy ideje már nem láttalak szuperhőst játszani!"

Lyla: - "Eeeeléég!"

Alex: - "Legalább megtanultad a leckét!"

Lyla: - "Én nem vagyok biztos benne..."

Alex: - "Hogy érted?"

Lyla: - "Úgy értem, ha látok valakit bajban, mindig megpróbálok segíteni nekik."

Alex: - "..."

Lyla: - "Ezt mondod, de bármilyen ostoba vagy is, biztos vagyok benne, hogy mindent megtennél, hogy segíts azon, aki szorult helyzetben van!"

Alex: - "Hmmm... ez még várat magára!"

Lyla: - "Az életemet tenném rá!"

Alex: - "Mmm... Okéé... Más hír, talál ki? Egy haverom kölcsön adja ma nekem a Last Fantasy 18!"

Lyla: - "Szórakozol?! Ezt a játékot a megjelenése óta lehetetlen megtalálni! Hogy szerezte meg?!" 

Alex: - "Biztos előrendelte."

Lyla: - "Óóóó! Annyira szeretnék játszani vele!"

Alex: - "Ma este?"

Lyla: - "Igen! Határozottan! Ó várj! Basszus! Meg kell néznem Clement játékát fél 6-kor."

Alex: - "Nem nagy dolog! Ne aggódj! A játék bőven éjfél előtt véget fog érni! Még marad egy kis időnk játszani! Megvárlak. Ne aggódj!"

Lyla: - "Állati! Köszi!!!"

19. jelenet 

A suliban

Lyla: Ma nagyon korai vagyok. Mint mindig, amikor Alex hoz el. Rendesen szakad odakint. Alig várom, hogy megérkezzenek a barátaim, a suli előtt várok, mint mindig. A folyosó zsúfolt! Mindenki próbál elbújni az eső elől. Inkább bemegyek egy olyan osztályba, ahol kevesebben vannak. 

A folyosón

Lyla: Természetesen Henri már itt van. Egyedül. A könyvével. Ahogy várható. Kellő távolságban maradok tőle. Nem akarom, hogy bármit is mondjon nekem. Ennek ellenére ez lenne a tökéletes alkalom, hogy beszéljek vele. Látta, hogy jövök. Úgy tűnik kissé kényelmetlenül érzi magát. Remek. Sikerült eljutnunk oda, hogy most még kínosabb, mint előtte. Ez a helyzet annyira bosszantó... Basszus! A telefon annyira hangosnak hangzik ezen az üres folyosón! Beletúrtam a táskámban, őrült módon próbálom megtalálni a telefonom. Már nagyon ki kéne takarítanom... Tudom, hogy csak időpazarlás! De már túl sok idő telt el mióta kitakarítottam. Ebben a pillanatban a tolltartóm úgy döntött kirepül a táskámból. Keresztül szállt a levegőn és szánalmas puffanással ért földet. A tollaim szanaszét szóródtak a folyosón. 

- "Basszuuuus! Basszus! Basszus!" 

Lyla: Lehajoltam, hogy összeszedjem. Micsoda felfordulás. A telefonom még mindig a legújabb Misteria dalt fújja. Henri majdnem ugyanakkor hajol le, mint én, hogy segítsen felvenni az írószereket. 

Lyla: Teljesen zavarba jöttem és elvörösödtem, felnéztem rá. Ő a feladatra koncentrál. De abba hagyja és ő is rám néz. Nem nézek el, próbálom kitalálni mire gondol. Ő is nagyon intenzíven néz. Egyszerre állunk fel. 

Henri: - "Tessék."

Lyla: Lassan elvettem tőle a tollakat. Mint egy romkomban, az ujjaink összeértek. Gyorsan visszahúzta a kezét. 

- "Um... Kösz." Csak bólintott. 

Enzo: - "Hééé! Csak nem Henri haverom, egyedül Lylaval!"

Lyla: Nagyszerű... A tökéletes pillanatom rövidre lett zárva. Henri nem válaszol neki. Enzo még csak nem is sértődik meg. Tudja, hogy Henrit sosem bírja beszélgetésre.  

Enzo: - "Hé cukifopi!" 

Lyla: Enzo közénk lépett. 

Enzo: - "Ma este egy vad buli lesz a haveromnál, Kevinnél! Érdekel? Békét köthetnénk és mehetnénk együtt..."

Lyla: - "Bocsi, Enzo, de nem érek rá ma este!" 

Próbálom nem kimutatni mennyire undorodom a gondolattól. 

Enzo: - "Biztos vagy benne? Mókás lesz! Atom lesz a zene! Egy tonna kaja, pia és egyéb!"

Lyla: - "Tényleg nem, nem érdekel."

Enzo: - "Pfff! Te tényleg nem szeretedsz szórakozni, mi? Ugyan! Gyere velem! Megmutatom hogy érezd jól magad!""

Lyla: Ekkor Enzo megpróbálta megragadni a derekamat, egy kezet láttam megjelenni a vállán. Henri? 

Henri: - "Nem hiszem, hogy érdeklődik a kis bulid iránt... vagy hogy beszélgetni szeretne veled. 

Lyla: Az állam a padlóra esett. 

Enzo: - "És mondd már el nekem újra, miért is keveredsz ebbe bele?"

Henri: - "Mármint csinálj, amit akarsz, de nem veszed észre, hogy le lettél rázva?" 

Lyla: - "Igaza van." 

Megszólalt a csengő és a tanulók tömege abbahagyta a beszélgetést. 

Jasmine: - "Ó! Itt vagy! Mindenhol téged kerestünk! Próbáltalak hívni, de nem válaszoltál!"

Enzo: - "Tök mindegy! Itt jönnek a vesztesek! Ennyi! Leléptem!"

Lyla: Henri visszafordult a könyvéhez, mintha mi sem történt volna. 

Jasmine: - "Kezdtem aggódni!"

Lyla: - "Nem kellett volna!" 

Nem tudom rávenni magam, hogy elmeséljem neki mi történt. Az agyam még mindig a történteken kattog!

A suliban

Jasmine: - "Készen állsz a ma estére?!"

Clement: - "Hogy készen e??? Erre születtem! Megmutatom ki a király!"

Jasmine: - "Hehehe! A pillanatig sem kételkedtem benned."

Lyla: Még mindig a reggel történteken pörgök. Továbbra sem mondtam el senkinek mit tett Henri. Azt hiszem még egy ideig megtartom magamnak. Csak egy kicsit... Már másodszor láttam őt ilyen közelről. Még soha nem figyeltem a szemére. De most hivatalosan kijelenthetem, hogy gyönyörű. Ritkán látni ilyen kék szemet. 

Jasmine: - "Föld Lylanak! Velünk vagy?"

Lyla: - "Ha? Ó... igen... Valójában nem igazán, bocsi!"

Jasmine: - "Úgy tűnik mostanában nagyon szórakozott vagy!"

Clement: - "Igazad van! Én is észrevettem! Mi a helyzet?"

Lyla: - "Semmi!"

Jasmine: - "Biztos vagy benne...? Nem akarsz beszélni róla?"

Lyla: - "Esküszöm, Jasmine, minden oké.  Ne aggódj emiatt. Oké?" 

Úgy esik, mintha dézsából öntenék. A folyosó szinte szétreped. Észrevettem, hogy Henri is itt van. 

Jasmine: - "Henri az, aki miatt ilyen állapotban vagy...?" 

Lyla: Nagyszerű! Lebuktam! Biztos túl sokáig bámultam. Clement nem vette észre. Az egyik csapattársával beszélget. Mindketten nagyon izgatottak a mérkőzés miatt. Szokás szerint nem tudok kitérni Jasmine lőtt. 

- "Ma reggel Enzo egy kicsit túlságosan is nyomult, hogy elhívjon a bulijába. És Henri volt az, aki közbelépett, hogy segítsen." 

A barátnőm megdöbbent. De elég boldog. 

Jasmine: - "Csak viccelsz! És aztán?! Mi történt azután?"

Lyla: - "Um... semmi... Megszólalt a csengő..." 

A mellettem lévő padon egy kis másodéves lányt ugrat két pattanásos fiú. Nyílvánvalóan zavarban van, látom, hogy próbál nevetni a vicceiken. De úgy tűnik kényelmetlenül érzi magát, és nem hiszem, hogy egyedül ki tudna keveredni ebből a helyzetből. Jasminre, néztem. Értette és rám mosolygott. A fiatal lány felé mozdultam és melléültem. Finoman megütögettem a lábát, megpróbáltam a lehető legdiszkrétebben beavatkozni. Meglepődött és felém fordult. 

- "Mondd... Ez a kettő zaklat téged...?" 

Tiffany: - "Nem... Ne aggódj. Az osztályomban vannak. Jól ismerem őket. Csak viccelődnek, ennyi."

Lyla: Nem akarom még kényelmetlenebb helyzetbe hozni, mint amennyire muszáj, csúnyán néztem a srácokra. Sokáig és keményen néztem őket. Úgy tűnik ettől kicsit meghátrálnak. Egymásra néztek, majd egy szó nélkül fogták a cuccaikat és elmentek. Hála isten! A lány megkönnyebbültnek tűnik. Azt hiszem attól félt, hogy jelenetet rendezek. Úgy tűnt a diszkrécióm fontos volt neki.

- "Jól van. Elmentek!"

Tiffany: - "Igen... Azt látom."

Lyla: - "Lyla vagyok! Ő a legjobb barátnőm, Jasmine!" 

Jasmine rámosolygott. Nyugtató hatása van az ilyen helyzetekben... Imádom ezt benne. 

Tiffany: - "Tiffany vagyok."

Jasmine: - "Másodéves vagy?"

Tiffany: - "Aha, az vagyok."

Lyla: - "Mi végzősök vagyunk!"

Jasmine: - "Mindenesetre, ha valaha is hasonló problémád lesz, csak szólj nekünk! Lyla megment téged, nem számít milyen helyzetbe kerülsz!"

Tiffany: - "Hehehe!" 

Lyla: - "Ne túlózz, Jasmine!"

Jasmine: - "Nem túlzok!"

Lyla: Látom, hogy Jasmie Tiffanyra kacsint. 

Tiffany: - "Mindenesetre... Köszönöm a segítséget. Ez nagyon kedves tőletek. Bryan és Matthieu nem  gonosz... De ha a többiek nincsenek a közelben, szeretnek ugratni engem."

Lyla: - "Ja, mekkora idióták. Ahogy mondtam!"

Tiffany: - "Hehehe! Igen! Igazad van!"

Jasmine: - "Hé! Mutasd csak! Ez egy kép Jayről a kulcstartódon?"

Lyla: Tiffany arca felvillanyozódott. Túlságosan is jól ismerem ezt a nézést. 

Tiffany: - "Ismered őt?"

Jasmine: - "Persze!"

Lyla: - "Ő a legnagyobb rajongó!" 

Jasmine büszkén düllszeti ki a mellét. 

Tiffany: - "Én is!!!"

Lyla: Itt is vagyunk... A hivatalos út, ami kizár a beszélgetésből. Nézem, ahogy a drága bálványukról beszélgetnek. Ez elég aranyos. Végre van valaki, akivel Jasmine beszélgethet az imádott Jay-éről. 

Jasmine: - "Lyla! Nem vesztegethetjük tovább az időnket... Clement játéka mindjárt kezdődik. Korán kell odaérnünk, ha jó helyet akarunk! Tudom, hogy a te stílusod a divatos késés, de a barátunk számít ránk."

Lyla: - "Vettem, főnök!"

Tornaterem

Lyla: A tornaterem tök zsúfolt és mindenki nagyon izgatott! A csapatunknak rengetek drukkolója van!  És szúrkolói. A játékosok mind jóképű sportolók! Nathant egy csapat lány veszi körbe. Annyira el van telve magával. 

Jasmine: - "Ott van Clement! Bemelegít a többi sráccal!" 

Lyla: Az edző megfújta a sípot. 

Edző: - "Rendben srácok. Készüljetek! Ne mászkáljatok el!"

Clement: - "Hé lányok! Itt vagytok!!"

Jasmine: - "Persze, hogy itt! Nem gondoltad, hogy egyedül hagyunk, ugye?! Gondolod, hogy valaha is nyerni fogtok, ha mi nem vagyunk itt, hogy szerencsét hozzunk?!"

Clement: - "Hahahaha! Igen... Nélkületek elképzelhetetlen lenne!"

Lyla: Clement Jasmine nyaka köré tette a karját és maga felé húzta, Jasmine feje Clement mellkasához ért. A másik kezével összeborzolta a haját. 

Jasmine: - "Hé! Elég! Szétbarmolod a hajam!!!"

Lyla: Próbál harcolni vele, de csak félgőzzel. Ez a kis közjáték engem nem téveszt meg. Nevetésben törtek ki. 

Hugo: - "Hé ember! Jobban teszed, ha az öltözőbe mész ahelyett, hogy a barátnődet csókolgatod! Ő nem megy sehova!"

Lyla: Clement elengedte Jasmine-t, miután hirtelen ráébredt mit művelnek. 

Clement: - "Na csajok, megyek készülődni! Viszlát később!" 

Hugo: - "Mindig körül vagy véve!"

Clement: - "Nem, én nem... Gyerünk, menjünk!"

Lyla: Jasmine visszajött hozzám, még mindig a kamu harcuk miatti euforiában. Próbálja visszarendezni a haját. 

Jasmine: - "Nem gondoltam volna, hogy ennyien lesznek itt!"

Lyla: - "Én sem..."

Fiatal lány: - "Elnézést?"

Lyla: - "Igen?"

Fiatal lány: - "Clement barátai vagytok? A ti osztályotokba jár, ugye?"

Lyla: - "Um... Igen!" 

A lány fészkelődni kezdett. A barátai, akik mögötte álltak, bátorították. 

Fiatal lány: - "Uh hát, a barátaim és én kíváncsiak vagyunk, hogy valamelyikőtök randizik e vele...? Láttuk, hogy sokat lógtok együtt és nagyon közel álltok egymáshoz..."

Lyla: Jasmine felé fordultam. Úgy tűnt a kérdés neki szól. Végül is ő az, akiről szó van, akkor is, ha valamilyen oknál fogva továbbra is úgy viselkedik, mintha nem lenne köztük semmi. Mivel én még mindig nem válaszoltam, ő magyarázkodni kezdett.  

Jasmine: - "Nem, csak barátok vagyunk. Semmi több!"

Fiatal lány: - "És... Tudjátok, hogy van e barátnője?"

Jasmine: - "Nem. Nem randizik senkivel!"

Fiatal lány: - "Rendben! Ez éppenséggel nagyon boldoggá tesz... Addig nem akartam lépni, amíg nem tudom biztosan, tudod?..."

Lyla: - "Igen, azt hiszem vettem." 

A lányok elmentek, baromi boldogan. 

Jasmine: - "Wow! Fogalmam sem volt, hogy Clement ekkora szívtipró!"

Lyla: - "..."

Jasmine: - "Mi van? Te tudtad?"

Lyla: - "Persze, hogy tudtam! Az egyedüli két ember, aki itt teljesen vak, az te vagy és Clement!"

Jasmine: - "?"

Lyla: - "Igen! Te nem látod, hogy mindenki kedveli őt... És ő sem látja a dolgokat, amik az orra előtt zajlanak! Annak ellenére, hogy mindig kész megmondani másoknak, hogyan kellene élniük az életüket!"

Nathan: - "Szia Lyla!" 

Lyla: Legalább csinálhatna úgy, mintha észrevette volna, hogy Jasmine is itt van... 

- "Szia Nathan." 

Nathan: - "Azért jöttél, hogy láss engem játszani, vagy Clementet?!"

Lyla: - "Haha! Bocsi, ha csalódást okozok, de Jasmine és én azért vagyunk itt, hogy Clementnek szurkoljunk."

Nathan: - "Legalább megpróbáltam!"

Lyla: - "Jó próbálkozás!" 

Megfordult és elindult a kis rajongói klubja felé, majd egy kacsintással tudatta velük, hogy feléjük tart. - "Várj! Mutatni akarok valamit!"

Nyisd meg a poszter képét.

Lyla: - "Jól ismered Theot?  Azt hiszem a csapatban játszik..."

Nathan: - "Um... Attól függ... miért? Ismered?"

Lyla: - "Nem igazán... Láttam a nevét a mérkőzés poszterén." 

Megmutattam a telefonomat Nathannek. Egy szórakozott pillantást vetett rám. 

Nathan: - "Hát...? Randizni akarsz vele?"

Lyla: - "He? Nem! Nem, nem, nem! Talán csak van egy-két érdekes információja. De nem igazán tudok beszélni vele, mert nem ismerem."

Nathan: - "Mmmm... Okéééé..."

Lyla: Úgy tűnik megnyugodott, hogy nem úgy érdeklődöm Theo iránt...

Nathan: - "Nem ismerem jól. Ide jár a BTS-re. Idén jött a suliba. Elég jó fej, ez minden, amit tudok."

Lyla: - "Ó... oké. Köszi." 

A BTS-re... Talán Alex tud valamit! Leültünk a lelátóra. Végre kezdődik a játék. 

Alex szobája

Alex: - "Nézd már meg ezt a játékot! Wow! Fantasztikusan néz ki!"

Lyla: - "Igazad van! Elég király! A Last Fantasy a legjobb játék!" 

Alex: - "Na...? Hogy ment Clement meccse? Nyertek vagy nem?"

Lyla: - "Ó igen! Lezúzták! A pontot már elfelejtettem, de mindenki a fellegekben járt."

Alex: - "Biztos jó móka volt!" 

Lyla: - "Tényleg állati volt! Bár ott lehettél volna! Clement a legjobb formáját hozta! Jó volt nézni!" Általában Alex kezeli a kontrollert, amikor ezzel játszunk. Mindig felváltva játszunk, de enegem az sem zavar, ha csak nézem. Az ilyen pillanatokban mindig nagyon jól érezzük magunkat. Imádok nagyszerű videójátékokkal játszani, segíteni neki kitalálni hogy vigye véghez a pályákat és rejtélyeket. Szeretem beleélni magam a történetbe és harcolni a szörnyű gonosztevőkkel... De amit a legjobban szeretek, az az,amikor csak együtt lógunk és beszélgetünk... 

Alex: - "De szeretném, ha tudnád, hogy a hétvégén vissza kell adnom a játékot."

Lyla: - "Máris? Addig nem tudjuk befejezni!" 

Alex: - "Tudom... Csak egy rakat ember ki akarja még próbálni."

Lyla: - "Gondolom... Csak kár, hogy nem tarthatjuk meg tovább!" 

Ahogy néztem a bátyámat játszani, hagytam elkalandozni a gondolataimat a napomról... és Henriről. Nem az a beszédes típus, de megállította Enzot, amikor egy kicsit túl állhatatos volt a partimeghívás miatt. Hmm... Henri... Henri és a tény, hogy osztályt ismételt... A nagy rejtély, ami nem hagyja nyugodni szegény agyamat. Várj! Ez a tökéletes időzítés, hogy folytassam a kutatást! Itt van a bátyám! Remélem legalább ő tud valamit. 

Nyisd meg újra a képet. 

Lyla: - "Hé, ismersz valami Theot?"

Alex: - "Az kicsoda? Melyik évfolyamon van?"

Lyla: - "Um... azt hiszem..."

Lyla:  - (Az első válasz a helyes.) "Első éves a BTS-en." 

Ha tavaly Henri osztályába járt, akkor idén lenne első éves a BTS-en. 

Alex: - "Igen... Ismerős a neve. Azt hiszem Sebastien jobban ismeri, mint én. Én csak néha beszélgettem vele. Miért akarod tudni?"

Lyla: - "Lenne néhány kérdésem hozzá... Csak nem vagyok biztos benne, hogy ő e a megfelelő Theo."

Alex: - "Kérdések... mivel kapcsolatban??"

Lyla: Fészkelődöm. 

- "Henri."

Alex: - "Mi van? Négyszerműről?? Megint lepattintott?"

Lyla: - "Ufff neeeem! Csak kíváncsi vagyok! Ez minden... Gondolod, hogy meg tudnád kérdezni tőle, hogy ugyanabba a suliba járt e Henrivel tavaly?"

Alex: - "Mi? Engem nem érdekel ez a srác!! Nem fogom megkérdezni! Kinek nézel engem?"

Lyla: - "Uhhhh! Légyszi'! Ha megteszed, jövök neked eggyel... Mindegy mit akarsz!" 

Alex: - "Bármi, amit akarok? Tényleg?"

Lyla: - "Igen! Eskü!"

Alex: - "Észben tartom! Ezt az ígéretet be kell tartanod, hugi!"

Lyla: A lábujjamtól a fejbúbomig elfáradtam. "

- "Alex, azt hiszem én most lefekszem, nagyon fáradt vagyok..."

Alex: - "Oké!"

Lyla szobája

Lyla: Holnap az osztályban biztos látom Henrit... A szívem gyakorlatilag nem képes másra gondolni. Egyrészt totál rettegek attól, hogy vele beszéljek, de másrészt... már alig várom! Nem csak beszélt velem, de meg is védett! Ez a srác annyira bonyolult. Nem vagyok biztos abban, hogy mennyire bonyolult valójban, olyan nehéz megmondani! 

*****

Különleges jelenet

Henri: A diákok beönzönlöttek az osztályterembe, lábaikat vonszolva és táskáikat nemtörődöm módon az asztalukra dobva. Mindig is egy tanulói mintakép voltam. Én vagyok az első, aki leül, a füzetem már nyitva és csendben várom, hogy kezdődjön az óra. Ezalatt az osztály fele még áll és beszélget. Persze ez elégg az agyamra megy, de egy szót se szólok. A láthatatlanság a mágikus recept arra, hogy ne legyen 

semmilyen gondom és különösen, ha nem vesznek észre. Valójában feltűnt, hogy Lyla nincs itt... Késik, már megint? A többiek már majdnem mind leültek és az egyetlen szabad hely mellettem van. Ismerek valakit, aki nem lesz túl boldog, ha nem lehet a barátaival. Elöl és ráadásul... mellettem. Hogyan tudok majd beszélgetni vele?

- Nekem kell megtennem az első lépést...

- Le kell nyugodnom...

Főleg, hogy tegnap hagytam magam belekeveredni a történetébe, amikor megparancsolatam neki, hogy tartsa távol magát tőlem. Kicsit kemény voltam vele legutóbb... De... teljesen elvesztettem. Természetesen nincs mentségem. De... Nem tudtam, hogy reagáljak az ilyen típúsú emberekre. Még soha senki nem állt ki így mellettem. Ennyi energiával és az igazságot szem előtt tartva. Teljesen zavarba ejtő. Mindig furcsán viselkedem, amikor az érzelmeim eluralkodnak rajtam. Mindig úgy kezeltem ezeket a dolgokat, mint egy felnőtt. Azt, hogy ma ott vagyok ahol, csak magamnak köszönhetem és erre nagyon büszke vagyok. Lyla reakciójával teljesen lesújtva és szánalmasan éreztem magam. De miután beszéltem apával... arra a következtetésre jutottam, hogy ez a lány valószínűleg csak segíteni akart. Én és a gyors következtetésem... Mindig védekező. Egy kicsit lazítanom kéne... Még ha egy kicsit túl invazívnak tartom is őt, kissé jobban irányíthattam volna a reakciómat. Ma már őszintén sajnálom. Nem mondanám, hogy néhány nap alatt jobban megismertem... Habár egy kicsit megfigyelhettem... Úgy tűnik a személyisége ellentétes az enyémmel. Tegnap, amikor egyedül voltunk a folyosón, kísértést éreztem, hogy beszéljek vele... De... mit mondtam volna? Nem értené... És még kevésbé biztos, hogy hajlandó lenne beszélgetni velem miután azt mondtam neki. Azt, amikor az a gyerekes és egocentrikus srác... Enzo közbelépett. Tényleg annyira hülye, hogy nem látja, hogy Lyla nem érdeklődik iránta?  Annyira bosszant, hogy magamat is meglepve hozzászoltam... Lyla érdekében. Mindenki meglepődött. Nem úgy tűnt, hogy Lyla rossz néven vette... Megdöbbent maradt... Jogosan. Tényleg találnom kell egy alkalmat, hogy bocsánatot kérjek. Habár, lehet, hogy lábon löttem magam azzal, hogy közbeléptem. Micsoda kellemetlenség...

- Túl nagy feneket kerítek ennek...

- Talán meg kellene várnom, hogy ő tegye meg az első lépést... 

Néha egyszerűbb csak... a "másik énemnek" lenni... mivel túlságosan a munkámra koncentrálok, nem hozok létre kapcsolatokat. Lépéseket hallok közeledni: mintha valaki a folyosón rohanna. 

Ahogy a tanár bezárta az ajtót, a mi nagy atlétánk kifulladva megjelent. Az arca lefagyott, amikor meglátta hol kell ülnie, elfordultam. Nevetni akartam... annak ellenére, hogy ő... igen... ez a lány megnevettet. Könnyebbé tesz. 

*****

20. jelenet

A folyosón

Lyla: Ó neeem, nagyon elkéstem! Megint futnom kell! 

Itt vagyok (majdnem) időben:  A tanár épp most csukta be az ajtót. Fu! 

Henri már ült. Úgy néz ki, mintha már órák óta itt lenne. Azt hiszem a régi szokások nem változnak!

Az osztályban

Lyla: Leültem, kifulladtam, az egyetlen szabad hely: Henri mellett van.

Señora Casaniola: - "Helló mindenki! Ma párban fogunk dolgozni. ¡Sin elección! (Nincs választási lehetőség) Annyira rosszak lettek a tesztjeitek, hogy összefoglalja ezt a szöveget, amelyet mindjárt átadok. Ez segíteni fog nektek, hogy ne gyilkoljátok tovább a nyelvtant ebben az osztályban! Nyissátok ki a füzeteteket és tanuljatok. Elég nagy szégyen, hogy a ti korotokban, át kell nézni ezeket a dolgokat! ¡Estoy impactada! Qué pena! (Meg vagyok döbbenve! Nagy kár!)"

Lyla: Szkeptikusan pillantottam a szomszédomra... Még nem volt szerencséje hallani az őstehetségemet Neruda nyelvén. Kutyaszorítóban vagyok. Mellettem Henri dühösen firkál a füzetébe. Nagyon ispiráltnak tűnik és anélkül dolgozik tovább, hogy egy szót is szólna hozzám. Bármi egyéb meglepő lenne. Csak nézem őt, teljesen elveszetten mit kéne tennem.

Lyla:  "Jajjj! Ötletem sincs mit írjak! Annyira borzasztó vagyok."

Henri: - "Pff... hahaha!"

Lyla: - "Mi az? Csak nem egy nevetést hallottam a szádból?"

Henri: - "Mondhatjuk azt is, azt hiszem. Megnevettetsz."

Lyla: - "?! Hihetetlen! És teljes mondatokban beszélsz! De várj, nem is ma van a szülinapom... Nem, komolyan, nem értem!" (Ez biztosan a szerencse napom!) 

Újra rám mosolygott... Végre. Imádom, ha mosolyog. 

- "Valójában... Köszi a múltkorit! Enzoval és minden..." 

Meglepődött. 

Henri: - "Nem haragszol rám?"

Lyla: Teljesen odavagyok. 

- "Miért haragudnék rád?"

Henri: - "Hát... Én elég rosszul reagáltam, amikor te próbáltál meg segíteni nekem. Arra számítottam, hogy te is hasonlóan kezeled." 

Lyla: - "Hahaha... Henri, ez nem így működik. Az a TE reakciód volt. Mi mind máshogy reagálunk."

Henri: - "... Ez igaz."

Lyla: - "Valójában... bocsánatot akarok kérni. Ne haragúdj azért, amit azon az estén mondtam, amikor a melegítősök sarokba szorítottak. Csak súlyosbítottam, nem akartam azokat a dolgokat mondani és úgy viselkedni." 

Megint meglepetten nézett. Felvonta a szemöldökét. 

Henri: - "A... 'melegítősök'?"

Lyla: - "Ó igen... bocsi... úgy értem Enzo bandája." 

Egy mosolyt villantott.

Henri: - "Tudod, láttalak tegnap azzal a kis másodévessel."

Lyla: - "Tiffanyra gondolsz?"

Henri: - "Tényleg úgy tűnt, hogy zavarják azok a srácok, akik beszéltek vele. Rajtad kívűl senki nem vette észre."

Lyla: - "Igen... Hát, nem mintha az élete veszélybe lett volna, vagy ilyesmi!"

Henri: - "Nem, de... Azt hiszem, az amit teszel, neked csak egy reflex. Nem tehetsz róla. Fárasztó lehet ez az út, de ez van. Szóval csak azt akartam mondani, hogy én is sajnálom. Te csak segíteni akartál nekem és én nagyon kemény voltam veled. Nem érdemelted meg."

Lyla: Úristen! Lyla! Tudom, hogy ez túl nagy kérés, de próbálj meg ne túl izgatott lenni. Higgadj le... Lassíts agy... 

1. gondolat: Henri tudja hogyan kell nevetn! Wow! Nem képzeltem volna! 

2. gondolat: Henri képes egész mondatokban beszlni! Igen agy!  Valódi szavakkal! Igék, melléknevek, névmások és minden, amit a suliban tanultunk!

3. gondolat: Henri most kért bocsánatot! A szívem olvadozik...

Ami az agyamat illett, én megelégszem a 2. gondolattal. Felfogtam, hogy egy valódi beszélgetésben vagyok vele. 

Henri: - "Valami baj van?"

Lyla: Biztos az arcomra van írva a belsőmben lejátszodó káosz. 

- "Csak épp azon gondolkodtam magamban, hogy ez az első alkalom, hogy tényleg beszélgetünk. Te és én." 

Mosolyog. Nem egy hatalmas mosoly...Könnyű, ferde...

Henri: - "Mindent el kell kezdeni valahol."

Lyla: - "Azta!"

Henri: - "Mi az?" 

Megragadtam egy könyvet az ő oldaláról. 

- "Te  a 'Global Solutions for Massive Disorder't olvasod?"

Henri: - "Ismered?"

Lyla: Úgy tűnik felkeltettem az érdeklődést. 

- "Nem olvastam a könyvet, de láttam a dokumentumfilmet a szüleimmel! Valójában megrögzött környezetvédők."

Henri: - "Értem. Nem sok korombelit ismerek, akik tudnak a dokuról."

Lyla: - "Hát, valahol mindent el kell kezdeni!" 

Újra rám mosolygott. 

"Várj... mennyi idős vagy...? Hopsz... szólj, ha kíváncsi vagyok..."

Henri: - "18 vagyok. Emlékezhetsz, mert osztályt ismételtem."

Lyla: - "Ó igen... Ezt a kis részletet elfelejtettem. De olyan okos vagy. Valójában, ez az első dolog, ami eszembe jut, ha rád gondolok." 

Meglepődötten néz. Elpirultam. Basszus. Ezt tényleg kimondtam? Komolyan agy! Kimondattad velem, hogy rá gondolok?! Oké, békét kötöttünk, de ez akkor sem a megfelelő idő ilyen dolgokat mondani! Elvileg azt nem tudhatja, hogy a szokásosnál többet gondolok rá.  Az arcomat látva megmondhatja, hogy túl sokat mondtam. És megint mosolyog.

- "Nehéz elhinni, hogy osztályt ismételtél..."

Henri: - "Várom, hogy megkérdezd miért."

Lyla: - "Nem bánod?"

Henri: - "Hmm... Nem igazán!"

Lyla: Olyan titokzatosan néz. Nem ad választási lehetőséget, de megkérdezem. Azt hiszem teszik neki, hogy játszhat velem. Tényleg felketette a kíváncsiságomat. Hogy tud egy ilyen okos srác osztályt ismételni?

Henri: - "Hát azt hiszem végeztél."

Lyla: - "Ha? Mi?" 

Amíg fecsegtem Henri befejezte a feladatát... Látom, hogy a nyílvánvalóan üres lapjaimra pillant. Odaadja az övét. 

Henri: - "Tessék. Itt van az összefoglaló, amit együtt csináltunk." 

Lyla: - "De... én nem csináltam semmit." 

Henri: - "Úgy tűnik mégis. Csapatként dolgozunk. Emlékszel?" 

21. jelenet

Az udvaron

Lyla: Szerencsére ez a nap legjobb része, amikor együtt lóghatok Jasmine-nel és Clementtel. Hú... ha belebondolok, ez a reggel elég szürreális volt! Az agyam nem bírja abbhagyni a pörgést. 

Jasmine: - "Olyan jó látni, ahogy változnak a színek!"

Lyla: - "Igen!"

Clement: - "Ne legyetek túl izgatottak, ezek csak fák!"

Lyla: - "Szegény barátom... Milyen szomorú életed lehet..."

Clement: - "Igen, annak kell lennie! Apropó, a te szegény barátodnak 5 percen belül kosárlabda edzése lesz! Nem hagyhatjuk, hogy a tegnapi dicsőség a fejünkbe szálljon! Viszlát később, lányok!"

Jasmine: - "Később tali! Na???"  

Lyla: - "?! Na mi?"

Jasmine: - "Mi történt?" 

Lyla: - "Miről beszélsz?" 

Jasmine: - "Úgy érzem nem vagy velem! Mármint fizikailag igen, de nem mondhatnám, hogy fejben is."

Lyla: - "... Végre beszéltem Henrivel reggel az órán."

Jasmine: - "Ó! Hát az arcodat elnézve jól ment!"

Lyla: - "Igen. Még mindig nem hiszem el, hogy elmondtam neked az igazat."

Jasmine: - "Mire gondolsz...?"

Lyla: - "Bocsánatot kért! Hát, mindketten megtettük. És utána egy csomót beszélgettünk!" 

Jasmine: - "Ez elképesztő! Fogadok megkönnyebbülés! Tudom mekkora súllyal nehezedett ez rád. Nem igazán értem miért. De tudom, milyen érzékeny vagy!" 

Alex: - "Hé! Mizujs, srácok?" 

Jasmine: - "Ó! Mi a helyzet, Alex!"

Alex: - "Kölcsönkérhetem Lylat egy pillanatra? Valamit meg kell kérdeznem a húgomtól!"

Lyla: - "Lassan csengetnek. Később megkereslek, oké?" 

Jasmine: - "Oké! Ne késs!"

Lyla: - "Nem fogok! Ne aggódj!"

Alex: - "Oké! Nem fog sokáig tartani!" 

Lyla: Nézem, ahogy a barátnőm elmegy.

Alex: - "Oké, meg van minden infó! Ez a kérdéses Theo kétségkívűl a te Henrid sulijába járt."

Lyla: - "Ő nem az 'én' Henrim."

Alex: - "Nem igazán érdekel. Mindegy! Mutatott nekem egy képet a Facebookján, amin ő is rajta van! Sebastien küldten nekem. Továbbküldöm neked." 

Lyla: Ránéztem a képre, amit a bátyám küldött. Aha! Határozottan felismerem Henrit. 

- "Alex, megcsináltad! Köszi!"

Alex: - "Igen... de nem felejtetted el a kis ígéretedet, ugye?"

Lyla: - "Persze, hogy nem!" Alex elsétált. Mégegyszer ránéztem a telefonomon lévő képre.

Lyla: Nagyon furcsa Henrit egy másik végzős osztályban látni. Tényleg osztályt ismételt... Kicsit se mváltozott! Ugyan az a külső, ugyan az a szemüveg, ugyan a passzív magatartás. A nevét a többiekével együtt lejegyezték. Odamehetnék egyenesen 'Theo'-hoz és feltehetnék neki pár kérdést, de... Megkeresni valakit, akit nem ismerek, őszintén szólva, csak azért, hogy dolgokról kérdezzem Henrivel kapcsolatban, egy kissé furcsának tűnik... azt gondolná elmentek otthonról! Talán jobb lesz, ha Enzot kérdezem meg. Csengettek, ideje órára menni. 

Az osztályban

Lyla: Ideje elkezdeni az új hetet! Mi?! Henri ma délutánon megint hiányzik? A tanár a névsort olvassa, de amikor az ő nevéhez ér, nem mondja ki. Biztos tudja, hogy nem jött... mint legutóbb.

Señora Casaniola: - "Beszedem a házifeladaitokat. Remélem mindent egyedül oldottatok meg. Nem kell emlékeztetnem titeket mennyire fontos ez az osztályzat az érettségitekhez! Remélem nem felejtettétek el?"

Lyla: A tanár körbejárt a teremben, összeszedte a házikat, miközben folytatta a szónoklatát. Amikor Enzo asztalához ért, megállt. 

Señora Casaniola: - "Enzo? Ez nem lehet igaz... Ezúttal nem fogadok el kifogást!

Enzo: - "De Señora! Mondtam, hogy megcsináltam a házimat, csak ma reggel megette a kutyám és nem tudtam megmenteni belőle semmit! Esküszöm!"

Señora Casaniola: - "Mondtam, hogy nem akarom hallani a kifogásodat! Ez egy különlegesen nagy hazugságnak tűnik! Két óra bezárást kapsz, hogy befejezd ezt a házit... Sajnálni fogod, hogy egyáltalán szóba hoztad a kutyádat!

Enzo: - "Ó ember, Señora! Kérem!" 

Señora Casaniola: - "Ez végleges! A holnapi első óráig kapsz időt, hogy elhozd nekem! Ha nem, az nulla pont és a két óra elzárásod. 

Enzo: - "De ma este meccsem van! Nem fog menni!"

Señora Casaniola: - "Az nem az én problémám!"

Lyla: A tanárnő visszament az asztalához és felírta a két óra bezárást Enzonak. De amint hátat fordított, Enzo nagyon arrogánsan tépte szét a papírt és szitkozódott az orra alatt. Amint az óra véget ért, a tanárnő újra magához hívta, hogy előadást tartson neki.

Jasmine: - "Jössz, Lyla?"

Lyla: - "Igen... Induljatok, utolérlek!"

Clement: - "Oké... Amit csak akarsz..."

Lyla: A barátaim éppen időben léptek le. Señora Casaniola elengedte Enzot. Hamar felszívódott. 

Fényképezd le a fecniket, majd rakd ki a képet, hogy újra egyben legyen. 

Lyla: Jó sok harag lehet Enzoban, ha így összetépte a büntetését!

Lyla: Két óra elzárás... Megérdemelte! De... Végül is, ezt az előnyömre használhatnám... 

22. jelenet 

Lyla: - "Enzo?!" 

Meglepetten fordult hátra.

Enzo: - "Hé bébi! Mizu veled?!"

Lyla: A tőlem telhető legjobb módon igyekeztem ignorálni a 'bébi' részt.  

- "Hát... csak tudni akartam... mindent, amit tudsz Henri osztályismétléséről." 

Lyla, ez az amikor a kezedben van az irányítás, igaz? Neked tényleg muszáj ennyire kíváncsinak lenned Henri életére?

Enzo: - "Te erről akarsz beszélni velem?"

Lyla: Undorodva nézett rám. 

2. szembesítés

Lylanak rá kell vennie Enzot, hogy elmondja az igazságot, amit Henriről tud

Enzo: - "Nem értem miért kellene veled erről beszélnem! Minenkiről tudok mindent ebben a suliban! Ez túl könnyű! Minden fontos embert ismerek itt...."

Lyla: Aha... 'Fontos emberek'... Ismer valakit az edzésről is, és nem vagyok biztos benne, hogy ő nagyon fontos lenne... Tudom ki az. Csak meg kell néznem a kapcsolataimat...!

1. Nyisd meg Theo profilját:

Lyla: - "Fontos emberek? Úgy tűnik egy bizonyos 'Theo' informált téged... Úgy viselkedsz, mintha legalábbis az elnököt ismernéd vagy ilyesmi..."

Enzo: - "Pff... Honnan tudod? Tök mindegy, ja, Theo, ő egy fontos srác! Ééééés? Lefogadom, hogy te nem ismered! Én persze igen! Az a srác nem neked való!"

Lyla: Úgy beszél, mintha a srác veszélyes lenne, amikor az igazság csak annyi, hogy ugyanabba a suliba járt, mint Henri. Még egy üzenetem is van bizonyítéknak! 

2. Nyisd meg az üzeneteket, és kattints az Alextől kapott képre:

Lyla: - "Ő teljesen átlagos... Csak annyi, hogy ugyanabba az osztályba járt, mint Henri!"

Enzo: - "Komolyan, honnan szerezted ezt? Ki beszélt neked erről?" 

3. Nyisd meg Alex profilját

Lyla: - "A bátyám ismeri ezt a 'fontos srácot'! Úgy tűnik ő is a BTS-en ismétel. És csak a rend kedvéért, Alex tényleg MINDENKIT ismer!"

Enzo: - "Szóval miért is érdekel ez téged egyáltalán? Miért érdeklődsz ennyire Henri után? Azt akarod, hogy szervezzek meg egy randit vele neked? HAHAHAHA! A szüzike azt se tudja mit csináljon!"

Lyla: - "Tényleg egy barom vagy... Felteszem neked ugyan azt a kérdést: Miért aggódsz egyáltalán az én kíváncsiságom miatt, ha neked ő nem jelent semmit?"

Enzo: - "Csak az útjába került, és én nem tudom elfelejteni... ez minden!"

Lyla: - "Ami engem illet, szerintem más is van..."  

Lyla: - "Valaki újat keresel, akit zaklathatsz." (2. válasz)

Enzo: - "És? A srác úgy néz ki, mint egy vesztes! És csak egy kicsit szórakozni akarok..."

Lyla: - "Nevetséges vagy..." Úgy tűnik menni készül. "Várj! Legalább azt tudod, miért kell osztályt ismételnie?"

Enzo: - "Persze, hogy tudom! Én mindent tudok! Megkérdezheted ahányszor csak akarod, de nem fogom elmondani!"

Lyla: - "Hmm... Azt hiszem van egy megoldásom a problémádra..."

Enzo: - "Milyen problémámra? Nekem semmilyen gondom nincs!"

Lyla: Még ha úgy is döntött, hogy figyelmen kívűl hagyja a tényt, majd én felfrissítem a memóriáját ezzel:

5. Nyisd meg a helyreállított papír képét a büntetésről

Enzo: - "Igen? És akkor mi van?" 

Lyla: - "Ha azt mondom neked, hogy el tudom intézni, hogy megúszd az elzárást, akkor elmondod nekem?" Gondolkodik rajta. Ez hogy nem győzte meg?!

Enzo: - "OKÉ. Hogy fogod csinálni? Magyarázd el nekem."

Lyla: Nem szeretem ezt csinálni, de azt hiszem van valami ami segíthet neki. 

6. Nyisd meg a spanyol házi képét, amin Jasmine megmutatta a lakkok színét

Lyla: - "Nézd... Itt van a spanyol házim piszkozata. Csak le kell másolnod és megváltoztatni néhány választ. Ezzel megszabadulsz minden októl, amiért büntetésbe kéne menned." 

Kinyújtotta a kezét, hogy elvegye a papírt, de visszahúztam a karom. 

- "Előbb te!"

Enzo: - "Pfff!"

Lyla: Akarata ellenére rövid magyarázatba kezdett. 

Enzo: - "Theo azt mondta nekem, hogy ez a stréber majdnem fél évet hiányzott. A végén már egyáltalán nem jelent meg. Mindenki azt mondta, hogy egészségügyi gondjai vannak, vagy valami ilyesmi, és nem tudta befejezni az évet. Tessék, boldog vagy? Azt add ide!"

Lyla: Gyakorlatilag kitépte a kezemből a házimat. 

- "Igen... Köszi..." 

Nem hall engem, mert már a folyosó felénél jár... Henrinek egészségügyi gondjai vannak... De hát olyan jó formában van. Ha ez az ábra, remélem semmi komoly. 

Antoine autójában

Antoine: - "Késtél!"

Henri: Apa túl aggódó. Olyan gyorsan jöttem, ahogy csak tudtam. 

- "Tudom! Ne aggódj! Rendben lesz!"

Antoine: - "Igen, tudom. Tessék, hoztam neked pár dolgot."

Henri: Hátranyúltam a táskámért és az ölembe tettem. 

- "Kösz, apa!"

Antoine: - "Siess! Neked ma mindenképp be kelett menned a suliba!"

Henri: - "Ne aggódj, minden rendben lesz."

Antoine: - "Készen állsz rájuk! Uhh! Nem szeretem, amikor így kell sietnünk!"

Henri: - "Jól van, nyugi. Engem is idegessé teszel. Elhoztad a hajzselét? És a fésűm?"

Antoine: - "Igen, minden a kicsi tsakban van... Nézd meg a táska aljában. A cipőd is itt van."

Henri: Levettem a régi teniszcipőm és felvettem a hatalmas csizmát. Aztán a táska alján kezdtem keresgélni a hajzselémet. 

- "Megtaláltam!" 

Henri: Levettem a szemüvegem és óvatosan a tokjába tettem, aztán levettem a pólóm. Mindig egy kicsit kockázatos, amikor magamnak csinálom meg a hajam, de jelenleg ezt kell tennem...

Antoine: - "A nyakláncodat és a kontaktlencsédet a fémdobozba tettem. Bocsi, ez minden, amit találtam, de megteszi."

Henri: Kihasználom, hogy apa megállt a pirosnál és beteszem a kontaklencsét.

Antoine: - "A napszemüveged a kesztyűtartóban van. Oké, itt vagyunk. Azta! Máris egy nagy rakás ember van itt."

Henri: A tömeg nagy része leginkább sikitozó lányokból áll.

Antoine: - "Nem győzök csodálkozni... A kabátod a hátsó ülésen van!"

Henri: Gyorsan felvettem a kabátomat és a maradék kiegészítőt.

Antoine: - "Kész vagy?"

Henri: Bólintottam. Kész vagyok. Vettem egy mély levegőt, mielőtt kinyitottam a kocsiajtót. Még ha hozzá szoktam is, az ilyen tömegek mindig kissé nyomasztóak. 

Henri: Végre kiszálltam a kocsiból.

Rajongók: - "Jaaaay!"

Jay: - "Helló mindenki! Jóól van! Készen álltok srácok?! Köszönöm!!!" 

Integettem a rajongóknak mielőtt elidultam az épület felé, ahol apa már vár rám.

Jay öltözője

Jay: Végre minden kíváncsi fültől távol, apa megmutatja mi a terv mára.

Antoine: - "Oké, hadd menjek át ezen még egyszer gyorsan. Egy interjúval kezdesz ezzel a TV-s műsorvezetővel. Ő szuper. Nem fog semmi trükköset kérdezni."

Jay: Próbálok összpontosítani, de a ma reggeli beszélgetésünk Lylaval eltereli a figyelmem...

Antoine: - "Ez lenne a teendő."

Jay: - "OKÉ."

Antoine: - "Szeretné, ha énekelnél egy kicsit. Marcusnál van a gitárod. 10 percen belül ide fogja hozni..."

Jay: - "OKÉ."

Antoine: - "Az a lány ott, Cindy! Ő fogja elkészíteni a sminkedet."

Jay: A fiatal lány csupa mosollyal közeledett  felénk és kezet rázott velem. Bámulatos... Tökéletes haj és smink. 

Cindy: - "Helló Jay! Cindy vagyok. Azért jöttem, hogy ma veled dolgozzak. Szóval örülök a találkozásnak!"

Jay: - "Hé... Én is örülök!" 

Nagyon bájos és úgy tűnik teljesen beveszi az egész 'csábító' játékomat, de én profi maradok. - "Azonnal itt vagyok, Cindy! Beszélnem kell a manageremmel néhány részletről, egy másorperc és jövök!"

Cindy: - "Oké! Itt leszek a szobában a többiekkel. Akkor egy perc múlva." 

Jay: A sminkesem elhagyta a zöld szobát. Újra egyedül vagyok apával a folyosón, leszámítva a csapat személyzetet, akik körülöttünk tevénykednek. 

- "Látod! Semmi okod nem volt stresszelni. Elég időnk van."

Antoine: - "Mmmmm... Oookkééé..."

Jay: - "Ne nézz így rám! Nem engedhetem meg magamnak hogy idén is elbukjam az érettségit! Azt hiszem idén mindkét dolog sikerülhet... Igaz?"

Antoine: - "Igazad van, fiam. Hiszek benned."

Jay: - "Köszönöm. ..."

Antoine: - "Mi az?"

Jay: - "És még... Fontos volt, hogy suliba menjek... ...Muszáj volt beszélnem valakivel."

Antoine: - "Ó igazán? Mesélj róla! Egy lány?" 

Jay: - "... Igen..." 

Apa arca felragyogott és szélesen mosolygott. 

"Ez nem az, amire gondolsz! Tudom, mi jár a fejedben... Huncut tekintet van a szemedben!" Nem... Ez tényleg nem az amire gondolsz. Nincs semmi Lyla és köztem. Egy olyan lány, mit ő sosem érdeklődne egy olyan srác után, mint én... Hát, mármint, amikor nem Jay vagyok. El kell ismernem, hogy a beszélgetésünk és bocsánatkérésünk bizonyos... eufórikus érzéseket keltett bennem. Furcsa. 

Antoine: - "Egy pillanatig sem hiszek neked! Hagyd elmenni Henrit! Cindy már vár!"

Jay: Felvontam az egyik szemöldököm. Apa általában próbál nem a nevemem szólítani, amikor a Jay szerepet játszom... Elbukott! Szerencsére nem vette észre senki. A puszta tény, hogy megmlítettem egy lány létezését jó kedvre derítette. Szinte sosem az. Apa kiment a zöld szobából. Még utoljára rám pillantott. Ő, aki nem törte meg a szemkontaktust velem, mosolygott.