10. fejezet - 7 nap
133. jelenet
A nappaliban
Lyla: Végre hazaértem egy óra gyaloglás után. Nem vagyok jó állapotban. Ahogy várható volt, Henri kocsija a felhajtónkon állt... Ahogy beléptem a házba a nappaliban találtam őt a kanapén ülve. Látva, hogy belépek, azonnal felkelt és odajött, hogy megöleljen.
Henri: "Lyla! Annyira aggódtam!"
Lyla: Nem mozdultam. Hagytam, hogy megöleljen, még mindig sokkos állapotban vagyok. Mielőtt eljött, átöltözött. A haja újra a normális és nem visel sminket. Úgy néz ki, mint az a személy, akit ismerek. De... Ki az az ember, aki most átölel? Ki ő valójában? Valóban ismerem őt? Ki a valódi Henri?
Henri: "Lyla... Szólalj meg... Könyörgöm... Mondj valamit...."
Lyla: Semmi. Még beszélni sem tudok.
Henri: "Lyla!"
Lyla: Megrázott.
Henri: "Könyörgöm! Nézz rám!"
Lyla: A szemébe néztem. Beleőrült az aggodalomba. Az arca eltorzult a félelemtől. Amíg szemkontaktust teremtettem vele, kontrollálatlanul sírni kezdtem. Henri megfogta az arcomat.
Henri: "Ne... Lyla... Annyira sajnálom... Olyan dühös vagyok magamra... Ó Lyla..."
Lyla: Hiányzik a férfi, akit szeretek. Úgy tűnik... nincs többé...
9. szembesítés
Emlékek, mint bizonyítékok
Henri: "Lyla... Mondj valamit..."
Lyla: "... Tegyek úgy, mintha nem történt volna meg? Nem hiszem el, hogy nem tűnt fel... Annyi jel volt..."
Henri: "Annyi... jel? Ezt meg hogy érted?"
Lyla: "Már minden világos! Hogy lehettem ilyen hülye! Gondolhattam volna, hogy te vagy Jay!"
Henri: "Lyla... Kizárt dolog, hogy gyaníthattad, hogy én vagyok Jay... Főleg, hogy 'ő' és én teljesen más személyiségek vagyunk."
Lyla: "Azt látom..."
Lyla: "Te inkább zárkózott vagy, ő pedig nyitott." (1. válasz)
Henri: "Igen."
Lyla: "De mégis... Olyan hülye vagyok..."
Henri: "Ne mondd ezt, Lyla! Hogy találhattad volna ki? Például, Jay és én nem is azonos műfajú zenét játszunk! Nagyon jól tudod, hogy én klasszikus zenét játszom csellón... De nem sejthetted, hogy gitáros is vagyok. "
1.
Lyla: "Ezt a pengetőt a szobádban találtam... Azt hittem apukádé..."
Henri: "... Igen, az enyém... Nagyon odafigyelek, hogy elrejtsek mindent, ami Jay-jel kapcsolatos. Nagyon óvatosnak kell lennem."
Lyla: "Van más is..."
Henri: "Hogy érted?"
Lyla: Akkor is, ha ez nem éppen a legjobb pillanat, úgy érzem, hogy a homlokomon lévő fluoreszkáló fények ismét kigyúlnak... "Nem állt szándékomban a szobádban kutatni... de amíg rád vártam legutóbb, megtaláltam ezt is... Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy Jay kiegészítői..."
2.
Henri: "Én... Ezt hol találtad? Nem számít..."
Lyla: "... Láttam, hogy a fülbevalók nem igaziak és naivan azt gondoltam, talán ki akarsz próbálni valami újat. De nem sikerült összeraknom a két dolgot... Hogy nem vettem észre?"
Henri: "... Láthatod, hogy nincs átszúrva a fülem, mint Jaynek. Feltűnő lett volna, és nem akartam kockáztatni."
Lyla: "..."
Henri: "Minden ilyen cuccot feltettem, hogy tényleg nehéz legyen felismerni."
Lyla: "Talán... de sok másik jel is volt..." Emlékek tértek vissza innen onnan... "Emlékszem..."
Lyla: "... hogy adtál Tiffanynak egy új Jay kulcstartót annak ellenére, hogy már nem lehetett kapni." (3. válasz)
Henri: "Nem tudtam, hogy tudsz erről."
Lyla: "Tudok. Tiffany küldött egy üzenetet, hogy elmondja tőled kapta. Már értem hogy szerezted meg olyan könnyen..."
Lyla: "...figyelembe véve, hogy egy a saját termékeid közül." (1. válasz)
Henri: "Még mindig van pár belőle... Úgy gondoltam Tiffany megérdemel egy eredeti darabot."
Lyla: "Igen... Aztán ott van az a nevetséges naptár, amit Clement adott Jasmine-nek karácsonykor..."
Henri: "..."
Lyla: "Bocsi... nem úgy gondoltam, hogy 'nevetséges, csak hogy..."
Henri: "De mondhatod, nevetséges."
Lyla: Gyengéden rám mosolygott, de aztán olyan gyorsan eltűnt, ahogy jött. "Tisztán emlékszem a reakciódra, amikor Jasmine kinyitotta az ajándékát..."
Lyla: "... nagyon kényelmetlenül érezted magad." (1. válasz)
Henri: "Nem igazán számítottam rá, hogy aznap este látni fogom azt a naptárat olyan körülmények között. Eléggé meglepett... és igen, elég kényelmetlen volt. Amikor Jay vagyok, jobban tudom kezelni ezeket a dolgokat, de ott egy parti közepén, az új barátaimmal, egy kissé bonyolultabb volt..."
Lyla: "Biztos vagyok benne, hogy rengeteg más dolog is van, amit megemlíthetnék."
Henri: "Az igaz... most, ha belegondolok... Talán láthattál mást is. Elővigyázatosságból mindig van nálam valami, még ha veszélyes is. Sosem rejtettem el... de egyszer kiesett a táskámból és te felvetted."
3.
Lyla: "A... jegyzetfüzetedről beszélsz...a versekkel? ... "
Henri: "..."
Lyla: "Nem is versek, igaz?"
Henri: "Nem."
Lyla: Ez őrület... Hogy nem tudta az agyam összerakni ezeket? Visszagondoltam. Emlékszem jellegzetes címe volt a "versnek". Annak a dalnak a címe, amit lefordított nekem. Hogy nem vettem észre? Hogy lehetséges, hogy nem jöttem rá? Van bárki, aki hülyébb nálam? Vakabb, mint én? Megdörzsöltem a homlokom. Henri lassan közelebb jött hozzám.
Henri: "Lyla..."
Lyla: "Bizonyos dolgokat már sokkal jobban értek."
Henri: "Mire gondolsz?"
Lyla: "Már jobban értem..."
Lyla: "... miért nem énekeltél soha Jasmine karaoke estéin." (2. válasz)
Henri: "..."
Lyla: Kerüli a tekintetem. "Nem akartad..."
Lyla: "... hogy felismerjük, Jay hangja a tiéd." (3. válasz)
Henri: "Nem kockáztathattam. Még a barátaimmal sem. Anélkül nem, hogy felkészítettelek volna rá. Nem tudtam elmondani ezt a titkot. Túl nehéz volt."
Lyla: "De amikor beleegyeztél, hogy énekelsz velem Szilveszterkor..."
Lyla: ... Jasmine tulajdonképpen azt mondta szép hangod van. Akkor sosem képzeltem volna, hogy a valódi Jay volt ott velünk. Ha Clementre gondolok... és az örökös gúnyolódására Jayről... pont előtted."
Henri: "Sosem zavart. Clement a barátom. Nem haragszom rá."
Lyla: "Clement rengeteg időt tölt azzal, hogy kritizálja..."
Lyla: "... milyen sok szemfestéket viselsz."
Henri: "Tudom. De belül mindig nevetnem kell. Nem tudja... Sosem próbálna meg szándékosan bántani."
Lyla: "És aztán... Minden hiányzás... Mindig annyira aggódtam..."
Lyla: "... Azért volt, hogy Jayként dolgozhass? (2. válsz)
Henri: "Igen. Mindig volt egy könnyű ütemterv Jaynek, hogy képes legyek középiskolai diák is lenni. De nem tudtam kihagyni bizonyos dolgokat, mint a próbák vagy a felvételek."
Lyla: Ezek a vallomások rávilágítanak az élete olyan vonatkozásaira, amiről soha nem tudtam. A szívem még jobban elszorult a felfedezésre... Túl sok a megemészteni való... "Henri, van egy másik dolog is... valami, aminek már hónapok óta a megszállottja voltam..."
Henri: "Éspedig?"
4.
Henri: "A weboldalam..."
Lyla: "Tudom. Valójában... "
Lyla: "... sötét lencsét viselsz?" (2. válasz)
Henri: "Igen..."
Lyla: "Hónapok óta, minden alkalommal, amikor látok egy képek Jayről..."
Lyla: "... a tekintete mindig megmagyarázhatatlanul 'zavart' engem. (2. válasz)
Henri: "..."
Lyla: "Már értem miért volt olyan kényelmetlen. Egy részem már felismert téged, anélkül, hogy tudtam volna. Istenem..."
Még egy kicsit közelebb jött... Annyira elveszett vagyok... "Tűnj el..."
134. jelenet
A nappaliban:
Henri: "Lyla..."
Lyla: "Azt sem tudom ki vagy..."
Henri: "Én... én vagyok!"
Lyla: "De ki? Jay? Vagy Henri?"
Henri: "Nem!!! Jay... csak egy karakter...! Hogy névtelenül tudjak énekelni... Így élhetek normális életet, amennyire lehetséges."
Lyla: "Akkor... A valódi Henri az a, aki itt áll előttem? Ezzel a hajjal, ezzel a külsővel, ezzel a hozzáállással?" Nem válaszolt.
Henri: "Én.... Én... Talán nem 100%-osan én..."
Lyla: A szívem összetört. Úgy érzem hányni fogok. Beleszerettem egy megtévesztő külsőbe, egy képbe, egy rögtönzött karakterbe. Totál hülyének érzem magam. Annyira elárultnak!
Henri: "De még mindig én vagyok én! Lyla!"
Lyla: Megrázta a kezem és az arcomat kutatta.
Henri: "Lehet, hogy nem az a Henri vagyok, de hagyd hogy megmutassam ki vagyok valójában."
Lyla: Kitört belőlem a sírás. "De én AZT a Henrit szeretem..." A szeme tágra nyílt meglepettségében, ahogy ráeszmélt mit mondtam.
Henri: "Lyla... Én..."
Lyla: Félbeszakítottam. "Tűnj el a házamból... Kérlek." Annyira undorodom. Romantikusabb pillanatot is el tudtam volna képzelni, amikor először mondom neki, hogy szeretem. Azt reméltem különleges pillanat lesz, amikor felfedem mennyire szeretem őt és elmondom neki, hogy mióta bele vagyok esve. Egy rémálom közepén vagyok.
Henri: "Nem... Lyla..."
Lyla: De teljesen bezárkóztam. Nem is hallom már őt. Végre békén hagyott, megértette, hogy értelmetlen és azt akarom, hogy elmenjen...
Henri: "... Elhoztam a táskádat... Ottfelejtetted. Foglaltam egy asztalt kettőnknek holnap estére egy nagyszerű étteremben. El akarok mondani neked mindent... A legjobb asztalt választottam, hogy veled tölthessek egy estét. Ez az egyik kedvenc helyem. Megértem, ha nem akarsz elmenni."
Lyla: Nem válaszoltam... Varázslatos éjszaka lett volna...
Henri: "Jasmine többször is hívta a telefonodat. Felvettem neked. Aggódott, amikor nem talált a színház előtt. Elmagyaráztam neki, hogy elvesztél és egy másik ajtón mentél ki. Elmondtam neki, hogy hazafelé összefutottunk és hogy elejtetted a telefonod. Holnap után indul a hét napos Franciaországi turném. A jegyek, amiket Jasmine neked adott az utolsó estére szólnak. Könyörgöm. Kérlek gyere el a show-ra. ... Addig békén hagylak."
Lyla: Anélkül, hogy bármi mást mondott volna, elhagyta a házat. Vártam néhány pillanatot. Úgy tűnt, mintha örökké tartana, amíg lehajt a kocsifelhajtóról. A padlóra rogytam könnytengerben. Nem kapok levegőt, megfulladok. Mindenem fáj. Fáj a szívem, a lábam... Istenem, kérlek mondd, hogy csak álmodom és minden olyan, mint azelőtt...
Alex: "Lyla? Basszus Lyla! Mi történt?!"
Lyla: Alex a szobájában volt... vajon hallhatta a beszélgetésünket?
Alex: "Lyla! Válaszolj!!! Bántott téged?"
Lyla: Úgy tűnik nem hallotta... "Nem... Veszekedtünk... Alex... Azt hiszem vége..." Ez a gondolat újabb könnyáradatot indított el.
Alex: "Miért? Min vesztetek össze? Megcsalt?"
Lyla: "Nem..." Megértette, hogy nem akarok többet mondani.
Lyla: Váratlanul a bátyám átölelt.
Alex: "Lyla... Annyira sajnálom. Ne add fel ilyen hamar... Nem tudom mi történt, de még mindig sokkos állapotban vagy. Adj egy kis időt magadnak és tisztábban fogod látni a dolgokat. Ne dönts túl hamar..."
Lyla: Még sosem hallottam a bátyámat ilyen érzékeny dolgokról beszélni. Segített felállni, a szobámba vezetett és az ágyamra ültetett.
A szobámban
Lyla: Alex eltűnt és egy nagy pohár vízzel tért vissza. Utasított, hogy igyak.
Alex: "Most öltözz át és aludj."
Lyla: Azt tettem, amit mondott. Transzba esve vettem le a ruháimat és lefeküdtem. Hamarosan elaludtam.
Kb. 12 órán át mélyen aludtam. Nem is álmodtam. Kinyitottam a szemem és mindenem fájt. Sírni kezdtem. Hiányzik az én Henrim. Még sosem szenvedtem így egész eddigi életemben. Minden csak műsor volt... Egy álruha, hogy ne ismerjük fel, hogy ő Jay. És beleszerettem a maszkba. Akkora egy idióta vagyok. Az én hibám, hogy olyan naiv vagyok. Amint lehunytam a szemem, a fejemben az a jelenet játszódott le, ahol Jay rám szállt. A gondolat, hogy megpróbált csapdába csalni... Nem tudom elhinni. "Henri" sosem kételkedett volna bennem. Besétáltam, amint Jessica a karjaiban volt és egy másodpercig sem szűntem meg bízni benne. És ő... Mit gondolt, mi fog történni a gyerekes "tesztje" után?
Caroline: "Édesem? Eszünk... Felkelsz?"
Lyla: "Nem vagyok éhes... Sajnálom anyu..."
Caroline: "Oké... Akkor pihenj."
Lyla: Anyu aggódva elment. Biztos vagyok benne, hogy Alex elmondta neki mi történt. Az jó azt hiszem. Nem ettem semmit ma és csak a mosdóba mentem ki a szobámból. Egész addig gyötörtek ezek a szomorú gondolatok, amíg el nem nyomott az álom.
Ugyanez jár a fejemben a holnappal kapcsolatban, de a következő nap, valaki szerint mást tartogat a számomra...
"Menj eeeeel..." Az ajtó kinyílt a negatív reakcióm ellenére is. Bejött a sötét szobába és elhúzta a függönyöket.
Jasmine: "Istenem... Lyla..."
Lyla: "Ne..."
Jasmine: "Mit csinálsz?! Nem maradhatsz így tovább! Kelj fel!!!"
Lyla: Elment. Néhány perccel később vízcsobogást hallottam a fürdőből. Aztán visszajött.
Jasmine: "A bátyád betegre aggódja magát. Elmondta, hogy nem hagytad el a szobádat tegnap egész nap, hogy nem ettél semmit, hogy csak fekszel a sötétben és sírsz... Lyla!!! Mondd el!! Mi történt?!"
Lyla: "... Nem akarok beszélni róla..."
Jasmine: "Jól van."
Lyla: Hallottam ahogy a táskájában keresgél.
Jasmine: "Helló! Clement... Nem, nem megy valami jól, nem hallgat rám. Oké, akkor viszlát hamarosan!"
Lyla: Leült az ágyamra.
Jasmine: "Jól van, menj fürdeni."
Lyla: "Nem akarok..." Megint sírni kezdtem. Tegnap óta ez az egyetlen dolog amire képes vagyok. Sírni és aludni. Jasmine a hátamra tette a kezét és gyengéden simogatni kezdte. Kinyílt az ajtó.
Clement: "Komolyan...! Lyla!"
Jasmine: "Két napja ilyen... Nem akar beszélni."
Lyla: Jasmine kiment a szobámból. Hallottam, hogy elzárta a vizet és visszajött.
Jasmine: "Lyla... Gyerünk, egy tonna habbal töltöttem fel a kádad. Tudom, hogy imádod. Szükséged van rá!"
Lyla: "... Nem akarok..."
Clement: "Te jó ég...!!!!"
Lyla: Hirtelen éreztem, hogy valaki felemel és vinni kezd. "Hé!!!"
Clement: "Meg fogsz fürdeni! Rendben van!!!"
Lyla: Clement könnyedén vidd a karjában. Próbáltam harcolni vele, de nem volt erőm.
Lyla: A fürdőbe mentünk és Clement a vízbe dobott, miközben még mindig a pizsamámban voltam, víz fröccsent ki az egész szobában. Levette a cipőjét és ő is bejött a kádba anélkül, hogy egyetlen ruháját is levette volna. Mindketten felöltözve, szemtől szembe ülünk a kád forró vízben. Kábultan néztem rá.
Clement: "Na! Most pedig elmagyarázod nekünk mi történt. Megértetted?! Esküszöm megtalálom a módját, hogy kiszedjem belőled!"
Lyla: Jasmine követett minket és leült a földre a káddal szemben, pont a víztócsa közepébe, amit Clement locsolt ki mindenhova. Az arcomat a kezembe temettem és sírni kezdtem.
Clement: "Hé..."
Lyla: "Henri... Henri megpróbált rászedni... Egy nagyon helyes pasi próbált meg felszedni... hogy láthassa hogyan reagálok..."
Jasmine: "Ó istenem..."
Lyla: "Én mindig bíztam benne! És ő... nyilvánvalóan nem... Amikor kitaláltam miről van szó, hatalmasat veszekedtünk..."
Clement: "Nem gondoltam volna, hogy Henri képes ilyen hülyeséget tenni..."
Jasmine: "...Én sem... Nem olyannak tűnt..."
Lyla: Hogy magyarázhatnám el nekik, ha még magam sem tudom olyan e ő valójában vagy sem...
Jasmine: "Elég magabiztosnak kell lennie ahhoz, hogy valami ilyesmit tegyen!"
Clement: "Beszéltél vele azóta?"
Lyla: "... Nem... Elmegy hét napra az apjával és megígérte, hogy békén hagy."
Jasmine: "Akkor vége kettőtök közt?"
Lyla: "... Nem tudom... Semmit sem tudok... Annyira elveszettnek érzem magam..." A barátaimra néztem és újra előtörtek a könnyeim. Olyan szánalmas állapotban vagyok.
Clement: "Lyla, figyelj, le kell nyugodnod. Össze kell szedned magad. Nem maradhatsz így... Nem gondolkodhatsz folyton ezen és nem hozhatsz jó döntéseket, ha egész nap csak az ágyadban lógsz a sötétben! Hagyd abba! Menj szívj egy kis friss levegőt!!! Hagyd, hogy segítsünk... Oké? Jasmine és én itt vagyunk neked. Rendben leszel. Fejezd be a fürdést és gyere velünk, oké?"
Lyla: Vonakodva beleegyeztem.
Clement: "Tökéletes."
Lyla: Felkelt, kiszállt a kádból és levetette az átázott, nedves ruháit, összeszedte őket és ott állt bokszerben. Mintha otthon lenne, kinyitott néhány fiókot, hogy törölközőt keressen, megszárította magát és kiment a fürdőből. Jasmine nem tudta levenni róla a szemét. Az igaz, hogy... Nagyon helyes...
Jasmine: "J... Jó... Itt hagylak... Megvárlak a szobádban. Jól vagy?"
Lyla: "Igen..." Indulni készült. "Jasmine?"
Jasmine: "Igen?"
Lyla: "...Köszönöm..."
Jasmine: "Szívesen."
Lyla: A barátaim ösztönzése felbátorított.
Jasmine-ék nappalijában
Lyla: Jasmine és Clement készített nekem sushit. Tudják mennyire szeretem. De elég íztelennek éreztem és nehézséget okozott az evés. Kivittek a parkba és szívtunk egy kis friss levegőt. Igazán jót tett nekem. Clementnek még sikerült megnevettetnie is. Úgy döntöttek, hogy aznap éjjel mind Jasmine-ék nappalijában alszunk. "Köszi... Azt hiszem egy kicsit jobban érzem magam..."
Clement: "Ha!!! Megnevettetsz!"
Lyla: Kissé elmosolyodtam. "Ti vagytok a legjobb barátok akiket kérhetnék."
Clement: "Tudom! Ez döbbenetes!"
Lyla: "... Hiányzik..."
Clement: "Tudjuk..."
Lyla: "Hülye volt, hogy azt tette amit, de még mindig nagyon szeretem... Olyan hülye vagyok..."
Jasmine: "Nem, nem vagy az! Csak szerelmes vagy. A szerelem egy hullámvasút. Még csak most kezdjük megismerni. Az igaz, hogy bármelyik pillanatban felfedezhetjük a másik személy egy új oldalát, amire nem számítottunk. Ez is része a játéknak."
Lyla: "Igen..."
Jasmine: "Szóval fogadd el, vagy lépj tovább. De ha tényleg szereted, talán adnod kellene magadnak egy kis időt, hogy átgondold..."
Lyla: "Igen..." A szavaitól jobban érzem magam.
Clement: "Felhívod?"
Lyla: "N... Nem tudom... Mit mondhatnék...? Fogalmam sincs hol vagyok. Még mindig sokkos állapotban vagyok..." A barátaim tudják, hogy nem mondtam el nekik mindent és hálás vagyok, hogy nem tesznek fel kérdéseket. "Megkért, hogy találkozzunk amikor visszajön... öt nap múlva."
Jasmine: "Ó! Az a koncert napja!"
Lyla: "Igen..." Clement megpróbálta másra terelni a beszélgetést, mint a B.A.C., az eredmények, a vakációnk...
Aztán elaludtam... Néhány perccel később ébren forgolódtam, de nem nyitottam ki a szemeimet. Hallottam, hogy a barátaim sugdolóznak.
Jasmine: "Rosszul vagyok attól, hogy így kell látnom... Mit gondolsz, valójában mi történt...?"
Clement: "Őszintén, fogalmam sincs... Henri nem az a típus, aki megcsalná, de nem tudom. Annyira szerelmesnek tűnik."
Jasmine: "Tudom... de nézd meg ő milyen állapotban van... Istenem... összetörik a szívem..."
Lyla: Hallottam, hogy csomó van a torkában... Nagyon aggódik miattam... Észrevétlenül kinyitottam a szemem.
Lyla: Clement közelebb ment Jasmine-hez és a karjaiba vette, miközben ő sírt. Még sosem láttam őket ilyen közel egymáshoz... Itt volt az ideje. Összefonódtak. Clement simogatja Jasmine hátát vigasztalva, amennyire csak tudja.
Clement: "Ne aggódj... Lyla egy harcos, nem marad sokáig így. Tudod, hogy mindig erősebben jön elő a sötét helyéről, mint amilyen korábban volt."
Jasmine: "Igen... Tudom... De még sosem láttam ennyire rossz állapotban."
Clement: "Ez az élet része. Mi mind itt vagyunk, hogy támogassuk egymást, de ő az egyetlen, akinek el kell végeznie a feladatot."
Jasmine: "Igazad van..."
Lyla: Egymás karjaiban maradtak amíg el nem aludtam, ezúttal jó időre.
Jasmine-ék nappalijában
Lyla: Ugyanarra a madárcsicsergésre ébredtem. mint, amikor Henrivel aludtam itt. Kivéve, hogy most nem fekszik mellettem. Kinyitottam a szemem és láttam a két barátomat a kanapén aludni. Mélyen alszanak. Jasmine Clement karjaiban. Nagyszerű párt alkotnak... Felkeltem, megfogtam a takarót és egy párnát és elrendeztem. Ma van harmadik napja, hogy Henri elment. Hogy van? Mit csinál? Azt hiszem kezdem kicsit tisztábban látni a dolgokat. A haragom úgy tűnik elillant. Optimista vagyok... Talán mert annyira hiányzik. Sikerült lépésről lépésre megértenem ezt a felfedezést. Henri Jay. A világhírű rocksztár... Még csak nem is sejtettem, hogy dupla életet él. Különös az élet. Mr. "nincsenek félmegoldások". Jay! Nem hiszem el! Ha Jasmine tudná... Nem szívesen gondolok erre pillanatnyilag... Megnéztem a telefonom. Semmi. Se egy üzenet vagy hívás. Nagyon jól tudom, hogy azt mondta békén hagy, de mélyen belül reméltem, hogy kicsit keményebben próbálkozik majd. Ha Clement belelátna a fejembe, azt mondaná: "Ti csajok, ti mind egyformák vagytok!" A gondolat megmosolyogtatott. Hiszen itt alszik néhány méterre Jasmine-nel... Felkeltem. Egy jó zuhany után visszatérve ébren találtam a barátaimat és reggelit csináltak. Van croissant és csokis leveles. "Óóóó!!!"
Jasmine: "Amíg zuhanyoztál Clement elment a pékségbe!"
Lyla: "Nyami... Jó illata van!"
Clement: "Ma már jobban festesz."
Lyla: "Igen... Azt hiszem kimozdítani a szobámból nagyon jó ötlet volt. Tényleg szükségem volt rá." A barátaimra néztem és rájuk mosolyogtam. "Na...? Jól aludtatok?" Jasmine elpirult, majdnem annyira, mint Clement.
Jasmine: "Um... jól... igen..."
Lyla: "Ne aggódjatok! Nem kérdezek! Ez amúgy is nyilvánvaló."
Clement: "De nem történt semmi... Csak úgy aludtunk el... tudod... Ne csinálj a bolhából elefántot."
Lyla: "Igen igen."
A szobámban
Lyla: Az egész napot a városban töltöttük. Mindent megpróbáltak, amit csak tudtak, hogy kizökkentsenek. Azt kell, hogy mondjam nagyon imádni való volt látni, ahogy próbálkoztak. Miután egy kis étteremben ebédeltünk, csak sétálgattunk és beszélgettünk. A hőség nem volt olyan fojtogató már. Ez a legjobb idő arra, hogy kihasználjuk mászkálásra. A nap végén hazahoztak.
A nappaliban
Lyla: Negyedik nap. Még azt sem vettem észre, hogy eltelt a nap. A családom kivett egy oldalt a barátom könyvéből, megtesznek mindent, hogy eltereljék a figyelmem. Nagyon sok időt töltöttem anyával. Főztünk, beszélgettünk mindenről... Henrit kivéve. Aztán a bátyám megkért, hogy játsszak vele a kedvenc harcos videojátékával. Terápia volt. Már régóta nem játszottunk. Csak mi ketten. Azon az estén csatlakoztam a családomhoz a nappaliban. Alex és a szüleink a kanapén ülve nézték a tévében a híreket. Odamentem hozzájuk és készen álltam arra, hogy beletemetkezzek az egyik képregényembe. A bátyám rám nézett és ravaszul mosolygott. Viszonoztam a gesztust. Jobban érzem magam ma, hála neki.
Caroline: "Hogy vagy édesem...?"
Lyla: "Jól vagyok, anya." Vonakodott... Aztán mondani kezdett valamit.
Caroline: "Hallottál valamit felőle?"
Lyla: "Nem... Azt mondta békén fog hagyni néhány napig."
Caroline: "Értem..."
Albert: "Csodálkozom mit tudott mondani az a fiú, amitől olyan állapotba kerültél!"
Caroline: "Albert!!! Már elmagyaráztuk neked ki tudja hányszor! Összevesztek..."
Albert: "Igen, jól van!"
Lyla: De látta a szomorú arcomat és abba hagyta.
Albert: "Jól van, édesem... Ez néha nehéz, de minden megoldódik."
Lyla: "... Köszi apu." Hirtelen a bemondó lelkes hangja ragadta meg a figyelmem...
TV Bemondó: "A legnagyobb francia városban kezdte meg a turnéját és sikeres volt! Itt van ő, a mi mai különleges vendégünk, Jay!"
Lyla: Tágra nyíltak a szemeim és Jayt láttam a képernyőn. Vagy Henrit, inkább... Jaynek öltözve. Jól érezte magát és mosolygott. De a szemei nem tudnak úgy hazudni, mint a többi. Szomorúnak tűnt. Fájt a szívem, ahogy nézem.
Jay: "Köszi Carl!"
Lyla: A tévére tapadtam, a szívem a robbanás küszöbén állt. Most, hogy tudom ki bujkál a smink réteg alatt, minden más. A hangja teljesen máshogy hangzott. Mélyebb, amikor Jay. A csábítása és ahogy beszél, teljesen más.... próbál még magabiztosabb, még népszerűbb lenni. A riporter kérdéseket tesz fel neki a turnéról, a rajongóiról, az albumáról és a következő terveiről. Henri nyugalommal válaszol, nem tűnik idegesnek. Még mindig annyira helyesnek találom. Nem tudom, hogy azért van e, mert túl lelkis vagyok, amiért ő Henri, de ó istenem, egyszerűen lélegzetelállító.
Alex: "Mióta vagy rajongó?"
Lyla: "Én... szeretem a zenéjét... Jasmine-nek sikerült meggyőznie."
Alex: "Aaaaahh! Olyan csalódott vagyok!"
Lyla: Nem reagáltam arra, amit mondott. A szemeim a rocksztárra tapadtak.
TV Bemondó: "A szüleid és barátaid... Eljárnak a koncertekre?"
Jay: "Ritkán... Nos remélem, hogy egy bizonyos személy ott lesz az utolsó koncerten."
Lyla: Egyenesen a kamerába nézett. Úgy éreztem lát engem a tv-m képernyőjén keresztül és kényelmetlenül éreztem magam. Tudom, hogy ez nekem szólt. Legalábbis remélem.
TV Bemondó: "Ó... Egy barátnő?"
Lyla: Várom a választ. A bemondó felé fordult.
Jay: "Hahaha! Bocsánat, nem mondhatok többet!"
Lyla: A riporter végre befejezte az interjút egy kis beszélgetés után. A híreknek vége. Nem tudom mit tegyek...
Caroline: "Nem mész a koncertjére néhány nap múlva?"
Lyla: "Ha?... Ó... De..." Néhány perccel később üzenetet kaptam a telefonomra. !!! Henri az!
Henri: "Lyla, kérlek mondd, hogy eljössz a koncertre... Kérlek..."
Lyla: A szívem ugrott egyet a mellkasomban a kétségbeesett üzenetre. Válaszoltam. "Igen. Ott leszek."
Henri: "Köszönöm."
Lyla: Ez az üzenetváltás újra abba az állapotba rántott és bementem a szobámba, mielőtt a családom megint aggódni kezdett volna.
A szobámban
Lyla: Bemásztam az ágyamba és újra meg újra elolvastam Henri üzenetét. Semmiség, de ez minden, amibe kapaszkodhattam. Még mindig akarom őt. És még mindig teljesen belefulladok az érzelmekbe. De hiányzik. Ez borzalmas. És látni őt a tévében... Erre nem gondoltam. Nem voltam kész rá. Olyan, mint egyszer s mindenkorra tisztában lennék a valósággal. "Halló?"
Jasmine: "Lyla? Hogy vagy?"
Lyla: "Jól... Jobban... Köszi. A családom vigyáz rám."
Jasmine: "Igen, azt hallottam..."
Lyla: "Hogy érted?"
Jasmine: "... Naprakészek vagyunk Alexen keresztül."
Lyla: "Ó..."
Jasmine: "Ő mondta, hogy jobban nézel ki, de fel akartalak hívni magam is."
Lyla: "Igen..."
Jasmine: "Hallottál felőle?"
Lyla: "... Igen... Küldött egy üzenetet, hogy ott leszek e, amikor visszajön. Azt mondtam neki, ott leszek. Az üzenetváltás elég rövid volt. Nem mondtunk mást."
Jasmine: "Oké. Legalább jobban érzed magad ezután az üzenet után?"
Lyla: "Furcsamód igen. Ha tudnád mennyire hiányzik..."
Jasmine: "Szerintem te is hiányzol neki."
Lyla: "... Remélem..."
Jasmine: "Még dühös vagy?"
Lyla: "Uhm... igen... Csak nem értem mi járhatott a fejében, hogy ezt tette. Naivan azt hittem ennél jobban ismer."
Jasmine: "Tudod mindenki hibázik. Még a Henri féle srácok is. Ő is csak ember. Valószínűleg meg volt rá az oka. Hülyeség, de kétségbeesett is. Csak olyan, mintha hiányozna egy darab..."
Lyla: Biztosan megőrjíti, hogy nem tud olyan könnyen olvasni Henriben, mint bennem. A megfigyelési képességei kihívás elé álltak. "Azt hiszem igazad van..."
Jasmine: "Látjuk egymást a koncert utáni napon? Felveszlek. Ha neked is tuti, ott aludhatsz!"
Lyla: "Igen!"
Jasmine: "Jó éjt! Ne agyalj túl sokat! Próbálj meg aludni!"
Lyla: "Oké anyu!"
A városban
Lyla: 5. nap. Alex úgy határozott, hogy el kell mennem vele a városban új videojátékot venni. Már hónapokkal korábban megjelent, de valami oknál fogva neki ma délután KELLETT megszereznie. Újabb stratégia, hogy kimozdítsanak a házból. Kihasználta a délutánt és együtt mentünk a videojáték és képregény boltba a városba. "Fáradt vagyok!!" Egy padra rogytam.
Alex: "Kérsz fagyit?"
Lyla: "??? Mint mikor kicsik voltunk?"
Alex: "Pontosan! Gyerünk éljünk, amíg lehet..."
Lyla: "Gyerünk!"
Alex: "Egy dupla csokist kérsz karamellás mogyoróval és csokiöntettel?"
Lyla: "Jó memória!"
Alex: "Várj itt! Nézd az embereket... Egy perc és itt vagyok."
Lyla: Alex elment. Igazán jól gondoskodik rólam. Mintha mindig így lett volna. Voltaképpen abba kellene hagynom a picsogást, hogy ne tűnjek teljesen idiótának.
Melanie: "Lyla? Lyla vagy, igaz?"
Lyla: "Melanie?"
Melanie: "Emlékszel rám?"
Lyla: Természetesen... Hogy felejthetném el.
Melanie: "Egyedül... vagy?"
Lyla: Azt hiszem Henrit keresi. "Nincs itt. Gondolom valószínűleg nagyon is jól tudod hol van..." Jay turnéja benne van minden újságban. Lehetetlen, hogy elszalasztotta. Oldalra nézett és mondott valamit a srácnak, aki mellette állt.
Melanie: "Frank... Szomjan halok... Gondolod, hogy tudnál...?"
Frank: "Igen, igen... intézem"
Lyla: Arcon csókolta. A srác édesen mosolygott rá, aztán egyedül hagyott minket.
Melanie: "Te... 'tudod'?"
Lyla: Bólogattam.
Melanie: "Mióta?"
Lyla: "5 napja."
Melanie: "Csak hogy biztos legyek, hogy ugyanarról a dologról beszélünk. Mit 'tudsz'?"
Lyla: Óvatos. "Jay."
Melanie: "Jól van... Ha tudod... Nagyon közel állhatsz hozzá azt hiszem? Amikor utoljára láttam, azt hittem együtt vagytok, de azt mondta nem. Úgy tűnik mégis igazam volt."
Lyla: Ezt mind elmondta neki? Miért beszélt neki rólunk...?
Melanie: "Igazam volt? Együtt vagytok?"
Lyla: Nem tudom mit feleljek erre a kérdésre... Ugyanakkor... Ő az egyetlen személy, akivel tényleg beszélgethetek erről a témáról. Miért a volt barátnője az, akivel először összefutok... Olvas a sorok közt.
Melanie: "Lyla... ne kövesd el ugyan azt a hibát, amit én... Annyira megbántottam. Olyan rettenetes volt... Nem kellett volna..."
Lyla: Félbeszakítottam. "Nem követem el ugyan azt a hibát. Épp ellenkezőleg."
Melanie: "Hogy érted?"
Lyla: Sóhajtottam. "Jay megpróbált felszedni. Elutasítottam a próbálkozást. És akkor ismertem fel." Melanie szemei tágra nyíltak. Megdöbbent.
Melanie: "Nem... merte..."
Lyla: "De."
Melanie: "Annyira... annyira sajnálom..."
Lyla: Tényleg őszintének tűnik.
Melanie: "Henrivel járni nagyszerű tapasztalat volt. Olyan rendes srác, vicces és nagyon okos. De amint tudomást szereztem... 'a másikról'... minden megváltozott. Annak ellenére, hogy az árnyékban voltam, vonzott a híres élete . Elkezdett jobban érdekelni Henri másik verziója, mint maga Henri. Próbálta elmagyarázni, hogy ő nem az a srác, hogy az csak egy szerep, hogy nem 'valódi'. De makacs voltam. Nekem valódi volt. A világ egyik leghíresebb rocksztárjával jártam."
Lyla: Félbeszakítás nélkül hallgattam őt.
Melanie: "Eltaszítottam azt a személyt, aki valójában volt... Azt mondtam unatkoztam és végül úgy éreztem, hogy jobban kedvelem Jayt. Teljesen megsemmisítettem. A döntésem következményei teljesen felmérhetetlenek voltak. Ha a személy, akit szeretsz elhagy valaki másért, az mindig nagyon nehéz. De amikor a személy, akit szeretsz a nem létező részedbe szeret bele... Hogy reagálnál? Azt hiszem féltékeny volt a 'másikra'. De hogy lehetsz tényleg féltékeny saját magadra...? Ennek semmi értelme..."
Lyla: "Még ha tudok is mindenről... Miért mondtad el nekem mindezt...? Nem ismerjük egymást..."
Melanie: "Két év után ez az első alkalom, hogy valakivel beszélhetek róla. Senkinek nem árultam el a titkom. Gondolom volt valami késztetés, hogy bevalljam és elmondjam valakinek, aki közel áll hozzá, hogy mennyire megbántottam őt. El akartam mondani mennyire megbántam..."
Lyla: "Te... Te még mindig szerelmes vagy belé?"
Melanie: "Nem, sem Henribe sem a 'másikba'. Most Frankkel vagyok és tényleg úgy érzem megtaláltam a nagy őt. Nem hiszem, hogy valaha is lenne elég erőm ahhoz, hogy olyan kettős életet éljek és mindahhoz ami vele jár. Gyorsan elvesztettem. Csak beszélgetni akartam... Nem akartam túl sokat mondani arról a szörnyű dologról... De azt hiszem már túl késő."
Lyla: Felém fordult és egyenesen a szemembe nézett. Tele van bűntudattal és úgy érzi felelős Henri érzéseiért.
Melanie: "Lyla, bármi is történt öt napja, biztos lehetsz benne, hogy miattam volt. Amiatt, amit vele tettem. Mélyen megbántottam és nem haragudhat a 'másik srácra'. Tényleg nagyon szerethet ha annyira félt, hogy így kellett tesztelnie téged. Ez mind az én hibám... Ne legyél túl kemény vele."
Lyla: "Melanie... Miért mondtad ezt el nekem? Mindez után... még azt mondod nem vagy már szerelmes belé..." Nagyon szomorúan mosolygott.
Melanie: "Nem azért van, mert szeretem őt, csak még mindig érzékeny vagyok rá főleg, hogy én bántottam."
Lyla: Mondhatni, hogy ez a lány sokkal szimpatikusabb, mint én. Kezdem érteni Henri miért kedvelte. És ettől eltekintve, nevetségesen csinos. Nagyon édes minden téren.
Melanie: "Ahogy mondtam, szerelembe esni egy illúzióval... az teljesen más dolog."
Lyla: "Nem kell dühösnek lenned, amiért elhagytad..."
Melanie: "Mi? Nem én hagytam el! Ő szakított velem."
Lyla: "De én azt hittem te voltál az, aki..."
Melanie: "Nem. Pontot tett az ügy végére, amikor látta, hogy jobban érdekel Jay, mint ő. Szörnyű választásra kényszerítettem. Többé már nem kísért. Ha boldognak akarom látni Henrit, az nem csak miatta, de miattam is van. Könnyíteni akarok a lelkiismeretemen. Ez önző dolog, tudom... De teljesen őszinte akartam lenni veled. Elmondani mindent. Ne légy túl kemény vele. Egy olyan megsebzett emberrel foglalkozol, aki teljesen egyedül van ebben a helyzetben és a fájdalmában."
Lyla: "..."
Melanie: "Hogy vagy?"
Lyla: Ez a lány egy szent. "Nem volt valami nagyszerű... Őszintén szólva, eléggé elvesztem... Tegnap láttam őt a tévében, először mióta 'kitaláltam' ki ő..." Tök furcsán érzem magam, hogy erről beszélek... Furcsa, de szükségem van rá.
Melanie: "Igen..."
Alex: "Lyla, itt van a fagyid, olvad!"
Lyla: Alex kettőt hozott, ami meglepő.
Alex: "Hé... Szia..."
Lyla: A bátyám Melanie-t nézte. Látok dolgokat. "Nem hiszem!"
Alex: "Őrült vagy! Azt teszek, amit akarok!"
Lyla: "Alex. Ő Henri exe."
Alex: "Miiiii???!!! Eh négyszeműnek előtted is dögös barátnője volt?!!!"
Melanie: "Um... Lyla, nagyon ürülök, hogy tudtunk beszélgetni. Köszi, hogy meghallgattál. Sok sikert."
Lyla: Ezekkel a szavakkal távozott.
Alex: "Wow..."
Lyla: "Mi van?"
Alex: "Rájöttél, hogy épp annak a pasinak az exe vigasztalt, aki miatt napokig sírtál... hmm?"
Lyla: "Attól tartok..."
Alex: "Most komolyan, csak te keveredhetsz ilyen helyzetekbe!"
Lyla: Nevettem.
Alex: "Gyerünk, edd a fagyidat. El fog olvadni. Amikor kicsi voltál, nagyon sokáig tartott, amíg elfogyott a fagyid, olvadt csoki csöpögött a karodon. Az őrületbe kergette aput, mert mindent összetapogattál a kocsiban."
Llya: "Hahaha! Igen... emlékszem..."
A szobámban
Lyla: Az a beszélgetés Melanie-val nagyon szürreális volt. Vele beszélni Henriről, a titkáról, a kapcsolatukról, a történetükről, az exéről...Az a fajta dolog, ami elég kényelmetlen a számomra. Nem tudom, hogy sikerült mindezzel megbirkóznom... Miközben olyan őszinte volt, amikor kifejezte mennyire sajnálja. Miután mindenről beszélgettünk, gondolkodnom kell. Én is úgy végzem, hogy Jayt kedvelem jobban Henrivel szemben? Próbálom elképzelni... De mindig eszembe jutnak a kék szemei. Jay egyértelműen cuki, de ő csak egy karikatúra. Mintha sosem lett volna valóságos nekem. De Henri... Csak ő tud úgy nézni rám. Úgy beszélni hozzám. Amikor először találkoztam vele, olyan zárkózott és hideg volt. És aztán... valami gyorsan megváltozott. A srác, akiről azt hittem félénk, tartózkodó és tapasztalatlan, megmutatta egy teljesen másik oldalát nekem. Ami a legjobban hiányzik, az az átható, jelentőségteljes tekintete, ami olyan, mintha a lelkembe látna fényes nappal. Férfias megjelenése van, egy nagyon elbűvölő férfié. Világos volt és annak a hangulatnak az ellentéte, amit nap, mint nap mutatott... de végül megnyert. Ez a rejtély, ez a kontraszt, amit mutatott elcsábított és teszi még mindig. Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem magamtól, vajon Jay szerepet játszott e ebben... Forrnak a gondolataim. Olyan nehéz erre gondolni, próbálni kitalálni és megfejteni melyik emlékek valódiak és melyek nem... Gyűlnek a könnyeim és zokogásba csúcsosodnak ki. És arra gondolni, hogy két napot végigcsináltam anélkül, hogy elvesztettem volna az irányítást... Nem akarom Jayt. Szeretném, ha nem létezne. Henri az, akit akarok. Az egyetlent, akit mindig ismertem. Arra gondolni, hogy az személy talán sosem létezett igazán, elképzelhetetlen számomra. Nem tudná elrejteni a valódi önmagát így. Végül is azt mondta, hogy ő még mindig "ő", csak nem 100%-osan... És mi van, ha nem fog tetszeni Henri végső változata?
Hatodik nap. Holnap látni fogom Jay-t a koncerten Jamine-nel. Csomó lesz a gyomromban a gondolatra. Nem tudom, hogy a testem és az agyam hogy fogja kezelni, amit látni fogok...Azt hiszem itt az ideje megtenni, amit hat napig nem próbáltam megtenni. Ideje felmenni a honlapjára képeket és videókat nézni... nos mindent, amit Jay-jel kapcsolatos. Leültem a gépem elé, megnyitottam a böngészőt és a keresőbe beírtam, hogy Jay. Mély levegőt vettem és megnyomtam az Entert a billentyűzeten. Néhány kép jelent meg, amiken úgy pózolt, mint egy avantgárd modell. Fél pucér és teljesen közhely, olyan szakadt a kinézete, amilyen a rocksztároknak általában. Most, hogy "ismerem", felismerem Henri jellemzőit a képeken, de nem mindet. A férfi a képeken a képernyőmön messze van attól a férfitól, akit szeretek. Az, ahogy tartja magát, próbál minél jobban kinézni... Nem kötődöm hozzá. Sosem éreztem ilyen távol magam tőle. Miután megnéztem néhány képet, úgy döntöttem a videókra kattintok. Klipek, interjúk, koncert részletek... Minden itt van. Rákattintottam egyre. Elindult. Az egyik klipje. Abban a pillanatban ahogy elindult, tudtam, hogy meg fogom bánni, hogy rákattintottam. A dal a szerelemről szólt, természetesen és ott volt Jay csupasz mellkassal nyitott ingben. Énekelt és egy fantasztikus testű, szuper csinos csajjal táncolt. Egymás karjaiban voltak, aztán eltávolodtak és újra egymást ölelték. Amikor a csaj kezei ott voltak mindenütt Jay testén, úgy éreztem bizsereg a bőröm. Esélyem sem volt még így megérinteni... És ez a csaj... Nem tudom, hogy ezeknek a klipeknek a nézése volt e a legjobb ötlet. De megtettem. Az életének ez a része a valódi énjének a része. Rajtam áll, képes vagyok e elfogadni, vagy sem. Minden közelség ellenére, nem csókolóznak. Hatalmas megkönnyebbülés. Mielőtt végig nézem a videókat, összehasonlítom mit csinálnak más előadók ugyanebben a műfajban. Gyorsan összeraktam, hogy az "amit tenned kell"... Körbe táncolni egy dögös fiatal nőt és megpróbálni elcsábítani. Amikor mindent elmondtak és készek, Jay majdhogynem egyszerű a többihez képest, mivel szinte pucéran és szenvedélyesen csókolóznak ezekkel a lányokkal. Megpróbálom megnyugtatni magam azzal, hogy nem játszik nagy szerepet mindebben. Még ha fáj is nézni, azt mondom magamnak, hogy ez csak a munkájához szükséges. Folyamatosan nézem a videókat. Ott van egy nagyon rövid történet róla: őt látjuk néhány nappal később és az egyik koncertjén. Jay találkozik néhány rajongóval. A lányok nagyon hisztérikusak. Kettejük ott volt a magánkoncerten is. Órákig vártak rá. A fanok mind sírnak és amikor közelebb megy hozzájuk, hogy aláírjon, nekifeszülnek és megpróbálják megérinteni őt, vagy megcsókolni. Nem vagyok benne biztos melyik. Hogy tudja kezelni mindezt az érzelmet, mindezt a nyomást? Egy másikon a bandájával játszik, nevet. Ez Henri nevetése... A kamera azt is felvette, hogy a dalok közti szünetben egy olyan videojátékkal játszik, amit jól ismerek. Tudom, hogy szereti, mert együtt beszélgettünk róla. Teljesen nyugodtnak tűnik... Egy másik videón a sminkét készítik el, aztán a haját... miközben egy könyvet olvas... Végül is több van Henriből Jayben, mint gondoltam... A klip véget érte után másikat néztem. De egy kép felkelette az érdeklődésemet. Ez a klip másnak tűnik, mint a többi. Komolyabbnak. Elkezdtem nézni és felismertem a dalt. Soha nem figyeltem a címre, de ez az a dal, amit Henri fordított le nekem azon az estén Amelie buliján. ..."Kérlek bocsáss meg."
A szobámban
Lyla: Visszagondoltam arra a pillanatra Amelie-ék házában és elkapott a nosztalgia. Akaratom ellenére pillangók repkedtek a gyomromban. Ebben a videóban Jay csak a gitárján játszik. Nem lógnak körülötte lányok, nincs nyitott ing. A sminket és a haját leszámítva majdnem úgy néz ki, mint máskor. Énekelni kezdett. A hangja magával ragadott, mint soha előtte. Mindig szerettem ezt a dalt, csak sosem láttam ezt a videót. Hirtelen valami kitűnik a dallamból... Emlékszem a dalszöveg fordítására Henritől... És ez elgondolkodtat. Visszatekertem a videót az elejére és bekapcsoltam a feliratot, így értettem a szöveget. A szavak úgy hasítanak belém akár a kés. A könnyeim potyogni kezdtek és csendben sírtam, túlterhelt az a rengeteg érzelem. Amit énekel... Az róla szól. Rólunk. Azt hiszem ezt a dalt... nekem írta. Istenem... Ez lehetséges? Abból, amit olvasok, úgy tűnik így van. Jay arról beszél mennyire szenved és hogy hazudnia kell annak, akit szeret és hogy el kell taszítania még akkor is, ha jobban is szereti őt, mint bármit. Megemlíti mennyire nehéz ez neki. És a félelméről, hogy a lány el fogja taszítani magától, ha egyszer rájön a titkára. Még mindig zokogok. Nem tudom abbahagyni. Megpróbált minden elmondani miközben táncoltunk? Annyira komoly volt... Aztán észrevettem a legfontosabb szót az egész dalban. Állandóan visszatér ahhoz a tényhez, hogy "szereti" a lányt és hogy mennyire szerelmes. A szívem egészével remélem, hogy rólam beszél. Henri tényleg és igazán szerelmes belém? Természetesen sosem vallotta be, de nagyon szerettem volna hallani... Ami engem illet, én bevallottam neki miközben veszekedtünk, a szavak csak úgy kicsúsztak... Körbe körbe jár a fejemben, amit mondtam: "De az a Henri az, akit szeretek..." Újra látom a meglepetést az arcán, amikor dühösen ezt ordítom... A dal folytatódik és érezni kezdtem a szenvedését. Végül megtörtént, amitől félt. Eltaszítottam. Melanie-nak igaza volt. Henri sebe mélyebb, mint valaha is képzeltem és nem kellene túl durvának lennem vele. Ez a dal meggyőzött. Már értem milyen nehéz lehet neki így élnie, egy titokkal, milyen nehéz lehet folyton hazudnia. Már értem miért taszított el mindig. Sosem számított rá, hogy ez megtörténhet. Nem gondolta, hogy szerelmes lesz. Mindent megpróbált, hogy elkerülje. A kinézete, a viselkedése, amikor segíteni próbáltam neki... Biztos vagyok benne, hogy ez járt a fejében. De sosem számított arra, hogy bevesszük a csapatba és megismerjük őt. Henri fájdalmas hibát vétett, amikor úgy tesztelt engem. De talán itt az ideje, hogy lapozzak és visszatérjek a dolgokhoz...? Azt hiszem a valódi Henri mindig ott volt egyenesen a szemem előtt... Nagy ügyet csináltam a tényből, ahogy öltözött, egész idő alatt nem a valódi "önmaga" volt, de most már megértem, hogy rejtőzködnie kellett, nehogy valaki felismerje. Nem a szemüvegébe vagy a stréber stílusába szerettem bele. A lelke és a szelleme volt hatással rám. Azt hiszem az a lélek, amit láttam, teljesen Henrié. A világ minden neheztelése és haragja sem változtat ezen. Szeretem őt. Azt hiszem készen állok. Ő nem Jay. De Jay is a része. És mi mindketten elfogadjuk mindkét részét. Sokkal jobban érzem magam. Egy nagy képet látok most. Mindent, ami ő, mindazt, amit azért tett, hogy ott legyen, ahol most van. Értem a fájdalmát és a szenvedését. Annyira szeretnék beszélni vele... Hogy magyarázom el mindezt? Meghallgat? Talán a tény, hogy eltaszítottam... túlságosan megsebezte? Lehetséges... Nehéz elfogadni, de egyértelműen lehetséges. Mondjuk küldött üzenetet, amiben megkért, hogy menjek el a koncertre... Abba kell hagynom azt találgatni, mi fog történni! Nem segít... Holnap látni fogom a show-n és pillanatnyilag csak mentálisan kell felkészíteni magam...
A szobámban
Henri: Nyughatatlan éjszakából ébredtem. Nem aludtam túl sokat. Ez a hetedik nap, hogy Lyla rájött. Ez a hét nap a mindennapi életemben elég rettenetes volt. Vajon örökké dühös lesz rám? Mit gondol? Megbocsát nekem? Tovább lépett? Ma este van az utolsó esélyem. Nem akarom elfecsérelni. Kényszerítettem magam, hogy kikeljek az ágyból és lementem a nappaliba.
A nappaliban
Antoine: "Máris ébren? Tudod pihenned kellene estig..."
Henri: "Tudom, de nem bírok aludni..."
Antoine: "Igen... Azt hiszem el tudom képzelni."
Henri: Apa odajött és a vállamra tette a kezét. Próbált vigasztalni.
Antoine: "Jól tetted, hogy hagytál neki időt gondolkodni. Időre van szüksége, hogy mindent feldolgozzon. És természetesen időre van szüksége, hogy megbocsássa azt a monumentális OSTOBASÁGOT, amit aznap véghez vittél... Én azonban optimista vagyok."
Henri: Apám úgy gondolta, hogy privát koncert estéjén kellett volna elmondanom neki az igazat. Biztosítottam, hogy a csapatom minden tagja és a kamerák egyedül hagyjanak minket... Amikor szemtől szembe voltam vele, túlságosan aggódtam amiatt, ami Melanie-val történt. Csak meg akartam nyugtatni magam, hogy Lyla azért szeretett, aki vagyok... De milyen idióta dolog... Ez minden, ami vagyok. Egy idióta. Természetes, hogy azért szeret, aki vagyok. Hogy kételkedhettem?! Minden srác a lábai előtt hever és ő a szemüveges strébert választotta, az osztályelsőt, akit mindig megvédett. A kezembe temettem az arcom.
Antoine: "Hé... fiam, ne kínozd magad..."
Henri: "Aha..."
Antoine: "JÓL leszel ma este...?"
Henri: "Igen. Jobb, mint valaha."
Antoine: "Nem lesz képes sokáig ellenállni neked!"
Henri: Sikerült kicsalnia egy halvány mosolyt... de ez nem tartott sokáig. "..."
Érzem, hogy megint könnyek égetik a szemem. Én, aki képes voltam minden koncertemen egyben maradni, visszaestem abba az állapotba, amibe hét nappal ezelőtt voltam, azon az estén, amikor veszekedtünk. Az éjszakát a székemben ülve töltöttem, sírva, magamban ismételgetve, hogy mindent tönkretettem. Régóta nem éreztem késztetést, hogy sírjak, még akkor sem, amikor Melanie-val szakítottam. Lylaval más. Félek... Rémült vagyok, amikor bevallom magamnak, hogy visszautasított amiatt, aki vagyok. Annak ellenére, hogy mindig őszinte voltam vele. Az, ahogy öltöztem nem igazán tükrözte azt, aki valójában voltam. De hallani, ahogy azt mondja "az a Henri az, akit szeretek" a feje tetejére állított. Tudni, hogy szerelmes belém, boldoggá tett engem, de hamar az ellenkezőjét éreztem, amikor elutasított. Jó isten, mindennek annyira máshogy kellett volna lennie... Nagyon jól tudtam, hogy nem fogom beismerni neki aznap, amikor először találkozott Jay-jel. De mindent megterveztem másnapra. És már sosem történik meg. Az esténk varázslatos lett volna. Elmondtam volna neki, hogy én voltam Jay. Végre szerelmet vallottam volna neki. És együtt tölthettük volna az első éjszakánkat abban a hotelben. Tudom, hogy a dolgok nem mindig úgy történnek, ahogy elképzeljük őket, de ebben az esetben bizonyítottam, hogy szánalmasan hibás a tervezés.
Antoine: "Henri? Rengeteg tennivalóm van estére... Gondolod, hogy tudnál venni valamit magadnak ebédre?"
Henri: "Igen." Miután lezuhanyoztam és felöltöztem, a kocsimhoz mentem.
A városban
Henri: Jó egy kis friss levegőt szívni. Az elmúlt hét napban a csapatom vett körül a nap 24 órájában. Kissé fojtogató. Három nagy város hat nap alatt... A saját ágyamban lenni tegnap éjjel, még ha nem is aludtam jól, volt az, amire szükségem volt. A belvárosban sétálgattam, helyet keresve, ahol ebédelhetek. "Halló?"
Clement: "Henri? Clement vagyok."
Henri: "Szia Clement."
Clement: "Hogy vagy?"
Henri: "Idegesen... Feltételeztem, hogy láthatom őt a koncert után, de már nem vagyok annyira biztos benne... Hogy van?"
Clement: "Azt hiszem jobban. Az utolsó amit Jasmine-től hallottam, hogy még egy kicsit dühös, de az elhalványul..."
Henri: "Hiányzik..."
Clement: "Hát mindketten ugyan abban a cipőben jártok!!! Egy dolog biztos, te is hiányzol neki."
Henri: "Biztos vagy benne?"
Clement: "Természetesen az vagyok! Ő maga mondta!!"
Henri: "Hát kösz újra, hogy vigyáztatok rá. Sajnálom ezt az egészet."
Clement: "Ember, abba kell hagynod a sajnálkozást."
Henri: "Tudom..."
Clement: "Csak még egy kis türelmet... Egy nap egyre kevésbé és kevésbé lesz dühös."
Henri: "Igen. Nagyon kedves tőled, hogy tájékoztattál."
Clement: "Hé! Azért is hívtalak, hogy megtudjam te hogy vagy! Ugyan abba a kategóriába tartozol, mint Lyla... a BARÁTOM vagy!"
Henri: Mosolyogtam. Tényleg nagyszerű barátaim vannak. "Köszönöm Clement!"
Clement: "A lányok együtt töltik a délutánt. Készen állnak, hogy elmenjenek annak az embernyi szempillaspirálnak a koncertjére."
Henri: Kíváncsi lennék hogy reagálna Clement, ha megtudná, hogy én vagyok az az "embernyi szempillaspirál"...
Clement: "De jót fog tenni neki, hogy kimozdul. Jasmine már hónapok óta várja ezt a koncertet és az izgalma ragadós."
Henri: "Remélem." El sem merem képzelni Lyla milyen ideges lehet.
Clement: "Megteszed?"
Henri: "Nincs választásom..." Hirtelen megálltam. Néhány méterrel előttem megláttam Alexet. "Um... Clement, mennem kell..."
Clement: "Oké! Hamarosan dumálunk!" Letettem. Lyla bátyja elindult felém. "Friss híreket kaptam."
Lyla: "Azt sem tudom ki vagy..."
Henri: "Én... én vagyok!"
Lyla: "De ki? Jay? Vagy Henri?"
Henri: "Nem!!! Jay... csak egy karakter...! Hogy névtelenül tudjak énekelni... Így élhetek normális életet, amennyire lehetséges."
Lyla: "Akkor... A valódi Henri az a, aki itt áll előttem? Ezzel a hajjal, ezzel a külsővel, ezzel a hozzáállással?" Nem válaszolt.
Henri: "Én.... Én... Talán nem 100%-osan én..."
Lyla: A szívem összetört. Úgy érzem hányni fogok. Beleszerettem egy megtévesztő külsőbe, egy képbe, egy rögtönzött karakterbe. Totál hülyének érzem magam. Annyira elárultnak!
Henri: "De még mindig én vagyok én! Lyla!"
Lyla: Megrázta a kezem és az arcomat kutatta.
Henri: "Lehet, hogy nem az a Henri vagyok, de hagyd hogy megmutassam ki vagyok valójában."
Lyla: Kitört belőlem a sírás. "De én AZT a Henrit szeretem..." A szeme tágra nyílt meglepettségében, ahogy ráeszmélt mit mondtam.
Henri: "Lyla... Én..."
Lyla: Félbeszakítottam. "Tűnj el a házamból... Kérlek." Annyira undorodom. Romantikusabb pillanatot is el tudtam volna képzelni, amikor először mondom neki, hogy szeretem. Azt reméltem különleges pillanat lesz, amikor felfedem mennyire szeretem őt és elmondom neki, hogy mióta bele vagyok esve. Egy rémálom közepén vagyok.
Henri: "Nem... Lyla..."
Lyla: De teljesen bezárkóztam. Nem is hallom már őt. Végre békén hagyott, megértette, hogy értelmetlen és azt akarom, hogy elmenjen...
Henri: "... Elhoztam a táskádat... Ottfelejtetted. Foglaltam egy asztalt kettőnknek holnap estére egy nagyszerű étteremben. El akarok mondani neked mindent... A legjobb asztalt választottam, hogy veled tölthessek egy estét. Ez az egyik kedvenc helyem. Megértem, ha nem akarsz elmenni."
Lyla: Nem válaszoltam... Varázslatos éjszaka lett volna...
Henri: "Jasmine többször is hívta a telefonodat. Felvettem neked. Aggódott, amikor nem talált a színház előtt. Elmagyaráztam neki, hogy elvesztél és egy másik ajtón mentél ki. Elmondtam neki, hogy hazafelé összefutottunk és hogy elejtetted a telefonod. Holnap után indul a hét napos Franciaországi turném. A jegyek, amiket Jasmine neked adott az utolsó estére szólnak. Könyörgöm. Kérlek gyere el a show-ra. ... Addig békén hagylak."
Lyla: Anélkül, hogy bármi mást mondott volna, elhagyta a házat. Vártam néhány pillanatot. Úgy tűnt, mintha örökké tartana, amíg lehajt a kocsifelhajtóról. A padlóra rogytam könnytengerben. Nem kapok levegőt, megfulladok. Mindenem fáj. Fáj a szívem, a lábam... Istenem, kérlek mondd, hogy csak álmodom és minden olyan, mint azelőtt...
Alex: "Lyla? Basszus Lyla! Mi történt?!"
Lyla: Alex a szobájában volt... vajon hallhatta a beszélgetésünket?
Alex: "Lyla! Válaszolj!!! Bántott téged?"
Lyla: Úgy tűnik nem hallotta... "Nem... Veszekedtünk... Alex... Azt hiszem vége..." Ez a gondolat újabb könnyáradatot indított el.
Alex: "Miért? Min vesztetek össze? Megcsalt?"
Lyla: "Nem..." Megértette, hogy nem akarok többet mondani.
Lyla: Váratlanul a bátyám átölelt.
Alex: "Lyla... Annyira sajnálom. Ne add fel ilyen hamar... Nem tudom mi történt, de még mindig sokkos állapotban vagy. Adj egy kis időt magadnak és tisztábban fogod látni a dolgokat. Ne dönts túl hamar..."
Lyla: Még sosem hallottam a bátyámat ilyen érzékeny dolgokról beszélni. Segített felállni, a szobámba vezetett és az ágyamra ültetett.
A szobámban
Lyla: Alex eltűnt és egy nagy pohár vízzel tért vissza. Utasított, hogy igyak.
Alex: "Most öltözz át és aludj."
Lyla: Azt tettem, amit mondott. Transzba esve vettem le a ruháimat és lefeküdtem. Hamarosan elaludtam.
Kb. 12 órán át mélyen aludtam. Nem is álmodtam. Kinyitottam a szemem és mindenem fájt. Sírni kezdtem. Hiányzik az én Henrim. Még sosem szenvedtem így egész eddigi életemben. Minden csak műsor volt... Egy álruha, hogy ne ismerjük fel, hogy ő Jay. És beleszerettem a maszkba. Akkora egy idióta vagyok. Az én hibám, hogy olyan naiv vagyok. Amint lehunytam a szemem, a fejemben az a jelenet játszódott le, ahol Jay rám szállt. A gondolat, hogy megpróbált csapdába csalni... Nem tudom elhinni. "Henri" sosem kételkedett volna bennem. Besétáltam, amint Jessica a karjaiban volt és egy másodpercig sem szűntem meg bízni benne. És ő... Mit gondolt, mi fog történni a gyerekes "tesztje" után?
Caroline: "Édesem? Eszünk... Felkelsz?"
Lyla: "Nem vagyok éhes... Sajnálom anyu..."
Caroline: "Oké... Akkor pihenj."
Lyla: Anyu aggódva elment. Biztos vagyok benne, hogy Alex elmondta neki mi történt. Az jó azt hiszem. Nem ettem semmit ma és csak a mosdóba mentem ki a szobámból. Egész addig gyötörtek ezek a szomorú gondolatok, amíg el nem nyomott az álom.
Ugyanez jár a fejemben a holnappal kapcsolatban, de a következő nap, valaki szerint mást tartogat a számomra...
"Menj eeeeel..." Az ajtó kinyílt a negatív reakcióm ellenére is. Bejött a sötét szobába és elhúzta a függönyöket.
Jasmine: "Istenem... Lyla..."
Lyla: "Ne..."
Jasmine: "Mit csinálsz?! Nem maradhatsz így tovább! Kelj fel!!!"
Lyla: Elment. Néhány perccel később vízcsobogást hallottam a fürdőből. Aztán visszajött.
Jasmine: "A bátyád betegre aggódja magát. Elmondta, hogy nem hagytad el a szobádat tegnap egész nap, hogy nem ettél semmit, hogy csak fekszel a sötétben és sírsz... Lyla!!! Mondd el!! Mi történt?!"
Lyla: "... Nem akarok beszélni róla..."
Jasmine: "Jól van."
Lyla: Hallottam ahogy a táskájában keresgél.
Jasmine: "Helló! Clement... Nem, nem megy valami jól, nem hallgat rám. Oké, akkor viszlát hamarosan!"
Lyla: Leült az ágyamra.
Jasmine: "Jól van, menj fürdeni."
Lyla: "Nem akarok..." Megint sírni kezdtem. Tegnap óta ez az egyetlen dolog amire képes vagyok. Sírni és aludni. Jasmine a hátamra tette a kezét és gyengéden simogatni kezdte. Kinyílt az ajtó.
Clement: "Komolyan...! Lyla!"
Jasmine: "Két napja ilyen... Nem akar beszélni."
Lyla: Jasmine kiment a szobámból. Hallottam, hogy elzárta a vizet és visszajött.
Jasmine: "Lyla... Gyerünk, egy tonna habbal töltöttem fel a kádad. Tudom, hogy imádod. Szükséged van rá!"
Lyla: "... Nem akarok..."
Clement: "Te jó ég...!!!!"
Lyla: Hirtelen éreztem, hogy valaki felemel és vinni kezd. "Hé!!!"
Clement: "Meg fogsz fürdeni! Rendben van!!!"
Lyla: Clement könnyedén vidd a karjában. Próbáltam harcolni vele, de nem volt erőm.
135. jelenet
A fürdőben
Clement: "Na! Most pedig elmagyarázod nekünk mi történt. Megértetted?! Esküszöm megtalálom a módját, hogy kiszedjem belőled!"
Lyla: Jasmine követett minket és leült a földre a káddal szemben, pont a víztócsa közepébe, amit Clement locsolt ki mindenhova. Az arcomat a kezembe temettem és sírni kezdtem.
Clement: "Hé..."
Lyla: "Henri... Henri megpróbált rászedni... Egy nagyon helyes pasi próbált meg felszedni... hogy láthassa hogyan reagálok..."
Jasmine: "Ó istenem..."
Lyla: "Én mindig bíztam benne! És ő... nyilvánvalóan nem... Amikor kitaláltam miről van szó, hatalmasat veszekedtünk..."
Clement: "Nem gondoltam volna, hogy Henri képes ilyen hülyeséget tenni..."
Jasmine: "...Én sem... Nem olyannak tűnt..."
Lyla: Hogy magyarázhatnám el nekik, ha még magam sem tudom olyan e ő valójában vagy sem...
Jasmine: "Elég magabiztosnak kell lennie ahhoz, hogy valami ilyesmit tegyen!"
Clement: "Beszéltél vele azóta?"
Lyla: "... Nem... Elmegy hét napra az apjával és megígérte, hogy békén hagy."
Jasmine: "Akkor vége kettőtök közt?"
Lyla: "... Nem tudom... Semmit sem tudok... Annyira elveszettnek érzem magam..." A barátaimra néztem és újra előtörtek a könnyeim. Olyan szánalmas állapotban vagyok.
Clement: "Lyla, figyelj, le kell nyugodnod. Össze kell szedned magad. Nem maradhatsz így... Nem gondolkodhatsz folyton ezen és nem hozhatsz jó döntéseket, ha egész nap csak az ágyadban lógsz a sötétben! Hagyd abba! Menj szívj egy kis friss levegőt!!! Hagyd, hogy segítsünk... Oké? Jasmine és én itt vagyunk neked. Rendben leszel. Fejezd be a fürdést és gyere velünk, oké?"
Lyla: Vonakodva beleegyeztem.
Clement: "Tökéletes."
Lyla: Felkelt, kiszállt a kádból és levetette az átázott, nedves ruháit, összeszedte őket és ott állt bokszerben. Mintha otthon lenne, kinyitott néhány fiókot, hogy törölközőt keressen, megszárította magát és kiment a fürdőből. Jasmine nem tudta levenni róla a szemét. Az igaz, hogy... Nagyon helyes...
Jasmine: "J... Jó... Itt hagylak... Megvárlak a szobádban. Jól vagy?"
Lyla: "Igen..." Indulni készült. "Jasmine?"
Jasmine: "Igen?"
Lyla: "...Köszönöm..."
Jasmine: "Szívesen."
Lyla: A barátaim ösztönzése felbátorított.
Jasmine-ék nappalijában
Lyla: Jasmine és Clement készített nekem sushit. Tudják mennyire szeretem. De elég íztelennek éreztem és nehézséget okozott az evés. Kivittek a parkba és szívtunk egy kis friss levegőt. Igazán jót tett nekem. Clementnek még sikerült megnevettetnie is. Úgy döntöttek, hogy aznap éjjel mind Jasmine-ék nappalijában alszunk. "Köszi... Azt hiszem egy kicsit jobban érzem magam..."
Clement: "Ha!!! Megnevettetsz!"
Lyla: Kissé elmosolyodtam. "Ti vagytok a legjobb barátok akiket kérhetnék."
Clement: "Tudom! Ez döbbenetes!"
Lyla: "... Hiányzik..."
Clement: "Tudjuk..."
Lyla: "Hülye volt, hogy azt tette amit, de még mindig nagyon szeretem... Olyan hülye vagyok..."
Jasmine: "Nem, nem vagy az! Csak szerelmes vagy. A szerelem egy hullámvasút. Még csak most kezdjük megismerni. Az igaz, hogy bármelyik pillanatban felfedezhetjük a másik személy egy új oldalát, amire nem számítottunk. Ez is része a játéknak."
Lyla: "Igen..."
Jasmine: "Szóval fogadd el, vagy lépj tovább. De ha tényleg szereted, talán adnod kellene magadnak egy kis időt, hogy átgondold..."
Lyla: "Igen..." A szavaitól jobban érzem magam.
Clement: "Felhívod?"
Lyla: "N... Nem tudom... Mit mondhatnék...? Fogalmam sincs hol vagyok. Még mindig sokkos állapotban vagyok..." A barátaim tudják, hogy nem mondtam el nekik mindent és hálás vagyok, hogy nem tesznek fel kérdéseket. "Megkért, hogy találkozzunk amikor visszajön... öt nap múlva."
Jasmine: "Ó! Az a koncert napja!"
Lyla: "Igen..." Clement megpróbálta másra terelni a beszélgetést, mint a B.A.C., az eredmények, a vakációnk...
Aztán elaludtam... Néhány perccel később ébren forgolódtam, de nem nyitottam ki a szemeimet. Hallottam, hogy a barátaim sugdolóznak.
Jasmine: "Rosszul vagyok attól, hogy így kell látnom... Mit gondolsz, valójában mi történt...?"
Clement: "Őszintén, fogalmam sincs... Henri nem az a típus, aki megcsalná, de nem tudom. Annyira szerelmesnek tűnik."
Jasmine: "Tudom... de nézd meg ő milyen állapotban van... Istenem... összetörik a szívem..."
Lyla: Hallottam, hogy csomó van a torkában... Nagyon aggódik miattam... Észrevétlenül kinyitottam a szemem.
Lyla: Clement közelebb ment Jasmine-hez és a karjaiba vette, miközben ő sírt. Még sosem láttam őket ilyen közel egymáshoz... Itt volt az ideje. Összefonódtak. Clement simogatja Jasmine hátát vigasztalva, amennyire csak tudja.
Clement: "Ne aggódj... Lyla egy harcos, nem marad sokáig így. Tudod, hogy mindig erősebben jön elő a sötét helyéről, mint amilyen korábban volt."
Jasmine: "Igen... Tudom... De még sosem láttam ennyire rossz állapotban."
Clement: "Ez az élet része. Mi mind itt vagyunk, hogy támogassuk egymást, de ő az egyetlen, akinek el kell végeznie a feladatot."
Jasmine: "Igazad van..."
Lyla: Egymás karjaiban maradtak amíg el nem aludtam, ezúttal jó időre.
136. jelenet
Jasmine-ék nappalijában
Lyla: Ugyanarra a madárcsicsergésre ébredtem. mint, amikor Henrivel aludtam itt. Kivéve, hogy most nem fekszik mellettem. Kinyitottam a szemem és láttam a két barátomat a kanapén aludni. Mélyen alszanak. Jasmine Clement karjaiban. Nagyszerű párt alkotnak... Felkeltem, megfogtam a takarót és egy párnát és elrendeztem. Ma van harmadik napja, hogy Henri elment. Hogy van? Mit csinál? Azt hiszem kezdem kicsit tisztábban látni a dolgokat. A haragom úgy tűnik elillant. Optimista vagyok... Talán mert annyira hiányzik. Sikerült lépésről lépésre megértenem ezt a felfedezést. Henri Jay. A világhírű rocksztár... Még csak nem is sejtettem, hogy dupla életet él. Különös az élet. Mr. "nincsenek félmegoldások". Jay! Nem hiszem el! Ha Jasmine tudná... Nem szívesen gondolok erre pillanatnyilag... Megnéztem a telefonom. Semmi. Se egy üzenet vagy hívás. Nagyon jól tudom, hogy azt mondta békén hagy, de mélyen belül reméltem, hogy kicsit keményebben próbálkozik majd. Ha Clement belelátna a fejembe, azt mondaná: "Ti csajok, ti mind egyformák vagytok!" A gondolat megmosolyogtatott. Hiszen itt alszik néhány méterre Jasmine-nel... Felkeltem. Egy jó zuhany után visszatérve ébren találtam a barátaimat és reggelit csináltak. Van croissant és csokis leveles. "Óóóó!!!"
Jasmine: "Amíg zuhanyoztál Clement elment a pékségbe!"
Lyla: "Nyami... Jó illata van!"
Clement: "Ma már jobban festesz."
Lyla: "Igen... Azt hiszem kimozdítani a szobámból nagyon jó ötlet volt. Tényleg szükségem volt rá." A barátaimra néztem és rájuk mosolyogtam. "Na...? Jól aludtatok?" Jasmine elpirult, majdnem annyira, mint Clement.
Jasmine: "Um... jól... igen..."
Lyla: "Ne aggódjatok! Nem kérdezek! Ez amúgy is nyilvánvaló."
Clement: "De nem történt semmi... Csak úgy aludtunk el... tudod... Ne csinálj a bolhából elefántot."
Lyla: "Igen igen."
A szobámban
Lyla: Az egész napot a városban töltöttük. Mindent megpróbáltak, amit csak tudtak, hogy kizökkentsenek. Azt kell, hogy mondjam nagyon imádni való volt látni, ahogy próbálkoztak. Miután egy kis étteremben ebédeltünk, csak sétálgattunk és beszélgettünk. A hőség nem volt olyan fojtogató már. Ez a legjobb idő arra, hogy kihasználjuk mászkálásra. A nap végén hazahoztak.
A nappaliban
Lyla: Negyedik nap. Még azt sem vettem észre, hogy eltelt a nap. A családom kivett egy oldalt a barátom könyvéből, megtesznek mindent, hogy eltereljék a figyelmem. Nagyon sok időt töltöttem anyával. Főztünk, beszélgettünk mindenről... Henrit kivéve. Aztán a bátyám megkért, hogy játsszak vele a kedvenc harcos videojátékával. Terápia volt. Már régóta nem játszottunk. Csak mi ketten. Azon az estén csatlakoztam a családomhoz a nappaliban. Alex és a szüleink a kanapén ülve nézték a tévében a híreket. Odamentem hozzájuk és készen álltam arra, hogy beletemetkezzek az egyik képregényembe. A bátyám rám nézett és ravaszul mosolygott. Viszonoztam a gesztust. Jobban érzem magam ma, hála neki.
Caroline: "Hogy vagy édesem...?"
Lyla: "Jól vagyok, anya." Vonakodott... Aztán mondani kezdett valamit.
Caroline: "Hallottál valamit felőle?"
Lyla: "Nem... Azt mondta békén fog hagyni néhány napig."
Caroline: "Értem..."
Albert: "Csodálkozom mit tudott mondani az a fiú, amitől olyan állapotba kerültél!"
Caroline: "Albert!!! Már elmagyaráztuk neked ki tudja hányszor! Összevesztek..."
Albert: "Igen, jól van!"
Lyla: De látta a szomorú arcomat és abba hagyta.
Albert: "Jól van, édesem... Ez néha nehéz, de minden megoldódik."
Lyla: "... Köszi apu." Hirtelen a bemondó lelkes hangja ragadta meg a figyelmem...
TV Bemondó: "A legnagyobb francia városban kezdte meg a turnéját és sikeres volt! Itt van ő, a mi mai különleges vendégünk, Jay!"
Lyla: Tágra nyíltak a szemeim és Jayt láttam a képernyőn. Vagy Henrit, inkább... Jaynek öltözve. Jól érezte magát és mosolygott. De a szemei nem tudnak úgy hazudni, mint a többi. Szomorúnak tűnt. Fájt a szívem, ahogy nézem.
Jay: "Köszi Carl!"
Lyla: A tévére tapadtam, a szívem a robbanás küszöbén állt. Most, hogy tudom ki bujkál a smink réteg alatt, minden más. A hangja teljesen máshogy hangzott. Mélyebb, amikor Jay. A csábítása és ahogy beszél, teljesen más.... próbál még magabiztosabb, még népszerűbb lenni. A riporter kérdéseket tesz fel neki a turnéról, a rajongóiról, az albumáról és a következő terveiről. Henri nyugalommal válaszol, nem tűnik idegesnek. Még mindig annyira helyesnek találom. Nem tudom, hogy azért van e, mert túl lelkis vagyok, amiért ő Henri, de ó istenem, egyszerűen lélegzetelállító.
Alex: "Mióta vagy rajongó?"
Lyla: "Én... szeretem a zenéjét... Jasmine-nek sikerült meggyőznie."
Alex: "Aaaaahh! Olyan csalódott vagyok!"
Lyla: Nem reagáltam arra, amit mondott. A szemeim a rocksztárra tapadtak.
TV Bemondó: "A szüleid és barátaid... Eljárnak a koncertekre?"
Jay: "Ritkán... Nos remélem, hogy egy bizonyos személy ott lesz az utolsó koncerten."
Lyla: Egyenesen a kamerába nézett. Úgy éreztem lát engem a tv-m képernyőjén keresztül és kényelmetlenül éreztem magam. Tudom, hogy ez nekem szólt. Legalábbis remélem.
TV Bemondó: "Ó... Egy barátnő?"
Lyla: Várom a választ. A bemondó felé fordult.
Jay: "Hahaha! Bocsánat, nem mondhatok többet!"
Lyla: A riporter végre befejezte az interjút egy kis beszélgetés után. A híreknek vége. Nem tudom mit tegyek...
Caroline: "Nem mész a koncertjére néhány nap múlva?"
Lyla: "Ha?... Ó... De..." Néhány perccel később üzenetet kaptam a telefonomra. !!! Henri az!
Henri: "Lyla, kérlek mondd, hogy eljössz a koncertre... Kérlek..."
Lyla: A szívem ugrott egyet a mellkasomban a kétségbeesett üzenetre. Válaszoltam. "Igen. Ott leszek."
Henri: "Köszönöm."
Lyla: Ez az üzenetváltás újra abba az állapotba rántott és bementem a szobámba, mielőtt a családom megint aggódni kezdett volna.
137. jelenet
A szobámban
Lyla: Bemásztam az ágyamba és újra meg újra elolvastam Henri üzenetét. Semmiség, de ez minden, amibe kapaszkodhattam. Még mindig akarom őt. És még mindig teljesen belefulladok az érzelmekbe. De hiányzik. Ez borzalmas. És látni őt a tévében... Erre nem gondoltam. Nem voltam kész rá. Olyan, mint egyszer s mindenkorra tisztában lennék a valósággal. "Halló?"
Jasmine: "Lyla? Hogy vagy?"
Lyla: "Jól... Jobban... Köszi. A családom vigyáz rám."
Jasmine: "Igen, azt hallottam..."
Lyla: "Hogy érted?"
Jasmine: "... Naprakészek vagyunk Alexen keresztül."
Lyla: "Ó..."
Jasmine: "Ő mondta, hogy jobban nézel ki, de fel akartalak hívni magam is."
Lyla: "Igen..."
Jasmine: "Hallottál felőle?"
Lyla: "... Igen... Küldött egy üzenetet, hogy ott leszek e, amikor visszajön. Azt mondtam neki, ott leszek. Az üzenetváltás elég rövid volt. Nem mondtunk mást."
Jasmine: "Oké. Legalább jobban érzed magad ezután az üzenet után?"
Lyla: "Furcsamód igen. Ha tudnád mennyire hiányzik..."
Jasmine: "Szerintem te is hiányzol neki."
Lyla: "... Remélem..."
Jasmine: "Még dühös vagy?"
Lyla: "Uhm... igen... Csak nem értem mi járhatott a fejében, hogy ezt tette. Naivan azt hittem ennél jobban ismer."
Jasmine: "Tudod mindenki hibázik. Még a Henri féle srácok is. Ő is csak ember. Valószínűleg meg volt rá az oka. Hülyeség, de kétségbeesett is. Csak olyan, mintha hiányozna egy darab..."
Lyla: Biztosan megőrjíti, hogy nem tud olyan könnyen olvasni Henriben, mint bennem. A megfigyelési képességei kihívás elé álltak. "Azt hiszem igazad van..."
Jasmine: "Látjuk egymást a koncert utáni napon? Felveszlek. Ha neked is tuti, ott aludhatsz!"
Lyla: "Igen!"
Jasmine: "Jó éjt! Ne agyalj túl sokat! Próbálj meg aludni!"
Lyla: "Oké anyu!"
A városban
Lyla: 5. nap. Alex úgy határozott, hogy el kell mennem vele a városban új videojátékot venni. Már hónapokkal korábban megjelent, de valami oknál fogva neki ma délután KELLETT megszereznie. Újabb stratégia, hogy kimozdítsanak a házból. Kihasználta a délutánt és együtt mentünk a videojáték és képregény boltba a városba. "Fáradt vagyok!!" Egy padra rogytam.
Alex: "Kérsz fagyit?"
Lyla: "??? Mint mikor kicsik voltunk?"
Alex: "Pontosan! Gyerünk éljünk, amíg lehet..."
Lyla: "Gyerünk!"
Alex: "Egy dupla csokist kérsz karamellás mogyoróval és csokiöntettel?"
Lyla: "Jó memória!"
Alex: "Várj itt! Nézd az embereket... Egy perc és itt vagyok."
Lyla: Alex elment. Igazán jól gondoskodik rólam. Mintha mindig így lett volna. Voltaképpen abba kellene hagynom a picsogást, hogy ne tűnjek teljesen idiótának.
Melanie: "Lyla? Lyla vagy, igaz?"
Lyla: "Melanie?"
Melanie: "Emlékszel rám?"
Lyla: Természetesen... Hogy felejthetném el.
Melanie: "Egyedül... vagy?"
Lyla: Azt hiszem Henrit keresi. "Nincs itt. Gondolom valószínűleg nagyon is jól tudod hol van..." Jay turnéja benne van minden újságban. Lehetetlen, hogy elszalasztotta. Oldalra nézett és mondott valamit a srácnak, aki mellette állt.
Melanie: "Frank... Szomjan halok... Gondolod, hogy tudnál...?"
Frank: "Igen, igen... intézem"
Lyla: Arcon csókolta. A srác édesen mosolygott rá, aztán egyedül hagyott minket.
Melanie: "Te... 'tudod'?"
Lyla: Bólogattam.
Melanie: "Mióta?"
Lyla: "5 napja."
Melanie: "Csak hogy biztos legyek, hogy ugyanarról a dologról beszélünk. Mit 'tudsz'?"
Lyla: Óvatos. "Jay."
Melanie: "Jól van... Ha tudod... Nagyon közel állhatsz hozzá azt hiszem? Amikor utoljára láttam, azt hittem együtt vagytok, de azt mondta nem. Úgy tűnik mégis igazam volt."
Lyla: Ezt mind elmondta neki? Miért beszélt neki rólunk...?
Melanie: "Igazam volt? Együtt vagytok?"
Lyla: Nem tudom mit feleljek erre a kérdésre... Ugyanakkor... Ő az egyetlen személy, akivel tényleg beszélgethetek erről a témáról. Miért a volt barátnője az, akivel először összefutok... Olvas a sorok közt.
Melanie: "Lyla... ne kövesd el ugyan azt a hibát, amit én... Annyira megbántottam. Olyan rettenetes volt... Nem kellett volna..."
Lyla: Félbeszakítottam. "Nem követem el ugyan azt a hibát. Épp ellenkezőleg."
Melanie: "Hogy érted?"
Lyla: Sóhajtottam. "Jay megpróbált felszedni. Elutasítottam a próbálkozást. És akkor ismertem fel." Melanie szemei tágra nyíltak. Megdöbbent.
Melanie: "Nem... merte..."
Lyla: "De."
Melanie: "Annyira... annyira sajnálom..."
Lyla: Tényleg őszintének tűnik.
Melanie: "Henrivel járni nagyszerű tapasztalat volt. Olyan rendes srác, vicces és nagyon okos. De amint tudomást szereztem... 'a másikról'... minden megváltozott. Annak ellenére, hogy az árnyékban voltam, vonzott a híres élete . Elkezdett jobban érdekelni Henri másik verziója, mint maga Henri. Próbálta elmagyarázni, hogy ő nem az a srác, hogy az csak egy szerep, hogy nem 'valódi'. De makacs voltam. Nekem valódi volt. A világ egyik leghíresebb rocksztárjával jártam."
Lyla: Félbeszakítás nélkül hallgattam őt.
Melanie: "Eltaszítottam azt a személyt, aki valójában volt... Azt mondtam unatkoztam és végül úgy éreztem, hogy jobban kedvelem Jayt. Teljesen megsemmisítettem. A döntésem következményei teljesen felmérhetetlenek voltak. Ha a személy, akit szeretsz elhagy valaki másért, az mindig nagyon nehéz. De amikor a személy, akit szeretsz a nem létező részedbe szeret bele... Hogy reagálnál? Azt hiszem féltékeny volt a 'másikra'. De hogy lehetsz tényleg féltékeny saját magadra...? Ennek semmi értelme..."
Lyla: "Még ha tudok is mindenről... Miért mondtad el nekem mindezt...? Nem ismerjük egymást..."
Melanie: "Két év után ez az első alkalom, hogy valakivel beszélhetek róla. Senkinek nem árultam el a titkom. Gondolom volt valami késztetés, hogy bevalljam és elmondjam valakinek, aki közel áll hozzá, hogy mennyire megbántottam őt. El akartam mondani mennyire megbántam..."
Lyla: "Te... Te még mindig szerelmes vagy belé?"
Melanie: "Nem, sem Henribe sem a 'másikba'. Most Frankkel vagyok és tényleg úgy érzem megtaláltam a nagy őt. Nem hiszem, hogy valaha is lenne elég erőm ahhoz, hogy olyan kettős életet éljek és mindahhoz ami vele jár. Gyorsan elvesztettem. Csak beszélgetni akartam... Nem akartam túl sokat mondani arról a szörnyű dologról... De azt hiszem már túl késő."
Lyla: Felém fordult és egyenesen a szemembe nézett. Tele van bűntudattal és úgy érzi felelős Henri érzéseiért.
Melanie: "Lyla, bármi is történt öt napja, biztos lehetsz benne, hogy miattam volt. Amiatt, amit vele tettem. Mélyen megbántottam és nem haragudhat a 'másik srácra'. Tényleg nagyon szerethet ha annyira félt, hogy így kellett tesztelnie téged. Ez mind az én hibám... Ne legyél túl kemény vele."
Lyla: "Melanie... Miért mondtad ezt el nekem? Mindez után... még azt mondod nem vagy már szerelmes belé..." Nagyon szomorúan mosolygott.
Melanie: "Nem azért van, mert szeretem őt, csak még mindig érzékeny vagyok rá főleg, hogy én bántottam."
Lyla: Mondhatni, hogy ez a lány sokkal szimpatikusabb, mint én. Kezdem érteni Henri miért kedvelte. És ettől eltekintve, nevetségesen csinos. Nagyon édes minden téren.
Melanie: "Ahogy mondtam, szerelembe esni egy illúzióval... az teljesen más dolog."
Lyla: "Nem kell dühösnek lenned, amiért elhagytad..."
Melanie: "Mi? Nem én hagytam el! Ő szakított velem."
Lyla: "De én azt hittem te voltál az, aki..."
Melanie: "Nem. Pontot tett az ügy végére, amikor látta, hogy jobban érdekel Jay, mint ő. Szörnyű választásra kényszerítettem. Többé már nem kísért. Ha boldognak akarom látni Henrit, az nem csak miatta, de miattam is van. Könnyíteni akarok a lelkiismeretemen. Ez önző dolog, tudom... De teljesen őszinte akartam lenni veled. Elmondani mindent. Ne légy túl kemény vele. Egy olyan megsebzett emberrel foglalkozol, aki teljesen egyedül van ebben a helyzetben és a fájdalmában."
Lyla: "..."
Melanie: "Hogy vagy?"
Lyla: Ez a lány egy szent. "Nem volt valami nagyszerű... Őszintén szólva, eléggé elvesztem... Tegnap láttam őt a tévében, először mióta 'kitaláltam' ki ő..." Tök furcsán érzem magam, hogy erről beszélek... Furcsa, de szükségem van rá.
Melanie: "Igen..."
Alex: "Lyla, itt van a fagyid, olvad!"
Lyla: Alex kettőt hozott, ami meglepő.
Alex: "Hé... Szia..."
Lyla: A bátyám Melanie-t nézte. Látok dolgokat. "Nem hiszem!"
Alex: "Őrült vagy! Azt teszek, amit akarok!"
Lyla: "Alex. Ő Henri exe."
Alex: "Miiiii???!!! Eh négyszeműnek előtted is dögös barátnője volt?!!!"
Melanie: "Um... Lyla, nagyon ürülök, hogy tudtunk beszélgetni. Köszi, hogy meghallgattál. Sok sikert."
Lyla: Ezekkel a szavakkal távozott.
Alex: "Wow..."
Lyla: "Mi van?"
Alex: "Rájöttél, hogy épp annak a pasinak az exe vigasztalt, aki miatt napokig sírtál... hmm?"
Lyla: "Attól tartok..."
Alex: "Most komolyan, csak te keveredhetsz ilyen helyzetekbe!"
Lyla: Nevettem.
Alex: "Gyerünk, edd a fagyidat. El fog olvadni. Amikor kicsi voltál, nagyon sokáig tartott, amíg elfogyott a fagyid, olvadt csoki csöpögött a karodon. Az őrületbe kergette aput, mert mindent összetapogattál a kocsiban."
Llya: "Hahaha! Igen... emlékszem..."
138. jelenet
A szobámban
Lyla: Az a beszélgetés Melanie-val nagyon szürreális volt. Vele beszélni Henriről, a titkáról, a kapcsolatukról, a történetükről, az exéről...Az a fajta dolog, ami elég kényelmetlen a számomra. Nem tudom, hogy sikerült mindezzel megbirkóznom... Miközben olyan őszinte volt, amikor kifejezte mennyire sajnálja. Miután mindenről beszélgettünk, gondolkodnom kell. Én is úgy végzem, hogy Jayt kedvelem jobban Henrivel szemben? Próbálom elképzelni... De mindig eszembe jutnak a kék szemei. Jay egyértelműen cuki, de ő csak egy karikatúra. Mintha sosem lett volna valóságos nekem. De Henri... Csak ő tud úgy nézni rám. Úgy beszélni hozzám. Amikor először találkoztam vele, olyan zárkózott és hideg volt. És aztán... valami gyorsan megváltozott. A srác, akiről azt hittem félénk, tartózkodó és tapasztalatlan, megmutatta egy teljesen másik oldalát nekem. Ami a legjobban hiányzik, az az átható, jelentőségteljes tekintete, ami olyan, mintha a lelkembe látna fényes nappal. Férfias megjelenése van, egy nagyon elbűvölő férfié. Világos volt és annak a hangulatnak az ellentéte, amit nap, mint nap mutatott... de végül megnyert. Ez a rejtély, ez a kontraszt, amit mutatott elcsábított és teszi még mindig. Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem magamtól, vajon Jay szerepet játszott e ebben... Forrnak a gondolataim. Olyan nehéz erre gondolni, próbálni kitalálni és megfejteni melyik emlékek valódiak és melyek nem... Gyűlnek a könnyeim és zokogásba csúcsosodnak ki. És arra gondolni, hogy két napot végigcsináltam anélkül, hogy elvesztettem volna az irányítást... Nem akarom Jayt. Szeretném, ha nem létezne. Henri az, akit akarok. Az egyetlent, akit mindig ismertem. Arra gondolni, hogy az személy talán sosem létezett igazán, elképzelhetetlen számomra. Nem tudná elrejteni a valódi önmagát így. Végül is azt mondta, hogy ő még mindig "ő", csak nem 100%-osan... És mi van, ha nem fog tetszeni Henri végső változata?
Hatodik nap. Holnap látni fogom Jay-t a koncerten Jamine-nel. Csomó lesz a gyomromban a gondolatra. Nem tudom, hogy a testem és az agyam hogy fogja kezelni, amit látni fogok...Azt hiszem itt az ideje megtenni, amit hat napig nem próbáltam megtenni. Ideje felmenni a honlapjára képeket és videókat nézni... nos mindent, amit Jay-jel kapcsolatos. Leültem a gépem elé, megnyitottam a böngészőt és a keresőbe beírtam, hogy Jay. Mély levegőt vettem és megnyomtam az Entert a billentyűzeten. Néhány kép jelent meg, amiken úgy pózolt, mint egy avantgárd modell. Fél pucér és teljesen közhely, olyan szakadt a kinézete, amilyen a rocksztároknak általában. Most, hogy "ismerem", felismerem Henri jellemzőit a képeken, de nem mindet. A férfi a képeken a képernyőmön messze van attól a férfitól, akit szeretek. Az, ahogy tartja magát, próbál minél jobban kinézni... Nem kötődöm hozzá. Sosem éreztem ilyen távol magam tőle. Miután megnéztem néhány képet, úgy döntöttem a videókra kattintok. Klipek, interjúk, koncert részletek... Minden itt van. Rákattintottam egyre. Elindult. Az egyik klipje. Abban a pillanatban ahogy elindult, tudtam, hogy meg fogom bánni, hogy rákattintottam. A dal a szerelemről szólt, természetesen és ott volt Jay csupasz mellkassal nyitott ingben. Énekelt és egy fantasztikus testű, szuper csinos csajjal táncolt. Egymás karjaiban voltak, aztán eltávolodtak és újra egymást ölelték. Amikor a csaj kezei ott voltak mindenütt Jay testén, úgy éreztem bizsereg a bőröm. Esélyem sem volt még így megérinteni... És ez a csaj... Nem tudom, hogy ezeknek a klipeknek a nézése volt e a legjobb ötlet. De megtettem. Az életének ez a része a valódi énjének a része. Rajtam áll, képes vagyok e elfogadni, vagy sem. Minden közelség ellenére, nem csókolóznak. Hatalmas megkönnyebbülés. Mielőtt végig nézem a videókat, összehasonlítom mit csinálnak más előadók ugyanebben a műfajban. Gyorsan összeraktam, hogy az "amit tenned kell"... Körbe táncolni egy dögös fiatal nőt és megpróbálni elcsábítani. Amikor mindent elmondtak és készek, Jay majdhogynem egyszerű a többihez képest, mivel szinte pucéran és szenvedélyesen csókolóznak ezekkel a lányokkal. Megpróbálom megnyugtatni magam azzal, hogy nem játszik nagy szerepet mindebben. Még ha fáj is nézni, azt mondom magamnak, hogy ez csak a munkájához szükséges. Folyamatosan nézem a videókat. Ott van egy nagyon rövid történet róla: őt látjuk néhány nappal később és az egyik koncertjén. Jay találkozik néhány rajongóval. A lányok nagyon hisztérikusak. Kettejük ott volt a magánkoncerten is. Órákig vártak rá. A fanok mind sírnak és amikor közelebb megy hozzájuk, hogy aláírjon, nekifeszülnek és megpróbálják megérinteni őt, vagy megcsókolni. Nem vagyok benne biztos melyik. Hogy tudja kezelni mindezt az érzelmet, mindezt a nyomást? Egy másikon a bandájával játszik, nevet. Ez Henri nevetése... A kamera azt is felvette, hogy a dalok közti szünetben egy olyan videojátékkal játszik, amit jól ismerek. Tudom, hogy szereti, mert együtt beszélgettünk róla. Teljesen nyugodtnak tűnik... Egy másik videón a sminkét készítik el, aztán a haját... miközben egy könyvet olvas... Végül is több van Henriből Jayben, mint gondoltam... A klip véget érte után másikat néztem. De egy kép felkelette az érdeklődésemet. Ez a klip másnak tűnik, mint a többi. Komolyabbnak. Elkezdtem nézni és felismertem a dalt. Soha nem figyeltem a címre, de ez az a dal, amit Henri fordított le nekem azon az estén Amelie buliján. ..."Kérlek bocsáss meg."
139. jelenet
A szobámban
Lyla: Visszagondoltam arra a pillanatra Amelie-ék házában és elkapott a nosztalgia. Akaratom ellenére pillangók repkedtek a gyomromban. Ebben a videóban Jay csak a gitárján játszik. Nem lógnak körülötte lányok, nincs nyitott ing. A sminket és a haját leszámítva majdnem úgy néz ki, mint máskor. Énekelni kezdett. A hangja magával ragadott, mint soha előtte. Mindig szerettem ezt a dalt, csak sosem láttam ezt a videót. Hirtelen valami kitűnik a dallamból... Emlékszem a dalszöveg fordítására Henritől... És ez elgondolkodtat. Visszatekertem a videót az elejére és bekapcsoltam a feliratot, így értettem a szöveget. A szavak úgy hasítanak belém akár a kés. A könnyeim potyogni kezdtek és csendben sírtam, túlterhelt az a rengeteg érzelem. Amit énekel... Az róla szól. Rólunk. Azt hiszem ezt a dalt... nekem írta. Istenem... Ez lehetséges? Abból, amit olvasok, úgy tűnik így van. Jay arról beszél mennyire szenved és hogy hazudnia kell annak, akit szeret és hogy el kell taszítania még akkor is, ha jobban is szereti őt, mint bármit. Megemlíti mennyire nehéz ez neki. És a félelméről, hogy a lány el fogja taszítani magától, ha egyszer rájön a titkára. Még mindig zokogok. Nem tudom abbahagyni. Megpróbált minden elmondani miközben táncoltunk? Annyira komoly volt... Aztán észrevettem a legfontosabb szót az egész dalban. Állandóan visszatér ahhoz a tényhez, hogy "szereti" a lányt és hogy mennyire szerelmes. A szívem egészével remélem, hogy rólam beszél. Henri tényleg és igazán szerelmes belém? Természetesen sosem vallotta be, de nagyon szerettem volna hallani... Ami engem illet, én bevallottam neki miközben veszekedtünk, a szavak csak úgy kicsúsztak... Körbe körbe jár a fejemben, amit mondtam: "De az a Henri az, akit szeretek..." Újra látom a meglepetést az arcán, amikor dühösen ezt ordítom... A dal folytatódik és érezni kezdtem a szenvedését. Végül megtörtént, amitől félt. Eltaszítottam. Melanie-nak igaza volt. Henri sebe mélyebb, mint valaha is képzeltem és nem kellene túl durvának lennem vele. Ez a dal meggyőzött. Már értem milyen nehéz lehet neki így élnie, egy titokkal, milyen nehéz lehet folyton hazudnia. Már értem miért taszított el mindig. Sosem számított rá, hogy ez megtörténhet. Nem gondolta, hogy szerelmes lesz. Mindent megpróbált, hogy elkerülje. A kinézete, a viselkedése, amikor segíteni próbáltam neki... Biztos vagyok benne, hogy ez járt a fejében. De sosem számított arra, hogy bevesszük a csapatba és megismerjük őt. Henri fájdalmas hibát vétett, amikor úgy tesztelt engem. De talán itt az ideje, hogy lapozzak és visszatérjek a dolgokhoz...? Azt hiszem a valódi Henri mindig ott volt egyenesen a szemem előtt... Nagy ügyet csináltam a tényből, ahogy öltözött, egész idő alatt nem a valódi "önmaga" volt, de most már megértem, hogy rejtőzködnie kellett, nehogy valaki felismerje. Nem a szemüvegébe vagy a stréber stílusába szerettem bele. A lelke és a szelleme volt hatással rám. Azt hiszem az a lélek, amit láttam, teljesen Henrié. A világ minden neheztelése és haragja sem változtat ezen. Szeretem őt. Azt hiszem készen állok. Ő nem Jay. De Jay is a része. És mi mindketten elfogadjuk mindkét részét. Sokkal jobban érzem magam. Egy nagy képet látok most. Mindent, ami ő, mindazt, amit azért tett, hogy ott legyen, ahol most van. Értem a fájdalmát és a szenvedését. Annyira szeretnék beszélni vele... Hogy magyarázom el mindezt? Meghallgat? Talán a tény, hogy eltaszítottam... túlságosan megsebezte? Lehetséges... Nehéz elfogadni, de egyértelműen lehetséges. Mondjuk küldött üzenetet, amiben megkért, hogy menjek el a koncertre... Abba kell hagynom azt találgatni, mi fog történni! Nem segít... Holnap látni fogom a show-n és pillanatnyilag csak mentálisan kell felkészíteni magam...
A szobámban
Henri: Nyughatatlan éjszakából ébredtem. Nem aludtam túl sokat. Ez a hetedik nap, hogy Lyla rájött. Ez a hét nap a mindennapi életemben elég rettenetes volt. Vajon örökké dühös lesz rám? Mit gondol? Megbocsát nekem? Tovább lépett? Ma este van az utolsó esélyem. Nem akarom elfecsérelni. Kényszerítettem magam, hogy kikeljek az ágyból és lementem a nappaliba.
A nappaliban
Antoine: "Máris ébren? Tudod pihenned kellene estig..."
Henri: "Tudom, de nem bírok aludni..."
Antoine: "Igen... Azt hiszem el tudom képzelni."
Henri: Apa odajött és a vállamra tette a kezét. Próbált vigasztalni.
Antoine: "Jól tetted, hogy hagytál neki időt gondolkodni. Időre van szüksége, hogy mindent feldolgozzon. És természetesen időre van szüksége, hogy megbocsássa azt a monumentális OSTOBASÁGOT, amit aznap véghez vittél... Én azonban optimista vagyok."
Henri: Apám úgy gondolta, hogy privát koncert estéjén kellett volna elmondanom neki az igazat. Biztosítottam, hogy a csapatom minden tagja és a kamerák egyedül hagyjanak minket... Amikor szemtől szembe voltam vele, túlságosan aggódtam amiatt, ami Melanie-val történt. Csak meg akartam nyugtatni magam, hogy Lyla azért szeretett, aki vagyok... De milyen idióta dolog... Ez minden, ami vagyok. Egy idióta. Természetes, hogy azért szeret, aki vagyok. Hogy kételkedhettem?! Minden srác a lábai előtt hever és ő a szemüveges strébert választotta, az osztályelsőt, akit mindig megvédett. A kezembe temettem az arcom.
Antoine: "Hé... fiam, ne kínozd magad..."
Henri: "Aha..."
Antoine: "JÓL leszel ma este...?"
Henri: "Igen. Jobb, mint valaha."
Antoine: "Nem lesz képes sokáig ellenállni neked!"
Henri: Sikerült kicsalnia egy halvány mosolyt... de ez nem tartott sokáig. "..."
Érzem, hogy megint könnyek égetik a szemem. Én, aki képes voltam minden koncertemen egyben maradni, visszaestem abba az állapotba, amibe hét nappal ezelőtt voltam, azon az estén, amikor veszekedtünk. Az éjszakát a székemben ülve töltöttem, sírva, magamban ismételgetve, hogy mindent tönkretettem. Régóta nem éreztem késztetést, hogy sírjak, még akkor sem, amikor Melanie-val szakítottam. Lylaval más. Félek... Rémült vagyok, amikor bevallom magamnak, hogy visszautasított amiatt, aki vagyok. Annak ellenére, hogy mindig őszinte voltam vele. Az, ahogy öltöztem nem igazán tükrözte azt, aki valójában voltam. De hallani, ahogy azt mondja "az a Henri az, akit szeretek" a feje tetejére állított. Tudni, hogy szerelmes belém, boldoggá tett engem, de hamar az ellenkezőjét éreztem, amikor elutasított. Jó isten, mindennek annyira máshogy kellett volna lennie... Nagyon jól tudtam, hogy nem fogom beismerni neki aznap, amikor először találkozott Jay-jel. De mindent megterveztem másnapra. És már sosem történik meg. Az esténk varázslatos lett volna. Elmondtam volna neki, hogy én voltam Jay. Végre szerelmet vallottam volna neki. És együtt tölthettük volna az első éjszakánkat abban a hotelben. Tudom, hogy a dolgok nem mindig úgy történnek, ahogy elképzeljük őket, de ebben az esetben bizonyítottam, hogy szánalmasan hibás a tervezés.
Antoine: "Henri? Rengeteg tennivalóm van estére... Gondolod, hogy tudnál venni valamit magadnak ebédre?"
Henri: "Igen." Miután lezuhanyoztam és felöltöztem, a kocsimhoz mentem.
140. jelenet
A városban
Henri: Jó egy kis friss levegőt szívni. Az elmúlt hét napban a csapatom vett körül a nap 24 órájában. Kissé fojtogató. Három nagy város hat nap alatt... A saját ágyamban lenni tegnap éjjel, még ha nem is aludtam jól, volt az, amire szükségem volt. A belvárosban sétálgattam, helyet keresve, ahol ebédelhetek. "Halló?"
Clement: "Henri? Clement vagyok."
Henri: "Szia Clement."
Clement: "Hogy vagy?"
Henri: "Idegesen... Feltételeztem, hogy láthatom őt a koncert után, de már nem vagyok annyira biztos benne... Hogy van?"
Clement: "Azt hiszem jobban. Az utolsó amit Jasmine-től hallottam, hogy még egy kicsit dühös, de az elhalványul..."
Henri: "Hiányzik..."
Clement: "Hát mindketten ugyan abban a cipőben jártok!!! Egy dolog biztos, te is hiányzol neki."
Henri: "Biztos vagy benne?"
Clement: "Természetesen az vagyok! Ő maga mondta!!"
Henri: "Hát kösz újra, hogy vigyáztatok rá. Sajnálom ezt az egészet."
Clement: "Ember, abba kell hagynod a sajnálkozást."
Henri: "Tudom..."
Clement: "Csak még egy kis türelmet... Egy nap egyre kevésbé és kevésbé lesz dühös."
Henri: "Igen. Nagyon kedves tőled, hogy tájékoztattál."
Clement: "Hé! Azért is hívtalak, hogy megtudjam te hogy vagy! Ugyan abba a kategóriába tartozol, mint Lyla... a BARÁTOM vagy!"
Henri: Mosolyogtam. Tényleg nagyszerű barátaim vannak. "Köszönöm Clement!"
Clement: "A lányok együtt töltik a délutánt. Készen állnak, hogy elmenjenek annak az embernyi szempillaspirálnak a koncertjére."
Henri: Kíváncsi lennék hogy reagálna Clement, ha megtudná, hogy én vagyok az az "embernyi szempillaspirál"...
Clement: "De jót fog tenni neki, hogy kimozdul. Jasmine már hónapok óta várja ezt a koncertet és az izgalma ragadós."
Henri: "Remélem." El sem merem képzelni Lyla milyen ideges lehet.
Clement: "Megteszed?"
Henri: "Nincs választásom..." Hirtelen megálltam. Néhány méterrel előttem megláttam Alexet. "Um... Clement, mennem kell..."
Clement: "Oké! Hamarosan dumálunk!" Letettem. Lyla bátyja elindult felém. "Friss híreket kaptam."
Henri: - "Helló..."
Alex: "Clement volt?"
Henri: Bólogattam. Védekezőn. Elégedettnek tűnik, hogy mennyire megijeszt.
Alex: "Ne aggódj, nem fogok behúzni a képedbe."
Henri: "Nagylelkű vagy." Leült egy padra néhány lépésre tőlem és a szemei azt mondták, tegyen én is ugyanazt. Szóval leültem.
Alex: "Jasmine és Clement elmondták, hogy veled is érintkezésben maradtak."
Henri: "Igen. Frissítést adtak Lyla állapotáról. Szerencsére, másképp megőrültem volna..."
Alex: "Akkor nincs értelme elmondanom, hogy mennyire zaklatott volt?"
Henri: "Nem. Azt hiszem el tudom képzelni."
Alex: "Tudom, hogy ami kettőtök közt történt, nem az én dolgom. És nem fogok kérdezősködni. De ha megtudom, hogy valami csúnyát tettél vele, amivel megbántottad, biztosíthatlak, nem fogom hagyni, hogy még egyszer a közelébe menj életed hátralevő részében!"
Henri: "... Mit mondott?"
Alex: "Csak hogy veszekedtetek! Nem mondott több részletet."
Henri: Szégyenkezve lehajtottam a fejem.
Alex: "Aha... Látva a reakciódat, ez egyértelműen nem jó..."
Henri: "Nem vagyok büszke arra, amit tettem. ..."
Alex: "Örülök, hogy azt látom emészted magad miatta. Nem igazán tudok mást hozzátenni."
Henri: Nem volt mit mondanom.
Alex: "Apropó, múltkor láttam Lylat ezzel a lánnyal beszélgetni. Azt mondta az exed."
Henri: Felkaptam a fejem és tágra nyílt szemekkel néztem rá. "Melanie?"
Alex: "Fogalmam sincs. Nem mondta a nevét. Egy csinos barna, kék szemekkel."
Henri: "Igen... Az ő. Tudod miről beszélgettek?"
Alex: "Nem. De az exed úgy tűnt kiöntötte a lelkét a húgomnak. Látszólag Lyla jobban érezte magát utána. Elég furcsa helyzet volt..."
Henri: Mit mondhatott Melanie Lylanak...? Alex felállt.
Alex: "Nem érdemled meg, de sajnállak téged, szóval amúgy is elmondanám. Úgy tűnik a húgom sokkal jobban érezte magát tegnap. Azt hiszem újra együtt akar lenni veled. Úgy tűnik megbocsájtja bármit 'tettél' is."
Henri: Ránéztem. Kiismerhetetlen. "Köszönöm, Alex... Tényleg."
Alex: "Jah... Én léptem. Sok sikert."
Henri: Elment. Soha nem képzeltem volna, hogy egy ilyen beszélgetést fogunk lefolytatni. Arra számítottam, hogy meg fog ütni, amikor láttam sétálni. De eléggé aggódott a húga miatt... Végül megértette, hogy jobban jár ha úgy viselkedik, mintha egy intelligens ember lenne. Úgy érzem végre képes vagyok lélegezni. Ezek az információk energiát adtak a ma estéhez.
Jasmine szobájában
Lyla: Jasmine be van súzva és a házban rohangál. Annyira izgatott, hogy néhány órán belül láthatja Jayt a koncerten. A videók után, amiket láttam, tudom, hogy érti a dolgát. Ma este egy igazi show lesz. Tulajdonképpen... Meg sem kérdeztem, hogy ment a privát interjúja a bálványával... El voltam foglalva a sírással, miközben ő élete legjobb pillanatát élte át. A pasimmal, mondhatnám. "Jasmine?"
Jasmine: "Igen?!"
Lyla: "Esélyem sem volt megkérdezni hogy ment Jay-jel. Annyira sajnálom..." Odajött hozzám fülig érő mosollyal.
Jasmine: "Ne aggódj. Tudtam, hogy elmondhatom majd, ha alkalmas lesz a pillanat."
Lyla: "Azt hiszem olyan állapotban vagyok, hogy hallhatom! Tényleg jobban érzem magam és hallani akarom a történeted!" Nem kellett kétszer kérnem. Elkezdte a történetet, az ágyra dobva magát, ahol ültem.
Jasmine: "Ahhh! Ha tudnád!!! ELKÉPESZTŐ volt!"
Lyla: Nevettem.
Jasmine: "Annyira kedves és udvarias volt! Először nem igazán tudtam mit mondjak, le voltam fagyva..."
Lyla: Ó Jasmine...
Jasmine: "De látta, hogy bajban vagyok és teljesen megnyugtatott! Tovább beszélgettünk, mint 5 perc. Megnevettetett és olyan elragadó volt!"
Lyla: Kissé megijedtem. "Nem... nem szerettél belé, ugye?"
Alex: "Clement volt?"
Henri: Bólogattam. Védekezőn. Elégedettnek tűnik, hogy mennyire megijeszt.
Alex: "Ne aggódj, nem fogok behúzni a képedbe."
Henri: "Nagylelkű vagy." Leült egy padra néhány lépésre tőlem és a szemei azt mondták, tegyen én is ugyanazt. Szóval leültem.
Alex: "Jasmine és Clement elmondták, hogy veled is érintkezésben maradtak."
Henri: "Igen. Frissítést adtak Lyla állapotáról. Szerencsére, másképp megőrültem volna..."
Alex: "Akkor nincs értelme elmondanom, hogy mennyire zaklatott volt?"
Henri: "Nem. Azt hiszem el tudom képzelni."
Alex: "Tudom, hogy ami kettőtök közt történt, nem az én dolgom. És nem fogok kérdezősködni. De ha megtudom, hogy valami csúnyát tettél vele, amivel megbántottad, biztosíthatlak, nem fogom hagyni, hogy még egyszer a közelébe menj életed hátralevő részében!"
Henri: "... Mit mondott?"
Alex: "Csak hogy veszekedtetek! Nem mondott több részletet."
Henri: Szégyenkezve lehajtottam a fejem.
Alex: "Aha... Látva a reakciódat, ez egyértelműen nem jó..."
Henri: "Nem vagyok büszke arra, amit tettem. ..."
Alex: "Örülök, hogy azt látom emészted magad miatta. Nem igazán tudok mást hozzátenni."
Henri: Nem volt mit mondanom.
Alex: "Apropó, múltkor láttam Lylat ezzel a lánnyal beszélgetni. Azt mondta az exed."
Henri: Felkaptam a fejem és tágra nyílt szemekkel néztem rá. "Melanie?"
Alex: "Fogalmam sincs. Nem mondta a nevét. Egy csinos barna, kék szemekkel."
Henri: "Igen... Az ő. Tudod miről beszélgettek?"
Alex: "Nem. De az exed úgy tűnt kiöntötte a lelkét a húgomnak. Látszólag Lyla jobban érezte magát utána. Elég furcsa helyzet volt..."
Henri: Mit mondhatott Melanie Lylanak...? Alex felállt.
Alex: "Nem érdemled meg, de sajnállak téged, szóval amúgy is elmondanám. Úgy tűnik a húgom sokkal jobban érezte magát tegnap. Azt hiszem újra együtt akar lenni veled. Úgy tűnik megbocsájtja bármit 'tettél' is."
Henri: Ránéztem. Kiismerhetetlen. "Köszönöm, Alex... Tényleg."
Alex: "Jah... Én léptem. Sok sikert."
Henri: Elment. Soha nem képzeltem volna, hogy egy ilyen beszélgetést fogunk lefolytatni. Arra számítottam, hogy meg fog ütni, amikor láttam sétálni. De eléggé aggódott a húga miatt... Végül megértette, hogy jobban jár ha úgy viselkedik, mintha egy intelligens ember lenne. Úgy érzem végre képes vagyok lélegezni. Ezek az információk energiát adtak a ma estéhez.
Jasmine szobájában
Lyla: Jasmine be van súzva és a házban rohangál. Annyira izgatott, hogy néhány órán belül láthatja Jayt a koncerten. A videók után, amiket láttam, tudom, hogy érti a dolgát. Ma este egy igazi show lesz. Tulajdonképpen... Meg sem kérdeztem, hogy ment a privát interjúja a bálványával... El voltam foglalva a sírással, miközben ő élete legjobb pillanatát élte át. A pasimmal, mondhatnám. "Jasmine?"
Jasmine: "Igen?!"
Lyla: "Esélyem sem volt megkérdezni hogy ment Jay-jel. Annyira sajnálom..." Odajött hozzám fülig érő mosollyal.
Jasmine: "Ne aggódj. Tudtam, hogy elmondhatom majd, ha alkalmas lesz a pillanat."
Lyla: "Azt hiszem olyan állapotban vagyok, hogy hallhatom! Tényleg jobban érzem magam és hallani akarom a történeted!" Nem kellett kétszer kérnem. Elkezdte a történetet, az ágyra dobva magát, ahol ültem.
Jasmine: "Ahhh! Ha tudnád!!! ELKÉPESZTŐ volt!"
Lyla: Nevettem.
Jasmine: "Annyira kedves és udvarias volt! Először nem igazán tudtam mit mondjak, le voltam fagyva..."
Lyla: Ó Jasmine...
Jasmine: "De látta, hogy bajban vagyok és teljesen megnyugtatott! Tovább beszélgettünk, mint 5 perc. Megnevettetett és olyan elragadó volt!"
Lyla: Kissé megijedtem. "Nem... nem szerettél belé, ugye?"
150. jelenet
Jasmine szobájában
Jasmine: "Hahaha! Lyla! Kinek nézel engem?"
Lyla: "Hát... Olyan megigézettnek tűntél..."
Jasmine: "Persze, hogy az vagyok! Rajongó leszek örökké! Ő egy sztár! Egy másik világban él... plusz, nem tudnék beleszeretni egy emberbe 5 perc beszélgetés után. Jay szuper dögös, szexi és úgy énekel, mint egy angyal. Rajongok érte! De... De...-Ő nem..."
Lyla: "Igen? Ő nem...?" Úgy tűnik kényelmetlenül érzi magát.
Jasmine: "Ő nem... nem az én típusom..."
Lyla: "Mi?!!! Olyan mintha!"
Jasmine: "Mi... mi van?"
Lyla: "Ez minden amit mondasz? Már elmondhatod... Egy teljes éven át próbáltad kihúzni belőlem hogy érzek Henri iránt és én tartottam a szám, hogy ne mondjak SEMMIT Clementről. De rajtakaptalak titeket egymás karjaiban aludni, kérlek engedd meg, hogy feltegyek pár kérdést!" Megdöbbentnek tűnik, aztán zavartnak.
Jasmine: "Legyen..."
Lyla: Lehajtotta a fejét és a lábát nézte. "Kezdetnek egyszer s mindenkorra bevallhatnád, hogy szerelmes vagy Clementbe?" Sóhajtott.
Jasmine: "Igen."
Lyla: "Győőőőzeleeeem!!! Végre!!! Négy éve vártam!!!"
Jasmine: "Lyla!!!"
Lyla: "Mi van???"
Jasmine: "Ez... ez nem olyan könnyű!"
Lyla: "És akkor? Azt hiszed nekem könnyű volt? Láttad a hetet, amin átmentem... Még most sem tudom mi fog történni velünk."
Jasmine: "Igen..."
Lyla: Tudom,borzasztó tőlem, hogy arra használom a depresszióm dátumát, hogy mindent kihúzzak belőle. De végre úgy tűnik valami pozitív dolog is kisül a helyzetemből.
Jasmine: "Nekem nincs meg a te karizmád, a te őszinteséged... Nem tudom hogy mondjak úgy dolgokat, ahogy te. Soha nem mernék bevallani semmit Clementnek... Sosem tudnám megtenni az első lépést."
Lyla: "Akkor királyhoz méltóan megrekedtél... De egész éjjel téged nyugtatgatott a házatokban..."
Jasmine: "Igen... Hé!!! Azt hittük alszol!!!"
Lyla: "Épp a tökéletes pillanatban ébredtem fel... Jasmine, Clement megőrül érted, le sem tudja venni a szemét rólad." Ha Clement tudná, hogy ezt mondtam, kinyírna...
Jasmine: "Talán... Nem tudom... Olyan, mintha minden időnket civakodással töltenénk... Úgy néz rám, mint egy barátra."
Lyla: "Igen, de azok olyan kis aranyos veszekedések."
Jasmine: "Komolyan gondoltam, nem akarok kockáztatni, hogy elveszítem a barátságát."
Lyla: "Tudom."
Jasmine: "Na és mi van veled?"
Lyla: Témát váltott.
Jasmine: "Hogy vagy?"
Lyla: "Jobban, ahogy mondtam. Rengeteget gondolkodtam. És a legfontosabb következtetés, amire jutottam, hogy hiányzik és jobban szeretem bárminél. Meg akarok bocsátani neki mindent és nagyon izgatott vagyok, hogy beszélhetek vele. Ha beleegyezik, hogy meghallgasson."
Jasmine: "Nincs oka rá elutasítani..."
Lyla: "De lehetséges."
Jasmine: "Túlságosan szeret ahhoz."
Lyla: "Remélem igazad van..." Kezdtem szomorú lenni, így Jasmine felkelt.
Jasmine: "Na? Mit vegyek fel ma este? Hónapok óta erre vártam! A legjobb koncertre megyünk a világon! Meglátod! Láthatod a saját szemeddel!!!"
Lyla: "Nem kételkedem!" Ó igen... ha tudná! Még mindig van néhány óra mielőtt láthatom őt. Csomó van a gyomromban.
*****
Különleges jelenet
Az öltözőben
Jay: Az öltözőmben a kanapén fekve csomó van a gyomromban. Soha nem voltam ennyire ideges, mielőtt színpadra léptem. Századszorra olvastam újra Lyla utolsó üzenetét. A kis 'igene' azt mondja, hogy ma este itt lesz. Ez az 'igen' reményt ad. Ezt nem cseszhetem el. Remélem, ma este végre ki tudom fejezni, mit érzek. Legalább tudom, hogyan irányítsam az érzelmeimet a színpadon, és ez megóv attól, hogy elkövessem ugyanazt a hibát.
Antoine: - "Hé... Jól vagy?"
Jay: Apa aggódik...
- Válaszolok neki.
- Nem válaszolok neki, nyugodtan akarok lenni és nem beszélgetni.
- "Nem igazán..."
Kezem a hasamon, úgy érzem, elájulok. Légzőgyakorlatokat végzek, hogy megnyugodjak. Hiába. Hallom, ahogy apám sóhajt, és lehajol hozzám.
Antoine: - "Fiam... Nem lesz semmi baj... Minden rendben lesz. Továbbra is hinned kell, ha azt akarod, hogy valóra váljon. Itt van, azért jött, hogy meghallgasson. A bátyja azt mondta, hogy valószínűleg sok mindent elfogadott... és hogy még reménykedik is a kibékülésben. Ezt ne felejtsd el..."
Jay: - "Tudom..."
Antoine: - "Szóval? Hol van a probléma?"
Jay: - "Félek... Félek, hogy megint elrontok mindent. Legutóbb olyan biztos voltam magamban... azt hittem, hogy ha látom, minden rendben lesz... akár igazat mondok neki, akár nem. De megint összekuszálódnak az érzelmeim, hibázok... elcseszem."
Antoine: - "Tudom."
Jay: - "Előtte lenni, miközben Jay vagyok... Túl sok volt a végén. Azt hittem, könnyű lesz... Túl optimista voltam. Ha Lyláról van szó, semmi sem túl könnyű, ha nem vagyok önmagam."
Antoine: - "Pontosan... ma este... önmagad lehetsz. Még ha Jay vagy is, ő látni fogja, ki vagy."
Jay: - "Félek, hogy a dolgok már soha nem lesznek úgy, mint régen..."
Antoine: - "A dolgok soha nem lesznek olyanok, mint korábban."
Jay: Ijedten nézek apámra.
Antoine: - "Nem mondom, hogy szörnyű lesz. Te döntöd el, hogyan alakul a kapcsolatod."
Jay:
- "Ha úgy viselkedik, mint Melanie..."
- "Ha sosem bocsát meg..."
(Ha a másik lehetőséget választod)
- "Vagy rosszabb... ha azért bocsát meg, mert én vagyok Jay..."
Antoine: - "Elég! Sértő és ostoba tesztnek vetetted alá! Láttad, hogy megérintette Henri elvesztése... Bocsánat, hogy ezt mondom, fiam, de... a te Lylad sosem törődött Jay-jel!"
Jay: Mosolygok... Természetesen mindezt tudom... de istenem... elvesztem.
Antoine: - "Hagyd abba az aggódást. Hagyd abba a haszontalan feltételezéseket. Tudom, hogy szereted őt és tudom, hogy félsz attól, hogy még több hibát követsz el. De hadd mondjak el valamit, Henri: a szerelem soha nem könnyű, soha nem csupa rózsa. Ráadásul... több hibát fogsz elkövetni. Rajtad múlik, hogy meglátod és megérted, milyen tanulságokat vonhatsz le ezekből a hibákból."
Jay: - "Kösz... Kösz, apa. Nem tudom ki lennék nélküled..."
Antoine: - "Hahaha! Bizonyára egy olyan csodálatos fiatalember, mint amilyen ma is vagy."
Jay: - "Remélem..."
Antoine: - "Higgy benne. Higgy a kapcsolatotokban. De legfőképpen higgy magadban. Adj neki esélyt, hogy belépjen az életedbe. Ha az összes ajtót bezárod a félelmeid miatt, hogyan várod el, hogy megtalálja a helyét? Teljes szívéből szeret téged... Téged szeret, nem Jayt... Az önbizalomhiányod, a hülye tetteid, a hibáid és a tétovázásaid ellenére is szeret... Azért szeret, aki vagy. És itt az ideje, hogy te is szeresd azt, ami vagy. Tehát jelmezbe bújsz, bemelegíted a hangod, és elkápráztatod mindazokat a rajongókat, akik eljöttek bátorítani ma este, és akik a legszebb oldalad tanúi lesznek."
Antoine: - "Higgy benne. Higgy a kapcsolatotokban. De legfőképpen higgy magadban. Adj neki esélyt, hogy belépjen az életedbe. Ha az összes ajtót bezárod a félelmeid miatt, hogyan várod el, hogy megtalálja a helyét? Teljes szívéből szeret téged... Téged szeret, nem Jayt... Az önbizalomhiányod, a hülye tetteid, a hibáid és a tétovázásaid ellenére is szeret... Azért szeret, aki vagy. És itt az ideje, hogy te is szeresd azt, ami vagy. Tehát jelmezbe bújsz, bemelegíted a hangod, és elkápráztatod mindazokat a rajongókat, akik eljöttek bátorítani ma este, és akik a legszebb oldalad tanúi lesznek."
Jay: Feláll és kinyújtja a kezét.
Antoine: - "Mutasd meg Lyla-nak ki vagy."
Jay: Felkelek.
- "Igen, igen!"
Antoine: - "Értékelem!"
Jay: Apám szeretettel mosolyog rám... Álmodhatna valaki, jobb szülőkről? Annyira hálás vagyok...
- "Kösz, apa..."
A karjába vesz, és szorosan magához ölel.
Antoine: - "Szeretlek... fiam."
Jay: - "Én is... szeretlek..."
*****
A koncerten
Lyla: Jasmine a legjobb helyeket szerezte meg nekünk. Le vagyok nyűgözve. Biztos az elsők közt volt, akik jegyet vettek és meg sem kérdeztem mennyire került... A VIP rész első sorában vagyunk. Csak egy kicsi hely van biztonsági őrökkel, ami elválaszt minket a színpadtól. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy innen láthatom őt a színpadon és ő is látni fog engem... Nem érzem magam túl jól tudva, hogy láthat... Azt hittem anélkül nézhetem őt, hogy ő észre venne. A helyek megteltek, főleg lányokkal. A legtöbbjüknél táblák és transzparensek voltak, hogy felemelhessék, amikor ő megjelenik. Ami engem illet, ideges vagyok. Feszültséget és émelygést érzek. Nem állok készen erre. Istenem... A férfi akit szeretek, perceken belül a színpadra lép, lányok ezrei által ünnepelve. És én már hét napja nem láttam. Ez a hét nap volt a legrosszabb egész életemben. Meg kell elégednem azzal, hogy messziről láthatom, miközben tapsolok...
Jasmine: "Idegesnek tűnsz!!"
Lyla: "Egy kicsit az vagyok... Olyan sok az energia ezen a helyen!!"
Jasmine: "Tudom, mindig ilyen."
Lyla: Kezdődik. A fények teljesen elsötétültek. Nem is figyeltem oda. Teljesen Henrire koncentráltam. Tudva, hogy ott van valahol, felkészül... Olyan közel, mégis olyan messze, megint. Fény gyúlt és még mindig elmerengtem.
Jasmine: "Ez király volt! Mit gondolsz? Lyla?"
Lyla: "Ha? Ó igen! Fantasztikus volt!" Úgy teszek, mintha izgatott lennék, de túlságosan euforikus állapotban van ahhoz, hogy olvasson a fejemben, ahogy szokott. A várakozás túl sok. Felrobbanok. Végre kialudtak a fények. Mindenki sikít és ugrál. Istenem... Meghalok. Meghallom az első akkordokat, minden összeillik egy csodálatos fény show-val. Megjelent öt táncos, mozdulatlanok. Hirtelen csupa fül vagyok. Énekelni kezd, először nagyon lágyan. Feláll a szőr a karomon. Nem tudom, hogy csak az effektek miatt, ami koncertteremben van, az időzítés miatt, vagy a ténytől, hogy tudom ő Henri, vagy mindettől egyszerre, de ez az intenzitás semmihez sem fogható, amit valaha hallottam. Jay a színpad közepére jött. A színpad megnyílt, felemelve őt gitárral a kezében.
151. jelenet
Elkezdődött a show és totális a hisztéria. Meg vagyok igézve. Jay mindent belead. Úgy tűnik tényleg élvezi, amit csinál. 200%-kal éli az életét. Jasmine mellettem teljesen kontrahálhatatlan. Én a színpadra és rá összepontosítok. A táncosok körülötte mozognak és néha velük táncol, bemutatva néhány igazán bonyolult mozdulatot. Igazán jó táncos... Próbálom elképzelni ugyanazt az ügyetlen Henrit, aki velem táncolt. Több, mint jó táncos, jó színész. De itt állva előtte, nem tudok haragudni rá. Az első dal tengernyi tapssal ért ért véget a koncertteremben. Hirtelen a fények színt váltottak. A helyszín üressé vált, ahogy a zenészek és a táncosok elhagyták. A légkör és a hangulat többé nem ugyanolyan. Érzem, hogy az érzelmeim felpezsdülnek. Integetett a tömegnek és a fények megbolondultak. Aztán meglátott és szemkontaktust teremtettünk. Úgy éreztem borzongás futott végig a testemen és nem kaptam levegőt. Jay beszélni kezdett a tömeghez és mindenkinek megköszönte, hogy eljött.
Jay: "A mai este különleges. Írtam egy új dalt, csak erre az alkalomra. És ez a dal... neked szól!!!"
Lyla: Újra a szemembe nézett és nem fordult el.
Jay: "Hogy tudtam ennyi hibát elkövetni? Állandóan."
Lyla: A fények megvilágították a színpadot és láttam, hogy egy zongorát hoztak ki. Még mindig hozzám beszélt, miközben a hangszerhez ment. Leült és a közönség megvadult.
Jay: "Vannak hibák, amik megbántják az embereket, akiket szeretünk. Szavak, tettek, dolgok, amiket megbánunk és dolgok, amiknek súlyos következményei vannak. Én elkövettem egy ilyen hibát."
Lyla: A szívem őrülten vert és reszkettem, mint egy falevél. Elkezdte játszani az első hangokat a zongorán és énekelt nekem.
Jay: 
A szívem és a lelkem 7 napja fáj. Az éjszakák álmok és ugyan olyannak tűnnek. Hét nap megbánás, hét nap aggodalom, hogy elhagysz... Veled életre keltem, a tavalyi sebek begyógyultak. Ó! Közel akarok lenni hozzád, elfelejteni a titkomat, szeretni, mindig szeretni. Hét nap távolság, amik erősebbé tették a szerelmünket. Te vagy az egyetlen, aki miatt boldog vagyok, amíg el nem veszek. Szenvedek attól, hogy megbántottalak azokkal a szavakkal, amelyek látták az álmaimat megfagyni a múltban. Ó! Közel akarok lenni hozzád, elfelejteni a titkomat, szeretni, mindig szeretni. Száműzött vagyok egy terméketlen és száraz Földön, vagy nem vagy ott. Hét napja, hogy az okom feladta az elveit, talán a szívem, ha csak egy pillanatra is, de követelheti a tiédet. Ó! Közel akarok lenni hozzád, elfelejteni a titkomat, szeretni, mindig szeretni.
A szívem és a lelkem 7 napja fáj. Az éjszakák álmok és ugyan olyannak tűnnek. Hét nap megbánás, hét nap aggodalom, hogy elhagysz... Veled életre keltem, a tavalyi sebek begyógyultak. Ó! Közel akarok lenni hozzád, elfelejteni a titkomat, szeretni, mindig szeretni. Hét nap távolság, amik erősebbé tették a szerelmünket. Te vagy az egyetlen, aki miatt boldog vagyok, amíg el nem veszek. Szenvedek attól, hogy megbántottalak azokkal a szavakkal, amelyek látták az álmaimat megfagyni a múltban. Ó! Közel akarok lenni hozzád, elfelejteni a titkomat, szeretni, mindig szeretni. Száműzött vagyok egy terméketlen és száraz Földön, vagy nem vagy ott. Hét napja, hogy az okom feladta az elveit, talán a szívem, ha csak egy pillanatra is, de követelheti a tiédet. Ó! Közel akarok lenni hozzád, elfelejteni a titkomat, szeretni, mindig szeretni.
Lyla: Folytak a könnyeim. Nekem énekelt, így végre megértettem. Az utolsó szólam visszhangzott a helyszínen... és a tömeg megvadult, teljesen megdöbbent. De én lefagytam. Ez a dal nekem szólt... Kétségtelen. Egy másodpercre sem vette le a szemét rólam, nem is nézte a kezét miközben zongorázott. Ez volt a legszebb szerelmi vallomás, amiben valaha is reménykedhettem. Istenem... Még nálam is többet szenvedhetett?
Jasmine: "Lyla? Jól vagy?"
Lyla: A barátnőm rám nézett és látta, hogy az arcom a könnyeimtől nedves és hogy próbálom letörölni őket.
Jasmine: "Ez őrület... Erről a dalról te és Henri jutottatok eszembe... Totálisan megértem, miért volt ilyen hatással rád..."
Lyla: "L... Levegőre van szükségem... Lélegzethez kell jutnom!"
Jasmine: "Veled megyek!"
Lyla: "N... Nem, kizárt!!! Egyedül kell lennem..." Soha az életben nem kérném arra, hogy egyetlen másodpercet is kihagyjon a koncertből. Jay integetett a közönségnek és hátra ment szünetet tartani. Felkeltem és a kijárat felé mentem, így ellenőrzés alatt tarthattam az érzelmeimet. Látnom kell őt. MOST. Nem várhatok.
A backstage-nél
Lyla: A bejáratnál vagyok. A lélegzetem apránként helyreállt. Keresztülfutottam a koncert termen, keresztül a székeken és átfurakodtam a még mindig transzban lévő rajongók tengerén... de itt vagyok, egy üres szobában, egy sereg munkatárs előtt, akik mind köztem és Henri közt állnak. "Kérem!!! Kérem!!!" Az egyik biztonsági túlzott meggyőződés nélkül észrevett.
Őr 1: "Igen, kisasszony?"
Lyla: Kijátszom az egyetlen kártyámat. "Beszélnem kell Antoine-nal!"
Őr 1: "Tessék?"
Lyla: "Igen! Antoine!! Mondja meg Antoine-nak, hogy Lyla itt van. Könyörgöm!" Az őr gyanúsan nézett rám. A férfi meglepődött, amikor Antoine-t kértem és még jobban azon, milyen ragaszkodó vagyok.
Őr 1: "Van személyije?"
Lyla: "Természetesen! ... Nincs... A táskámat a helyemen hagytam...!!!" Kezdek elveszni... "Mondja meg Antoine-nak, hogy itt vagyok..."
Őr 1: "Sajnálom kisasszony. Nem tehetek semmit a személyije nélkül."
Lyla: Elővettem a telefonomat és Henrit hívtam. Az első csengés után Antoine válaszolt.
Antoine: "Lyla?!"
Lyla: "Antoine!!! Én vagyok!!! Látnom kell őt!"
Antoine: "Hol vagy?"
Lyla: "A backstage ajtó előtt, jobbra a színpad mellett!"
Antoine: "Ne mozdulj!"
Lyla: Hallottam, hogy az egyik biztonsági a walkie-talkie-n mond valamit, amit nem tudtam megfejteni. Aztán a férfi felém fordult.
Őr 2: "Igen... Igen itt van egy fiatal barna, zöld szemekkel... Rendben, azonnal..."
Lyla: Odajött hozzám.
Őr 2: "Bocsásson meg kisasszony, mi a neve?"
Lyla: "Lyla!"
Őr 2: "Minden rendben!"
Lyla: Az első őr nem hitt a szemének.
Őr: "Menjen csak egyenesen, kisasszony és láthatja Antoine-t!"
Lyla: Elhúztam a vastag fekete függönyt és egy hatalmas emberi őrületben találtam magam. Táncosok, technikusok, munkások...
152. jelenet
A folyosón
Lyla: Elkezdtem egyenesen előre futni. Végre felismertem Antoine-t felém futni, hogy találkozzon velem, a walkie-talkiján beszélve.
Antoine: "Jók vagyunk! Meg van Lyla!"
Lyla: Aztán Henri hangját hallottam.
Jay: "Rohanok a 9-es folyosó felé!"
Antoine: "OKÉ! Gyerünk, csak 52 másodperced van."
Lyla: Kézen fogott és futni kezdtünk. Keresztül vergődtünk egy másik embertömegen és végül egy újabb folyosóra értünk, ami éppen ugyanolyan zsúfolt volt.
Jay: "LYLA!"
Lyla: Teljesen kifulladva a hangja irányába fordultam. Végre megláttam őt sok sok méterre tőlem. Elkezdett futni felém, az emberek közt cikázva. Ugyanezt tettem.
Jay: "Lyla!"
Lyla: Már csak pár méterre vagyok tőle. Elég lassan futok. Ő sokkal gyorsabb nálam. "Henr... Jay!!!"
Kitárta a karjait és én a nyakába vetettem magam, újra sírni kezdtem.
Jay: "Lyla... Annyira sajnálok... mindent..."
Lyla: Henri nagyon gyorsan beszélt hozzám. A nagy sietségben olyan szorosan tartottam, ahogy csak tudtam. Nincs túl sok időnk.
Jay: "Hallottál, Lyla? Neked szólt... Az egész neked szólt!"
Lyla: Anélkül, hogy időt hagyott volna a válaszra, megragadta az arcomat és kétségbeesetten megcsókolt.
Antoine: "20 másodperc..."
Jay: "Szeretlek Lyla, szeretlek... Mondd, hogy megbocsátasz... Sosem kellett volna..."
Lyla: A szemei vörösek voltak és könnyezni kezdtek... "Henri... Henri... Szeretlek!" Ismét a karjaiba zárt.
Jay: "Annyira hiányoztál..."
Lyla: A kezeit érzem mindenhol a testemen, az arcomon, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogy tényleg itt vagyok.
Antoine: "Jay... Ennyi volt. Menned kell!!
Lyla: Elengedett és elindult, de hátra fordult, hogy mondjon valamit.
Jay: "Gyere vissza a koncert után!"
Lyla: "De Jasmine-nel vagyok!"
Jay: "Hozd őt is! Ideje, hogy mind beszéljünk!"
Lyla: Rohanva eltűnt. Hallottam a hangját visszhangozni a színpadon. Hirtelen eszembe jutott hol vagyok és hogy mindenki körülöttünk, valószínűleg vagy húszan, látták, ami történt.
Antoine: "Az első személy, aki bármit mondd arról, amit látott, annak vége és vádat emelek ellene!"
Lyla: Mindenki visszatért ahhoz, amit csinált. Antoine felé fordultam, teljes tudatában annak, amit tettem.
Antoine: "Ne aggódj, tudtam, hogy ilyen lesz. A csapat minden tagja aláírt egy titoktartási szerződést, ami kötelezi őket, hogy tiszteletben tartsák Jay magánéletének minden aspektusát, azt is, amit ma este láthattak..."
Lyla: "Te... Látnok vagy..." Rám mosolygott.
Antoine: "Ez a munkám. Én vagyok a menedzsere."
Lyla: Ez sokat megmagyaráz...
Antoine: "Örülök, hogy itt vagy."
Lyla: A karomra tette a kezét.
Antoine: "Meggyőződésem, hogy a fiam jó kezekben van."
Lyla: "Én... én..."
Antoine: "Vissza kellene menned a helyedre. Ma este mindent belead tudva, hogy te is itt vagy."
Lyla: Rám kacsintott.
Antoine: "Ha a helyedben lennék, a világért nem hagynám ki!"
Lyla: Visszakísért a backstage bejáratához.
153. jelenet
A backstage-nél
Antoine: "Itt van, tessék. Két belépő. Egy neked és egy Jasmine-nek. Tedd a zsebedbe és csak a személyzetnek mutasd meg a show után."
Lyla: Eltettem a belépőket a zsebembe.
Antoine: "Jól van. Később találkozunk!"
Lyla: Antoine eltűnt a fekete függöny mögött.
A koncerten
Lyla: Visszamentem a helyemre Jasmine mellé, aki összevissza ugrált. Amint meglátott, abba hagyta és lehajolt hozzám, ordított, hogy meghalljam.
Jasmine: "Hol voltál? Jól vagy?"
Lyla: "Jól vagyok!! Ne aggódj!!" A legőszintébb mosolyomat villantottam rá, amit össze tudtam hozni, hogy megmutassam neki, nagyszerűen vagyok. Felnéztem a színpadra, ahol Henri belecsapott. Alig ismerek rá, de ez nem számít. Végül is, csak most fedezem fel az új oldalát és nincs olyan része, amit ne szeretnék. A koncert annyira elképesztő. Úgy érzem a felhők közt lebegek. Teljesen túlterheltek az érzelmeim, a zenéje, a hangja, a tömeg, azt hiszem ez életem legintenzívebb élménye. Jay gondoskodott róla, hogy a show több, mint két órán át tartson. Még egy Misteria feldolgozást is előadott! Erre tényleg nem számítottam. Be kell ismernem, nem csalódtam! Egy tökéletes verziót adott elő a dalból. Saját dallamot írt, de még így is érvényre juttatta az eredetit. A rajongók elvesztették az eszüket. Még sosem láttam ehhez fogható koncertet. Micsoda színpadi megjelenés! És micsoda hang! Három ráadás után a koncert véget ért és fények gyúltak.
Jasmine: "Ez... ELKÉPESZTŐ volt! Lyla! Ismerd be, a szülinapi ajándékod gyilkos volt!!!"
Lyla: "Hahaha! Igen! Az volt!!! Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz!"
Jasmine: "Tudtam, hogy tetszeni fog!!!"
Lyla: "Igen! Hihetetlen volt!"
Jasmine: "És ne aggódj, nem maradtál le semmiről amíg nem voltál itt! A zenészek csak játszottak amíg a táncosok improvizáltak!"
Lyla: "Nem aggódok túlzottan emiatt."
Jasmine: "Furcsa mód jobban nézel ki, mint korábban... Aggódtam miattad, amikor sírni kezdtél..."
Lyla: "Beszéltem Henrivel!"
Jasmine: "Ó!!! Végre!"
Lyla: "Igen... Minden jobb... Nem tudtunk sokat beszélni, de végre vége a rémálomnak!" Megölelt.
Jasmine: "Lyla!!! Annyira örülök neked! Az a Jay dal késztetett rá, hogy beszélj vele?"
Lyla: Ha tudná mennyire igaza van... "Igen."
Jasmine: "Mennünk kell..."
Lyla: "Nem... Várj..." Hirtelen ráeszméltem, hogy néhány percen belül rá fog jönni, hogy a legnagyobb bálványa egyben a barátja is. Nem tudom, hogy fogja fogadni... De ez Henri döntése. Megfogtam a kezét. "Gyere... kövess!"
Jasmine: "Hova mész?"
Lyla: Jasmine a sarkamban van, ahogy lemegyek középen a lépcsőn és keresztül a folyosón . Már csak néhány ember maradt és ők is kifelé mennek. Végre megérkeztünk. Ugyanazok a biztonságiak vannak itt.
154. jelenet
A back stage-nél
Őr: "Helló Miss Lyla... Újra itt van?"
Lyla: "Igen!" Diszkréten elővettem a belépőket, de a biztonsági alig nézett rájuk.
Őr: "Antoine azt mondta, mondjam meg önnek, hogy hátra mehet és hogy az öltözőben lesz. Azt mondja a belépők elegendők, hogy a backtagebe menjen."
Lyla: Visszahúzta a függönyt. Mosolyogtam és megköszöntem neki.
Jasmine: "Lyla... mi folyik itt...?"
Lyla: Anélkül, hogy hazudnék a barátnőmnek, próbáltam a legjobb szavakkal elmagyarázni a helyzetet. "Henri megkért, hogy ne mondjak semmit, de az apukája Jay-nek dolgozik. Ezért tudott nekünk olyan jó helyeket szerezni a Misteria koncertre és ezért találkozhattunk az együttessel a back stage-ben."
Jasmine: "Azt... Azt akarod mondani, hogy látni fogjuk Jay-t???"
Lyla: "Um... Mondhatni, igen!" Valahogy...
Jasmine: "Ez fantasztikus!!! +Lyla!!!"
Lyla: Megkérdeztem az egyik munkatársat, hogy melyik irányba menjünk és elindultunk a folyosón. Miután még két embert megkérdeztünk hol találjuk az öltözőt, végre az ajtó előtt álltunk. Fogalmam sincs kit fogok itt találni... Henrit? Jayt? Kopogtam és Antoine nyitott ajtót .
Antoine: "Ó! Szia Jasmine! Gyertek be lányok! Vártalak titeket. Ha tudnátok várni egy másodpercet, csak aláírásokat ad és fényképeket készít éppen..."
Lyla: "Nem gond, nem megyünk sehova."
Antoine: "Van ott néhány ital és harapnivaló, ha éhesek vagytok. Minden itt van. Most el kell mennem, de később visszajövök. Érezzétek otthon magatokat!"
Lyla: Ezzel elhagyta a zöld szobát és egyedül maradtunk. Jasmine azonnal felém fordult.
Jasmine: "Mi TÉNYLEG Jay öltözőjében vagyunk???"
Lyla: Körbenéztem... A gitárja egy nyitott tokban fekszik, a ruhái a showról a fogason lógnak... Úgy tűnik itt vagyunk... "Gondolom... Azt hiszem kicsit várnunk kell."
Jasmine: "Boldogan várok órákat. Nem zavar!"
Lyla: "Iszol valamit? Én nem bírok enni... Túl... izgatott vagyok!"
Jasmine: "Én is!"
Lyla: A klasszikus pohár víz mellett döntöttünk, aztán otthon érezve magunkat leültünk a kanapéra és vártunk. A bálványa öltözőjében lenni az egyik legjobb dolog, ami valaha Jasmine-nel történhetett. Csak remélem, hogy az, amit megtud, nem fogja tönkre tenni ezt neki... Félek...
Jasmine: "Ideges vagy?"
Lyla: "Egy kicsit..."
Jasmine: "Csak egy hét telt el mióta láttuk őt...!"
Lyla: "Igen..."
Jasmine: "Hét nap... Mint a Jay dal! Gondolod, hogy az a dal tényleg róla szól...?"
Lyla: "Igen."
Jasmine: "Szerinted emlékszik ránk?!"
Lyla: "Kétségkívül!"
Jasmine: "Hahaha!"
Lyla: Háromnegyed órát vártunk és végre kinyílt az ajtó. Jay állt ott kifulladva. Úgy tűnik futott. Jasmine-re nézett és rámosolygott, próbálva levegőhöz jutni.
Jay: "Jasmine! Szia...!"
Lyla: Félre tette a "szexi Jay hangját" és a hagyományos Henri hangján beszélt hozzá. Anélkül, hogy értené mi folyik itt, Jay odament Jasmine-hez és megölelte.
Jay: "Köszi Jasmine!... és Bocsánat!"
Jasmine: "Mi... Bocsánat... miért???"
Lyla: Elengedte és elindult felém szélesre tárt karokkal.
Jay: "Lyla!!! Lyla..."
Lyla: Most rajtam a sor, hogy megöleljem. Úgy öleljük egymást, mintha hosszú ideje nem találkoztunk volna.
Jay: "Ez kibírhatatlan volt... Sajnálom, hogy vártatok..."
Lyla: "Um..." Jasminre pillantottam, aki sokkban van.
Jasmine: "L... Lyla... Mit... De... Mi van Henrivel... Én...?"
Lyla: Henrire néztem akinek a szemei szélesre nyíltak. Szeretettel nézett rám és vett egy mély levegőt. "Ez az amire gondoltál egy... "Megbeszélés" Jasmine-nel?" Lefagyott az arca és gyorsan Jasmine felé fordult.
Jay: "Én... Én.. basszus..."
Lyla: Az arca felé emelte a kezét és hátrasimította a haját. Felém fordult.
Jay: "Én... Annyira izgatott voltam, hogy láthatlak... -Majdnem elfelejtettem a... 'szerepemet'!--"
Lyla: "Te most viccelsz velem?"
Jasmine: "Um... mi folyik itt..?"
Lyla: Felemeltem a kezem, mintha azt mondanám "nem vagyok bűnös. "Hagyom, hogy ezt te intézd!!!" Jasmine elé ment.
Jay: "Um... Jasmine...--El kell mondanom valamit...-- Nos.. um...-- Felismersz...?--"
Lyla: Még mindig teljesen elveszve, a barátnőm rám nézett, választ vára, amit nem tudtam megadni neki. De az én szegény Henrim teljes kudarcot vallott, amikor a titok felfedésére került a sor. Megint felém fordult. A szemei könyörögnek, hogy segítsek neki. "Kizárt!" Sóhajtott.
Jay: "Jasmine--...--Én vagyok...--Henri--...Én vagyok Jay..."
Jasmine: "Azt hiszem lemaradtam valamiről..."
Jay: "Lyla! Kérlek! Segíts! Gyerünk! Ő a legjobb barátnőd!"
Lyla: "Azt kell, hogy mondjam, nem erőltetted meg magad... Jasmine... Jay Henri. Én hét napja tudom, a privát koncert és találkozó óta. Kitaláltam, hogy Jay Henri. Ez volt az az apró részlet, ami teljesen tönkretett."
Jasmine: "MI VAN??? Henri????"
Jay: "...- Igen...-"
Jasmine: 'De... De... De az nem lehet...!!"
Jay: "Nagyon sajnálom Jasmine! Máshogy akartam elmondani neked... És aztán...-- és aztán...-- Annyira sajnálom!!"
Lyla: Jasmine tett néhány lépést hátra és sokkos állapotban a kanapéra rogyott. Leültem mellé.
155. jelenet
Az öltözőben
Lyla: "Jól vagy...?"
Jasmine: "Azt hiszem... Szóval..."Egész idő alatt... Te voltál...--Te voltál 'ő"...?--"
Jay: "Um... Igen..."
Jasmine: "Az volt az érzésem egész évben, hogy ismerlek valahonnan... amikor először láttalak, emlékeztettél valakire..."
Lyla: Hirtelen tágra nyíltak a szemei. Rémültnek tűnt.
Jasmine: "De... De... Hát..?
Jay: Mi?? Mi?"
Lyla: Pánikba esett. Jasmine Jay felé fordult.
Jasmine: "De minden alkalommal, amikor Clement... amikor Clement azokat a szörnyű dolgokat mondta rólad?!!!"
Jay: "Hahaha! Igen... De ne aggódj, sosem voltam dühös amiatt. Mindig csak arra késztetett, hogy nevessek magamon!"
Jasmine: "Elmondod neki is...?"
Jay: "Igen. Ti már az életem részei vagytok. A barátaim. Nem akarok hazudni többé. Nincs több titok..."
Lyla: Jasmine rá mosolygott és a kanapén ugrált.
Jay: "Nem vagy túl csalódott?"
Jasmine: "... Most viccelsz?!!! A barátnőm pasija, nem más, mint a bálványom!!! Majdnem minden nap láthatom és hallhatom őt elénekelni az ÖSSZES dalt, amit valaha a szájából akartam hallani! Mert ANNYIRA fél tőle, hogy csalódást okoz, hogy nem tagadhatja ezt meg tőlem!!! "
Jay: "Hahaha! Amit csak akarsz!"
Jasmine: "Így nincs többé okod visszautasítani a karaoke estéimen...?"
Jay: "Semmi."
Lyla: Jasmine mosolyogni kezdett. Tervez valamit.
Jasmine: "Nagyon szeretnék kérni tőled egy szívességet... Ha kihasználhatlak egy kicsit..."
Jay: "Hallgatlak."
Jasmine: "Ott akarok lenni, amikor elmondod Clementnek!"
Jay: "Ha akarod!"
Jasmine: "Ó akarom!!!"
Lyla: Az ajtó újra kinyílt és Antoine lépett be a szobába.
Antoine: "Na? Hogy fogadta a híreket?"
Jay: "Jobban, mint Lyla!"
Antoine: "Hahaha! A folyosók kezdenek kiürülni. Azt hiszem elmehettek. Hagylak benneteket. Én Marcusszal megyek."
Lyla: Megölelte a fiát és integetve elhagyta a szobát.
Jasmine: "Lyla... Mennem kell... Feltételezem nem jössz velem...Úgy értem, csak biztos akarok lenni benne, hogy Henri hazavisz!"
Lyla: A mosolya mindenfélére utalt. "Um... Én..."
Jay: "Köszi Jasmine. Hazaviszem."
Lyla: Jasmine megölelt.
Jasmine: "Sziasztok! Jó...--éééééjszakát...--"
Lyla: Ezzel elment és egyedül hagyott minket Henrivel. A szívem őrülten kezdett verni, amikor odajött hozzám és a kezét a kezembe csúsztatta.
Jay: "Maradj velem ma este."
Lyla: "Oké..." Lehajolt és gyengéden megcsókolt.
Jay: "Muszáj megkérnem, hogy várj egy kicsit. Le kell zuhanyoznom és visszaváltozni 'Henrivé'."
Lyla: Elengedett és a táskájához ment, majd kivett néhány kisebb dobozt. Aztán leült a tükör előtti egyik székre. Őt néztem. Kivette a kontaktlencséjét és megláttam a kék szemeit. Aztán kivette a kamupiercingeket a füléből. Aztán néhány törlőkendővel letörölte a sminket a szeme körül, ami annak ellenére is ép maradt, hogy megizzadt a színpadon. Próbálom kitalálni milyen terméket használhat...
Henri: "Megfájdul a szemem, ha túl sokáig hordom a lencséket..."
Lyla: Már csak a haja maradt és az öltözete ahhoz, hogy újra az én "Henrim" legyen. Jay levette a dzsekijét, minden nyakláncát, karkötőjét, gyűrűjét és végre a pólóját, félmeztelenné válva. Ferde mosollyal állt meg előttem. Tudja mennyire imádom ezt a fajta műsort. Nagy bánatomra nem mutatott többet és elindult a luxus fürdője felé lezuhanyozni. Számos hosszú, kibírhatatlan perc után kijött a fürdőszobából. Azt vártam, hogy csak egy törölközőben fog kijönni, mint legutóbb, de ehelyett teljesen fel volt öltözve. De nem azt a embert láttam, akire számítottam.
Az arca bizonytalannak és sajnálkozónak tűnt. Henri odajött és megállt előttem.
Henri: "Tessék... --Ez vagyok 'én'..-- Ez az igazi énem."
Lyla: Felemeltem a tekintetem, hogy jól megnézzem... A haja végre megszabadult a zselétől, és kissé a szemébe hullott, mint akkor, amikor futás után láttam. Szóval az a "valódi" haja volt... És a szemüvegét sem viselte. És ami a kinézetét illeti... Egy sima farmert visel szürke pólóval, egy farmer ing alatt, aminek az ujjai félig fel voltak tűrve. Egy pár stílusos teniszcipő volt rajta. Távol áll attól a nagypapa stílusú tornacipőjétől. A nyakláncomat viseli, egy bőr csuklószorítót is és egy gyűrűt a nagyujján. Egész idő alatt, a stréber kinézet alatt rejtegetett külseje a valódi ellentéte volt. Aggódik, nézi, ahogy felmérem. Még ha máshogy néz is ki, az igazat megvallva, ő még mindig az "én" Henrim. Óvatosan odajött hozzám és egyik kezét a derekamra csúsztatta. A másikkal az arcomat simogatta. Lehunytam a szemem, élvezve a pillanatot. Annyira hiányzott.
Henri: "Lyla, kérlek--...-- Mondj valamit."
Lyla: Kinyitottam a szemem és hosszan az övébe bámultam.
Henri: "Még mindig 'én' vagyok... Semmi sem változott..."
Lyla: "Henri... Szeretlek..." Megnyugodott, sóhajtott, mintha órák óta visszatartotta volna a lélegzetét. A karjaiba zárt és az ajkamhoz nyomta magát.
Henri: "Lyla... Annyira szeretlek...."
Lyla: Aztán szenvedélysebben csókolt meg, mint valaha... egy nagyon mélységes és szeretettel teli csók... és csak tartott a karjaiban. Remélem ez egy hosszú éjszaka kezdete.
Az igazán nehéz részek fordításában barátnőm és lelki társam volt a segítségemre. ^.^
Jasmine: "Elmondod neki is...?"
Jay: "Igen. Ti már az életem részei vagytok. A barátaim. Nem akarok hazudni többé. Nincs több titok..."
Lyla: Jasmine rá mosolygott és a kanapén ugrált.
Jay: "Nem vagy túl csalódott?"
Jasmine: "... Most viccelsz?!!! A barátnőm pasija, nem más, mint a bálványom!!! Majdnem minden nap láthatom és hallhatom őt elénekelni az ÖSSZES dalt, amit valaha a szájából akartam hallani! Mert ANNYIRA fél tőle, hogy csalódást okoz, hogy nem tagadhatja ezt meg tőlem!!! "
Jay: "Hahaha! Amit csak akarsz!"
Jasmine: "Így nincs többé okod visszautasítani a karaoke estéimen...?"
Jay: "Semmi."
Lyla: Jasmine mosolyogni kezdett. Tervez valamit.
Jasmine: "Nagyon szeretnék kérni tőled egy szívességet... Ha kihasználhatlak egy kicsit..."
Jay: "Hallgatlak."
Jasmine: "Ott akarok lenni, amikor elmondod Clementnek!"
Jay: "Ha akarod!"
Jasmine: "Ó akarom!!!"
Lyla: Az ajtó újra kinyílt és Antoine lépett be a szobába.
Antoine: "Na? Hogy fogadta a híreket?"
Jay: "Jobban, mint Lyla!"
Antoine: "Hahaha! A folyosók kezdenek kiürülni. Azt hiszem elmehettek. Hagylak benneteket. Én Marcusszal megyek."
Lyla: Megölelte a fiát és integetve elhagyta a szobát.
Jasmine: "Lyla... Mennem kell... Feltételezem nem jössz velem...Úgy értem, csak biztos akarok lenni benne, hogy Henri hazavisz!"
Lyla: A mosolya mindenfélére utalt. "Um... Én..."
Jay: "Köszi Jasmine. Hazaviszem."
Lyla: Jasmine megölelt.
Jasmine: "Sziasztok! Jó...--éééééjszakát...--"
Lyla: Ezzel elment és egyedül hagyott minket Henrivel. A szívem őrülten kezdett verni, amikor odajött hozzám és a kezét a kezembe csúsztatta.
Jay: "Maradj velem ma este."
Lyla: "Oké..." Lehajolt és gyengéden megcsókolt.
Jay: "Muszáj megkérnem, hogy várj egy kicsit. Le kell zuhanyoznom és visszaváltozni 'Henrivé'."
Lyla: Elengedett és a táskájához ment, majd kivett néhány kisebb dobozt. Aztán leült a tükör előtti egyik székre. Őt néztem. Kivette a kontaktlencséjét és megláttam a kék szemeit. Aztán kivette a kamupiercingeket a füléből. Aztán néhány törlőkendővel letörölte a sminket a szeme körül, ami annak ellenére is ép maradt, hogy megizzadt a színpadon. Próbálom kitalálni milyen terméket használhat...
Henri: "Megfájdul a szemem, ha túl sokáig hordom a lencséket..."
Lyla: Már csak a haja maradt és az öltözete ahhoz, hogy újra az én "Henrim" legyen. Jay levette a dzsekijét, minden nyakláncát, karkötőjét, gyűrűjét és végre a pólóját, félmeztelenné válva. Ferde mosollyal állt meg előttem. Tudja mennyire imádom ezt a fajta műsort. Nagy bánatomra nem mutatott többet és elindult a luxus fürdője felé lezuhanyozni. Számos hosszú, kibírhatatlan perc után kijött a fürdőszobából. Azt vártam, hogy csak egy törölközőben fog kijönni, mint legutóbb, de ehelyett teljesen fel volt öltözve. De nem azt a embert láttam, akire számítottam.
Az arca bizonytalannak és sajnálkozónak tűnt. Henri odajött és megállt előttem.
Henri: "Tessék... --Ez vagyok 'én'..-- Ez az igazi énem."
Lyla: Felemeltem a tekintetem, hogy jól megnézzem... A haja végre megszabadult a zselétől, és kissé a szemébe hullott, mint akkor, amikor futás után láttam. Szóval az a "valódi" haja volt... És a szemüvegét sem viselte. És ami a kinézetét illeti... Egy sima farmert visel szürke pólóval, egy farmer ing alatt, aminek az ujjai félig fel voltak tűrve. Egy pár stílusos teniszcipő volt rajta. Távol áll attól a nagypapa stílusú tornacipőjétől. A nyakláncomat viseli, egy bőr csuklószorítót is és egy gyűrűt a nagyujján. Egész idő alatt, a stréber kinézet alatt rejtegetett külseje a valódi ellentéte volt. Aggódik, nézi, ahogy felmérem. Még ha máshogy néz is ki, az igazat megvallva, ő még mindig az "én" Henrim. Óvatosan odajött hozzám és egyik kezét a derekamra csúsztatta. A másikkal az arcomat simogatta. Lehunytam a szemem, élvezve a pillanatot. Annyira hiányzott.
Henri: "Lyla, kérlek--...-- Mondj valamit."
Lyla: Kinyitottam a szemem és hosszan az övébe bámultam.
Henri: "Még mindig 'én' vagyok... Semmi sem változott..."
Lyla: "Henri... Szeretlek..." Megnyugodott, sóhajtott, mintha órák óta visszatartotta volna a lélegzetét. A karjaiba zárt és az ajkamhoz nyomta magát.
Henri: "Lyla... Annyira szeretlek...."
Lyla: Aztán szenvedélysebben csókolt meg, mint valaha... egy nagyon mélységes és szeretettel teli csók... és csak tartott a karjaiban. Remélem ez egy hosszú éjszaka kezdete.
Az igazán nehéz részek fordításában barátnőm és lelki társam volt a segítségemre. ^.^
Köszönöm az eddigit! :) Szuper gyors vagy! :D
VálaszTörlésKöszi és szívesen. Fent voltam 6ig, de ha bírnám le se feküdnék. :D Annyira vártam már, hogy kijöjjön. :D
VálaszTörlésJahj, nagyon jó volt. :D Most értem a végére. :D Úgy vártam már erre ><. Remélem a következő is hamarosan jön.
VálaszTörlésÉn is remélem, gondolom márciusban. Viszont engem kissé megijesztett a címe... Remélem nem az lesz az utolsó rész. Annak nem örülnék. :/
TörlésIgen én is azt néztem...
TörlésLehet hogy ez egy ilyen játék hogy egy rövid kis történetet játszhatsz el, de én se örülnék neki :(
Remélem, csak Henri titkának lesz vége, és esetleg folytatódik más címmel, vagy valami. Végül is már csak Clement van vissza, meg gondolom az első éjszaka Lylaval. De én szívesen nézném, ha borsot történek az utálkozók orra alá például :D
TörlésHa nagyon akarnák akkor lehetne tovább vinni. :D vagy ki tudja lehet egy teljesen új de megint ilyen kis rövid valami jön ki.
TörlésVégül is az sem lenne rossz. Gyorsan alkalmazkodom. :D Eldarya úgysem halad, CsJ kicsit gyerekes...
TörlésUgye nem a következő fejezet lesz az utolsó? Nekem nagyon tetszik! Még játszanék vele
VálaszTörlésA facebook oldal nem válaszolt a kérdésemre, így sajnos a 11. fejezet végén derül ki legkorábban. :/
Törlés