HS2 - 11. fejezet

 

11. fejezet

Turné

A koncerten

Jay: - "Kééészen álltok???!"

Lyla: Az amerikai közönség visszakiabál, hogy tudassa vele, hogy készen állnak, és a show olyan látványosan indul, mint mindig, nagy képernyőkkel, zenészekkel, táncosokkal, valamint a színpadról fény- és füstcsóvákkal. Imádom a színpad iszerelést, amit visel, még ha ezt nem is Jasmine tervezte... az majd később jön. Belegondolni, hogy ki tudja hányszor öltözik át minden éjszaka... Jay énekelni kezdi az egyik dalát, amit annyira szeretek, bár már kezd régi lenni. Mindig eszembe jut... azokról a napokról, amikor Jasmine meghallgattatta velem, anélkül, hogy tudtam volna, ki is Jay valójában, és amikor a Henri iránti szerelmem még csak bimbózó volt. Már több mint egy hónapja vagyunk az USA-ban, és Antoine most először engedte meg, hogy a közönség soraiból nézzem a műsort. Általában a színpad mögött szaladgálok a főnökömnek, Jay-nek, vagy egyéb csapattagoknak. Igazán kínos, de kifizetődő. Miután elég nehezen indultam, sikerült eligazodnom. Nincs egyetlen olyan helyzet sem, amely olyan problémát okozhat, amelyet ne tudnék megoldani. Antoine teljesen megbízik benne és olyan vagyok, mint az egész csapat gerince. Mindenki rám támaszkodik: végül is ezért vagyok itt. Sikerült teljesen nélkülözhetetlenné tennem magam, és ez elég felemelő érzés. Így ma élvezem az estét és a többieknek nélkülem kell boldogulni... Mármint... Antoine szerint. Mindegy, kéznél tartom a fülhallgatómat, minden esetre. A szemem Jayre szegeződött, elemében figyelem a kedvesemet. Ragyog. Annak ellenére, hogy ugyanazt a műsort csinálja, újra és újra, körülbelül hetente kétszer, úgy tűnik, olyan nagy a durranás, mint az első alkalommal. Minden város közönségének más és más a reakciója... bár ez néha alig észrevehető. A színpadról végre sikerül észrevennie, és néhány másodpercig nem veszi le rólam a tekintetét. Mosolyog és tudom, hogy ez a mosoly nekem szól... Henri mosolya... Alig észrevehetően dobok neki egy csókot és rákacsintok. Még jobban mosolyog, fültől fülig, gyakorlatilag nevet és visszaküldi a csókot egy kacsintással. A rajongók megőrülnek. Egy biztos, tőle nézve nem volt olyan visszafogott, mint tőlem. Nem számítottam 'válaszra'... főleg, hogy több ezer ember előtt áll, és a tekintetük mind rá szegeződik. Elpirulok, mint egy kis tini és élvezve a kis adok-kapokot... mintha egy kis játék lenne... A mi kis titkunk. Ez aranyos... és csupa szeretet. Röviden lehunyom a szemem... elmerülök az emlékeimben, és látom magunkat a repülőtéren, az indulás napján. A szüleim ott állnak az egész csapattal. Apa nem tudta, merre forduljon, és láttam, hogy távolról Jayt bámulja. Henri a szeme sarkából figyelt minket, érezte apám tekintetének súlyát. Antoine odalépett hozzánk, köszönt és megnyugtatta a szüleimet. Aztán 'Jay' is odajött. Nagyon vicces volt! Apa olyan merev volt, mint a deszka! Úgy gondolta, cselekednie, ezért elkezdett bemutatkozni, ő és anya, mintha először találkoznának. Nagyon természetellenes volt! Henri azzal próbálta kényelembe helyezni, hogy megmutatta apjának, hogy ő még mindig az a fiú, akit ismert. Ami anyát illeti... hűen magához, kedves arckifejezéssel nézte a jelenetet. Azt hiszem, apa ügyetlensége miatt szeretett bele. Teljesen normálisan viselkedett. Nem próbálta leplezni, mennyire elcsodálkozott, hogy Jay, egy ilyen nagy sztár előtt áll, és azt mondta neki, hogy nagyon örül neki, a karrierjének, a turnéjának és mindennek. Aztán felszálltunk a gépre, ahol az első osztályon ültem... Jay mellett. Senki nem kommentálta ezt, mivel nagyon gyakran vagyok Antoine-nal és vele. Azóta minden csodálatosan megy. Az amerikai turné nagyon sikeres. Természetesen mindig van egy új hiba, egy újabb meglepetés, amit kezelni kell, és az én szerepem az, hogy ezeket a problémákat megoldjam. De ezek triviálisak a szép időkhöz képest. Mint tegnapelőtt...

Samya: - "Állati végre innen nézni a koncertet!!! Határozottan ez az egyetlen jó dolog abban, hogy tegnapelőtt kificamodott a bokám!!!"

Lyla: - "Hahaha!"

- "Hát, legközelebb vigyázz jobban..."

- "A pozitív gondolkodás jó!"

- "Apropó, hogy érzed magad?"

Samya: - "Tényleg sokkal jobb... A csontkovács és fizikoterapeuta, akit találtál nekem, nagyszerű! Csak így tovább, Lyla!"

Lyla: - "Azt mondták, a következő koncerten újra felléphetsz... Biztos, hogy rendben leszel?"

Samya: - "Igen, persze! Ne aggódj! Ez tényleg csak egy apró rándulás... Akár már másnap felálhattam volna a színpadra."

Lyla: - "Nem, nem és nem! Antoine, Jay és én nem akartunk kockázatot vállalni! Pihenned kell!" 

Samya: - "Igenis, főnök!"

Lyla: Vigyázba áll és katonásan tiszteleg, én meg a szememet forgatom. Aztán újra a koncertre figyel, megbántott arcot vágott, amikor a táncosok elkezdik azt a részt, ami a lány sérülésébe került. Így egy beugró állt be helyette. Nagyon szerettem volna látni táncolni a barátomat, egyszer az életben nem vagyok a színpad mögött...

Samya: - "Tényleg nagyon klassz..."

Lyla: - "Nekem mondod..."

Mindketten nevetünk.

Samya: - "Ráadásul eléggé imádnivaló... Olyan, mint Henri..."

Lyla: - "Hahaha! Inkább az én Henrimet választom!"

Samya: - "Hahaha...! Na, igen..."

Lyla: Lehajtja a fejét, és a válla fölött vigyorogva néz rám.

Samya: - "Kettőnk közt szólva, pontosan tudjuk, hogy nem szükséges választani... amikor 'mindkettőt' megkaphatod... Még akkor is, ha ebben az esetben a 'kettő' nem igaz..."

Lyla: Úgy tesz, mintha gondolkodna, mintha valami nagy nyomozó lenne, és eltúlozza a dolgokat. És attól tartok, értem, mire akar kilyukadni. Mielőtt reagálhatnék, nevetésben tör ki, a vállam köré teszi a karját és rám kacsint. 

Samya: - "A helyzet az, hogy nem valami diszkrét... és bár életemben csak kétszer-háromszor láttam Henrit, határozottan állíthatom, hogy ő is ugyanúgy néz rád. Kontaklencsével, vagy anélkül."

Lyla:

- "Rossz úton jársz!"

- "Én... nem... várj..."

(Ha a másik lehetőséget választottad)

Még jobban nevet a hazugságomon, ami a legkevésbé sem hihető.

Samya: - "Ne aggódj! Ne szólj egy szót sem!"

Lyla: A mutatóujját a szája elé teszi, jelezve, hogy jól megőrzi a titkunkat. Mindegy... ilyen ütemben... rövid időn belül nyílt titok lesz... 

A hotelszobában

Lyla: Kimerülten rogyok az ágyamra. Lehet, hogy kevesebbet dolgoztam ma este, de kipurcanok! Megkönnyebbülés tudni, hogy van néhány szabadnapunk pihenni, és egy ideig ebben a szállodában fogunk megszállni, mielőtt folytatnánk az útat. San Franciscoban vagyunk és határozottan szándékomban áll megragadni az alkalmat, hogy egy kicsit körbejárjam a várost. Szívesen sétáltam volna romantikusan Henrivel, de ők... nem kaphatsz meg mindent. Magától fog elmenni, többé-kevésbé „inkognitóban”, azaz napszemüveget visel, úgy tesz, mintha „Jay” álcázott volna, de anélkül, hogy Henrire hasonlítana. Ennek eredményeként Jay-t rengetegszer fogják zaklatni akár a rajongók, akár a paparazzik, de ez is a „játék” része, és már hozzászokott. Azt hiszem, a többiek ma este bulizni fognak, figyelembe véve, milyen laza lesz a következő néhány nap. Valaki halkan kopok az ajtómon. 

- "Gyere be!"

Jay becsusszan a szobámba. Tudom, hogy vigyázott, nehogy meglássa valaki. Amikor szobát foglaltunk, figyeltünk rá, hogy szomszédos szobát kapjunk és az apjával is. Antoine-nak fontos, hogy könnyen elérje a fia szobáját és az enyémet... Henri kifejezte, hogy közel kell lennie hozzám.

Jay: - "Szia!"

Lyla: Felülök és mindkét kezen kinyújtom. Közelebb lép, összefonja az ujjainkat és egyik térdét az ágyra teszi.

- "Nem tűnsz fáradtnak... Hogy csinálod?!"

Jay: - "Hahaha! Megszokás... azt hiszem! Te tényleg annyira fáradt vagy?!"

Lyla: - "Persze, úgy tűnik... Nem gondolnád, de fárasztó volt, hogy minden rajongód körülöttem sikoltozott a fülemben!"

Jay: - "Ne kritizáld a rajongóimat!"

Lyla: - "Hahaha!"

- "Bocsánat, uram!"

- "Sosem merném!"  

Jay: - "Ez jobban tetszik..."

Lyla: Nézem, ahogy kiveszi a kontaklencséit és a kis tárolóba teszi az éjjeliszekrényemen. Mindkét kezébe veszi az arcomat és gyengéden az ajkamra helyezi az ajkát... Jay visszadönt az ágyra, és a teste alá szegez.

Jay: - "Hmmm... Tényleg nagyon jó melletted aludni minden éjjel... Egyáltalán nem sietek vissza Franciaországba... Ööörööökreee meg szeretnélek tartani magamnak... Roooaaarrr!!!"

Lyla: - "Hahaha!"

Henry lecsap rám, úgy tesz, mintha tigrisként harapná a nyakam, ami csiklandoz.

Jay: - "Csss! Valaki meghall minket..."

Lyla: Ami egyébként nem tartja vissza attól, hogy megtegye, miközben nevet, én pedig mindent megteszek, hogy elfojtsam a saját nevetésemet. Egymást csiklandozva forgolódunk az ágyon és visszatartjuk a nevetést, mert veszély leselkedik ránk... Nem lenne szerencsés, ha egy csapattag rajtakapna minket. De az adrenalin kihozza józan eszünk legjavát, és csak fokozza a vágyunkat és a sóvárgást. Szenvedélyesen csókol és én magamhoz szorítom, a csípőjére fonom a lábam. 

Jay: - "Ahh... tényleg el kéne mennem tusolni..."

Lyla: - "Hmmm... Később... Egyelőre csókolj így egy darabig..."

Nem kell könyörögni neki, és mohón újra nekiesik a számnak. A fellegekben vagyok. 

Jay: A karomban tartom Lylát, miközben a legtöbbet hozom ki abból, hogy mindenhol megérintsem, és apránként levetkőzöm. Képtelen vagyok kordában tartani magam, kéjesen megcsókolom az ajkát, az arcát, a nyakát, majd visszatérek a szájához. Hallom a lihegését, amitől még jobban elvadul az iránta érzett vágy. Lyla még erősebben szorítja a hátamat, és a nevemet suttogva magához szorít. Lehúzom a lómat, újra a kezembe fogom az arcát, és szó szerint felfalom. Istenem, nem fogom tudni abbahagyni... A másodperc töredéke alatt felülünk.

Jeff: - "Lyla?!"

Jay: - "Basszus...!"

Nem tudom visszatartani a röhögést.

Lyla: - "Er... Igen! Ki az?"

Jeff: - "Jeff és Mike! Bemehetünk?!"

Lyla: - "Aj... várj... er..."

Jeff: - "Minden rendben? Talán nem vagy egyedül...?"

Jay: Jeff hangszíne azt sugallja, amit én nem akarok, hogy sugalljon.

Lyla: - "Nem, nem! De... er... Nem vagyok felöltözve... várj!"

Jay: Szembefordul velem. 

Lyla: - "Bújj el!"

Jay: 

- "Hova várod, hogy elbújjak? Semmiképpen!"

- "Várj... micsoda? Be akarod engedni őket?"

Lyla: - "Nem mintha lenne választásom! Azt sugallják, hogy jó társaságban vagyok... ha érted, mire gondolok..."

Jeff: - "Lyla?!"

Jay: Lyla megragadja a karomat és magához húz. 

Lyla: - "Igen! Jövök! Azonnal ott vagyok! Menj az ágy alá!"

Jay: - "Biztos viccelsz?!"

Lyla: - "Van jobb ötleted? Talán a szekrénybe akarsz menni? Nincs elég időd, hogy feljuss a szobádba! Gyorsan!!!"

Jay: Minden további nélkül ledobom magam a földre és begurulok az ágy alá. Épp elég időm van látni, ahogy Lyla lesimítja a ruháit, amiket elkezdtem lehúzni, és megigazítja a haját, mielőtt az ajtóhoz indul. Engedelmesen bebújok az ágy alá, csupasz mellkassal, mint egy szerető az úrnője szobájában, mielőtt elkapja őket a férje. Ez a helyzet nagyon komikus, és befogom a számat a kezemmel, hogy ne nevessek. Hallom, hogy Lyla kinyitja az ajtót a táncosaimnak. 

Jeff: - "Hé! Minden okl? Remélem nem zavarunk?"

Lyla: - "Nem... le akartam zuhanyozni, így elkezdtem levetkőzni."

Mike: - "Biztos, hogy egyedül vagy? Mondjuk nem rejtőzik a szeretőd az ágy alatt, vagy a fürdőben?"

Lyla: - "Hahaha! Térj észhez..."

Jay: Jesszus... Remélem nem fogják ellenőrizni!

Jeff: - "Ma este mindannyian szórakozni megyünk! Akarsz jönni?"

Lyla: - "Eh..."

Mike: - "Gyerünk, ez a mi esélyünk! Az a hír járja, hogy van néhány igazán izgalmas hely a városban! Nem mintha minden nap San Franciscóban lennénk!"

Lyla: - "Csak annyi, hogy... úgy terveztem pihenek egy kicsit... Ti nem vagytok fáradtak?"

Jeff: - "Elégg... de hé... rengeteg szabadnapunk lesz! Nincs más, mint megragadni a napot!"

Mike: - "Így van! Ráadásul... Jay nem lesz a közelben, hogy bámuljon téged..."

Jay: Beverem magam az ágylécekhez, annyira meglepődöm, amikor ezt hallom.

Jeff: - "Mi volt ez a zaj?"

Lyla: - "Ó... Valószínűleg a szomszédból... A hangszigetelés nem valami jó ebben a hotelben..."

Mike: - "... Hahaha... Tutira..."

Jeff: - "Gyerünk, Lyla... Ahogy Mike mndja, élvezd, hogy Antoine és Jay nincsenek a seggedben. Nyilvánvaló, hogy nem érdekelhet Jay..."

Mike: - "Ő viszont... valamelyik nap... a karjaidba fogja vetni magát!"

Lyla: - "Ne már... képzelődtök..."

Jeff: - "Őszintén szólva... Nem látod, hogy állandóan téged néz? Nem valami diszkrét!"

Mike: - "Abszolút!"

Jay: Ordítanak a nevetéstől. Ennyire nyílvánvaló vagyok? Mégis azt hittem, hogy fejlődtem, mióta Hassen figyelmeztetett.

Jeff: - "Ráadásul mindenki láthatja, mennyire féltékeny, amint valamelyikünk túl közel kerül hozzád..."

Mike: - "Aha! Szóval egyszer jól érezhetjük magunkat!"

Lyla: - "..."

Jeff: - "Ó... Nem akartunk kényelmetlenséget okozni... Imádjuk Jay-t! A haverunk... de amikor rólad van szó, határozottan állíthatjuk, hogy nem viccel... Stresszes lesz emiatt, tudod..."

Lyla: - "Pontosan tudja, hogy van barátom és hogy mennyire szerelmes vagyok."

Mike: - "Szerintünk a szupersztár státusza azt a benyomást kelti benne, hogy meg tud szabadulni a pasidtól!"

Lyla: - "Hé... Nekem úgy rémlik, aláírtatok egy titoktartási megállapodást, amely szerint nem beszélhetünk Jay magánéletéről..."

Jeff: - "Ó ne már... Csak mi vagyunk... És mindazt, amit neked mondtunk... MINDENKI tudja már a csapatból. A technikusok, a háttér vokál, a zenészek... MINDENKI."

Lyla: - "..."

Jay: Tudom, hogy a csapat egy része ott volt tavaly, amikor megcsókoltam Lylát a színfalak mögött, miután elénekeltem neki a "Seven Days" című dalomat. Azok az emberek, főként technikusok, nyilvánvalóan felismerték, de tartózkodtak a megjegyzésektől. Végül is apám nem viccelődik, és a szerződések is kifogástalanok. Mindenesetre csak olyanokkal dolgozik, akikben teljesen megbízik.

Jeff: - "Ha ez megnyugtató, soha senkivel nem beszélünk a csapaton kívül arról, hogy mi történik itt."

Mike: - "Aha... Nem akarjuk, hogy azok az átkozott paparazzik pokollá tegyék Jay életét... mert ez nem menő."

Lyla: - "Persze... értem."

Jeff: - "Szóval... Velünk tartasz? Jól fogunk szórakozni!"

Jay: Lyla sóhajt. Érzem, hogy hezitál. 

Lyla: - "Nézzétek... Megyek lezuhanyozom, átgondolom... és veled jövök, ha úgy érzem... Ez hogy hangzik?"

Jeff: - "Oké! Akkor gondold át szépen és jól!"

Lyla: - "Persze!"

Jay: Jeff és Mike kimennek Lyla szobájából és én kikecmergek az ágy alól. 

- "Ez közel volt... Azt hittem benéznek az ágy alá!"

Lyla: - "Én is!"

Jay: Halkan nevetünk.

- "Menned kéne... Tudom, hogy szeretnél..."

- "Tényleg elmész?"

Bár szeretném a közelemben tartani, neki is joga van élvezni a túrnét... Rámosolygok, hogy tudassam, nem bánom és meg kell ragadnia az alkalmat, hogy jól érezze magát. Közelebb lép hozzám és mindkét kezét a csupasz mellkasomra teszi. 

Lyla: - "Csak annyi, hogy... épp belekezdtünk valamibe... és..."

Jay: - "Bármikor folytathatjuk ott, ahol abbamaradt, miután megjöttél."

Lyla: - "Nem is tudom... emellett... Szerintem gáz, hogy mindannyian nélküled megyünk szórakozni."

Jay: - "Én nem bánom. Gyakran megesik. Tudják, hogy ha velem együtt mennek, egy tömegjelenetbe fognak belekeveredni, és nincs kedvük ilyen zűrzavarba menni. Szóval többször mondtam nekik, hogy fontos, hogy csak ők menjenek szórakozni, nélkülem..."

Lyla: - "De te is a csapat tagja vagy..."

Jay: - "Tudom. De jót tesz a csapatnak, ha nélkülem csinál valamit. Érted...?"

Lyla: - "Hát, igen..."

Jay: - "Holnap reggel minden adott lesz, hogy élvezzem a veled való együttlétet..."

A mellkasomra hajtja a fejét és érzem, ahogy a börőmre mosolyog. 

Lyla: - "Remélrem... Várj... mi a helyzet veled? Mit fogsz csinálni egész este egyedül?"

Jay: - "Ne aggódj miattam, és menj érezd jól magad! A legrosszabb esetben az apámmal leszek. Szeretném, ha kiélveznéd a szabadidődet a munkatársaiddal!"

Kezeibe fogja az arcomat és lábujjhegyre állva gyengéden megcsókol.

Lyla: - "Lyla... De nem hiszem, hogy későn jövök..."

Jay: - "Gyere, amikor csak szeretnél! Az ágyadban foglak várni!"

Lyla: - "... Pucéran?"

Jay: Mosolygok. 

- "Teljesen pucéran!" 

Lyla: - "Kiiirááály...!"

Jay: - "Hahaha!"

- "Nem csinálnám másképp!"

- "A kívánságod számomra parancs, kedves leányka!"

- "Gyerünk... Készülődj...!"

Elenged, és hátrál. Extrém lassan és anélkül, hogy levenné rólam a tekintetét,  darabról darabra vekőzni kezd. Pajkos vigyorral az arcán, a fürdőszobába indul. Nem vagyok biztos benne, hogy olyan jó ötlet volt elengedni a barátnőmet ma este... Becsusszan a fürdőszobába, de... mint a filmekben, kinyújtja a kezét az ajtón, és a bugyiját karnyújtásnyira lógatja... És nemtörődöm módon hagyja a padlóra esni... Ó hát... lényegében én is zuhanyozni akartam!

Henri: Nem tudok aludni. A telefonom szerint majdnem éjjel három óra van. Alig várom, hogy visszatérjen... Remélem jól érzi magát, és nem zaklatják a flörtölő srácok. Mindenesetre... meg tudja védeni magát, és jó baráti társasággal van. Nem tudok másra gondolni, csak a zuhany alatt kapott ízelítőre, hogy mit fogunk csinálni később. Egy hónap múlva Lylával egy éve leszünk együtt, és olyan, mintha minden nap egy kicsit jobban szeretném, mint előző nap. Nem hittem, hogy lehetséges. Egy San Franciscoi hotelben vagyok, Jay turnéjának közepén és az egyetlen, amire gondolni tudok, hogy mikor jön vissza a barátnőm a buliból, miközben tök pucéran fekszem az ágyában. A velünk kapcsolatos pletykák is eszembe jutnak... Hát... úgy értem a rólam szólok. Mindenkinek feltűnt, hogy megőrülök érte. Apa nem tett megjegyzést, de nem hülye. Kétségkívül kíváncsi vagyok miért nem mondott még semmit. Ennek ellenére remélem, hogy Lyla-t nem fogják túlságosan kellemetlenül érinteni mások megjegyzései. Egy ilyen titok megőrzése mindig komoly teher. Nem akarom, hogy ő szenvedje el a következményeit. Hirtelen meghallom elfordulni az ajtógombot és megtámaszkodom az ágyban, miközben a nő, akit szeretek belép a szobába. 

- "Lyla!?"

Lyla: - ".. Nem alszol?!"

Henri: Kimászok az ágyból és odasétálok hozzá, hogy megöleljem. 

- "Nem tudtam aludni..."

Henri: Sóhajt és pajkosan vigyorova néz rám. 

Lyla: - "Azt ne mondd... hogy engem vártál ébren...?!"

Henri:

- "Talán csak egy kicsit!"

- "Egyáltalán nem!"

Lyla: - "Hahaha! Henri..."

Henri: Szorosan a karjában tart, és arcát a bőrömhöz dörzsöli. Imádom, amikor ezt csinálja... 

- "Minden rendben volt?"

Lyla: - "Igen! Egy aranyos bárban ittunk, aztán elmentünk máshova táncolni... Mentem az áramlattal. Mindenki nagyon elengedte magát, vagy más szóval a táncosaid feltűnést keltettek a táncparketten! Nem maradtunk észrevétlenül!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: - "Állati jó volt... Bár ott lehettél volna velem..."

Henri: - "Tudom... Én is, Lyla..."

Lyla: - "Ez szívás..."

Henri: - "Hahaha... Gyere az ágyba. Megviseltnek tűnsz."

Lyla: - "Az vagyok..."

Henri: Nyújtózik, ásít, és a karjaimba bújik. Finoman az ágy felé terelem és leültetem. Lehajolok és leveszem a cipőjét, miközben néz. Aztán óvatosan leveszem a többi ruháját, és meglököm, hogy a lepedő alá bújjon. Csatlakozom hozzá, finoman felhúzom rá a takarót, és az egyik karomat a válla alá csúsztatom, hogy magamhoz öleljen. Mint két mágnes, úgy nyomódik a mellkasomhoz, én pedig magamhoz húzom, és köré fonom a karjaimat. Lyla apró csókokkal borítja a mellkasom, miközben finoman simogatom a haját, mielőtt elalszik. 

- "Aludj jól, szépség..."

Közelről hallom a légzését, ami azt jelzi, hogy elaludt. Úgy szívom be az abszolút boldogság érzését, mint egy drogot, és végül elalszom.

Henri: Felébredek. Lyla még mindig mélyen alszik. Kinyújtóztatom a karom, megragadom a telefonomat, hogy megnézzem mennyi idő és meglátok egy üzenetet apától. 

Antoine📱: - "Szia, fiam, jól aludtál? A srácok mondták, hogy este szórakozni mentek Lylaval. Király, hogy kicsit jól érezte magát. Veled minden oke?"

Henri: Válaszolok apának.

📱- "Szia apa. Aha, jól vagyok. Rávettem, és szabadságot adtam neki egy éjszakára..."

Antoine📱: - "LOL"

Henri📱: - "Tudtad, hogy mindenki azt mondja, hogy szerelmes vagyok belé?"

Antoine📱: - "Persze."

Henri📱: - "..."

- "Az szívás..."

- "És nem mondtad el?"

Antoine📱: - "Mit mondhatnék még neked?! Már mondtam neked, hogy figyelj a viselkedésedre, amikor vele vagy... Ez volt az egyetlen feltétele annak, hogy velem dolgozzon, hadd emlékeztesselek. Mások mondták, ha nem tévedek... De nem tehetsz róla... Tényleg hülyén viselkedsz, amikor Layla ugyanabban a szobában van, mint te, fiam."

Henri📱: - "Köszi, apa... de nem vagyok biztos benne, hogy ez segít..."

Antoine📱: - "Hahaha! Gyerünk... mit gondoltál? Az emberek ezzel viccelődnek, még előttem is... Senki előtt nem titok!"

Henri📱: - "Ugh... Akkor miért tartottad meg Lylát...?"

Antoine📱: - "Mert olyan jól és keményen dolgozik, az isten szerelmére! Inkább tűnj totál hülyének, minthogy elveszítsük!"

Henri📱: - "... Kösz, apa..."

Antoine📱: - "Szóra sem érdemes. fiam... <3"

Henri📱: ... Nagyon gúnyolódik rajtam... És belegondolni, hogy ő az apám!!!

Antoine📱: - "Gyerünk, ne aggódj! A többiek tudják, hogy ott van neki Henri, hogy szerelmes belé és úgy tűnik, ezt tiszteletben tartod, ha csendben szenvedsz."

Henri📱: - "Hát igen, de... Még mindig srácok keringenek körülötte..."

Antoine📱: - "Természetesen!!! De sosem lépik át a határt... Nem hibáztathatod őket, és nem akadályozhatod meg, hogy belezúgjanak a barátnődbe."

Henri📱: - "Tudom..."

Antoine📱: - "De be kell vallanom, hogy a fellépésed, amikor Henriként megjelentél, amikor a táncpróbáról jöttek, nagyon hatásos volt!"

Henri📱: - "Ó!"

- "Nem volt olyan rossz a túlbuzgó tettem?"

- "Szóval szerinted jó ötlet volt?"

Antoine📱: - "... Kockázatos volt és megfontolatlan."

Henri📱: - "Oké, de... úgy tűnik... segítettem fenntartani a látszatot..."

Antoine📱: - "Úgy is fogalmazhatunk... De megköszönném, ha nem tennéd meg még egyszer... bele kéne törődnöd, mert tényleg gyerekes volt! A végén tényleg szétrobbantod az álcádat!"

Henri📱: - "Apropó... Lyla azt mondta nekem, hogy Samya is rájött..."

Antoine📱: - "Nem meglepő... emellett... Ismeri "Henrit"... csak idő kérdése volt."

Henri📱: - "Hát igen..."

Antoine📱: - "Be kell vallanom, hogy mielőtt teljesen öntelt lettél volna, a csapat kezdett azon töprengeni, vajon Lyla Henrije tényleg valódi-e. Elég népszerű volt. Az a benyomásom, hogy ő az egyetlen dolog, amiről a srácaid beszélnek."

Henri📱: - "Attól félek igazad van..."

Antoine📱: - "Mindegy... Még egyszer mondom, bár tudom, hogy nem sok értelme, de... kérlek, próbáld meg letörölni az arcodról azt az idióta pillantást, és maradj méltóságteljes, amikor meglátod Lylát!"

Henri📱: - "Apa!!!"

Antoine📱: - "Mi va?! Pontosan tudod hogy értem! És emellett, ha nem hiszem nekem, legközelenn elrejtek egy kamerát és meglátod, az arcod nem szép kép!"

Henri📱: ... 

Antoine📱: - "Mindegy, békén hagylak. Talán ma este összejövünk! Ma szabad vagy tehetsz, amit akarsz. Tekergethetsz a városban a kedveseddel."

Henri📱: - "... Szabad?"

Antoine📱: - "Ezen a ponton... Próbálj meg Hassennel és Samyával menni, ettől nem lesz olyan kirívó. ... Nyugtass meg, nem képzelted, hogy engedélyt adok nektek egy romantikus kirándulásra, csak kettesben?"

Henri📱: - "Neeeem! Nem vagyok ennyire hülye!" 

Antoine📱: - "..."

Henri📱: Akkora marha vagyok. 

Antoine📱: - "Rajta... szép napot... én tökfej fiam! LOL ;)"

Henri: - "-_-"

Leteszem a telefonomat az éjjeliszekrényre, és bebújok a takaró alá, hogy Lylahoz bújjak. Aranyos kis sóhajt hallat, de nem ébred fel. Alvás közben mosolyog, hozzám simulva, mintha ösztönből fakadna. Aztán elalszom.

A városban

Hassen: - "Szóval... ha nem tévedek... Mi leszünk a kísérőid, igaz...?"

Samya: - "Hassen...!"

Lyla: - "Hahaha! Igen..."

- "De ha zavar, nem kényszerítelek..."

- "Bocsi, bocsi, bocsi!!!"

Lenézek... attól tartok, hogy nem akarnak elkísérni minket... Samya megfogja a kezemet, és kedvesen mosolyog.

Samya: - "Ne aggódj, Lyla, ezért vannak a barátok, ezért is..."

Lyla: - "Köszönöm... Borzasztóan sajnálom, hogy ezt rátok erőltetem... Nem kell, tudod..."

Ma reggel elmentem Samyához, hogy megkérdezzem tőle, hogy lenne e kedve neki és Hassennek ma a városban lógni Henrivel és velem. Elmagyaráztam, hogy szeretnénk egy kis időt együtt tölteni, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyedül legyünk kettesben. Teljesen megértette, és meghatódott, hogy ilyen szívességet kérek tőle.

Samya: - "Hassen el van ragadtatva, megnyugodhatsz!"

Hassen: - "Igen! Izgalommal nézem a pálya széléről..."

Lyla: - "Ó... Hassen... Én..."

Hassen: - "Hahaha!"

Lyla: Felborzolja a hajamat, és bocsánatkérően duzzog. 

Hassen: - "Bocsáss meg, túl csábító volt... Persze, hogy ugratlak! Megtiszteltetés számomra, hogy Jay és titkos szeretője fedezékeként szolgálhatok!"

Lyla: Hatalmas taslit kap a tarkójára.

Samya: - "Nem kötekedtél vele eleget!"

Lyla: - "Hahaha!"

Jasmine-re és Clementre emlékeztetnek... Annyira hiányoznak. 

Hassen: - "Szóval... Henrinek "álcázva" jön?"

Jay: - "Nem!"

Hassen: - "Wow!! Megijesztettél! Így jössz? Tíz métert se tehetünk anélkül, hogy felismerjenek!"

Jay: - "Bocsi... Ez a legjobb, amit tehetek... Ez a legjobb, amit tehetek... Csak ennyi, nem akarok 'Henrire' hasonlítani."

Samya: - "Ne aggódj! Értjük... Készen állunk, hogy szembeszálljunk őrjöngő rajongóiddal!"

Jay: - "Hahaha! Remélem, lesz egy kis nyugalom és csend is."

Lyla: - "Én is remélem."

Hassen: - "Na mindegy! Menjünk városnézésre!"

Lyla: Négyesben elindulunk. A csapaton belül több csoport is kialakult, gyakran futottunk össze. Senki sem lepődött meg, amikor négyünket együtt látta. Ha Jayt rendszeresen velem látják, az senkit nem döbbent meg... a menedzsere asszisztenseként normális, hogy a mondás szerint a „rendelkezésére állok”... Végül nem volt túl nagy zűrzavar, és a rajongók, akikkel találkoztunk, diszkrétek voltak. Biztos volt egy-két lány, aki a pillanat hevében elsírta magát attól a meglepetéstől és meghatottságtól, hogy szemtől szembe kerültek a bálványukkal. Jay hibátlanul beszélt angolul. A kis francia akcentusa nyilvánvalóan nagyon elbűvölő volt. A mi kis csapatunk tökéletesen működött. Mindannyian nagyon jól kijöttünk, és nagyon jó volt Hassennel és Samyával lógni. Hónapok óta nem volt feszültség a két srác között, pedig Hassen néha igyekszik féltékennyé tenni a kedvesemet ugratással. Minden alkalommal működik, ami megnevettet mindenkit. Sokat beszélgetek Samyaval. Érett, megnyugtató oldala Jasmine emlékeztet... ami kedves. 

Samya: - "Ha valaki egy éve azt mondta volna nekem, hogy San Francisco utcáit fogom felfedezni Jay-jel és azzal, aki elkapta Mathiast... nem hittem volna neki!"

Lyla: - "Hahaha! Nekem mondod...! Micsoda meglepetés mindkettőtöket Jay csapatában látni..."

- "Nem tudtam, hogy táncosok vagytok!"

- "Nem hittem volna, hogy találkozunk még!"

Samya: - "Hahaha! Aha...ezért állunk olyan közel egymáshoz. Kiskorunk óta együtt táncolunk." 

Lyla: - "Ez nagyszerű..."

Samya: - "Az anyukáink testvérek és a köztük lévő kötelék mindig is nagyon erős volt. Hassen és én gyakorlatilag együtt nőttünk fel... Olyan, mint egy testvér."

Lyla: - "Az biztos... ezt vettem észre tavaly. Halálra aggódta magát miattad." 

Sóhajt... 

- "Bocsáss meg... Talán nem kéne erről beszélnem..."

Samya: - "Nem, nem... nyugodtan. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, ahogy mondják. Mathias tévedet.."

Lyla: Felmerül annak a szörnyű fickónak és gagyi weboldalának az emléke. Belegondolni, hogy kompromittáló képeket mentett el és tett közzé olyan lányokról, akikhez közel került... Samya is az egyik áldozata volt. Szóval, mikor Mathias megpróbált közel kerülni hozzám, a bátyám és Samya unokabátyja figyelmeztetett. Hassen segítségével sikerült elkapnunk azt a szemétládát, a többiről pedig a rendőrség gondoskodott. 

- "Micsoda szemétláda..."

- "Ennek ellenére olyan kedvesnek tűnt..."

Samya része lemaradt >.<

- "Elképzelni sem tudom..."

Samya: - "Szóval köszönöm a lányok nevében is, Lyla. Tiszta szívből. Köszönet tőlünk!"

Lyla: - "Ó! ... Hát... Szívesen... Hassen egyértelműen segített nekem..."

Samya: - "Igaz. Akkoriban rendesen megakadt az unokatestvérem szeme rajtad."

Lyla: Sóhajtok. Még mindig fáj a szívem, ha visszagondolok azokra az időkre... Amikor Henri ismét távolságot tartott közöttünk. Úgy viselkedett, mint egy "normális" barát... Szándékosan felhagyott minden apró gesztussal és dologgal, ami összehozott minket, ami lehetővé tette, hogy higgyek bennünk...

Samya: - "Mindegy... Tudta, hogy vesztes csata volt! Annak ellenére, hogy még mindig nem mond "nem"-et, áttért valami másra."

Lyla: - "Hassen az, aki mesélt neked Henriről és rólam?"

Samya: - "Hahaha! Persze, hogy nem! Tegyük fel, hogy ha valaki jól ismer titeket, akkor gyorsan le tudja vonni a következtetést."

???: - "Sziaaaa Jay! Itt!"

Lyla: Megfordulunk, és egy paparazzi készít rólunk egy képet.

Paparazzi: - "Jay! Ezek a barátaid? Barátnők? Pasi? Hol van Sheran?!"

Lyla: A srácok közelebb lépnek hozzánk. 

Hassen: - "Ez a fickó most azt sugallta, hogy én vagyok a pasid?"

Jay: - "Határozottan ez a benyomásom... Hagyd... Ne foglalkozz vele."

Lyla: Ennek ellenére egy kis mosolyt villant rá és int neki, hogy messziről köszönjön, majd megfordul és folytatja útját.

Paparazzi: - "Hé! Jay! Jay!"

Lyla: Anélkül, hogy észrevettem volna honnan érkezett, Marcus lépett elő. 

Marcus: - "Állj!"

Lyla: Gyorsan távozunk, mielőtt tömeg gyűlik körénk. Szerencsére a város olyan részén vagyunk, ahol nincs sok ember a környéken. Öt perccel korábban tömegjelenetet csinálhattunk volna a paparazzi miatt, aki folyton azt kiabálja: "Jay! Jay!" minden irányból.

Hassen: - "Ez közeli kiáltás volt..."

Jay: - "Fú...! Az biztos!" 

Lyla: Rövid szünet után újra felvesszük a csevegéseink fonalát... Legtöbbször én Samyával vagyok, míg Henri Hassennel beszélget. Időről időre az ujjaink összeérnek Henrivel... és félig meddig rám mosolyog. Félig frusztrált, félig boldog vagyok, hogy együtt vagyunk, pedig nem vagyunk kettesben. Mert ez a városi kirándulás nagyon jó volt! Ettünk egy csomó finom péksüteményt, sétáltunk egy parkban, vásároltunk és felfedeztük a várost. Annak ellenére, hogy nem volt romantikus, nagyszerű volt. Soha nem töltöttem ennyi időt Hassennel és Samyával. Már korábban is kedveltem őket... de most, a társaságukban eltöltött nap után elmondhatom, hogy másképp szeretem őket. Henri nevetésben tör ki Hassennel: nagyon jól elvannak. 

Samya: - "Örülök, hogy ilyen szorosan a kapcsolatuk."

Lyla:

- "Pontosan erre gondoltam."

- "Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet!"

Érzem egy jelenlétet... Valaki biztosan követ minket... Megfordulok, hogy megkeressem, mi zavar, de minden teljesen normálisnak tűnik. Senki sem vette észre Jayt... Talán, vagy a legvalószínűbb, hogy Marcus éppen... De az intuícióm azt súgja, hogy talán nem ez a helyzet... 

A hotelszobában

Lyla: - "San Francisco elég király!!!"

Henri: - "Hahaha! Örülök, hogy tetszik."

Lyla: - " A többi városra nem volt ennyi időnk..."

Henri: - "Pontosan... Ráadásul nagyon jó volt Samyaval és Hassennel lenni. Jó érzéssel tölt el, hogy önmagam lehetek, amikor Jay vagyok."

Lyla: - "Ezt mondod minden alkalommal, amikor valaki rájön a titkodra."

Henri: - "Igaz..."

Lyla: Lefekszünk az ágyra, ő pedig a karjába von. 

Henri: - "Tudom..."

Lyla: - "Henri...? Gondoltál már arra, hogy egy napon mindenki tudni fogja, hogy te vagy Jay?"

Henri: - "Igen. Valójában egyre gyakrabban..."

Lyla: - "Szerinted ez jó dolog lenne?"

Henri: - "Fogalmam sincs... Minden alkalommal megrémiszt, amikor erre gondolok."

Lyla: - "Apud mit mond erről?"

Henri: - "Kicsit sem aggódik... Úgy gondolja, minden rendben lesz... Híres emberek százai élnek jól így. Nem érti, miért lennék kivétel."

Lyla: - "Értem... Igaza van..."

Henri: - "Egyelőre nagyra értékelem a béke és a csend minden pillanatát, amit kaphatok. Folyamatosan haladok az életben, mint minden hétköznapi ember. Ez minden, ami most számít. Mit szeretnél csinálni holnap? Esni fog..."

Lyla: - "Hmmm...."

- "Egész nap itt várlak, mint egy jó kislány."

- "Azt hiszem, lenne kedvem a hotelben maradni és dolgozni egy kicsit a blogomon."

- "Túl sokáig hagytam parlagon... Nem is pillantottam rá, mióta turnén vagyunk!"

Felkelek, a bőröndömben turkálok, és előveszem a laptopomat, amit visszahozok magammal az ágyba. Visszavackolom magam Henri karjába, és bekapcsolom a számítógépemet. 

Henri: - "Kicsit lassú a géped..."

Lyla: - "Hé! Figyelj! Ne kritizáld! Nem engedhetem meg magamnak, hogy ugyanazt a hardvert vegyem, mint te!"

Henriből kitör a nevetés, és végre megjelenik az asztalom. Megnyitom a böngészőt, hogy egyenesen a blogom rendszergazdai oldalára lépjek.

- "...Hmm... Ez fura..."

Henri: - "Mi fura?"

Lyla: - "Nézd... Ez azt jelenti, hogy annyi üzenetem van, hogy az ikon már nem is tud ennyit posztolni."

Henri: - "Ó wow... Ez fura..."

Lyla: Minden további nélkül rákattintok a szerintem megjelenítési hibára, mielőtt több száz valódi üzenetet találnék!

Henri: - "Eh..."

Lyla: Felölök az ágyban.

- "Basszus... Várj... mi történt?!"

Böngészem a blogomat. Megjegyzések az összes cikkemnél! Olyan sok van, hogy nem tudom elolvasni mindet!

Henri: - "Várj... Hírdeted a blogod valahol?"

Lyla: - "Nem! Nem értem! Esküszöm, nem tudom, mi okozza ezt az egészet!"

Henri: - "Mit mondanak a kommentek?"

Lyla: Elkezdünk olvasni... Gyakorlatilag minden pozitív... főleg Jay rajongóitól. De úgy tűnik, ez még nem minden... Szuperkomoly és rendkívül jól érvelt megjegyzések is érkeznek a tartalom minőségéről, a nyomozói érzékemről, a kockázatvállalásomról és a "stílusomról". Nem hittem volna, hogy konkrét stílusom van... Szótlanul egymásra nézünk. Tovább böngészem az üzeneteket. Annyi bók és annyi szeretet! Túlterhelt vagyok. Másrészt néhány megjegyzés teljesen aljas... de igyekszem figyelmen kívül hagyni őket. A meglepetés hatás dominál. A blogom mindössze öt cikkből áll, vadonatúj... szóval nem igazán értem, hogyan történhetett ez az egész. Több mint egy órát töltöttünk az ágyban a kommentek olvasásával.

Henri: - "Hát... extrém büszke vagyok rád!"

Lyla:

- "Köszi... Én is... De kicsit meg vagyok döbbenve."

- "Nem kapom el a fejem! Biztos van valami hiba... Valóban az én cikkem?"

Henri: - "Valahogy így reagáltam a karrierem kezdeti szakaszában... amikor elkezdtem kapni egy csomó üzenetet, amelyek támogattak és gratuláltak. Szinte egyszerre történt. Nem igazán készültem fel rá... Csak tizenhat voltam."

Lyla: - "Sosem mesélted hogy kezdődött ez az egész."

Henri: - "Nem az a történet, amit néhányan képzelnek... Apám mindennél jobban meghúzta a madzagot!"

Lyla: - "Hajlandó vagyok ezt elhinni... de nem apád érdeme, hogy a rajongók, mint például Jasmine vagy Tiffany, szerettek téged!"

Henri: - "Ez igaz... tudom. Amikor tizenöt éves voltam, és csak én és az apám voltunk, vagy amikor anya a közelben volt, elénekeltették velem a dalaimat, és teljesen más emberré váltam."

Lyla: - "Vagyis...? Már kezdtél Jay-jé válni?"

Henri: - "Ez volt az elképzelés, igen... Élveztem rocksztárokat kifigurázni. Imádtam. Felszabadult voltam. Ugyanúgy éreztem magam ezt a fajta karaktert utánozva a nappalimban, mintha csak Henri lennék, a félénk, egyenes tanuló. A karikatúra kezdett elhalványulni, és egyre pontosabban azzá vált, amit szívesen megtestesítettem volna, ha rocksztár lettem volna. Apa szó szerint ekkor határozta el, és javasolta, hogy tegyek mindent, és játsszam el a szerepet a legtökéletesebben."

Lyla: - "Biztos nem gondoltad, hogy lehetséges..."

Henri: - "Egyáltalán nem!!! Soha nem gondoltam volna, hogy a szerep tökéletes eljátszása miatt itt kötött ki: egy amerikai turnén! Ha tudni akarod a teljes igazságot, apám és én hosszú ideig dolgoztunk az első albumomon, miután ezt a kihívást felállítottuk. Könnyen összehoztunk egy kis csapatot, köszönhetően minden kapcsolatának. Viszonylag egyszerű volt. Apa igazán hitt a tehetségemben, és abban, hogy nagy sztár leszek. A demó felvétele után könnyű volt rávenni a megfelelő embereket, hogy meghallgassák, hiszen apám már ismerte azt az egész kis kört, aki megbízott benne. Tudják, hogy apámnak jó füle van... Szerződést kötöttünk egy lemezcéggel, az albumomat gyorsan kiadták és az éterben játszották. Mindez teljesen aránytalanná formálódott, és villámgyorsan is."

Lyla: - "Hűha... Személy szerint nagyon jó történetnek tartom... Annak ellenére, hogy édesapád szerződéseivel történt mindez, ez semmit nem von le a munkádból, a tehetségedből, a karizmádból, a varázsodból..."

Henri: - "Hmm... Igazán elfogulatlan vagy...?"

Lyla: 

- "Természetesen az vagyok!"

- "Soha!"

- "De ami a történetedet illeti, ez csak józan ész és logika..."

Henri: - "Ez édes... köszönöm..."

Lyla: - "Remélem, az egész kalandod a lehető legtovább tart."

Henri: - "Addig fog tartani, ameddig kell. Igyekszem minden nap mindent beleadni, hogy ne érjen véget egyhamar."

Lyla: Gyengéden néz rám.

Henri: - "Egyelőre örülök, hogy itt lehetek San Franciscóban, a turné javában zajlik, és te mellettem vagy. Gyere... Mit szólnál egy kis ölelkezéshez..."

Lyla: Közelebb bújok hozzá és a testéhez préselődöm, miközben szorosan tart. 

Henri: - "Kösz, hogy itt vagy..."

Jay: - "Mindenekelőtt ne nyiss ajtót idegeneknek! És légy jó!"

Lyla: Megforgatom a szemeimet, mire egy gyors puszit ad a számra.

Jay: "Szeretlek! Este tali!"

Lyla: - "Szia este! Én is szeretlek... Remélem nélkülem is boldogulsz!"

Rám kacsint. 

Jay: - "Attól tartok nehéz lesz...!"

Lyla: Aztán elment. Henrivel interjút készítenek egy tévéműsorban. Szívesen elmentem volna, de Antoine-nak nincs szüksége rám, és rengeteg dolgom van... ez a nap nagy részében eltart. Remélem, késő délutánig végzek, így szabadon nézhetem élőben Henri tévéinterjúját a hotel tv-jén. A reggel tényleg elrepült. Már eljött az ebéd ideje. Tartottam egy jó kis szünetet, hogy elmenjek enni a többiekkel. Elmentünk egy totálisan imádnivaló olasz étterembe. Küldök egy üzenetet a drágámnak. Máris hiányzik... Végül is megszoktam, hogy éjjel-nappal vele vagyok.

📱- "Hé! Minden rendben? Remélem hamarosan visszatérsz!"

Meglepett milyen gyorsan válaszol. 

Henri📱: - "Szia Gyönyörű! Igen, minden rendben. Apámmal most jöttünk ki a megbeszélt időpontról. Biztosan számtalan e-mailt és egyéb értesítést kaptál a menetrenddel kapcsolatban..."

Lyla: Hát az biztos... ezek nem hiányoztak! Mert mint kiderült, többé-kevésbé távolról kellett intéznem a találkozóikat.

Henri: - "Nagyon élénk tárgyalásokat folytattunk, apám sosem adja fel! Mindig lenyűgöz, amikor új üzletekről tárgyal..."

Lyla: - "Igen!"

Henri: - "Most a tévéstúdió felé tartunk a műsorba. Mindig izgulok az élő interjúk miatt..."

Lyla: - "Ne aggódj. Meg lesz!"

Henri: - "Igazad van! Hiányzol! Később tali!" 

Lyla: Visszamegyek dolgozni, és végre eljött az előadás ideje. Bekapcsolom a tévét, és néhány reklám után végre elindul. A műsorvezető kimegy a forgatásra, elegáns és vidám. Több üres fotel áll mögötte. Nem értek mindent, mert olyan gyorsan beszél... Annak ellenére, hogy az angolom fejlődött, még mindig van hova fejlődni. Úgy tűnik, végre bemutatja Jayt, és ott van, integetve sétál be a nevét és a Je t'aime-et kiabáló közönségnek, amiről tudják, hogy franciául azt jelenti, hogy szeretlek. Jóképű... Az idő múlásával és különösen ennek az elmúlt néhány hónapnak köszönhetően, amikor sokkal inkább Jayként láttam őt, mint Henriként, az agyam határozottan asszimilálta, hogy ők egy és ugyanaz a személy. Számomra most mindkét esetben csak "Henri". Csillogással a szemében izzik... Leül az egyik fotelba a házigazdával szemben, és beszélgetni kezdenek. A műsorvezető kérdéseket tesz fel neki. Nevetnek... Sikerült olyan kínos videókat találniuk, ahol Jay nevetségesnek látszik, amint éppen színpadra lépés előtt elesik, vagy egy másikat, ahol egy állat, akit egy fotózáshoz a karjában tartott, bepisil... Ezek a komikus pillanatok mindenkit megnevettetnek a közönségből, Henrit is, aki mintha azt mondaná a műsorvezetőnek, hogy "bosszút áll" és úgy tűnik, valami fogadást kötnek... Következik az "érzelmi sorozat": a srác megkéri Jayt, hogy kövesse, és mond neki valamit, amit nem értek... Elhagyják a diszletet. A kamera követi őket a folyosón, és csendesen besurrannak egy szobába. A teremben ugyanazt a műsort sugározzák nagy képernyőn, körülbelül 10 perces késéssel. Körülbelül tíz lány nézi, akik nyilvánvalóan rajongók. Néhányan kart karba öltve idegesen kuncognak. Jay odamegy a lányok mögé, anélkül, hogy észrevennék. 

Jay: - "Hé! Rám vártok?!" 

Lyla: Mindannyian meglepődve megfordulnak, és sikoltozni kezdenek. Legtöbbjük teljesen elszakadt a valóságtól, és gyakorlatilag elájul a gondolattól, hogy látják a bálványukat. Nem mernek közelebb jönni hozzá, és úgy tűnik, nem tudják kiheverni, így Henri az, aki megteszi az első lépést, és a karjaiba vetik magukat. Egy csomó régi romantikus zenével a háttérben, a jelenet valóban megható. Ám a műsorvezető rövid időn belül elrángatja tőlük Jayt, mert meglepetés vár rá.

Jay: - "Egy meglepetééés?"

Műsorvezető: - "Ó IGEN!"

Lyla: A házigazda magabiztosnak tűnik, és... ismét kirándulnak a stúdió folyosóján. Végül visszatérnek a díszlethez, ahol visszaülnek. Úgy hangzik, mintha egy beszámolót készítenének arról, hogy mi történt a rajongókkal és az érzelmeik kiáradásáról. A közönség empatikus "óóóóh"-val reagál...! Hirtelen megváltozik a légkör! Változik a világítás színe is, és a képernyőn felbukkanó címmel párosuló új csilingeléssel egy új műsorsorozathoz érkezünk. Jay arca érdeklődő, ahogy a műsorvezető fel-alá ugrál a türelmetlenségtől, és a kép rá fókuszál. Egyenesen a kamerába beszél, és úgy hangzik, mintha bemutatná a következő vendéget. Jay arca szinte észrevehetően összegyűrődik, amikor a sokat emlegetett "meglepetés" megérkezik a kulisszák mögül... Sheran... Hát... persze... ki más?! Sheran magabiztosan, ragyogó mosollyal integet a stúdió- és tévéközönségnek. Jay mellé ül és barátságosan egymásra mosolyognak. Ismerem Henrit... és tudom, hogy biztosan millió kérdést tesz fel magának.

Műsorvezető: - "Szóva?! Mit gondolsz a meglepetésemről?!"

Lyla:  Koncentrálok, és nagy sebességre kapcsolom az agyam. Gyerünk Lyla... ha keményen próbálkozol, megérted, mit mondanak. Sikerül visszafordítanom a főbb pontokat franciára... A műsorvezető megpróbál kiszedni dolgokat Sheran és Jay úgynevezett "titkos kapcsolatáról". Sheran úgy tesz, mintha nem lenne kapcsolat, de az arckifejezése mást sugall... és senkit sem tévesztenek meg. Ez után a kis játék után mindenki azt fogja hinni, hogy együtt vannak. Amikor azonban kérdéseket tesznek fel Jay-nek, nem zavarja, de kedvesen mosolyog, és határozottan állítja, hogy egyáltalán nem kötődnek egymáshoz. Sikerül megértenem, hogy egy lépéssel tovább megy azzal, hogy kimondja, hogy nagyon jó barátok, és az egész tánccsoportja szereti Sherant. A műsorvezető egyértelműen csalódott, mert nem tud kihozni belőle semmit. Így a "meglepetés vendégére" koncentrál, aki úgy tűnik, sokkal több információt tereget ki, mint a mellette lévő személy. Más szóval, határozottan kihozza a legtöbbet a helyzetből, ami biztos vagyok benne, hogy tényleg idegesíti Henrit... Nem mutat ki semmit és hagyja, hogy Sheran beszéljen, mivel az összes kamera és a műsorvezető is rá fókuszál. A fickó biztosan azt hiszi, sikerül valami szaftos információt szereznie, ha felteszi a megfelelő kérdéseket. Egy csomó témával foglalkozik, különös tekintettel arra, hogy kérdéseket tegyen fel arról, hogyan dolgoztak együtt a dalon. Nem tehet mást, minthogy egy kis ideges vigyorral válaszol minden megjegyzésre... önkéntelenül. Szeretet árasztja el Jay iránt, és gyorsan rápillant, csodálattal teli tekintete nem teszi jobbá a helyzetet. 

Műsorvezető: - "És hát... a kérdés, amit mindannyian fel akarunk tenni, az az, hogy... Érzel iránta...?"

Lyla: Jayre mutat, és úgy tesz, mintha a másik kezével eltakarná az arcát, mintha ezzel megakadályozná Jayt abban, hogy szemtanúja legyen a kis titkuknak.

Műsorvezető: - "Ez lesz a mi kis titkunk... Az ajkam le van pecsételve!"

Sheran: - "Hahaha!"

Lyla: Sheran elpirul, és szándékosan eltúlozza a reakcióját.

Sheran: - "Csak hát... nem igazán akarok előtte beszélni róla..."

Lyla: Odahajol a műsorvezetőhöz, hogy hozzájáruljon a titkolózáshoz. Sheran végül nem árult el semmit, de reakciói és ideges nevetése megerősítette azt, amit mindenki hallani szeretett volna. Pontosabban a Jay iránti érzelmeit. Utána gyorsan véget ér a műsor, és kikapcsolom a tévét. Elterülök az ágyon, és a kezembe fogom a fejem. Szegény Henri... végül is azt hitte, hogy ez a zűrzavar eldőlt... most minden újra előkerül. Antoine biztos dühös a színfalak mögött... Hála égnek én nem vagyok ott... Láttam már dühösnek a főnökömet, nem éppen bájos kép... Rájöttem, hogy egyáltalán  nem vagyok már féltékeny. Viszont egyre rosszabbul érzem magam miatta... Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ennek az egésznek a vége. Egy dallamot hallok a laptopomból. Ó, valaki videóhívást kezdeményez!!! Felkelek és látom, hogy Jasmine hív. Fogadom.

- "Csajszi!!!"

Jasmine megjelenik a képernyőn, a kép kristálytiszta.

Jasmine: - "Lyla!!! Hogy vagy? Mizu? Mondj el mindent!!!"

Lyla: - "Hahaha!"

- "Minden nagyszerű!"

- "Kézben tartom a dolgokat..."

Jasmine: - "Hmm... Biztos vagy benne...?"

Lyla: - "... Hát, igen... Nos ÁLTALÁBAN minden tuti... Amíg Sheran ne szambázik be "meglepetésvendég" címen a műsorba, úgy, hogy Henr isem számít rá..."

Jasmine: - "Erre gondoltam... Pontosan ilyennek kell lennie egy "meglepetés vendégnek"..."

Lyla: - "Kibírtam volna e nélkül is, bevallom..."

Jasmine: - "Hogy viseled mindezt?"

Lyla: - "Furcsa módon jól vagyok... Sokkal inkább Henriért aggódom..."

Jasmine: - "Ez érthető. Annyi energiát fektetett abba, hogy ne szívja be ez a zűrzavar, és most még akkor is visszakúszik hozzá, amikor világ körüli turnén van."

Lyla: - "Nagyon jól összefoglaltad a helyzetet. Na mindegy, beszéljünk másról! Mit gondolsz a videóimról?"

Jasmine: - "Haha!" 

Lyla: Jasmine tapos a lábával, és a csuklóit tekeri, elég ideges. A turné első napjaiban Jayt filmeztem a színpadon, egészen közelről, abban a ruhában, amit Jasmine kifejezetten neki tervezett. Ahogy a videó elindul, az látható, hogy a sztár a színfalak mögül üzent a barátomnak, mielőtt kiszaladna a színpadra, mikrofonnal a kezében, hogy énekeljen. Írt nekem, hogy elmondja, mennyire boldog, de még egyszer kérdezem, mert látni, ahogy a webkamerán keresztül felrobban az örömtől, sokkal örömtelibb, mint az SMS-eit olvasni.

Jasmine: - "Őszintén, totálisan vad! Legaláb kétszázszor megnéztem a videót!"

Lyla: - "Hahaha!" 

Jasmine: - "Az üzenete annyira imádnivaló..." 

Lyla: - "Örömmel hallotta, hogy ez ilyen boldoggá tett."

Jasmine: - "Ne viccelj! Clement gyakorlatilag duzzogott, mint egy gyerek, mert nem figyeltem rá!"

Lyla: - "Hahaha!" 

- "Milyen együtt élni vele?"

- "Remélem akkor most viselkedik!"

Jasmine: - "Nagyszerű... Azzal tölti az idejét, hogy mindenről gondoskodni akar. Felfedezem apró hétköznapi furcsaságait... Más módon is ismerkedünk. Nem mindig könnyű, de kellemes... Részeivé válunk egymás meghittségének... ez olyan, mint egy új mérföldkő. Nagyon élvezek együtt élni vele. Hiányozni fog, amikor újra el kell mennie..."

Lyla: - "Ó... Várj, nem kell elmennie!"

Jasmine: - "Tudom... de még túl korai ahhoz, hogy véglegesen összeköltözzünk. Ennek ellenére még mindig komolyan gondolkodom. Te is hiányzol... Szóval szeretném élvezni a barátnőm társaságát!"

Lyla: - "Te is hiányzol nekem..."

Jasmine: - "Veled mi a szitu? Gondoltál már arra, hogy Henrivel élj?"

Lyla: - "Nem igazán tudom... Úgy érzem, új fordulatot vesz az életem. Hasznosnak érzem magam abban, amit az apjának teszek... és nagyon izgatott vagyok, hogy dolgokat írok a blogomon! Szeretném megtudni, ki vagyok, mielőtt 100%-osan belevágnék a párkapcsolatba. Nem tudom, megérted-e... Tudom, hogy ez hülyeség... és rajtam kívül senki nem tenne fel magának ennyi kérdést a kedvesével való együttélésről."

Jasmine: - "Éjjel-nappal vele lenni nem annyira jó?"

Lyla: - "Nem az... abszolút tökéletes..."

Jasmine: - "Akkor? Mi a baj?"

Lyla: - "Nem tudom... nehéz elmagyarázni... Szeretek mindent, amin keresztül megyek vele, de az ő univerzumában vagyok, és most fejlesztenem kell az enyémet."

Jasmine: - "Hmm... Azt hiszem kezdem érteni."

Lyla: - "Csodálatos körülötte az élet, és ez hiányozni fog... Úgy értem, alig várom, hogy megtaláljam az utam, hogy visszatérhessek ahhoz, amit most együtt élvezünk." 

Jasmine: - "Tudod Lyla... ha ez az igaz szerelem... az együttélés nem akadályoz meg a karrieredben, meg minden..."

Lyla: - "Tudom... De... a fejemben... Bizonyítanom kell, hogy érdemes vagyok, mielőtt elfogadom a jutalmat..."

Jasmine: - "Jól van..."

Lyla: A barátnőm nem igazán ért engem, ami azt illeti, én is nehezen értem magam, de tiszteli, amit próbálok elmagyarázni. Már csak ezért is ő a legjobb barát a világon. 

- "Egyébként... láttad a blogomat? Nem tudom mi történt, de... rengeteg találatot kapott!"

Jasmine: - "Hahaha! Kíváncsi voltam, mikor fogod megemlíteni!"

Lyla: Úgy hangzik, mintha büszke lenne magára... 

- "Várj... azt ne mondd... Mit csináltál, hogy... Te tetted ezt?" 

Jasmine: - "Hé, hé!"

Lyla: - "Hűha! Úgy tűnik, lenne néhány mondanivalód!"

Jasmine: - "Ó, semmi különös, hölgyem! Csak megosztottam a cikket Tiffanyval, azt melyik Jay magánéletéről szól... de természetesen nem ondtam el neki, hogy te írtad. Imádta és megosztotta különböző forumokom, honalpokon és egyéb a drága pasidnak szentelt oldalakon... Onnantól.. olyan volt, mint egy nagy zsongás!"

Lyla: - "Wooooow!!!"

Jasmine: - "Még a közösségi oldalamon is láttam a cikket... Néhány ismerősöm megosztotta!"

Lyla:

- "Nehéz elhinni..."

- "Ilyen mértékben?!"

Jasmine: - "Persze, nagyon úgy tűnik! Írsz másik cikket?"

Lyla: - "Igen, szeretnék..."

Jasmine: - "Majd máskor beszélünk róla... Clement most kelt fel!"

Clement: - "Hé! Lylaval beszélsz?! Szia Lyla!!!"

Lyla: - "Hali! Kettesben hagylak titeket... Legközelebb beszélünk, oké, Clement?"

Jasmine: - "Szeretlek, csajszi! Érezd jól magad maximálisan!"

Lyla: - "Szeretlek!"

Letettük. 

Kikapcsolom a gépem és megnyugszom a sok izgalom után. Szóval Jázminnak köszönhetem, hogy a blogom hirtelen ekkora láthatóságot kapott! Mire mennék nélküle? Hahaha! Visszatérek a dokumentumaimon való munkához, félig koncentráltan, mert elkezdek Sheranra, Henryre és Jayre gondolni. Itt fog megjelenni a szállodában? Remélem nem... mert az valószínűleg eléggé bonyolítaná a dolgokat. Már figyelmeztetett, mielőtt elindultunk a turnéra, hogy ő egy harcos, és nem adja fel. Azt javasoltam neki, hogy tegye ezt „tisztességesen”, anélkül, hogy összetörné a többieket. Tényleg azt hiszem, hogy erre készül. Telnek a percek, és alig várom, hogy mindezt megbeszélhessem Henrivel. Emlegetett szamár! Az ajtóhoz ugrok, és egyből kinyitom. 

- "Ó!"

Sheran: - "Nyilván nem engem vártál!"

Lyla: - "Er... Hát tulajdonképpen... nem..."

Sheran: - "Bejöhetek?"

Lyla: - "Érezd magad otthon."

Sheran besétál és körbenéz a szobában, mintha új lakást akarna venni magának. 

Sheran: - "Nem rossz... Dolgozol? Nem akartalak zavarni..."

Lyla: A nyitott laptopom felé bólint valamint a körülötte lévő fájlhalom felé. Leülök egy székre. 

- "Ne aggódj, jót tesz egy kis szünet, ráadásul szinte mindent befejeztem. Foglalj helyet."

Leül az ágyra.

Sheran: - "Gondolom láttad a műsort!"

Lyla:

- "Naná! Ki nem hagytam volna!"

- "Hát aha... figyeltem a szemem sarkából..."

Sheran: - "Követtem a tanácsodat! "Meglehetősen"!"

Lyla: - "Mindjárt gondoltam..."

Rámosolyogtam. 

Sheran: - "Amikor a producerek megkerestek, hogy meghívjanak a műsorba, éltem a lehetőséggel. Rájöttem, hogy megpróbálnak szembesíteni minket néhány kínos javaslattal, hogy kifacsarjanak belőlünk néhány információt. Mind azt akarják, hogy együtt legyünk... Még anélkül is, hogy bármit is mondanánk nekik, mindannyian erre a következtetésre jutnak!"

Lyla: - "Ez okos... Ezt elismerem! Így tovább!"

Sheran: - "Jelenleg az albumomat promotálom az Egyesült Államokban. Megragadtam az alkalmat, hogy megálljak San Franciscóban, részt vegyek a műsorban, és lássam Jayt."

Lyla: - "Nagyszerű ötlet!"

Sheran: - "Nem úgy tűnik, mintha zavarna?"

Lyla: - "Miért kellene? Ez volt a célod? Kényelmetlen helyzetbe hozni?"

Sheran: - "Egyáltalán nem. Csak... be kell vallanom, reméltem, hogy felbosszantalak... Túl... "nyugodt" vagy."

Lyla: Ha tudná... Belülről korántsem vagyok nyugodt. De megpróbálom visszatartani a negatív dolgokat, és a pozitívra koncentrálni. 

Sheran: - "Van ebben az egészben valami fura... Az ösztöneim azt súgják, hogy te és Jay igazán szerelmesek vagytok egymásba."

Lyla: Belülről összerándulok, de nem engedem, hogy észrevegye. 

Sheran: - "És mégis, hiszek a Henriről szóló történetben... A többiek látták, azt mondták, hogy egy cuki szemüveges srác, és határozottan úgy tűnt, hogy tényleg szerelmes vagytok... ... Mindegy... persze néhányan megpróbálták finoman beadni nekem, hogy Jay megőrült érted..."

Lyla: Átdobja a haját a vállán. 

Sheran: - "Utálom, ha az emberek sajnálnak engem... Nem vagyok hozzászokva!"

Lyla:

- "Szerintem nincs egyetlen lélek sem, aki sajnálna téged..."

- "Sajnálom... én is hallottam ezeket a pletykákat."

- "Az emberek csak tapintatosak!"

Sóhajtok... nem tudom mit mondjak. Hunyorogva néz rám.

Sheran: - "Van valami gyanús köztetek... Jay, Henri és te... Nem tudom mi az, de biztos vagyok benne, hogy a képembe bámul!"

Lyla: Mesélj még! 

Sheran: - "Gyanús... Érzem!"

Lyla: Egyre nehezebben tudom megtartani a fáradt arckifejezést. Ha Sheran kitalálja Henri titkát, nem tudom mi lesz. Furcsa módon... Azt hiszem, megtartja magának. Nem tudom, hogy azért, mert annyira naiv vagyok, hogy ezt gondolom, de mindegy... a biztonság kedvéért fokozottan óvatos vagyok. Mindenesetre határozottan az a benyomásom, hogy én vagyok az, aki a legjobban kezeli ezt a kis gyakorlatot. Jay az, akit váratlanul ért, nem én. A szobám és Henri szobája közötti falra néz, majd csúnyán elmosolyodik.

Sheran: - "Kié a szomszédos szoba?"

Lyla: Az agyam magas sebességre kapcsol! Mit kéne mondanom neki? Anélkül, hogy egy másodperc töredékét is vártam volna, kiköptem egy teljesen ártatlan választ.

Lyla: - "Jay-é. És Antoine-é a másik oldalon. 

Meglepettnek tűnik. Fú...

- "Arra számítottál, hogy a közeli szobák a többieké lesznek? Hadd emlékeztesselek, Antoine asszisztense vagyok, következésképpen Jay is..."

Csalódott, azt képzelte, hogy a kérdése nyugtalanít... Talán azt hitte, hazudni fogok... Ami megerősítette volna az összeesküvés-elméleteit. Főleg, ha Jay úgy jelenne meg a szobámban az ajtómon keresztül, mintha otthon lenne... Mindketten megugrunk, és mielőtt reagálhatnék, kinyílik a fent említett ajtó. 

Jay: - "Ah!!! Micsoda végtelen nap! Ne haragudj, Lyla, nem gondoltam..."

Lyla: Bosszúsan, sietve jön be a szobámba, a fejét a kezében tartja, járkál. 

- "Er... Jay...!"

Meglepte, hogy a művésznevén szólítom, habár elvileg kettesben vagyunk a szobában, hirtelen felnéz. 

Jay: - "Ó... Bocsánat... Azt hittem egyedül vagy..."

Sheran: - "Nocsak, nocsak... Nem vársz engedélyre, amikor belépsz egy lány szobájába?"

Jay: - "Hahaha... er... Aha... Azt hittem hallottam, hogy "gyere be"... vagy nem? Nem így volt?

Lyla: Valóban elvesztette a hitelességét. Ilyan rossz színész volt, amikor még középiskolás voltunk?

Jay: - "Bocsáss meg, Sheran, volt néhány fontos dolgom Lylával, és megígértem neki, hogy korán visszajövök, hogy megbeszélhessem vele az egészet."

Lyla: Érzem, amint az asztalomon lévő papírhalomra pillant.

Jay: - "Különben is... mi?"

Lyla: Az asztalomon szétszórt dokumentumokra mutat.

Jay: - "Azt ne mondd, hogy megcsináltál mindent nélkülem...?"

Lyla: Azonnal megértem, mire akar kilyukadni, és úgy döntök, hogy együtt játszom. 

- "Igen, Jay... Meg kellett csinálni, és mivel még mindig nem jöttél vissza..."

- "Nem... vártalak. Nem akartam egyedül megbirkózni vele."

Bocsánatkérő tekintettel közelebb lép hozzám. Ezúttal tökéletesen hiteles, teljesen beleéli magát a szerepébe.

Lyla: - "Figyelmeztettelek... tudod! Nem szeretem, ha az ilyen aktákkal nem foglalkoznak... Szóval nélküled oldottam meg.

Jay: - "De így biztosan kétszer tovább tartott..."

Lyla: - "Persze... de ne aggódj, ez is része a munkámnak."

A vállára teszem a kezem és barátságosan megpaskolom. 

Jay: - "Szóval elkéstem..."

Lyla: "Pontosan! Visszatérhetsz a saját dolgodhoz!"

Jay: - "Oké, főnök! És köszi!" 

Lyla: Mosolyogva hagyja el a szobámat. Sheran felé fordulok, engem néz, karba tett kézzel, és hangosan, lassítva tapsol.

Sheran: - "Brávó...! Ez tökéletes volt!" 

Lyla: - "Mi volt?"

Sheran: - "Túl... tökéletes..."

Lyla: - "Hát igen... Egyébként azért jöttél, hogy kérdezz valamit konkrétan?"

Sheran: - "Nem, csak köszönni! Ami azt illeti megyek is! Szia!"

Lyla: Nem ad időt, hogy az ajtóhoz kísérjem, és már el is ment. 

Jay: - "Elment...? Bocs... hallgatóztam... Ez közel volt!!!"

Lyla: - "Tutira!"

Kimerülten zuhanok vissza az ágyra. Úgy érzem, minden energiámat elszívta.

Jay: - "Annyira sajnálom, Lyla..."

Lyla: - "Nem gáz... tökéletes voltál... mármint... az elejét leszámítva!" 

Sóhajtok. 

- "Henri... nem ennyire naív... Közel van ahhoz, hogy mindent kitaláljon..."

Leül mellém és az enyémre teszi a kezét.

Jay: - "Tudom... nekem is ez az érzésem."

Lyla:

- "Gondolod, hogy a sajtónak fecseghet erről?"

- "Eléggé megbízol benne?"

Jay: - "Fogalmam sincs... Szeretném azt hinni, hogy nem... De a biztonság kedvéért legyünk óvatosak. Úgy értem... neked nem kell semmin változtatnod... Hahaha! Úgy látszik, én vagyok az, akinek nehezebb nem kimutatni az érzelmeimet!"

Lyla: A kezeim közé fogom az arcát és megcsókolom az orra hegyén. 

- "Gyerünk... mesélj a hosszú napodról!"

Utána mesélek neki a videocsevegésemről. Mesél nekem a ma reggeli találkozókról és arról, hogyan ment minden a tévéstúdióban.

- "Hé... Mivel Sheran itt van, nem tudnátok megragadni az alkalmat, hogy együtt lépjetek színpadra? Szerinted ez lehetséges?"

Jay: - "Hmm... Hát igen... Kicsit szűkösen vagyunk, de igen... Mivel nem táncol... csak úgy kell csinálnia, mint a videoklipben."

Lyla: - "Sheran azt mondta, hogy az albumát reklámozza itt... Szóval ez egy nagyszerű lehetőség lenne neki is! Ha egyetértesz, beszélek erről az apáddal és elkezdhetjük megszervezni!"

Jay: - "Én benne vagyok!" 

A színpadnál

Lyla: Másik város, másik közönség, másik légkör. Az a jó az ittlétben, hogy mindössze egy órás autóútra vagyunk a szállodánktól, így még egy ideig San Franciscóban maradunk. Elvégre fárasztó, hogy mindig szállodát kell váltanunk... Tehát, ha többen napot tartózkodunk egy helyen, akkor egy kicsit lazíthatunk, amolyan „letelepedünk” módon, bár Jay minden alkalommal más helyen lép fel. Valahogy megnyugtató és kényelmes. Megkérdeztem Antoine-t, hogy kivételesen meghallgathatnám-e ennek a dalnak az előadását a közönségből, nem pedig a kulisszák mögött. Egyelőre a munkám véget ért. Jay szokás szerint felrobbantja a helyet a színpadról. Örülök, hogy elemében látom. 

A "Time to Love" című dalt kezdi, amit Sherannal énekel. A táncosok fellépnek, és végül megszólal Sheran hangja. Az elmúlt hónapban megszoktam, hogy Jay maga énekli Sheran részeit. A közönség teljesen felpörög, amikor sziluettje megjelenik a füstpamacsok mögött. Csatlakozik Jayhez néhány nagyon egyszerű tánclépésben, ugyanazokban, mint a videóban. Ez egy egész délutáni intenzív gyakorlásunkba került, de megérte... Amennyire én megértettem, gyakorlatilag "semmi"-hez nem kell ilyen sok idő... Általában sokkal több szervezést igényel... és így tovább, és így tovább. De mivel Sheran már jól ismeri a csapatot, és a teljesítménye többé-kevésbé hasonlít a videójára... minden magától jött. Előző este végig kellett rohannom, hogy megfogjam a menedzserét, és mozgásba hozzam a „gépezetet”. Végül szinte minden komplikáció nélkül sikerült. Újra a szemem előtt zajló előadásra koncentrálok. A Sheran arcán megjelenő öröm leírhatatlan. Soha nem láttam Sherant a színpadon... de akárcsak Jay, ő is ragyog: erre készült. A duó tökéletesen működik. A hangjuk tökéletesen illeszkedik egymáshoz, és kettejüket személyesen látni a színpadon teljesen új dimenziót ad. Valódi cinkosság van köztük, ez kézzelfogható. Élmény látni... és ez érezhető a nézőtéren lévő energián keresztül. Gyakorlatilag meg vagyok hatva. Egyik energiával tölti fel a másikat, és magas hangon fejezik be fellépésüket. Egyik energiával tölti fel a másikat, és magas hangon fejezik be fellépésüket. Kéz a kézben integetnek a közönségnek, és köszönetet mondanak rajongóiknak, akik sikoltozva fejezik ki hálájukat a hatalmas meglepetésért: két remek előadó egy áráért. Aztán a közönség könyörögni kezd valamiért... Szinkronban tapsolnak, és végre tisztán hallom a tömeg kérését.

Közönség: - "Csókot! Csókot! Csókot! Csókot!"

Lyla: Jay és Sheran nevetésben tör ki a színpadon. Megható... de tudom, hogy nem fognak olyan könnyen kikerülni a horogból. Kínosan néznek egymásra, még mindig nevetnek. Végül is ez csak egy apró csók, de... ebben az egész kontextusban, amikor a riporterek a kapcsolatukról fantáziálnak, kétségtelenül nem jó ötlet. De a rajongók egyre hangosabban követelnek, ez olyan, mint a tömeghisztéria. Így hát egy diszkrét és rövid beszélgetés után Sherannal Jay int, hogy beleegyezik a kérésükbe. Sheran Jay felé hajolva megérinti az arcát, hogy csókot kérjen, játékos mosollyal és tekintettel. Jay közelebb mozdul, hogy ártatlanul megcsókolja az arcát. De Sheran véletlenül elkapja, a nyaka köré fonja a karját. Fogságban tartja, magához szorítja és hosszas csókot ad az arcára, miközben Jay nevetve vonaglik. A közönség feláll, még hangosabban sikoltoznak, pedig nem hittem volna, hogy még hangosabbak lehetnek. Sheran elhúzódik, majd karjait a levegőbe emeli V-ben a győzelemért, és ugratja Jayt, aki még mindig kábultnak tűnik. Öklével a csípőjén, eltúlzottan szidja, hogy azt mutassa, hogy csapdába csalta. A fiatal nő még többet viccelődik a közönséggel, amely úgy válaszol, mint egy játék közöttük, Jay kárára. A jelenet igazán komikus, a rajongók pedig határozottan megkapták azt, amiért fizettek. Végül beletörődöm ebbe a játékos eszmecserébe, de nem tetszik a gondolat, hogy ez fűtheti azokat a pletykákat, amelyeket Henri annyira próbált megállítani... Arra gondolva, hogy alig néhány hónapja, teljesen felizgattam magam, mert Jay éppen egy rajongó körül táncolt, és kezet csókolt neki. Most már szinte megszoktam... Bár alapvetően szomorú, még mindig nyugtalan és büszke vagyok magamra. A belé vetett bizalmam és a szeretete, ami megindít, sokkal messzebbre ér, mint az a fellépés, amelyet Jayként a színpadon játszik. Ekkor kicsusszanok a nézőtérről, és visszamegyek a színpad mögé.

Az öltözőben

Lyla: Besétálok az öltözőbe. 

Antoine: - "Ó! Lyla! Végre!"

Lyla: - "Kerestél?"

Antoine: - "Igen! Ráadásul, gratulálni akartam! Megint tökéletes voltál... Igazi profiként szervezted meg Sheran utolsó pillanatban való fellépését!" 

Sheran: - "Tényleg az volt, köszi!"

Lyla: Ó... észre sem vettem őt. 

Antoine: - "Nem tudom, sikerül-e engednem, hogy visszatérj a normális életedbe, amikor visszatérünk Franciaországba... Nélkülözhetetlenné tetted magad!"

Lyla:

- "Ez azért van, mert nélkülözhetetlen vagyok! Hahaha!"

- "Nem mintha pótolhatatlan lennék!"

Ha a másik lehetőséget választod

Antoine: - "Túl szerény vagy..."

Lyla: - "Igen... Néha... az vagyok...!"

Antoine: - "Most arra van szükségem, hogy..."

Lyla: Antoine telefonja rezegni kezd. Elnézést kér, és válasz közben elhagyja az öltözőt. Egyedül maradok Sheran-nal. Leül egy karosszékbe.

Sheran: - "Bevallom, kellemesen meglepődtem..."

Lyla: - "Mivel kapcsolatban?"

Sheran: - "Láttam, milyen könyörtelenül küzdöttél azért, hogy ez a duó a színpadon valóra váljon... nevetségesen rövid idő alatt."

Lyla: - "Hát... Nem az volt a benyomásom, hogy a siker ennyire irreális lenne."

Sheran: - "Elég nagy kihívás volt..."

Lyla: Megvonom a vállam... 

- "Azt hittem, logikusan mindenki megtesz majd mindent, hogy ez megvalósuljon... annyira Jaynek is, mint neked... mert épp az albumod promotálásának közepén jársz. Ez egy nagyszerű lehetőség neked! Az egész csapat szeret... izgatottak voltak, hogy felrázták az időbeosztásukat."

Sheran: - "Ez... ez imádnivaló..."

Lyla: Őszintén meghatódott. Néhányan persze morogtak emiatt, de a többiek örültek. 

- "A véglegesítéshez megbizonyosodtunk arról, hogy egyetlen tánclépést sem kell megtanulnod, ráadásul csak három rövid percről volt szó... Mindenesetre számomra „könnyű” volt beállítani. Még akkor is, ha ez néhány éjszakába nyúló munkába került. Hahaha!"  

Sheran: - "Mégis... nem tudom... Soha nem vártam volna, hogy te leszel az, aki a színpadi jelenlétemet javasolja Jay mellett, és még kevésbé, hogy ennyi időt és energiát erre fordíts rá."

Lyla: - "A munkám része... Nem igazán értem mire akarsz kilyukadni..."

Pontosan tudom mire akar kilyukadni. 

Sheran: - "Még mindig biztos vagyok benne, hogy nem vagy elragadtatva attól, hogy Jay körül legyeskedek. Mert szerelmes vagy belé."

Lyla: Ahhh! Hihetetlen! Annyira profi, amikor „sztár” módban van, de gyorsan a „szerelmes lány” kliséjévé válik, aztán nem bír tovább lépni, mint egy beakadt lemez. Bizonyos értelemben a saját történetemet visszhangozza, egy évvel ezelőtt, amikor elveszett lélek voltam, mert Henri elutasított.

- "Sheran..."

Sóhajtok. 

- "Nézd... Henrivel járok, teljes szívből szeretem és még sok minden más. Nem tudom, mit hoz a holnap, de egy dolog biztos: ma, itt és most nem szeretek senkit, csak Henrit."

- "Akár hiszed, akár nem, ez így van."

- "Nem akarom, hogy másképp legyen."

- "Jaynek dolgozom, és mindent megteszek, hogy a turné a lehető legzökkenőmentesebben menjen. Tehát amikor egy ilyen lehetőség adódik, nem hagyhatom ki. Mert én mindenekelőtt profi vagyok." 

Értetlenül néz rám.

Sheran: - "Ez fura..."

Lyla: - "Mi?"

Sheran: - "Hiszek neked. Azt hiszem, a szavaid őszinték... de... nem tudom kiverni a fejemből, hogy valami nem stimmel hármótok között. Mindenesetre, mint mondtam, köszönöm."

Lyla: Feláll, és mosolyogva kinyújtja a kezét. Megrázom. 

Sheran: - "Imádtam azt a pillanatot a színpadon... Őszintén hálás vagyok azért, amit tettél."

Lyla: - "Örömömre szolgált, Sheran."

Kimegy az öltözőből. Hű... micsoda egy nő... Antoine visszajön. És az öltözőben eltöltött kis szünet után visszatérünk a színfalak mögé, hogy elvégezzük a munkánkat.

A hotelszobában

Jay: Miután bekopogtattam az ajtaján, és meghallottam, hogy a kis "gyere be" kifejezést, belépek Lyla szobájába.

- "Hé..."

Hátat fordít, és néhány új dokumentumot rendez. Alig fordul meg, hogy válaszoljon, tele a keze. Úgy tűnik, kicsit zavarom őt.

Lyla: - "Hé..."

Jay: Lábujjhegyen leülök az ágyra. 

- "Szeretnéd, hogy segítsek...?"

Lyla: - "Ez édes... kösz... Csak be kell illesztenem mindezt ebbe a mappába. Nem akadtál el túlságosan visszafelé?"

Jay: - "Ah... de igen! Sherannal, örület volt... Szóval maradtunk egy kicsit a rajongók kedvéért. Jó móka volt."

Lyla: - "Az jó."

Jay: Befejezi a cuccaival való küzdelmet, és elhasználtan rogy le az ágyára.

Lyla: - "Micsoda nap! Végre végre! Nagyon büszke vagyok magamra!!!"

Jay: - "Akár csak én! Sheran... azt mondta, hogy nagyon lenyűgözte az odaadásod és a kemény munkád."

- "A profizmusod a te javadra játszik!"

- "Sajnálom a meglepetés puszit a színpadon..."

Ha a másik lehetőséget választod

Lyla: - "Ennek örülök!"

Jay: - "Én is... Profinak kell maradnom, és a karakterembe kell helyeznem magam..."

Egy pillanatra félrenézek... Rájön, hogy a műsor közbeni csókra gondolok. Felkel és odajön hozzám. A kezébe fogja az arcomat és nagy zöld szemeit az enyémbe mélyeszti.

Lyla: - "Ne őröld magad ilyen dolgok miatt. Természetesen... persze... Soha nem leszek olyan lelkes az ilyesmiért, mint a rajongóid..."

Jay: - "Hahaha!" 

Lyla: - "... De... Megtanultam kizárni és megmondani a különbséget közted és a munkád közt. Miután elfogadtam ezeket a feltételeket, ragaszkodnom kell hozzájuk. Soha nem kényszerítettél semmire, mindig figyelmeztettél. Az én döntésem volt! Tudom, hogy én vagyok az egyetlen, akit szeretsz... szóval ez elég nekem..."

Jay: Elszánt tekintet van a szemében. Annyira bízik bennem... Le vagyok nyűgözve. 

- "Szerintem olyan erős vagy és olyan bölcs. Korábban azon töprengtem, én hogyan reagáltam volna, ha valaki eljátszotta volna, hogy arcon csókol téged... Mi lett volna a reakcióm..."

Lyla: - "És? Tudod, hogyan reagálnál?"

Jay: Felkelek, felugrok az ágyra és felállok rá. Egy kardot mímelek, amit egy láthatatlan hüvelyből húzok ki. 

- "Megölném a kardommal, és megadná magát a pokol lángjainak!!!"

Lyla: - "Hahaha!" 

Jay: A galléromnál fogva húz, én pedig leguggolok hozzá, a nevetésétől vonzva. Lyla lágyan megcsókol még mindig mosolyogva. 

Lyla: - "Olyan buta vagy..."

Jay: - "Őszintén szólva, a legkevésbé sem vagyok rá büszke, de... Nem hiszem, hogy olyan jól viselném, mint te... ha valaki más megcsókolna..."

Határozottan lelkifurdalást érzek... 

- "De rengeteget tanulok tőled."

Lyla: - "Hála istennek akkor itt vagyok!" 

Jay: - "Eyactly..."

Finoman rányomom az ágyra, és szorosan magamhoz szorítom, hogy a csókunk tartós legyen. Te jó ég, mennyire szeretem... A közelemben lenni, minden este... hallani, figyelni, látni, hogy boldog mellettem... Ez mind felbecsülhetetlen. Megszerettem, és inkább nem gondolok arra a napra, amikor visszamegy Jasmine-hoz.

A városban

Jay: Az órámra nézek, és tovább várom Laylát, Hassent és Samyát. Ma van az utolsó szabad éjszakánk, mielőtt holnap újra útra kelnénk. 

???: - "Hé ember!"

Jay: Megfordulok, és szemtől szembe találom magam egy sráccal, aki nem tűnik túl tiszta fejűnek.

Hátborozonagtó srác: - "Van tüzed?"

Jay: - "Bocs, nem dohányzom."

A fickó, aki cigarettát kér tőlem, teljesen elveszett...

Hátborozonagtó srác: - "Gyerünk, ember! Egy ezzel a stílussal rendelkező srác tuti, hogy dohányzik!"

Jay: Mit jelentsen az, hogy az én "stílusommal"? Nyilvánvalóan nem ismer fel. Nem veszi észre, hogy Jay vagyok. Talán a sötétségnek van köze hozzá, de félreteszem az egómat, és be kell vallanom, hogy nem vagyok elég híres ahhoz, hogy egyáltalán felismerjen. Aztán megragad a pólómnál és maga felé húz. Az alkoholtól átitatott bűzös lehelete határozottan megerősíti ittas állapotát. Már épp reagálok, amikor látom, hogy egy kéz megragadja a karját. Egy kis kéz, amit ezer közül felismernék...

Lyla: - "Hé te! Nem tudod mit jelent a személyes tér fogalma?"

Jay: Franciául beszél hozzá, mintha egyetlen szót is megértene a figyelmeztetéséből.

Lyla: - "Azonnal engedd el! Tűnj innen!"

Jay: - "Lyla... Nem kellene belekeveredned ebbe..." 

Hátborozonagtó srác: - "Ki a franc vagy te? Húzz innen, ribanc!" 

Jay: Felemelem a kezem, hogy lehúzzam magamról a karját és elhúzódjak, de a karja elenged, és látom, hogy az arca eltorzul a fájdalomtól. Lyla karzárral fegyverezte le a támadómat. Az ő nagy különlegessége... 

- "Lyla! Engedd el!" 

Hassen: - "Jézus! Lyla!!! Mit csinálsz?"

Jay: Hassen és Samya rohan felénk. Lyla elengedi a srácot, aki tántorog. 

Lyla: - "Ne merészelj inzultálni! Hagyj minket békén! Tűnj innen!"

Jay: A karját dörzsöli, meglepődve, hogy így ellökték, motyogva és üres kézzel távozik, még elveszettebb, mint korábbanban.

Hassen: - "Mi a... mi folyik itt?"

Samya: - "Lyla éppen megmentette a sztárt a szorult helyzetből!"

Jay: Hassen felvillanyozódik és nevetésben tör ki. 

Hassen: - "Hahaha! Komolyan? Tényleg azt hittem, hogy te az a fajta srác vagy, aki tudja, hogyan kell megvédeni magát..."

Jay:

- "Általábam... az vagyok... de..."

- "Én is azt hittem... de nyilván... nem."

Lyla: - "Túl nyugodt voltál vele! Nem elég gyors!"

Samya: - "Hahaha! Te igazi fenegyerek vagy, Layla... Hassen azt mondta nekem, hogy szereted megtorolni a rosszat... de nem tudtam, hogy ennyire..."

Jay: - "Hát igen... határon túli meggondolatlanság..."

Lyla: - "Izé! Ez csak egy karkulcs volt..."

Jay: Érzek egy jelenlétet magam mögött.

Marcus: - "..."

Jay: - "Wooooow! Marcus! Megijesztettél!"

Marcus: - "Bocsánat, uram. Úgy látom túl későn értem ide..."

Jay: Marcus idegesnek és bosszúsnak tűnik. 

Lyla: - "..."

Jay: Lefogadom, hogy nagyon ideges, amiért az egyik ember, akit meg kell védenie, feldúlt.

Marcus: - "Nem láttam, hogy elhagyja az épületet... Mire megtaláltalak... Én... nem teljesítettem kötelességemet..."

Jay: - "Ne aggódj, Marcus... Minden rendben..."

Csak remélem, hogy az eset után ő és apa nem fogják feltámasztani azt a gondolatot, hogy mindig mellettem kell lennie. Tisztában vagyok vele, hogy egy testőrnek nem a legpraktikusabb, ha „távolról” végzi a munkáját, de túl nagy szenvedés, ha állandóan ragasztóként tapad hozzám. Ezért cserébe beleegyeztem, hogy önvédelmi órákat veszek.

- "Mindazzal, amit megtanítottál, ki tudtam volna szabadítani magam a szorításából, semmi gond! ... ... Mármint... mielőtt a fiatal hölgy belekeveredett volna..."

Marcus: - "Miss Lyla, ez nagyon kockázatos volt... Nem kellett volna..."

Jay: Akár a falnak is beszélhetne. Lyla  külön specialitása, hogy gondolkodás nélkül beleveti magát a zűrzavarba...  A nagy bemutatója is ezt bizonyítja nekünk. Próbálom megnyugtatni Marcust, de Lyla ott helyben megállít. Nyilvánvalóan nem akar vigasztaló szavakat hallani, amikor belülről marcangolja magát. Ismerve a szigorúságát, az hogy tíz másodperc késéssel érkezett, amikor incidens történt, elképzelhetetlen, megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan.

Marcus: - "Visszamegyek a helyemre, uram. Érezze jól magát a barátaival."

Jay: És olyan gyorsan elment, mint ahogy jött. Szembe fordulok Lylával, és készen állok arra, hogy ismét leszidjam. Látom magam másfél évvel ezelőtt, amikor szuperhőst játszott Enzóval és a bandájával. Többé-kevésbé ugyanaz a forgatókönyv. Feltartja a kezét, mintha meg akarna állítani.

Lyla: - "Oké! Oké! Tudom mit fogsz mondani, ne fáraszd magad!"

Jay: - "Lyla..."

Lyla: - "Nem tehetek róla! Főleg, ha valaki zaklatja azokat, akiket szeretek!"

Jay: - "Amíg össze nem futsz valakivel, aki erősebb..."

- "Túl veszélyes! Tartózkodnod kellett volna."

- "Ráadásul... egyedül is boldogulok!"

- "Legalábbis botrány nélkül meg tudtam volna oldani."

Jay: Összefonja a karját, duzzog. 

Lyla: - "És akkor? Azt akarod mondani, hogy semmit sem akarsz kezdeni a sajnálatommal? És abba kell hagynom a lebzselést körülötted?"

Jay: Hassen és Samya meglepetten néznek egymásra. A beszélgetés már-már vitának hangzik... Egy érv különösen, mégpedig az első, ami a középiskolában volt, amikor még alig ismertem.

- "Ez övön aluli... Nem tisztességes emlékeztetni arra a fájdalmas epizódra... főleg, hogy már akkor bocsánatot kértem a kemény szavaimért." 

Hassen: - "Micsoda? Ezt mondtad neki?"

Lyla: - "Igen! Szó szerint csomagolni küldött!"

Samya: - "Ó... ember... Amikor úgy érzik, hogy megsértették a férfiasságukat..."

Jay: - "Mi a .... Nem! Ez egyáltalán nem erről szól! ..."

Samya: - "Egyikőtök sem szokott hozzá, hogy egy hercegnő megmentse..."

Jay: ... Ha belegondolok... Még mindig szívesebben lennék az, aki megmenti a bajba jutott barátnőmet, mint fordítva... A klisék kemények. 

- "Hát igen... Mindegy, menjünk és élvezzük az utolsó esténket!"

Hassen: - "Igen!"

Samya: - "Belegondolni, hogy hamarosan túl leszünk az utolsó fellépésünkön..."

Jay: - "Egy biztos... Nehezen tűnik fel, hogy a végéhez közeledik!"

Lyla: - "Dettó! Ennek ellenére alig várom, hogy visszamehessek és visszatérjek a kis otthonom-édes-otthonomba."

Jay: - "..."

Nem tudom megállni, hogy ne érezzek egy csöpp szomorúságot... Itt szerettem volna elérni, hogy ez az idő Lylával a lehető leghosszabb ideig tartson, és erre ő... siet vissza. Nagyon ki vagyok akadva.

Samya: - "Nagyon fogtok hiányozni..."

Hassen: - "Olyanok voltunk, mint egy nagy család..."

Jay: Mindenki nosztalgiázik. 

Lyla: - "Hé! Még nincs vége! Még mindig vissza van egy város! És emellett... még mindig itt van a ma este, hogy igazán élvezzük!"

Samya: - "Igen!!!" 

Jay: A csapat többi tagja is csatlakozott hozzánk, és mindannyian élveztük az utolsó együtt töltött pillanatokat.

Samya: Lyla és Jay visszamennek a szállodába, őket követik néhányan a csapatból, én pedig kint maradok még egy kicsit Hassennel. 

Hassen: - "Nem tudom, te hogy vagy vele... de nekem úgy hangzik, mintha vita készülődne..."

Samya: Sóhajtok...

- "Ez elszomorít, de valószínűleg igazad van..."

Mike: - "Ki fog vitatkozni?"

Samya: Az unokatesóm és én megriadunk. Nem hallottuk jönni. 

Jeff: - "Azt hiszem Jay-ről és Lylaról beszélnek..."

Mike: - "Lefogadom!"

Samya: - "Véletlenül sem... mi..."

 

- Gondolj valamire, amit mondhatsz.

- Ne mondj semmit.

Mélyebbre ásom magam... A két kíváncsi srác felém hajol, tudatában annak, hogy titkolok valamit.

Hassen: - "Ez csak... bonyolult..."

Jeff és Mike: - "Woooow!"

Samya: Izgatottak. Készen áll a szaftos pletykák megszerzésére. A szívem dobogni kezd a halántékomban... Mit fog nekik mondani Hassen...?

Hassen: - "Jayt megzavarta egy részeg fickó, aki fel sem ismerte, és..."

Jeff és Mike: - "Ééééés?"

Hassen: - "És amikor odaértünk Lylával, ő volt az, aki kezelte a helyzetet... és vitatkoztak, mert Jay azt mondta neki, hogy veszélyes. Lyla a fenegyerek... rosszul kezelte."

Jeff és Mike: - 'Whoahaha!"

Samya: Szótlanul állok... ez most elmondta nekik az igazat... és nem is hangzik úgy, mintha egy pár vitája lenne. 

Mike: - "Egy biztos, nem úgy tűnik, hogy az a lány bármitől félne..."

Jeff: - "Aha... Szar ügy, hogy van barátja... az a srác, Henri!"

Hassen: - "Ja... az biztos..."

Samya: Betekintés az unokatestvérembe... Tudja, mit beszél. Annak ellenére, hogy lemondott Lyláról, még mindig szereti.

Mike: - "Jay mindenesetre úgy várja a sorban, mintha éhezne!"

Jeff: - "Hahahaha!"

Samya: A csapat többi tagja is csatlakozik hozzánk, és mindannyian azt kezdik el találgatni, hogy főnökünk milyen érzéseket érez a menedzser asszisztense iránt. 

Cedric: - "Mármint... komolyan... Az a benyomásom, hogy mi nem is létezünk, amikor megjelenik!"

Jeff: - "Teljesen... Olyan nagyon igényes, és hirtelen Lyla belép a szobába, én pedig megcsinálhatnám a Macarenát a koreográfiánk helyett, Jay észre sem venné a különbséget!"

Samya: Mindenkiből kitör a nevetés, amint Hassen és én aggódó pillantást vetünk egymásra. Több tucatszor hallottuk már ezt a fajta megjegyzést... de minél közelebb kerülök Lylához és Jayhez, annál jobban félek tőlük. Hassen már próbálta figyelmeztetni a hozzáállására... Biztos tett néhány erőfeszítést... de... lényegében ez semmit sem változott.

Mike: - "Ti mit gondoltok? Sosem halljuk a véleményeteket a témában..."

Samya: Megrémülök, de hamar rájövök, hogy nem hozzánk beszél, hanem Laurishoz és Stephane-hoz, a két technikushoz. Kényelmetlenül néznek egymásra... 

Lauris: - "Er... Nem láttam őket eleget ahhoz, hogy bármit is észrevegyek... Jay nem sokat beszél velünk... Hahaha..."

Stephane: - "Igen... ez igaz... itt is... Mindig a kulisszák mögött vagyunk, szóval csak elhaladunk mellette, ha a másik irányba megy... Nem úgy, mint ti..."

Samya: Úgy tűnik, összerezzennek, még kényelmetlenebbül. 

Lauris: - "Emlékezz, Lyla akkoriban nem Antoine-nak dolgozott..."

Stephane: - "Jó! Ez igaz!"

Mike: - "Ó igen... Értem..."  

Samya: Stephane és Lauris megnyugodtak... megkönnyebbültek. De ehelyett úgy tűnik, többet tudnak, mint amennyit el akarnak mondani. Főleg, amikor Mike felhozta a tavalyi turnét, azt hittem, hogy a két technikus felmorzsolódik a helyszínen. Tuti történt valami, aminek tanúi voltak, és nem szabad elmondani... Biztos vagyok benne! Megpróbálok visszaemlékezni azoknak a koncerteknek a csúcspontjaira... Emlékszem arra a dalra, amitől az egész közönség szeme könnybe lábadt... "Hét nap"... Most már nyilvánvaló, hogy van kapcsolat, Lyla miatt lehetett. Mindenesetre úgy tűnik, tartják a szájukat, ahogy kell. Meg kell mondanom, Antoine-ról az a hír járja, hogy kompromisszummentes, ami a szerződéseket illeti... Senki sem merné felbosszantani. Imádkozom, hogy a barátaim ne szenvedjék el a következményeit, ha ezt a titkot felfedik... Amikor látom, hogy Jay mennyi energiát fektet a titok megőrzésébe... ez azt jelenti, hogy a tétnek nagynak kell lennie. 

Mike: - "Mindegy... megfordítjuk! Győztünk!"

Samya: Mindenki követi Mike-ot a szállodába. Hassen és én most tényleg egyedül vagyunk.

Hassen: - "Micsoda egy zűrzavar..."

Samya: - "Aha..."

Hassen: - "Emlékszem, tavaly... amikor azt mondta nekem, hogy Henrivel ez "bonyolult"... nagyon messze voltam attól, hogy elképzeljem ezt az egészet... Mindig olyan lányokba kell beleszeretnem, akik nem nekem valók..."

Samya: - "Ó... Ne mondd ezt, Hassen... Összetöröd a szívem..."

Hassen: - "Bocsi... Mégis... ismerd be, hogy fantasztikus..." 

Samya: - "Tudom... Mindig is fantasztikusnak tartottam... De tovább kell lépned..."

Hassen: - "Tudom... Ne aggódj... Már túl vagyok rajta..."

Samya: - "Biztos vagy benne...?"

Hassen: - "... Remélem! Hahaha!"

Samya: Na igen... Félig szomorúan mosolyog rám.

Hassen: - "Ne aggódj miattam... A végén találok valakit, aki megfelel nekem... Ha készen állok! De végre rájöttem, hogy Lyla nem nekem való."

Samya: - "Így van..."

Barátságosan megbököm a csípőmmel, és visszanyeri a mosolyát.

Hassen: - "Mindenesetre jobban örülök, hogy itt lehetek... kedves unokatestvéremmel. Olyan vagy, mint egy nővér!"

Samya: Oldalra billenti a fejét, hogy a vállamon nyugodjon.

Hassen: - "Kösz, hogy itt vagy..."

Samya: Így maradunk... egy darabig.

A hotelszobában

Jay: Az éjszakai kirándulás nagyon jó volt, szinte mindenki ott volt... de...

Lyla: - "Henri... jól vagy?"

Jay: ... de számomra olyan, mintha a keserűség érzése hosszúra nyúlna. Még így is sikerült jól éreznem magam, de a gondolataim folyamatosan visszatértek a "támadómra" és arra, amit Lyla tett.

- "..."

Sóhajt.

Lyla: - "Még mindig engem hibáztatsz, amiért elfogtam azt a részeg fickót?"

Jay: - "..."

- "Lyla... Komolyan... Nagyon meggondolatlan volt tőled..."

- "Nekem úgy tűnik, ezt a beszélgetést már megejtettük."

Lyla: - "Henri... Tényleg meg kell tanulnod bízni bennem az ilyen dolgokban..."

Jay: - "De hogy? Mondd meg hogy, Lyla?"

A reakcióm meglepte őt. A haragom még engem is meglep.Nem veszi észre a kockázatokat, és mindent olyan könnyedén vesz. Attól, hogy olyan komolytalan, kiverem a biztosítékot.

Lyla: - "Nyugodj le, Henri..."

Jay: - "Nem, Lyla! Soha nem gondolod át a dolgokat!" 

Lyla: - "Hé! Nincs értelme ilyen... durvának lenni!"

Jay: A kezembe fogom a fejem és járkálok a szobában.

Lyla: - "Persze átgondolom a dolgokat! Határozottan láttam, hogy nem jelent komoly veszélyt számomra... Tudom, hogyan kell értékelni a helyzeteket..."

Jay: - "Honnan sejtheted, hogy nem volt nála rejtett fegyver...? Honnan sejtheted, milyen erős lehet? Az, hogy részegnek tűnt, nem jelenti azt, hogy kevésbé volt veszélyes!"

Lyla: - "Miért csinálsz ebből ekkora ügyet? Nem történt velem semmi!"

Jay: - "Ezúttal nem! Hála égnek! De mi lesz legközelebb? A gondtalan hozzáállásodtól megfájdul a fejem... Azt hittem tavaly óta lenyugodtál... de egyértelműen nem ez a helyzet! Mikor fogsz észhez térni és abbahagyni az oroszlánbarlangba csukott szemmel való bejárást?"

Lyla: - "... Te... nem vagy az apám..."

Jay: - "Ez minden, amit hozzá tudsz fűzni?! Azt hittem, egy kicsit jobb lesz a visszavágásod! Mindenesetre még apád sem tud kezelni, leharapod a fejét! Teljesen tehetetlen az éretlen viselkedéseddel szemben! Sőt sajnálom is őt..."

Döbbenten tágra nyílik a szeme. Talán az apját nem kellett volna belekevernem...

Lyla: - "Nem hagyom, hogy így beszélj az apámról..."

Jay: Könnyek gyűlnek a szemébe. Az ajtó felé indul. 

- "Lyla... várj..."

- "Hova mész?"

Lyla: - Szívok egy kis friss levegőt! Ha lenyugodtál, beszélhetünk."

Jay: Elhagyja a szobát és egyedül maradok, mint egy igazi vesztes. Megdörzsölöm az arcom és az ágyára dőlök. Basszus... Nem kellett volna ilyen hangnemben beszélnem velem... De annyira dühös vagyok! Hallom a szívverésem, a halántékomban lüktetve olyan hevesen forr a vérem. Próbálok megnyugodni és összeszedni a gondolataimat. Tisztában vagyok vele, hogy túl messzire mentem... Nem kellett volna belekevernem az apját a vitánkba... még kevésbé olyan kifejezésekkel. Nem kellett volna így beszélnem vele... Hiba nélkül, amikor hagyom, hogy a félelem úrrá legyen rajtam, mindent elrontok. Tényleg szánalmas vagyok... Muszáj beszélnünk... Szóval kimegyek a szobából, hogy megkeressem. 

A városban

Jay: Ebben az éjszakai időszakban a szálloda hallja üres. Lyla nincs ott... Amikor kilépek az épületből, nem messze a szállodától találom, körbe-körbe járkál. Az utcák kihaltak, úgy döntök, megkockáztatom, hogy csatlakozom hozzá, mivel nincs más a közelben. 

- "Lyla..."

Meglepődve, könnyes arccal megfordul. 

Lyla: - "Mi... Azért jöttél ide, hogy újra és újra engem hibáztass?"

Jay: - "Csak arról van szó, hogy... mérges vagyok..."

Próbálok nyugodtabb hangon beszélni.

Lyla: - "Kösz. Észrevettem! Nekem rontottál... így... figyelmeztetés nélkül! Megsértetted az érzéseimet...! Nem értem a hirtelen hangulatváltozásodat! Kérdéseket tettél fel, anélkül, hogy időt hagytál volna a válaszadásra... Az a benyomásom, hogy egyre inkább az orrom alá dörgölöd!"

Jay: - "Csak arról van szó... Nem érzem, hogy fogékony lennél, amikor figyelmeztetlek a lehetséges veszélyre..."

Lyla: - "Hogyan várod el tőlem, hogy fogékony legyek, amikor összetörsz azzal, hogy úgy így dühöngsz?"

Jay: - "..."

Lyla: - "Nehéz meghallgatni valakit ilyen körülmények között... különösen, ha az a valaki olyan aljas volt, mint te."

Jay: - "... Bocsánat..."

Lyla: - "Henri... mind elfáradtunk... Ez a turné... fantasztikus volt, de kimerítő. És nem kéne így belém veszned!"

Jay: - "Ez nem az..."

Lyla: - "Akkor mi?"

Jay: - "Félek Lyla! Halálra vagyok rémülve!"

Lyla: - "Várj... miért?"

Jay: Ismét a kezeim közé fogom a fejem.

- "Annyira... naív vagy... Mindig meg vagy győződve arról, hogy az emberek körülötted kedvesek, vagy hogy nem fognak nagyon bántani..."

Lyla: - "Micsoda? Ez nevetséges!"

Jay: 

- "Mindig túl gyorsan elragadtatod magad!"

- "A problémákat nem karkulccsal oldják meg..."

Lyla: - "Az érvelésednek semmi értelme... Érted ezt?"

Jay: Igaza van... 

Lyla: - "Nem mondtad el, hogy mitől félsz..."

Jay: Kezeimet a vállára teszem.

- "Lyla... Félek, hogy valami történni fog veled..."

Lyla: - "De... semmi nem fog történni..."

Jay: - "Ne vedd már ilyen könnyedén. Mondom, hogy megrémít, és egy kézlegyintéssel elsöpröd az ötletet. Megnyílok neked egyfajta rettegésről, amitől összeszorul a gyomrom."

Lyla: - "... ... Jól van... Oké... Bocsánat... Hallgatlak..."

Jay: Megfogom a kezét, és végre nyugodtabb vagyok. A haragom elmúlt, tudok majd beszélni vele, tudván, hogy végre úgy hallgat rám, ahogy én szeretném. 

- "Nem tudom, hogyan tudnám túltenni magam rajta, ha valami rossz történne veled... Annyira félek, hogy olyan őrült kockázatokat vállalsz, hogy észre sem veszed... Ez nagyon megütött, amikor azok a srácok elkezdtek zaklatni. Tudtad, hogy egyedül is meg tudtam volna oldani, de mégis belekeveredtél, nem tehetsz róla. Ez a te irányíthatatlan oldalad az, ami megijeszt... Nem számít, mi történik velem, amíg semmi nem történik veled..."

Lyla: - "Henri..."

Jay: - "Ettől őrülten aggódtam... Mert te vagy az életem egyik oldala, amit nem tudok irányítani. Erős vagy és független, szabad szellem. Attól tartok, rosszul méred fel a saját képességeid határait. Nem vagy legyőzhetetlen, Lyla. Tudom, hogy azt fogod mondani, hogy tisztában vagy ezzel, de engedd meg, hogy kételkedjek benne..."

Igyekszem az utolsó néhány szót a lehető leggyengédebben kimondani, hogy megértse, nem tartom bolondnak.

Lyla: - "..."

Jay: - "Ígérd meg, hogy egy kicsit jobban átgondolod, mielőtt harcba szállsz. Ez valóban hősies tőled, de szánhatsz időt a gondolkodásra, és kipróbálhatsz egy másik megközelítést, amely nem lenne olyan kockázatos. Ha valaki bántana..."

- "Nem akarlak elveszíteni..."

- "Túl fájdalmas lenne..."

Lyla: - "Henri..."

Jay: - "Sajnálom... talán birtoklónak hangozom... de nem hiszem, hogy tudom kezelni a szorongásaimat anélkül, hogy mesélnék róla."

Lyla: - "Értem..."

Jay: A kezébe veszi az arcom, és látom, hogy nagy szemei ​​ragyognak a sötétben.

Lyla: - "Megpróbálok óvatos lenni... hogy jobban átgondoljam a dolgokat a saját biztonságom érdekében. Nagy valószínűséggel igazad van... Teljesen megértem, hogy ez fontos neked. De meg kell tanulnod kezelni a szorongásaidat... Nem kérheted meg, hogy tegyem meg helyetted... Érted? Természetesen itt leszek, hogy segítsek, és meghallgassalak, de... nem irányíthatsz mindent."

Jay: - "Tudom... Köszönöm... és hogy meghallgattál. Sajnálom, hogy ilyen udvariatlan voltam... Nem tudtam uralkodni az érzelmeimen. Én is átgondolom a dolgokat, mielőtt megszólalok, hogy ne bántsalak ok nélkül, még akkor sem, ha a félelem szorításában vagyok. A félelem nem jó ok..."

Megfogom a kezeit, a szívemhez szorítom, miközben lehunyom a szemem, és megölelem. Mély levegőt veszek. 

- "Utálom, ha veszekszünk... rosszul vagyok tőle..."

Lyla: - "Én sem szeretem..."

Jay: A kezembe veszem csinos arcát, és gyengéd csókot nyomok az ajkára.

Lyla: - "Henri... Nem kéne kint maradnunk..."

Jay: - "Egy biztos, igazad van."

Elővigyázatosságból körülnézek, hátha látott minket valaki, de az utcák még mindig ugyanolyan kihaltak. Vissza bemegyünk. 

A hotelszobában

Lyla: A bőröndöm bepakolása közben elönt a nosztalgia a gondolattól, hogy elhagyom a szállodát. Soha nem maradtunk ilyen sokáig egy városban, és mondhatni, kötődtem a helyhez. Anya hív. 

- "Helló Alex!"

Alex: - "Hugi... voltál már ma online?"

Lyla: - "Er... még nem... miért? Megijesztesz..."

Alex: - "Ez szívás... Azt hiszem, van egy kép rólad Jay-el, és azon látható, hogy smaciztok..."

Lyla: - "MICSODAAAA?"

Alex: - "Sötét van kint, a kép gagyi és homályos, és nem vagy jól látható... de mivel ismerlek, én mondom, ezer mérföldről felismerhető!"

Lyla: A fülem és a vállam közé ékelem a telefonomat, és bekapcsolom a laptopomat. 

- "Gyerünk... siess..."

Türelmetlen leszek, ahogy az asztalom fokozatosan megjelenik a képernyőn.

- "Melyik weboldalon van fent?"

Alex: - "... ... Mit gondolsz?"

Lyla: Megnyitom a böngészőt, és beírom a 'Voili Voilou'-t.