HS2 - 5. fejezet

 

5. fejezet

Sheran

Lylaék nappalija

Albert: - "Minden rendben, drágám? Nagyon elveszettnek tűnsz a gondolataidban és egy kicsit feldúltnak..."

Lyla: Hozzám sem nyúltam a tányéramhoz. Nos, megkaptam a krumplipürét...

- "Igen... minden rendben, apa... Ne aggódj..."

Alex: - "Azóta  ilyen, amióta megmutattam neki a fényképet, amin Sheran Jay-hez dörgölőzik! Hahaha!"

Lyla: Megborzongok, fáj a szívem.

Albert: - "Ki?"

Caroline: - "Azt hiszem zenei hírességekről beszél..."

Lyla: Alex rám néz, meggondolja magát és nem nevet tovább. 

Alex: - "Hé... nem gondoltam komolyan... Tényleg ez zavar téged?"

Lyla: Próbálok mosolyt erőltetni magamra, de ez olyan, mintha az kérdeznék valakitől, aki próbál nem sírni, hogy 'Jól vagy?'

Caroline: - "Alex, hagyd abba..."

Lyla: - "Én... Csak fáj a hasam..."

Ez nem hazugság. A gyomrom teljesen csomóban van. Újra felelevenítem a képet a fejemben... Látom azt az abszolút mennyei, tehetséges, világhírű nő képét, aki boldogan öleli át azt a férfit, akit szeretek. Befejezzük az étkezést. Sikerül egy kicsit ellazulnom, és nem gondolok tovább a fotóra. Hát... többé kevésbé. Mondjuk sikerült előcsalnom egy mosolyt.

Alex: - "Na, hugi, hazavigyelek?"

Lyla: - "Igen! Köszi!"

Megölelem a szüleimet és elindulok. 

Lylaék háza előtt

Alex: - "Nos. El fogod mondani nekem mi a helyzet Jay-jel."

Lyla: - "Tessék?"

Próbálom elrejteni a döbbenetem. 

- "Mi... miről beszélsz?!"

Alex: - "Nem játszd a hülyét nekem!"

Lyla: Dühös...

Alex: - "Látom milyen arcot vágsz minden alkalommal, amikor mutatok egy képet róla Sherannal!"

Lyla: Zavartan félre nézek. 

- "Nem tudom miről beszélsz..."

- "Nem kedvelem Sherant!"

Alex: - "Lyla, nem tudod hogyan kell hazudni. Nézz magadra, teljesen kényelmetlenül érzed magad és a sírás határán vagy! Mi a baj?!"

Lyla: - "..."

Alex: - "Szélsőséges intézkedéseket fogok alkalmazni..."

Lyla: Előveszi a telefonját, keres valamit.

Alex az arcomba tolja a képet Sheranról Jay karjaiban, és a szívem újra elszorul.

Alex: - "Jézus, Lyla!"

Lyla: Ragaszkodik hozzá, kényszerít, hogy nézzem meg a fényképet. 

Alex: - "Mi folyik itt? Mi folyik itt?"

Lyla: Megráz. 

- "ELÉG! Ne legyél agresszív!!! Megijesztesz, ha így viselkedsz..."

Ellágyul az arca. Nem értem mi történik, de a karjaiba von és magához szorít. 

Alex: - "Sajnálom... Sajnálom... Bocsáss meg..."

Lyla: Mind könny, amit eddig visszatarttottam, utat tör... Kiengedem minden haragomat, a féltékenységet, ami hetek óta rág. Clementine, a rajongók és most... Sheran. A bátyám még szorosabban ölel magához. 

Alex: - "Rendben lesz... rendben lesz... Itt vagyok... Sajnálom, hogy olyan dühös voltam... De mondhatom, hogy valami nagyon nincs rendben... hogy nem vagy túl jól... Utálom, hogy tehetetlennek érzem magam... Tudom, hogy titkolsz előlem dolgokat... hogy nem fogsz beszélni róla... ez megőrjít... Nem tudom mit csináljak..."

Lyla: - "Alex..."

Alex: - "Bocsi... Vártam, amíg beszélni akarsz róla..."

Lyla: A mellkasára hajtottam a fejem. 

- "Egy kis időre van szükségem..."

- "Alex... Ez semmi komoly... Ne aggódj..."

(Ha a másik lehetőséget választod)

Alex: - "Tudom... Tudod... Csak mindig mindent elmondtál nekem..."

Lyla: - "Nem szabad így aggódnod. Ez az én gondom... Nem tudom, hogyan kezeljem Henri életének minden aspektusát... Mindezeket a csodálatos nőket, akik vonzódnak hozzá..."

Alex: - "Még mindig ez zavar...? Lyla... már mondtam neked..."

Lyla: - "Tudom... Tudom... Nevetséges vagyok... de nem tudok túllépni rajta..."

Már csak az felidegesített, hogy láttam a csinos Clementine-t körülötte keringeni... De most... több ezer lányról beszélünk... akik sikítoznak, sírnak, amikor meglátják őt... és ő mindezzel játszik... És főleg egy olyan csodálatos sztárról is beszélünk, aki még az olyan fickóknak is tetszik, mint a bátyám... Hogyan versenyezhetek ezzel...? Én, aki nem is tudom, mit akarok kezdeni az életemmel...

Alex: - "Nem tehetek mást érted, húgi... Rajtad múlik, hogy elfogadod-e a helyzetet... megérteni, felismerni, hogy amitől rettegsz, az csak a fejedben van..."

Lyla: - "Igen... Remélem..."

Alex: - "Tudom, hogy bízol mindenkiben, akivel találkozol. Bízz benne továbbra is..."

Lyla: - "Aha..."

Végül elenged. 

- "Köszi..."

Alex: - "Aha... Bocsánat újra, hogy agresszív voltam..."

Lyla: Bólintok. Tudom, hogy impulzív tud lenni, ha rólam van szó. Ez a kényelmetlen módja annak, hogy megvédjen és szeressen.

Lyla és Jasmine lakása

Lyla: A nappaliban vagyok, a házimat csinálom. Jasmine nem lesz itthon este, Clementtel randiznak. Henri egész éjjel zenél. Szóval egyedül vagyok. Be kell vallanom, hogy ez most jó nekem. Nem mintha Jázmin jelenléte nyomasztó lenne, távolról sem. Valójában nagyon kellemes és pihentető. De szükségem van egy kis egyedüllétre. Két nap alatt egy csomó cikk jelent meg arról a híres fotóról, amelyet Sheran posztolt közösségi oldalain. Az elméletek gyorsan terjednek... és mindenre tippelnek. Ötletek egy feltételezett romantikáról, együttműködésről vagy más típusú kapcsolatról. Nem tudtam beszélni róla Henrivel... Nem láttam őt, mióta tegnapelőtt a szüleimnél voltam. Rezeg a telefonom. 

- "Halló? Alex?"

Alex: - "Szia, hugi! Tudni szerettem volna hogy vagy..." 

Lyla: Ó! ... Aggódik miattam... 

- "Jól vagyok, Alex..."

- "Nagyszerűen!"

Alex: - "Biztos?"

Lyla: - "Igen. Esküszöm."

Alex: - "Ez azért van, mert tudtál vele beszélni erről?"

Lyla: - "... Nem... Még nem volt esélyem rá..."

Alex: - "Aha... Oké. Na... hagylak is."

Az öltözőben

Jay: - "Köszi, Charlotte!"

Charlotte: - "Ne aggódj, Jay! Ma este odatetted!"

Jay: Charlotte kimegy az öltözőmből. 

Antoine: - "Szép munka, fiam."

Jay: - "Kösz, apa!"

Végre kimerülten ledőlök a kanapéra. Csak most végeztem a zenéléssel és egész nap óráim voltak. Kiveszem a telefonomat a táskámból. Basszus! Három nemfogadott hívásom van Alex-től! ... Ez az első alkalom, hogy megpróbált elérni. Rémülten azonnal visszahívom. Az első dolog, ami eszembe jut, hogy valami történt Lyla-val. Gyorsan visszahív. 

Alex: - "Igen?"

Jay: - "Alex? Itt Henri! Láttam, hogy többször próbáltál hívni... Minden oké? Lyla rendben van?"

Alex: - "Aha... Nem tudom mondhatjuk e, hogy rendben van..."

Jay: Rémülten lefagyok. 

- "Micsoda? Mi történt?"

Alex: - "... Ne izgasd fel magad, 'jól' van, hát..."

Jay: A hangomban lévő kétségbeesés bizonyára megriasztotta. Próbálja lekicsinyelni a problémát, de még mindig nem vagyok megnyugodva.

- "Mondd el, Alex!"

- "Magamat fogom ismételni... mi történt, a fenébe is?!" 

Alex: - "Mikor láttad utoljára a húgomat?"

Jay: - "Hogy érted? Te sem láttad? Mi a ..."

Alex: - "Hé! Nyugodj le! Beszéltem vele telefonon korábban! Ne pánikolj már így, feszültté teszel..."

Jay: - "Hát akkor nem kerülgesd a forró kását, és mondd el, mi történik."

Alex: - "Mindjárt odaérek. De először válaszolj a kérdésemre."

Jay: Elgondolkodok. 

- "Én... Múlt héten láttam őt... ez az."

Alex: - "Nem volt nektek egy... 'fontos' megbeszélésetek?"

Jay: - "Nem tudok róla."

Alex: - "Rendben. Azt hiszem a húgom komolyan féltékeny. Amennyire megértem, rengeteg csaj kering körülötted, és úgy tűnik, nagyon élvezed! Nem igazán értem mellesleg... de hé... nem ez a gond."

Jay: - "... Ezt mondta neked?"

Alex: - "... Talán nem ezekkel a szavakkal. De érted."

Jay: Visszagondolok a helyzetre Clementine-nel... Idegesnek tűnt emiatt. Annyira, hogy Clement felhívott. Ezúttal Alexen a sor. Ezúttal mit hagytam ki...

- "Ó nem..."

Alex: - "Ah! Úgy tűnik visszatért a memóriád!"

Jay: Sheran...

- Én tényleg a bunkók királya vagyok.

- Kezdem felfogni. 

(Ha a másik lehetőséget választod)

Furcsa, hogy hagytam ezt az egészet elmúlni anélkül, hogy különösebb figyelmet fordítottam volna rá. Ez nem én vagyok. Jelenleg mindenhol ez a híres fotó látható... Persze, hogy ráakadt... Teljesen le vagyok sújtva most... nem is gondoltam rá... naívan azt mondtam magamnak, hogy Lyla megoldja a dolgokat. Természetesen ez így is van... de... azt is tudom, hogy ez felzaklathatja. 

- "..."

Alex: - "Valami olyanba keveredek bele, ami nem az én dolgom, de szerintem beszélj vele erről... Nem hiszem, hogy ennyire elrontottad volna... Te túlságosan 'szőke herceg' vagy ehhez... főleg azóta, ami a nyár elején történt, amikor elrontottad vele a dolgokat."

Jay: - "..."

Alex: - "Beszéltem vele telefonon korábban. Azt mondta jól van. Erős akar lenni és nem akarja, hogy aggódjanak érte. Nem akarja beismerni, hogy zöld a féltékenységtől."

Jay: - "Értem... Kösz, Alex..."

Alex: - "Aha... Hát csak okosan!" 

Jay: - "Úgy lesz..."

Alex: - "Nem szeretem őt így látni..."

Jay: Nagyon feldúltnak tűnik a húga gyötrődése miatt. Basszus... Van még valaki, aki annyira vak, mint én?

Alex: - "Na... elengedlek... Vigyázz a dolgokra!"

Jay: - "..."

Nem volt időm válaszolni mielőtt letette. Nyugtalanul nézem a telefonomat... 

Lyla és Jasmine lakása

Henri: Becsengetek Lyla-hoz, tudom, hogy még nem alszik, látom kiszűrődni a fényt a nappaliból. Ajtót nyit. 

Lyla: - "Ó!"

Henri: 

- "Szia..."

- "Szabad...?"

(Ha a másik lehetőséget választod.)

Lyla: - "Szia..."

Henri: Kicsit elakadok, ő is. A fejemmel intek, hogy megkérdezzem, bemehetek-e.

Lyla: - "Igen... Persze..."

Henri: Meglepődött, hogy lát. Főleg, mert nem szóltam neki, hogy jövök... Bemegyek és csókkal köszöntöm. Indultam, amint Alex letette. Figyelembe véve a hangnemét és a haragját, azt gondoltam egy percet sem kellene tovább várom.

- "Hogy vagy...?"

Sóhajt.

Lyla: - "Alex felhívott?"

Henri: Zavartan bólintok. Jelzi, hogy kövessem és leül a kanapéra. Én is így teszek. 

- "Az a kép... Sherannal..."

Megmerevedik. Megfogom a kezét, miközben rám emelei szomorú szemeit. 

Lyla: - "Ó... Henri... Tudom... Bocsánat... Nem kellene... Tudom... Ez a munkád... és aztán... de... nem kellene... de..."

Henri: Átölelem. Egy pillanatra abbahagyja a beszédet és végre levegőt vesz. Mintha visszatartotta volna a levegőt. 

- "Jogod van, Lyla... Jogod van ahhoz, hogy ne érezd jól magad emiatt... Gondoskodnom kellett volna rólad... Vigyáznom kellett volna a szívedre..."

Visszahúzódom és a mellkaséra teszem a kezem. Érzem a zaklatott szívverését a tenyerem alatt. Szégyenlősen mosolyog és az ujjaimat simogatja a kis kezével. 

Lyla: - "Nem hittem volna, hogy ennyire gyenge vagyok..."

Henri: - "De nem vagy az!!! Én voltam idióta! Gondolnom kellett volna rá!"

- "Túlságosan magamra és a munkámra koncentráltam."

- "Te mindig erős vagy nekem!"

Lyla: - "Ő... olyan gyönyörű... és olyan tehetséges... Minden srác vele akar lenni... és..."

Henri: - "Nem. Én nem. Én csak téged szeretlek. Csak veled akarok lenni. Te vagy az egyetlen, aki mellett élőnek érzem magam..."

A kezeimbe fogom az arcát.

- "Szeretlek... Szeretlek, Lyla... Ebben soha ne kételkedj... Ígérd meg... Mert... a karrieremmel... Mindig fennáll annak a veszélye, hogy sok ilyen helyzetben lefényképeznek, vagy akár le is filmeznek... Erősnek kell lenned... Ne essen a féltékenység fájdalmábaa, Én nem rég engedtem neki... ezt te is tudod."

Szörnyű érzés töltötte el a gyomromat, még mindig olyan kényelmetlen, hogy felhozzam a határozatlanságom, a féltékenységem és a hidegségem ezen időszakát, ami szenvedést okozott neki.

- "Káros... mérgező. Saját magam legrosszabb változata voltam, amikor elvakultam ettől az érzéstől."

Gondosan figyel engem, mintha a szememben keresne valamit. 

Tudom... tudom, hogy nehéz... Tudom, hogy velem lenni egyáltalán nem sétagalopp... De ígérem, hogy még óvatosabb leszek... Hogy ott leszek melletted..."

Lyla: - "Henri..."

Henri: Most ő fogja a kezébe az arcomat.

Lyla: - "Nyugodj meg..."

Henri: Észre sem vettem, de pánikszerűen kiegyenesedve ültem a kanapén.

Lyla: - "Igazad van, ez nem egyszerű nekem... Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szenvedek..."

Henri: A szívem kihagy egy ütemet. Utálom azt hallani, hogy megint miattam szenved. 

- "Ez elviselhetetlen számomra..."

- "Talán jobb, ha hazudsz nekem..."

Elnézek, és belehalok a zavarba.

Lyla: - "Henri... Nézz rám..."

Henri: - "Nem is kéne ezt tennem... én... megint arra kényszerítelek, hogy szenvedj... ez nem fair... Utálom az ilyen jellegű helyzeteket..."

Lyla: - "Ne kínozd magad..."

Henri: - "..."

Lyla: - "Az alatt a hét nap alatt, júliusban, valóban szakítottam időt arra, hogy átgondoljam mindezt, ezt a helyzetet. Hogy tudom e kezelni, vagy sem. Tudtam, hogy nehéz lesz... de szeretlek... Nem tehetek semmi mást, de szeretlek, Henri... Szóval... ez igaz... Biztosan újra kihívásokkal kell szembenéznem... De ez része annak, hogy veled vagyok... és én elfogadom."

Henri: - "Nem akarom, hogy áldozatot hozz..."

Lyla: - "Én nem áldozatról beszéltem. És a boldogságom nem a te kezeidben nyugszik. Csak annyi, hogy egy embert szeretni azt jelenti, hogy szeretni kell mindazokat, ami ő. A legjobbat és a legrosszabbat. Ez nem mindig egyszerű, de ez is a szerelem része."

Henri: - "Mással minden sokkal könnyebb lehet..."

Lyla: - "Tudom. De mások engem nem érdekelnek. Számomra nem lenne természetes. Sokkal nagyobb szenvedés lenne elhagyni téged valami 'könnyebbért'. Érted?"

Henri: Csendben bólintok. Mindennek ellenére mosolygok.

Lyla: Így szeretlek...

Henri: - "Aha..."

Lyla: - "Azt hiszem, vannak rosszabb dolgok is az életben, mint ha egy mega dögös szupersztár a pasim..."

Henri: - "Hahaha! Igen... ... Lyla..."

- "Igazad van... Mindig vannak rosszabb dolgok az életben."

- "Ígérd meg, hogy a jövőben nem fogod mindezt magadban tartani..."

- "Hívást kapni a bátyádtól vagy Clementtől, akik tudatják velem, hogy nem vagy rendben... Ez túl sok nekem. Rendben?"

Bólint. 

- "Megértem, hogy ez nem egyszerű... de kemények maradunk és nem rejtünk el semmit egymás elől. Te mondtad azt, hogy 'Nincs több titok!'"

Lyla: - "Igen!"

Henri: Felé hajolok és megcsókolom az ajkait. Szorosan magamhoz ölelem, hogy soha ne mehessen el... Imádom ezt a nőt...

Lyla szobája

Kinyitom a szemem és hirtelen eszembe jut, hogy nem otthon aludtamaz éjjel, hanem Lylanál. Ő békésen alszik mellettem. Azt kívánom bár minden reggelem ehhez hasonló lenne... Fény árad a szobába, és a lény, akit a világon a legjobban szeretek, mellettem alszik. Elhúzok néhány hajszálat az arcától, hogy jobban lássam, vigyázva, hogy ne ébresszem fel. Lyla megmozdul és én lefagyok. Fú, nem kelt fel. Nézem, ahogy alszik, annyira nyugodt. Alvás közben is mosolyog. Nézem őt, csodálom őt... Annyi szépség, annyi tisztaság... Néhány perc nézelődés után felkelek. Hamarosan eljön az ideje, hogy iskolába menjen. Felöltözök és a konyhába megyek. 

A nappaliban

Henri: Jasmine is biztosan alszik. A nappali üres.

- Kényelmesen elhelyezkedek a kanapén egy könyvvel, várva, hogy mindenki felébredjen.

- Dolgozni kezdek, hogy reggelit készítsek kedvesemnek.

Dúdolok, miközben kedvenceit egy tálra rakom, pirított bagettel, amit vajjal kenek meg, eperlekvár kíséretében. Egy pillanat múlva a telefonomra pillantok. Nem lep meg, hogy egy üzenetet látok apától munkaügyben és Alextől is jött egy üzenet.

Alex💬: - "Na? Hogy van?"

Henri: Válaszolok. 

💬 - "Jó reggelt, Alex. Azonnal elmentem Lylahoz, hogy meglátogassam őt, és mindent megbeszélhessünk. Köszönöm az értékes segítséget. Szép napot. Henri."

Gyorsan megkapom a válaszát. Nem tudtam, hogy ilyen koránkelő.

Alex💬: - "Király. Az jó."

Henri: Lylat igazán jó emberek veszik körbe. A barátai legalább annyira törődnek vele, mint a családja. Megnyugodtam, mert tudom, hogy erős és stabil alapja van az életéhez. Attól tartok, hogy a szerelmünk önmagában nem elég ahhoz, hogy kompenzálja életem minden bonyolultságát és mindazt, ami ebből adódik. Végre befejezem a reggeli tálat, elhagyom a konyhát.

Lyla szobája

Henri: A tálat az ágyra teszem, ahol Lyla még mindig alszik ökölbe szorított kézzel. Mellé ülök az ágy szélére és finoman megsimogatom az arcát.

- "Lyla...? Ébredj... Ideje felkelni csipkerózsika..."

Lyla: - "Hmmmm..."

Henri: Kiejti a legédesebb panaszt. Lehajolok és arcon csókolom. 

- "A reggeli tálalva, szépségem..."

Lyla: - "Reggelit csináltál nekem...?"

Henri: - "Természetesen."

Másodszor is megcsókolom. 

Lyla: - "Hozzám jössz...?"

Henri: - "Hahaha!"

- "Ezt majd később meglátjuk!"

- "Ez problémás lesz!"

Felül, én pedig a térdére teszem a tálat.

Lyla: - "Mmmm! Még pirított bagetteeeet is csináltál nekem! Egy része a tiéd, igaz? Mert én nem tudom mindet megenni!"

Henri: - "Segíthetek, ha szeretnéd!"

Lyla: - "Köszi!"

Henri: Nézem, ahogy felragyog az arca, amint beleharap a pirítósba. Belül megismétlem a kívánságomat... 

A suli előtt

Lyla: Henri elhozott kocsival. Integetve köszönök el tőle. 

Jessica: - "Na... Látom, hogy valakitől semmit sem tagadnak meg, és nagyon vigyáznak rá... Büszke vagyok rád, Lyla!"

Lyla: Nagyon jól indul a napom...

- "Jó reggelt, Jessica... Mit tehetek érted ezen a szép napon?"

Jessica: - "Az igaz, hogy nagyon aranyos lett a csávód... Jól átalakítottad! Bravó!"

Lyla: - "Egyáltalán nem tettem semmit, Jessica."

Jessica: - "Akkor részt vett az egyik átalakító műsorban? Hahaha!"

Lyla: - "Nem. Nem változott annyit."

Jessica: - "Aha..."

Lyla: - "Mit akarsz?"

Jessica: - "Biztos vagy benne, hogy hűséges?"

Lyla: - "Mi van?"

A körmeit nézi. 

Jessica: - "Hát csak... a béna szemüvege és a stréber gyerek hajstílusa nélkül... Nem mondanék nemet..."

Lyla: Nyíltan provokál és arra vár, hogy elveszítsem a hidegvéremet. De nem dőlök be.

- "A közelébe se menj."

- "Bármikor próbálkozhatsz..."

- "Nekem úgy tűnik, hogy amikor legutóbb próbálkoztál, elég látványosan megbuktál."

Meghökken.

- "Bár... ha megint nevetségessé akarod tenni magad... hajrá, és élvezd!"

Jessica: - "Én... az első alkalommal... Csak provokálni akartam..."

Lyla: - "Figyelj, Jessica, csinálj, amit akarsz. Henri is azt teszi, amit akar."

Jessica: - "Te... tényleg nem vagy féltékeny?!"

Lyla: A kérdése majdnem őszinte. 

- "Kényszerítem magam, hogy ne legyek. Általános szabályként nem vagyok féltékeny."

Úgy tűnik, őszintén érdeklődik.

Jessica: - "Ez azt jelenti, hogy néha azért az vagy?"

Lyla: Őszintén bólintok. 

- "Ez elég új nekem, de, ahogy láthatod, ő egy jóképű férfi."

Álmodom, vagy tényleg egy valódi beszélgetést folytatok Jessicával?

Jessica: - "Aha... Az ízlésedtől függ... A nagy Lyla, akinek ugyanazok a hibái, mint a puszta halandóknak... Ha tuttam volna...!"

Lyla: Összerándulok a nyelvtani hibáján, és visszafogom magam, hogy ne emlékeztessem rá, hogy azt mondjuk: 'ha csak tudtam volna... és nem 'ha csak tuttam volna'...

- "Hát. Rengeteg hibám van! Amiket nem hanyagoltál el a szememre vetni számos alkalommal."

Jessica: - "Tegyük fel, hogy nem értem, mit látnak benned a srácok... Még akkor is, ha jobb vagy az átlagnál."

Lyla: - "Hahaha! Hűha! Álmodom, vagy most kaptam egy 'bókot' tőled?"

Jessica: - "Lehetséges... de ne izgasd fel magad túlzottan." 

Lyla: - "Hahaha! Jól van... ideje órára menni."

- "Viszlát később, Jessica!"

- "Jó volt beszélgetni veled, Jessica..."

Döbbenten néz rám, miközben finoman rámosolyogok. Jessica kényelmetlenül elfordul. 

Jessica: - "Aha... amint mondtam, ne izagsd fel magad túlzottan."

Lyla: Ezekkel a szavakkal távozott. Tovább mosolygok. 

A suliban

Malicia: - "Nos, nagyon vidámnak tűnsz ma! Mi mosolyogtatott meg így?"

Lyla: - "Jessica."

Amelie: - "Most mit csinált?"

Lyla: - "Semmit. Éppen ezért."

Malicia: - "Hahaha! Hiányolod?"

Lyla: - "Hahaha! Soha az életben! De... majdnem volt egy 'normális' beszélgetésünk. Őrület! Hát... Most is megragadta az alkalmat, hogy belecsússzon a szokásos apró szúrásokba, de azok elég finomak voltak."

Malicia: - "Hmm... Érzem, hogy egy szép barátság üti fel a fejét... Amelie! Veszéééélyben vagyunk!"

Lyla: - "Hahaha! Természetesen nem! Őszintén hiszem, hogy soha nem leszünk barátok. De... ha nem csesztetne minden alkalommal, amikor összefutunk, az már nagy lépés lenne az emberiség számára!"

Amelie: - "Ne ess kétségbe..."

Lyla: - "Optimista vagyok!"

Malicia: - "Mint mindig! Ami engem illet, én nem kedvelem és nem hiszem, hogy valaha is kedvelni fogom. Lyla, csak te gondolod át az olyan emberekről alkotott ítéletedet, akik bántottak téged."

Lyla: A szememet forgatom. Igaz, hogy nem tartok haragot... egyszerűen nem tudom megtenni.

Malicia: - "Nagyon régóta nem jártam ebbe a gimnáziumba, de az a kevés, amit láttam ebből a ribiből, egy életre elfordított tőle!"

Lyla:

- "Egy kicsit messzire mész..."

- "Te nem hiszed, hogy az emberek változhatnak...?"

Malicia: - "Hmm... Ennyire nem érdekel, ha őszinte akarok lenni."

Lyla: - "Hahaha! Na akkor nézz magadra! Szerencsére én vagyok az egyik barátod!"

Malicia: - "Aha! Máskülönben... Vigyázz!"

Lyla: Mindhárman nevettünk. A látómezőmben, néhány méterre Malicia mögött... megjelenik Tiffany. Három lány hangosan nevet és úgy tűnik a barátnőm rossz formában van. Félénken a kötekedőkre mosolyog, akik gúnyt űznek belőle, nem tudom miért. Otthagyom Maliciat és Amelie-t és Tiffany felé sétálok. Látja, hogy elindulok felé és távolról diszkréten megrázza a fejét, nemet intve. Megállok léptemben. Tiffany egyértelműen elutasítja a segítségemet. Körbenézek és meglátom Gabrielt. Azt hiszem nem lep meg, hogy látom őt, tekintete a bajba jutott barátomra szegeződött. Láthatóan nagyon, nagyon zavart és kényelmetlen. Úgy tűnik, hogy az előtte játszódó jelenet nagyon felzaklatja. Elképesztő, hogy segíteni akar neki... Ú gy tűnik, meggátolja, hogy menjen és megmentse... Általános gyakorlat, hogy az ilyen események szemlélője marad... Néha "kockázatos" azok számára, akik beleártják magukba. Több okból is. Ezenkívül biztos vagyok benne, hogy ami tőle nem messze történik, az emlékezteti őt magára... Mivel tavaly ő volt az és a barátai, aki gúnyt űztek belőle ezek helyett a lányok helyett. Jesszusom... mi történhetett benne, hogy ilyen változást hozzon létre? 

- Továbbra is nézem Tiffany-t. Még ha nem is keveredhetek bele, nem tehetek róla, hogy figyelemmel kísérem a történéseket.

- Mindenesetre lassan közeledek hozzá... Túlságosan aggódom.

A helyemről úgy tűnik, mintha valami olyasmit mondana nekik, ami nem tetszik nekik. Az egyikük végül erőszakosan meglöki Tiffany vállát, és mindhárman elmennek. A barátom sóhajt, és felnéz rám. Végre odamehetek hozzá. Séta közben diszkréten Gabrielre pillantok. Meglepődött, de megnyugodott, amikor látta, hogy képes volt leküzdeni ezeket a féleszűeket. Végre félre néz, amikor az egyik barátja hívja. 

- "Hé! Tiffany! Jól vagy?!"

Tiffany: - "Lyla! Igen... Köszi..."

Lyla: - "Miért... Miért nem akartad, hogy segítsek...?"

Sóhajt és rám mosolyog. 

Tiffany: - "Meg kell tanulnom, hogyan vigyázzak magamra mások segítsége nélkül, Lyla!"

Lyla: Kiegyenesedik ültében, ahogy hozzám beszél. 

Tiffany: - "Itt az ideje, hogy megvédjem magam... ... mint te."

Lyla: - "Ó!"

Elpirul és fészkelődik egy kicsit. 

Tiffany: - "Te vagy a példaképem... Olyan erős vagy... Mindenkivel kedves... Nem akarok többé áldozat lenni!"

Lyla: A szeme határozottsággal van tele. Melegen rámosolygok. 

- "Büszke vagyok rád... Ez igazán nagyszerű..."

Tiffany: - "Hee hee hee!!! Köszönöm!!! Ez nem mindig könnyű... de... dolgozom rajta!"

Lyla: Erősen a vállára teszem a kezem. 

- "Bravo!!! Mondd..."

Tiffany: - "Igen?"

Lyla:

- "Hogy mennek a dolgok Gabriellel?"

- "Gabriel nem vette le rólad a szemét."

Meghökken. 

Tiffany: - "Ó...! Hát... már nem zaklat többé... Most majdnem teljesen figyelmen kívül hagy. Még akkor is, azokban a ritka esetekben, amikor velem beszél, nagyon kedves velem. Kíváncsi vagyok, őszinte-e vagy sem..."

Lyla: - "Hmm..."

Az államat dörzsölöm. 

- "Azt hiszem..."

Tiffany: - "?! Azt hiszed, hogy?"

Lyla: Bólintok. 

- "Aha."

Nem merem elmondani neki, mire gondolok valójában... hogy valószínűleg érzelmeket táplál iránta.

A kávézóban

Henri: - "Tiffany lenyűgőz!"

Lyla: Most meséltem el Henrinek mi történt ma a suliban. Tudom, hogy nagyon kedveli Tiffanyt. 

Henri: - "Tényleg azt hiszed, hogy Gabriel ennyit változott...?"

Lyla:

- "Tudod, hogy az emberek fejlődhetnek, különösen akkor, ha tudatában vannak a hibáiknak."

- "Nem tudom... Tavaly elég éretlen volt..."

Henri: - "Ez igaz... igazad van... Szép, hogy ilyen példakép lehetsz neki..."

Lyla: - "Igen! Elég büszke vagyok, be kell vallanom!"

Henri: - "Hahaha! Én is... Büszke vagyok rád."

Lyla: Henri megfogja a kezem... és megcsókolja. Imádom, amikor ezt teszi... Szó szerint elolvadok. 

- "Ideje elkezdenem a műszakomat..."

Henri: - "Igen. Jó munkát..."

Lyla: Megcsókol. 

Henri: - "Szeretlek... Holnap találkozunk!"

A lányok lakása

Lyla: A karácsony gyorsan közeleg, már csak húsz nap. Tényleg komolyan el kéne gondolkodnom azon, mit fogok adni Henrinek. Pillanatnyilag nincs ötletem... De nem aggódok, tudom, hogy ki fogom találni. Szóval sütkérezem egy kicsit a kanapén. Még mindig van majdnem két órám mielőtt el kell indulnom dolgozni. Ezt a szabadidőt kihasználom a képregényeim olvasására. Rég volt időm magamra. Jelenleg az életem meglehetősen túlterhelt... Henri, a barátaim, a suli, a szüleim és a munkahelyem közt észre sem veszem, hogy telnek a napok.

Jasmine: - "Min gondolkodsz?"

Lyla: Jasmine a nappaliba jön, karnyújtásnyira tart egy ruhát.

Jasmine: - "A varratok nem tökéletesek... de hát... mindent megtettem!"

Lyla: - "Te csináltad?"

Jasmine: - "Igen, asszonyom!"

Lyla: Felülök. 

- "Azta! Ez csúúúúúcs!"

Jasmine: - "Víííí! Ez azt jelenti, hogy tetszik?"

Lyla: - "Abszolút!"

Felállok és megérintem az anyagot. 

- "Nem látom, hol van a gond a varrásnál..."

Sóhajt, csalódott magában. 

Jasmine: - "Aha... nézd... itt és itt... elszúrtad..."

Lyla:

- "Nem értek semmit... így én nem látok semmit..."

- "Hmm..."

(Ha a másik lehetőséget választod)

Lyla: Mutatok valamit a mandzsettán, és úgy teszek, mintha tudnám, miről beszélek, miközben a képzeletbeli bajuszommal és a nagyítóval játszom. Persze fogalmam sincs miről beszélek és nem is rejtem el. 

Jasmine: - "Hahaha!" 

Lyla: - "Tényleg tehetséges vagy..."

Jasmine: - "Köszi... Dolgozol délután?"

Lyla: - "Aha."

Jasmine: - "Minden rendben megy...? Nem túl nehéz?"

Lyla: - "Ó! Nem! Imádoooom! Néha vannak bosszantó vendégek... de Robert figyel rám!"

Jasmine: - "Hahaha!"

Lyla: A telefonom rezeg. 

- "Ó! Ez Henri!"

Jasmine rám kacsint és visszamegy a szobájába. 

- "Henri!!!"

Henri: - "Helló, szépségem. Szabad vagy ma este munka után, hogy randizhassunk?"

Lyla: - "Igen igen igen igen igen!!!"

Henri: - "Hahaha! Átmegyek és elhozlak."

Lyla: - "Alig várom!"

A városban

Lyla: Henri karján csüngve együtt sétálunk a belvárosban. Minden utca karácsonyi fényekkel van feldíszítve. 

- "Ez annyira szép!!! Minden évben, soha nem öregszik!"

Henri: - "Tényleg nagyon kellemes. Emlékszem, hogy a karácsonyi időszak nagyon fontos neked."

Lyla: - "Igen! Hihetetlenül! Imádok ajándékot adni! És kapni!"

Henri: - "Úgy érzem, nyomás nehezedik a vállamra... Úgy tűnik ezt nem cseszhetem el...!"

Lyla: - "Hahaha!"

- "Ne aggódj... Ami számít... az a szándék..."

- "Határozottan nem! Morci!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "Még ha igaz is, hogy ha tetszik, akkor többet jelent számomra..."

Henri: - "Hahaha! Erről beszélek! Nagy a nyomás!"

Lyla: Finoman megbökdösöm a vállát. Körém fonja a karját, miközben sétálunk és én még közelebb húzódom hozzá. Néhány pillanatra lehunyom a szemem, megbecsülöm ezt a pillanatot. 

Henri: - "... Tudod mit fogsz adni a bátyádnak idén?"

Lyla: - "A bátyámnak? Miért szeretnéd tudni?"

Henri: - "Uh... hát... Azt hittem, te az a típus vagy, aki olyan ajándékötleteket talál ki, amelyek nem mindennapi dolgok... Kíváncsi voltam... ez minden..."

Lyla: - "Nem gondolkodtam rajta. Úgy érzem, hogy most nincs elég időm mindenre."

Henri: - "Értem. Emlékszel mit adtál neki a korábbi években?"

Lyla: - "Hmm... Tavaly egy fejhallgatót adtam neki zenét hallgatni... Épp eltörte az övét... Nem volt valami eredeti, de örült neki."

Henri: - "És... azelőtt?"

Lyla: - "Ó! Akkor kicsit jobban csináltam!"

Henri: - "Hogy érted?"

Lyla: - "Mondd... úgy tűnik nagyon kíváncsi vagy... mit próbálsz kitalálni?"

Felemeli maga előtt a kezét, mintha ártatlanságát bizonyítaná.

Henri: - "Umm... hát csak..."

Lyla:

- Megint bökdösöm őt.

- Szinte úgy tűnik, titkol előttem valamit.

- "Csak vicceleeek! Hee hee hee!!!"

Arcon csókolom. 

- "Tavaly megtaláltam a legelső használt videojátékunkat a bátyámnak. Az volt az évszázad ötlete... De..."

Henri: - "De?"

Lyla: - "De... nem rendeltem meg időben..."

Henri: - "Ó! Mit tettél?"

Lyla: - "Karácsony estéjén elmentem helyettesítő ajándékot keresni a belvárosba!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: Visszatérnek az emlékeim... és a titokzatos férfira gondolok. Henrire nézek. 

- "Hogy elmondjak mindent... Aznap találkoztam valakivel, aki segített. Ő adta az ötletet a csereajándékhoz. Szerencsére mellesleg!" 

Henri: - "Hmm... Ki volt az?"

Lyla: Sóhajtok. Próbálok emlékezni az idegenre karácsony estéjén, így válaszolhatok Henrinek.

- "Nem tudom... Még az arcát sem láttam..."

Elfordítom a tekintetemet, emlékezetem fokozatosan feltámasztja az idegennel elcserélt pillanat édes érzéseit. 

Henri: - "Úgy tűnik, valóban nyomot hagyott benned...?"

Lyla: - "Hmmm?"

Megrázom magam, hogy felébredjek az álmodozásból.

- "Ez igaz… Elismerem…"

- "Ha?! Neeem!"

- "Bizonyos módon mély benyomást tett rám..."

Henri: - "Ennyire?"

Lyla: - "Tényleg tudni akarod?"

Henri: - "Azt hiszem, ez már a múlt... Tehát ha érzelmeket tápláltál az illető iránt... nem zavarna... Tudom, hogy manapság már irántam érzel így."

Lyla: Rámosolygok és a vállán pihentetem a fejem. 

- "Henri... Igen... Szeretlek... Igaz, hogy sokáig gondoltam rá. Még túl sokáig."

Henri: - "Jelentős?"

Lyla: - "Őrültség, nem? Hónapokig gondolni valakire, akit alig láttam... Valójában rá kell jönnöm, hogy nem találkoztam vele, mióta találkoztam veled... ... Ez különös..."

Furcsa érzés támad a szívemben.

Henri: - "Talán nem annyira különös, mint hiszed..."

Lyla: Rám kacsint. 

- "Igaz, hogy az iskola kezdetétől fogva elutasítottál! Minden gondolatom körülötted forgott!"

Henri: - "Hahaha! Tudom... Bocsánat."

Lyla: - "Igen... Hát... ez már a múlt!"

Felemelem a fejem és a csillagokra nézek. Igen... a múltban. Nem tudok nem kíváncsi lenni, mi lett azzal az idegennel.

A játékboltban

Lyla: A lépéseink a videójáték boltba vezettek. Talán találok valami ajándékötletet Alexnek... vagy akár Henrinek is...

Yoann: - "Hé! Henri!"

Henri: - "Jó estét, Yoann!"

Yoann: - "De... de... Ő most a barátnőd, vagy nem, akkor? Tavaly nem úgy tűnt, mintha együtt lennétek... Azóta most látlak titeket először együtt a boltomban..."

Henri: - "Hahaha! Igen, Yoann... Most Lyla-val vagyok."

Yoann: - "Ahhh! Ezért lettél jóképű haveeeer!"

Henri: - "Hahaha! Talán... Meg kellett győződnöm arról, hogy az ő szintjén vagyok."

Yoann: - "Nyílvánvalóan! Lyla dögös..."

Lyla: - "Hmm... Itt vagyok, ha nem vettétek volna észre... Úgy beszéltek rólam, mintha láthatatlan lennék. Hahaha!"

Henri: - "De nem, természetesen nem vagy láthatatlan!"

Lyla: Magához szorít és megcsókolja a homlokom. 

- "Aha..."

Yoann: - "Na szerelmesek, miben segíthetek?"

Lyla: - "Azért jöttem, hogy felderítsek valamit a bátyámnak... Tudod, hogy van-e valami, amit szeretne... és nyilvánvalóan olyasmi, amit még nem vett meg magának?"

Yoann: - "Uh nem... Tudod, hogy a bátyád a tökéletes vásárló! Ami tetszik neki, azt meg is veszi. Nem gondolja túl!"

Lyla: - "Értem... Ez rajtam nem segít..."

Érzem, hogy valaki mögöttem elhagyja a boltot. 

Yoan: - "Viszlát később, Gab!"

Gabriel: - "Később!"

Lyla: Alig van időm megfordulni és látni Gabrielt.

- "Yoann, jól ismered őt?"

Yoann: - "Kit? Gabrielt?"

Lyla: Bólintok. 

Yoann: - "Aha. Bámulatos csávó. Még ha nem is volt ez mindig így..."

Lyla:

- "Hogy érted?"

- "Én nem nevezném őt 'bámulatos csávó'-nak..."

Yoann: - "Tavaly... elkezdett kellemetlenkedni, de aztán... manapság... minden jobb."

Lyla: - "Ó... többet is tudsz?"

Henri kérdőn néz rám, mert tudja, hogy detektív módba kapcsolok. Feltűnés mentesen megvonom a vállam. Kíváncsi vagyok. 

Yoann: - "Nem sokat! Csak azt tudom, hogy majdnem komoly bajba sodorta magát, egy kis lopott telefoncsempészetmiatt... Nem jelentették fel, pedig fel lehetett volna. Bízott bennem, és mintha dühös lett volna magára."

Lyla: - "Úgy érted, hogy azt mondod, hogy... ... ez a helyzet elgondolkodtatta és éretté tette?"

Yoann megvakarja az állát.

Yoann: - "Úgy tűnik, igen..."

Lyla: Henrire nézek, és a mosolyom olyan széles az arcomon, hogy szinte fáj. Azt hiszem az élet csodálatos ajándékot ad nekem itt. 

Henri kocsijában

Henri: - "Micsoda történet... Szóval végül neked köszönheted, hogy Gabriel ennyire megváltozott...?"

Lyla: - "Gondolod?"

Henri: - "Úgy tűnik, ez egy 'második esély' ereje."

Lyla: - "Hogy érted?"

Henri: - "Amikor az élet felajánl egy második esélyt és lehetőséget arra, hogy jobbá válj, ahelyett, hogy megbüntetnének... Nagyon erős tőle ez a megfontoltság."

Lyla: - "Igen... Ez igaz..."

- "Igazad van..."

- "Annyira büüüszkeee vagyok maaaagamraaa!!!"

- "Muuahhahahaha!"

Henri: - "Hahahaha!"

Henri szobájába

Henri: A szobámba siettem és az ágyamra dőltem. Kezemmel végigsimítok az arcomon, izgalom szorításában, ami meglep engem.

- "Hűha..."

Visszagondolok mindenre, amit Lyla megmondott a belvárosi sétánk során... Megerősítette a gyanúmat. Azta... Lyla a 'Lány a csuklyával'... Becsukom a szemem, és belevetem magam az emlékeimbe... majdnem két évvel ezelőttre... Látom magam, ahogy december 24-én a belvárosban barangolok, elfogott a szorongásom és a kérdések sokasága. Arra készültem, hogy elindulok ezen a turnén, amely megváltoztatja az életemet, és úgy döntök, hogy abbahagyom a középiskolát, azzal a kockázattal, hogy félreteszem irodalmi tanulmányaimat, valamint regényírói pályafutásomat. Ekkor ragadtam a viharban, a szakadó esőben. A kávézóban találtam menedéket. Egy csuklyás lánynak ugyanaz az ötlete támadt, mint nekem. Így találtuk magunkat kettesben, ő és én, a teljes sötétségben, mert áramszünet volt az egész környéken. Szóval sokáig beszélgettünk, az életünkről, a gondjainkról... Soha nem nyitottam ennyire valaki felé, ráadásul egy idegen felé. Nem láttam az arcát, nem tudtam, ki ő, és mégis az egész lényem, az egész testem reagált erre a személyre, erre a találkozásra. Abban az időben folyamatosan rá gondoltam, pedig Melanie-val voltam. Olyan módon érintette meg a szívemet, ami túl mutatott rajtam. Mintha tudtam volna, hogy még egyszer látni fogom őt... mert nagyon akartam.

- Ez tényleg lehetséges?

- Mintha most minden tiszta lenne.

(Ha a másik lehetőséget választod)

El kell ismernem ezt a valóságot, minden tény egybeesik. Már nincs helye kétségnek...

Valóban ilyen okos a sors? Magamban mosolygok... Mintha egész létezésünk egymás felé kalauzolt volna minket, hogy megéljük ezt a pontos pillanatot...

- "Lyla a 'Lány a csuklyával'."

Újra és újra elismétlem ezeket a szavakat... Azonban úgy tűnik, nem tudja, hogy én voltam. És ráadásul, abban a pillanatban Jay voltam a fekete kontaktlencséimmel, sapkában... Nem ismerhetett fel, ráadásul teljes és abszolút sötétség borult rám. Az ágyam szélén ülök. Egészen addig a pillanatig, amíg Henriként visszatértem az életébe. A mosolyom nem tűnik el az arcomról. Az arcomra teszem a kezem és visszagondolok az első csókunkra, az esőben, egy nappal karácsony előtt... Emlékszem arra a pillanatra, amikor lelkemben ott volt ez a vágy és ez a kívánság, hogy újra keresztezzem az utam ezzel a személlyel. Ma már... megosztjuk az életünket, az intimitásunkat, a boldogságunkat... Néhány héttel ezelőtt hallottam, ahogy az apja azt mondta neki: 'Csak a szíved ismeri az utat', és ez visszhangzott bennem. A lepel, amely a 'csuklyás lány' kilétét fedte, elkezdett felemelkedni. Pedig nem akartam elhinni... Hogy hihetném el? Túl szép volt... túl őrült... Amikor ma a karácsonyról beszéltünk, megnyílt a lehetőség, hogy többet megtudjak, és feltehettem azokat a kérdéseket, amelyek olyan régóta foglalkoztattak. A megfelelő lehetőségek nélkül, nem tudom, hogyan kérdezhettem volna meg Lylat, hogy ő-e az a lány, akivel két évvel ezelőtt találkoztam, anélkül, hogy bármilyen érzelmet felfedtem volna... Különben el kellett volna rejtenem előle, hogy lehet, hogy teljesen idegen iránt érzek, olyan érzéseket, amelyeket lehetetlennek tartottam, amíg nem találkoztam vele. Megemlíthetem ezt a forgatókönyvet, amely kissé 'szerelem első látásra' dolognak hangzik... Jelenleg elég törékeny, a körülöttem lévő összes lány története miatt, meg kell védenem annak a szívét, akit szeretek... ... és ne vegyítsük össze a közelmúlt fájdalmát egy régi szerelem első látásra mesével. Rájöttem, hogy számára nem okozott nehézséget, hogy elmondja az akkori érzéseit. 'Vicces' ez a különbség közte és köztem, ahogyan gondolkodunk vagy szemlélődünk... De ez többé nem kérdés. Nem... Könnyű szívvel értem meg végre ezeket az érzelmeket, gondolatokat, megérzéseket. A kérdés, amit felteszek magamnak most már csak az, hogy... Hogy mondjam el neki...? Hogy mondjam el neki, hogy már azelőtt találkoztunk, mielőtt összejöttünk volna? Lehetséges, hogy ez a kinyilatkoztatás annyi örömet és kiteljesedést fog okozni neki, mint nekem?

A lányok lakása

Henri: Napok teltek el azóta, hogy megtudtam, hogy Lyla volt a 'Lány a csuklyával'. Értékesen őriztem magamnak ezt a gyönyörű információt.

Lyla: - "Mindjárt ott leszek! Már majdnem kész vagyok!"

Henri: 

- "Meglepne..."

- "Ráérsz..."

(Ha a másik lehetőséget választod)

Jasmine: - "Ahh... Lyla... Csak te készíted elő a dolgaidat aznap..."

Lyla: - "Igeeen!!! Tudooom!"

Jasmine: - "Sajnállak, Henri... Számára nincs remény..."

Henri: - "Hahaha! Ne aggódj, Jasmine. Azt hiszem megszoktam..."

Jasmine: - "Igen..."

Henri: - "Örülök, hogy együtt tölthetjük a hétvégét anyánál..."

Jasmine: - "Megértem... Hogy halad az új albumod?"

Henri: - "Elég jól. A Sherannal közös duett felvételével megvárjuk, hogy véget érjenek az ünnepek. Valójában az ünnepek alatt egy külföldi műsoron és videón dolgozik. Az ütemterveink nem lesznek kompatibilisek a jövő év eleje előtt."

Jasmine: - "Ez fantasztikus! Alig várom!"

Henri: - "Én is! Tényleg nagyszerű művész."

Jasmine: - "Határozottan! A hangodat hallani egy duettben egy női hang mellett, annyira más lesz!"

Henri: - "Remélem, az eredmény egyenrangú szintre fog emelkedni."

Jasmine: - "Efelől nincs kétségem!"

Lyla: - "Minden oké! Meg van mindenem! Mehetünk, Henri!"

Henri: - "Gyerünk!"

Helene lakása

Helene: - "Fiam!"

Henri: Anya melegen üdvözöl és megölel pár pillanatig. 

- "Szia, anya."

Helene: - "Jó utatok volt?"

Henri: - "Igen. Alig volt valaki az úton."

Intek Lylanak, hogy lépjen elém, és menjen be anyám házába.

Helene: - "Lyla! Kedvesem!"

Henri: Most Lylat öleli meg. 

Helene: - "Annyira örülök, hogy látlak és velem maradsz."

Lyla: - "Én vagyok az, aki örül, Helene! Köszönöm, hogy meghívtál!"

Henri: Anya arcon csókolja. Érzékelem, hogy pozitív érzelmek hullámát érzi. 

Helene: - "Gyertek be, gyermekeim... Üljetek le, biztos kimerültek vagytok az utazástól."

Henri: - "Kösz."

Néhány órát utaztunk. Alig volt időnk letenni a táskáinkat a vendégszobába, és már ültünk is le enni. Anya nem egy nagy szakács... 

Lyla: - "Mmmm! Ez tényleg nagyon jó, Helene!"

Helene: - "Hahaha! Köszönöm, kedvesem! Sajnos nincsenek Antoine féle képességeim... nulla türelmem van a főzéshez. Egy csemegeáruházban sok kész ételt szedtem össze. Szeretném, ha jókat ennétek, amíg itt vagytok!"

Lyla: - "Hát... Bravó a csemegeárusnak! Mert minden nagyon ízletes!"

Helene: - "Hahaha! Örülök, hogy tetszik."

Henri: Anyám örömmel mosolyog rám. Több mint boldog... látom, hogy sugárzik. Szeretem ilyennek látni. 

A délutánunkat Párizs utcáin sétálva töltöttük, süteményeket és forró csokoládét kóstoltunk. Anya ezután egy gyönyörű étteremmel kedveskedett nekünk, ahol az este egy részét eltöltöttük. 

Lyla: - "Kösz megint, Helene! Az az étterem... egy abszolút csoda volt!"

Helene: - "Az a hely nagyon különleges nekem. Már nagyon régóta el akartam vinni oda a fiam. Annyira örülök, hogy mindketten élveztétek a kiruccanást."

Henri: Beszélgetése közben a zongora felé mozdul, amelyet ujjaival simogat.

Helene: - "Henri?"

Henri: Azonnal elfogadom a felkérést. Rámosolygok. Lylara nézek és rá is mosolygok, Megcsókolom a kezét, majd a kanapéhoz vezetem. Anélkül, hogy levenném róla a szemem, csatlakozom anyához és mellé ülök. A nagy zongora padon ülünk és játszani kezd. Beletelik egy másodpercbe, mire felismerem, mit játszik, és elkezdem kísérni. Mámorosan néz rám, majd a vállamra hajtja a fejét. A fejére hajtom a fejem és folytatjuk a szép négykezes dalt. Felül és megváltoztatja a kifejezést. Anya énekelni kezd. Felnézek a zongoráról és odanézek, hogy lássam Lyla reakcióját. Ragyog az arca. Már atl sugárzott, hogy láthat zongorázni anyámmal, de hallani énekelni őt olyan élmény, amelyet érdemes legalább egyszer megélni. Anyának rendkívüli hangja van. Soha nem akart karriert csinálni belőle, soha nem érezte kényelmesnek a közönség előtt való éneklést. Még ha nem is okoz gondot neki, hogy emberek százai előtt beszéljen. A munkája miatt... hozzá van szokva. Örömmel hallgatom, ahogy egy kicsit tovább énekel, mielőtt csatlakozom hozzá, amikor eljön a részem. Így együtt énekelünk, pont mint gyerekkoromban. Ez szinte egyfajta rutin volt. Manapság az ilyen pillanatok értékesek, és még jobban szeretem őket, mint korábban. Anya a fellegekben jár, hallani a hangján. Nagyon örül. Ami Lylat illeti, látom az érzelmeket az arcán, csillog a szeme. Összekulcsolja a kezét a szívén, és le tudom olvasni az ajkáról, ahogy azt mondja: 'Ez csodálatos...' Körülvesznek életem legfontosabb nõi, én pedig énekelek... mi többet kérhetnék még...? 

Helene: - "Lyla, kedvesem, gyere énekelj velünk!"

Henri:

- Ez kellemetlen lesz!

- Ah igen. Talán ez az a több, amit kérhetek!

Lyla: - "Uhh... Nem tudom Henri figyelmeztetett e, de a hangom katasztrofális!"

Henri: - "Hahaha!"

Anyámra pillantok. 

- "Ez igaz, Lyla nagyon rosszul énekel... de ennél bájosabbat még nem hallottam..."

Lyla: - "Ne tévesszen meg, Helene! Hazudik! Egyáltalán nem imádnivaló, egyáltalán!!!"

Helene: - "Hahaha! Gyerünk, gyere csatlakozz. A lényeg, hogy jól szórakozzunk mi hárman együtt."

Henri: A legbájosabb módon bólint, majd sóhajtva feláll. 

Lyla: - "Figyelmeztetlek... Folytatás csak saját felelősségedre!"

Henri: A zongorára támaszkodik, miközben ő és anya együtt kiválasztják a következő dalt. Anyám habozás nélkül eljátssza az első akkordokat. Csatlakozom hozzá, és elkezdünk énekelni. Végül fejemmel jelzem Lyla-nak, hogy rajta az éneklés sora. Nem meglepő módon ugyanolyan bótfülű, mint bármikor, amikor hallottam a hangját, és még rosszabb. De imádom hallgatni őt. Anya hirtelen megáll. 

Helene: - "Pfff... HAHAHA!"

Lyla: - "Ahhhh! Tudtam!!!"

Helene: - "Tényleg nagyon hamisan énekelsz..."

Henri: Anya a hasát fogja, és nem tehetek róla, de csatlakozom vad nevetéséhez. 

Lyla: - "Tagadhatatlan, Henri a te fiad! Pont úgy becsaptál, mint ő!"

Henri: Még durvábban nevetünk. Az este így folytatódik... Hárman együtt énekelünk anya fehér zongorája körül. 

Helene: - "Jó reggelt, drágám!"

Henri: - "Jó reggelt, anya."

Helene: - "Jól aludtál?"

Henri: - "Mint egy csecsemő. Lyla még alszik."

Helene: - "Remélem jól érezte magát tegnap este..."

Henri: 

- "Ó igen! Imádta. Nagyon kedvel téged."

- "Megkérdezheted közvetlenül tőle te magad..."

Helene: - "Ó... Drágám... Ha tudnád... Én is nagyon, nagyon kedvelem őt!"

Henri: - "Imádom, amikor ezt mondod..."

Helene: - "Már a legelején láttam a kapcsolatot kettőtök közt."

Henri: - "Hogy érted?"

Helene: - "Nem tudom, hogy magyarázzam el..."

Henri: - "..."

Helene: - "És mostanában igazán látom, mennyire boldog vagy, látom, hogy visszahoz az életbe. Látom a szemében az irántad érzett szerelmet... Egy anyának ez a legszebb ajándék."

Henri: - "Kösz, anya. Annyira szeretem őt..."

Helene: - "Tudom, drágám."

Henri: A világ legszebb mosolyával ajándékoz meg. 

- "..."

Helene: - "Mi a baj...?"

Henri: Mint mindig, anyau úgy olvas bennem, mint egy nyitott könyvben. Bátorít, hogy üljek le mellé a kanapéra. Megfogja a kezem. 

Helene: - "Az az érzésem, hogy van valami, amit el szeretnél mondani nekem.."

Henri: Bólintok. 

- "Anya... Ő az. Lyla a 'Lány a csuklyában'... a lány a karácsonyi vihar idején, két évvel ezelőtt."

Helene: - "Micsoda?! Biztos... biztos vagy benne?"

Henri:

- "Sosem lehetünk 100%-ig biztosak az életben."

- "A legkisebb kétségem sincs."

- "De ő nem tudja, hogy én voltam..."

Helene: - "Ó... Henri... Annyira boldog vagyok..."

Henri: Anyámat elfogják az érzelmek. 

Helene: - "Annyira meghatott az a személy abban az évben... és végül megtaláltad... és ő Lyla! Te jó ég... milyen gyönyörű történet!"

Henri: Megölel. Szóval kihasználtuk ezt a pillanatot kettesben, egy kicsit több, mint egy órát beszélgettünk, mire Lyla felkelt. Örülök, hogy a lány, akit szeretek, velünk van ma, élveztem, hogy a drága anyukám csak az enyém, akár egy rövid időre is. Hihetetlenül jól alakult a nap. Aztán eljött a pillanat, hogy eljött a pillanat, hogy anya megossza velünk a brilliáns ötletét. 

Helene: - "Lyla? Kedvesem... Tudom, hogy ez egy kissé közhelyes, de..."

Henri: - "Anya! Ne..."

Azonnal rájövök, hogy mit akar javasolni.

Helene: - "Hogy érzel azzal kapcsolatban, hogy megnézd Henri gyerekkori fotóalbumait...?"

Henri: Hát persze...

- "Anya..."

A szerelmem arca felragyog. Ez egy korai karácsony neki. 

Lyla: - "Ó igen, ó igen!!!"

Henri: Lyla tapsikol, szuper izgatott. Várakozás nélkül anya felkel és három óriási albummal tér vissza. Ah... Ezek elég zavarbaejtő képek rólam... A kanapéra ülnek, szinte egymáshoz tapadva és anya kinyitja az első albumot. 

Lyla: - "Óóóó! Henriiii! Annnnyira cuuukiiii voltál!!!"

Helene: - "Imádnivaló baba és gyerek volt... És olyan édes..."

Lyla: - "Óóóóó! Itt is... Henri..."

Henri: Odamegyek és lehajolok, hogy megnézzem a híres fotókat... Egy fényképet néznek rólam, ahol biztosan nem lehettem több mint egy éves, teljesen meztelenül, és nyilvánvalóan büszke vagyok arra, hogy a pelenkámat a kezemben tartom.

- "..."

Aztán lapoznak...

Lyla: - "Hee hee hee! Éz tényleg nagyon cuki!"

Henri: - "..."

- "Annyira aranyos voltam kisbaba koromban..."

- "Nem tudom, hogy ezt "aranyos"-nak nevezhetjük-e..."

Helene: - "Óóó... Kedvesem, ne kezdj el rosszkedvűen viselkedni!"

Henri: A kérdéses fotón egy bilin ülök pucéran, nyilvánvalóan, vörös az arcom az erőlködéstől, mert biztosan mindent beleadok, amim volt ebben a rendkívül megalázó pillanatban. Folytatják a tombolást a többi fotón. Minden ott van. A karneváltól kezdve, amikor anyukám múmiának öltöztetett rózsaszín vécépapírral, egészen addig, amíg tíz éves koromban először álltam színpadra az iskolai tehetségkutatón. 

Lyla: A kezemben még mindig Henri utolsó fotóalbumát tartom. Helene és én rengeteget nevettünk. A szerelmem tényleg egy fantasztikus kisfiú volt... Az anyukája nagyon büszke rá. Van benne valami... Még ha nem is Jay, hihetetlen ember... Talán nem vagyok túl elfogulatlan, ez igaz.

Helene: - "Köszönöm, hogy megosztottad ezt a pillanatot velem..."

Lyla: - "Tökéletesen imádtam!"

Helene: - "Hahaha!" 

Lyla: Nem tudok nem arra gondolni, hogy ha valaha gyerekünk lesz... Talán úgy fog kinézni, mint ez az imádnivaló kisgyerek, akit ezeken a képeken csodálhattam... Igeeen... hááát... Egy kicsit messzire mentem... Lassíts kicsi agy!

Henri: - "Kész? Befejeztétek a gúnyolásomat?"

Lyla: Úgy tesz, mintha duzzogna.

- "De annyira cuuukiii voltál!"

Henri: - "Aha... Nincs abban semmi "aranyos", hogy azt nézted, hogy kakilok bilibe..."

Lyla:

- "Hmm... Azt hiszem az volt az egyik kedvencem!"

- "Semmit sem értesz a cukisághoz!"

- "Milyen arcot vágtál már megint...?"

Leutánzom az erőltetett és imádnivaló kis arcát, összeszorítom az öklöm és remegek.

Henri: - "Ahhh!!!"

Lyla: - "Hahaha!"

Helene: - "Azt hiszem jól utánoz."

Lyla: - "Valójában van egy fotó, amelyet különösen nagyra értékeltem..."

Az albumba lapozok, amíg megtalálom a fotót, amiről beszélek. Henri közelebb jön hozzám és az album fölé hajol. 

Henri: - "Ah... igen... Ezt szeretem... Emlékszem, akkoriban azt mondtam, rocksztár akarok lenni..."

Helene: - "Hahaha! Ez igaz! Kivéve, hogy csak klasszikus zenét játszottál a csellóddal!"

Lyla: Szemem a kis Henri csillogó tekintetére szegeződött, aki legfeljebb hat éves lehetett... Egy teniszütőt tart a kezében, mintha gitár lenne. Ujjbegyemmel megsimogatom az édes fényképet, és elmosolyodom.

Lyla: Helene melegen megölelt minket.

Helene: - "Köszönöm, gyerekek... Igazán csodálatos hétvégém volt."

Henri: - "Nekünk is. Köszönjük. Mindent."

Helene: - "Találkozunk karácsonykor, drágám."

Henri: - "Igen!" 

Lyla: Elköszöntünk és elindultunk. Azzal az érzéssel távozom, hogy ismerem ezt a férfit, akit még jobban szeretek. Ezzel a kis extra dologgal...

Helene: Nézem, ahogy a fiam és az imádnivaló barátnője elmennek. Mindig összeszorul a szívem, amikor elmegy... Úgy érzem nem látom őt eleget... Szerettem azt az időt, amikor mindig együtt voltunk, ebben a nagy házban... mielőtt Antoine és én elváltunk. Ma büszkén nézem, ahogy kirepül, elnyeri a függetlenségét, pedig egy részem szerette volna örökre magam mellett tartani. Lyla tényleg olyan lány, akire szüksége van... Sikerül kihoznia belőle a legjobbat, és tudom, hogy a makacs fiam néha konokul a legrosszabbat mutatja, hogy megvédje magát. A Henri iránti szerelme olyan tiszta... Egy anya számára megnyugtató a tudat, hogy a gyermekét ilyen jó emberek veszik körül, és így szeretik. A jövő megmutatja nekünk, hogy mi vár rájuk, de szívem mélyén remélem, hogy kitartanak. Ráadásul... ő a híres 'Lány a csuklyával'... És tudom, mennyire nyugtalanította ez a két évvel ezelőtti találkozás... Hogyan játszhat velünk az élet! A tegnap megtekintett fotóalbumok még mindig a dohányzóasztalon vannak. Kinyitom az egyik albumot a fotónál, ahol Henri gitározik a teniszütővel... Ebben az időszakban valóban arról álmodozott, hogy rocksztár lesz... de nem akarta elengedni a csellóját, amit tisztelt. Csak később kezdett hinni benne, és énekelni kezdett... Eszembe jutnak Henri gyerekkorának emlékei...

Emlékezz

Gondolj valami másra

Visszaemlékezés

Tizenkét évvel korábban...

Helene lakása

Helene: - "Gyerünk fiam, ezzel megyünk?!"

Henri kétkedve néz a kottára...

Henri: - "Anya... énekelhetek valami mást?"

Helene: - "Ó! Hát persze. drágám! Mit akarsz énekelni?"

Henri: - "Azt választhatok, amit akarok?"

Helene: - "Miért ne választhatnál...?"

Henri: - "Nem tudom..."

Helene: Keze a háta mögött, nem mer a szemembe nézni.

- "Henri... Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz..."

Henri: - "Ez az, hogy... attól tartok, hogy nem fog tetszeni, amit énekelni akarok."

Helene: Mosolygok és ugratom. 

- "Azért mondod, mert pop és rock dalokat akarsz játszani és énekelni?"

Felemeli a fejét, meglepődve, hogy ilyen könnyen kitalálom a vágyait.

Henri: - "Honnan tudod?!"

Helene: - "MINDENT tudok! Én vagyok az anyád, ezt ne felejtsd el... Varázslatok vagyunk, mi anyák..."

Henri: - "Pfff... Hahaha! Ezt te találod ki!"

Helene: - "Nem viccelek! Valamint... az is igaz, hogy a zenédet a szobádban, maximális hangerővel hallva, némileg rájöttem az új zenei ízlésedre..."

Elpirul a következtetésem nyilvánvalósága láttán, és zavarban van, amiért nem voltam diszkrétebb.

- "Túlságosan kínzod magad drágám... Attól, hogy általában nagy klasszikusokat énekelünk, és én szeretem, nem jelenti azt, hogy neked is tetszenie kell, vagy az én ízlésemre kell korlátozódnod!"

Henri: - "De szeretem ezeket a régi dalokat énekelni veled!"

Helene: - "Hahaha! Tudom, édesem... Tudom!"

Leengedem a zongorám fedelét. 

- "Nos, mutasd meg egy kicsit, mit szeretnél játszani! Alig várom, hogy halljam!"

Látom, hogy habozik, ismét. Remélem, túlteszi magát ezen az állandó tétóvázó szokásán... mert ha így folytatja, csak kínozni fogja magát, ha idősebb lesz.

Henri: - "És ha nem fog tetszeni neked?"

Helene: - "Hmm... Hát... Azt hiszem, nem lesz más választásom, mint kint aludni... Nem látok más alternatívát!"

Henri: - "Hahaha! Akkor jobb, ha nem szúrom el!"

Helene: - "Határozottan nem! Gyerünk... mutasd...!"

Rákacsintok. Az egész arca felragyog, ahogy egy hatalmas mosolyt sugároz rám, minden foga látható, és berohan a szobájába. Hallom, hogy azonnal visszatér, vágtat, kezében egy teniszütővel.

Henri: - "Tadaaaa!"

Helene: - "Hahaha! Szóval teniszezni fogsz... hmm... nagyon érdekes..."

Henri: - "De neeeem! Ez a gitárom, anya!!! Nem értesz semmit a rockhoz!"  

Helene: - "Bocsánat, drágám!"

Nagyon büszke, hogy mutathat nekem valamit, amiről nem tudok sokat. Egy CD-vel a kezében odamegy a rádióhoz a nappaliban, és beteszi a lemezt, a távirányító a kezében. 

Henri: - "Kész vagy, anya? Mert... eldobod az agyad!"

Helene: Mély levegőt veszek, hogy megmutassam neki, csupa fül vagyok, és komolyan veszem a kis műsorát. Megnyomja a 'lejátszást' a távirányítón, majd gyorsan felugrik a kanapéra, 'gitárjával' pozicíóba helyezkedik. Megszólal a zene, főleg elektromos gitár és dob. A fiam leengedi az ütőjét, és a tökéletességig utánozza a rocksztárt a hangszerével. Egyértelmű, hogy szereti eljátszani ezt a szerepet, ami ellentéte félénk, ha nem szinte önfeledt személyiségének. A végső tökéletes gyermek. A szíve elégedettségével játszik. Természetesen ismerem a dalt, de hagytam, hogy elhiggye, hogy most hallom vele először. Hú... milyen messze voltam attól, hogy elképzeltem, tényleg így fogom újra felfedezni ezt a dalt... Mert a fiam, ez a kisfiú, akinek olyen halk hangja van, ilyan erőteljes hangon kezdi leénekelni az énekest. Magáévá teszi, az összes dallamot, az összes szöveget...

Ez a rock és... Henri keveréke... Nehéz megtalálni a pontos szavakat, hogy leírjam, mi történik a szemem előtt. Két lábbal leugrik a kanapéról, megszállva a zenéjétől és e pillanat eufóriájától, amit alkot. Ráadásul a dal angolul van... Meglehetősen meggyőző motyogással énekli a szöveget, és az illúzió tökéletes. Sokkal több effektussal játszik a hangjában... Mindent alkalmaz, amit tanítottam neki. Elkápráztat a fiam... Csak azért nem vagyok elfogulatlan, mert az utódomról van szó, vagy ez... valóban tehetséges? És belegondolni, hogy egész idő alatt visszatartotta... miközben erre készült. 

A lányok lakása

Lyla: Kimerült, de elégedett vagyok. Az este nagy részében autóztunk. Itthon vagyok, egy csomó csodálatos emlékkel. Helene egy igazán nagyszerű anya. Gyönyörű a kapcsolata a fiával. Annyira más a kapcsolatuk, mint Henrinek az apjával. Nagyon szerettem hallgatni, ahogy énekelnek a pazar zongora körül. Varázslatos volt... Nincsenek szavak az érzelmeim leírására. Anyám zöld lenne az irigységtől, mert nincs ilyen kapcsolata Alexszel. Hahaha! Nagyon jól kijön a bátyámmal, de igaz, ez nem ugyanaz. Soha nem lehetek elég hálás Helene-nak, amiért tanúja lehettem ennek. 

Jasmine bekapcsolja a tévét, és elkényelmesedünk a kanapén, a takaróink alatt, forró csokoládéval. 

Jasmine: - "Szóval ma este Henri bejelenti a duettjét Sherannal?"

Lyla: - "Igen. A pletykák mindenfelé terjedtel."

- "Fárasztó!"

- "Ideje rendbe tenni a dolgokat..."

Jasmien: - "Jól vagy?"

Lyla: Jasmine tudja, hogy egy kicsit nehéz dolgom van Sherannal. Még ha nincs is ellene semmi, rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban. Beindulnak a műsor főcímdalai, és megérkezik a műsorvezető a forgatásra! A véget nem érőnek tűnő nyitóhírek után (volt időm elkészíteni egy második forró csokit, felhívni Maliciát és Ameliet a közösen készülő házi feladat miatt, kifesteni a kéz-és lábujjkörmeimet és teljesen feszültté válni) végre behívják Jayt a stúdióba... ... és Sherant. Együtt sétálnak, mosolyogva, miközben integetnek és gesztikulálnak a közönségnek. Leülnek egymás mellé a kanapéra, szemben a műsorvezetővel.

Carl: - "Jay! Sheran! Üdvözlet! Annyira izgatott vagyok, hogy mindketten itt vagytok!"

Jay: - "Kösz, Carl, nekem is mindig öröm."

Sheran: - "Igeen! És micsoda fogadtatás!!! Köszönjüüüüük!!!"

Lyla: A közönség ismét vad tapssal reagál.

Carl: - "Nocsak, nocsak, nocsak... Biztos vagyok benne, hogy nem meglepő, mindkettőtöknek fel kell tennem egy égető kérdést! Ezt sokan szeretnénk tudni! Mondjátok... Mióta ismeritek egymást ennyire... intimen?!"

Sheran: - "Hahaha!"

Lyla: Jay és Sheran mosolyogva néznek egymásra. 

Sheran: - "Nos, Carl, kiderült, hogy Jay-nek és nekem nagy bejelentést kell tennünk..."

Carl: - "Ó! Alig várom, hogy halljam! Mondjatok el mindent... Ígérem nem szólok egy szót sem..."

Lyla: A közönség nevet.

Jay: - "Kiderült, hogy Sherannak és nekem van egy közös projektünk. Fel fogunk venni egy közös dalt!!!"

Carl: - "HŰHA! Ez fantasztikus hír!"

Lyla: Mindenki ujjongani kezd. 

Carl: - "Be kell vallanom, hogy sokan erre tippeltünk! Meséljetek még... Kinek volt ez a zseniális ötlete?"

Lyla: Sheran felemeli a kezét.

Sheran: - "Igazából én is nagy rajongója vagyok Jaynek... Így amikor néhány héttel ezelőtt először találkoztam vele, azonnal egyértelmű volt a kémia közöttünk!"

Lyla: Kezét Jay karjára teszi, miközben nevet és a szemébe néz.

- Felállok a kanapéról, megdöbbenve ettől a kis látványosságtól.

- Érzem, hogy feláll a szőr a karomon.

Jasmine felém fordul, láthatóan aggódva, de nem veszem le a szemem a televízióról.

Sheran: - "Ezért kezdeményeztem egy második találkozást, és akkor javasoltam, hogy csináljunk együtt egy dalt."

Jay: - "Be kell vallanom, hogy meglepődtem! Soha nem vettem még fel duettet. Biztos vagyok benne, hogy ezt Sherannal megcsinálni hatalmas élmény lesz!"

Carl: - "Nekünk is az lesz! Alig várjuk, hogy hallhassuk ezt a csodát!"

Sheran: - "Mi is, Carl! Alig várjuk... ugye, Jay?"

Lyla: Ezúttal Henri combjára teszi a kezét, és rábámul. Megáll a szívem. 

Jasmine: - "Lyla...?"

Carl: - "Miről fog szólni ez a hírhedt dal?"

Sheran: - "A szerelemről! Természetesen!"

Carl: - "Hahaha!"

Lyla: Sheran egyértelműen flörtöl... Bosszús vagyok, és ugyanakkor sajnálom is őt... Nem tudja, hogy a férfi, akit néz, már foglalt, és szerelmes. És emberek milliói nézik, amint megpróbálja meghódítani Jayt. Hihetetlen önbizalma van, hogy idáig eljut... A műsor néhány újabb hírrel ér véget, és kikapcsoljuk a tévét. Sóhajtok. 

Jasmine: - "Ez... érdekes volt..."

Lyla: - "Aha..."

Jasmine: - "Hogy érzed magad...?"

Lyla: - "Nem a legjobban..."

- "Egyetértesz velem, hogy nyíltan nyomul rá, igaz?"

- "Ez szívás! volt"

Jasmine: - "... Mondjuk ez aligha hagy teret kétségnek..." 

Lyla: Újra sóhajtok. 

Jasmine: - "Úgy tűnik, a rajongókat nagyon izgatja ez a duett."

Jasmine: - "Úgy tűnik... Ez tényleg egy brilliáns ötlet."

Jasmine: - "De amitől nem vagy elragadtatva..."

Lyla: - "Pontosan..."

A telefonom rezeg. Ránézek, Henri hív. 

Jasmine: - "Ő az?"

Lyla: Bólintok. Felállok és a szobámba megyek. 

Lyla szobája

Lyla: Végre felveszem.

- "Halló?"

Henri: - "Lyla?"

Lyla: - "Igen."

Henri: - "Gondolom láttad a műsort?"

Lyla: - "Igen... Jasmine-nel."

Henri: - "Sajnálom..."

Lyla: - "Ne aggódj... Nagyon világos voltál legutóbb, amikor erről beszéltünk."

Henri: - "Tudom... Sheran nagyon merész volt, és a kamerák előtt is."

Lyla: - "Igen... azt láttam..."

Hallom a telefonon keresztül, ahogy sóhajt. 

Henri: - "Épp az előbb beszéltem vele erről. Mondtam neki, hogy kerülnie kell az ilyen típusú viselkedést, mert ez hamis pletykákra ösztönöz."

Lyla: - "..."

- "Jól tetted!"

- "Hogyan reagált?"

(Ha a másik lehetőséget választod.)

Lyla: - "Túl messzire ment!"

Henri: - "..."

Lyla: Talán meg kellene hallgatnom mit mond, mielőtt elragadtatnám magam.

- "Hogyan fogadta ezt a visszajelzést?"

Henri: - "Könnyen vette a dolgot, mondván, hogy ez nem komoly, és mindenkivel így viselkedik. Kicsit még ragaszkodtam ahhoz, hogy nem akarom, hogy a rajongóimnak rossz elképzeléseik legyenek."

Lyla: - "És?"

Henri: - "És ennyi. Azt a benyomást keltette bennem, hogy megértette..."

Lyla: - "Aha..."

Henri: - "Nem tűnsz túl meggyőzőttnek...?"

Lyla: - "Uff... Nem igazán... Szerintem továbbra is így fog viselkedni..."

Henri: - "Tényleg?"

Lyla: - "Naív vagy!"

Henri: - "Bagoly mondja verébnek..."

Lyla: - "Hahaha! Csak mondom... Tényleg nem hiszem, hogy abbahagyná ezt a viselkedést..."

Henri sóhajt...

Henri: - "Remélem igen... Ez egy elég kényelmetlen helyzet nekem... és neked is... Nem árulhatom el, hogy a legszebb emberbe már szerelmes vagyok."

Lyla: Magamban mosolygok, mint egy hülye.

Henri: - "Nem kockáztathatom meg, hogy felfedje ezeket az információkat... Valóban meg kell őriznem a magánéletemet, és különösen téged."

Lyla: - "Értem..."

- "Túl kedves vagy..."

- "Örülök, hogy egyenes voltál vele."

Henri: - "Szükség volt rá... Nem akarom, hogy rossz ötleteket kapjon, vagy hogy ezt a képet tükrözze a közönségemben."

Lyla: - "Igen. Helyesen cselekedtél."

Henri: - "Nem akarom feleslegesen bántani. Sheran nagyon kedves ember, és nagyra értékelem... De megértem, hogy amikor egy ötlet van a fejében... nehéz megállítani!"

Lyla: - "Nem hibáztathatom ezért!"

Mindketten nevetünk, mert be kell vallanom, hogy benne és bennem van bizonyos közös vonás.

Henri: - "Itt kell, hogy hagyjalak, apa csak öt percet engedélyezett."

Lyla: - "Oké... Holnap találkozunk, Henri."

Henri: - "Szeretlek, holnap találkozunk."

Lyla: Letettem, aztán az ágyamra ültem. 

Jasmine: - "Lyla?"

Lyla: - "Bejöhetsz."

Jasmine leül mellém. 

Jasmine: - "Na?"

Lyla: Elmeséltem neki a telefonhívásomat.

Jasmine: - "Okos volt, hogy lecsillapította a helyzetet, mielőtt az kicsúszott volna a kezéből."

Lyla: - "Igen."

Jasmine: - "Bár nem tűnsz túl nyugodtnak."

Lyla: - "... Nagyon jól tudod, mire képes egy szerelmes nő... Nem hiszem, hogy elengedné ezt a helyzetet."

Jasmine: - "Gondolod, hogy szerelmes?"

Lyla: - "Azt hiszem, amit látok... és látom hogy néz rá."

A szemei felragyognak, amikor Jay-re néz... Abszolút nincs helye kétségnek. Ez a nő egészen biztosan szerelmes a férfiba, akit szeretek. És úgy tűnik, hogy ő az a fajta ember, akinek mindig sikerül elérnie, amit akar. Mert megadja magának az eszközöket, hogy eljusson, mert küzd érte, mert soha nem adja fel. Nagyon félek, hogy a tiltakozása ellenére sem fogja elengedni Jayt.

Jasmine: - "Mit tervezel?"

Lyla: - "Én? Semmit... Mit tehetnék? Azt tesz, amit akar... és Henri is. Nem rajtam múlik, hogy mindezt elintézzem... hanem rajta. És bíznom kell abban a férfiban, akit szeretek. Különben... mi értelme van?"

Jasmine: - "Amit mondasz, gyönyörű..."

Lyla:

- "Nem tudom, hogy 'szép' e... Ez egyszerűen logikus."

- "Ha te mondod..."

(Ha a másik lehetőséget választod.)

Másrészt tényleg nincs más választásom... Nincs kontrollom a helyzet felett, és nincs is rá szükségem.

Lyla: - "Csak azt gondolom, hogy ha Henri enged Sherannak, akkor a szerelmünk nem elég erős. Nem azt mondom, hogy valaki más karjába kell nyomnom, hanem azt, hogy nem tudom megállítani, bármi is történjen. Ha valami történni fog... mi haszna lenne, ha közbelépnék? Az eredmény ugyanaz lesz... Ez a véleményem... Még ha nem is vagyok elragadtatva tőle!"

Jasmine: - "Értem..."

Lyla: - "Hát... és te... Mi a helyzet Clementtel?"

Jasmine: - "Mostanában nem igazán volt alkalmunk találkozni. A múlt hétvégét az apjánál töltötte Valentinnal."

Lyla: - "Aha..."

Jasmine: - "De..."

Lyla: - "Deeeee????"

Hirtelen izgatottan ültem fel. A szemét forgatja. 

Jasmine: - "Döntést hoztam..."

Lyla: - "Milyet?"

Jasmine: - "Hát... én leszek a karácsonyi ajándéka..."

Lyla: - "Ó!!!"

Elpirul. 

Jasmine: - "Ez egy kicsit nem túl hatásvadász...?"

Lyla: - "Nem! Egyáltalán nem! Ismerve téged... Fogadok, hogy egy olyan 'ajándékot' hozol össze, amelyre élete végéig emlékezni fog!"

Jasmine: - "Hahaha! Remélem... Tudod... megérdemli... és én is! Világos volt, hogy nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Még ha beszéltünk is róla újra... A beszéd és a cselekvés közötti tér hatalmas szakadékot jelent számára."

Lyla: Sóhajtok. 

- "Talán nem olyan sokáig... igaz?"

- "Határozottan ez a benyomásom."

Jasmine: - "Így hát úgy döntöttem, hogy szarvánál fogom meg a bikát! Tudod, Lyla, annyira szeretem őt..."

Lyla: - "Tudom, barátnőm... ó igen, tudom... És ő is szeret téged..."

Boldogan mosolyog rám. 

Jasmine: - "Alig várom, hogy végre átélhessem ezt az élményt."

Lyla: - "Én is alig várom már..."

Jasmine: - "Köszi!"

Lyla: Megöleljük egymást. Clement élete legszebb ajándékát kapja! A karácsony gyorsan itt van, és még mindig nem tudom, mit vegyek az én Henrimnek. Mit adhatnék neki, amije még nincs? Olyan gazdag... Sóhajtök, ahogy az ágyamra dőlök. Ahh! Jól van, kislány... Mit szeret Henri jobban bárminél? Regények? Videójátékok? Képregények... Szuperhősök...? Zene... Én...? (Olyan szerény, Lyla...) De hé, mivel milliószor megismétli nekem, megfontolandó lehetőség! Hirtelen egy ötlet támad a fejemben. Nem... ez nevetséges... De... talán... Még ha vicces is... attól még ez egy 'kedves' ajándék...? Nem... nem, ez túl nevetséges... De... Ahhh! Az agyam oda-vissza pingpongozik az ötletek között, az 'ez nevetséges, ki fog nevetni téged', és a 'de nem, imádnivalónak fogja tartani, és teljesen meg fog tőle hatódni!' Akárhogy is, nincs meg a képességem, hogy megvalósítsam... vagy az anyagok a nevetséges ötletemhez. ... egy kicsi hang azt suttogja nekem... 'Antoine'... Ahhh! De ő is kinevet majd... Hogyan fog reagálni, ha megkérem, hogy segítsen felvenni egy kis dalt Henrinek...?

Clementék lakása

Clement: - "HAHAHA!"

Lyla: - "Te barom! Soha semmit nem kellett volna mondanom neked!!!"

Clement: - "HAHAHAHAHA!"

Lyla: Egy párnát vágok hozzá, amit elkerül, miközben tovább nevet. 

Clement: - "Tényleg komolyan gondolod?! Hahahaha!"

Lyla: Annyira sértőnek találom a reakcióját... Tényleg nem kellett volna erről beszélnem vele.  

Clement: - "Tisztában vagy vele, hogy neked van a legrosszabb hangod az univerzumban, igaz?"

Lyla: - "... Igen... tudom..."

Clement: - "Tudod, hogy teljesen le fogod mészárolni...?"

Lyla: - "Igen... tudom..."

Clement: - "Ráadásul komolyan akarod csinálni..."

Lyla: - "Természetesen! De nem mintha ki akarnám adni a nyilvánosságnak, rendben! Csak annyi, hogy... ő már két dalt is írt nekem..."

Clement: - "Talán azért, mert ez a MUNKÁJA."

Lyla: - "Aha... De arra gondoltam, hogy azt gondolhatja, hogy ez figyelmes dolog, hogy érdekel, amit csinál... Tudom, hogy nem tudok énekelni, de valami olyat szeretnék adni neki, amit nem lehet megvenni bárhol. Nem tudom, hogyan kell énekelni... Szóval tudom, hogy ez nem lesz rendkívüli... de lehet, hogy... megható?"

Clement: - "Aha..."

Lyla:

- "Nem tűnsz meggyőzöttnek..."

- "Nem segítesz!"

Clement: - "Meh... Beismerem... Szerintem ez nevetséges, igazad van... DE... Azt hiszem, a végén meg fogja hatni. Henri is egy kicsit lágy... szóval igen.."

Lyla: - "Bár attól tartok, hogy úgy fog reagálni, mint te."

Clement elkomolyodik. 

Clement: - "Az meglepne... A legrosszabb esetben nevetni fog, és azt gondolja, hogy ez borzasztóan aranyos. 

Lyla: - "Különben is... nincs más ötletem. És neked? Mit tervezel adni Jasmine-nek?"

Clement: - "Végül úgy döntöttem, hogy kézbe veszem a helyzetet."

Lyla: - "Hogy érted?"

Clement: - "Két éjszakát foglaltam, december 27-én és 28-án egy szuper fantasztikus szállodában, ami ami egy nadrág pénzbe kerül..."

Lyla: A szememet forgatom... 

- "Clement, azt úgy mondják, hogy 'egy kalap pénzbe kerül'...!"

Clement: - "... Aha... ha ez boldoggá tesz... Különben is! Csodálatos helyen foglaltam szobát, és azt tervezem, hogy végre... hát tudod..."

Lyla: Kényelmetlenül a hajába túr. 

- "Igen, igen, Clement. Értem."

Clement: - "Tudom, hogy készen áll... Ő mondta... és én is... Azóta nem igazán volt rá lehetőségünk... és ez az első alkalom... szóval..."

Lyla: - "Igen."

Mosolygok. Még jobban mosolygok belül arra gondolva, hogy mindkettejüknek ugyanaz az ötlete, vagy majdnem ugyanaz. Jasmine azt mondta, hogy a lakásban akarja 'odaadni neki az ajándékát'... azalatt a néhány nap alatt, amikor nem leszek ott. Kimondottan december 26-án. Tehát ez azt jelenti, hogy Clement először kapja meg az ajándékát. Még ha először nem is egy elbűvölő szállodában lesznek, ahogy elképzeli, szerintem Jasmine gyönyörű fészekké alakítja a lakást, és a meglepetés lenyűgöző lesz. Fura belegondolnom, hogy a barátiam megteszik ezt a lépést... A bejárati ajtó kinyílik és Valentin sétál be. 

Valentin: - "Lyla!"

Lyla: - "Szia, Valentin."

Valentin: - "Engem vártál...?"

Clement: - "Ne áltasd magad, vakarcs."

Valentin: - "Fogd be!"

Lyla: A nagy szerelem...

- "Na... Hazamegyek, és kettesben hagylak benneteket."

- "Ne veszekedjetek..."

Valentin: - "De ne! Ne menj!"

Clement: - "Te vagy az, aki elriasztod..."

Lyla: - "Clement... Ne legyél már gonosz. Nem, csak haza kell érnem, sok a dolgom. Csak átugrottam, hogy beszéljek Clementtel egy kicsit."

Valentin: - "Aha..."

Lyla: - "Na... akkor később!"

Megragadtam a cuccaim és elindultam. 

Lyla szobájában

Lyla: Ránézek a telefonomra és kifújom a levegőt. 

- "Jól van, találd meg a bátorságodat, Lyla."

Átnézem a névjehyzékem és telefonálok. Két csengés után felveszik. 

Antoine: - "Lyla?"

Lyla: - "Jó estét, Antoine! Zavarlak...?"

Antoine: - "Nem! Még mindig az irodában vagyok, papírmunkával betemetve... Unalmas... Szóval jókor hívtál, ez ad egy kis szünetet. Csupa fül vagyok."

Lyla: - "... Hát... Azt szerettem volna tudni, tudsz e segíteni nekem..."

Antoine: - "Bármiben, amit csak szeretnél!"

Lyla: - "Várj, mielőtt elfogadod, mert nem vagyok benne biztos, hogy tetszeni fog az ötlet..."

Felfedem neki az ajándékötletemet.

Antoine: - "Hmm..."

Lyla: Legalább... nem gúnyolódik velem. Vagy talán tudja, hogyan tartsa vissza.

Antoine: - "Azt hiszem imádni fogja. Szóval az ő egyik dalát szeretnéd feldolgozni?"

Lyla: - "Igen... Mert rosszul énekelni, az egy dolog, meg tudom csinálni, de zenét és dallamot komponálni... még ha rosszul is, az teljesen lehetetlennek tűnik számomra. Szükségem van rá, hogy segíts rögzíteni... és valahogy megszervezni az egészet... Mindaddig, amíg nem veszi el túl sok idődet."

Antoine: - "Nos, be kell vallanom, hogy ez még mindigigényel egy minimális munkát..."

Lyla:

- "Meglátom hátha tud még valaki segíteni..."

- "Ó... hát... felejtsd el... értem... azt hittem, könnyebb lesz ennél."

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "Igazán nem akarlak zavarni az ajándékötleteimmel..."

Antoine: - "Kizárt! Mindazzal, amit értem, értünk tettél... Ebben abszolút tudok neked segíteni! Még azt is mondhatom, hogy türelmetlen vagyok! Szerintem nagyon szórakoztató lesz összerakni. Henri mondta, hogy tényleg nem tudsz énekelni..."

Lyla: - "Látom, hogy a hírnevem megelőz..."

Antoine: - "Hahaha! De mindig hangsúlyozza, hogy ez abszolút elbűvölő."

Lyla: - "Ezért azt gondoltam, hogy megérted."

Anélkül, hogy meggyőzték volna. Azt hiszem, csak Henri hallja, amint ilyen rossz dallamban énekelek, és gondolja azt, hogy ez olyan 'bájos'.

Antoine: - "Figyelj, jövő héten lesz egy kis időm, kedd este."

Lyla: - "Ó!"

Antoine: - "Igen. Nincs semmi dolgom azon az estén, és Henrinek egymás után jön az önvédelmi- és a táncórája. A nap végéig senki sem fog zavarni minket, és ott lesz az este, hogy rögzítsük ezt a remekművet!"
Lyla: - "Ah! Azt hittem, hogy legalább te nem fogsz kinevetni emaitt!"

Antoine: - "Hahaha! Megpróbálok uralkodni magamon... Gondoskodok az egyeztetésekről és minden megoldódik!"

Lyla: - "Köszönöm, Antoine! Hihetetlen vagy!"

Antoine: - "Tudom! Én vagyok a legjobb!"

Lyla: - "Hahaha!"

- "Várlak a munkahelyeden! Bizonyítékot akarok!"

- "Ezért hívtalak fel téged!"

Antoine: - "Jól választod meg a személyzetet! Bravó! Apropó... Szeretnéd velünk tölteni a karácsonyt? Ott lesz Helene és Henri nagymamája. Ez egy szűk családi kör, de kezdesz mindenkit megismerni. Helene elmondta, mennyire örült, hogy meglátogattad. Nagyon kedvel téged, tudod..."

Lyla: - "Ó... Annyira hálás vagyok... Én is nagyon kedvelem őt..."

Antoine: - "Örülök, hogy ezt hallom. Miattatok... és a fiam miatt. Soha nem fogom tudni eléggé megköszönni mindazt, amit érte tettél."

Lyla: - "... Én..."

Antoine: - "És ez a dal, amit tervezel, mindezt bizonyítja. Tudod, hogy nevetségessé teheted magad, de tudom, hogy azzal a céllal csinálod, hogy valami különlegeset csinálj neki. Annyi szeretetet fogsz belefektetni ebbe a projektbe, hogy érzelmes leszek, ha csak beszélek róla. Örülök, hogy segíthetek."

Lyla: - "Köszönöm... Köszönöm, Antoine. Olyan szerencsés vagyok, hogy ismerlek."

Antoine: - "Én is szerencsés vagyok, Lyla... Viszlát kedden!"

Lyla: - "Viszlát kedden!"

Letettük. 

A suliban

Malicia: - "És te, Lyla?"

Lyla: - "Hmm?"

Amelie: - "Megint a fellegekben...?"

Malicia: - "Hahaha!"

Amelie: - "A karácsonyi ajándékokról beszélgettünk!"

Lyla: - "Ó... Lányok... Sajnálom, hogy ennyire szórakozott vagyok... Nem igazán hallottalak titeket..."

Arra gondolok, hogy ma este találkozom Antoine-nal, ahol fel kell venni a dalomat. Visszairányítom a figyelmemet a barátaimra.

- "Megpróbálok jobban odafigyelni, de nem ígérek semmit."

- "Mit mondtál?"

(Ha a másik lehetőséget választod.)

Lyla... drágám... egy kicsit megerőltethetnéd magad...

Amelie: - "Csak azt mondtam, hogyan vettem Dylannek egy pulóvert karácsonyra. Biztos vagyok benne, hogy jól fog kinézni rajta!"

Malicia: - "És én csak azt mondtam, hogy a karácsony csak egy újabb kereskedelmi ünnep, ami kényelmetlenséget okoz..."

Lyla: - "Ó..."

Malicia: - "Nem szeretem a karácsonyt!"

Lyla: Mosolyogva mondja. Úgy tűnik, nem fűzik fájdalmas emlékek ehhez az ünnephez. Ő csak... Malicia. 

Malicia: - "De ne aggódj, nem fogom kipukkasztani a kis boldogság buborékotokat. Szerintem cukik vagytok."

Lyla: - "Tényleg nem fogtok ajándékot cserélni...?"

Malicia: - "Pffff... De... A szükséges minimumot..."

Amelie: - "Hahaha!"

Lyla: - "Értem... Én imáádoooom a karácsonyt!"

Malicia: - "Aha! Azt hiszem, erre rájöttem!"

Lyla: Rám kacsint. 

Amelie: - "Mi a helyzet veled, Lyla? Mit tervezel adni Henrinek?"

Lyla: - "Uhh... Hát... Úgy döntöttem, hogy megajándékozom őt... Valami 'kézzel készítettel'..."

Malicia: - "Ó! Király! Ez érdekes!!!"

Lyla: - "Igen! De ez titok!!! Ez... hogy is mondjam... nagyon személyes!"

Amelie: - "OKÉ! OKÉ! Vágjuk!"

Lyla: Egymásra néznek... és mosolyognak. 

- "Ne is próbálkozzatok, nem mondok semmit!!!"

- "Csinálok neki egy spagetti nyakláncot!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

A barátaimra mosolygok, megőrizve a titkomat. Nevetésben törtünk ki. Legalább nem próbálkoznak, hogy eláruljam.

A suli előtt

Lyla: - "Hé, lányok!"

Malicia: - "Igen?"

Lyla: - "Mit csináltok szilveszterkor? Lenne kedvetek eljönni hozzám?"

Amelie: - "Henrivel, Jasmine-nel, Clementtel és Dylannel!"

Malicia: - "... Akkor én leszek a hetedik kerék..."

Lyla: - "Hahaha! Ez igaz!"

Amelie: - "Meghívhatnánk egy..."

Malicia: - "Kizárt! Inkább leszek hetedik kerék!"

Lyla: - "Hahaha!"

Malicia: - "Akárhogy is, nem fogjátok mindannyian szundikálva tölteni az estéteket, mind együtt a sarokban, igaz...?"

Amelie: - "Nem hiszem..."

Malicia: - "Szóval akkor jó lesz! Benne vagyok!"

Amelie: - "Én is! Bejelentem Dylannek!"

Malicia: - "Nagyszerű, holnap talizunk!"

A városban

Lyla: Elindulok a hangstúdióba felé, ahol Antoine vár rám. ... Nem egy igazi stúdióban terveztem csinálni... De hát... Antoine azt mondta, hogy jobb, ha jól csinálom, még akkor is, ha a hangom középszerű, és borzasztóan énekelek. Hát... essünk neki! Egy kicsit ideges vagyok... sőt totál stresszelek. Mindezt egy nevetséges ajándékért, amiért esetleg kinevet. Megérkezem az épülethez. Már nincs visszaút. Sebesen dobogó szívvel lépek be. 

A stúdióban

Antoine: - "Lyla! Itt vagy! Gyere be, kérlek."

Lyla: Tovább sétálok a hangstúdiónak használt helyiségbe. Hű... Lenyűgöző... 

- "Itt veszi fel az összes dalát?"

Antoine: - "Nem... nem mindet. De elég sok dolgot csinálunk itt."

Lyla: Ez igaz, felismerem a helyet... Henri néha posztol képeket magáról felvétel közben innen. Mondjuk ezeket a vörös falakat könnyű felismerni. 

Antoine: - "Érzem, hogy nem vagy igazán elemedben..."

Lyla:

- "Ennyire látszik?"

- "Ó, az csak érzéki csalódás..."

- Tényleg le vagyok nyűgözve..."

Egy kicsit aggódom. 

Antoine: - "Hé! Lyla! Ahogy mindig mondom... NINCS STREST, NINCS PÁNIK!"

Lyla: - "Hahaha! Te könnyen beszélsz... Csak felakartam venni egy kis dalocskát... karácsonyi ajándéknak és most profi felvételt fogok készíteni Jay berendezésével. Szóval bocsáss meg, ha pánikolok egy kicsit, Antoine!"

Antoine: - "Hahaha!" 

Lyla: - "Most nevess... mert nem fogsz, amikor hallasz énekelni..."

Antoine: - "Gyerünk... először is tedd le a cuccaidat és lazíts. Néhány apró gyakorlatot végzünk, hogy bemelegítsük a hangodat. Csináld, amit én."

Lyla: Antoine elkezdett fura hangokat kiadni a száján... Erős hangja van, de ezektől a gyakorlatoktól nem hangzik túl... 'férfiasnak'.

- "Én ezt nem csinálom!"

Antoine: - "Lyla..."

Lyla: - "Ahhh! Igen! Rendben!"

Próbálom utánozni őt, amennyire tudom. 

Antoine: - "Ah igen..."

Lyla: Látom az arcán, hogy ez a legrosszabb, amit el tudott képzelni.

- "Figyelmeztettelek!"

Antoine: - "Valóban, ez bonyolult lesz..."

Lyla: - "Antoine... Nem kérek tökéletességet, rendben... csak azt akarom..."

Antoine: - "Hé! Hé! Hé! Nem adjuk fel ilyen könnyen, fiatal hölgy!"

Lyla: - "De..."

Antoine: - "Csináld újra!"

Lyla:

- "Újra?!"

- "Tudod, hogy időpocsékolás..."

(Ha a másik lehetőséget választod)

Hányszor kell megismételnem ezt a gyakorlatot? Ez kínzás. Sóhajtok. 

Antoine: - "Nem akarom hallani!"

Lyla: Sooookáig kényszerített, hogy kiadjam azokat a nevetséges hangokat. Végül hatalmas fejhallgatót tesz a fejemre, és mikrofont állít az arcom elé.

Antoine: - "Jól van... megpróbáljuk..."

Lyla: - "Huh... miccsoda? Csak így? Semmi gyakorlás?"

Antoine: - "Nem, nem gyakorlás nélkül, emlékezz majdnem egy órán át melegítettünk be. Sosem voltál ennél készebb, drágám! Figyelj... Mindketten tudjuk, hogy el fogod fuserálni."

Lyla: - "Imádom a bíztatásodat, Antoine. Tényleg!"

Antoine: - "Hadd fejezzem be!" 

Lyla: - "Csupa fül vagyok!" 

Antoine: - "Tudjuk, hogy a hangod nem lesz brilliáns. De Henri imádja... Olyasmit akartál szerezni neki, amit pénzért nem lehet megvásárolni, és amit adni fogsz neki, az rendkívül értékes lesz számára. Nyugodj meg."

Lyla: - "Biztos vagy benne, hogy nem fog kigúnyolni?"

Antoine: - "Ahhh... Azt... Nem garantálhatom! De... tudom, hogy imádni fogja."

Lyla: Újra sóhajtok. 

Antoine: - "Készen állsz?"

Lyla: Bólintok. 

- "Készen..."

Antoine: - "RAJTA!"

Lylaék nappalija

Caroline: - "Boldog karácsonyt!!!"

Lyla: Alig léptem be a házunk ajtaján, anyám a karjába ölelt engem és a bátyámat. Alex és én egymásra néztünk és visszaöleltük. Erre az alkalomra eljött értem a lakásba, hogy idehozzon.

- "Kellemes karácsonyt, anya..."

Caroline: - "Örülök, hogy mindkét gyermekem itt van velem erre a délutánra és estére!"

Lyla: - "Éééén is! Annyira örülök, hogy itt lehetek veletek és itthon aludhatok... mint régen!"

A bátyám rám mosolyog és összeborzolja a hajam. 

Alex: - "Király, hogy itt vagy. Örülök."

Lyla: A délutánt azzal töltöttük, hogy mindent megfőztünk, ami a ma esti étkezéshez kellett. Szerintem Alexnek több tehetsége van a konyhában, mint nekem. Főzéskor mindig összpontosít. Ami engem illet, nem vagyok elég türelmes, szóval anya egyszerű dolgokra kér meg. Amióta Jasmine-hez költöztem, határozottan fejlődtem!

Albert: - "Jó estét, családom!"

Lyla: - "Apa!"

Apa a munkanapja után érkezett meg.

Albert: - "Valaminek isteni illata van!!!"

Lyla: Anya megcsókolja apát. Azt hiszem hiányoztak az ilyen hétköznapi családi pillanatok. Nézem őket: anya az irodában töltött napjáról kérdezi, mivel egész nap ott volt. Néhány percre belépnek a kis buborékukba, mielőtt felénk fordulnának. Alex még mindig az előkészületeken dolgozik, amikor apa odamegy, hogy üdvözölje. Ez a pillanat boldoggá tesz. Olyan egyszerű... de ez az én családom. Annyira hiányoznak... 

Albert: - "Helló, lányom. Annyira örülök, hogy itt vagy."

Lyla: Megölelem apát. 

- "Én is, apa. Olyan jó veletek lenni!"

- "Hogy boldogultok nélkülem?!"

Albert: - "Hiányolunk!"

Lyla: Rám kacsint. A szentestére való készülődést a nagynénémre, a nagybátyámra és az unokatestvéreimre várva fejeztük be.

Unokatestvér: - "Mint mindig, minden finom volt!"

Caroline: - "Köszönöm! Jó segítőim vannak!"

Alex: - "Aha... Nem mindenki... Vannak, akik bizonyos ételekben só helyett cukrot használnak..."

Lyla: - "Raaah! De... Én..."

Alex: - "Felejtsd el! Szerencsére itt voltam, kölyök!"

Lyla: - "Pff!"

Nevettünk. Éjfélt üt az óra, és mindannyian apró ajándékokat nyújtunk át egymásnak. Egy üzenetet is kapok Henritől. 

Henri💬: - "Kellemes karácsonyt, Lyla! Remélem, hogy jól érzed magad a családoddal. Alig várom a holnap estét, hogy folytathassam a karácsonyt azzal a nővel, akit szeretek... Ölelést küldök neked, és rád gondolok. Henri."

Lyla: A szívemhez szorítom a telefont. Nem tudok nem gondolni a tavalyi évre, amikor karácsonykor egy üzenetet kaptam tőle: Emlékszem, milyen meghatódott és ideges voltam. Ma azt mondja szeret és velem akarja tölteni a karácsonyt. Az idő tényleg repül... Válaszolok neki. 

💬 - "Neked is kellemes karácsonyt, Henri! Te vagy a legcsodálatosabb karácsonyi ajándék... Szeretlek... Holnap találkozunk <3."

Elküldöm az üzenetet, a szívem túlcsordul az iránta érzett szerelemtől. Látom, hogy a bátyám engem figyel. Végül elmosolyodik, és enyhén bólint a fejével. Alex megnyugodott, amikor látta, hogy abbahagytam a kínzást azokkal a lányokról szóló történetekkel.

Lyla régi szobája

Lyla: Olyan furcsa, hogy itt alszom... Olyan üres a szoba a dolgaim nélkül. 

Caroline: - "Édesem?"

Lyla: - "Igen, anya. Gyere be!"

Anya leült az ágy szélére. 

- "Megkapom a 'jó éjt puszim'?"

Caroline: - "Természetesen!!!"

Lyla: - "Hahaha!"

- "Megnyugodtam!"

- "De most már nagy lány vagyok... Egy felnőtt!"

Caroline: - "Amíg a tetőm alatt alszol, meglesz a 'jóéjt puszid'!"

Lyla: - "Jeee!" 

Már takaróba burkolóztam, anyám pedig felém hajol, hogy a karjaiba vegyen. Aztán homlokon csókol.

Caroline: - "Aludj jól, édesem..."

Lyla: - "Kösz, anya... te is aludj jól! Szeretlek."

Anya csillogó szemekkel néz rám. 

- "Apa hol van?"

Hívni kezdtem, mint kiskoromban. 

- "Apaaaa! Pusziiii!!!"

Hallom a lépéseit és a szobaajtóm kinyílik. Apa boldogan jelenik meg. 

Albert: - "Itt vagyok!"

Lyla: Kinyújtom a karom apa felé és ő megölel. Két kézzel fogom a takarómat, közel az arcomhoz, és a két szüleimet szemlélem magam körül, akik szeretettel néznek rám. Ez egy szelíd és nosztalgikus pillanat, és kegyesen élvezzük.

Albert: - "Jól van... Aludj jól! Jön a Mikulás!"

Lyla: - "Yaaay!"

A szüleim kimentek a szobámból. Még mindig van bennem egy kis bánat, ha arra gondolok, hogy az új lakásban nincsenek meg ezek a kis rituálék, amelyeket gyerekkoromban tartottunk.

A nappaliban

Lyla: Hallom az ajtócsengőt. 

- "Henri ai!"

Alex: - "Biztos vagy benne, hogy egy kicsit nem 'korai' a családjával ünnepelni a karácsonyt?"

Lyla: Elindulok az ajtó felé miközben a szememet forgatom. 

Caroline: - "Alex... hagyd békén a húgodat!"

Lyla: Végre kinyitom az ajtót, és látom, hogy szerelmem, aki olyan jóképű, mint egy isten, egy... karácsonyi pulóvert visel!

- "Ó! ..."

- "Édes a pulcsid!"

- "... Istenem!"

Alex: - "Pff... Mi ez a vacak?!"

Henri: -"Kellemes karácsonyt neked is, Alex!"

Lyla: Henri odajön hozzám és gyengéden arcon csókol. 

Henri: - "Boldog karácsonyt..."

Lyla: Átkarolom, hiányzott. 

Albert: - "Ó! Helló, Henri! Lyla-ért jöttél?"

Henri: - "Igen. Remélem nem bánod, ha kölcsönveszem egy kicsit..."

Caroline: - "Ó, rajta! Tudjuk, hogy osszuk meg..."

Lyla: - "Hé! Még mindig itt vagyok, hadd emlékeztesselek!"

Albert: - "Hahaha! Hát... kíváncsi vagyok, ki ajánlotta neked azt a pulóvert!"

Henri: - "Hahaha! Apától van! Minden évben... ilyen pulóvereket adunk egymásnak. Ki találja a legnevetségesebbet ... Tudom... Ez egy kicsit béna... De megvannak a családi hagyományaink." 

Albert: - "Hahaha! Ez jó! Viccesnek találom!"

Henri: - "Akárcsak mi!"

Alex: - "Tökéletes! Örökbe fogadhatjátok egymást!"

Lyla: A szemeim forgatom. Alexnek mindig nehezére esik elfogadnia, hogy apám ilyen jól kijön Henrivel. Összeszedtem a cuccaim és elindultam a szerelmemmel. 

Henriék nappalija

Helene: - "Lyla! Drágám! Boldog karácsonyt!" 

Lyla: Besétálok Henriékhez és Helene tárt karokkal fogad, majd meg is ölel.

Antoine: - "Boldog karácsonyt, Lyla!"

Lyla: 

- "Kellemes karácsonyt!"

- "Köszönöm! Örülök, hogy veletek lehetek ma este."

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "Nagyon jó, hogy kétszer is megünnepelhetjük a karácsonyt! Főleg ilyen kellemes környezetben."

Antoine egy ugyanolyan nevetséges pulcsiban üdvözöl, mint Henrié, én pedig nem tudok nem mosolyogni.

Henri: - "Lyla?"

Lyla: Henri mosolyogva tartja a kezét.

Henri: - "Szeretném, ha találkoznám a nagyamamámmal, Marie-vel..." 

Lyla: Hagytam, hogy egy olyan nőhöz vezessen, akivel még nem találkoztam. Mosolya csupa kedvesség, és felém nyújtja mindkét kezét. Amik lágyak és melegek. 

Marie nagymama: - "Ó... Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhetlek, kedvesem... Henri rengeteget mesélt rólad. Nem túlzott, amikor azt mondta, hogy gyönyörű vagy."

Lyla: Elpirultam. 

- "Köszönöm..."

Henri nagyon szereti a nagymamáját. Többször is beszélt már róla. De igaz, hogy nem sokat beszél a családjáról. Azt hiszem, jobban szereti, ha találkozom velük, és szánok időt a beszélgetésre, az ilyen pillanatokban. Henri nagyija idősebb, de tényleg nagyon szép. Nagyon hasonlít Henrire és az anyukájára. A kanapén ülve egész este, vagy majdnem egész este, el sem engedett. Csodálatos nő és csupa lélek. Nem volt tétlen, Antoine-nal együtt elkészítette az esti vacsorát. Még ha a lánya volt férje is, megőrizték a gyönyörű és valódi kapcsolatot. A hagyományuk pedig az, hogy közösen készítik elő a karácsonyi lakomát.

Antoine: - "Lyla, ezt meg kell kóstolnod!"

Lyla: Antoine megtisztelt azzal, hogy megkóstolhattam mindent, amit Marie-vel készített. És minden isteni volt... A vacsora után a zongora köré gyűltünk, miközben Henri és Helene karácsonyi dalokat énekeltek. Akárcsak az első alkalommal, a családi műsortól most sem jutottam szóhoz, és nem tudtam levenni róla a szemem. Miután időt szakított arra, hogy figyelmesen meghallgatta őket, Antoine felállt, hogy csatlakozzon hozzájuk a gitárjával, hogy családként énekelhessen. 

- Ez még gyönyörűbb...

- Legszívesebben csak kettejüket hallgattam volna tovább, mielőtt az apja csatlakozott.

Nézem ezt a családot, elkülönültek, de egységesek. Újra meghatódtam... Ez a jelenet, a zene, a hangjuk, az én Henrim, boldogság... Micsoda érzelmi koktél! Érzem, hogy Marie engem figyel miközben tapsolok. Felé fordulok, hogy megmutassam neki a lelkesedésem, ő pedig nevet az örömdemonstrációmon. 

Marie nagymama: - "Bámulatos vagy, drágám..."

Lyla: Szeretettől ragyogó szeme, olyan tisztasággal mondja ezeket a szavakat, hogy mélyen megérint. 

- "Ön a bámulaots, Marie..."

Marie nagymama: - "Hahaha!"

Lyla: Megsimogatja a kezem még mindig rám mosolyogva. Csodálatos telik az estém. A gyönyörű zenei pillanatok után Helene elmegy az anyjával. 

Antoine: - "Na, gyerekek, ma estére rátok hagyom a házat. El kell érnem a repülőt!"

Lyla: - "Micsoda?! December 25-én?!"

Antoine: - "Ah, igen!"

Lyla: Rám kacsint. Ő is elmegy és kettesben maradunk Henrivel. 

- "Én... nem gondoltam volna, hogy végül kettesben maradunk..."

Henri: - "Megkérhetem, hogy maradjon, ha szeretnéd!"

Lyla: - "Nem... nem!!!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: Henri megragadta a derekam és magához húzott. 

Henri: - "Menjünk a szobámba... Szeretném odaadni az ajándékodat!"

Lyla: - "Igen... Én is..."

Felém hajol és csókolni kezd. A csókja kontrollált, de érzem, ahogy telnek a másodpercek, hogy átadja magát a vágynak...

Henri: - "... Menjünk fel..."

Lyla: Henri a lépcső felé vezet és a szobájába megyünk. 

Henri szobája

Henri: Belépünk a szobámba. Köré fonom a karom és a hátához szorítom magam, az arcomat a hajába temetem. 

- "Lyla... Csodálatos karácsonyom volt... Köszönöm..."

Lyla: - "Henri..."

Henri: Felém fordul, hogy a kezébe vegye az arcom, és látom, hogy keres valamit a szememben.

- Elmosolyodom anélkül, hogy elnéznék.

- Gyengéden megcsókolom és az ágy felé húzom.

(Ha a másik lehetőséget választod)

Érzem, hogy mindjárt odaadja az ajándékát, és nem mondok semmit.

Lyla: - "Henri..."

Henri: - "Igen..."

Lyla: - "Én... szeretném odaadni a karácsonyi ajándékomat... kivéve, ha várni szeretnél..."

Henri: Elmosolyodom, miközben egy hajszálat a füle mögé helyezek... Kihasználom ezt a pillanatot, hogy megsimogassam az arcát, és a hüvelykujjamat az ajkára simítsam.

- "Kérlek, csak bátran."

Lyla: - "Re... Remélem, hogy tetszeni fog... De bevallom, nem vagyok benne biztos."

Henri: Lyla rám néz és nyugtalannak tűnik. Azt hiszem az ajándéka valami nagyon személyes lehet. Vajon mi lehet az. Nagyon kíváncsi vagyok...

Lyla: - "Sokat tépelődtem, hogy megtegyem e... de itt vagyunk... Valami olyat, akartam, amit nem tudsz megvenni..."

Henri: - "Ó..."

Lyla: - "Csak hát... olyan gazdag vagy... És meg van mindened... Azt akartam mondani, hogy ne gúnyolj ki, de... azt csinálhatsz, amit akarsz! Hahaha..."

Henri: - "Lyla..."

Annyira ideges. Megint megsimogatom az arcát. Rám néz a gyönyörű szemeivel. Micsoda intenzítás... Úgy érzem a zöld a szemében minden alkalommal megváltozik. Mellé ülök az ágyra, a kezembe fogom a kezét. Sóhajt... és azon tűnődöm, hogy meglátom-e valaha ezt az 'ajándékot'. Végre feláll.

Lyla: - "Jól van... Íme." 

Henri: Lyla a mini hifi berendezésem felé sétál és szinkronizálja a telefonjával. Visszajön hozzám és szerintem soha nem láttam még ennyire idegesnek. 

- "Hé... jól vagy...?"

Lyla: - "Istenem... az ajándékom nevetséges..."

Henri: - "Hahaha!"

- "Hagyd abba egy kicsit...!"

- "Hagyd, hogy ezt én döntsem el!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "És megmondom, hogy nevetséges-e vagy sem... Addig is szeretném élvezni!"

Megpróbálom megdorgálni, miközben mindkét kezével eltakarja az arcát. Még mindig tartja a telefonját és látom, hogy remeg egy kicsit. Kiegyenesedek és keresztbe tett lábakkal az ágyamra ülök.

- "Kész vagyok!"

Lyla: - "Rahh!" 

Henri: Lyla szembe ül velem, ő is törökülésben és a telefonját nézi, miközben az ajkát harapdálja. Felém néz. 

Lyla: - "Henri..."

Henri: - "Lyla..."

Lyla: - "Boldog karácsonyt..."

Henri: Gyorsan a telefonjára néz, hogy elindítson valamit, ami egy dalnak tűnik, majd visszanéz rám. Látom a szemében a félelem, az izgalom, az aggodalom és a szeretet keverékét. A zene elkezdődik és azonnal felismerem az egyik saját dalom első dallamait. De... egy kicsit más a feldolgozás... Éppen amikor arra számítottam, hogy meghallom a hangomat, egy másik szólalt meg a szobámban. És micsoda hang... Nem találok szavakat. Döbbenten nézek Lylara. Az arca vörös, meg sem mozdul. 

- "Lyla..."

Megfeszíti az arcát, mintha ítéletre várna. Tovább hallgatom a dalt... 

- "Istenem..."

Érzem, ahogy a kezem remeg, majd eltakarom a számat, mintha el akarnám rejteni az érzelmeimet.

Lyla: - "Ó... Tudtam... Ez nevets..."

Henri: - "Ez gyönyörű..."

Anélkül, hogy visszafoghatnám magam, a karjaimba veszem, hogy magamhoz szorítsam. A haját és a hátát simogatom, hallgatva a hangját miközben a dalomat énekelni. Tudom, mennyibe került neki a felvétel elkészítése, de megtette értem. Arra törekedett, hogy a dalt a lehető legtökéletesebben elénekelje. Még ha az eredmény közepes is, a szándék a legszebb és a legtisztább, amit valaha kaptam. Rájöttem, hogy nagyon szeret énekelni a barátaival vagy velem, vagy akár karaokézni is. De ez... mindent megtett, hogy a lehető legkomolyabban játsszon és énekeljen, és még fel is vegye... Elengedem az ölelésem és a kezembe veszem az arcát.

- "Lyla... Ezt értem tetted...?"

- "Nincsenek rá szavaim..."

(Ha a másik lehetőséget választod)

Lyla: - "Tudtam! Nem tetszik!"

Henri: - "Ezt sose mondtam... Zavarban vagyok... Biztosan sok időt töltöttél ezzel..."

Félénken bólint. 

Lyla: - "Nem... Nem fogsz kigúnyolni?"

Henri: - "Miért tenném?"

Lyla: - "Hát csak... elég rossz..."

Henri: - "Szerintem nagyon megható... Persze... Nem fogadnék a lemezeladásokra, de ezt szeretném megtartani csak magamnak..."

Megfogom a kezét, és a szívemre teszem, lehunyom a szemem, hogy dédelgessem ezt a pillanatot.

- "Ez az első alkalom, hogy valaki hangszerelt és énekelt nekem egy dalt..."

Lyla: - "Uh... ez... semmi különleges..."

Henri: - "Nem fogom figyelembe venni azt az alig leplezett sértést a legszebb karácsonyi ajándékkal kapcsolatban, amit valaha kaptam."

Lyla: - "Nem kell sok..."

Henri: - "Ez... imádni való..."

Lyla: - "Örülök, hogy tetszik... Akkor nem a semmiért csináltam hülyét magamból..."

Henri: - "Nem hagyhatom, hogy ezt mondd. Nem nevetséges... csak... gyönyörű."

Lyla: - "Oké... Oké..."

Henri: - "Apa segített neked?"

Lyla: - "Ennyire nyílvánvaló?"

Henri: - "Hahaha! Egy kicsit!"

A karjaimba vettem. 

- "Köszönöm ezt a nagyszerű ajándékot! Nagyon megtisztelő. Most én jövök."

- Odaadom neki az ajándékom.

- Úgy teszek, mintha elvesztettem volna az ajándékomat, és a zsebemben keresem.

- "Kellemes karácsonyt, Lyla."

Összecsapja a tenyerét és felül az ágyamon. Egyszerre ülök fel vele szemben... Feltépi a papírt, és kiveszi a benne lévő könyvet.

Lyla: - "... 'Az idegen a sötét kávézóban'...?