HS2 - 6. fejezet

 

6. fejezet

Az Idegen a Sötét Kávézóban

Henri szobája

Lyla: - "Micsoda...?"

Közelebbről megnézem a könyvet, amit a kezemben tartok, miközben Henri hallgat.

- "Én..."

Fura érzésem van... Sosem hallottam erről a könyvről, de a címe ismerősen hangzik. 

- "Az idegen a sötét kávézóban."

Henri: - "Ismered...?"

Lyla: - "Én..."

Nem értem mi zajlik bennem. Mintha meg kellett volna értenem valamit, amit egyszerűen nem tudok felfogni. De... ott van... olyan közel... !!! Az emlékeim december 24-éről... Két évvel ezelőtt! Így neveztem az 'én' idegenemet, akivel a kávézóban ragadtam! Mondtam neki, hogy ő marad számomra 'a sötét kávézó idegene'! Nevetett, miközben azt mondta, hogy ez nagyszerű cím lenne egy könyvnek... És most az a könyv a kezeimben van. Henrire nézek, elveszetten az emlékeimtől, amelyek elárasztanak, és azt hittem, elfelejtettem őket. Honnan tudta ezt... Hirtelen megakad a szemem a könyv tetejére írt szerző nevén... Henri kereszt- és vezetékneve volt a könyvön... 

A szívem indokolatlanul hevesen kezdett verni, mert az agyam előtt értette meg azt az információt, amit nehezen emésztek meg... Remegve nyitom ki az első oldalt és elolvasom a szerző által írt ajánlást. Olvasom: "A 'lánynak a csuklyában' aki megváltoztatta az életem a vihar alatt és akit a sors visszahozott hozzám. Csak a szívem ismeri az utat, és ezért vezetett engem ahhoz, aki ma az a nő, akivel megosztom az életem. Szeretlek. Henri."

Könnyek folytak végig az arcomon anélkül, hogy észrevettem volna.

- Elrejtem, így nem láthatja, hogy sírok.

- Felé nézek.

Henri: - "Lyla... Te...? Ez csak egy prototípus, heh..."

Lyla: - "Henri..."

A látásom elhomályosult, és nagyon tisztán látom az idegenem arcát... a sötét szemeit... Jay szemét...

- "Istenem..."

Henri előrenyújtja a kezét, és megpróbálja felszárítani a könnyeimet.

- "Egész idő alatt..."

Bólint.

Henri: - "Igen, Lyla..."

Lyla: - "Végig... te voltál... Te voltál a kávézóban a vihar idején két évvel ezelőtt!"

Csendben újra bólint. Hogy nem vettem észre ezt? Vagy hogy nem ismertem fel a hangját...

- "Én... én nem... hogy... én..."

Henri: - "Tudom..."

Lyla: - "Akkor még nem értettem... azt a vonzalmat, amit irántad éreztem... amikor még az arcodat sem láttam... amikor olyan kevés időt töltöttünk együtt..."

Henri: - "Mondtam neked, Lyla... Ha az élet úgy dönt, hogy útjainknak keresztezniük kell egymást... keresztezni fognak."

Lyla: - "Henri..."

Henri: - "Látod... nem tévedtem... Megtaláltalak..."

Lyla:

- A kezembe fogtam a kezét.

- A nyaka köré fontam a karom.

- "Henri! Ha tudnád, mennyire reméltem, hogy újra látlak! Mennyire reméltem, hogy összefutok veled! Gyakran jártam a kávézóba, remélve, hogy ott leszel! Hónapokig kísértetted a napjaimat és az éjszakáimat!"

Közelebb húzott magához. 

Henri: - "Te is, Lyla... Ha tudnád... Én is elmentem párszor a kávézóba, sok remény nélkül... Nem voltam benne biztos, hogy felismerlek... És mégis... Meg voltam győződve arról, hogy ha megteszem, akkor történik bennem valami, akár felismerlek, akár nem. Amikor először láttalak az órán... tavaly, amikor elkezdődött az iskola... meg kellett volna értenem..."

Lyla: - "Miért...?"

Henri: - "Mert egy pillanat alatt történt 'valami' bennem. De akkoriban nem értettem. Ma... már minden tiszta. Ma már mindent értek."

Lyla: - "Mióta tudod...?"

Henri: - "Mióta hallottam apádat beszélni veled erről az idézetről... Aztán megkérdeztelek az elmúlt karácsonyaidról, és anélkül lebbentetted fel a fátylat, hogy bármit is erőltetnem kellett volna. Elkaptalak, rájöttem, hogy megtaláltalak. Hogy abbahagyhatom a keresést, mert megtaláltalak."

Lyla: - "Henri! Pont ez volt velem is... Ezért nem gondoltam már 'rá'... mert... te vagy 'ő'!"

Csillogó szemekkel nézett ​​rám, majdnem annyira meghatódott, mint én.

Henri: - "A könyvem első példányát adom, amely egy 'idegennel' kezdődik egy 'sötét kávézóban'."

Lyla: - "Befejezted...?!"

Henri: - "Igen. És azt szeretném, ha te lennél az első, aki elolvassa."

Lyla: - "Igen! Igérem!"

Elkomolyodok, és a mellkasomhoz szorítom a számomra oly sokat jelentõ könyvet.

- "Köszönöm, Henri... Köszönöm ezt az elképesztő ajándékot..."

Henri: - "Köszönöm... Nélküled... semmi sem létezne... Két évvel ezelőtt megtaláltad azokat a szavakat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megnyugtass... Annyi jót tettél velem..."

Lyla: - "Most már értem, miért voltál olyan ideges akkor... Nem változtál..."

Henri: - "Hahaha! Jaj... nem változtam, igazad van... De... Mellettem vagy, és tudom, hogy támogatsz az őrület pillanataiban."

Lyla: - "Mindig melletted vagyok, Henri..."

Megsimogatom az arcát. 

- "Szeretlek..."

Henri: - "Én is téged... Annyira..."

Lyla: Henri kiveszi a kezemből a vastag könyvet, és az éjjeliszekrényre teszi, majd a karjába vesz.

- Az ölébe ülök.

- Köré fonom a karom. 

Henri: - "Annyira boldog vagyok..."

Lyla: Elkezdi a nyakamat csókolni, és úgy érzem, elakad a lélegzetem...

Henri: - "Olyan... gyönyörű vagy... Lyla..."

Lyla: Kezei a hajamba merülnek, és elveszíti az irányítást.

Henri ölében ülve, mélyen a szemébe nézek és az arcát simogatom. Amikor az ujjaim áthaladnak az ajkán, lehajtja a fejét, hogy megcsókolja őket, miközben becsukja a szemét. Kezei végigfutnak a hátamon, a csípőmön, a fenekemen, visszajön a vállamhoz, a hajamhoz, és csókokat nyom a nyakamba... Mint minden alkalommal, az intenzitás örvénye támad meg bennem. Minden egyes csókja között a lélegzetvételét hallva vad vágy kel életre bennem. Karjaim közé veszem a fejét, hogy magamhoz tartsam, mintha meg akarnám akadályozni, hogy elmenjen, és az arcomat a hajába hajtom. Még mindig érzem az ajkait a bőrömön és a kezeit a hajamba... Henri ezután minden nehézség nélkül leveszi a felsőmet. A kezei aztán lenyúlnak a melltartómhoz, amit lecsatol, mintha egész életében ezt csinálta volna. Egyenként hagyja leesni a pántokat... Kissé hátrébb húzódik, hogy rám nézzen, mielőtt hangosan kifújja a levegőt. Mindig úgy érzem, mintha először fedezne fel... Be kell vallanom, hogy ez nagyon kellemes érzés. Soha nem fárad bele, és ne is tegye. Kézfejével megsimogatja csupasz vállaimat, majd finoman végighalad a nyakamon, mielőtt lefelé halad, lassan... Alig merek levegőt venni, félek megszakítani a felfedezését. Őt nézem. Megint nyugodt és csendes. Fejét oldalra hajtja, miközben simogat.

- "Az én idegenem..."

Mosolyog, izgatott, hogy így nevezhetem.

Henri: - "Igen... Én vagyok..."

Lyla: - "Ha tudtam volna... hogy egy nap... a közelemben lehet, így... simogatna és megcsókolna, ahogy te most..."

Henri: - "Olyan boldog voltam, amikor megértettem... Amikor megértettem, hogy te vagy 'ő'..."

Lyla: - "Ó... Henri..."

- "Mondhattál volna valamit hamarabb is!"

- "Megőrizted a titkot az elmúlt napokban...?"

Továbbra is simogat és csókol. Hullámzok, a törzséhez dőlve, miközben ő szilárdan tart.

Henri: - "Sokáig gondolkodtam, hogyan mondjam el. Aztán eszembe jutott, hogy odaadom a könyvemet."

Lyla: - "...És gyönyörű ötlet volt!"

Henri: - "Tudod, hogy őszinte legyek, az első találkozásunk a kávézóban teljesen motiválta az írási szenvedélyemet. Szóval, akkoriban írtam jó néhány anekdotát, szövegrészletet, történetrészletet. Aztán találkoztam veled 'másodszor', tavaly a középiskolában. És beléd szerettem. Valami mélyen azonban arra késztetett, hogy folytassam a könyvet 'neki'. Ez természetes volt... Nem volt ellentmondásban az irántad érzett szerelmemmel. Ellenkezőleg."

Lyla: Henri a nyakamba hajtotta a fejét, alig hallom.

Henri: - "Nem volt logikus magyarázatom."

Lyla: - "Néhány dolgot nem lehet megmagyarázni..."

Henri: - "Ez az. És ugyanakkor a megfelelő pillanatban értelmet nyernek."

Lyla: - "Igen..."

Magamhoz húzom, ezzel a vággyal, hogy törődjek vele, vigyázzak a boldogságára. A végzetnek van egy gyönyörű módja a szeretettel való játékra. Ma nagyon hálás vagyok neki. Mert van egy lény a karjaimban, aki magasztos, jóképű és tiszta érzésekkel rendelkezik.

Apró zajokat hallok magam körül. Finoman felébredek, és kinyújtom a karjaimat anélkül, hogy megtalálnám Henrit.

Henri: - "Felébresztettelek? Bocsánat..."

Lyla: Felülök. Henri tökéletesen fel van öltözve. Az ágy szélére ül. 

Henri: - "Ma reggel ki kell lépnem."

Lyla: - "Ó..."

Henri: - "A kezeidre bízom a házat! Be kell mennem apa irodájába: vannak fontos dokumentumok, amelyek nincsenek szinkronizálva a számítógépével, és ma délután szüksége lesz rájuk."

Lyla:

- "Nem tud gondoskodni róla onnan, ahol van...?"

- "Hamarosan visszajössz...?"

Henri: - "Igen. Ígérem. Dél előtt visszajövök."

Lyla: Felveszi a kabátját. 

Henri: - "Jól van... Mentem. Nemsokára jövök!"

Lyla: - "Várj!"

Henri: - "Igen?"

Lyla: Kikelek az ágyból, teljesen meztelenül, és odamegyek hozzá.

Henri: - "Ah..."

Lyla: Sóhajt. Kicsit játszom az idegeivel. Szívesen a közelemben maradt volna. A nyaka köré fonom a karom és nekidőlök. A karjaiban tart. 

Henri: - "Ilyen körülmények között nehéz elmenni..."

Lyla: - "Tudom! Talán okkal teszem..."

Henri: - "Ez nem túl kedves tőled."

Lyla: - "Akkor azonnal abbahagyom..."

Elengedem, és úgy teszek, mintha visszaindulnék az ágy felé. De ahogy ragyogóan kiterveltem, megragad és magához húz. 

Henri: - "Nem! Maradj egy kicsit tovább..."

Lyla: -"Hahaha..."

Henri: - "Csak... néhány pillanatot..."

Lyla: Végül elenged, nehéz szívvel néz rám, és elhagyja a szobát, majd a házat. Egyedül mosolygok, és visszatérek a hatalmas ágyba, a takaró alá. Miután felvettem a kedvenc pólómat Henritől, készülök, hogy készítsek nekünk valamit ebédre. Nem vagyok nagy szakács, de tudom, hogyan kell egyszerű és hatékony dolgokat készíteni. Amíg várom, hogy Henri visszatérjen, elkezdek tésztát készíteni gombamártással. Kivettem dolgokat a hűtőből, mintha az én házam lenne. A zeném az egész házban szól, én pedig főzök a kedvesemnek.

Henriék nappalija

Henri: - "Ez nagyon jó volt! Kösz, Lyla!"

Lyla: - "Örülök, hogy tetszett... Egy kicsit odaégettem a szószt."

Henri: - "Tökéletes volt."

Lyla: Elfogyasztottuk a középszerű ételt, a délután jó részét a nappali kanapéján töltöttük. Imádok Henrivel beszélgetni. Annyira intelligens... Úgy érzem, mindent tud mindenről. Ő az én személyi kereső motorom. A karjába fekve a dohányzóasztalra tett könyve felé nyúlok. Elkezdem nézegetni.

- "Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan befejezed az írást..."

- "Mikor volt időd mindezt megírni?!"

Körülbelül 350 oldalas. Ez egy elég hosszú könyv. 

- "Az életeid mellett: sztár, tanuló és pasi, kíváncsi vagyok, hogy vagy rá képes... Várj! Tudom!!! Más titkod is van!!! ... Neked... Van egy időgéped!"

Henri: - "Hahaha! Lebuktam! Általában éjszaka írtam, későn, órákig... Minden este írtam, amikor nem Jay voltam, vagy nem veled töltöttem az időt. Ha egyszer elkezdem, nehéz leállni. Ahogy mondtam, a fő történeti szálat már évekkel ezelőtt megírtam. Már a történetem teljes felépítésére és a különféle kalandokra gondoltam."

Lyla: - "Értem..."

Henri: - "Csak össze kellett fűzni mindent és írni. A legnehezebb rész elkezdeni volt. Miután áttörtem az önbizalomhiány gátját, olyan volt, mintha minden magától folyna. Nagyon nehéz volt abbahagyni. Imádtam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog..."

Lyla: - "Jobban, mint énekelni vagy zenélni?"

Megdörzsöli az állát. 

Henri: - "Ez más. De ma már nem tudnék dönteni a kettő közt."

Lyla: - "Annyira szerencsés vagy..."

Mindez arra emlékeztet, hogy képtelen vagyok bármiben szenvedélyes vagy tehetséges lenni...

Henri: - "Valójában..."

Lyla: - "Hm?"

Henri megragadja a távirányítót, megnyom néhány gombot, majd előveszi a telefonját. Rám néz, mosolyog és meghallom, ahogy a dalom betölti a nappalit.

- "Bahh!"

A távirányító felé rohanok, arcom élénkvörös, de ő már azelőtt kitalálta a támadási tervemet, hogy megmozdulhattam volna. Akármennyire is nyújtózkodtam, nem tudtam elérni a kezét, hogy megállítsam ezt a nevetséges dalt, ami bántotta a fülemet.

- "Henri!!!"

Henri: - "Igen?!!!"

Lyla:

- "Törölni fogom a felvételt, ha nem hagyod abba!"

- "Ezt azonnal hagyd abba!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

Henri: - "Hé! Ez az én ajándékom!"

Lyla: Keresztbe tett lábakkal és kézzel ülök. 

- "Igen, pontosan. A TE ajándékod... Nem mondtam, hogy élvezni szeretném veled... Már akkor kínoztam magam, amikor először meghallgattad, elég volt!"

Henri: - "Hahaha! Túl kemény vagy magadhoz!"

Lyla: - "Nem, uram! Én érthető vagyok... És leginkább azt gondolom, hogy te meg vak..."

Henri: - "Nagyon jól tudod, hogy szeretem hallgatni, ahogy énekelsz..."

Lyla: - "Aha... Tudom... Mondjuk még mindig nem értem, miért..."

Henri: - "Azt hittem, hogy szeretsz velem énekelni..."

Lyla: - "Persze! Imádok! Mert nem igazán hallom magam! Mondjuk... lehet, hogy nem őrültség... de mivel úgy tűnik, boldoggá tesz..."

A karjaiba vesz, a dal még mindig szól. 

Henri: - "Imádom..."

Lyla: Oda-vissza ringat a zene ritmusára és dúdol. Még ha az arcom továbbra is vörösen ragyog, hagyom lenyugodni magam. Végül is... ezt a horrort... uh... ezt a 'dalt' neki csináltam... Hogyan tudnék ellenállni? Lehunyom a szemem és arra a karácsony estére gondolok két évvel ezelőtt... Amikor először találkoztam Henrivel, anélkül, hogy tudtam volna. Anélkül, hogy tudtam volna ő az és anélkül, hogy tudtam volna, hogy néhány hónappal később őrülten szerelmes leszek belé. Henri nem igazán változott azóta: még mindig bonyolult és elkínzott ember, aki túl sok kérdést tesz fel magának. De ez nem tartott vissza attól, hogy vonzódjak ahhoz az idegenhez, és elnyeljen a vágy, hogy újra láthassam. A telefonja rezegni kezd. Egy üzenetet kapott. Felegyenesedik és komoly arccal sóhajt. 

- "Minden rendben?"

Henri: - "Igen... Shearn az..."

Lyla: - "Ó..."

Henri: - "Boldog karácsonyt kíván nekem, és azt mondja, hogy izgatottan várja a felvételt."

Lyla:

- "Gondolod, hogy rejteget valamit?"

- "Ez kedves... Nem gondolod?"

Henri: - "Csak attól félek, hogy valamit elképzel rólam, még ha világos is voltam. Nem hiszem, hogy hozzászokott ahhoz, hogy visszautasítsák az előlegeit."

Lyla: - "Értem. Nem tudtam, hogy ennyire 'közel' álltok egymáshoz, hogy üzeneteket küldjetek egymásnak..."

Megdörzsöli az állát. 

Henri: - "Hmm... Tegyük fel, hogy az a néhány üzenet, amit elküldtünk, tisztán szakmai volt, és a dalra összpontosított. Én komponáltam a zenét és írtam a szöveget. De ahhoz, hogy valamit közösen alkossunk és kiigazítsuk, fel kellett hívnunk és üzeneteket küldenünk egymásnak."

Lyla: Nem tudtam, hogy idáig eljutott már. Henri nem bőkezű az információkkal kapcsolatban, ha Jayről van szó. Még mindig szerettem volna, ha hagyja, hogy hallgassam ezt az egészet egy kicsit...

Henri: - "Alig várom, hogy halld az első demot."

Lyla: Nem tudom, hogy azért, mert tud olvasni a gondolataimban, de szokás szerint célba talált.

- "Pont ugyanerre gondoltam! Már alig várom, hogy meghallgattasd velem!"

Henri: - "Egyelőre nem igazán 'hallgatható' számodra... Szívesebben osztanám meg veled a munkáimat, amikor megfelelő lesz."

Lyla: - "Oké! Várni fogok!"

Henri szobájába

Henri: Felébredek, és érzem, hogy a napfény első sugarai átfurakodnak a redőnyömön. Lyla még mindig alszik mellettem és ez a látomás boldogsággal tölt el. Megmozdul kissé, nyújtózik és felébred. 

Lyla: - "Szia..."

Henri: Megsimogatom az arcát és mosolygok. 

- "Szia..."

Lyla: - "Olyan jól aludtam!"

Henri: - "Hahaha! Örülök, hogy ezt hallom! Én is jól alszom, amikor veled vagyok."

- "Megnyugtatsz, Lyla..."

- "Te vagy az én kis személyes radiátorom!"

Bátortalanul elmosolyodik.

Lyla: - "Lehet, hogy nem mindig nyugtattalak meg..."

Henri: - "Hahaha... Sajnos... Nem... Még azt is mondhatom, hogy hosszú hónapokig visszatartottál az alvástól!"

Lyla: - "Hahaha! Te is..."

Henri: - "Tudom... Bocsánat..."

Eszembe jutnak a tavalyi emlékeim.

Lyla: - "Hé..."

Henri: Lyla aggódva az arcomra tette a kezét. Az arcom biztosan kezdett elkomorulni a gondolataimmal együtt, mint általában.

Lyla: - "Henri... Ne ostorozd magad..."

Henri: A hátamra fekszem és felsóhajtok.

- "Hogy... Hogy csináltad...? Egész idő alatt?"

Lyla: - "? Miről beszélsz..?"

Henri: - "Annyira szenvedtél miattam tavaly... hogy..."

Félbeszakít azzal, hogy felül.

Lyla: - "Henri! Már mondtam, hogy ne kínozd magad!!! Az már a múlt... És nem sajnálok semmit!"

Henri: - "Valaki, aki értelmes, egészséges... az én helyemben leállította volna a 'kapcsolatunkat'... mert azzal töltöttem az időt, hogy eltaszítottalak, aztán visszatáncoltam... Nem tudtam ellenállni a kísértésnek... anélkül, hogy le tudtam volna győzni a félelmeimet... Hónapokig otthagytalak, lógva hagytalak, szó nélkül hagytalak... Láttam, hogy miattam szenvedsz, de teljesen képtelen voltam a legkisebb döntés meghozatalára, teljesen leblokkoltam..."

Lyla: - "Henri..."

Henri: - "A bátyád világos volt... Apa is... Én ettől távol álltam."

Lyla: - "Henri... Én is így voltam vele."

Henri: - "Nincsenek kétségeim."

Lyla:

- "Gondolj, amit akarsz."

- "Nem vagyok őrült!"

- "Tisztában voltam azzal a helyzettel, amiben tartottál minket. Tudtam, hogy nehéz, neked és nekem... Hogy valami apróság miatt bonyolult, pedig szeretem az egyszerű dolgokat. Bevallom, kívülről én is azt tanácsoltam volna egy lánynak az én helyzetemben, hogy ne várjon rád, és forduljon el, amennyire csak lehetséges."

Henri: - "..."

Lyla: - "Megadtam magamnak az eszközöket, hogy működjön... Tudtam, hogy vannak megoldandó problémáid. Láttam, hogy érzel irántam, és milyen nehéz volt neked... Nem tudtam rád haragudni... Végül is az én választásom volt. Nem csak elfelejteni mindent és bármit. De úgy döntöttem, hogy megbocsátom a titkaidat és a hosszú tétovázást. Szóval igen... Fel akartam adni, szembenézve ezzel a sok értetlenséggel... Igen, szomorú voltam. Dühös voltam. Igen, néha még meg is bántódtam... De... szeretlek... Ez már csak így van. Tetszik, amit látok benned, ami valójában vagy. A káosz közepén éreztem minden szeretetedet. Tudom, hogy ki vagy. Mindig tudtam."

Henri: - "Lyla..."

A karjaimba veszem, hálásabban, mint valaha. Soha nem beszéltünk erről, vagy csak felszínesen. Azt is tudom, hogy mindig viselni fogom tetteim súlyát.

Lyla: - "Henri... Ideje, hogy megbocsáss magadnak."

Henri: - "... Talán... egyszer..."

Lyla: - "Ott leszek, hogy segítsek."

Henri:

- "Remélem sikerül..."

- "Én is mindig ott leszek neked..."

Henriék nappalija

Henri: Lyla leteszi a telefonját.

Lyla: - "Ez jó! Jasmine azt mondta, hogy mi gondoskodunk az italokról!"

Henri: - "És... ez minden?"

Vállat von. 

Lyla: - "Azt hiszem... Felajánlottam, hogy többet csinálok, de mindig volt valaki, aki a többiről gondoskodik..."

Henri: - "Oké. Emlékeztetnél, kik lesznek jelen ezen a szuper szilveszteri bulin?"

Lyla: - "Hmm... Hát rajtunk kívül, Clement, Amelie, Dylan és Malicia! Tiffany nem lesz ott. Ő a szüleivel lesz... Ez rendben van neked? Jóváhagyod?"

Henri: Lyla provokatívan néz rám. 

- "Hahaha! Igen... ez jól hangzik..."

Lyla: - "Szóval, ha az ÚR jóváhagyja... minden rendben!"

Henri: - "A kisebb csoportokat kedvelem, tudod jól..."

Lyla: - "Igen, tudom. Ez nem egy állati-nagy parti. Csak mi leszünk."

Henri: - "Az tökéletes! Amikor Jay vagyok, akkor megkapom az adagomat... Szeretek úgy szórakozni, hogy igazán élvezhetem minden barátom társaságát."

Az elmúlt napok csodálatosak voltak. Lyla a házamban maradt egy kicsit. Apám ma reggel ért haza. Úgy éltünk, mint egy tökéletes kis pár... Még ha néha dolgoznom is kellett, kérdezősködés nélkül foglalkozott a fsaját dolgával. Mindketten tiszteletben tartottuk egymás szabadidejét. Minden olyan egyszerű volt, olyan természetes... Tényleg nagyon szeretnék jövőre már vele élni... De továbbra is szilárdan tartja azt az elképzelést, hogy a Jasmine-nel való együttélésre valóban szüksége van.

- Ez nagyon zavar engem. 

- Tisztelem a választását, egy kis keserűséggel...

Főleg, ha látom, milyen boldogan és könnyedén éltünk együtt az elmúlt napokban. Azt hiszem, soha nem fogom megunni, hogy mellettem van.

Antoine: - "Na, fiam... elég boldognak tűnsz..."

Henri: - "Hmm?"

Felemelem a fejem, és abbahagyom az álmodozást.

Antoine: - "Azt mondtam, hogy úgy nézel ki, mint egy elégedett ember... Feltételezhetem, hogy a legjobb ajándék volt két és fél napra elhagyni a házat?!"

Henri: - "Olvasol a gondolataimban, apa!"

Antoine: - "Hahaha! Mint mindig, tudhatnád! Tulajdonképpen... a karácsonyi ajándékokról beszélve... azt hiszem te is megkaptad az övét?"

Henri: Apa ravaszan mosolyog. 

- "Tudom, hogy te álltál az egész mögött!"

Antoine: - "Hahaha! Még jó, hogy én álltam az egész mögött! Azt hiszem, az ajándéka megtette a kívánt hatást..." 

Henri: - "... Imádnivaló volt..."

Antoine: - "Ahh... szerelem! Ez szép!"

Henri: - "Igen... tudom..."

Rámosolygok, meggyőzödve arról, hogy mit fog mondani nekem.

Antoine: - "Mindazonáltal egy gyönyörű katasztrófa volt! Hahaha! Tudtad, hogy egy órán keresztül próbáltam rávenni az énekgyakorlatokat, mielőtt elkezdtük...?"

Henri: - "Micsoda?"

Antoine: - "Az volt a benyomásom, hogy ez kínzás volt számára! Tényleg nagyon vicces volt!"

Henri: - "Nem vagy valami kedves!"

Antoine: - "Biztosan nagyon motivált volt, hogy megtegye, amit tett... Mert ő több mint tudatában volt annak a felfordulásnak, ami ott volt! Hahaha!"

Henri: - "Azt mondhatsz, amit akarsz. Szerintem ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam!"

Antoine: - "Hahaha! Ebben egy pillanatig sem kételkedtem, fiam!"

Henri: A vállamra tette a kezét.

Antoine: - "Nagyon örülök, hogy részt vehettem ennek az őszinte, szeretettel teli ajándéknak a kidolgozásában."

Henri:

- "Büszke lehetsz magadra!"

- "Kösz, hogy segítettél neki."

Antoine: - "Megtiszteltetés volt. A világért sem hagytam volna ki."

Lyla és Jasmine lakása

Lyla: A nappali kanapéján, a takarók alatt kényelmesen ülve iszom egy forró csokit, miközben Henri könyvét olvasom. Kint erősen esett az eső. Egyedül voltam a lakásban. Tökéletes pillanat volt olvasni. Nem tettem le a könyvet, mióta tegnap hazaértem. Henri tényleg nagyon tehetséges mindenben. Stílusa magával ragadó. Szereplői jól átgondoltak és szerethetőek. A története szenvedélyes. Észre sem vettem, hogy eltelt az idő. Hallom, hogy nyílik a lakás ajtaja, ami elvonja a figyelmemet az olvasástól. Jasmine jön be a nappaliba a nagy táskájával. Elázott! 

- "Barátnőm!!! Kell segítség?!"

Jasmine: - "Nem, kösz! Meg vagyok! Milyen egy borzalmas időjárás... Úgy érzem, mintha egy maratont futottam volna az esőben, habár csak pár métert sétáltam..."

Lyla: Ledobta a cuccait a padlóra és sóhajtott. Napok óta nem hallottam felőle... és alig várom, hogy halljak a romantikus utazásáról Clementtel. Megtették végre...? Nem akarok túl impozáns lenni a kíváncsiságommal és minden kérdésemmel. Ezt legalább tisztelnem kell...

Jasmine: - "Egy jó meleg zuhanyról álmodozom! Megfagyok!"

Lyla: - "Helyezd magad kényelembe!"

Jasmine: - "Hahaha! Túl kedves vagy!" 

Lyla: Jasmine a szobájába vitte a dolgait, aztán hallottam csobogni a vizet a zuhanyzóban. Újra elmerülök a könyvembe. Egy idő után Jasmine pizsamában jött vissza és mellém rogyott a kanapéra. Csinálok neki egy kis helyet, és a lábára teszem a takarót.

- "Tessék, készítettem neked egy kis forró csokit!"

Jasmine: - "Mmm! Imádom, amikor ezt csinálod! Olyan jó..."

Lyla:

- "Hát, könnyű megcsinálni..."

- "Igen! A legjobb, amikor házilag készül!"

Összebújunk, a vállam hozzáér az övéhez, a feje pedig felém hajlik. 

Jasmine: - "Jó újra együtt lenni."

Lyla: - "Én is boldog vagyok."

Így maradunk egy darabig, mielőtt megtöri a csendet.

Jasmine: - "Milyen volt a karácsonyod?"

Lyla: Elmeséltem mi volt a családommal, aztán Henrivel. Elmondtam, hogy reagált Henri a dalomra és meséltem az ajándékról, amit adott nekem... Akkoriban elmondtam Jasmine-nak az idegennel való találkozásomat... anélkül, hogy túlságosan belementem volna a részletekbe. Várok a reakciójára... 

Jasmine: - "... Tudtam, hogy akkor nagyon belezúgtál!"

Lyla: A szememet forgatom. 

Jasmine: - "Mindig túl diszkrét vagy az ilyen dolgokkal kapcsolatban..."

Lyla: - "Tudom..."

Jasmine: - "Hónapokba telt, mire elmesélted, mi történt Henrivel..."

Lyla: - "Ó! Te beszélsz! Clementtel..."

Jasmine: - "Ahh! Nálam is így van..."

Lyla: - "Igen... ez egy mocskos kifogás, ha engem kérdezel..."

Jasmine: - "Hahaha!"

Lyla: Utána kérdéseket tesz fel arról a néhány napról, amit Henrivel töltöttem a házában, ragyogtam örömömben. Miután kifogytam az ötletekből, végre rajtam volt a sor, hogy megkérdezzem őt. Még mindig melegen összebújva a kanapén, Jasmine-nel folytattuk a karácsonyi történetek cseréjét.

- "És te? A te karácsonyod?"

Finoman kezdem. Ahogy korábban én is tettem, ő is az estéről beszél a családjával stb... Egymásra nézünk. Nagyon jól tudja, hogy a forró kása kerülgetése csak késlelteti az elkerülhetetlent.

- Én azonban nem kényszerítem rá. De tudom, hogy beszélni akar velem erről.

- Megpróbálhatnám kikényszeríteni belőle...

Jasmine: - "Hiába nézel rám így Lyla..."

Lyla: - "Mi... Micsoda??? Most mit tettem?! Nem mondtam semmit..."

Jasmine: - "Tudom, hogy csak egyetlen dologra vársz."

Lyla: - "Csak képzelsz dolgokat... Most gyere..."

A 'BESZÉLJ!' szó biztosan nagy vörös betűkkel virít a homlokomon. Próbálok őszintén mosolyogni, de még mindig hamisnak tűnik...

Jasmine: - "Pff... Hahahaha! Ha látnád az arcodat..."

Lyla: - "Ahh! Megteszem, ami tőlem telik..."

Jasmine: - "Tudom... Értékelem. Tudom, mennyire kínzod magad."

Lyla: - "Ez egy része..."

Oldalra dönti a fejét.

- "..."

Jasmine: - "... Olyan... jó volt..."

Lyla: - "... Vííííí!"

Izgatottan rázom az öklöm. Igyekszem nem túlzásba vinni, de nem könnyű. Végre megadom magam.

- "Mesélj... Mi történt, amikor itt voltatok?"

Valójában azt hiszem, arra várt, hogy konkrétan feltegyem neki a kérdést. Elkezdi megosztani meglehetősen részletes történetét, erre nem számítottam. Iszom a szavait. 

Jasmine: - "Ahogy sejted, igazi kis szerelmi fészekké varázsoltam a lakást... Körülbelül harminc gyertyát gyújtottam meg, amelyeket kitettem a lakásba. Ez volt az egyetlen fényforrásunk... Aztán az összes takarómat és párnámat a kanapéra halmoztam."

Lyla:

- "Miért nem a szobádba vitted őt?"

- "Biztosan nagyon kényelmes és szép volt..."

Jasmine: - "Remélem... az volt a lényeg. Mindenesetre tetszett neki."

Lyla: - "Ó! Efelől nem kételkedem!"

Bátortalanul mosolyog, elpirul.

Jasmine: - "Gondoskodtam arról, hogy ne legyen kétsége a szándékaim felől. Üzentem neki, hogy kopogtatás nélkül bejöhet a lakásba."

Lyla: Annyi feszültség... Határozottan el tudom képzelni a jelenetet.

Jasmine: - "Vettem egy gyönyörű fehérneműt erre az alkalomra. Piros... csipkés... és egy könnyű kimonóm volt, nagyon vékony és átlátszó..."

Lyla: - "Ó... igen... Minden erődet bevetetted! Biztosan NAGYON SZEXI voltál!"

Jasmine: - "Az igaz... Nem akartam tovább meghátrálni, azt akartam, hogy az üzenetem világos legyen."

Lyla: - "Ah... hát ott... az üzeneted több volt mint egyértelmű."

Csendben bólint. 

Jasmine: - "Szóval így vártam, hogy... Clement megérkezzen... Kicsit hülyén éreztem magam..."

Lyla: - "Hahaha! Igen... megértem..." 

Jasmine: - "Nem tudtam, hol legyek! Álljak... üljek... feküdjek le... a kanapéra... a párnákra..."

Lyla: - "Megvan az az ajándékunk, hogy aggódunk az ilyen részletek miatt..."

Sóhajt. 

Jasmine: - "Aha... Végül kinyújtóztam a párnák közepén, és percekig tartottam ezt a pózt... életem leghosszabb percei!"

Lyla: - "Hahaha!"

Jasmine: - "Végre hallottam, ahogy nyitja az ajtót, azt hittem meghalok az idegességtől. Alig nyitotta ki az ajtót és hívott, mert meglepte a sötétség... aztán bejött és megtalált engem abban a pozícióban, úgy öltözve... a párnák és a gyertyák közepén..."

Lyla:

- "Mesélj el minden részletet!"

- "Határozottan el tudom képzelni a jelenetet..."

Kezével eltakarja az arcát, és levegőt vesz, hogy bátorságot adjon magának. Alig várom, hogy halljam a történetének a további részét.

Jasmine: - "Meglepetésében ledobta a táskáját... és csendben maradt és kábultan..."

Lyla: Lefogadom...

Jasmine: - "... Így hát kinyújtottam felé a kezem, és hívtam, hogy jöjjön... miközben boldog karácsonyt kívántam neki."

Lyla: Mosolyog... büszke a kis győzelmére.

Jasmine: - "Nagyon boldogan mosolygott. Levette a kabátját és azonnal odajött hozzám és megcsókolt..."

Lyla: - "Vííí! Ez olyan szép!!!"

Jasmine: - "Aha... Csak az első lépést kellett megtennem... mert a többiben ő vette át a vezetést. Minden olyan természetes és egyszerű volt."

Lyla: Sóhajtok, mosolygok, a romantikus történetén függve. 

Jasmine: - "Órákig ölelkeztünk... Már nem féltem. Elhatároztam, készen állok, és legfőképpen nagyon akartam!"

Lyla: - "Ó, barátnőm... annyira örülök nektek..."

Jasmine: - "Igazi mágikus első pillanat volt... Nem csináltunk semmi őrültséget, de ránk hasonlított... Végre megismertem egy új oldalát, amit eddig nem. Azt hiszem még jobban szeretem őt, mint előtte..."

Lyla: - "Tudom mire gondolsz... Ugyanezt gondoltam, miután először voltam Henrivel. Felfedezni azt az intimitást azzal a férfival, akit szeretünk... igazán csodálatos..."

Jasmine-nel egymásra nézünk, azzal a cinkossággal, ami már évek óta hozzánk tartozik. Érzem az érzelmet mindenben, amit csak mondott nekem.

Jasmine: - "Nem bántam meg, hogy vártam... ez volt a megfelelő idő nekem, nekünk..."

Lyla: - "Én is így gondolom. És az ő ajándéka neked?"

- Mosolygok anélkül, hogy leplezném az izgatottságomat.

- Ezt a kérdést úgy teszem fel neki, mintha nem tudnék semmit.

Nagyon jól tudom, mit tartogatott neki Clement karácsonyi ajándékként. Mégpedig pontosan ugyanaz, mint Jasmine.

Jasmine: - "Ez a mosoly elárulja, hogy tudod, mit adott nekem..."

Lyla: - "Pontosan!"

Jasmine: - "Te mindig mindet tudsz mindenről..."

Lyla: - "Mindig!"

Jasmine: - "Hihetetlen vagy!"

Lyla: Együtt nevetünk. 

Jasmine: - "Megérkeztünk abba az igazán gyönyörű hotelbe... Vidéken volt, egy városban, aminek a nevét már elfelejtettem... De nagyon bájos volt. Elmondta, hogy mindent úgy tervezett, hogy az első alkalom itt történjen..."

Lyla: - "Hahaha! Úgy tűnik, állásfoglalásra kényszerítetted!"

Jasmine: - "Hahaha! Igen, pont ezt monta... De azt is mondta, hogy nem bánt meg semmit, és ez így még tökéletesebb. Volt egy hatalmas kád, egy hatalmas ágy és egy lélegzetellálító kilátás... Nem igazán hagytuk el a szobát... Olyan szép volt... A saját kis selyemgubónkban voltunk..."

Lyla: - "Abszolút értelek... Én is hasonló pillanatokat éltem át..."

Jasmine: - "Ó, Lyla, annyira jó volt!"

Lyla: Megfogjuk egymás kezét.

- "Annyira örülök nektek... ha tudnád..."

A homlokát az enyémre fekteti. Tökéletes ozmózisban vagyunk... hálásak vagyunk egymás boldogságáért. 

Jasmine: - "Máris hiányzik. Alig várom, hogy újra lássam."

Lyla: - "Szilveszter előtt nem is találkoztok?"

Jasmine: - "Így van."

Lyla: - "Én sem találkozom addig Henrivel... Nagyon sok munkája van."

Jasmine: - "Megértem. Alig várom a szilvesztert!"

Lyla: - "Én is!!!"

Clementék háza

Clement: A kanapéra dőlök, kimerültem a Jasmine-nal töltött elmúlt napoktól. De ember! Annyira jó volt! Úgy mosolygok, mint egy idióta egyedül a nappaliba. Szerencsére egyedül vagyok, mert nem igazán szeretném, ha kérdésekkel zaklatnénak, főképp az öcsém. Ledőlök és behunyom a szemem, visszagondolva életem legvarázslatosabb karácsonyára. Végre... férfi vagyok! Végre lefeküdtem a barátnőmmel... Egy dolog megszállottja vagyok: újra megtenni! Határozottan elvonástól szenvedek, annak ellenére, hogy szárnyalnak az izmaim. Emlékszem a pillanatra, amikor besétáltam a lakásába... Néhány nappal ezelőtt...

Lyla és Jasmine lakása

Mindjárt bemegyek Jasmine lakásába, még ha furcsának is találom, hogy azt mondta kopogtatás nélkül menjek be... Biztos vagyok benne, hogy meglepetés vár rám és nyílvánvalóan arról álmodozom, hogy a barátnőm meztelen. Adok magamnak egy mentális pofont... Nem megyek be a nappalijába, mert tudom, hogy a "másik srác" odalenn ki akarja fejezni magát, és még mindig szeretném megőrizni egy kicsit a méltóságot. Főleg, hogy előtte állva... ez az egyetlen dolog, amit látna... Kinyitom az ajtót, de egy kicsit meglep a sötétség... 

- Menj be.

- Hagyd.

- "Uh... Jasmine?"

A szemem nehezen látja a szobát, az égő gyertyák sokasága ellenére. Alig ismerem fel a helyet... de abból amit látok, arra gondolok, hogy újra elkezdek hinni a Mikulásban. Vagy a mentális pofonom nem volt elég kemény, és még mindig álmodom, vagy a pofon egy kicsit túl jól működött, és teljesen elment az eszem. Jasmine száz párna közepén hever... Hát nem... talán nem száz... Mindegy! Kit érdekel! A barátnőm eléggé lengén öltözött... Elterül a kanapén, egy vastag takarókupac közepén... Zajt hallok a lábamnál, és rájövök, hogy a sokk hatására leejtettem a táskámat. A szemem már teljesen hozzászokott a hangulathoz. Istenem... azó, ami az orrom alatt volt, határozottan tisztázza a látásomat...! Jasmine valami nagyon vékony fürdőköpenyt viselt... az is átlátszó volt. Ó, ember... állati szexi... és látom alatta a teljes fehérneműjét. Kicsit hülyén nézek ki, ha így állok itt, de őszintén szólva nem tudok mozdulni a műsor elől. Kíváncsi vagyok, mivel érdemeltem ki ezt a fenséges ajándékot... Biztosan álmodom! Látva kábult hozzáállásomat, elmosolyodik, és kinyújtja a kezét.

Jasmine: - "Boldog karácsonyt, Clement...!"

Clement: Újabb mentális pofon, és egy másodperc alatt összeszedem magam. Tudom, hogy most minden számít... Ez egy meghívás... A szívem kezd gyorsabban verni és elengedem minden korlátomat. A lány, akibe oly sok éve szerelmes vagyok, ott van... előttem... készen áll arra, hogy a történetünk következő szintre lépjen. Annyira szeretem őt... 

- "Jasmine..."

Leveszem a kabátom és gondolkodás nélkül felé ugrok. Úgy csókolom, mintha évek óta hiányzott volna, és érzem a testét az ujjaim alatt.

- "Bi... biztos vagy benne?"

Jasmine: - "Jobban, mint valaha... Már egy ideje készen állok..."

Clement: Bátortalanul mosolyog, kerüli a tekintetemet. Arra az időre gondolok, amikor fehérneműben volt, és mint egy idióta, nem értettem. Ezúttal az üzenet nem lehetne tisztább.

Jasmine: - "És te...?"

Clement: - "Ó igen!!!"

Jasmine: - "Hahaha!"

Clement: Újra megcsókoltam, mintha most fedezném fel ezt először és magamhoz húzom. Leveszem a pulcsimat, így felül meztelen vagyok. Érzem a tekintetét, ahogy engem figyel és lefagyok. Kinyújtja felém a kezét és megsimogatja a mellkasom... Nem tudok tovább ellenállni... Rajtam a sor, bátorkodom... Kinyitom a köntösét, miközben ő becsukja a szemét. Enyhén remeg...

- "Minden rendben...?"

Jasmine: - "Igen..."

Clement: Kinyitja a szemét, amikor felfedezem a fehérneműjét... Olyan közel van... Valahogy más így látni őt...

Jasmine: - "... Félsz?"

Clement: Ujjaimat végigsimítom a karjain, visszatérek a válláig... aztán végig a nyakán, hogy lefelé haladjak a mellkasa felé... Teljesen gyenge vagyok és érzem, hogy remegnek az ujjaim is. Ez az első alkalom, hogy megérintem egy nő bőrét... és micsoda nő!

- "Egy kicsit... nem akarlak siettetni... félek, hogy hibázok... Annyira akarlak... hogy..."

Jasmine: - "Hihihi! Ne aggódj, Clement..."

Clement: Kifújom a levegőt, mintha fulladoznék.

- "Azt kell mondanom... inkább... lenyűgöző!"

Kicsit közelebb jön és hozzám préseli magát, hogy megcsókoljon. Elmegy az eszem, amikor ezt teszi, és teljesen elengedem magam. Simogatom a hátát, amíg a melltartójához nem érek. Elkezdem megpróbálni kikapcsolni... de nyilvánvaló, hogy előtte gyakorolnom kellett volna. Hallom, ahogy mosolyog és nevet, de végre sikerül megbirkózni ezzel a fárasztó eszközzel. Aztán... hagyom leesni, és végre felfedezem őt.

- "Jasmine..."

Ezúttal a testem veszi át az irányítást, és visszafektetem a millió párnára, hogy újra és újra megcsókoljam.

Kezeim mindent megvizsgálnak, amit megérinthetnek, és a kis örömkiáltásai arra ösztönöznek, hogy folytassam, felhatalmazást és megerősítést adva, hogy megtegyem, amit tennem kell. Leveszem a nadrágomat, és mindketten szinte meztelenek vagyunk... alsóneműben... Most már nem sok minden választ el minket. Lázas vagyok, de úgy érzem, hogy még közelebb kell lennem hozzá, hogy érezzem a bőrét az enyémen. Egymásra nézünk... A korábbi tétova és esetlen fiú nem létezik... Mindketten nehezen lélegzünk, anélkül, hogy elfordulnánk egymástól.

- "Jasmine... szeretlek... Olyan régóta szeretlek..."

Az ajkába harap, mosolyogva magához húz, hogy újra megcsókolhassam. Így teszek, és készen állok arra, hogy az 'első alkalmat' a létező legvarázslatosabb módon éljük meg. És ez több volt, mint varázslatos...

Lyla szobája

Lyla: Valaki kopog az ajtómon. 

- "Igen?"

Jasmine: - "Én vagyok az. Bemehetek?"

Lyla: - "Persze!"

Jasmine: - "Wow! Barátnőm! Olyan szép vagy!"

Lyla:

- "Tök mindegy! Elhalványulok melletted!"

- "Wow! Te is!!!"

- "Clement meg fog vadulni!"

Jasmine: - "Hahaha! Henri is!"

Lyla: Tényleg odatettük magunkat... Tutira a legszebb ruháinkat választottuk. Jasmine azt mondta, hogy mindannyiunknak ki kell öltöznünk a bulira. Alig várom, hogy lássam Henrit... Megcsodáltuk egymást a tükröm előtt, és rengeteg szelfivel örökítettünk meg mindent.

Jasmine: - "Alig várom, hogy elkészíthessem a saját ruháimat! És legfőképpen azért, hogy a saját alkotásaimat viseljem."

Lyla: - "Ó igeeen! Az nagyszerű lesz!"

Jasmine elkísért, hogy megvegyem az italokat és mindent, ami a főzéshez szükséges. A délutánt azzal töltöttük, hogy kis sós előételeket készítettünk estére.

- "Minden kész van?"

Jasmine: - "Igen! A fiúknak hamarosan ide kell érniük!"

Lyla: Megszólal a csengő. 

- "Emlegetett szamarak!"

A nappaliban

Lyla: Jasmine a nappaliba rohan, hogy ajtót nyisson a fiúknak. Clement jön először, majd Henri.

Clement: - "Wow... Jasmine... Gyönyörű vagy..."

Lyla: Közelebb megy hozzá és a karjaiba zárja szorosan átölelve. Meghatottan nézem őket...

Henri: - "Szia..."

Lyla: Megriadtam. Észre sem vettem, hogy Henri felém jön. 

- "Henri..."

Szégyentelenül végignézek rajta. 

- "Annyira... jól nézel ki..."

A stílusa hasonlít kicsit az apjáéra... de a saját ízlésében... Nagyon elegáns. 

Henri: - "Fenséges vagy, Lyla. Nehéz lesz ellenállni ma estig."

Lyla:

- Rámosolygok.

- Megfordulok. 

A karjába vesz, és egy kicsit elidőzve megcsókolja az arcom. Érzem, ahogy kezei felfedezik a csupasz hátamat, és magához von. Hallom, ahogy a fülembe suttog.

Henri: - "Hiányoztál az elmúlt napokban... Megszoktam, hogy éjjel-nappal velem vagy..."

Lyla: - "Hmm... Te is hiányoztál..."

Clement: - "Minden kész?"

Lyla: - "Igen!"

Jasmine: - "Helló mindenki!!! Clement! Már olyan régóta!"

Clement: - "Egészen!!!"

Lyla: Mindenki dicséri a másik öltözékét: szinte mindenki különös erőfeszítést tett a buli miatt. Malicia nem vetett be mindent, de ő mindig szép és elegáns.

Amelie: - "Malicia gondoskodott a desszertről!"

Malicia: - "Igen! Szóval ne tömjétek túl magatokat, mert a desszertem igazán bőséges!"

Lyla: Mind nevetünk. Mindenki vesz egy kicsit mindenből, amit előkészítettünk. Még Clement is csinált egy nagy tészta salátát. Szerintem a ritka ételek egyike, amit tud főzni, és nagyon finom. Az adott pillanat zenéjétől függően felállunk ugrálni és mániákusként táncolni, amitől mindannyian nevetünk. Az este így folytatódik. Táncolunk, játszunk, eszünk, iszunk, beszélgetünk, nevetünk... Mindannyian a nappalink székein és kanapéin ülünk, amikor megszólal Jay egyik dala.

Amelie: - "Igeeen! Ez Jay! Végre!!!"

Lyla: Jasmine felé fordul. 

Amelie: - "Ezt csak neked, Jasmine!"

Jasmine: - "Hahaha! Kösz, Amelie!"

Amelie: - "Remélem nem leszel féltékeny, Clement!!!"

Jasmine: - "Uh..."

Clement: - "Hahaha! Nem hiszem!!!"

Lyla: Clement átkarolja Jasmine vállát. 

Clement: - "Az a vödör smink elmehet a francba! Nekem van a legdögösebb csajom! És mindezt a sminkkel való visszaélés nélkül!"

Jasmine: - "Clement!"

Clement: - "Hahaha!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: Egymásra nevetnek. 

Amelie: - "Azt hiszem ez nem változott!"

Lyla: - "Az biztos!"

Malicia: - "Ez nem kedves, Clement... Lehetnél kedvesebb, ha tudod, hogy Jay közöttünk van!"

Lyla: Felegyenesedek és Henrire nézek. Az arca olyan fehér, mint egy szellem. Clement és Jasmine próbál normálisnak tűnni...

Amelie: - "Hahaha! Ezt meg hogy érted, Malicia?"

Malicia: - "Hát igen! Nem gondolod, hogy Henri pont úgy néz ki, mint Jay? Egy kis szemfesték a szeme köré és biztos vagyok benne, hogy tökéletes az illúzió!"

Amelie: - "Igen... talán..."

Malicia: - "Ahh! Olyan őrületes lenne Jaynek öltöztetni!!! Kinek van sminkje?!"

Henri: - "Uh..."

Lyla: Henri mindjárt elájul. Clement azonban minden valószínűség ellenére reagál.

Clement: - "Nem, nem fogjuk Henrit Jay-nek öltöztetni... Nézz rá... Mindjárt elájul. Kizárt, hogy bárki hozzányúljon a barátomhoz, hogy elcsúfítsa!"

Jasmine: - "Hahaha! Clementnek igaza van... Hagyjuk szegény Henrit békén..."

Lyla: Látom, hogy az emberem újra lélegezni kezd, megnyugodva, hogy minden gyanú nélkül kijutott ebből. 

Dylan: - "Aggódtam érted, haver... amikor a lányok a fejükbe vesznek valamit... bonyolult lebeszélni őket róla! Olyan kényelmetlenül éreztem volna magam a helyedben! Hahaha!"

Henri: - "Hahaha..."

Lyla: Jay dala véget ér kijelentve Henri kínzásának végét. Egy újabb vidám dal kezdődik, és Jasmine feláll, és a szoba közepe felé húzza Clementet.

Jasmine: - "Imááádom ezt a dalt!!!"

Lyla: Az biztos, hogy a dalokhoz tartozó koreográfia meglehetősen egyszerű és jól ismert. Még Clement is ismeri. Henri úgy tesz, mintha nem ismerné a lépéseket, még akkor is, ha azok rendkívül egyszerűek. Dylan Henri mellé áll, próbálja megmutatni neki a lépéseket. Egy jó színésznek, Henrinek van egy kis gondja, de végre 'sikerül' neki. Mindannyian egy sorban táncolunk, és ez egy gyönyörű látvány! A szerelmemet figyelem, élvezi a táncot velünk. Profi tánctudása néhányszor megmutatkozik, de ez nem tartja vissza attól, hogy jól érezze magát. Bő fél óra táncolás után visszatérünk a kanapéra. Amelie azt javasolja, hogy játsszunk 'Ki vagyok én?-t'. Ez nem a kedvenc játékom, mert hamar megunom, de ez kissé megváltoztatja az esti ritmust, és be kell vallanom, hogy kicsit fáradt vagyok. Egy ilyen szünet jót fog tenni nekem. Malicia felajánlja, hogy minden jegyzetlapra (a sajátján kívül) felírja valaki híres, valós vagy fiktív nevét, hogy a homlokunkra ragasszuk. A játék célja, hogy kérdéseket tegyünk fel, hogy kitaláljuk, melyik személyt 'képviseljük'. Malicia magában nevet, miközben a neveket írja... Kíváncsi vagyok, hogy kit fogok 'képviselni'! Végül feláll, és felragasztja a kártyákat. Clement 'Marie-Antoinette', Jasmine 'Castiel', Amelie 'Hello Kiki', Dylan 'Lady Gragra'. Mindenki nevetésben tör ki, ahogy meglátjuk a neveket. Malicia gonosz mosollyal az arcán Henrihez közeledik. A homlokára ragaszt egy darab papírt és végre megcsodálhatjuk, kit kellene képviselnie. Elolvasom a híres három betűt, csupa nagybetűvel: 'JAY'. Henri felnéz, mintha próbálná elolvasni a papírt a homlokán. Fogalma sincs mi áll ott... ... 

- "HAHAHA!"

- Abbahagyom a nevetést: nem akarok, hogy gyanakodjon és találgasson.

- Nem tudom visszatartani a röhögést.

(Ha a másik lehetőséget választod)

De... hiába, mert mindannyian nevetünk, amikor meglátjuk a neveket mindenki kártyájára írva. Az én szegény Henrim... Azt hiszem ez az ő estéje. Malicia nem kímélte. Mindenki csatlakozik hozzám, és nem teszünk megjegyzéseket. Amelie ír egy nevet Malicianak és a homlokára ragasztja. Malicia nagyon izgatott lesz, amikor megtudja, hogy ő 'Jessica'. Újra nevetésben törtem ki, akárcsak a többiek. 

Malicia: - "Ajjjj! Mi írtál fel, Amelie?!!!"

Amelia: - "Hahaha! Ki kell találnod! De IMÁDNI fogod!"

Lyla: Ó igen... Hahaha! Elindítjuk a játékot, és elrepülnek az első 'klasszikus' kérdések. Megkérdeztük férfiak vagy nők vagyunk e, valós, vagy kitalált személy... Annyit sikerült összeszednem, hogy egy férfi 'vagyok' egy sorozatból. Dylan és Clement teljesen el van veszve és vicces nézni őket. Jasmine nem áll távol attól, hogy kitalálja, hogy ő Castiel, egy feltörekvő énekes, de ez számára is nyilvánvaló... Először Tommyra gondolt. Végül is Malicia az, aki Castiel rajongója. Amelie áll a legközelebb a győzelemhez. Végre Henri következik... Azt hiszem, megszoktam, hogy a rejtett személyisége veszélyben van Maliciaval és Amelie-vel, Malicia súlyos célzásai ellenére. Számára ez annyira 'nyilvánvaló', hogy elképzelni sem lehet... Ettől Henri is megnyugodott... Vagy legalábbis... nem tudja, hogy 'ő' Jay... Haha... Így hát elkezdte kérdezni, hogy a karaktere férfi-e, igazi-e, fiatal-e és szép-e.

Henri: - "Hmmmm... Ahjj..."

Lyla: Leroskad a kanapéra, kezét az arcára teszi, azt hiszem, kitalálta... 

Henri: - "Dalokat énekelek...?"

Lyla: Együtt kiabáljuk. hogy 'IGEN!'

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: Nem tartott sokáig, hogy rájöjjön, kit képvisel, különösen, hogy Malicia választotta. Felsóhajt, ingerültséget színlelve, de még mindig mosolyog.

Henri: - "Az én dalaim a legjobbak az egész univerzumban?"

Lyla: Jasmine, Amelie és én kiabáljuk, hogy 'IGEEEN!'

Henri: - "Hahaha! ... .... Hajlamos vagyok túlzásba vinni a szemfestéket?"

Lyla: Ezúttal Clement az, aki feláll és rámutat.

Clement: - "IGEN!!! HAHAHA! Ó, istenem! IGEN!!!"

Henri: - "Hahaha!"

- "Ugye... szeretem azt hinni, hogy ellenállhatatlan vagyok?!"

Lyla: Újra mindannyian 'IGEN'-nel válaszoltunk! Feláll, csupa mosoly, és belevág.

Henri: - "JAY vagyok!!!"

Lyla: Utoljára kiáltjuk együtt, hogy 'IGEEEEN!!!'

Henri: - "Hahaha! Ez túl nyílvánvaló volt, Malicia!"

Malicia: - "Túl csábító volt, Henri!"

Lyla: A szerelmem rám néz, még mindig mosolyog. Eufórikusan hatott rá, hogy egy ilyen típusú buli alatt kikiabálhatta, ki is ő valójában. Amikor néhány perccel ezelőtt nagyon kényelmetlenül érezte magát a felfedezés gondolatától. Micsoda változás a helyzetben. Éjfélkor boldog új évet kívánunk egymásnak. Mindenki megcsókolja és megöleli a másikat, pezsgővel koccintunk. 

Henri: - "Boldog új évet, Lyla..."

Lyla: Éreztem a karját a derekam köré fonódni és magához húzott. 

Henri: - "A legjobbakat kívánom neked... Köszönöm ezt a csodás évet, amit melletted tölthettem. Nem volt mindig könnyű, főleg az elején, de a többi életem legszebb pillanatait adta. Köszönöm... Köszönök mindent... Szeretlek."

Lyla: - "Ó... Henri... Én is szeretlek... Én is köszönöm..."

Nevet. 

Henri: - "Hahaha! Azon kívül, hogy megsirattalak és szenvedtél miattam... nem értem, mit csináltam..."

Lyla: - "Hé, elég ebből!"

- "Mindig ugyanaz a refrén..."

- "Minden napot, minden pillanatot elhozol nekem!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "Minden nap megköszönöm az univerzumnak, hogy megjelentél az életemben..."

Henri: - "Nem érdemlek ennyit..."

Lyla: - "Ugyanannyit érdemelsz, mint bárki más... Csodálatos személy vagy... Boldog új évet, Henri! Legyen ez az év tele szeretettel, boldogsággal, szenvedéllyel, gyengédséggel és zenével! Mindennel! A legjobbakat kívánom neked!"

Csillog a szeme, lehajol, hogy gyengéden megcsókolja az ajkamat, míg a többiek elindítják a konfettiágyúkat. Érzem, ahogy körülöttünk mozognak, nevetnek, de én a buborékomban vagyok Henrivel. 

Lyla szobája

Lyla: Mindenki hazament, és egyedül vagyunk, mert Clementnek holnap el kell mennie az apjához Jasmine-nel. 

- "Jó kis buli volt..."

Henri: - "Aha..."

Lyla: Az állát dörzsöli.

Henri: - "Be kell vallanom, hogy Malicia eleinte egy kicsit megijesztett azzal, hogy úgy nézek ki, mint Jay."

Lyla: - "Igen... láttam... Én is megijedtem! Jasmine-nel és Clementtel együtt..."

Bólint. 

Henri: - "Végül láttam, hogy nem megy tovább, és abbahagytam az aggódást. Minden jobb, ha elengeded..."

Lyla: - "Ejj ha! Henri az 'elengedésről' beszél...!!!" 

- "Végre! Végül beszippant!"

- "Ez az év valóban remekül indul!"

Henri: - "Hahaha! Tényleg nem könnyű..."

Lyla: - "Tudom... De néha elengedhetetlen, hogy előre haladjunk az életben. Abbahagytam a jövőbeli tanulmányaim, a lehetséges karrierem miatti aggódást is... Apám azt tanácsolta, hagyjam el ezt az egészet. Azt mondta nekem, hogy a dolgok amegfelelő időben jönnek, és ebben nem szabad kételkednem. Nem szabad kételkednem magamban. Azóta minden jobb! 

Henri: - "Apád nagyon bölcs. Nagyon kedvelem őt..."

Lyla: - "Ő is kedvel téged. Ami még inkább boldoggá tesz!" 

Henri: - "Örülök, hogy ezt megtanultam!"

Lyla: - "Annyira jó, hogy a lakás a miénk!"

Henri: - "Igen!"

Lyla: Henri közelebb jön hozzám alsónadrágban, mielőtt folytatná az öltözködést. A karjába vesz. 

Henri: - "Ettől még jobban vágyom arra, hogy legyen egy saját helyünk."

Lyla: - "Henri... Tudod, hogy beszéltünk már erről..."

Mosolygok, ő sóhajt. 

Henri: - Tudom... tudom..."

Lyla: Duzzogó arcát rám villantja. 

Henri: - "Az életed itt Jasmine-nel kiteljesít, és szeretnéd még egy kicsit élvezni..."

Lyla: - "Úgy nézel ki, mint egy nagy baba, aki hisztirohamot fog kapni..."

Henri: - "Hahaha!" 

Lyla: - "Hadd emlékeztesselek arra, hogy el vagy foglalva a munkáddal... Jay és a tanulmányaid között nem akarom, hogy egyedül maradjak mindezek mellett!"

Henri: - "Tudom... Ez teljesen önző!"

Lyla: Együtt nevetünk. A kezembe fogom az arcát. 

- "Ne aggódj... el fog érkezni..."

Henri: - "Tudom..."

Lyla: Megcsókolja az orrom hegyét és elenged. A fenekére csapok, amitől felugrik és azt mondom: 

- "Elég az aggódásból... Jövendőbeli szobatárs!"

- "Gyerünk! Fejezd be a felöltözést! Éhen halok!!!"

Henri: - "Igen, hölgyem!"

Lyla: - "Hahaha!"

A nappaliban

Henri: - "Nem igazán vagyok hozzá szokva a 'reggebédhez'....!"

Lyla: - "Tényleg? Ez az első?"

Henri: - "Nem ez az első, de...általában nagyon korán szoktam felkelni..."

Lyla: - "Hát a bulinak elég későn lett vége! Nos... nagyon 'korán' ma reggel..."

Henri: - "Hány órára kell a szüleidnél lennünk?"

Lyla: - "Hmmm... Valamikor dél után mondták... Ők is későn értek haza a buliról, ahogy Alex is."

Élvezzük a bőséges villásreggelit.

- "Kaptál hírt Sherantól?"

Henri: - "Igen... Sokat beszélgettünk az elmúlt napokban. Január 5-én kezdünk dolgozni. Párizsba megyünk."

Lyla: Sóhajtok. 

- "Megint Párizs..."

Henri: - "Igen... Apa nagyon izgatott. Davis is... Ha sikerül pontosan azt csinálni, amit elterveztünk, ez még jobban felpörgeti a karrieremet."

Lyla: - "Ennyit kívánok neked... Biztosan megérdemled..."

Henri: - "Kösz... Egyelőre nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a rajongóinktól a jövőbeli együttműködésünkről. Sikerült kialakítanunk egy bizonyos türelmetlenséget. Némelyikük boldogtalan... A legtöbbjük srác."

Lyla: - "Aha... Mint a bátyám... Tudás nélkül ítélkeznek..."

Henri: - "Mindenesetre meglátjuk! Sheran nagyon motivált, szenvedélyes és hozzáértő! Nem aggódok."

Lyla: - "... még mindig beléd van zúgva?"

A szemét forgatja.

Henri: - "Lyla..."

Lyla:

- "Mi az? Csak kérdezem..."

- "Ugyanakkor... hogyan tud valaki ellenállni neked..."

Henri: - "Nem tudom... nem kérdeztem. Ha szeretnéd, mikor legközelebb találkozunk, megkérdezem!"

Lyla: - "Te esztelen! Hahaha!"

Melegen rám mosolyog. 

Henri: - "Ne aggódj emiatt..."

Lyla: - "Tudom..."

Lágyan megcsókol, hogy megnyugtasson.

Lylaék nappalija

Caroline: - "Boldog új évet, édesem!!! Boldog új évet, Henri!"

Lyla: Anyám megölel minket, aztán apám. Szép dolgokat kívánunk egymásnak. 

- "Hol van Alex?"

Albert: - "Mit gondolsz?"

Lyla: - "Aha... A szobájában..."

Albert: - "Pontosan!"

Caroline: - "Gyerünk! Osszátok meg az újévi kívánságaitokat vele!"

Henri: - "Uh... Én is?!"

Caroline: - "Természetesen, itt az alkalom!"

Lyla: Henri mosolyog. Már tudja, hogy ez bosszantani fogja a bátyámat. A szememet forgatom. Kézen fogom Henrit.

- "Gyerünk... Tudom, hogy alig várod már ezt!"

Henri: - "Igeeen!"

Lyla: - "Hahaha!"

Alex szobája

Lyla: Kopogunk Alex ajtaján. 

Alex: - "Igen?"

Lyla: - "Mi vagyunk...!"

Alex: - "Ki az a 'mi'? Ó istenem! Ő meg mit csinál a szobámban?!"

Lyla: Henri elmosolyodik, majd kitárja a karját. 

Henri: - "Boldog új éééévettt!!!"

Alex: - "Neked komoly problémád van!"

Henri: - "Kösz! Te is!"

Alex: - "Aaajjj!"

Lyla: Közelebb lépek a bátyámhoz, és átölelem. Kicsit ellazul. 

- "Boldog új évet, szeretett bátyám..."

- "Lehet, hogy az én kedvesemnek komoly baja van, de neked is ugyanaz..."

Alex: - "Aha... Neked is boldog új évet, hugi..."

Lyla: - "Jó látni. Remélem jól telt a múlt estéd!"

Alex: - "Aha, Sebbel voltam. Király volt! Még mindig kicsit másnapos vagyok..."

Lyla: - "Remélem nem vezettél?!!!"

Alex: - "Kinek tartasz engem?!"

Lyla: Újra megölelem, megnyugtatva, hogy tudom, hogy óvatosan kezeli ezeket a dolgokat. Megkopogtatja a vállam, én pedig elengedem. Henri viszont megy előre, a provokatív mosolya nélkül, és Alex felé nyújtja a kezét. 

Henri: - "Boldog új évet, Alex."

Lyla: A bátyám leengedi a védekező állást, és válaszol a kinyújtott kezére. 

Alex: - "Boldog új évet, ember!"

Henri: - "Mit játszottál?"

Lyla: Amikor megérkeztünk a szobájába, Alex egy 'Battle Super Mega Hero' kört játszott.

Alex: - "Ismered?"

Henri: - "Nem nagyon. Ezzel még nem játszottam. Megkísértett, de inkább a 'Combat Punch'-ot választottam."

Alex: - "Wow! Ez nagyon gagyi a játékom mellett! ... Ki akarod próbálni?"

Lyla: Alex odaadja neki a kontrollert. Henri mosolyog. 

Henri: - "Lehet, hogy megbánod... Felfogod ezt, igaz?"

Alex: - "Szerintem nagy a szád egy négyszeműhöz képest..."

Lyla: Henri megfogja a kontrollert. 

Henri: - "Figyelmeztettelek."

Lyla: A bátyám hívja, hogy üljön a vetetlen ágyára. Én is leülök. Már játszottam Henrivel... és nagyon jó. Soha nem tudtam legyőzni. Nem számít a játékstílus, még azok sem, amelyekben jó vagyok. Kivéve azt az időt, amikor szándékosan veszített. Alex teljesen alábecsüli Henri szintjét... Elkezdi a kört. A bátyám mozog, ez a játékmódja. Feláll, leül, feláll, előrehajol, hátradől, oldalra, sértegeti a tévét, körbemozgatja a vezérlőt. Ami Henrit illeti, olyan, mint egy szobor. Megingathatatlan, koncentrál, az arca komoly. Az ujjai elképesztő gyorsasággal mozognak. Alex mosolya hamar lehervad... valaki olyannak a mosolya, aki előre ivott a medve bőrére. Szó szerint megsemmisítette a kedvesem! Hahaha! 

Alex: - "Szent szar!!!"

Lyla: Még többet mozog. Alig sikerült megérinteni Henri karakterét, miközben Henri péppé verte. Három menet után, a játék véget ér. Henri nyerte mindet. 

Alex: - "FRANCBA!"

Lyla: Alex izzadtan kel fel. Hirtelen Henri felé fordul. 

Alex: - "Francba, ember! Totál elképesztő vagy!!! AZTA!!! Tisztelet! Határozottan nem hiszem el! Várj... Tényleg ez volt az első alkalom, hogy ezzel a játékkal játszottál...???"

Henri: - "Igen."

Lyla: Alex a két keze közé veszi a fejét, és hátranyújtózik.

Alex: - "Hűűhaaa! Ez teljes megsemmisülés volt!!! Látom mivel töltöd minden szabadidőd!"

Henri: - "Hahaha..."

Lyla: Ha tudná...Elmondta, hogy nem játszott sokat az elmúlt két évben... a Jay-jel kapcsolatos elfoglaltságai miatt. 

Alex: - "Még egy körtjátszanunk kell! Ezt még egyszer látni akarom! Ez teljesen őrület!"

Lyla: A bátyám őrületes. 

Alex: - "A többi játékban is ilyen jó vagy?"

Henri: - "Azt hiszem, elég jól tartom magam..."

Lyla: Ó, milyen szerény... 

- "Alex... soha nem győztem le Henrit... SEMMILYEN játékban..."

Alex: - "Wooooow!!!"

Lyla: A bátyám továbbra is ugrál, és nagy beszélgetésekbe kezd Henrivel. Azt hiszem, sok mást is kipróbál majd vele. Ki gondolta volna, hogy Henri a videojátékokkal elnyeri Alex tiszteletét? Kimentem a bátyám szobájából és kettesben hagytam őket, örülök, hogy az emberek, akiket szeretek, ilyen jól kijönnek.

A stúdióban

Jay: Végre befejeztük az első felvételünket Sherannal. Visszatérünk a vezérlőterembe, a csapat többi tagja közé, akik gratulálnak nekünk a projekt első részéhez.

Sheran: - "Jay csinált mindent!"

Jay: A karomon lóg. 

Sheran: - "Hihetetlenek a szövegei és amit komponált! Tudtam, hogy nagyszerű ötlet volt együtt dolgozni!"

Antoine: - "Hahaha! A te munkád ugyanolyan figyelemre méltó, Sheran."

Sheran: - "Köszönöm, Antoine!"

Jay: Sheran sugárzik a boldogságtól, túlizgatott, jó kedve pedig ragadós. Apám és Davis tájékoztatnak minket a fejlődési tengelyről. Meghallgattatják a felvételeinket, és közösen választjuk ki, mit érdemes megtartani és mit nem. A nap elrepült, és hatalmas mennyiségű munkát végeztünk. Mindenki indulni kezd, én vagyok az utolsó, aki összepakol. Kimerültem. Egy duett felvétele nagyon intenzív és nagyon tartalmas, ugyanakkor kétszer annyi munka. Mindkettőnknek magas a perfekcionizmus szintje, és ez tetszik.

Antoine: - "Várlak a pihenőben Davisszel, nem kell kapkodni! Jól dolgoztál."

Jay: - "Köszi!"

- Jó egyedül lenni.

- Alig várom, hogy vége legyen ennek az egésznek!

A telefonomra nézek. Van egy üzenetem Lylatól. 

Lyla💬: - "Helló szerelemem!!! Hogy mennek a dolgok?! Remélem, jól viselkedsz, és jól érzed magad Párizsban! Álmodj rólunk gyönyörű dalaiddal... Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lesz! Alig várom, hogy mindent halljak!!! Ügyes legyél! (Kicsit hiányzol... azt hiszem) Szeretlek!"

Jay: A telefonomra mosolygok és gyorsan válaszolok neki.

💬: - "Szia szépség! Itt minden nagyon jól megy. A ritmus intenzív... más, ha valaki mással énekelsz! De izgalmas. Én is alig várom, hogy hallj mindent és elmondd a véleményedet, mert, ahogy azt jól tudod, nagyon sokat számít nekem. Te is hiányzol, nagyon... Szeretlek. Nem sokára találkozunk! Henri."

Néhány pillanattal később válaszol. 

Lyla💬: - "Az én ritmusom elég nyugodt...! A délutánt Maliciaval és Amelie-vel töltöttem a városban! Jasmine Clementtel van... Nem vagy túl fáradt?"

Jay💬: - "De... Végtelenül... :("

Lyla💬: - "Ó... Akkor küldök neked sok bátorságot!"

Jay💬: - ":) Köszi! Imádom a hangulatot a felvételek alatt, egyszer szívesen megosztanám veled..."

Lyla💬: - "Óóóó! Igeeen!!!! <3 <3 <3 Én is! Szeretném együtt átélni mindazt, amit szeretsz!"

Jay💬: - "Hahaha! :D Én is ;)"

Lyla💬: - "Megszoktam, hogy szinte minden napjot veled töltöm... Furcsa, hogy majdnem egy hétig külön kell lennünk..."

Jay💬: - "A testem rabja vagy..."

Lyla💬: - "LOL ... Ennyi... <3"

Jay💬: - "Ha ha!"

Lyla💬:  - "Ráadásul... Vettem egy szexi kis fehérnemű szettet... Azt hiszem tetszeni fog..."

Jay: 

- Lélegezz, Henri... Lélegezz...

- Ahh... Egyre nehezebb lépést tartani a beszélgetéssel...

(Ha a másik lehetőséget választod)

Mondd visszafelé fejben az ábécét... Bonyolult bármi másra gondolni... Lylanak nagyon szép fehérneműje van, tudja, hogy nagyon szeretem rajta...

💬: - "Kínzol..."

Lyla💬:  - "Talán egy kicsikét... <3"

Sheran: - "Jay?"

Jay: Sheran megjelenik mögöttem és felém hajol. Gyorsan elteszem a telefonomat a táskámba. 

Sheran: - "Mit csinálsz?! Mindenki rád vár!"

Jay: - "Igen, igen, jövök... Szántam rá időt, hogy összeszedjem a dolgaimat..."

Sheran: - "Ó..."

Jay: Odajön elém, és nekidől a keverőpultnak.

Sheran: - "Jól dolgoztunk ma. Örülök! Olyan... tehetséges vagy!"

Jay: - "Köszönöm! Akárcsak te."

Sheran: - "Úgy látom, van egy bizonyos... kémia... kettőnk közt... nem gondolod?"

Jay: - "Aha... a hangunk nagyon jól működik együtt, ez igaz."

Lenéz a körmeire, aztán rám emeli a szemét, anélkül, hogy megmozdítaná a fejét. 

Sheran: - "A munkád igazán lenyűgöző. Ritkán találkozom olyannal, aki annyira maximalista, mint én."

Jay: - "Hát... az jó... Az együttműködés csak jobb lesz."

Sheran: - "Pontosan..."

Jay: Megváltozik a hangja. Ez nem néz ki jónak. Óvatos maradok. Sheran feláll, macskaszerű és érzéki, majd közelebb jön hozzám.

Sheran: - "Van egy valódi... kapcsolat közöttünk... Te... és én..."

Jay: Tényleg nem jó. 

Sheran: - "Tudod... Zene, a művészetünk... önmagunk kiterjesztése. Arra teremtettünk, hogy meghalljuk egymást... Tényleg... Amikor látom a varázslatot, ami akkor történik, amikor együtt énekelünk, határozottan látom, mi történik... Megértem... érzem..."

Jay: Még közelebb jön, centiről centire... a prédája vagyok. 

- Nem pislogok.

- Minden érzékszervem éber állapotban van.

Sheran: - "Te is, érzed, biztos vagyok benne..."

Jay: - "Öhm..."

Megfordul, oldalra hajtja a fejét ás rám kacsint. 

Sheran: - "Gyerünk... siess... mindenki rád vár!"

Jay: Sheran lassan kisétál a vezérlő teremből és rám villant egy utolsó, célzásokkal teli pillantást kifelé menet. Azt hittem rám fog ugrani...  Résen kell maradnom.