HS2 - 10. fejezet

 

10. fejezet

Búcsú

A kávézó előtt

Lyla: Ah hűha! Még mindig a karomat fogja, Sheran arca komolynak tűnik. 

Sheran: - "Beszélhetünk nagyon gyorsan?"

Lyla: Balra nézek, aztán jobbra, hátha van valaki, aki kimentene ebből a helyzetből. De teljesen egyedül vagyunk. Nem tudom, hogyan menekülhetnék meg. Ez az első alkalom, hogy valaha tényleg beszélgetek vele. Megdermedtem. Csapdába estem. El fogok csúszni, és olyat mondok, amit nem kellene. Biztos vagyok benne... Ahh... Érzem, ahogy izzó betűk villannak fel a homlokomon. Biztos vagyok benne, hogy valami olyasmi áll ott, hogy... "IGEN, BŰNÖS VAGYOK"... Valami ilyesmi... Biztos vagyok benne, hogy ez az üzenet, amit átadok. Igen... hát... "Bűnös" miben...? Nem igazán tudom, de úgy érzem, nem igazán számít mit mond nekem, nem fogom tudni letagadni. 

Sheran: - "Szerelmes vagy Jay-be?"

Lyla: Ó ne már... Persze... A jel fényesen villog a homlokomon. 

- "Én... Micsoda???"

Úgy teszek, mintha megdöbbent és sértődött lennék. Borzalmasan színészkedem... ez nem változott. Sheran olyan arcot vág, ami megerősíteni látszik. Banyek...! Nincs időm cselekedni, mielőtt feltesz egy második kérdést.

Sheran: - "És ő? Szerelmes beléd?"

Lyla: Izé. Az arcodon, Lyla. A kérdése kétoldaló... Egyszerre úgy hangzik, mint egy kérdés és egy megerősítés.

- "Haha..."

- "Én... Jay nem gondol rám!" 

- "Kétlem!" 

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "Tudod milyen... minden lánnyal flörtöl errefelé... hahaha..."

Nem hazudok... Látom őt flörtölni mindenkivel. Itt szinte senki nem tehet róla, de szó szerint elolvadnak, amikor a közelében vannak... És amikor beszélnek vele, ez még nyilvánvalóbb. Henri játszik ezzel a figyelmességgel, mert ez hozzátartozik a karakteréhez, de soha nem lépi át a határt.

Sheran: - "Velem nem."

Lyla: - "Ha... ha... uhh..."

Ez igaz...

- "Hát én úgy képzelem, hogy... mivel ti ketten egymás mellett dolgoztok... ti ketten... uh... valahogy... egyenlő feltételek mellett, és..."

Elveszek az értelmetlen magyarázatokban... Főleg, hogy az igazság az, hogy én is vele dolgozom... Valójában azt akartam mondani, hogy a Sherannal való együttműködése nem teszi őt egy szintre a többiekkel... Hunyorogva néz rám. Sóhajtok. 

- "Minegy, nekem már van barátom és nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon szeretem őt. Jay tudja ezt!"

Rebegnek a szempillái. Nem igazán számított erre. De megint hunyorog, nem hisz nekem. 

Sheran: - "És mi a pasid neve?"

Lyla: - "Henri! Henrinek hívják!"

A válaszomat úgy adom meg, mintha egy teszten a jó osztályzatra adnám a helyes választ.

- "Együtt jártunk gimibe, imádom a stréber-szemüveges stílusát, mindig egy könyv van a kezében..."

Sheran szeme résnyire szűkül, ahogy túlzásba esem az indoklásaimmal... Pont ebben a pillanatban kezd rezegni a telefonom. Nagyszerű. Henri az... természetesen... 

Sheran: - "Na... nem veszed fel?! Talán a barátod az, aki aggódik, hogy egy kicsit túl közel kerültél a bálbányodhoz..."

Lyla: 

- "Nem ő a bálványom... Tommyt kedvelem a Misteriaból..."

- "Igen... Ez egyértelműen ő!" 

Bocsi, Henri... ez minden, amit ki tudtam találni... Végre felveszem. 

- "Henri!!!"

...Talán egy kicsit túljátszom... 

Henri: - "Rendben hazaértél?"

Lyla: - "Uhh... hát... az van..."

Vergődök, Sheran engem bámul.

Sheran: - "Ki tudnád hangosítani?"

Lyla: ???

- "Elnézést?"

Annyira öntelt, hogy azt kéri tőlem, hogy... mit gondol ki ő...?

Sheran: - "Nyugi... csak köszönni akarok a barátodnak!"

Lyla: Sheran az univerzum legfelszínesebb mosolyát villantja rám.

- "Uhh... Henri? Sherannal vagyok... és uhh... szeretne köszönni neked... kihangosítalak..."

Henri: - "..."

Lyla: Érzem, hogy Henri feszült, még ha nem is látom. Tökéletesen érti, mi történik. Kettőnk közé tartom a telefont és Sheran beszélni kezd, anélkül, hogy levenné rólam a szemét. 

Sheran: - "Jó estét, Henri! Sheran vagyok! Jay-jel dolgozom, akárcsak a drága szerelmed... Olyan sokat mesélt rólad!" 

Henri: - "Ó...! Meglep, hogy hallok felőled, Sheran. Őszinte megtiszteltetés számomra, hogy köszönthetek neked."

Lyla: Henri hangja valamivel magasabb... és sokkal kifinomultabb és komponáltabb, mint Jay-é. Hát... ha Alex itt lenne, azt mondaná, hogy Henri úgy beszél, mintha a múlt században élne. Úgy tűnik, hogy a Henri és Jay közötti kontraszt összezavarja Sherant.

Sheran: - "Hát... nekem is 'megtiszteltetés'... Henri."

Henri: - "Lyla? Hamarosan otthon leszel? Nem értékelem, ha tudom, hogy egyedül vagy az utcán ilen későn... Aggódom érted..."

Lyla: - "Igen, igen, mindjárt otthon leszek."

Henri: - "Szeretlek! Később találkozunk!"

Lyla:

- "Én is szeretlek, drágám!"

- "Én is téged! Viszlát később!"

Letettük. Remélem az iménti kis megnyilvánulás megnyugtatja egy kicsit Sherant. De nem vagyok biztos benne miért... de van egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz elég neki. Sheran végre elenged. 

- "Hát, akkor... én indulok haza. Jó volt... találkozni veled."

Sheran: - "... Igen. 'Jó'... volt."

Lyla: A hangja nehézkes... tele célzásokkal. Felhősen mosolyog rám. 

Sheran: - "Tudod beszélgethetsz velem úgy, mint egy baráttal. A műsorok világában...szinte mindenki lazán beszél egymással. Főleg, ha majdnem egyidősek vagyunk."

Lyla: - "Uhh... OKÉ..."

Sheran: - "Jó éjt... Lyla."

Lyla: - "Jó éjt... Sheran."

Megfordulok, és mindent megteszek, hogy ne fussak el.

Lyla szobája

Lyla: Végre újra itthon. Kábultan vezettem ide. Anélkül, hogy tovább várnék, előkapom a telefonom, és felhívom Henrit, aki a második csengetésre válaszol. 

Henri: - "Lyla? Otthon vagy?"

Lyla: - "Aha... Minden rendben..."

Henri: - "Basszus... Mi volt ez az egész?! Mi történt?"

Lyla: - "Sheran sarokba szorított... Megkérdezte, hogy szerelmes vagyok-e beléd, és hogy Jay is szerelmes-e belém!"

Henri: - "M... Micsoda?! Borzalmas szerencse..."

Lyla: - "Nem úgy tűnik, mintha meglepne..."

Henri: - "Nem igazán... Tőlem is próbált kérdezgetni..."

Lyla: - "Igen... Egész este magamon éreztem a tekintetét."

Henri: - "Sajnálom... Hassen azt mondta, gyanított valamit."

Lyla: - "Én is erre gondoltam... Próbáltam lekicsinyleni, de nem akart hinni nekem. Végül azt mondtam neki, hogy veled járok... 'Henrivel'... és ez volt az a pillanat, amikor felhívtál, és beszélni akart veled."

Henri: - "Gondolod, hogy gyanít valamit Jayről és rólam?"

Lyla: 

- "Attól tartok..."

- "Fogalmam sincs, Henri..."

Imádkozva a homlokomra teszem a kezeimet, a migrén elkezdi felemelni csúnya fejét, és lerogyok az ágyamra. 

Henri: - "Nagyon, nagyon óvatosnak kell lennünk..."

Lyla: - "Még mit tehetnénk...?"

Henri: - "Nem tudom... Nem fogok közömbösséget vagy bosszúságot színlelni, amikor velem beszélsz... Próbálok olyan kedves lenni veled, mint másokkal..."

Lyla: - "Tudom..."

Jó éjszakát kívántunk egymásnak és letettük. Nézd csak... egy üzenet Hassentől... rég volt már... 

Hassen💬: - "Szia Lyla... Ez csak az én véleményem, de lehet, hogy Jay szeme túlságosan parázslik, amikor veled beszél... Erőfeszítései ellenére láthatjuk, hogy sugárzik a nevetséges (bocsánat!) mosolyától , amikor a közeledben van. Sheran számára sem maradt észrevétlen. :( Legyetek óvatosak..."

Lyla: Ó basszus... Igaz... Visszagondolok arra, ahogy Jay rám mosolygott, és a boldogság kiült az arcára, amikor elmondtam neki, hogy beleegyeztem a turnéba. Akkor észre sem vettem, mert hozzászoktam, hogy ilyen mosolyt látok Henri arcán... de most, hogy Hassen rávilágít a viselkedésére... Írok egy választ, megköszönöm Hassennek.

💬: - "Köszönöm, Hassen... Megértem... Tudatom vele. Köszönöm a megfigyelést."

Hassen💬: - "Nem gond! Jó éjt!"

Lyla: Most már csak egy dologra vágyom igazán, hogy távol kerüljek el ettől a lánytól, mielőtt komoly problémáink támadnának! Ez a turné éppen időben van! 

A kávézóban

Michael: - "Ha?! Nem vagy túlságosan szomorú amiatt, hogy ezek az utolsó napjaid?" 

Lyla: 

- "Nem olyan rossz..."

- "Ne hozd fel... Tényleg szeretem ezt a helyet..." 

Michael: - "Nagyon fogsz hiányozni nekünk!"

Lyla: - "Ti is nekem!"

Michael: - "Nagyon lenyűgöző volt látni, hogy ez a kávézó zárva tart olyan sztárok miatt, mint Jay és Sheran! Robert és én még mindig nem tudjuk túltenni magunkat rajta!"

Lyla: - "Hahaha... Igen..."

Michael: - "Tényleg te vagy a manager asszisztense?"

Lyla: - "Igen! Azelőtt csak néhány feladattal foglalkoztam, de nyilvánvalóan sokkal többet bízott rám... ezért el kell kezdenem teljes munkaidőben dolgozni. A bts gyakorlatom éppen a megfelelő pillanatban zajlik!"

Félek, hogy esetleg elkezdi összerakni Jayt és Henrit... de úgy tűnik, Michael nem hozta létre a kapcsolatot. Henri lép a kávézóba, hellót int és leül. 

Michael: - "Hagyom, hogy találkozz a szerelmeddel!"

Lyla: Henri felé sétálok. 

Henri: - "Bocs... egy kicsit korábban végeztem... és nem akartam kint megvárni, amíg lejár a műszakod."

Lyla: - "Jól döntöttél... Szeretné, hogy hozzak önnek valamit, kedves uram?"

Henri: - "Vizet kérek egy kis menta sziruppal, kisasszony!"

Lyla: Mosolygok és megyek, hogy elkészítsem Henri rendelését. 

A belvárosban

Lyla: - "Remélem nem várattalak túl sokáig?!"

Henri: - "Természetesen nem, kortyolhattam a mentás italomat, miközben néztem, ahogy a barátnőm az asztalait csinálja. Imádom, amikor így öltözöl... Hiányozni fog!"

Lyla: Magához húz és megcsókolja a fejem bubját. Hozzá bújok. Kéz a kézben sétálunk a belvárosban, és élvezzük, hogy egyszerűen csak együtt lehetünk.

Henri: - "Készen állsz a holnapi családi étkezésre?"

Lyla: - "Igen!"

- "... Vagy nem!"

- "Hát... azt hiszem..."

Henri: - "Hahaha! Ne aggódj, minden nagyon jól fog menni." 

Lyla: - "Apád azt mondta nekem, hogy anyukád is ott lesz... és megbeszélte a szüleimmel. ... Ez az első alkalom, hogy a szüleink találkozni fognak egymással... 'hivatalosan'!"

Henri: - "Még mindig nem mondtál nekik semmit?"

Lyla: - "Nem."

Holnap Antoine el fogja magyarázni a szüleimnek, hogy megkért, menjek el az Egyesült Államokba dolgozni vele. Aztán el kell mondania nekik, hogy Henri Jay. A szüleim már tudják, hogy Henri apjának dolgozom. Tudják, hogy az asszisztense vagyok, de biztosan soha nem képzelték el a kapcsolatot a szerelmem és a rocksztár között. Fogalmam sincs, hogy fognak reagálni. Alex ott lesz, természetesen... a doboz popcornjával.

Henri: - "Gondolod, hogy az utazásod ellen lesznek?!"

Lyla: - "Neeem! Ha így lenne, soha nem döntöttem volna úgy, hogy kilépek a kávézóból! Felnőtt vagyok... Azt teszem, amit akarok. A szüleim inkább arra ösztönöznek, hogy bővítsem szakmai tapasztalataimat, és hogy a projektjeimet a végsőkig átlássam."

Megfogja mindkét kezem és mosolyog, a tekintete a távolba siklik. 

Henri: - "Tudom, hogy ismétlem magam, de... Annyira boldog vagyok, hogy eljössz velem erre a kalandra... El sem tudod képzelni mennyire."

Lyla: - "Henri..."

Henri: - "Megosztani veled ezeket a pillanatokat, felbecsülhetetlen lenne számomra."

Lyla: Visszamosolygok rá, megérintenek a szavai. 

- "Én is örülök... Hihetetlen élmény lesz. Nem lesz könnyű... Ha belegondolok az összes felelősségre, ami az apád szerint rám vár..."

- "Forog velem a világ."

- "Nem aggódik?!"

Henri: - "Hahaha! Tudom, hogy a lehető legjobb módon fogsz megfelelni a kihívásnak!"

Lyla: - "Természetesen!!!"

Mindketten nevettünk. 

Henri: - "Egyébként... a blogod... képes leszel fenntartani?"

Lyla: - "Igen, az utazás nem akadályoz meg abban, hogy folytassam a cikkeim megírását!"

Henri: - "Ez nagyszerű. Egy kicsit bűnösnek érzem magam, hogy tudom 'mindezt'... 'miattam' teszed..."

Lyla: Bólintok. 

- "Nem kellene, Henri... Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy hozzájárulhatok az életedhez, a turnédhoz, a karrieredhez... de ezért is és főleg magamért teszem. Először is azért, mert sok pénzt fogok keresni! Szerintem ez a legjobban fizetett szakmai gyakorlat a világon!" 

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: - "De azért is, mert ez egy hihetetlen lehetőség számomra. Az enyém lesz a világ legjobb önéletrajza ennek a szakmai tapasztalatnak köszönhetően!"

Győzedelmesen csípőre teszem a kezem. 

Henri: - "Hahaha! Hát megnyugodtam!"

Lyla: - "Remélem is!"

Henri: - "Tudom, hogy független nő vagy, és büszke arra, hogy az vagy!"

Lyla: - "Magam sem mondhattam volna jobban!"

Lyla szobája

Lyla: Teljesen belemerülve a blogomon végzett munkámba, az utolsó pillanatig meg sem hallom a telefonom rezgését. Anya hív! Gyorsan válaszolok, mielőtt leteszi.

- "Hallo?! Anya?!"

Caroline: - "Drágám!!! Hogy vagy?!"

Lyla:

- "Jól vagyok! Készen állsz a holnapra?"

- "Nagyszerűen! Alig várom a holnapot!"

Caroline: - "Valójában... emiatt hívtalak. Biztos vagy benne, hogy Henri szülei megesznek mindent? Talán valami elegánsabbat szeretnének..."

Lyla: Sóhajtok.

- "Anya... Ne aggódj..."

Caroline: - "Hát... ez az első alkalom, hogy meglátogat a barátod családja... szeretném, ha minden jól menne..."

Lyla: - "Nincs rá ok, amiért ne menne."

Őt ismerve biztos nagy nyomást gyakorol magára. Apa talán nem mond semmit, de biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanígy érez. Aztán Henri szüleire gondolok, akik felfedik fiuk kettős életét... és akiknek sokkal több oka van a stresszre. Folytatja a kérdéseit, szóval próbálok a lehető legjobban válaszolni, megnyugtatni őt. Próbálom elmagyarázni, hogy általánosságban Henri szülei szuper királyak és nem Anglia királynőjével szoktak együtt lógni. Letettük. Kopognak az ajtómon és Jasmine sétál be. 

Jasmine: - "Anykád volt az? Hallottalak a folyosóról."

Lyla: - "Igen! Bocsi, ha zavartalak!"

Jasmine: - "Természetesen nem... Fél a holnaptól?"

Lyla: Megint sóhajtok. 

- "Kicsit félek... de nem akarom elmondani neki, sem Henrinek. Szerintem már eleget aggódott. Valahányszor felfedi a titkát, mindig olyan különböző reakciói vannak... Tényleg nem tudom, mire számítsak."

Jasmine: - "Rendben lesz, meglátod." 

Lyla: - "Én is azt hiszem. Véleményem szerint jobban fognak aggódni az egyesült államokbeli utazásom miatt. Lekicsinylik az aggodalmukat, de túl jól ismerem őket!"

Jasmine: - "Hahaha! Igen... hát... elvégre szülők!"

Lyla: A barátnőm leül az ágyamra és csatlakozom mellé, otthagyva a gépemet. 

Jasmine: - "Ezt figyeld... mit gondolsz?"

Lyla: Odaadja, amit éppen csinált. Egyből felismerem Jay kabátjának a gallérját. 

- "Ó! Ez állati!!!"

Jasmine: - "Jean-Charles azt akarta, hogy én csináljam..."

Lyla:

- "Igaza volt."

- "Nincs egy csapata, aki megtehetné?"

Jasmine: - "Ő egy nagyon kedves stylist..."

Lyla: - "Mondtam!"

Jean-Charles imádta Jasmine-t és a vázlatait. A szárnyai alá vette a barátnőmet, tervez és szervez velünk, hogy életre keltse az általa tervezett ruhákat.

Jasmine: - "Ha visszagondolok rá... Annyira feszült voltam, hogy találkozhattam Henri stylist csapatával! Szerencsére ott voltál velem!"

Lyla: Azt is el kell mondani, hogy az interjú során olyan emberek álltak előtte, akik örömmel vettek részt egy új stylist által tervezett ruha megalkotásában. Jay megosztotta velük a lelkesedését. Ragadós lelkesedés. A lehető legnagyobb mértékben jelen voltam. Csatlakoztam hozzájuk a szövetrendeléseknél... Én voltam a felelős az árajánlatok és a számlák aláírásáért Antoine helyett...

Jasmine: - "Soha nem fogom tudni eléggé megköszönni a támogatást. És tényleg, el kell mondanom, mennyire lenyűgözött az, ahogyan mindent felügyeltél... Még soha nem láttalak ilyen profinak és ennyire szervezettnek. Hát... Tudom, hogy a kávézóban vagy, de ez... más volt. Jobban értem, hogy Henri és az apja miért ragaszkodott hozzá, hogy csatlakozz hozzájuk a turnéjukon."

Lyla: - "Tényleg...?"

Jasmine: - "Természetesen! A legkisebb kétség sem volt bennem, mióta akció közben láttalak! Nem látod, hogy mindenki figyel, amikor beszélsz? Elintézed, barátnőm!"

Lyla: - "Jó érzés ezt hallani... Féltem, hogy a képességeim miatt nem kapom meg ezt a lehetőséget."

Jasmine: - "Ebben tévedsz. Látva benneteket a sűrűjében, megerősíthetem, hogy minden megvan, ami kell!"

Lyla: Megkönnyebbülök, amikor ezt hallom...

- "Mindenesetre a ruha időben elkészül! Alig várom, hogy lássam a végeredményt!"

Jasmine: - "Én is! Nem látod túl sokat Henrit mindezzel...?"

Lyla: - "Nem... Néha keresztezzük útjainkat, amikor Antoine-nal dolgozom... de nem mintha valódi időt tudnánk együtt tölteni... Igaz, hogy tavaly a gimnáziumban megszoktam, hogy minden nap találkozom vele... de hát... mindkettőnknek nagyon tele van az élete."

- "Szörnyű, az űr, amit hagy!"

- "Hiányzik... ez biztos..."

Jasmine: - "De jobb lesz, ha a turné véget ér?!"

Lyla: Bólintok. 

- "Igen. De mindig nagyon elfoglalt lesz a munkájával! A turné végeztével megpróbálja elküldeni a kéziratát néhány kiadónak..."

Jasmine: - "Úgy érted... a könyvet, amit neked adott karácsonyra?!"

Lyla: - "Igen. Majdnem megfeledkeztem róla... Mármint annyi mindent csinál egyszerre, hogy néha nehezen tudok lépést tartani mindennel!"

Jasmine: - "Hahaha!" 

Lyla: - "Mi a helyzet veled? Hogy mennek a dolgok Clementtel?! Nem nagyon láttam mostanában..."

Jasmine: - "Ő sem nagyon tétlenkedik... Jelenleg sokat edz, így eléggé kimerült. Ezért nem járt annyit a lakásban... Ráadásul... Jay ruháját készítem, szinte minden este a műhelyben vagyok, hogy időben végezzek."

Lyla: - "Igen... Értem... Nyilvánvaló, hogy ez most mindenkinek rohanó időszak!"

Jasmine: - "Pontosan! Nekem is hiányzik, tudod... Még mindig ugyanannyira szeretjük egymást! A dolgok már sokkal világosabbak lettek... Lehet, hogy eltartott egy kis ideig, amíg fellazultam, de mostantól... nagyon fogok magamra hallgatni... rá... ránk!"

Lyla: - "Annyira örülök nektek!"

Gyerünk Lyla! Meg tudod csinálni! Nem aludtam valami sokat múlt éjjel, túlságosan aggódom a gondolat miatt, hogy a szüleim végre találkoznak annak a férfinak a szüleivel, akit szeretek. Ráadásul... nem arról van szó, hogy olyan bizalmas információkat fogunk felfedni előttük, amelyek felzaklathatják őket... Ó! Biztosan Henri csenget. Kifutok a szobámból, hogy üdvözöljem a szerelmem. 

A nappaliban

Henri: - "Jó reggelt, gyönyörű..." 

Lyla: Henri besétál a lakásba és a karjaiba vesz, hogy megcsókoljon. 

Henri: - "Nem vagyok túl ideges?!" 

Lyla: - "Egyáltalán nem!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: - "És te?"

Henri: - "Teljesen!" 

Lyla: Mindketten nevetésben törtünk ki. 

Henri: - "Ez nem egy tipikus első bemutatkozás..."

Lyla: - "Nem... Remélem anyukám nem viszi túlzásba... Ő is stresszel egy kicsit. Tudja mennyire szeretlek... azt akarja, hogy minden tökéletes legyen..."

Henri: - "Ez... nagyon kedves tőle. Az én szüleim is elég feszültek... Mindenesetre mennünk kellene. A kocsiban várnak minket."

Lyla: Mély levegőt vettem és az ajtóhoz sétáltam. 

- "Essünk neki!" 

Lylaék háza előtt

Helene: - "Ó... Lyla, a szüleid háza bűbájos!"

Antoine: - "Valóban! Nagyon elragadó!"

Lyla: - "Köszönöm... Igaz, hogy különleges vonzalmat érzek ehhez a helyhez..."

A bejárati ejtó elé értünk és a kezem még mindig Henriében. Végre megnyomom a csengőt. 

Alex: - Szia! Hugi!"

Lyla: Nem számítottam arra, hogy a bátyám nyit ajtót... 

Alex: - "Gyertek be!"

Lyla: Henri és én egymásra nézünk. Fú... Úgy tűnik, Alex visszafogja magát, amikor a gunyoros megjegyzésekről van szó, de elnézve gonosz mosolyát, nyilvánvaló, hogy harap. 

A nappaliban

Lyla: Bemegyünk az ajtón, és anyukám kijön a konyhából, kezében egy tálcával.

Caroline: - "Üdvözöllek az otthonunkban! Azonnal jövök, egy pillanat!"

Lyla: Csomó zajt hallok a konyhában, és anyám gyorsan visszajön, hogy csatlakozzon hozzánk, apám nyomában. 

Albert: - "Helló!!! Hé, kölykök!"

Lyla: Apám kezét nyújtja Henri szüleinek.

Albert: - "Örvendek. Albert vagyok, Lyla apja, és itt van a feleségem, Caroline és a fiam, Alex."

Alex: - "Hé!"

Caroline: - "Nagyon örülök, hogy végre találkozhattunk... Lyla olyan sokat mesélt rólatok!"

Helene: - "Csodálatos lányod van. Én vagyok az, aki örül, hogy végre találkozhattam mindkettőtökkel. Helene vagyok, Henri anyukája."

Antoine: - "És én Antoine vagyok. Örvendek."

Lyla: Azt hiszem, visszatartottam a lélegzetem ez alatt az egyszerű eszmecsere alatt. Aztán anyukám odajött hozzám, hogy köszönjön, megölel, és szerető szavakkal áraszt el, mint mindig. A sok kézfogás és mindenféle köszönés után letelepedtünk a kanapéra és a fotelekre, néhány előétel és ital köré. Minden nagyon jól megy. Antoine remekül kijön Alexszel. Úgy tűnik, van közös érdeklődésük... ki gondolta volna! Anya és Helene örül, hogy találkoztak. Mintha ugyanabból a formából készültek volna... pedig két nagyon eltérő személyiségük van. Közeledik az étkezés vége, és megkóstoljuk az Antoine által készített desszertet, egy csokis tiramisut! Nem tehette volna boldogabbá anyámat. Ahogy a desszerthez érünk, érzem, hogy Antoine és Helene megfeszül... Rájövök, hogy ezt a pillnatot választották, hogy... komolyabb dolgokról beszélgessenek.

Antoine: - "Köszönjük ezt a finom ételt, és hogy meghívtatok."

Caroline: - "Ó! Nagyon szívesen! Amikor Lyla közölte velünk, hogy találkozni akarsz velünk, éltünk az alkalomkal, hogy meghívjunk!"

Antoine: - "Szerettünk volna találkozni, mert el kell mondanunk valamit."

Lyla: A szüleim érdeklődve néznek egymásra. 

Albert: - "Valami... rossz?"

Lyla: Apa... azonnal... Mindig a legrosszabbat képzeli.

Antoine: - "Hahaha! Nem! Egyáltalán semmi rossz!"

Helene: - "Ez inkább valami fontos dolog. Valami, ami a családunkat érinti, de főleg Henrit. Tekintettel a gyerekeink kapcsolatára, Lyla is részt vesz ebben a... 'kalandban'..." 

Alex: - "Kezdődjön az előadás..."

Lyla:

- Felé fordulok és pillantást vetek rá.

- Megrúgom az asztal alatt.

Nem monta túl hangosan, így csak Henri és én hallottuk őt. Minden pillanatát élvezi ennek. Ami engem illet... Visszatartom a lélegzetem. Henri a kezemet simogatja az asztal alatt anélkül, hogy rám nézne. Nem fordul el a szüleinktől. Antoine megnyugtatóan mosolyog, de a viselkedése mégis komoly. A szüleim nagyon kíváncsiak. 

Antoine: - "Nem igazán tudom hol kezdjem..."

Lyla: Mélyet szív a friss levegőből, mintha bátorítani akarná magát, hogy megtalálja a megfelelő szavakat. 

Antoine: - "Mint tudjátok, Lyla már egy ideje nekem dolgozik."

Albert: - "Igen..."

Antoine: - "Csodálatos munkát végez, én pedig egyre több feladatot bízok rá. Teljesen a képességeitől és a befektetésétől függök. Emiatt ajánlottam neki egy gyakornoki helyet, hogy dolgozzon velem..."

Lyla: Habozva megáll, mielőtt beleugrik.

Antoine: - "... két hónapos szakmai gyakorlaton az Egyesült Államokban."

Albert: - "M... micsoda?!"

Caroline: - "Az Egyesült Államok?! Miért olyan messze?! Hát... úgy értem... Biztos vagyok benne, hogy csodálatos élmény lesz... de..."

Albert: - "Igen... Mi történik ott, amiért ilyen hosszú útra van szükség?"

Antoine: - "Ez kétségtelenül páratlan szakmai tapasztalat lesz. Lyla elkísér Jay amerikai turnéjára."

Albert: - "Ó..."

Caroline: - "Jay?!"

Lyla: Antoine csendben bólint. 

Alex: - "Apa... Tudod, hogy ki ő...?"

Albert: - "Uhh..."

Antoine: - "Hahaha!" 

Alex: - "Gyerünk, tudod... A zenész, aki sokat sminkel, szőke, akibe Lyla és Jasmine szerelmes! Szuper szerelmes önmagába..."

Lyla: Alex annyira imádja ezt.

Antoine: - "Hahaha!"

Lyla: A bátyámra meredek. Helene felvonja a szemöldökét.

Albert: - "Aaaaaa! Igeeen! Értem!!!"

Lyla: Antoine nem tudja abbahagyni a nevetést. 

Antoine: - "Az igaz, hogy ő... 'szuper szerelmes önmagába'..."

Helene: - "Antoine..."

Lyla: Antoine a hasát fogja, még jobban nevet. Ezután hüvelykujjával az oldalán ülő Henri felé int.

Antoine: - "Mert Jay a fiam!"

Caroline: - "Megbocsáss?"

Helene: - "Antoine! Nem tudtál volna jobb módot kitalálni arra, hogy elmondd?!"

Lyla: Helene karba tette a kezét, frusztrált. De nem tehet róla, mosolyog, miközben a fejét tekeri.

Alex: - "Hahaha! Antoine! Szeretlek! Tisztelet!"

Lyla: A bátyám felé fordulok... Komolyan, kinek képzeli magát?! Majdnem pacsiztak, mintha régi barátok lennének... Antoine rákacsint. 

Helene: - "Meg sem próbáld..."

Antoine: - "Igaz, nem tudtam, hogyan mondjam el nekik..."

Lyla: Most már tudom, honnan vette Henri azt a szörnyű módját, hogy felfedje titkait...

Albert: - "Úgy érted... Henrinek van egy testvére?"

Lyla: A bátyám és Antoine megint irányíthatatlan nevetésben törnek ki. Határozottan elvesztettük őket. És a szüleimet is... Hát... úgy tűnik, anyám megérti, és mosolyog apám naivságán. Vad nevetésük ragályos, és Henri is csatlakozik.

Albert: - "Most mit mondtam...?"

Helene: - "Ne aggódj, Albert... Normális, hogy nem értesz mindent... Amit Antoine próbál elmagyarázni, különösebb erőfeszítés nélkül a részéről..."

Lyla: Féloldalas pillantást vet a volt férjére. 

Helene: - "... az, hogy a fiunk, Henri valójában Jay, az énekes is. Antoine a menedzsere és Lyla az ő asszisztense. Megállapodtunk abban, hogy elengedhetetlen és rendkívül fontos a ti tájékoztatásotok. Ezek az információk természetesen szigorúan bizalmasak, és bízunk a diszkréciótokba."

Lyla: A vad nevetés kezd elcsendesedni, és a szüleim engedték, hogy ülepedjen a hír. 

Caroline: - "Hát, van egy csomó dolog, amit most egy kicsit jobban értek."

Lyla: Anyám szerető kedvességgel néz rám. Tudja, min mentem keresztül az elmúlt évben, nagyon megbíztam benne.Úgy fogadja a hírt, mintha most mondtam volna neki, hogy vettem egy új ruhát. Apa... másrészt... Feláll, megdörzsöli az arcát.

Albert: - "Várj... Nem igazán értem..."

Lyla:

- "Mit nem értesz, apa?"

- "Pedig nagyon egyszerű..."

Döbbenten fordul felém. 

Albert: - "A lányom... Azt mondjátok, hogy az énekes a tévében, akit rengeteg rajongó vesz körül... Henri?!"

Lyla: Bólintok. 

- "Igen... Tudom... Nehéz a hírt lenyelni..."

Henri felé fordul. 

Albert: - "De... ti ketten annyira... 'mások' vagytok...!!!"

Lyla: Valahányszor apámmal Henriről beszéltem, mindig elmondta, mennyire szereti őt. Elmondta, mennyire értékeli szerelmem udvariasságát és finomságát. Még ha tudja is, hogy kapcsolatunk kezdete nagyon nehéz volt, félre tudná tenni ezeket a bonyodalmakat, szemben a boldogságommal és azzal, hogy milyen mélyre ható volt. Szereti őt, és gyakran hagyom kettesben őket, hogy órákig beszélgessenek.

Henri: - "Albert... látom, hogy meg vagy lepődve..."

Albert: - "Teljesen. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki, mint te, a reflektorfénybe kerül!"

Henri: - "Ezért nem pontosan én vagyok... Amikor Jay vagyok, teljesen más ember vagyok. Jay megengedi, hogy másként fejezzem ki magam, elengedjem. Kezdetben olyan volt, mint egy játék, egy szerepjáték, fantasztikus jelmezekkel... Aztán gyorsan beleszerettem a karakterembe, mert egy olyan részem tükröződik vissza, ami bevallottan jól el van rejtve... de mégis egy részem... Csak hangsúlyoznom kell, játszani vele... Ha megnyugtat, azt hiszem, egész jól viseled."

Lyla: Henri apára mosolyog, aki nem tehet róla, félénken visszamosolyog. Apám keresztbe tett kézzel Alexre néz, aki élvezi a műsort. 

Albert: - "Szóval te is tisztában voltál vele?!"

Alex: - "Aha! Kivéve, ahogy Henri mondta, elég jól kezeled ezt! Megtudtam, mert Lyla elájult az utcán..."

Albert: - "MICSODA?!"

Caroline: - "MEGBOCSÁSS?!"

Lyla: - "Alex!!!"

Alex: - "... hupsz..."

Caroline: - "Lyla... mi... Mi történt?"

Lyla: Felsóhajtok ugyanakkor, amikor Henri magyarázni kezd mindent, hogy valamilyen módon 'megnyugtassa' a szüleimet.

Caroline: - "Ez nagyon bonyolult életnek tűnik számomra..."

Helene: - "Az is. Egyetlen kétség nélkül. De ez a fiunk döntése, ezért azért vagyunk itt, hogy támogassuk és bátorítsuk őt."

Caroline: - "Értem..."

Lyla:

- "Hozzászoksz..."

- "Ez az én választásom is..."

- "Szerintem Henri mindent megtett, hogy eleinte lebeszéljen róla, hát... a maga módján legalábbis... Tudom, hogy az életmódja különleges, és mindennel tisztában vagyok, ami ehhez tartozik. Eleget beszéltünk róla."

Anyám megfogja a kezem. 

Caroline: - "Tudod, mennyire bízom benned drágám. Ha úgy döntöttél, hogy az Egyesült Államokba utazol, hogy kövesd Henrit a turné során, az azért van, mert alaposan átgondoltad a dolgot."

Lyla: - "Igen, anya..."

Albert: - "... ugyanúgy érzek, mint az anyád..."

Lyla: - "Igen, apa."

Megölelem. Még mindig kicsit kínosan érzi magát, ő a bátyám apja. Csendben suttogok neki. 

- "Ne aggódj, apa..."

Ő is ugyanígy válaszol nekem. 

Albert: - "Ó... tudod... ne aggódj miattam... én mindig aggódok egy kicsit... Hát... mindegy... Ő egy nemzetközi sztár!!! Még mindig nem hiszem el... Nem csinálsz fél dolgokat, lányom..."

Lyla: - "Hahaha... Való igaz, hogy vannak benne nagyon menő részek..."

Megölel és ad egy puszit a fejem búbjára.

Albert: - "Hiányozni fogsz ebben a két hónapban."

Lyla: - "Ti is hiányozni fogtok..."

Alex: - "Ahhh! Szaaar ügy!"

Lyla: - "Legszívesebben végignézted volna, ahogy mindannyian kikapunk!"

Alex: - "Semmiképp! ... de hát... Egy kicsit több... 'műsort' szerettem volna..."

Antoine: - "Bármikor meghívunk egy-egy koncertre, ha 'műsorra' vágysz!"

Alex: - "Ah, nem! Bocsi, de... nem!"

Lyla:

- "Legalább megpróbálhatnád..."

- "Clement eljött, tudod!"

Alex: - "Felejtsd el!"

Lyla: Henri és az apja nevetésben törnek ki. Könnyen el tudom képzelni, milyen kényelmetlenül érezné magát a bátyám Jay rajongói között, akik többnyire a nevét kiáltó lányokból állnak. Nekem sem volt igazán kényelmes, az igaz. De gyorsan átláthatjuk az összképet... És valójában sok srác és sok normális rajongó is van, akik nem ájulnak el csak Jay láttán. Csak sokkal diszkrétebbek. Alex soha nem tudna megbirkózni vele... Miután a felismerés és a sokk elmúlt, Antoine, Helene és Henri elmagyarázzák az utazás napirendjét. A szüleimet lenyűgözte az egészben betöltött szerepem.

Albert: - "Lyla... tényleg csinálod... mindezt a feladatot?! Nem is tudtam, hogy ekkora a felelősséged..."

Lyla: Úgy tűnik, hogy felfedezik az életem és a képességeim egy teljesen másik oldalát, ami miatt büszkék rám. 

Az osztályban

Monsieur Trumer: - "Nos, a szakmai gyakorlatotok egy hét múlva kezdődik. Tudom, hogy még mindig vannak köztetek, akik még nem találtak ilyet, ezért mozognotok kell. Emlékeztetlek, hogy ez a gyakorlat nagyon fontos..."

Lyla: Tanárunk még egyszer felsorolja mindazokat az okokat, amelyek miatt ez a szakmai gyakorlat, az első szakmai tapasztalatunk a legfontosabb. Egyes diákok még mindig nem találtak egyet sem. Úgy tűnik, nekik ez bonyolultabb... Eredetileg nem igazán érdekelt ez az egész, és egy ideje megkérdeztem, hogy elvégezhetem-e ezt a két hónapos gyakorlatot a nagybátyám cégénél... aki azt mondta, hogy megtehetem. Mérhetetlen bocsánatot kértem tőle, amiért egy héttel ezelőtt lemondtam az ajánlatát... Elmagyaráztam neki, hogy egy ajánlat érkezett hozzám... és ez egy olyan ajánlat, amelyet nem utasíthatok vissza. Amelie és Malicia könnyen megtalálta a gyakorlati helyet. Néhányan azonban úgy tűnik, hogy sikertelenül mozgatták meg az eget és a Földet... Az az érzésem, hogy rendkívül szerencsések voltunk. Nem beszélve erről a gyakornoki ajánlatról, ami úgy esett le az égből, hogy nem kértem semmit. Megvárom az óra végét, hogy átadhassam Mr. Trumernek az Antoine által aláírt új szerződésemet.

Monsieur Trumer: - "Micsoda?! Céget váltasz?!"

Lyla:

- "Igen... Kiderült, hogy jobb ajánlatom van..."

- "A másik, amit találtam, kiesett..."

Monsieur Trumer: - "Kikészítesz, Lyla..."

Lyla: Még mindig nem nézte meg... Átnéz a dokumentumon, és felolvassa a pozíció címét, amelyet betöltök.

Monsieur Trumer: - "Te... segíteni fogsz a menedzsernek egy zenei turnén?!"

Lyla: - "Igen."

Monsieur Trumer: - "...!!!"

Lyla: Azt hiszem, most látta, hol zajlik a turné. 

Monsieur Trumer: - "Az Egyesült Államokban?!"

Lyla: Elvörösödöm. Szerencsére csak mi vagyunk a teremben. Ráncolja a homlokát. Remélem, nem kérdezi meg, hogy milyen műsorról van szó, és milyen előadók fognak fellépni... Nincs kérdés, nincs kérdés, nincs kérdés... 

Monsieur Trumer: - "Mondd... Miféle turné ez? Ne mondd, hogy egy híres zenész...? Hahaha!" 

Lyla: - "..."

Még jobban elvörösödök és a lábamat nézem. 

Monsieur Trumer: - "Haha...ha? Ó... Akkor ennek hatalmas eseménynek kell lennie..."

Lyla: - "Valóban... az..."

Monsieur Trumer: - "Hát... Izgulok érted!"

Lyla: - "Köszönöm!"

Egy kis beszélgetéssel fejezzük be, és nagy levegőt véve kilépek a teremből!

A folyosón

Malicia: - "Hé! Eltartott egy ideig!"

Lyla:

- "Miért mondod ezt... hiányoztam?! Elég kíváncsinak tűnsz..."

- "Bocsi! Odaadtam a tanárunknak a gyakorlatom papírjait!"

Amelie: - "És belegondolni, hogy jövő héttől két hónapig nem látjuk egymást az iskolában..."

Malicia: - "Olyan fura lesz..."

Lyla: - "Aha..."

Amelie: - "De igyekszünk találkozni hétvégén vagy Lyla kávézójában!"

Lyla: Ahh... Hogy mondjam el nekik?!!!

- "Csak arról van szó, hogy... igazából... a gyakorlatom... nem itt van... de még Franciaországban sem..."

Amelie: - "MICSODA?!"

Malicia: - "Nekünk ezt nem mondtad! Azt hittem, a nagybátyáddal van, és..."

Lyla: Megráztam a fejem. 

- "Kiderült, hogy Henri apja mást ajánlott fel, úgyhogy elmegyek vele."

Amelie: - "Ez állati!"

Lyla: - "Igen! Ezért fogadtam el! Kicsit véletlenül már segítettem neki más dolgokban, és kiderült, hogy jól tettem! Két hónapra elutazik, hogy az Egyesült Államokba menjen egy bizalmas eseményre, és meghívott, hogy csatlakozzak hozzá szakmai gyakorlatomra."

Malicia: - "Aztaaa! Ez eltitkoltad előlünk?"

Lyla: - "Nem! Csak a múlt héten derült ki számomra..."

Amelie: - "Utolsó pillanat!"

Malicia: - "Szóval abbahagyod a kávézói munkát...?"

Lyla: - "Igen... nincs választásom... kicsit szomorú voltam... de már találtak valakit a helyemre! Hiányozni fognak!"

A barátnőim nem kérdeztek többet a külföldi gyakorlatomról. Azt hiszem, most elmondtam nekik mindent, amit tudniuk kellett, így gyorsan témát váltottunk. Nem igazán vagyok elégedett azzal a gondolattal, hogy mindenkinek hazudjak. Antoine azt mondta, elmondhatom az igazat anélkül, hogy azt mondanám, hogy Jay az, és megjegyezte, hogy ez egy bizalmas "projekt".

A stúdióban

Jay: - "Mindenki szuper volt! Kösz mindannyiótoknak, jók voltatok!"

A csapatom köszönetet mond, és apám odajön hozzánk, mielőtt mindenki elmegy. 

Antoine: - "Köszönöm mindenkinek! A vasárnap nagy nap! Szóval kérlek menjetek el Lylához, hogy átadhassa a szerződéseteket és a repülőjegyeiteket. Egyébként örömmel tudatom veletek, hogy ő is velünk jön turnézni, mert ahogy azt biztosan mindannyian tudjátok, a segítsége nélkül nem tudok működni! Hahaha!"

Jay: Mindenki tapsol, gratulál a barátnőmnek. örülök neki. Látom, hogy néhányan megbökik egymást. Kicsit megfeszülök... Azt hiszik, van esélyük nála. Ugyanakkor... gyönyörű és sugárzó... A csapat összegyűlik körülötte , hogy megszerezze az említett dokumentumokat. Érzem, hogy valaki könnyedén meglök, és megfordulok, hogy megkeressem Hassent. Úgy tesz, mintha letörölné a szája szélét, majd a lehető leghalkabban megszólít.

Hassen: - "Kicsit nyáladzol..."

Jay: - "Mi..."

Többet nem mond, ez ébresztő, hogy vigyázzak. Banyek... tényleg ennyire nyilvánvaló?  Aztán, amikor hallom a beszélgetéseket, többé-kevésbé diszkréten...

Férfi táncos n°1: - "... igaz, hogy Jay izgatott a hírtől!"

Férfi táncos n°2: - "Na igen... Lyla dögös! Nem ő az egyetlen, aki vizslatja!"

Férfi táncos n°1: - "Hahaha!" 

Jeff: - "Állati, hogy ő is velünk jön..."

Mike: - "Próbálkozhatsz, Jeff!"

Jeff: - "Ne vonj le messzemenő következtetéseket, Mike! Nem te vagy az egyetlen a versenyben!"

Mike: - "A magad nevében beszélj! Már mondtad, mennyire rajongsz érte!"

Jeff: - "Tök mindegy! Te is odáig vagy érte!"

Samya: - "Hahaha! Elnézést a hírért... de már van barátja, srácok!"

Jeff: - "Micsoda?"

Mike: - "Még sosem láttam, szóval... nem létezik!"

Jay: Mindketten nevetni kezdenek... Eltűnök az öltözőkben.

A táncstúdió előtt

Henri: A lehető legdiszkrétebben hagyom el az épületet, és várom, hogy Lyla kijöjjön. A tusolás történelmének leggyorsabb zuhanyzását hajtottam végre és Henrivé változtam. Szeretek előadást tartani neki a féltékenység negatívumáról, de bevallom, hogy... túl csábító, hogy nyomot hagyjak a jelenlétemmel a barátnőm körül köröző kanos kutyák serege előtt. Van még egy kis önálló munkám. Néhány perc múlva végre kijön az egész csapattal. Az emberek elhaladnak előttem anélkül, hogy látnának vagy felismernének. Látom, hogy Lyla megérkezik, a korábbi 'kutyákkal' való kacagás közepette. Odamegyek hozzá, miközben udvarolnak neki.

- "Lyla...!"

Lyla: - "Henri?!!"

Henri: Meglepetten és érdeklődve mosolyog.

Jeff: - "Ismered őt?"

Henri: Lyla nem hallja őt, mert felém sétál. 

Lyla: - "Mi... De mit csinálsz itt?!"

Henri: Közelebb lépek, és a karomba veszem, anélkül, hogy a mögötte álló srácokra néznék, bár érzem, hogy a tekintetük ránk szegeződik. 

- "Túlságosan siettem, hogy újra láthassalak!"

- "Beszélnem kellett veled..."

- "Hogy megtudjam, ez a sztár túlságosan... 'barátságos' volt-e veled!"

A szemét forgatja, tisztában van a kis játékommal. 

Lyla: - "Van egy kis beszédem, amit fejből tudok, hogy elmondjam neked, drága szerelmem..."

Henri: - "Hahaha! Tudom... nem a legjobb tulajdonságom... még mindig tanulunk minden nap!"

Egy másik pillantást érzek, ami szó szerint lyukat éget bennem. 

Antoine: - "..."

Henri: Apa tágra nyílt szemmel néz rám.

Férfi táncos n°1: - "De... Hol van Jay?"

Férfi táncos n°2: - "Ó... El akartam köszönni tőle..."

Henri: Az igaz, hogy nagyon gyorsan eljöttem, mindenki előtt, búcsú nélkül.

Antoine: - "Előttünk ment el, akadt egy vészhelyzet." 

Jeff: - "Hát... viszlát később, Lyla!" 

Henri: - "Elmentek és kettesben maradtam vele, vagy majdnem."

Hassen: - "Aha...Elég impulzív vagy, haver! Nem hittem volna, hogy tényleg ilyen vagy... Hahaha!"

Henri: Ha tudná... messze vagyok a tökéletestől. Amikor a helyzet adódik, bevallom, önmagam ellenére is engedek a féltékenység fordulatainak...

Samya: - "Ó! Henri!!! Eljöttél Lyla elé?!"

Henri: - "Igen! Randizunk ma este."

Sóhajt.

Samya: - "Milyen mázlista... akarok egy szeretőt!"

Hassen: - "Hahaha! Jól van, menjünk, kuzin! Találkozunk két nap múlva!"

Lyla: - "Tényleg randizunk ma este?"

Henri: - "Szeretnél?"

Lyla: - "Ó, igeeen!"

Henri: - "Hahaha!"

A kávézóban

Henri: Leülünk a kávézóban. 

Michael: - "Hé! Lyla! Henri! Örülök, hogy itt látlak titeket, srácok!"

Henri: Rendeltünk és végre kettesben lehetek a barátnőmmel.

- "Hogy vagy tegnap óta? Úgy tűnik, a szüleid jól fogadták a hírt..."

Lyla: - "Igen..."

Henri: Gyengéden a kezembe veszem a kezét és megcsókolom. 

- "Az indulás küszöbön áll... a nyomás egyre nő!"

- "Alig várom, hogy menjünk..."

Lyla: - "Képes leszel egyben tartani?"

Henri: - "?"

Játékosan néz rám.

Lyla: - "Odaát... nem lesz "Henri", aki megjelölheti a területét a srácok előtt, mint korábban..."

Henri: - "... Erre nem is gondoltam... sajnos."

Lyla: - "Nagyon kockázatos volt, mindennél jobban!"

Henri: - "Ne aggódj... Ritka, hogy az emberek igazán felismerjenek!"

Lyla: - "Aha... Hadd emlékeztesselek, hogy Tommynak és Hassennek egy másodperc se kellett!"

Henri: - "Hahaha! Igen, de velük más volt..."

Lyla: - "A tűzzel játszol, Henri..."

Henri: - "Talán ez igaz..."

A szemét forgatja kihívó viselkedésem hallatán, és felsóhajt.

Lyla: - "Hogy mentek a ruhapróbák ma délután?!"

Henri: - "Ó! Tökéletesen! Jasmine boldog volt..."

Lyla: - "Annyira örülök neki... hihetetlen lehetőséget adtál neki."

Henri: - "Megérdemli. Jean-Charles-t ugyanúgy lenyűgözte a munkája."

Lyla: - "Ez nagyszerű! Mert még én sem láttam a végső verziót!"

Henri: - "Nem tart sokáig! Végre minden kész a vasárnapi indulásra! Sikerült lelkileg felkészülnöd?"

Lyla: - "Aha... Nem igazán van más választásom... Nem tudom kinek az ötlete volt két héttel indulás előtt szólni!" 

Henri: - "Erről apát kérdezd... Ő gondolta úgy, hogy képes lesz egyedül kezelni... és aztán... csak egyre nélkülözhetetlenebb lettél. Láttam, ahogy minden este folyamatosan ezen pörgött, csakhogy... az idő folyamatosan telt. Mindig túlterhelt volt, és minden oldalról szüksége volt rád, ezért lassan hozta meg döntését veled kapcsolatban, majd tudatta veled. De biztos a választásában... és te vagy az, akit el akar hozni."

Lyla: - "Értem..."

Henri: Összerezzentem, amikor a telefonom rezegni kezdett. 

- "Uhh... ugye nem bánod, ha ezt felveszem?"

Mosolyogtam és válaszoltam. 

- "Halló? Thomas?"

Lyla meglepettnek tűnt egy negyed másodpercig, mielőtt rájött, hogy ez a "Thomas" nem más, mint "Tommy". 

Tommy: - "Hé, haver! Mondd! Hol vagy?!"

Henri: - "Uhh... a kávézóban vagyok Lylaval... minden rendben?"

Tommy: - "Csatlakozhatok, srácok? Szeretnék beszélni egy baráttal."

Henri:

- "... Mi? Uhh... hát... ha akarsz..."

- "Az van... Ma este randizunk..."

(Ha a másik lehetőséget választod)

Tommy: "Ah... oké..."

Henri: Csalódott... Nyílvánvalóan szeretne megbízni valakiben. 

- "Ettől függetlenül jöhetsz."

Tommy: - "Király!"

Henri: Lyla kérdőn néz rám... Ez a hívás zavaros gyanút hagy bennem. 

- "Thomas volt... Úgy értem... Tommy. Azt hiszem... idejön a kávézóba..."

Lyla: - "Mi?! De... miért?"

Henri: - "Fogalmam sincs! Azt mondta nem akar egyedül lenni..."

Mielőtt elmagyarázhattam volna... besétált az ajtón... 

Tommy: - "Jay... Henri! Lyla!"

Henri: - "Hű... gyorsan ideértél...!"

Tommy: - "Ami azt illeti... már a belvárosban volt, csak lógtam... Belefáradtam a problémáimon való gondolkodásba, szerettem volna egy ismerős arcot látni."

Henri: Így leült hozzánk. 

Tommy: - "Igen... tudom... belerondítok a randiestetekbe... ez nem király... Mindegy! Na! Hamarosan nagy utazás?"

Henri: Aha, nem igazán tűnik úgy, mintha zavarná, hogy "belerondít a randinkba". Szóval beszlgettünk mindenről és semmiről. Látom, hogy Tommy ki akarja tisztítani az elméjét, és valami jár a fejében. Lyla is megérti, tekintve a kérdő pillantást, amit rám vet. Próbálom elmondani neki, hogy ne avatkozzon bele, de az arca azt súgja, hogy a visszatartás kínzás. Mi bántja őt annyira Tommyval kapcsolatban? Határozottan ő akart harmadik kerék lenni, mindezt azért, hogy ne legyen egyedül, és ne foglalkozzon a problémáival. Lyla belső monológot folytat. Biztos vagyok benne, hogy valami közeli dologra fordítódik, "Maradj ki belőle... Lyla... maradj ki belőle! Arca annyi ellentmondást tükröz, hogy teljesen úrrá lett rajta a kíváncsiság. Félek, hogy bármelyik pillanatban elszabadulhat, de érzékeli a félelmeimet, és egy enyhe bólintással megnyugtat. Nyilvánvaló, hogy képes uralkodni magán, és nem tesz fel kérdéseket. Beszélgettünk kicsit az életről, zenéről, stb. Időnként felsóhajt, miközben a körmét nézi, vagy ki az ablakon... és néha hülyén mosolyog, mielőtt megrázza a fejét és újra felsóhajt.

Lyla: - "Tommy... Egy lány miatt vagy ebben az állapotban?!"

Henri: - "..."

Mindenesetre nem fogta vissza magát túl sokáig. Nem tehetek róla, de mosolygok miközben a szememet forgatom és rezignáltan vállat von. 

Tommy: - "Mi... Micsoda? Hahaha! Persze, hogy nem! Nem vagyok olyan, mint ti...! A szerelem... nem nekem való... hát... vágjátok..."

Henri és Lyla: - "Nem."

Henri: Egyhangú válaszunk meglepi. 

Lyla: - "Nem... mert a viselkedésed egyértelműen az ellenkezőjét mutatja."

Henri: Megint sóhajt és félre néz. 

Lyla: - "Szerintem eleve azért jöttél hozzánk és beszélhess róla..."

Henri: Felém fordul és rámutat. 

Tommy: - "Egyből rájön, huh!"

Henri:

- "Nem viccel..."

- "Kimerítő lehet!"

Megdörzsöli az arcát. Nyilvánvaló, hogy felrázza, hogy a szerelmi életéről beszélhet. Úgy érzem, ez az első alkalom, hogy megbízik valakiben... egy számára olyan idegen témában... Dadog, és nem tudja, hol kezdje, vagy mit mondjon. Lyla elmerül, ahogy tanácstalanul ránézek.

Lyla: - "Tommy, rocksztár vagy. Szerény véleményem szerint soha senkinek nem kell udvarolnod, és minden a saját vágyaid és feltételeid szerint történik. Kivéve most."

Tommy: - "Hű... mindig ilyen?"

Lyla: - "Hé! Épp itt ülök!" 

Tommy: - "Én is, ne feledd! Látod, hogy beszélsz velem?! Hahaha!" 

Lyla: - "Igen, de... tévedek?"

Tommy: - "... Nem. Fején találtad a szöget. Ami egyébként állati fura."

Lyla: - "Könnyű volt kitalálni..."

Tommy: - "Aha..."

Lyla: - "... Szóval? Figyelünk."

Tommy: - "... ..."

Lyla: - "Tényleg borzalmas vagy az ilyen történetek mesélésében... Hahaha! Kezdetnek hogy hívják?"

Tommy: - "... Lucile..."

Lyla: - "És... mit dolgozik 'Lucile'?"

Tommy: - "Ő... Énekes, azt hiszem... nyáron a falvak közt turnézott egy csapat zenésszel... és az év többi részében alkalmi munkákat végez... Sok időt tölt a kórházban is."

Henri: - "Beteg?"

Tommy: - "Nem... Beteg gyerekekkel tölti az idejét. Dalokat énekel nekik, tevékenységeket vezet."

Lyla: - "Ó... ez... nagyon nagyvonalú tőle."

Tommy: - "Aha..."

Henri: Megint félrenéz. Esküdni mernék, hogy elpirult és hogy zavarban van... 

Tommy: - "'Meghívott', ha nevezhetjük annak, hogy menjek el énekelni vele a kórházba a gyerekekért. Az igaz, hogy nem igazán olyan, mint én." 

Henri: Félénken mosolyog. Biztosan elmerült az emlékeiben. 

Tommy: - "Vele töltöttem az éjszakát. Három héttel ezelőtt."

Henri:

- "És?"

- "Milyen volt?"

(Ha a másik lehetőséget választod)

Tommy: - "Nem maradt kérdés..."

Henri: - "De... három hét... kicsit sok idő... Nem hallottál felőle?"

Tommy: - "Semmit... egyelőre."

Lyla: - "Ó... Szomorú vagy, amiért nem hívott vissza...?"

Tommy: - "Nem, csak... Nincs meg neki a számom."

Lyla: - "Milyen praktikus!" 

Tommy: - "De ő megadta nekem az övét."

Lyla: - "És aztán?!!!"

Tommy: - "Hát... Nem volt bátorságom felhívni."

Lyla: - "Te most csak viccelsz velem, ugye...? Azt akarod mondani, hogy azért vergődsz, mert nem vagy elég bátor felhívni a lányt, akibe bele vagy esve?!"

Tommy: - "Hé! Ki mondta, hogy beleestem?!"

Lyla: - "Nyílvánvaló... Látod milyen állapotban vagy?"

Tommy: - "Hát csak... Sosem hívok senkit..."

Lyla: - "Úgy érted sosem volt még komoly kapcsolatod?"

Tommy: - "Meh..."

Lyla: - "Hahaha!" 

Henri: - "Lyla... próbálj könyörületesebb lenni..."

Nem ad neki lehetőséget. Szegény srác... De bűnős élvezet így fészkelődni látni. 

Lyla: - "Aha... Ti celebek teljesen elrugaszkodtok a valóságtól!"

Henri: - "Egy kicsit így van, ez igaz..."

Tommy: - "Aha..."

Lyla: - "És? Mi a gond, Tommy?"

Tommy: - "... Hiányzik ez a lány. Ez nevetséges! Csak egyszer láttam... majdnem egy teljes napig! És... és... Túl gyakran gondolok rá!"

Lyla: - "Ez jó, Tommy. Ezt hívjuk szerelemnek. Gratulálok. Szóval hívd fel... Nem értem mi tart vissza..."

Tommy: - "De, ha megteszem... azt fogja hinni, hogy... hogy akarok... hát..."

Lyla: - "Nem ez a lényeg?"

Tommy: - "... Nem! Hát... talán..."

Lyla: - "Ahhh! Ti, srácok!... Ok nélkül túlbonyolítjátok a dolgokat! Már értem miért jöttök ki olyan jól..."

Henri: Felém bök az állával. 

- "Hé?!" 

Lyla: - "Ne már, nektek srácok, ezen a szinten, ez majdnem olyan, mint egy tehetség... akarni, bármi áron, bármilyen okból meggyőzni magad arról, hogy nem érdemled meg a boldogságot... Bármi legyen is a büszkeség vagy a félelem... vagy akármi miatt. Ha ennyire kedveled őt, ragadd meg a bikát a szarvánál és látogasd meg. Meglátod mi lesz utána. Nem vagy köteles egyből megkérni a kezét... ha ez megnyugtat!"

Henri: - "Hahaha! Lylanak igaza van... Menj, keresd meg... Csak nézd meg mi lesz. Nem maradhatsz így, magadat gyötörve."

- "Megpróbáltam... többnyire nem működik..."

- "Hát... csak rajtad múlik, hogy meg akarod-e próbálni..." 

(Ha a másik lehetőséget választod)

Tommy: - "Tudtam, hogy ezt fogod mondani..."

Lyla: - "Ezért jöttél hozzánk!"

Tommy: - "Aha!" 

Lyla: - "Kiszámíthatóak vagyunk?!"

Tommy: - "Igen! Hahaha! Maradjunk annyiban, hogy ha a barátaimmal beszélnék erről, azon kívül, hogy kinevetnek, nem sokat segítenének. Hát... Eleget zaklattalak titeket ma este! Kettesben hagylak titeket, gerlepár. Nagyszerű turnét az államokba, barátom! Meglátod, csúcs lesz... én csináltam már párat... tiszta boldogság!" 

Henri: Feláll, megköszöni nekünk és elmegy. Aztán befejezzük a vacsoránkat Tommyról és a... szerelemről beszélgetve. 

- "Nálad alhatok ma? Apa szabadestét adott..."

Lyla: - "Természetesen..."

A kavézó előtt

Tommy: Miután elhagyom a kávézót, a fejem még jobban össze van zavarodva, mint mielőtt megérkeztem. Tudom, hogy Lylanak és Jay-nek igaza van, de... ember... még mindig nehéz megemészteni. Én...? Szerelmes? Ennek semmi értelme... Ugyanakkor... Nem tudom kiverni ezt a lányt a fejemből. Még róla is álmodom éjszaka. Ahhhh! Végigfuttatom a kezeimet a hajamon, a járókelők bizonyára egy nagy csodabogárnak tartanak, ahogy minden irányba integetek. Micsoda fejfájás! Nem igazán szeretnék valaki fontosat az életembe... már van elég dolgom a bandával és a saját szabadidőmmel. A zenének akarom szentelni magam... Hát... az igaz, hogy mostanában nehezemre esik a dalírás... de, vissza fog jönni! ... Hát... remélem! Előveszem a telefonomat és a számát nézem... 

- Fel akarom hívni.

- Elteszem a telefont. 

Végül felhívom, az nem kerül semmibe... Ahogy Lyla mondta, nem olyan, mintha megkérném a kezét. De Lucile... csak van benne valami. Emlékszem, amikor találkoztunk a korházban... a gyerekekkel. Elsétáltam előtte, amikor megállított a hangja... Egy női hang az egyik dalomat énekelte. Hamarosan a gyerekek csatlakoztak hozzá, mind együtt, ismerték a refrént a szívükből. Általában a gyerekek nem igazán ismerik a zenémet... A zeném egy kicsit túl "felnőttes" nekik. De ez a lány megmutatta a világomat nekik és úgy tűnt a gyerekek nagyon élvezték a pillanatot. Lucile nagyon jól énekel... és a gyerekek teljesen odavoltak érte. Láttam a ragyogó arcukat, de őt nem. Ki tudtam venni a sziluettjét, egy gitárral felfegyverkezve, amely a dal ritmusára mozgott. Ez egy csütörtök reggel volt és apát látogattam meg, akinek térdműtéte volt. Lassan felé fordultam, jelezve a gyerekeknek az ujjamat a szám elé téve, hogy ne mondjanak semmit. A megfelelő pillanatban beszálltam a dalba, a kis közönség nevetésben tört ki. És akkor szembe fordult velem... tágra nyílt szemmel... A másodperc törtrésze alatt felismerte a hangomat. Most már beismerhetem magamnak... abban a percben belészerettem. Amint a szemem a szemébe mélyedt... kész voltam. A meglepettsége hamar eltűnt és folytatta a dalt, mintha mi sem történt volna... és együtt énekeltünk, mintha mindig is így tettünk volna. Sokkal természetesebbnek éreztem, mint a srácokkal... Milyen furcsa benyomás... Aztán megkérdezte a gyerekeket: "Tudjátok ki ő?!!!" Ők a nevemmel válaszoltak... Meglepődtem... Általában az emberek ismerik a zenémet, de az arcomat nem feltétlenül. Látva a meglepettségemet, elmagyarázta, hogy rengeteget beszélt a Misteriaról a gyerekeknek, szóval mind tudták ki vagyok. Nem hittem el... Aztán egy kislány megkérdezte Lucile-t előttem, hogy a "barátja" vagyok e... A valaha hallott legpompásabb nevetésben részesültem, a mesteri válasszal: "Ah hát... azt imádnám!" Rengeteg vihogás követte! Anélkül, hogy észrevettem volna, az egész napot vele töltöttem... Este hazakísértem. A köztünk lévő vonzerő több, mint nyilvánvaló volt... vad volt... Megérkezve az épülete elé azt mondta nem fog felhívni..., mert tudta, hogy ez mit jelent... Nem akarta, hogy "így" legyek része az életének és hogy másnap elfelejtsem. Igaza volt... és mondtam neki, hogy bölcs döntés volt. Elmondtam neki, hogy egyébként az életembe nem fér bele egy ilyen kapcsolat... Tekintetünk egymásra szegeződött a jelentéstől nehézkes csendben... Szó szerint egymásra vetettük magunkat, képtelenek voltunk uralkodni magunkon, és életem legszebb éjszakáját éltem át. Másnap elkértem a számát és megígértem, hogy hívni fogom... De sosem volt bátorságom megnyomni a gombot... azt, amit éppen a kezemben tartok. Gyerünk, haver... egy kis bátorságot... Mitől félsz?! Mindegy... három hete rá gondolsz és nem jutsz sehova... akár végig is csinálhatod és meglátod hova fut ki. Végül is... Jay jól csinálta... úgy tűnik ő keresztülment néhány nehézségen a barátnőjével... Mégsem bánta meg. Egy kocsi halad el az úton, az ablak lehúzva... és az egyik dalomat hallom kiszűrődni... azt, amit Lucile énekelt a gyerekeknek. Mosolygok, miközben az égre tekintek... 

- "Oké, vettem az üzenetet..." Anélkül, hogy még egy másodpercet vártam volna, rányomtam a hívás gombra. 

Lucille: - "Halló?"

Tommy: - "Lucile... Tommy vagyok... A Misteriaból..."

Lucile: - "... Ó!"

Tommy: - "Ne haragudj, hogy csak most hívlak... az van... én..."

Lucile: - "Ne aggódj... Tudtam, hogy rászánod az időt... De aztán hívsz."

Tommy: Megint az égre mosolygok és nyiltan beszélek vele. 

- "Újra látni akarlak."

Lyla szobája

Lyla: Olyan csendben jövünk be, amennyire csak tudunk, a szobám felé véve az irányt, mert tudjuk, hogy Jasmine valószínűleg mélyen alszik. De ha egyszer belépsz az ajtón...

Henri: - "Ahhh... Ez annyira hiányzott..."

Lyla: Henri mögém lép és átkarol. A fejem a vállán pihen, átadom magam a simogatásnak és a gyengéd szavaknak, amiket nekem suttog. Mint mindig, elborítja a nyakamat apró csókok sokaságával, ami azonnal kikészít. Erősebben szorít, kezei bebarangolnak, majd a gesztusai egyre kapkodóbbak és szenvedélyesebbek.

A csípőmnél megállva folytatja útját. Felhúzza a felsőmet, hogy megfogja és feltekerje, áthúzva a fejemen. Én becsúsztatom a kezem az övé alá és néhány pillanatig így maradunk, mozdulatlanul és csendben. Megint szorosan magához von és érzem, hogy az arcával a hajamba túr. 

Henri: - "Szeretlek..."

Lyla: Félpucéran a karjaiban, beszívom a boldogság és a vágy illatát... akár csak Henri illatát. Nagyon becsülöm azokat a pillanatokat, amikor elveszti az irányítást. Az érzések megmagyarázhatatlan keveréke, ahol azt érezteti velem, hogy én vagyok az, ami összeköti őt a földdel. Úgy kapaszkodik belém, mintha el akarna repülni, én pedig lent tartom őt, megnyugtatva.

Henri: - "Ez alatt a két hónap alatt... Élvezni fogom, hogy szinte minden este veled lehetek. Egyre nehezebben tudom megosztani ezeket a pillanatokat oly ritkák... Nagyon szeretném..." 

Lyla: Bizonytalanul függőben hagyja a mondatát... Mit akar? Elfelejtem a befejezetlen kérést és elmerülök a gyöngédség és a megosztott szerelem pillanatában.

Az iskola előtt

Lyla: Kéz a kézben kísér Henri a suliig. 

Henri: - "Úgy érzem egy örökkévalóság telt el azóta, hogy itt jártam... "

Lyla: - "Talán azért, mert egy örökkévalóság telt el..."

Henri: - "Hahaha... Igen..."

Lyla: Félre néz, legyőzve az e hely által ihletett melankóliát. Aztán megölele és magához szorít,  miközben én csendbe maradok. Henri a hajamat simogatva sóhajt és kíváncsi vagyok mire gondol. Azt hiszem, újra átéli a tétovázás teljes időszakát, amely megőrjített... Belül biztosan ostorozza magát miatta. Remélem, megvan bennem az erő, hogy megnyugtassam ezt az oldalát. De most neki kell megbocsátania magának... ő az, akinek el kell végeznie a munkát, én már nem tudok rajta segíteni. 

???: - "Kit látnak szememim... A kedvenc stréberem..."

Henri: - "Az a benyomásom, hogy itt semmi sem változott..."

Lyla: Enzo hányingert keltő hangja közeledik felé.

Enzo: - "Na szépségem... már nem a barátnőiddel lógsz...?"

Lyla: - "Pontosan tudod, hogy ha öt méterre megközelítesz..."

- "... Malicia megcibálja a füledet!"

- "... Malicia egyetlen pillantással megállít..."

Enzo: - "Pff... nem ijeszt meg az a liba! Ő mit csinál itt? Elhozott a suliba, mintha az apukád lenne?! HAHAHA!"

Lyla: Kényszerítette magát, hogy nevessen a "poén"-ján, ami nem vicces... Annyira nem, hogy Henrivel hitetlenkedve nézünk egymásra. Szégyenkezünk miatta és ő rájön. Így ez még megalázóbb számára. 

Enzo: - "Mi van! Miért néztek így rám?!"

Lyla: - "..."

Henri: - "Te... tényleg azt várod, hogy elmagyarázzam miért hoztam ide a barátnőmet?!"

Enzo: - "Ne nézz hülyének, te bohóc!"

Lyla: Ugyanakkor... magának köszönheti. Enzo repertoárja nyilvánvalóan nem fejlődött. 

Enzo: - "Tényleg azt hiszed, hogy amióta átalakultál, egy csomó csaj lesz körülötted?"

Lyla: Ha tudná...

Enzo: - "Ne álmodozz, haver! Te csak a B terv vagy! Csak azért van, mert nem reagáltam elég gyorsan Lylara... amikor flörtölt velem! Ha tudottam volna... Bevallom, kicsit megbántam!"

Lyla: Henri grimaszol a nyelvtani hiba hallatán... Akárhogy is, tényleg azt hiszi, hogy a béna hazugsága felzaklat minket...?

- "Tényleg sok hülyeséget besz..."

Henri félbeszakít. 

Henri: - "Nagyon sajnálom, Enzo."

Lyla: Henri teljesen Enzo játékát játsza... Azt hitte kiprovokálhat egy veszekedést kettőnk közt... hát... ezt feltételezem, hiszen nála sosem lehet tudni.

Henri: - "Kár, hogy ezalatt nem éltél a lehetőséggel... ... de... nekem mázli!"

Lyla: Rákacsint. 

Henri: - "Kösz, Enzo!"

Lyla: Nem néz rá miközben füstölög, nyom egy gyors puszit az arcomra, majd elmegy. 

Henri: - "Szép napot... Rohannom kell, nagyon sok dolgom van! Szeretlek!"

Lyla: Kettesben maradtam Enzoval. Henri pontosan tudja, hogy nincs szükségem rá, hogy kezelni tudjam ezt az ostobát. 

Enzo: - "Pfff... Ideje volt lelépnie! Most már beszélhetünk komoly dolgokról, te és én!"

Lyla: Közelebb jön és sóhajtok, készen állok arra, hogy visszavágjak, és újra elzavarjam. 

Jessica: - "Nyílvánvaló... fogalmad sincs mit jelent lekopni! Nagyon kitartó vagy, ha?"

Lyla: Nem láttam, hogy jön... 

Enzo: - "Kiről beszélsz?"

Jessica: - "Most mondtam neked... neked!"

Lyla: Azta.... jó sok feszültség van kettejük közt. 

Jessica: - "Nézzenek oda... Sajnállak, hogy egy olyan lánnyal lógsz, aki nem akar téged! Úgy tűnik, szereted, ha újra és újra elutasítanak!"

Enzo: - "Jól van... elegen van belőletek... leléptem."

Lyla: Elmegy és néhány pillanat múlva Jessica is eltűnik, anélkül, hogy rám pillantana. 

Malicia: - "Álmodom, vagy Jessica tényleg megszabadult Enzotól a kedvedért?"

Lyla: - "Nem igazán tudom... Az agyam megpróbál valamiféle értelmet adni mindannak, ami most történt..."

Malicia: - "Hahaha!" 

Lyla: - "Régóta itt vagytok?"

Amelie: - "Nem, csak messziről láttunk titeket... Mire közelebb értünk, véget ért a műsor."

Lyla:

- "Nem maradtatok le semmi természetfelettiről..."

- "Aha... igaz. 'Lenyűgöző' műsor volt..."

Az iskolában

Lyla: Tiffany felé sétálunk, aki otthagyja Gabrielt, amint észrevesz minket. 

Tiffany: - "Hé, lányok!"

Malicia: - "Még mindig dúl a love?"

Lyla: Tiffany mosolyog és elpirul. Aztán óvatos és lenyűgöző pillantást vet a fiú irányába, aki szintén felé néz a barátai társaságában. Ez olyan imádnivaló... 

Amelie: - "Egy nap be kell mutatnod minket!"

Tiffany: - "Igen!!! De azt hiszem még mindig tart egy kicsit Lylatól és Maliciatól!"

Amelie: - "HAHAHA!" 

Malicia: - "Pfff... Nem tettünk vele semmit!"

Tiffany: - "Ne aggódj... Csak azért van, mert még nem ismer titeket!"

Lyla: Valamivel babrál, amit a kezében tart, és a tekintetem azonnal megragadja a dolgot, amit felismerek. 

- "Hé... az Jay?!"

Tiffany: - "Mi? Ha? Ah... Igen!"

Lyla: Aztán megmutatja nekük a kulcstartót a szerelmem képével. Nyílvánvaló... Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is megszokom ezt. 

Tiffany: - "Ajándék Gabrieltől... Dühös volt magára, amiért tönkre tette az enyémet tavaly..."

Amelie: - "Ó... ez olyan aranyos..."

Malicia: - "Igen... azt is lehetne, hogy nem töri össze a dolgaidat..."

Amelie: - "Malicia!"

Malicia: - "Ah! Igen!"

Lyla: Malicia próbálja nem felhozni Gabriel régi hibáit és úgy tesz, mintha 'megbocsátana' neki.

Malicia: - "Ez 'kedves' tőle, hogy kicseréli, amit tönkre tett! Hát... határozottan ez a legkevesebb, amit tehet..."

Tiffany: - "Nagyon bánja, tudod..."

Lyla:

- "Még akkor is, ha soha nem fogja pótolni azt, amit elpusztított..."

- "Kétségtelen, Tiffany... látszik, hogy el van telve a lelkiismeret-furdalástól."

Amelie: - "Ezért nem érdemes a múltat ​​felhozni."

Malicia: - "Igen, igen, jól van, értettem!"

Lyla: Mindkét kezét feltartja, hangsúlyozva, hogy hajlandó abbahagyni vádló megjegyzéseit. Tiffany gyengéden néz az ajándékára, az ujjai közt forgatja. 

- "Ezt még sosem láttam... fantasztikus!"

Tiffany: - "Igen! Annyira szeretem! És arra gondolni, hogy turnéra megy az Egyesült Államokba... Szívesen elmentem volna..."

Malicia: - "Mintha az összes itteni koncertjén ott lettél volna!"

Tiffany: - "Hahaha! Ez igaz! Át kell adnom a helyemet az amerikai show-knak. Sheran koncertjére megyek!" 

Amelie: - "Mióta rajongsz Sheranért?"

Tiffany: - "Hmm... Nagyon tetszik a zenéje... És a közös duett Jay-jel hihetetlen volt! Plusz... mióta együtt vannak..."

Lyla: - "Mi van? Nem cáfolták meg a híreket?"

Tiffany: - "Igen! De ma reggel jelent meg egy új cikk... Próbálják titokban tartani a románcukat, de én tudom, hogy szeretik egymást!"

Lyla: - "..."

Malicia: - "Úgy tűnik ez az információ nagyon bosszant téged."

Lyla: - "Ha? Nem!... Nem érdekel Jay..."

Malicia: - "Aha..."

Lyla: - "Csak annyi, hogy... biztos vagyok benne, hogy ezek az 'újságírok' bármit mondhatnak és azt hiszik, hogy mi mindent beveszünk."

Malicia: - "Ah... az igazságra éhes, éber lelked az, ami sérült!"

Lyla: - "Pontosan! Egyre kevésbé tolerálom az embereket, akik kitalálják mások életét... és zaklatják őket..."

Tiffany: - "De... olyan szerelmesnek tűnnek... és a cikket azt mondják..." 

Lyla: - "Mutasd azt a cikket!" 

Tiffany átnézi a telefonját és odaadja. Megvizsgálom a cikket. Ismét a régi kép... Jay és Sheran Párizsban látható, de a leírás tudatosan megzavarja az olvasót. A képet kísérő cikk csak a romantika ömlése, száz százalékig kitalált, és érzem, hogy forrni kezd a vérem. Mindegyik könnyen szétcincálható... annak, aki ismeri a valódi információt. Visszaadom a telefont és az agyam egyből elkezdi kitalálni a blogom következő bejegyzését. 

Lyla szobája

Lyla: Jasmine az ágyamon visszaolvassa a bejegyzésemet. A körmeimet rágva várom az ítéletét. Végre felnéz a laptopjából. 

Jasmine: - "Ez elragadó..."

Lyla: A késő délutánt és az estét írással töltöttem. 

Jasmine: - "Tényleg, nagyszerű nyomozó munka!"

Lyla:

- "Gondolod?"

- "Uh... Ennyire messzire ne menjünk!"

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "Ez csak józan ész és logika! Ezek a bolondok "randikat" adnak a el cikkeikben... Kivéve, hogy Jay a próbák közepén tart a táncosaival, Sheran pedig Franciaország másik oldalán forgat egy reklámot... Elég, ha elmondom, hogy a fotók hitelessége, ahol állítólag együtt vannak, nagy sikert aratott. Minden információ megtalálható az interneten és könnyen hozzáférhető. Határozottan nem szeretném, hogy bárki azt gondolja, hogy az információ Jay környezetétől származik."

Jasmine: - "Csak mondom... ennek a cikknek az újságírói tényleg 'elmebetegek'! Tetszik a sztárok zaklatásával kapcsolatos véleményed is... akiknek mindig igazolniuk kell tetteiket, hogy tagadják a hamis pletykákat stb... Az a rész, ahol leírod ezeknek az embereknek és a körülöttük élők lehetséges nézőpontját... Megindító. Az igaz, hogy nem vesszük mindig észre milyen fájdalmas és pusztitó is, ezek a hazug cikkek nekik és a köreiknek szólhatnak. Te emlékeztetsz rá, hogy a sztárok is emberek, mint mi, érzésekkel, kétségekkel, félelmekkel... Szeretem, ahogy írsz és értelmezed ezeket."

Lyla: - "Igen... Ez olyan szomorú... Még ha a hírnévnek ára is van. Mert az újságírók távolról sem mondják el nekünk az igazságot, éppen ellenkezőleg."

Jasmine: - "Henri mit gondol erről?"

Lyla:

- "Még nem reagált..."

- "Az ő véleménye nem olyan fontos..."

- "Emlegetett szamár! Most kaptam üzenetet tőle!"

Egy negyed másodpercig izgultam a szövegét olvasva.

Henri💬: - "Most olvastam a cikket és nagyon jó... Küldtem neked egy emailt néhány korrekcióval. Büszke vagyok rád! Puszi."

Jasmine: - "Király!!! Tetszett neki!!!"

Lyla: - "Igen! Már csak meg kell néznem a javítását és publikálhatom!" 

Jasmine: - "Vannak látogatók a blogodon...?"

Lyla: - "Meh... Nem igazán... De ez nem gáz, tudod csak mókából csinálom és hogy elengedjem!"

Jasmine: - "Igen, igen... Hát... mindegy...elkezdtél már bepakolni az utazásra?"

Lyla: - "Nem! Hétvégére hagyom... rengeteg időm van."

Jasmine: - "Aha..."

A belvárosban

Lyla: Nem vettem észre a napok múlását... Olyan gyorsan megy az idő és mindjárt turnéra megyek Henrivel. Találkozóm van Antoine-nal és Jay-jel a stúdióban, mert ott találkoznak Davisszel. Így segítek az új főnökömnek. Fürgén sétálok az épület felé, ahol a stúdió van... esőben, ilyen a szererncsém. 

Antoine: - "Lyla!" 

Lyla: - "Ó! Jó estét, Antoine! Még nem vagy ott?!"

Antoine: - "Nem, otthagytam Henrit Davisszel, szóval két-három dologról is gondoskodhattak. Most értem vissza az irodából."

Lyla: - "Hogy ment a megbeszélés Marc úrral?"

Antoine: - "Tökéletes volt! Egyébként köszönöm a tanácsodat és az információt a helyzetéről... valóban segített alátámasztani az érveimet!"

Lyla:

- "Fú! Féltem, hogy rosszul tettem..."

- "Nem gond! Könnyű volt..."

Antoine: - "Mindig gondolsz mindenre! Nekem nincsenek olyan reflexeim, mint neked!"

Lyla: Végre megérkeztünk a célállomásra. 

A stúdióban

Lyla: Még mindig a menetrendekről és egyéb szervezésről beszélünk, amint belépünk a stúdióba. Végtelenül meglepett, hogy itt találom Jay-t... Sherannal. Amint megláttott belépni minket, Sheran egy lépést tett hátra, mintha tetten értük volna. Ami Henrit illeti, ő tapodtat sem mozdult, de a sajnálkozó magatartása üzen nekem. Azt hiszem, Sheran minden vonzó képességét kihasználta, hogy megpróbálja elcsábítani Jayt. Felém fordul és bámul. 

Antoine: - "Ó! Sheran! Jó estét! Minek köszönhetjük ezt a kedves látogatást?!"

Sheran: - "Hát, tudom, hogy Jay messzire megy a következő két hónapban, szóval eljöttem a belvárosba, hogy biztonságos utat és nagyszerű turnét kívánjak neki!"

Antoine: - "Ez nagyon édes tőled... Hol van Davis?" 

Jay: - "Épp válaszolt egy hívásra mielőtt megérkeztetek."

Antoine: - "Ó! Nekem is van egy bejövő hívásom..."

Lyla: Ne, ne, ne... ne menj... ne menj el... Kérlek... ne hagyj egyedül velük... A szememmel könyörgök neki. Antoine tudja, hogy ez bonyolult Sherannal. 

Antoine: - "Pár percre itt hagylak titeket... ez fontos."

Lyla: Felveszi a telefont és kisétál a szobából, otthagyva hármunkat. 

- "..."

Jay: - "..."

Sheran: - "..."

Lyla: Mély levegőt veszek, profinak kell lennem. Így leülök egy szabad asztalhoz, elöveszem a dokumentumokat és a tabletemet, miközben arra várok, hogy a főnököm és Davis visszatérjen. Olvasni kezdek, anélkül, hogy az agyam bármit is felfogna, de azt hiszem, úgy tűnik, a... 'munkámra' koncentrálok, és arra, hogy lerázom az illúziót. Láthatatlanná teszem magam és királyi módon figyelmen kívül hagyom a férfit, akit szeretek és a rock sztárt, aki szerelmes belé. 

Sheran: - "Hogy van Henri?"

Lyla: Összerezzenek és kérdő tekintettel nézek fel rá. Érzem, hogy Henri megmerevedett mögötte.

- "Uhh... nagyon jól van..."

- "Miért kérdezed tőlem ezt?"

Sheran: - "Nem zavarja, hogy itthagyod két hónapra, hogy titokban együtt élj egy szupersztárral?"

Lyla: A mosolya minden, csak nem barátságos. Mintha minden szavával csapdákat állítana nekem.

- "Henri örül, hogy egy elképesztő szakmai tapasztalatot szerzek. És ráadásul... két hónap... nem is annyira hosszú..."

Sheran: - "Nem féltékeny?"

Lyla: - "Nem, nem igazán... Bízik bennem, akárcsak én ő benne."

Nem fordulok el tőle és minden egyes szót tagoltan ejtek ki.

Sheran: - "... Nehezemre esik megbízni ebben a Henriben!"

Lyla: Visszafordulok a papírjaimhoz, jegyzeteket kezdek írni a margóra és nemtörődöm módon válaszolok neki. 

- "Ez nem igazán az én gondom..."

Próbálok véget vetni ennek a kényelmetlen beszélgetésnek, ahol úgy érzem igazolnom kell az életemet. Nem fogom megadni neki ezt az örömöt. 

Sheran: - "És nem bánod, ha tudod, hogy Jay szerelmes beléd? Tudja ezt Henri?"

Jay: - "Mi..."

Lyla: Felnézek a papírokból és ránézek. 

- "Milyen egyéb teóriával fogsz még próbálkozni? Először Henri nem létezik, most Jay szerelmes belém... mi van még? Ha gondod van velem, megbeszélhetjük nyíltan. Ülj le, Sheran."

A kezemmel mutatok egy üres szék felé, szembe az asztallal, ahol ülök. 

- "Azt hiszem Jay eleget hallott már magáról és biztosan bolodogan kettesben hagy minket, hogy beszélhessünk."

Jay felé fordulok, hogy udvarias kéréssel mosolyogjak rá.

- "Kérlek, Jay...?"

- "Mit gondolsz, Jay?"

Sheran elutasító gesztusba kezd... Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy valaki ennyire kimért vele. Jay a kijárat felé mozdul. 

Sheran: - "Jay... Ne...! Várj! Nem ezt akartam mondani... ez..."

Jay: - "Pontosan ezt akartad mondani."

Lyla: Egy pillanatra rám néz, aggódik, hogy kettesben hagy vele, de gyorsan felülemelkedik a bizalma, és elmosolyodik. Kimegy. 

Sheran: - "Tessék... boldog vagy?"

Lyla: - "Megbocsáss?"

Sheran: - "Elüldözted Jay-t!!! Mit képzelsz ki vagy?! Hadd emlékeztesselek, hogy csak egy asszisztens vagy..."

Lyla: Figyelmen kivül hagyom a leereszkedő hangnemét. 

- "Igen, de ember is. Kifejeztem a kérésemet és ő elfogadta. Joga volt megtagadni."

Sheran: - "Ahhoz túl kedves..."

Lyla: - "Talán... de ennek semmi köze hozzám. Már nagy fiú, akinek meg kell tanulnia hogy utasítson el valamit, amit nem akar. És szerintem ő már elég idős. Tudja hogy mondjon 'nemet'."

Sheran: - "... Nem kedvellek."

Lyla: - "Az jól működik. Nem azért vagyok itt, hogy kedvelj. Azért vagyok itt, hogy végezzem a munkámat a lehető legjobb körülmények között."

Sheran: - "Legalább tisztában vagy vele, hogy tetszel neki?"

Lyla: Remegés nélkül kitérek a kérdés elől.

- "Jay mindenkivel kedves. Az idő múlásával, ahogy a menedzserével dolgozom és kezelem az időbeosztásukat, valóban sokkal közelebb vagyok hozzá, mint a csapat többi tagja."

Sheran: - "Én nagyon kedvelem Jay-t. És szerintem van valami kettőtök közt... Szeretném, ha a dolgok világosak lennének, hogy ne legyenek téves elképzeléseim. És valójában minden zavaros! Semmi sem tiszta!"

Lyla: Ezt nem hiszem el... Ez a lány nem ugyanabban a valóságban él, mint én... Mintha egy rosszul sikerült tévéműsorban lennénk. 

- "Számomra úgy tűnik, hogy neki kell tisztáznia. Nem rajtam múlik, hogy megteszem-e helyette. Az iránta érzett érzéseimnek nem kell befolyásolniuk a tiédet."

Sheran: - "Mi... micsoda?!"

Lyla: Na igen... nem volt valami kedves így fogalmaznom... De ugyanakkor... ő sértegetett engem percekig és kezdem elveszíteni a türelmem. Sóhajtok. Végül is sajnálom őt. 

- "Figyelj, Sheran... Nagyon értelmes nő vagy és ráadásul gyönyörű. De úgy tűnik, ha szerelemről van szó... az nem a te dolgod!" 

Sheran: - "Talán a tiéd igen?"

Lyla: Vállat vonok. 

- "Nem mondom, hogy soha nem vétem el a lépést... de legalább átéltél már valaha szívfájdalmat? Az én törtéenetem Henrivel nem csak szivárvány és pillangók volt... Érzelmek skáláját éltem meg vele! Biztos vagyok benne, hogy megszoktad, hogy a srácok a lábad elé vetik magukat, és könnyen meg tudod szerezni, amit csak akarsz."

Sheran: - "Te nem?"

Lyla: Készen álltam 'nemet' mondani, hogy megértessem vele, hogy ez a való világ, amikor nem vagy sztár, de... 

- "Hát... Ez igaz... Mindig randiztam azokkal a srácokkal, akik tetszettek... és Henri volt az egyetlen, aki más volt velem... Hahaha..."

Sheran: - "... Engem csak egyszer utasítottak el..."

Lyla: - "Jay, igaz?"

Sheran: - "Mi...?!!! Én..."

Lyla: - "Könnyű kitalálni... A sajtóból rájöttem, hogy lekicsinyítetted a "történeteteket", amely valójában el sem kezdődött. Láttam és mielőtt azt mondtad volna, hogy szerelmes vagy belé, de ő már elutasított."

Sheran: - "..."

Lyla: - "Nem tudod rávenni, hogy beléd szeressen, és az sem fog működni, ha az életéről és az érzéseiről szóló kijelentéseket kiteregeted előtte és mások előtt."

Zavartan félre néz. 

Sheran: - "Aha... Mindegy, tudd, hogy harcos vagyok, és küzdeni fogok!"

Lyla:

- "Izgulok érted!"

- "Ehhez nekem semmi közöm..."

(Ha a másik lehetőséget választod)

- "De ebben az esetben jól teszed! Ne becsülj le másokat az utadon... Ettől csak erősebbé és becsületesebbé válsz. Jay alázatos férfi... Nem értékelné, ha valaki lábbal tiporná a barátait vagy a csapata tagjait."

Úgy tűnik megnyugszik...

Sheran: - "És te... Nem vagy szerelmes Jay-be...?" 

Lyla: - "Sheran... nem ez a megfelelő kérdés... Ha szerelmes vagyok belé, vagy sem, az nem változtat a probléma lényegén... Tisztelned kell a döntését, nem erőltetheted rá a sajátodat."

Sheran: - "Aha..."

Lyla: Ennyire könnyű volt?

- "Valójában kedvellek. Nem fogom azt mondani, hogy 'szeretlek', de... nem tudlak nem értékelni olyannak, amilyen vagy, annak ellenére, hogy néha félelmet keltesz bennem. Elragadó aurád van."

Sheran: - "..."

Jay: - "Bejöhetek?" 

Sheran: - "Igen."

Lyla: Jay bejön, nyomában Davis és Antoine. Sheran elhagyja a súdiót és elkezdünk dolgozni. 

Lyla szobája

Lyla: Henri hív...

- "Igen? Henri?"

Henri: - "Sajnálom, ami Sherannal btörtént... jól vagy?"

Lyla: Hazajöttem mielőtt Jay és Davis végeztek volna. Próbáltam megnyugtatóan rá mosolyogni, de tudom, hogy biztosan idegeskedett emiatt. 

- "Ne aggódj. Eleinte kicsit udvariatlan volt, ez igaz, de hamar magához tért. Nem gonosz... De a romantika nagyon nem az ő szakterülete!"

Henri: - "Hogy érted?"

Lyla: - "Nem igazán tudom hogy magyarázzam el... Pontosan azt mondta nekem, hogy szerelmes beléd! Miközben nem is 'ismerem' őt... Olyan, mint egy gyerek... Úgy érzem elveszett az érzéseiben, azokban a bonyodalmakban, amelyekkel szembesül, és amelyekkel nem szokott foglalkozni. Bizonyos értelemben Tommyra emlékeztet."

Henri: - "Nem vagyunk mind ilyenek."

Lyla: - "Remélem! Nagyon érzékenynek tűnik."

Henri: - "Az is."

Lyla:

- "De nem hiszem, hogy ezt egyhamar el fogja hagyni!"

- "Légy óvatos..."

Henri: - "Hahaha! Készen állok! Ne aggódj..."

Lyla: - "Nagyon sok szeretetet érdemel..."

Henri: - "Tudom."

Lyla: - "Hát... Jobban szeretném, ha valaki mással lenne romantikus kapcsolatban, mint a barátommal..."

Henri: - "Hahaha! Észben tartom!"

Lyla: - "Aha..."

A nappaliban

Jasmine: - "Lyla, légy azzal óvatos, meg fogod égetni magad!"

Lyla: Clement előtt veszem ki az edényt a sütőből, aki megmutatja, hogy nincs szüksége kommentárra Jasmine-től, mert Ő mindent jól csinál! Holnap van a nagy nap Henrinek és nekem és úgy döntöttünk, hogy egy utolsó kis összejövetelt tartunk. Alex is itt lesz, ő és Henri felelősek az italok behozataláért, míg Jasmine, Clement és én elkészítjük az ételt. Kinyitom az ajtót és Henri sétál be. Gyengéden arcon csókol, köszön a barátainknak és a konyhába jön segíteni. Nem egészem tíz perccel később, a bátyám is megérkezik. 

Alex: - "Hé! Hoztam nektek egy meglepetést!"

Tommy: - "Helló mindenki! Amikor Alex mondta, hogy ma este veletek fog lógni, valahogy meg akartam hívatni magam... Remélem nem gond!"

Lyla:

- "És belegondolni, hogy mindent megtettünk azért, hogy elveszítsük a meghívódat..."

- "Tommy!!! Persze, hogy nem, üdvözlünk!!!"

(Ha a másik lehetőséget választod!)

Tommy: - "Ez nem király!"

Lyla: - "Hahaha! Gyerünk... gyere be!"

Jasmine szeme megrebben, még soha nem látta Tommyt személyesen. Henri és Clement vidáman megölelik új barátjukat. 

Jasmine: - "Hát... Ő a bálványod, Lyla? Tommy...?"

Lyla: Alex kihasználja az alkalmat, hogy bordán bökje Henrit, aki a szemét forgatja.

Tommy: - "Uh aha... Én vagyok... Az egyetlen, az egyedülálló énekese a Misterianak!"

Lyla: Kinyújtja felé a kezét, Jasmine pedig örömében megszorítja. 

Jasmine: - "Jasmine vagyok, Lyla legjobb barátnője és Clement barátnője."

Tommy: - "Milyen szerencsés! Mindannyiótoknak szuper dögös barátnőitek vannak!"

Clement: - "Alexet kivéve..."

Alex: - "Én, egy magányos srác vagyok, uram..."

Lyla: - "Igen, igen Alex..."

Javában zajlik az este, és még mindig túl sok az ennivaló és innivaló, pedig mindannyian jóllaktunk.

Henri, Tommy és Alex egymásba karolva karaokéznak a Misteria egyik dalára. Elég valószerűtlen kép, és örömmel tölt el. Jasmine tapsol, bátorítja a rögtönzött triót, aki mindent belead.

Clement: - "Ki gondolta volna, hogy egy nap ezt látjuk?"

Lyla: A legjobb barátom leül mellém. Rámosolygok és közelebb ülök, a fejemet a vállára hajtom. 

- "Nekem mondod..."

Clement: - "Bár nem ez az első alkalom, hogy együtt látom ezt a hármast, de ez... hogy együtt énekelnek, teljesen más."

Lyla: Bólintok. 

- "Imádom..."

Clement: - "Henri sosem volt boldogabb... amióta szabadon az lehet, aki. Legalábbis a barátai előtt."

Lyla: - "Igen... ez életmentő számára."

Clement: - "Nem gondolod, hogy egy napon maga mögött kell hagynia a titkát?"

Lyla: Sóhajtok... 

- "Már én is tűnődtem ugyanezen, de... fogalmam sincs."

- "Ez a kérdés megrémít..."

Clement: - "Sosem beszéltetek róla?"

Lyla: - "Nem. Soha. Azt hiszem nagyon fontos neki, hogy titokban maradjon. Túlságosan dédelgeti a magánéletének nyugalmát, és ez a két különböző ember ereje."

Clement: - "Ő tudja, azonban, ez teljesen lehetséges... Rengeteg művész játszik egy bizonyos, kifejezetten különc szerepet a színpadon, aztán ha egyszer a magánéletükbe lépnek... mr. és mrs senki lesznek."

Lyla: - "Talán... Sosem gondolkodtam ennyit rajta. Pillanatnyilag csak élvezem a jelent."

Clement: - "Belegondolni, hogy turnézni mész vele... Durva!!!"

Lyla: - "Hahaha!" 

A barátom átkarolja a vállamat és magához húz. 

Clement: - "Ahhh... Hiányolni fogunk... Ennyi év alatt még sosem töltöttünk külön ilyen sok időt..."

Lyla: - "Ez igaz... Ti is hiányozni fogtok..."

Clement: - "Nagyon vigyázz magadra, jól van... és rá is. Azt hiszem szüksége lesz rá."

Lyla:

- "Ígérem!"

- "Hééé! Elég! Úgy beszélsz, mint az apám!"

- "És te ne kérd meg Jasmine kezét, amíg nem vagyok itt!!! Ott akarok lenni!!!"

Elpirulva kiegyenesedik. 

Clement: - "Mi... tényleg ostobaságokat beszélsz!"

Lyla: - "Ahaaaa! Totál vörös vagy!!!"

A mutatóujjammal megnyomom az arcát, ugratva őt. 

Clement: - "Ahh!!! Olyan béna vagy!!! Nem vicces!"

Lyla: - "Mi...? Neeem! Ne mondd, hogy ez volt a terved?!!!"

Clement: - "Természetesen nem!"

Lyla: - "..."

Clement: - "Nem! És ne nézz így rám!"

Lyla: - "De olyan cuki, amikor zavarba jössz..."

Clement: - "Aha..."

Jasmine: - "Barátnőm! Mi jövünk!!!"

Lyla: Jasmine kinyújtja a kezét, akár csak egy mikrofont, kiválasztva az egyik kedvenc dalunkat és nem fogjuk vissza magunakt. A hangom teljesen hamis, elrontja a barátnőm, olyan szép és kristályos hangját.

Tommy: - "Ah igen...hű... micsoda tehetség!"

Lyla: Arca az undor, a meglepetés és a szórakozottság között váltakozik. 

Tommy: - "HAHAHA!"

Lyla: Tommy Henri felé fordul. 

Tommy: - "Nem bántja a füledet?" 

Henri: - "Idővel kifejlesztettem egy tölcsért, ami védi a dobhártyámat..."

Lyla: - "Hé!!! Hallak ám!!!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: - "Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Henri mindig azt mondja, hogy szerinte ez aranyos!"

Alex: - "Mind tudjuk milyen jó tud dolgokat kitalálni! Több mint egy éven keresztül sikerült elhitetnie velünk, hogy ő csak egy szemüveges stréber, és határozottan nem egy szupersztár! Így nyilvánvalóan nagyon könnyű elhitetni Lylával, hogy a szörnyű hangja aranyos..."

Lyla: - "Nevetséges vagy..."

Tommy: - "Várj... Azt akarjátok mondani, hogy egyikőtök sem jött rá, hogy ő Jay?"

Lyla: 

- "Aha!"

- "..."

Alex: - "Miért? Te igen?"

Tommy: - "Uh igen! Azonnal! ... Mármint, ne már... srácok..."

Alex: - "Be kell vallanom, hogy mivel soha nem láttam Jayt személyesen... csak a tévében láttam... nem fogtam fel semmit."

Jasmine: - "Ami engem illet, én sem láttam semmit! Olyan izgatott voltam, hogy a bálványommal beszélhetek... Ráadásul... Henri annyira 'más'... Meg sem fordult a fejemben."

Clement: - "Én sem láttam személyesen 'Jay-t'... vagy legalábbis közelről. Csak egyszer láttalak koncerten, haver. Még ha tudtam is, hogy te vagy az, nehezemre esett felismerni és elhinni..."

Tommy: - "Ez őrület..."

Lyla: - "Nekem beletelt néhány percbe, hogy felismerjem Henrit, amikor láttam Jay-t."

Henri: - "Tommy, te láttál engem Henriként és Jay-ként is ugyanabban a környezetben, vagy legalábbis majdnem, és Lyla társaságában ugyanazzal a viselkedéssel. Neked könnyű volt kitalálnod a kapcsolatot..."

Tommy: - "Aha..."

Henri: - "Mert amikor először láttál... Henriként... nem ismerted fel Jay-t tudomásom szerint..."

Tommy: - "... Ah igen..."

Lyla: Alex erőteljesen Tommy vállára teszi a kezét. 

Alex: - "Na, haver...? Azon voltál, hogy hatalmas idiótáknak érezzük magunkat, amiért nem ismertük fel, de te sem ismerted fel...! A sógorom egy kaméleon!"

Henri: - "Hahaha!"

Lyla: Jasmine rám pillant. A 'sógor' cím hallatán megzavarodik. Rámosolygok, miközben a szememet forgatom, jelezve, hogy felejtse el, ez csak Alex... Én akaratlanul is megszoktam, hogy néha így hívja... 

Az este így folytatódik, egy viszonylag ésszerű óráig. Mindenki elmegy.

Henri: - "Találkozunk holnap a reptéren...?"

Lyla: - "Igen..."

Megölel és a mellkasára teszem a fejem.

Henri: - "Elérkezett a nagy nap... és együtt leszünk."

Lyla: Henri megsimogatja a hajamat, én pedig hagyom magam megnyugtatni a szavaitól. 

Henri: - "Aludj jól."

Lyla: Lágyan megcsókol és elhagyja a lakást. 

Lyla szobája

Lyla: Sürgősen befejezem a bőröndömet. Soha nem fog minden összejönni... Döntenem kell, nem hozhatok mindent! 

Jasmine: - "Ó hű..."

Lyla: Jasmine az ajtókeretemnek támaszkodva szánalommal néz rám. 

Jasmine: - "Te vagy az egyetlen, aki egy hatalmas utazásra azon a napon pakol el, amikor utazik!"

Lyla:

- "Héééé... Ez nem nagy dolog!"

- "Mindenki azt csinálja!"

Felemelek két felsőt, és megmutatom Jasmine-nek. Megérti, hogy csak az egyiket tudom elvinni. 

Jasmine: - "Az."

Lyla: Beteszem a táskámba azt, amit ő választott, a másikat pedig az ágyamra dobom, mondván magamnak, hogy összehajtja és elteszi magát, amíg az USA-ban leszek. Megszólal a csengő. 

- "Beengednék, kérlek a szüleimet?"

Hallom őket a szobámból. 

Alex: - "Ayyyy! Lyla! Nyomasd!!!"

Lyla: - "Ó... jól van!" 

Alex: - "Még be sem pakoltál! Kockáztatsz!"

Lyla: - "De igeeen! Nézd! Végeztem!"

Bedobok egy utolsó azonosítatlan tárgyat a táskámba, ráülök és megpróbálom lehetőség szerint becsukni.

Alex: - "Hahaha! Valójában megnyugtató látni, hogy a dolgok nem változtak..." 

Lyla: A bátyám odaül mellém és bezárja a bőröndöt. 

- "Köszönöm drága nagytesóm!" 

Megölelem és az aráchoz dörzsölöm az arcomat. 

Alex: - "Kihasználod a helyzetet..."

Lyla: - "Mindig!"

Albert: - "Helló, drágám! Kész vagy?!"

Lyla: - "Igen!" 

A szüleim bejönnek a szobámba és apa kienged egy hosszú sóhajt. 

- "Kösz, hogy velem jöttök... Örülök, hogy itt vagytok velem!"

Caroline: - "Nem hagytuk volna ki!" 

Albert: - "Szóval, ha jól értem, kimegyünk a reptérre, és meglátogatjuk... Jay-t... szóval Henrit... és úgy kell tennünk, mintha nem ismernénk..."

Caroline: - "Betanítottam múlt este."

Lyla: Anya rám kacsint. 

- "Hahaha! Igen, így van apa. Antoine oda fog jönni köszönni, mert még mindig ő a gyakornoki felügyelőm, de még véletlenül se az 'apósom'."

Apám összerezzent az após címtől, de nem szól semmit.

Caroline: - "Furcsa helyzet lesz..."

Lyla: - "Tudom, anya..."

Caroline: - "Még mindig nem hiszem el, hogy egy énekessel randizol..."

Lyla:

- "Gyorsan hozzá lehet szokni..."

- "Anya... Ez az énekes, Henri... ne felejtsd el!"

Caroline: - "Tudom... tudom..."

Albert: - "Hívj, amint földet értetek!" 

Lyla: - "Rendben, apa!"

Albert: - "Ez az első alkalom, hogy ilyen távol leszel tőlünk... és egy ilyen hihetetlen kalandért..."

Lyla: Hallom az aggodalmat a hangjába. 

- "Ne aggódj... Lesznek testőreink..."

Albert: - "Mi... micsoda?!"

Alex: - "Nem vagyok benne biztos, hogy apát ez megnyugtatja..."

Lyla: - "Apa... A testőrök nem rossz emberektől védenek meg minket, ugyebár! Biztosítják, hogy minden jól menjen, stb... Ez megnyugtató. Marcus, aki Henriről gondoskodik, parancsot kapott, hogy vigyázzon rám is."

Albert: - "Aha... Hát... Nem tartottam szükségesnek, hogy legyen testőr."

Caroline: - "Drágám... Elfelejted, hogy abban a világban... elengedhetetlen, hogy valaki irányítsa a biztonságot..."

Alex: - "Gyerünk, apa, ne aggódj... Tudod, hogy a lányod egy harcos! Még erre a Marcus csávóra sincs szüksége! Ráadásul... nem háborús zónába megy... A pasijával megy, aki a csípőjét billegteti majd a színpadon. Azt hiszem túl fogja élni!"

Caroline: -"Hahaha! Alexnek igaza van..."

Lyla: Apa sóhajt és próbál nyugodtan rám mosolyogni. 

Albert: - "Jól van... mehetünk?"

Jasmine: - "Ez a nagy pillanat?"

Lyla: - "Igen!"

Apa megfogja a bőröndömet és kimegy. 

Caroline: - "Lent megvárunk, drágám."

Lyla: A szüleim és a bátyám elhagyják a lakást. Jasmine megölel. 

Jasmine: - "Vigyázz magadra, barátnőm..."

Lyla: - "Igenis!" 

Jasmine: - "Üres lett itt nélküleg..."

Lyla: - "Igen! Szóval mondd meg Clementnek, hogy ne érezze magát túl kényelmesen!"

Jasmine: - "Hahaha!"

Lyla: - "Örülök nektek..."

Jasmine: - "Meglátjuk, milyen az élet egy fedél alatt ez alatt a két hónap alatt!"

Lyla: Jasmine azt javasolta, hogy Clement költözzön hozzá, amíg én nem vagyok itt. Nem igazán akart egyedül lenni... Túl nagy neki. Clementnek nem kellett könyörögni. Túlságosan izgatott volt a ténytől, hogy Jasmine mellett lehet egész idő alatt. 

Jasmine: - "És vigyázz a mi nemzetközi sztárunkra, Jay-re is! Mind tudjuk, hogy nélküled egy kicsit el lenne veszve!"

Lyla: Rám kacsint. 

- "Pontosan! Teljesen elveszett!"

Jasmine: - "Jól van... tünés innen! Küldj üzit mindenről, akkor is, ha túl elfoglalt leszel! És képeket akarok a kreációmról!"

Lyla: - "Megkapod!"

Még egyszer megölelem a barátnőmet és még egyszer rápillantok a lakásra mielőtt kilépek az ajtón, nagyon hiányozni fog.