2018. március 30., péntek

Keserédes vég

Sziasztok!

Szomorú hír, hogy véget ért a Henri's Secret. A csodálatos történet, melyet hónapról hónapra nyomon követhettünk a 11. fejezettel véget ért. Nagyon megszerettem a karaktereket és magát a fordítást is. Nagy űrt hagy maga után minden bizonnyal. Ám arra gondoltam, hogy ha nem is ilyen kötött időbeosztással, de ha időm engedi akkor lefordítom az első 5 epizódot is, ha ti is benne vagytok. Így teljes lenne a mi kis romantikus regényünk.


9. - 10. - 11. fejezet összefoglaló:

Henri és Lyla végre felvállalta a kapcsolatát. Megbeszélték a történteket. Hogy Henri miért taszította el őt, de még így sem derült ki minden titok. A szerelmesek végre kicsit közelebb kerültek egymáshoz, ám nem tartott sokáig az öröm Antoine szó szerinti közbelépése miatt. Az is kiderült, hogy Henrine kés Lylnaak egy napon van a szülinapja, ami nem volt túl jelentőségteljes a történet szempontjából, de mindenesetre nagyon vicces.
Alex látszólag megbékélt Henrivel. Hassen pedig emelt fővel fogadta a veszteséget, nem is láttuk többet.
Lylanak fel kellett zárkóznia a tanulmányaival, amiben természetesen Henri segített neki.
Jessica aljas trükkel kettesben maradt Henrivel és azon volt, hogy féltékennyé tegye Lylat. Ám szerencsére ez nem sikerült, mert a hősnőnk teljesen megbízik a szerelmében és hallotta azt is, amint ősellensége provokálja a fiút.
Lyla egyre több furcsa dologra bukkant, amik nem voltak jellemzőek Henrire, ám nem is sejtette milyen közel jár az igazsághoz.
Aztán a magánkoncerten végre minden kitisztult Henri ostoba próbatétele miatt. Lyla rájött, hogy mindvégig ő volt Jay és kettőt életet élt, de ami még rosszabb hazudott neki és tesztelte a bizalmát.

A 10. epizód elején próbálták megbeszélni a dolgokat és Lyla szembesítette Henrit a bizonyítékokkal. Majd a fiú megígérte, hogy ad neki időt és nem fogja keresni a koncert napjáig. Lylat mindenki vigasztalni próbálta. Végre úgy tűnt Clement és Jasmine és kezd közelebb kerülni egymáshoz.
Lyla üzenete kapott Jaytől a híradón keresztül, majd a műsor után, egy SMS-t Henritől, amire válaszolva biztosította a fiút, hogy ott lesz a show-n.
Lyla találkozott és beszélgetett Henri exével, Melanie-val, és úgy tűnt ez segített neki más szemszögből látni az egész történetet.
Láthattuk azt is, ahogy Henrit elborítják az érzelmek. Nagyon aranyos volt. A fiú folyamatosan informálva volt Lyla állapotával kapcsolatban a közös barátok és a lány bátyja által.
Eljött a nagy pillanat a találkozás napja. Henri egy csodálatos dalt írt Lylanak, majd a rövidke szünetben össze is futottak és végre tsiztázták az érzelmeiket, persze csak röviden.
A koncert után végre Jasmine is megtudta az igazat és meglepően jól fogadta. Bár megígétette Henrivel, hogy jelen akar lenni, amikor elmondja Clementnek.

A 11. epizód elején a szerelmesek végre eltöltötték a jól megérdemelt első közös éjszakájukat. Aztán együtt töltötték a másnapot. Henri jót mulatott Lyla hamis éneklésén. Számomra néha már túl nyálasak voltak mióta összejöttek, annak ellenére, hogy ezt vártuk. :D De hát ilyen a szerelem.
Másnap Lylaék rokonai a városban voltak, végül úgy alakult, hogy Henrit is vendégül látták, aki mindenkit lenyűgözött a dögös új kinézetével. Aztán elmentek Jasmine-hez estére hogy végre Clement is megtudja az igazat. A vacsora után, a szokásos program, karaoke következett, ahol Henrinek a dal által kellett Clement tudtára adnia, hogy ő Jay. Szerintem Jasmine ezen a ponton elég bunkó volt, de szerencsére minden jól alakult, miután Clement és Henri, majd Clement és Jasmine is beszélgettek. És végre elcsattant az első csók köztük is.
Másnap mindenki megkapta a vizsgaeredményeket és a 4 legfontosabb karakterünk át is ment. Elbúcsúztak egymástól és mindenki boldog volt.

Hát ennyi volt. Szerintem nagyon izgalmasak voltak ezek az utolsó részek. Nekem a 10. volt a kedvencem. Nektek volt kedvenc epizódotok vagy jelenetetek? Mi fog a legjobban hiányozni? Az egyetlen pozitívum nekem az, hogy emberi időben feküdhetek le, mert ahányszor megjelent egy új epizód, képes voltam fent lenni reggel 5-ig is, hogy haladjak a fordítással.

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm a fordítást és boldog vagyok, hogy végre rá találtam erre az oldalra :) kár hogx vége, de aranyos és izgi story-ja van

    VálaszTörlés